Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-06 / 4. szám
4 Kelet-Magyarország 1988. január 6. Négy ú| párt alakul Párbeszél! az afganisztáni rendezésről Grósz Károly interjúja Hétfő óta az afganisztáni rendezésről tárgyal egyidejűleg a két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselője a válságban érintett országok vezetőivel. Sevardnadze szovjet külügyminiszter Kabulban, Armacost amerikai külügyminiszter-helyettes pedig Iszlámábádban tanácskozik. Éppen egy éve, hogy Nadzsibullah afgán vezető — Moszkvával egyeztetve — nemzeti megbékélési programot, s egyoldalú tűzszünetet hirdetett meg. Ennek keretében kilátásba helyezték egy, a demokratikus és haladó erőket egyesítő koalíciós kormány létrehozását. A szándék komolyságát jelezte, hogy a hatalmon lévő Afganisztáni Népi Demokratikus Párt hozzájárult négy új párt felállításához, s a november végi nemzetgyűlésen elfogadott alkotmány az iszlámot szent vallásként ismerte el. A múlt évben több mint százezer menekült tért haza. Az ország edőftt álló idei feladatokról, a magyar gazdaság helyzetéről, iársiadial- mumk gondjiairól, a kibontakozási programról és a nemzetközi helyzetről nyilatkozott Grósz Károly kormányfő a lengyel kormány lapjának a RzeczpcxspoilLtániajk. A Grósz Károly fényképével illusztrált interjú a lap keddi számában jelent meg. Szovjet—NDK külügyminiszteri találkozó Személyi hírek Új első titkár Szolnok megyében A Szolnak Megyei Pártbizottság kedden ülést tartott, lamelyen részit vett és felszólalt Lukács János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. A 'testület megvitatta és elfogadta a megyei párt- fegyelmi bizottság 1987. évi munkájáról ‘szóló jelentést, majd megtárgyalta és jóváhagyta a pártbizottság 1988. 'évre szóló munkatervét. Az ülésen Szabó Istvánt, a Központi ‘Bizottság tagját, a Jászberényi Városi Pártbizottság első titkárát megválasztották a megyei pártbizottság első titkárának és a végrehajtó bizottság tagjának. Emberrablási per az NSZK-ban A düsseldorfi törvényszéken kedden megkezdődött a terrorcselekmények elkövetésével, illetőleg előkészítésével vádolt Ali Abbasz Ha- madei bűnpere. Az NSZK főállamügyészsége szerint a 29 éves, libanoni és nyugatnémet állampolgárságú férfi irányította tavaly januárban két nyugatnémet üzletember Bej rútban történt elrablását. Rudolf Cordest, a Hoechst gyár helyi kirendeltségének vezetőjét és Alfred Schmidtet, a Siemens cég képviselőjét Hamadei felbúj tására állítólag a Hezbollah nevű Irán-barát síita szervezet emberei ragadták el. Előbbit még mindig túszként tartják fogságban, Schmidtet azonban azóta visszaengedték hazájába. E túszszedés mögött — a vádirat szerint — Ali Abbasz Hamadeinek az a szándéka rejlett, hogy ily módon eszABBASZ ALI HAMADI közölje ki fivére, a szintén az NSZK-ban letartóztatásban lévő Mohammed Ali Hamadei szabadlábra helyezését. Kinevezték a pénzügyőrség parancsnokát Iskolák keringője (Folytatás az 1. oldalról) jára alakítanak majd ki. Ide a 17-es, Árok utcai iskolából járnak majd a gyerekek, továbbá a 20-as számú, Kórház utcai iskola egy osztályát is a művészeti szakközépiskolában helyezik el. Meglehet, nem könnyű követni, hogy a következő tanévtől ki hova fog járni. Sajnos, az általános iskolai hálózat a sok új iskola, tanterem ellenére sem volt képes az örvendetesen növekvő gyermekseregnek megnyugtatóan helyet biztosítani. Így fordulhatott elő, hogy például az Árok utcai 17-es iskola tanulóinak két csoportja a Sarkantyú utcai bölcsődébe jár, vagy a Vécsey utcai iskolához tartozó kisdiákok közül jó néhányan óvodában kialakított tantermekben tanulnak. Az illetékesek az új lehetőséggel most ezeken is igyekeznek segíteni. Egyetlen új iskola nem oldhat meg minden problémát egycsapásra. Az viszont tagadhatatlan, hogy az átirányításokkal mindenképpen a gyerekek és a pedagógusok érdekeit igyekeztek figyelembe venni — ott, ahol erre volt lehetőség. És az sem utolsó szempont, hogy az átmeneti megoldások helyett olyan döntéseket hoztak, amelyek hosszabb távra szólnak. (b. i.) KOSSUTH RADIO 4,30: Reggeli zenés műsor. — 8,20: Gazdasági magazin (ism.) — 8,50: Háromkirályok. —8.55: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 9,47: Beszélni nehéz . .. (ism.) — 10,05: A szocialista irodalom történetéből. — 10,35: Zenés mese. — 10,45: Operettparádé. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Törvénykönyv. — 13,00: Zenekari muzsika. — 14,10: A citrusfa levelei. — 14,25: Operaslágerek. — 15,00: Zengjen a muzsika! — 15,30: Aprily Lajosra emlékezünk. — 16,05: Magazin tizenéveseknek. — 17,00: Olvastam valahol! — 17,20: Monteverdi... — 17,30: Nóták. — 18,02: Könyvszemle. — 18,15: Mese.— 18,25: Könyvújdonságok. — 18,30: Esti Magazin. — 19,15: Blőse úrék mindenkinek tartoznak. Rádiójáték. — 20,15: Mi a titka? — 21.00: Nótamuzsika.— 21,30: Szintézis. — 21,59: Külpolitika. — 22,30: Rézfúvós muzsika. — 22,45: Gyógyszertervezés számítógéppel. — 23.00: Híres előadóművészek. — 0,15— 4,20: Zenés műsor. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8,05: Idősebbek hullámhosszán. — 8,50: Tíz perc külpolitika (ism.) — 9.05—12,00: Napközben. — 12,10: Filmzene. —12,25: Szó zeneközben. — 12,30: Népzenei összeállítás. — 13.05: A tegnap slágereiből. — 14,00: Rácsos panoptikum. — 15,05: Diákfoci. — 15,15: Zenés délután nyugdíjasoknak. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,30: A Blues Brothers felvételeiből. — 19,05: Sport. — 19,20: Népszerű hangverseny. — 20,25: Népdalkörök pódiuma (ism.) — 20.50: Régi magyar pénzek. — 21,05: Humoreszkek (ism.) — 21,35: Közkívánatra! — 23,20: A dzsessz története. A 80/4. rész. — 24.00: Virágénekek. — 0,15—4,20: Zenés műsor. BARTÓK RÁDIÓ 6,05—7,59: Muzsikáló reggel. — 8,13: A Moszkvai Nagyszínház zenekarának hangversenye. — 9,30: Szimfonikus zene. — 11,10: Kamarazene. — 12,00: Wagner-operákból. — 12,32: Rézfúvósok. — 13,05: Biotechnológusok világtalálkozója (ism.) — 13,25: Nyekraszov verse (ism.) — 13,59: Liszt-mű1988. január 6., szerda vek orgonán. — 14,28: Dalok Leningrádból. — 15,10: Verdi: Jeanne d’Arc. Opera. — 17,15: Fúvós fórum. — 17,46: Glenn Gould zongorázik. — 18,30: Szlovák nemzetiségi műsor. — 19,05: Zenei nevelés holland szemmel. — 19,45: A heavy metal kedvelőinek. — 20,35: Oj lemezeinkből. — 21,10: Felejthetetlen hangversenyek. — 22,30: Operafelvételek. — 22.47: Theun de Vries: Küzdelem a szörnyekkel 11/2. rész. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 6.20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. (A reggeli adás szerkesztője: Veszprémi Erzsébet.) — 17,30: Hírek. — Filmdalok. - Veress József filmkritikája. — Rajt ’88 (Horváth Péter). — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. — Lapszemle. — Műsorelőzetes. (Az esti adás szerkesztője: Ágoston István.) MAGYAR TV 8,55: Képújság. — 9,00: Tévé- torna nyugdíjasoknak. — 9,05: Vincze Péter: Némafilm (FF). Tévéfilm (ism.) — 10,15: Kezdődik a tánc. NSZK zenés film (ism.) — 11,10: Képújság. — 16,45: Hírek. — 16,50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 16,55: Lányok-fiúk. — 17,40: A Kambodzsai Népköztársaság nemzeti ünnepén. — 18,00: Kézenfogva. Értelmi fogyatékosok érdekvédelmi műsora. — 18,10: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazinja. — 18,30: Reklám. — 18,35: Álljunk meg egy szóra! Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora. — 18,45: Tévétoma. — 18,50: Cim-cim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája. — 19,10: Esti mese. — 19,25: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Századunk. Végjáték a Duna mentén. 13. rész: „A kocka el van vetve”. — 21,05: Van öt perce? Paganini: Caprice. — 21,10: A nagy generáció. Magyar film. — 22,55: Híradó 3. 2. MŰSOR 16,45: Képújság. — 16,50: Nachrichten. Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 16,55: Pannon krónika 1/1988. A pécsi körzeti stúdió információs és riportmagazinja. Beszéljünk róla! Dél-dunántúli hírek — és ami mögöttük van. A napház. — 17,55: BSE—Sidis Anconá női kosárlabda-mérkőzés a Ronchetti Kupáért. Közvetítés a Városmajorból. — 19,30: Kátrányosok és kufárok. Finn dokumentumfilm. — 20,05: Senki többet? Harmadszor! Szellemi árverés a Magyar Rádió Márványterméből. — 21,10: Híradó 2. — 21,25: Jurij Szimonov vezényel. A felvétel 1987. október 9-én készült a Zeneakadémián. — •22,55: Képújság. SZLOVÁK TV—1. 8,50: Hírek. — 9,20: Éneklő ABC. — 9,55: Start ellenirányba 1. rész (ism.) — 12,00: A rendőrség naplójából. — 15,05: A Prawsevi ukrán nemzeti színház előadása. — 17,00: Hírek. — 17,20: Tudomány és gyakorlat l. rész. — 18,20: Esti mese. — 19,10: Gazdasági jegyzetek. — 19,30: Híradó. — 20,00: Start ellenirányba 2. rész. — 21,05: Japán — a felfedezés útján. Dokumentumfilm. — 22,05: A 22. szovjet dalfesztivál. — 22,50: Hírek. SZLOVÁK TV—2. 15,50: Hírek. — 16,10: Orosz nyelv gyermekeknek 15. lecke. — 16,35: Sabina Kleis. NDK tévéfilm. — 18,00: Síugró négysáncverseny. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Bizonyíték a repülő csészealjakról. Tévéjáték. — 21,30: Időszerű események. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: A világ nagy városai: Párizs. SZOVJET TV 13,30: Hírek. — 13,45: Bevonul a diák (dokumentumfilm). — 14,15: A klasszikus zene gyöngyszemei. — 15,10: Átalakítás az iskolában. — 15,25: Hírek. — 15,30: Moszkva—Varsó tévéhíd. — 16,45: Könnyűzene. — 17,10: Világhiradó. — 17,30: Összeállítás Larisza Sepityko flmrendezőnőröl. — 18,20: Larisza Sepityko filmjei a képernyőn. — 19,00: Híradó. — 19,40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19,50: Günter Walraf német újságíróról. — 20,45: Világhiradó. — 20,55: Zenés ösz- szeállítás. — 21,20: Különleges rendeltetésű osztag (film l. rész). — 23,35: Hírek. — 23.40: A filmművészet mesterei (Federico Fellini). ROMAN TV 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Gazdasági élet. — 20,35: Dokumentumfilm. — 20,50: Dokumentumfilm. — 21,05: láncú Jianu. Folytatásos játékfilm 1. rész. — 21,50: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy. mozi: PINOCCHIO. (USA) Ea.: 16,00. SZÍVFAJDALOM. (USA) Ea.: 18,00 és 20,00. Videóház: SANTUNGI BANDITÁK. (Hongkongi) de.—du. Béke mozi de.: SILVERADO. (USA). Du.: SE FEDÉL, SE TÖRVÉNY, (fr.) Móricz mozi: SZEREPCSERE. (USA) 6. szerda 19,00: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM. Széchenyi-bérlet. Magyar szemmel Angliában (2.) Belépő Wrih kapuján' VENDÉGLÁTÓIM MEGHÍVÁSÁRA nagy várakozással indultaim Cambridge egyik legjobb nevű fiiú ma- gániskolája felé — hiszen Cambridge az oktatásban fogalom. Kissé szorongtam is, hátha ezen a mai napon derül majd ki számomra az, hogy bizony ezek a 7—13 éves, tanáraik által is „fiatalúr”-maik szólított, elegáns, egyenruhás fiúk mennyivel jobbak a mi nyíregyházi diáik jaánknál. Az iskolai nap háromnegyed kilenckor, tizenöt percet tartó rövid istentisztelettel és közös énekléssel kezdődött, amelyen az iskola mind a 320 tanulója, azaz huszonegy osztálya (osz- tály Létszám a kfo. 15—16 fő), és tanári kara (huszonöt tanár és nyolc óraadó), valamint igazgatója megjelent. A tanítási órák — melyek délelőtt 45, délután 40 percesek — reggel 9,15-kor kezdődtek, s ebédszünettel megszakítva délután négyig, olykor ötig tartottak, utána az iskolások napja a másnapra való felkészüléssel folytatódott. Belenyugodhatunk tehát abba — ha egyáltalán ebbe bele lehet nyugodni —, hogy a mi gyerekeink sem elfog- laJtabbak, mint a hasonló korúak a világ más tájain, s ha egy jó színvonalú hazai általános iskolát hasonlítunk egy jó angliaihoz, elmondhatjuk, hogy mind a gyerekek felkészültsége, magatartása, mind a tanítási stílus és módszerek szempontjából bátram álljuk az összevetést. AZ AZONBAN IGAZ, hogy egy ilyemszarű iskolához Angliában több hektárnyi sportpálya és uszoda tartozik, s a .sporthoz hasonló fontosságú a zenei nevelés is. Merthogy egy (igazi „úriemberpalánltónak” mindenképpen játszania kell egy hangszeren. énekelnie kell egy kórusban, s egy-két sportot kell űznie. Mindezt persze az 1987—88- as tanévben Cambridge-ben gyerekenként kemény 2700 angol fontért, ami nem kis összeg. Aki ezt nem engedheti meg magának, az gyermekét az ingyenes állami iskolába küldi. Az sem alábbvaló ennél, csupán szerényebb anyagiakkal gazdálkodik. A magániskolába járó gyerekek szellemi képességeiket tekintve éppen olyan vegyesek, minit bárhol máshol, hiszen nem a gyerek tel jesítménye határozza meg az iskolába való bekerülést. hanem a szülők pénztárcája. Az általam meglátogatott iskolában a fiúk nyolcéves ■korukban kezdték a francia nyelvet tanulni és nem tűnt úgy, hogy nagyobb sikerrel, minit ahogy nálunk tanulják az idegen nyelveket. A különbség csak annyi — s az nem is kevés —, hogy az angolok a világon mindenhol vidáman elboldogulnak saját anya-nyelvükön, így aztán nincs meg annyira a motiváló kényszerűség az idegennyelvitanuMsban. Ennek elleniére, egy iskolaigazgató angol tanár szerint egyre nő azoknak a száma, akik az orosz nyelvet választják és tanuják az iskolában. AZ EGYETEMI ÉVEKET MEGELŐZŐ utolsó két évben azonban — s itt gimnazistáink méltán irigykedhetnek angol kontáirsaikra — a diák továbbtanulási szándékától függően három tantárgyat választ, amit heti tizenöt órában hallgat. Olyanformán, hogy minden tantárgyból mindennap egy órája van, azaz napi három órát tölt hétfőtől péntekig az iskolában. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kevesebbet kell tanulni, csupán azt, hogy nagyobb tere van az önálló munkának, adott a lehetősége az önálló stúdiumnak. Az egyetemi felvételi elbeszélgetésein aztán mindig kiderül, hogy ki hogyan sá- fárlkodot a szabad idejével. Az egyetemre való bejutás a gimnáziumi eredmény és ezen elbeszélgetés alapján történik. Ezek után nem csodálkozhatunk azon sem, hogy a hírneves Caimb- ridge-i, oxfordi egyetemek, akárcsak valamennyi más felsőoktatási intézmény hároméves, kivéve az orvosit, ami négy-, illetve bizonyos egyetemeken ötéves. Itt is végig az irányított önálló tanuláson áll vagy bukik az egyetemi évek sikere. S hogy ezt nem mindenki tudja egyforma szinten elvégezni, azt a diplomák- is jelzik. EGY GYENGÉBB EREDMÉNYRŐL tanúskodó diploma tulajdonosa az igényesebb, elitebb intézményekben többnyire soha nem tűd elhelyezkedni, míg a kitűnő diplomásoknak a legnagyobbak a lehetőségeik. Azt hiszem, sehol sem lenne igazságtalan az érdemjegyek hasonló figyelembevétele az elhelyezkedésnél... Ajtay-Horváth Magda (Vége) A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT PÁLYÁZATOT HIRDET: kereskedelmi főosztályvezetői munkakör betöltésére. Az alkalmazás feltételei: — felsőfokú szakirányú végzettség, — legalább 5 éves középvezetői gyakorlat, — rátermettség, és legfeljebb 40 éves kor. A pályázat tartalmazza: — részletes önéletrajzát, eddigi munkahelyének és tevékenységének feltüntetését, — jelenlegi feladatainak és jövedelmének ismertetését, — a munkakör betöltésével kapcsolatos egyéb igényét. A pályázatot legkésőbb a megjelenéstől számított 2 héten belül nyújtsák be a vállalat személyzeti vezetőjéhez. Cím: B.A.Z. megyei ZÖLDÉRT Vállalat, 3502 Miskolc, Baross Gábor út 13—15 jelentették be kedden Moszkvában. Fischer a szovjet kormány meghívásának tesz eleget. Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere január közepén hivatalos baráti látogatást tesz a Szovjetunióban — ter a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokává nevezte ki. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Molnár Endrét pénzügyőr vezérőrnaggyá, egyidejűleg a pénzügy,miniszHALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG