Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-29 / 24. szám

1988. január 29. Kelet-ftf agy arország 3 mám Sok kő között o CSAK BEGYCkOZIK már hozzánk a sok kedvezőtlen faktor után, vagy mellett Nyugatról néhány olyan is, amit szívesen látunk. Elemi erővel ébred a kereslet b ■ rozskenyér, a rozsliszt iránt j az egészséges táplálkozás je­gyében. Ugyanígy a kemény búzából készült tészta is na- j gyón keresett, mert nincs benne koleszterin, lévén fe­lesleges a tojás a gyúrásá­hoz. Csak örülhetne minden­nek Makrai László, a Sza- bolcs-Szatmár megyei Gabo­naforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatója, de in­kább ő is az elégedetlenkedő gazdasági szakemberek sorát hosszabbítja. „A sütőiparral nem jutunk dűlőre” — mondja, — „de nem is csodálom, hogy nem lelkesednek nagyon érte. A rozskenyeret jobban meg kellene fizettetni a vásárló­val, legalább annyival többet kérni tőle, amennyivel többe van”. A megye az egyik leg­jelentősebb termőtáj, így alapanyagra lehet számítani. A 27 ezer hektárnyi termő- terület adta szemért azonban csak 350 forintot fizet a fel­vásárló, ez szabott ár. Ettől még lehetne olcsó a rozsci­pó, a technológia azonban megdrágítja. a kárpótlást a jó mi­nőség, az egészséges étrendi hatás adná, ennyiért azonban egyelőre csak a maszeknak éri meg, amit meg az állami pék süt, nem az igazi. A GMV sütőipari tevékenység­re kért és kapott engedélyt — újságolta az igazgató. Vég­re valami ebben a maratoni vitában, ami sínen van, nyugtázták magukban néhá- nyan a résztvevők közül. Az­tán már távlatok is szóba ke­rültek: Pest és Debrecen el­látása ... Csak kezdődne már. A kemény búza, vagy ahogy latinul mondják és kezd honosodni: durum, sok­kal kevésbé sorolható a si­kersztorik közé. Félmillió dollár kellene egy olyan gép­re, amely elengedhetetlenül szükséges az egyelőre „tölte- lékes durumtészta” elnevezé­sű termék készítéséhez. Har­mincmillió forint támogatást már szereztek hozzá, és ter­mészetesen a saját források­ból is csörgedezik erre a cél­ra a pénz. De most még Fe­hérvári durica lesz a káliéi malom őrölte Basa és Mina­ret elnevezésű búzafajták ter­méséből. SZÓVAL „KEMÉNY” ÜGY­BEN még az elejénél is visz- szább van a Szabolcs-Szat- már Megyei GMV. A két említett búzafajta, miként nevéből is lehet következtet­ni, déli országokból szárma­zik, ennél fogva egy-egy té­lies télen kifagy. Kellene ne­mesíteni, valami télállóbbat, és itt ismét szóba került a Vetőmag Vállalat nyíregyhá­zi kutató központja. Vagy ha itt nem megy, akkor a Szovjetunió mostoha időjárá­sú tájain megnézni milyen búzafajták jöhetnek számí­tásba. EGY HÉTIG ELÁLLÓ KE­NYÉR, magas rosttartalom­mal. Koleszterinszegény tész­ta ... Modern termékekkel keresi a jövedelmező holna­pot a GMV, és itteni alap­anyagokra építene. Bár olyan szaporán menne, mint a há- zitészta-gyártás, amelyet gyorsan vittek keresztül, és gond nélkül haladnak vele. Ésik Sándor A napi 350 mázsa kenyér gyártásához szükséges lisztet számítógép-vezérelt berendezés irányítja a sütőipari vállalat nyíregyházi 2-es számú gyárában. A műszereket Nagy Gá­bor kezeli. (Elek Emil felvételei) FALUGYŰLÉSEN PANYOLÁN Számba vett forintok A házadótól a cement-áremelkedésig, a halottasháztól a Szamos árterének szennyezéséig, a Tavasz utca kiköve­zésétől a rokonsági fokozatok kibogozásáig sok mindenről szó volt a panyolai falugyűlésen, csak arról nem — mert nemigen szokás egymást dicsérgetni —, hogy milyen rit­kaság manapság higgadtan meghallgatni a másik szavát és józanul tudomásul venni: ezt most itt nem lehet. Nemigen kellett számtan tanárnak lenni Panyolán ah­hoz, hogy kiszámítsák: 95 százalékig megtelt a művelő­dési ház. amikor a tanács összehívta a falugyűlést. A százszemélyes házba ugyanis 95-en mentek el, ami annyit jelent, hogy minden kilence­dik helybéli ott volt, s bár azt mondta a falugyűlés után Biró Etelka tanácselnök, hogy többen is lehettek volna. Va­lószínű, örülne neki bárme­lyik városi tanácsi vezető, ha minden kilencedik városlakó résztvevője lenne a város­körzeti tanácskozásnak. No, de most Panyoláról van szó. arról a 823 lelkes községről, ahová — ha ma­gas a Szamos vízállása —, csak egyfelől vezet az út, s ahol ma is két utca — a Veszprémi és a Szombathe­lyi — neve őrzi azok emlé­két, akik az 1970-es árvíz pusztítása után otthont épí­tettek a hajlék nélkül mara­dottaknak. Lapos a tanácsi pénztárca Szó is volt a falugyűlésen a Veszprémi utcáról, hiszen ma az a falu legjobb útja. Tavaly sokat költöttek rá, 950 ezerbe került a felújítá­sa. Valószínű, ez ösztönözte szólásra Tóth Lajosnét, aki a Tavasz utca kiépítését sür­gette, aztán elállt javaslatá­tól. Az elnöknő ugyanis azt mondta: mivel ez kétmillió­nál is többe kerül, csak ak­kor tudnának tenni valamit, ha az ott lakók társulásban vállalkoznának a pénz nagy részének összeadására. Mert pénzből igen kevés van. Ahogy Biró Etelka el­mondta: tavaly tízmillióval gazdálkodhattak, de fejlesz­tésekre alig .jutott. Buszvá­rókat építettek, Olcsvaapáti- ban — a társközségben — az iskola és a szolgálati lakás felújítása, a kultúrház és a járdák egy részének felújí­tása volt csupán megoldható. És az idén sem nyithatják nagyra a pénztárcát. A bel­vízelvezető árkok korszerűsí­tése, iskolabusz vásárlása, a közvilágítás korszerűsítése, járdafelújítás az a reális cél, amit maguk elé tűzhettek. És persze, ami társadalmi munkával megoldható. Ami igaz, igaz: tavaly nem volt valami nagy összeg a közös munka végeredménye, de azt mondják: ott szerepelnek nagy pénzek, ahol valami­lyen közművet építenek, mert a társulásokba fizetett összeg társadalmi munkának számít, Panyolán pedig rég kiépült a vízhálózat, más közműre pedig — legalábbis míg ezt fizetik — nemigen lesz lehetőség. Közeli hozzátartozó-e? Bármennyire is fontos a pénz, szó volt, Panyolán sok egyébről ist Varífá Béla pél-f dául arra.' kéri volna vá­laszt: miért nem tartozik a vő és a meny a közeli hoz­zátartozók közé? Nem csak úgy a kérdés kedvéért tette fel a kezét, hanem valós és másoknak is fejtörést okozó gond ez. 25 négyzetméterig adómentes családtagonként a lakás, de ez a kedvezmény a vőnek, a menynek nem jár, az élettárs viszont megkapja. Nem volt irigylésre méltó helyzetben az elnöknő, mert úgy tartják: egy vezetőnek mindent tudni kell. Biró Etel­ka bevallotta, hogy nem tud­ja, pontosabban nem érti és szerinte sem a kérdezőben van a hiba. Jött a kérdés arról a fia­tal, másfél éves tanácsren­deletről, amely a temető dol­gairól intézkedik. Van egy olyan passzusa, hogy a ha­lottat hat órán belül ki kell vinni a halottasházba, de mi van akkor, ha este hal meg valaki ? Természetesen nem történik szabálysértés, érte­lemszerűen az csak a nap közben előforduló esetekre vonatkozik, csak a rendelet­ben egy egészségügyi szem­pontból elfogadható határ­időt kellett szabni. Volt szó természetesen az ellátásról, a tápellátás gond­jairól. hiszen ahol egy év alatt 55 tehenet, 10 üszőt, .930 sertést adtak a falu lakói a tsz-felvásárlónak, ott kell a iáp, kellenek a vetőmag­vak. a műtrágyák. Az élel­miszer-e Hátasra nem volt különösebb panasz, a 24 kis­iparossal is elégedettek, de baj, hogy háztartási kisgépe­iket Gyarmatra kell vinni, s onnan lehet szakembert sze­rezni. ha valaki parkettázni akar. vagy lecsiszoltatná a régit. ló hangulatban Elmarasztalás is elhang­zott a tanácselnöknő monda­tai között. Mert néhányan el­hanyagolják portájuk rend­ben tartását, igaz, soknak nincs már lakója, hiába je­löltek ki szemétlerakót. . s építették ki a hozzá vezető utat, sokan a Szamos árte­rébe viszik a hulladékot és az sem tesz jót a köztisztaság­nak, hogy néhányan fél órá­val csordahajtás előtt kien­gedik az utcára a tehenet. Mindent összevetve jó han­gulatú falugyűlés volt Pa­nyolán. A tanácsiakat meg­erősítették a falu lakói ab­ban. hogy a pénzt jó helyre teszik, a falu lakói pedig is­mét bepillanthattak a ta­nács gondjaiba. Mert ki érti például, miért kell sokkal több pénz az intézmények működtetésére, ha nem tud­ja, hogy egy mázsa kazán- szén. 43,7 forint és fűteni kell az óvodát, az iskolát, a ta- , ríácsot. a' kuítúrházat is. És ha tavaly 1,1 millió lett vol­na az iskolabusz ára. mert biztos, az is többe kerül már. B. J. A politikai kultúráról Tekintély és Igazság Egyre többször jut eszembe egy szellemes mondás, amely a 'követ­kezőket állapítja meg: Aki jól tud idézni, az nem gon­dolatai gazdagságáról, ha­nem csak jó memóriájáról tesz tanúbizonyságot. Az aforizmaszerű szöveg nem­csak szellemes, de igaz is. Hadd tegyem hozzá: nem veszélytelenül igaz. Mind­annyian tudjuk, hogy a pontosan vagy eklektiku­sán kiválasztott citátumok kiválóan alkalmasak arra, hogy másra hárítsuk a fe­lelősséget, betafearózziunk egy-egy 'klasszikus vagy mai politikus határozat- szövegével. Ha ügyesen vágja, húzza és sorakoztat­ja valaki az idézetéket, akkor már értelmük is van, a használó ugyanakkor tel­jes biztonságban érezheti imagát, hiszen a tekintély - elv óvja. Ne is tagadjuk, ez a gyakorlat nem idegen fde jó lenne múlt időben mon­dani!) a politikai élettől. Igaz, a nagypo.lit lkából mind jobban kiszorul, a hétköznapi politizálás azonban nehezen szabadul a sok-sok éve kialakult reflexből. Márpedig, ha azt sürgetjük, hogy új politikai kultúra kell, akkor, többek között ettől a beidegződés­től is búcsút kellene ven­ni. Mert az újféle politizá­lás éppen azt követelí meg, amit az idézgetéssel védett ki sok ember. A gondolko­dást, az önálló véleményt, a tételek és feltételezések vitáját, a rnegfellebbezhe- tetlen formulák helyébe lépő gyors reagálásokat. Mindez nehéz dolog. Eh­hez ismerni kell a valós életet, de ismerni kell azt az elméletet is, amelynek nevében valaki politizál. Ismerni, mondom, nem idézni, ismerni összefüggé­seiben, logikájában. Ez le­het a háttér, ez a biztos talapzat, melyen valaki áll. De mindez nem azért kall, hogy helyettesítse a valóságból fakadó tapasz­talatot, nem azért, hogy azt kényünkikedviünk sze­rint .alakítsuk. Talán rabból fakadt eddigi legnagyobb problémánk, hogy elméle­tekhez, tételekhez, jó szán­dékú feltételezésekhez igyekeztünk mindenáron hozzáigazítani az életet, ahelyett, hogy ,az élet tör­vényszerűségeit szembesí­tettük volna az elméiét megállapításaival. Még ajk­kor is, ha nem minden esetben az elmélet került volna is ki az összevetés­ből győztesen. Az új módszer és kívá­nalom csak látszólag köny- nyű. A valóságban nehéz, mert az élet nem egysze­rűsíthető úgy, hogy ez jó, az nem jó. A vélemény megalkotása ismeretet, el­méletit és .gyakorlatit té­telez fel. A saját véle­ményért a felelősséget is vállalni kell. A vitában alul is lehet maradni. Most nem a tekintély, hanem csak az igazság védi meg ■a polítizálót. A felszínes is­meret hamar lelepleződik, és elvesz a politizáló hite­le. Talán a politikáé is. Így logikus hát, hogy amikor bonyolult korunkban az új politikai kultúra alapjait is igyekszünk megteremte­ni, o prioritás a tudáson alapuló önálló vélemény- formálásnak jut. Ezzel élni most, amikor .ideológiai té­zisek, intézményrendszeri korszerűsítések, a párt megújulásának kérdései, a demokrácia kiteljesítésé­nek problémái szerepelnek a napirenden, nemcsak le­hetőség, de kötelesség is. Hasznos lenne új stílusú politizálásunkkal alkotóan hozzájárulni a jobb gya­korlathoz. Bürget Lajos Hogyan lesz valakiből mil­liomos? Úgy, hogy összead­ják a menetlevelek alapján a „guruló” kilométereket, me­lyet balesetmentesen és 500 forintnál nagyobb károkozás nélkül vezet az ember. Ebből kiderül, hogy kilométerekből vannak miliőim — mondja mosolyogva Batári Gyula, a húsipari vállalat gépkocsive­zetője. A boldog emberek közé so­rolja magát. Azt csinálja, amit szeret. Számára „pasz- szió" a gépkocsivezetés. An­nak ellenére, hogy tudja, mindig felkészültnek kell lenni, nagyon sokat van tá­vol a családjától, szóval e foglalkozásnak is megvannak az árnyoldalai. — 1956-ban kezdődött a szerelem köztem és a volán között, mely egy életreszóló „házassággá” vált — emlé­kezik vissza. Közel húsz évé dolgozik már a húsiparnál, még a ré­gi „karos, irányjelzős” Cse­pelen kezdte, azután hűtő­kocsis IFA-k — majd Volga személygépkocsik következ­tek. Nem is tudja, hányat nyúzott már el. Büszke arra, hogy neki még rossz autója nem volt, nem kellett mű­szaki hiba miatt hazavontat­ni egyszer sem. Ha hosszabb ideig várni kell a főnökre, mindjárt „simogatja”, ellen­őrzi kocsiját. Az a vélemé­nye róla: ez is munkaeszköz, mint a többi, de tudni kell vele bánni. Az autónak lel­ke van, ha beindítja a mo­tort, az elpanaszolja a baját. A rendszeres karbantartás bizalmat és biztonságot ad, meghálálja a gép. Napjainkban sokat válto­zott az országút. Volt idő­szak, mikor Budapest—Nyír­egyháza között kilométerekig nem találkozott senkivel. Ma sorok haladnak egymás mel­lett, egy nagy száguldás az egész autópálya. Sajnos, sok­szor ez a rohanó élettempó szüli a szabálytalanságot, a figyelmetlenséget. Gyula bá­csit arra tanították, hogy „az országút nem versenypá­lya”. — Sokszor előfordult, hogy vezetőtársaim figyelmetlensé­gét nekem kellett kivédeni. Valahogy eddig még szeren­csém volt, mert ez is kell ehhez a szakmához — vallja. Szeret olvasni, igyekszik naprakészen tartani kresz- tudását. Vezetés közben so­ha egy korty alkoholt nem fogyasztott. Véleménye: aki­nek nincs ilyen irányú önfe­gyelme, adja vissza a jogo­sítványát. Nem egy „kikia- bálós” típus, inkább végig­gondolja magában, milyen következményekkel járha­tott volna az adott veszélyes helyzet. Jó a tájékozódóké­pessége, könnyen eligazodik, de bevallása szerint nem csinál problémát abból sem, ha eltéved. Szabad ideje ke­vés van: — Akkor is az autó a hobbim. Van egy személy- gépkocsink „belehajtottam jó pár ezer kilométert abba is” — persze az nem számít a millióba. Szeretek a csa­láddal együtt kirándulni, szí­vesen járok ismeretlen he­lyeken, külföldön. Én veze­tés közben is tudok gyönyör­ködni a tájban — fűzi hoz­zá. Ezek alapján természetes, hogy az egész család élete az autózás körül forog. Büszke a fiára: aktív autóversenyző volt, de a hatéves kis unoka is „forgatja már a kor­mányt”, nyomkodná a pedá­lokat, ha elérné a lába. Mit szeretne még elérni az életben? Nincsenek mesebeli álmai, öt éve van még a nyugdíjig, szeretné ezt egész­ségesen, megbecsülésben és főleg balesetmentesen elérni. Dankó Mihály „Milliomos" vezetőállásban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents