Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
a piackutató A gyanakvás szelleme A nyíregyházi Elekterfém Szövetkezet bútorainak a tervezőjét kerestem. De kiderült, hogy az ezüstösen fénylő krómozott székek, sötét üveglapú dohányzó- és telefonasztalok és más bútorok alakjai nem a tervező asztalon születnek. Több ember alkotásai: úgy készülnek, akár az agyagszobor, amelyen sok kéz alakítgat, formál valamit, így gazdagítja önmagával az alkotást. Ennek a csoportnak a vezetője Nagy Sándor. Bár az üzletember életét éli, valahol a lelkében őrzi még a vágyat a tanári pálya iránt. Magyar-történelem szakos tanárnak készült. A magas, vékony fiatalembert mégis máshová sodorta a sors... — Azt hiszem, az élet még tartogat számomra Lehetőséget — mosolyog titokzatosan. — Mindig nagyon szerettem a gyerekeket. Még a sikertelen felvételim után is néhány társammal elmentünk gyermekeket tanítani. Az élmény, látni azt, hogy felcsillan a gyermek szeme, mert megértett valamit, csodálatos! Kilencéves kisfiát tanítgatja most. A formálás örömét így éli át. Igaz, egyetlen szóval sem mondja ki, én sejtem, gyermekét — saját tapasztalatából okulva — már okosan terelgeti a cél felé. Az idős nagyhalászi szülök a későn született fiú pályaválasztásába nem szólak bele. A könyveket, verseket olvasó fiatalember véletlenül került az ibrá- nyi gimnázium elvégzése után Kazincbarci- ra szervesvegyipari és műanyaggyártó szakmunkástanulónak. Kémcsövek, lombikok, gépek közé... — Az életem akkor fordult meg — mondja — amikor nem vettek föl a nyíregyházi tanárképző főiskolára. Kevés pöntszámot vjttem magammal, mert a gimnázium harmadik osztályában nem tudtam dönteni a foci és a tanulás között. Az érettségi sikere, a negyedik osztályban elért négyes-ötös átlag sem segített. Felhúzza a szemöldökét. Azóta is bánja, hogy akkor a focipálya zöld pázsitja helyett nem a könyvek csöndes, de értelmet nyitó, tudást adó társaságát választotta. Az álom, a vágy emiatt nem lett valóság. — Idősebb bátyám akkoriban a Borsodi Vegyi Kombinátban dolgozott. Ö szólt, hogy szeptemberben beindult a vegyipari szakmunkásképző. Jelentkeztem. Másodévesként lehetőségem volt arra, hogy részt vegyek a Szakma Kiváló Tanulója versenyben. Mivel országos második helyezést értem el, idő előtt felszabadítottak — folytatja. — Egy ideig a kombinátban dolgoztam, majd hazajöttem a megyébe, és itt kerestem munka- lehetőséget. Tizenöt éve dolgozom az Elek- terfémnél. . . — Most a marketing csoport vezetője. Hogyan lett piackutató? — Mi nemcsak piackutatással foglalkozunk — javít ki. — Egy kicsit kereskedők is vagyunk. Kisebb szövetkezet lévén nincs mindenre két-három emberünk. Ezermestereknek kell lennünk, vagyis mindenhez érteni, mert mi tervezzük közösen a bútorokat, gyártjuk, kapcsolatot tartunk a kereskedelemmel, a vásárlókkal. Egy-egy termékünk néha úgy alakul ki, hogy a vevő szól: alacsonyabb asztal kell, kisebb.. . De emellett a saját munkásainknak is számos ötlete van, így formálódik, alakul késszé sok-sok gondolkodással, próbálkozással a bútor. — Tervező, iparművész segíti a munkájukat? — Régebben gyártottunk megrendelésre bútorvázakat gyáraknak, szövetkezeteknek — feleli. — A mostani csővázas, íves sarokhajlítással készült bútoraink elődjének a tervezésben segített minket lakberendező. A fejlesztés-tervezés csoportmunka. . . Ezek a bútorok a mi közös gyermekeink, a legapróbb csavarig. . . csak a kárpit, a füstszinű üveglapok, és a különféle apróbb kellékek nem. Bár ez a fiatal férfi elsodródott a tanári pályától, dolgozott a galvanizáló üzemiben, volt laborvezető, raktáros, mégis alkot a munkájával. Igaz, nem gyermeki szelleme- -ket gyarapít, hanem — társaival együtt — az emberek ízlésvilágát formálja. Mondja, nagyon szeret barkácsolni, kimenni a természetbe. Van egy kiskertjük, ahol különféle szőlők teremnek... Derű telepszik az arcára, fény költözik a szemébe, amikor arról beszél, mily megnyugtató a természet közelsége. Az embernek megtisztulnak ott a gondolatai. És amikor a kertszomszéd Tóni bácsi erdélyi népdalait hallja! — Nagyon felháborít, amikor látom, ho- . gyan bánunk a természettel! — hajol előre a vörös plüsstámlájú, fémlábú székben. — A többszörösét használjuk fel a szükséges per- metszérnek, locsoljuk, szinte öntjük. Ez méreg a földnek, az embernek. . . A lázadó beatkorszak gyermekét arról faggatom, lázad-e még a világ ellen? — Nem volt az lázadás — mcxsolyodik el. — Mi magunk se tudtuk, hogy a beatkor- szakkal megváltozik valami. Nekünk csak formaság volt a hosszú haj, a trapéznadrág. Az akkorFzenekarok, az Illés, a Metró imádata amolyan diákcsínynek tűnt. Játék volt minden nekünk, a felnőttek bosszantása. — Mi a véleménye a máról? — A pénz nagyon tönkretette az emberi kapcsolatokat — válaszol elkomolyodva. — A legutolsó nyolc évben nagyot változott a világ. A barátságok is elveszítettek a régi értékükből, melegségükből valamit. Elron- tódtunk valahogy. .. tudom, ahhoz pénz kell, hogy megőrizük az életszínvonalat. De sem en, sem a feleségem, aki üzemgazdász a KEMÉV-nél — fűzi hozzá, — nem vágyunk például a Riviérára üdülni. Elég, ha néha eljutunk a Magas-Tátrába. Sokan viszont olyan vágyakat dédelgetnek magukban, hogy annak az eléréséhez hajszolni kell az időt, a pénzt. Elmaradnak a néhány perces szomszédi beszélgetések, baráti tereferék, aztán a köszönés is, végül némán, idegenként elmegyünk egymás mellett. Én ezt nagyon sajnálom... íme, egy ember, aki ugyanolyan mint mi, mindannyian. Elvegyül közöttünk. Fel-fel- sajdul még benne a szomorúság, hogy nem áll a katedrán. Munkálkodik, megpróbálja értékké tenni gondolatait, ötleteit mások számára. De van ennél vajon fontosabb? Tóth M. Ildikó Megyénk virágai Nincs a víznek rakoncája Jeles költőnk, Baróti Szabó Dávid a XVIII. század végén ,,a magyairság virági”-nak nevezte szólásainkat, közmondásainkat. Valóban azok, ha jelentésüknek megfelelően használjuk őket. A jó stílushoz éppúgy hozzátartozik egy-egy szólás vagy közmondás említése, mint pl. a változatosság. Miként a szavakban, itt is lehet eltérés vidékenként. Mi most Csury Bálint kiváló munkájából, a Szamosháti szótárból válogattunk néhányat. Ezek egy része jellemző lehet az egész magyar nyelvterületre, mások viszont csak ezen a vidéken ismeretesek. Nemcsak a szavaknak, a szólásoknak is megvan a maga sorsa: ha nem használjuk őket, akkor elpusztulnak. Kár volna értük. Baróti Szabóval szólva, megyénk virágai Ők. Szedjünk belőlük most egy kis csokrot! „Sose hal meg, akinek pu- lyája van” (tudniillik gyermekeiben él tovább), „Kastos (- csatakos) rókának dobasz (= telt) a hasa”: aki sokat dolgozik, jól lakik. Az ilyen -ember jó erőben van, mert „eljárná még a kállai kettőst”. Kiváló jellemzést adhat egy-egy közmondás az emberi gyengékről, esetleg erényekről: „Kialudná a kolompárt a földbül” (lusta), „Kutya mosogatja fel az edényit” (lusta gazdasz- szoiny), „Tartja magát, mint az üres zsák” (henceg), „Amék tyúk sokat kárál, keveset tojik” (ahol sok a beszéd, kevés a tett), „Lovát keresi, pedig rajta ül” (szórakozott ember). „Nincs a víznek rakoncája” _ (légy óvatos a vízben), „Meglátszik, mék tébül (= tejből) lesz túró” (meglátszik, hogy melyik gyermek lesz tehetséges) stb. Személyhez, illetve helyhez is lehet kötni a szólásokat: „Túlestem rajta, mint Gyarmati a lovon”, „Megmondta, mint a panyolai ember az ökrinek”, „Gyalog ment, mint a számos- szegi ember Károlyba” (Nagykárolyba). Az egészséges humor Sem hiányzik: „Ügyes, mint a siket kutya, erre híják, oszt arra szalad” (ügyetlen), „Gyarapodjatok, mint a raka- mazi kolompár” (tréfás áldás), „Dühbe van, mint pap szamara a korpáiul” (elfogta a pulykaméreg). Vannak olyanok is, amelyeket itt más formában használnak, mint országszerte: „Bagoly úr a maga odújába” (Kakas is úr a maga szemétjén), „A farkas is jóllakjon, a bárány is megmaradjon” (A kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon), „Elmehetsz Nárittyenbe jeget aszalni” (másutt: Kukutyinba). Inkább ne menjünk oda, hanem egyelőre fejezzük be a virágszedést, hiszen már van egy .,csokor- tünk”. Mizser Lajos Nem ismerjük igazán jól a környező államok leg- újabbkori történelmét. Vagy hogy pontosabb legyek: nagyon kevesen látnak tisztán szomszédaink közelmúltbeli viszonyainak szövevényében. Talán ez nem rs olyan nagy gond, ám saját közelmúltunk eseménytörténetére, valamint az ok-okozati viszonyokra vonatozó ismereteinkben is jókora fehér foltok tátongnak, s ez sokkal fájóbb, s néha felzaklató hiány. Azért válhat nyugtalanítóvá ez a helyzet, mert ismereteink korlátozottsága nem feltétlenül abból fakad, hogy nem fűlt a fogunk a leckéhez, hanem inkább az elzárt lehetőségekben keresendő a magyarázat. Pedig, hogy pontosan érthessük Dusán Kovacevic elsőfilmes jugoszláv rendező alkotását, A kémet, amelyet saját színdarabja nyomán vitt vászonra operatőre, egyben társrendezője, Bozidar Niko- lic segítségével, ahhoz nem ártana valamivel többet tudnunk arról a történelmi időszakról, amelyben déli szomszédainknál még létezett a Sztálin-kultusz, mert akkor a cselekmény homályos pontjaira is több fény vetülne. Nem arról van szó, hogy A kém különlegesen talányos film, amelynek eseményei nehezen követhetők, pusztán arról, hogy „ínyencségei” csak azok számára tárják fel igazi ízeiket, akik számára világosak azok a politikai mozgások, amelyek Jugoszlávia társadalmában végbementek a negyvenes évek végétől napjainkig. Az ma már egyre világosabb, hogy a közép-európai személyi kultuszok — létező és meghaladott változataik egyaránt — azonos tőről fakadnak, s természetük átszíneződhetett az adott ország nemzeti sajátosságaival, lényegüket illetően mégis ugyanarra a rugóra jártakHa idegenben járok, ha országjárásra megyek, soha nem mulasztom el, hogy fel ne keressem a régi templomokat, építészetünk remekeit, lássam a bennük rejlő és elénk tárulkozó esztétikai értékeket, szobrokat, oltárképeket, kincseket. Ismeretes, hogy az építészetet nem gyakorlati szükséglet, hanem az eszmei igény hívta életre és tartja életben évezredek óta. Ki gondolná, hogy Magyar- országon 1945 óta több mint 200 templomot építettünk. Ezek közül választotta ki Rév Ilona a Templomépítészetünk ma című, a Corvina által megjelentetett szép köntösben kiadott munkájában azt a tizenhetet, amelyeket a legszebbnek, a legjellemzőbbnek ítélt, amelyek bizonyos keresztmetszetet adnak jelenünk templom- építészetéről. Ez a könyvecske számunkra azért is becses, s figyelmet érdemel, mert a 17 templom között három is található, amelyek Szabolcs-Szatmár- ban vaiinak. Olyanok, amelyek építészeti értékek jogán érdemesek, nem csupán arra, hogy .számon tartsuk őket, de ha a Nyíregyháza melletti Borbányán, Hodászon vagy Szamoskéren járunk, be is pillantsunk, s elgyönyörköd- junk bennük. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a falu kezd ismét közösséggé válni-alakulni. járnak. így bőséges hazai tapasztalataink segítenek tájékozódni Kovacevic filmjében is. Hogy a korszak mennyire foglalkoztatja a mai jugoszláv rendezőket, arra bizonyíték a nálunk is játszott remek film, az Emlékszel a Dolly Belire?, valamint a néhány évvel ezelőtti can- nes-i nagydíjas mű, A papa szolgálati útra ment, amelyet — ki tudja miért? — a mai napig sem tűzött műsorra a hazai filmforgalmazás. A kém napjaink Jugoszláviájában, egy kisvárosban játszódik. Egy szabómester visszatér hazájába Franciaországból, és szeretné megszerzett pénzét befektetni, műhelyt nyitni. Az alábbi — filmen kívüli, de azzal összefüggő — információt nem volt módom ellenőrizni, de azért adom tovább, mert a film alapján valószínű, hogy igaz: „Jugoszláviaszerte — noha az állam kívánatosnak tartja — a.helyi kiskirályok minden lehetséges eszközzel máig is gátolják, a magánkereskedelem és magánvállalkozás elterjedését.” A szabómester gyanússá válik szállásadó gazdája szemében, s ez utóbbiról kiderül, hogy a sztálini időkben az állam- védelmieknél szolgált, sőt akkori ténykedéséért börtönben is ült. Most felébred benne az egykori szellem, ez kezdi mozgatni, meghatározni minden tevékenységét, s kopóként szaglászik albérlője után. Egy jelentékeny módon megváltozott társadalmi helyzet és egy régebbi, a gyanakvás és bizalmatlanság szelleme által mozgatott gyakorlat összeütközése a komikus szituációk sorát eredményezi. Kovacevic filmjének különleges értékét gondolatainak fontosságán kívül az adja, hogy hihetetlen leleménynyel talál rá a fokozás lehetőségeire a mindig kockázatos belső műfajváltás eszközeivel. Ügy indul a történet, hogy a könnyed, bohózat) elemek uralják a képet (les- kelődés az erkélyen, majd ennek következményei egyértelműen ebbe az irányba mutatnak), de attól kezdve, hogy rendező minden részletkérdést egy betegesen megőrzött, torz személyiség- jegy felmutatásának és műfajilag indokolt túlrajzolásá- nak szolgálatába állít, átlépünk a szatíra világába. Ehhez a játékhoz a rendező olyan partnerre talál az Ili- ját megformáló Danilo Stoj- kovic személyében, aki pontosan tudja, meddig mehet el a színészi eszköztár mozgósításában, hiszen a szatíra addig él, addig nem veszti el hatását, amíg őrizni tudja a kényes egyensúlyt reális és valószerűtlen között. Üjabb alkotói lelemény, ahogy a figura megkettőződik: előkerül Gyúró, Ilija testvére, aki nemcsak fizimiskájában, hanem gondolkodásmódjában is hasonlít testvéréhez. S amikor a szatírában rejlő lehetőségek kimerülőfélben vannak, lendíti át történetét Kovacevic a tragikomédiába. A film befejezése alkotói telitalálat: ahogy a beteg, erejét vesztett Ilija négykézláb, kilógó nyelvvel foglya után vonszolja magát, az a hűség olyan groteszk megjelenési formája, amely tökéletes egységbe fonja a nevetségest és a félelmetest. Ha egy film színdarab formából jut el a filmváltozatig, miként A kém is, mindig kísért az a veszély, hogy megőrzi eredeti eszköztárát, amely a filmszerű megjelenést veszélyezteti. Itt ebből — szerencsére — csak a kelleténél valamivel több párbeszéd maradt meg tehertételként, de a jó szinkron következtében ez se zavaró. Ugyanakkor egy sereg képi ötlet jelzi, hogy a történet megtalálta filmes megjelenési lehetőségeit. Hamar Péter Templomépítészetünk ma Szamoskér, Hodász, Borbánya Ezt a templomépítészete is bizonyítja, noha a templom manapság már természetesen nem azt jelenti a falu számára, mint a középkorban. Manapság már nem a falu kulturális centruma, de a templom ezer év óta hozzátartozik a faluhoz, s lakói önbecsülését látja benne. És az európai civilizáció ezerötszáz esztendeje alatt a legfontosabb épülettípus a keresztény templom volt. Rév Ilona könyvében áttekintést ad a templomépítészetről mint szakrális építészetről, s arról, hogyan illeszkedik be ez korunkba, bemutatja a hazai modern templomépítészetet, s köztük szűkebb pátriánk három kiemelkedő alkotását. A szamoskéri református templom 1974-ben épült, tervezője Bachmann Zoltán volt. A szerző a többi között a következőket írja róla: „Alaprajza hal alakú. A templom előtt a karcsú harangtorony lábazata stilizált harangot jelképez, műemléki palával burkolt magas sisak fedi, oldalt alacsony, inkább csak jelzésszerű négy fiatorony emlékeztet a vidék építészeti hagyományaira.” Valóban felmerülhet a kérdés: miért hal formájú e templom. A vallástörténeti válasz: a hal az őskeresztény idők kedvelt szimbóluma, számos bibliai történet és példázat tárgya, akárcsak á halászat, hiszen tudjuk, hogy az apostolok közül többen halászok voltak. A Hodászon épült római katolikus templomot Csaba László tervezte, fenyőfákkal övezett területen. Szerkezete vasbeton, falai téglából épültek, vakolata kívül-belül fehér, kőporos. Homlokzata teljes szélességet betöltő üvegfal. Bent az ácsolt tölgyfapadok csak az egyik oldalon helyezkednek el a templomtérben, ez fokozza a tér tágasságának érzetét. A födémet fényezett deszka borítja, a padozatot vörös mészkő burkolja. Az oltár, a szószék, a papi szék fehér márvány, s a tabernákulumot Borsos Miklós, a nemzetközi hírű mester bronz domborművei díszítik. Említésre méltók a stációképek — Németh Aurél kerámiái —, amelyek keret nélküliek, a falba vannak ágyazva, olyanok mintha a fal anyagából készült ornamentikák lennének. S végezetül szólni illik a borbányai modern római katolikus templomról, melyet Bán Ferenc tervezett. Napjainkban már egész lakónegyed épült ki környezetében, s nem áll csupaszon, egyedül ez a posztmodem irányzatot érvényesítő alkotás. Téglából épült, vasbeton szerkezetű, meszelt falakkal egészen szokatlan formájú, melyet kezd be- és elfogadni az itt élő közösség. Alaprajza körcikk; az épület, mint idom, ferde metszésű hengercikk, elöl magasabb, hátrafelé lejt. A tornyot a hengerre helyezett, nyitott kocka egészíti ki, ebben van a harang. Az oltárral szemben, a stal- lumok mögötti falon Berecz András secco festménye látható. Csupán betekintésnek szántuk e gondolatokat ahhoz, hogy a CorVina kiadásában most megjelent és Litván József felvételeivel illusztrált könyvhöz kedvet csináljunk. Farkas Kálmán I film ■ 1988. január 23; KH HÉTVÉGI MELLÉKLET A KM VÍHDÍGe|
