Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-06 / 4. szám
8 Kelet-Magyaronxág 1988. január 6. 1 fedettpályás EB-rot .öt évvel 'az egész atlétikai viliág figyelmét felkeltő és elismerését kiváltó budapesti fedettpályás Európa-bajnokság után 1988. március 5—6- án a magyar főváros ismét a téli kanbinensverseny házigazdája. A rajt előtt két honlappal megrendezett sajtókonferencián beszámoltak áriról, hogy ’az Európai Atlétikai Szövetség 34 tagországa közül várhatóan legkevesebb 30 képviselteti magát a Budapest Sportcsamokban, tehát nevezési csúcsra lehet számítani. A fedettpályás EB-k történetében most először néma jelöltek ki nevezési színiteket. A magyar válogatottat várhatóan 40—45 fős cslapat képviseli, kihasználva a hazai pálya előnyeit. Az 1983-bam kettős ’távolugró győzelmiét arató Szalma— PáJóczi duó idén is jó eredményire számít. A szervező bizottság 'több mint másfél- imüUiió forintos tiszta bevételt remél. Kedden délelőtt a Budapest Kongresszusi Központban megtartott sajtótájékoztatón Spiegll József, a fedett- pályás EB szervező bizottságának elnöke először az 1983. ’évi hasonló eseményre emlékeztetett, a rendezők jó teljesítményére, s a magyar sportolók, mindenekelőtt az aranyérmes Szalma László és az ezüstérmes Pálóczi Gyula távolugrók nagyszerű eredményére. A magyar atlétika elismerésének minős í bet - te, hogy ismét Budapestre, a Magyar Atlétikai Szövetségre esett az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) választása. A szervező bizottság elnöke ezután arról beszélt, hogy idén nem elegendő az öt évvel ezelőtti jó rendezési szint „beállítása”. A téli kontimensversenyek 1970 óta íródó történetében most először fordul elő, hogy az indulni készülő atlétáknak wem kell nevezési szinteket teljesíteni. Számonként három-három sportoló indítható. A magyarok — tekintettel arra is, hogy 1989-iben a fedettpályás VB-t is Budapest rendezi — a lehető legtöbb számban s2ieretniéik a maximális lehetőséget kihasználni. Eddig 21 ország nyilvánította ki indulási szándékát. Ez csak tájékoztató adiat, a név szerinti nevezés határideje február 24. Aki nélkül nincs Sprinterből bemondó atlétikai verseny Több mint harminc éve köszönti érces, mély hangján az atlétikai versenyek résztvevőit. ö a szpíker, a bemondó, aki szervez, jegyzőkönyvet készít, isrtápolja a versenyzőket. Nélküle nincs atlétikai verseny. Társaival együtt hétvégeken sokszor 4—5 órán keresztül aszalódik a napon, máskor a csontjáig hatol a jeges szél. Bányai Pista bácsit mindez nem tántorítja el az atlétikától. Robbanékonyabb, mint a többi. Még a polgári iskolában írta róla a naplóba osztályfőnöke, Imécsfalvy Jenő. A leventéknél ennek köszönhette, hogy a sportszázadba osztották. 1939-től a keleti kerületi atlétikai szövetség valamennyi viadalán rajthoz állt. Nem volt őstehetség, kulizott, esténként a Simái úti lőtéren futotta számolatlanul a köröket. Diósgyőrben, 1944-ben a felnőtt vidékbajnokságon 400- on bronzérmet szerzett. A magyar bajnokságon ugyanebben a számban rajthoz készültek, amikor megszólalt ■a légiriadó. Mindenki elbújt és 45 perc után lehetett folytatni a versenyt. A tervezett 51,1 helyett 52.1-del hatodikként ért célba. — Versenycipő akkoriban? — kérdez vissza Pista bácsi. — A 4X400-as váltó előtt kaptam egy szögest. Mivel hajráember voltam, kölcsönadtam társaimnak, akik továbbadták. Mutatja az érmeit, amelyeket felesége egy óriási fiókban hozott be. Valamennyi más-más dombormű. Színük Egy emlék a vasutasbajnokságról. Mindhárman 11,1-et futottak 100-on, végül Solymosi Egont (középen) látták győztesnek, második Marosi László (balról), harmadik Bányai István. alig kopott, a felírás mindegyiken tisztán olvasható. — Akkoriban értéke volt az érmeknek — magyarázza. — Semmi pénzért nem adtam volna oda senkinek. Manapság mind egyforma, a gyerek át sem akarja venni, mert azt mondja, hogy egy tucat van már belőle. A hadifogság után a kereskedőtanuló ledolgozta munkaidejét, majd indult a Ti- szavasvári úti vasútpályára. Korompai, Kovács „Kuszi”, Bécsi, Fikly, hogy csak néhány nevet említsünk az akkori neves atléták közül, akivel együtt edzett. 1950-től a nyíregyházi sportbolt vezetője lett. Ugyanabban az évben az országos vidékbajnokságon 11,1-del nyerte a 100 métert. Társai fokozatosan rábízták a szakosztály irányítását. Leadta a nevezéseket, szállást intézet a vasutas laktanyákban, kiválasztotta a tehetségeket. Mindebben Toma- sovszki, Pálosi és Bánfalvi segített neki. — Versenyeztünk és közben bíráskodtunk — emlékezik az ötvenes évekre. — Pestig a szabálykönyveket bújtuk, hogy mire felérünk, tudjunk mindent. Amikor megműtötték, egy évig nem indult a versenyen. Látták, hogy mennyire szenved, hogy nem lehet á futók között, ezért rábízták a bemondó szerepet. Meglepve hallották, hogy a száraz tudnivaló mellett bemutatta a versenyzőket, figyelmeztette a nézőket, hogy jövő héten is lesz verseny, egyszóval maximálisan tájékoztatta a szurkolókat. Nem szerette a pongyolaságot, mindenről pontosan informálta a kívülállókat. 1954-ben meghívták a Népstadionba a magyar—cseh atlétikai viadalra, amelyet egy időben rendeztek a berni foci VB-döntőjével. Mindkettőt közvetítette Pista bácsi. Tíz évig a mikrofon mögött állt, vele kezdődött és vele végződött a Népstadionban az atlétikai verseny. Együtt lélegzett a válogatottakkal, a hazai versenyeken végig elkísérte őket. Mindig Kovács „Kuszi” mellé osztották be, hiszen tudták, hogy földiek. Mutatja a Kossuth-címert, amelyet Kovács viselt az egyik versenyen. Tollal ráírva: Pista barátomnak, Kuszi. Hatvannégy évesen ugyanolyan pontosságai, óriási energiával fáradhatatlanul szervez, segíti a megyei atlétika szekerét az előbbre jutásban. A viadalokon egykori atléták, barátok veszik körül. — Egyre kevesebben vagyunk — mondja szomorúan. — Nincs utánpótlás, nem •kar senki versenybíró lenni. Kevés a forint? Talán, de aki szereti a sportágat, az nem ezt nézi. 1970-ig vezette a sportboltot, azután leszázalékolták. Több betegségen is átesett, de ahogy felesége mondja, az atlétika mindig talpra állította. — Én már a jövő évet tervezem — mutatja a naptárt. — Májusban pénzdíjas nemzetközi verseny, majd augusztusban az IBV lesz a megyeszékhelyen. Ezekre még jobban kell készülni. Pista bácsi munkája elismeréseként a napokban vehette át a Magyar Atlétikáért ezüst fokozatát. (máthé) Felhívás Az 1966-b;in alapított Sport- ] szerűség Díjat a kiemelke- j döen sportszerű magatartást j tanúsító sportemberek (ver- j senyzök, diáksportolók, sport- i vezetők, edzők, nevelők, ta- « nárok, játékvezetők, társadalmi aktívák stb.), vagy sportkollektívák (sportegyesületek, diáksportkörök, di- í áksportegyesületek, szakosz- I tályok, csapatok, együttesek J stb.) erre irányuló javaslat alapján 1987-ben is elnyerbe- \ tik. Az írásban indokolt javas- | latokat a területileg illetékes - szakigazgatási szervekhez j vagy közvetlenül az Állami | Ifjúsági és Sporthivatal sa>- | tó- és propaganda főosztályán j ra (1054 Budapest, Rosenberg hp. u, i.), oktatási intézmé- I nvek esetében a Művelődési í Minisztérium testnevelési I és sport önálló nsztá- I lyára (1055 Budapest, Szala.v \ u. 10 14.) kell eljuttatni. , 1 A beérkezett javavla társadalmi bizottság bírálja el | es egyúttal dönt az adoma- | nyozható díjak, plakettek, el 1 ismerő diplomák kiadásáról. A javaslat beérkezési határ f ideje: 1988. január 15. w 1 Állami Ifjúsági £ és Sporthivatal — Művelődési Minisztérium — | Magyar Újságírók * Ors/,r.:>>s Szövetsége k ___III___ TOTÓ Miért mondott ie Cruyff? Nagy meglepetést váltott ki Hollandiában az a hír, hogy Johan Cruyff, az Ajax Amsterdam szakvezetője hétfőn lemondott tiisztérőQ. A hírügynökségek élénken találgatják a 40 esztendős szakember váratlan döntésének okát. A legfrissebb jelentésekből az tűnik ki, hogy Cruyff túlzottan nagy hatalomra tört. Ezt a klubvezetés nem tűrte el. Az UPI szerint Ton Harmsen, az elnök semmit sem tudott Cruyff lemondási tervedről. Nénány héttel korábban egy holland lapnak adott nyilatkozatában kritizálta az edzőt azért, mert az Ajax csak egyfajta stílust tudott játszani, az pedig Harmsen szerint édeskevés a sikerekhez. — Ideje lenne, hogy Cruyff két-három változatot is kidolgozzon, és azt begyakoroltassa a csapattal — mondta e,l akkor az elnök. Cruyff szemére vetik, hogy teljesen függetleníteni akarta magát az Ajax elnökségének pénzügyi politikájától. Követelte, hogy a játékosok vásárlását egyedül ő intézhesse. A játékosokkal való nem ritka vitáiban despotikus módszereket alkalmazott — hangzik egy másik vád. Többek között ezért távozott az Ajaxtól Cruyff edzősködése során Vanenburg, Koeman. Van Basten, Silooy, Boeve, Jan Sorensen. Legutóbb Rijkaarddal különbözött össze Cruyff. Rij- kaard kimaradt a csapatból, és nemrégiben adták kölcsön a Sporting Lisszabonnak. Van’t Schip csapatkapitány cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a jelenlegi játékosállomány és Cruyff között viták lettek volna: — Mi teljes mértékben Johan mögött álltunk. Mindenben mellette álltunk. Megmondom őszintén : a vezetők között volt olyan, aki azt tanácsolta nekünk, hogy a jövőben hagyjunk fel Cruyff támogatásával. A Reuter híréből kiderült, hogy Cruyffot már hónapok óta bombázzák különféle külföldi klubok szerződési ajánlataikkal. Az egyik legmesésebb összeget a francia Paris SG kínálta neki. Cruyff tavaly decemberben szerződése kétéves meghosszabbítását kérte az elnökségtől, de csak egy évre kapott ígéretet. Követelte azt is, hogy ne szóljanak bele csapatépítési elképzeléseibe. Tabella Vásár osnaményi városkörzet! labdarúgó-bajnokság, őszi végeredmény : 1. Nyírmada 13 10 1 2 34-20 21 2. Vitka 13 9 1 3 35-18 19 3. Lónya 13 9 — 4 60-20 18 4 . TMSE 13 8 2 3 26-15 18 5. T.-szalka 13 9 — 4 38-28 18 6. T.-adony 13 8 1 4 31-24 17 7. Pusztadob. 13 7 1 5 33-18 15 8. Tarpa 13 4 1 8 25-32 9 9. Jánd 13 4 1 8 19-26 9 10. K.-varsány 13 2 5 6 12-34 9 11. Barabás 13 3 2 8 29-41 8 12. Ük 13 3 2 8 19-32 8 13. B.-daróc 13 3 2 8 13-32 8 14. Csaroda 13 1 3 9 9-43 5 Egy mondatbaii... A legfrissebb közvélemény- A kutatás szerint az amerikaiak szemében Chris Evert, a világhírű teniszező a legszexisebb sportolónő az Egyesült Államokban. Végérvényesen lemondott a A nyugatnémet labdarúgó- válogatottban való szereplésről Karlheinz Förster. • Matti Nykanen vezeti a síugró világ kupát kilec verseny után. • Josef Hickersberger, az egykori kiváló játékos lett az osztrák A-válogatott, valamint az olimpiai csapat szövetségi kapitánya. • Szanálták a Ganz-Mávagot, mint vállalatot, de * az illetékesek biztosítani szeretnék, hogy önálló jogi személyként sportegyesülete továbbra is fennmaradjon. • Egyhetes ausztriai magaslati sítábörban készülnek a kajak-kenu válogatott olimpal indulásra is esélyes tagjai. ^ • Zalaegerszegen ismét szerepcserék történtek a labdarúgó-szakosztály vezetésében. A Rácz Mariann — a Vasas 28 ™ éves kézilabdázója — reménykedik abban, hogy augusztustól a Hypobank Wien- ben folytathatja pályafutását. 2. HÉT 1. As coli—Pescara l 2. Como—Verona x 3. Juventus—Milan l 2 4. Napoli—Fiorentina l 5. Pisa—Sampdoria r. 2 6. Roma—Torino l x 7. Bologna—Atalanta l 8. Brescia—Lazio l x 9. Catanzaro—Lecce i 10. Cremonese—Padova x 31 11. Genoa—Barletta 1 12. Messina—Piacenza x 13. Parma—Triestina 1 x Pótmérkőzések 14. Empoli—Avellino 1 15. Taranto—Modena 1 16. Udinese—Arezzo 1 Chatrier cáfol Philippe Chatrier, a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) francia elnöke Párizsban sajtóértekezletet tartott, amelyen bejelentette: semmilyen megbeszélés nem zajlott le közte és Juan Antonio Samaranch NOB-elnök között arról, hogy a tenisz esetleg lekerülne az idei nyári olimpia műsoráról. Chatrier ezzel azokat a híreszteléseket cáfolta, melyek szerint Szöulban nem rendeznének teljes értékű, olimpiai érmekkel díjazott tenisztornát, hanem csupán bemutató viadalt, mint ahogy négy éve Los Angelesben is tették. A feltételezések szerint Samaranch és Chatrier december 18-án és 19-én Göteborgban, a Svédország—India Davis Kupa döntőn találkozott és tárgyalt a tenisz törléséről az olimpiai műsorból. Ezzel a lépéssel egyébként a spanyol NOB-elnök a feketeafrikai országok nyomásának engedett volna. Az ITF ugyanis eddig nem foganatosított szankciókat a fajüldöző dél-afrikai rendszer ellen, s szemet hunyt affölött is, hogy különböző dél-afrikai tornákon olyan világnagyságok játszanak, mint például a csehszlovák Ivan Lendl, az ausztrál Pat Cash, a francia Henri Leconte, vagy 15 éves korában a nyugatnémet Boris Becker. A NOB sportigazgatója, a nyugatnémet Walther Tröger szerint már csak azért sem kerülhetett szóba a tenisz törlése az olimpiai műsorból, mert ilyen nagy horderejű kérdésben csak a teljes NOB- kongresszus dönthet, ilyen ülést pedig legkorábban csak a Calgary olimpián, február 9—11. között tartanak. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—S. Telelonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrinyl Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hlrlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapestjein. Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058, Skála Nyereménygála ’87 A Kelet Áruház nyereménylistája: 33 753 554 Lehel hűtőszekrény; 29 019 209 grillsütő; 28 560 814 porszívó, 20 680 833 VET rádió, 36 380 170 kaspó, 20 966 825 dísztál, 34 557 758 falióra, 20 683 932 hússütő, 38 328 457 zsebrádió, 31 766 505 hajszárító, 47 961 589 tésztánál, 39 415 485 vasaló, 39 815 658 kávéfőző, 35 327 187 fürdőszobamérleg, 20 068 646 konyhai mérleg. 500 Ft-os vásárlási utalványok: 28 585 258, 32 632 643 20 930 246, 33 307 014, 37 529 837, A nyeremények — az igazolószelvény felmutatásával — átvehetők Január 6-tól 9—fél 16 óra között a Kelet Áruház II. emeleti igazgatói irodájában. GRATULÁLUNK A NYERTESEKNEK. (31) |K| M [sport] II KelatNkjffarország