Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-22 / 18. szám

1988. január 22. Kelet-Magyarország 3 Készültek a szóra Nem mindenki „sznperember” A MÁRIAPÓCSI RÁKÓ­CZI TERMELŐSZÖVETKE­ZET központjában az elnöki iroda tanácskozó .asztalát tizennégyen ülték köribe. Pártcsoporttagok. Készültek a szóra, amit bizonyított, hogy Borók László vitaindí­tóját követően egy másod­percig sem volt méla csönd, nem okozott gondot, ki kezd­je el. Az első félszólaló mon­datszerkesztésében sem volt bizonytalanság. Tudta, miről mond véleményt és kitűnt, készült a témából: — Elég régen foglalkozott a párt ideológiai kérdésekkel .és hogy ez mennyire idősze­rű, én abból mérem le, hogy a 'korábbá években nem azt csináltuk, amit mondtunk. Elavultak azok a tézisek és fogalmak, amit hallottunk, tanultunk. Korábban állítot­tuk: a kapitalizmus válsága bennünket nem érint, nem befolyásol. Véleményem, hogy ha a kapitalizmus a szocialista gazdálkodást poli­tikailag nem tudta megin­gatni, megszorongat bennün- 'ket gazdaságilag ... Az arcokat figyelem. A reagálást. Látszik, hogy már­is lenne helyeslő, kiegészítő véleménye sokaknak. Viszont a türelem és a fegyelem ■nagy. Tetszésnyilvánítástól, közbeszólástól tartózkodnak. És a középkorú férfi tovább mondja: — A párt és a párttag ké­pes revidiálni álláspontját. Szerintem ez nagyon helyes. de ma már egyes kérdéseik­ben nagyon nagy az elbi­zonytalanodás. Itt van pél­dának az idealista ideológia. Előretört. Ma sokkal több gyermek jár 'hittanra, mint korábban. Miért? Mert az egyház rugalmasan alakította szervező munkáját. A szülők­nek, gyerekeknek vonzó a hittanóra teasüteménnyel. Ezzel szemben a megkötött­ség és merevség a párttagok­ká} nagy. Megtiltják, hogy a rokon, az ismerős egyházi te­metésén a póttag részt ve­gyen. Nem engedélyezik, hogy a keresztapa, aki párt­tag, a keresztlánya egyházi esküvőjén násznagy le­gyen ... Ekkor már észrevehetően izzik a levegő. Ki-kibuggyan- nak a félszavas megjegyzé­sek, sőt egy olyan kerek mondat is megfogalmazódik: — Sok a vegyes család. Az ■egyik szülő párttag, a másik nem. A tiltás családi ellenté­teket szül. Mit tegyenek? A VITA VEZETŐ INTI A RÉSZTVEVŐKET, mindenki »szót kap. Erre nagyon gyor­san három kéz is a levegőbe lendül. Az kap szót, aki ko­rábban jegyzetelt, aki gondo­latait címszavakba szedte, de a szótadó nemigen a jelzett, szorgalmat méltányolta, ta­lán azt, hogy a gyérülő hajú férfi volt hozzá a legköze­lebb: — Van itt egy kérdés, amit nem egészen értek. Hiányzik a tudományosan megfogal­mazott nemzetfelfogás. Mire gondoljak? Talán nem vol­tunk eddig eléggé hazafiak? Mi a feladat? erősítsük a na­cionalizmust? — Szó sincs erről! (közbe- szólás). A hazafias nevelés módját, tartalmát kell meg­fogalmazni, javítani. — Elfogadom. De ne es­sünk túlzásba. A szomszéda­itokkal való kapcsolat nem a legjobb. Viszont az egyház és az állam kapcsolata javult és ez szerintem nem rossz. De mennyi fér bele ebbe a kapcsolatba? Mise a rádió­ban. Egyházi szertartás köz­vetítése a televízióban. Nem túlzás ez? Gyarapodtak a kérdőjelek, de úgy, hogy a felszólalók nem azonnali válaszokat vár­tak .inkább kérdőjeles ténye­ket közöltek. Akire családi köriben munkaidő után, kora reggel és munkaszüneti na­pokon a családanya szerep­körét osztja az élet, ezeket mondta: — A gazdálkodásban, de a politizálásban is egyre több olyan módszert alkalmazunk, amit korábban elítéltünk. Nem ez aggaszt, hanem az, amit a kislányom kérdez, v,agy a fiam mond. Anyu — kérdezi a kislányom — ha én dolgozni fogok és csak 3 ezer forintot keresek, akkor mikor lesz nekem lakásom? Mit mondjak? Jól odafigyel­tem arra, amit Berecz elvtárs együk alkalommal mondott. Neki bakója volt, másoknak táskája, amikor iskoláiba járt. Most még élesebb a különb­ség. Elment a fiám karatéra, és amikor hazajött újságolta, az egyik gyerektől elloptak ötszáz forintot. Engem nem az lepett meg, hogy az 500 forintot ellopták, hanem az, honnan van egy gyereknek 500, 1000 vagy több forintja, és miért hordja magánál és miiért dicsekszik. Mi renge­teget dolgozunk és nem jut ■a gyerekeiknek zsebpénzre még száz fontot sem. Viszont a maszek, amelyiknek olyan ára van, hogy alig tudjuk megfizetni, az fél gőzzel ke­res. És hogy fogják megadóz­tatni? MÉG TARTOTTA MAGÄT A PARLAMENTIZMUS. Még ■egy embernél volt a szó, de ■egyre inkább gyakorlattá lett, hogy közbeszóltak, ki­egészítettek, helyesbítettek, vagy szemléltető példával él­tek. Ez már vita, de nem az ellentmondás, vagy az össze­tűzés volt a jellemző. Ebben a légkörben már több volt az egyszerű, vagy bővített mondat és kevesebb a kör- mondat, a 'körülírás. Vala­hogy így. — Elég nagy a zűrzavar a fejekben .. . — Fent jó amit mondanak, kidolgoznak, de mire leér hozzánk, már 180 fokos a fordulat... — Hamarabb kellett volna az átértékelés. Nem tudunk dolgokat hová tenni ... — Visszaesett a kultúra iránti igény. Az emberek sokat dolgoznak, nincs idejük művelődni... — Nem hiszem, hogy a szo­cialista viszonyok között mindenkinek szuperember­nek kell lenni ahhoz, hogy boldoguljon. A gyári munka, a tíz-munka a fiatalok köré­ben nem ideál. A maszekolás az igen, az ügyeskedő, az a menő. A gyakorlat alapján úgy tűnik, egy maszek kő­művesnek több esze van, mint egy diplomásnak. — Több is, mert maszek ... OKOSAN ÉS MEGGYŐ­ZŐEN ÉRVELT és nem élt vissza az emberek türelmé­vel. Mindezekre abból követ­keztettem, hogy amikor a párttitkámő megköszönte a részvételt, egyesek még to­vább maradtak, álltak, be­szélgettek. Seres Ernő S zenvedélyesen ejti a szót szakmájáról, melyet hivatásának tekint immár tizenhetedik esztendeje. Elgondolkod­tatja az embert Marczi Ist­ván marós, a Fémmunkás Vállalat nyíregyházi gyá­rának fiatal szakmunkása. Azt vallja, hogy minden szakma rangját elsősorban művelője és a kezéből ki­bocsátott mű fémjelzi. Alig harminchárom esz­tendős. A Csepel Művek sárospataki gyáregységé­ben tanult. Büszke mes­terére, az „öreg” Simáira, aki beavatta a nagy titok­ba; hogyan is kell a holt vasból, idomból alkatrészt alkotni, a Singer varró­géphez szükséges fej házat, a masina lelkét megfor­málni. A jól elsajátított szakma tekintélyt adott szá­mára. Ugyanis még alig avatták segéddé, azonnal gépbeállítónak nevezték ‘ki. Tetszett neki? Hogyne, hiszen hét ember, betaní­tott marósok, nők, idősek hallgattak szavára, fogad­ták meg tanácsait. Évek során megtanult emberek­kel bánni. HA SOK LESZ IS A SZÁM, KÉREM AZ OLVASÓT, NE HAGYJON CSERBEN. AZTÁN GONDOLJON AZ ÍRÁS KÖZ­BEN SZÜNTELEN ARRA, AMITŐL ÉN SEM TUDTAM SZABADULNI EGY PERCRE SEM: MINDEN SZÁM EMBERT, EMBERI SORSOT REJT. A beregi foglalkoztatottság csapdái O A kereslet és a kínálat ——^—— Németh István, a vásáros- naményi munkaerő-szolgálati iroda vezetője nem optimis­ta: — Egy év alatt hatszázan fordultak meg nálunk. Mun­kahelyet keresők és változ­tatni akarók. Ez a szám meg­ítélésem szerint alig harma­da annak, amit ez a szó: fog­lalkoztatásra váró kifejez. De ebben az évben ehhez hozzájön várhatóan azok csapata, akiket az ország minden részéből engednek el. Van, aki ennél is nagyobb számmal dolgozik, hiszen ide kellene lényegében sorolni azokat a cigányokat, akik nem akarnak dolgozni, nem jelentkeznek, de akik iránt az igény is kicsi. Segédmunkás-kínálat Akkor hát nézzünk néhány számot. Az irodánál jelent­kezők 64 százaléka volt fér­fi, a többi nő. Az összes je­lentkezők közül cigány 64 százalék. Nyolc általános alatti végzettségű volt 18 százalék, 8 általánost vég­zett 46, szakmunkásképzőt 20, gimnáziumot és szak­középet 15 százalék, míg fel­sőfokú végzettségű mind­össze három fő jelentkezett. A jelentkezők közül szak­munkát 20 százalék vállalt volna, betanított munkát fél százalék, segédmunkát ke­resett 65 százalék, és nem fi­zikai munkára 10 százalék vállalkozott volna. De ves­sük ezt össze azzal, hogy az irodánál jelentkezők közül alig lehetett volna ajánlani az igényelt helyekre, hiszen a gyárak, üzemek bejelentett 328 igénye így oszlott meg: 161 szakmunkás, 42 betaní­tott, 117 segédmunkás, nem fiziKai 8 fő. A tanácsnál a munkaügy- gyei foglalkozó Nyárádi Ist- vánné ehhez hozzáteszi: — Az idén a tiszaszalkai Ma­gyar Acél 15 főt igényelt, az üveggyár 30-at. Talán re­ménykedhetünk, hogy Bereg- surányban a Beregtejnek is lesz igénye, a MEDICOR is keres, de kizárólag szakmun­kást, • a ZÖLDÉRT-nél is lehetséges némi növekedés, ugyanakkor a forgácslapgyár létszáma, mint eddig, tovább csökkenhet. A mozgásból ki­olvasható egy tendencia: a munkahelyek száma lénye­gében nem nő, legalábbis nem számottevően, inkább arról van szó, hogy a mun­kaerő átcsoportosul az egyik helyről a másikra. A vásárosnaményi forgácslap gyár. Alacsony tudással A városi pártbizottság gazdaságpolitikai titkára, Szabó Tamás elém tesz egy reprezentatív felmérést. Eb­ből tovább olvashatjuk a tendenciákat: — Ha megfi­gyeli, egyféle önkritika és igénytelenség is kiolvasható abból, hogy o munkát kere­sők 62,4 százaléka megelég­szik a 3—4000 forint közti fi­zetéssel. Igaz, ehhez hozzá­járul az, hogy ebben a tér­ségben minden fillérre szük­ség van. A mi mintánk sze­rint a nyolc osztály alatti iskolázottak arányszáma 28,5, a nyolc osztályt végzet­teké 62,6, szakmunkásbizo­nyítvánnyal rendelkezik 3,7, középiskolával 5,3 százalék. De folytathatnám azzal, hogy ma még a munkahelynek nincsen becsülete. A VOR- ban például nagy a fluktuá­ció. Sok a gyeses, gyedes, meg aztán be- és kilépnek. Egy nő így találhat magának munkát. De ez a tendencia lassulni fog, hiszen évente 200 iskolásunk van, ezek nagy része itt keres helyet. Ha ma valaki bekerül vala­hová, a reménytelen helyzet­ben ugyancsak őrzi majd ál­lását. A gond főleg ott jelent­kezik, hogy ma a munkaerő­kínálat nem az, amit az üze­mek keresnek. Szakmunkás, szellemi foglalkozású jöhet­ne, bármilyen mennyiség­ben. Helyette vannak a kép­zetlenek. Mindaz amit eddig láttam és hallottam, pontosan illesz­kedik ahhoz a képhez, me­lyet az elmaradott térségek­kel kapcsolatos tanulmány (dr. Hajduné—dr. Hajnal) így ír: „A térségben még jelen­tős számú munkaerő-tartalék van. A munkaképes nők egy­negyede, közel 11 ezer fő, nem tanuló eltartott volt 1980-ban. (Azóta a, térségben kevés számú új munkahely létesült.) A munkaképes ko­rú eltartott nők aránya a megyén belül az Észak-Sza- bolcs — Tiszahát térségben a legmagasabb, 28,3 száza­lék.” Másutt: „A megye, de különösen a gazdaságilag el­maradott térségek fejlesz­tésének kulcsa a szellemi infrastruktúra, a szakember­ellátottság gyökeres javítása. Elegendő számú, képzett szakember nélkül több milli- árdot kitevő fejlesztések is haszontalannak bizonyul­hatnak.” Fogynak a képzettek A városi pártbizottság tit­kára nem is tagadja: ebben a térségben is elsősorban az olcsó munkaerőre épülő ipar telepedett, s a meglévő sem fejleszt egy határon túl. Űj tendencia, hogy a mezőgaz­dasági üzemekben is csök­ken a létszám, a tsz-ek is szívesen szabadulnak a nem jó munkaerőtől. így aztán igencsak drámai, amit meg­fogalmaz : — Kontraszelekció tanúi vagyunk. Az egyik oldalon a tanult emberek száma fogy, Szakmáról, szenvedéllyel — Ha engem annak ide­jén Simái János nem avat be a szakma szépségeibe, talán elszököm a gyárból, s ma nem ebből enném a ke­nyerem. — Ez az életem, vele kelek, álmomban is megoldásokon gondolko­zom. Bár tudom, most pad­lón van ez a szakma én mégsem tudnék hűtlen lenni hozzá ... Elgondolkodik. Maga elé néz, cigarettára gyújt. — Nem panaszkodom. Megkeresem szaktudásom­mal azt a pénzt, amire a családomnak szüksége van. Olykor, ha a szükség úgy hozza, három gépen is dol­gozom — fűzi hozzá. — Csakhogy az ember nem csupán azért csinálja! Az is jó, ha valaki megszeret­teti az emberrel a szakmát. Rá kell vezetni mindenkit, hogy saját maga is felfe­dezze benne a szépséget, •úgy mint velem tették. S akkor már nem kényszer, nem kínlódás, hanem öröm, ha alkatrészt formál az em­ber. Alkotássá válik. És micsoda boldogság, ami­kor egy-egy szép darab le­kerül a gépről. Olyan ember, aki nem tudja megérteni, mi tartja e szakmában azokat, akik éppen csak megfelelnek, s annyit „marnak” össze, hogy fel ne kopjon az álluk. — Ez is a szakma becsü­letét csökkenti. Csakhogy elég kevesen vagyunk. Ezért fogják azt a néhányat is, aki megüti a mértéket. Ő a szép, a cizellált mun­ka, a minőség híve. S ha berzenkedik a norma ellen, ezért van. — Ügy tapasztalom, még mindig a mennyiséget fi­zetik, nem a minőséget. És ez is devalválja a szakma rangját, mert alul értéke­lik — summáz. Tizennyolc marós dolgo­zik a gyárban. Nincs egyet­len tanuló sem! Ez is minő­sít. Rebesgetik, hogy fej­leszteni fogják a henger­perselyek gyártását. Idén havonta közelesen 1500-at kell majd csinálni. Néhányan, akik e mester­séget űzik, sokszor csak annyira figyelnek, hogy a technológiai utasítások­nak megfeleljenek, bár a készülő vagy már átadott alkatrészen még lenne csi­szolni való! Olykor per­sze segíthetne a szakma rangjának emelésében a jobb géppark, szerszám, s az, ha’ az előírtnak megfe­lelő, jó minőségű alap­anyagokból dolgoznának. — Csakhogy ezzel is úgy vagyunk, hogy eszi, nem eszi... És megalkuszik az ember. Kényszerűségből. S ezekből készülnek a „szép” orsók, csövek, alkatrészek, s bizony fáj az ember lel­ke néha. Még egyetlen ta­nulót sem avattam be a mesterség szépségeibe. Pe­dig szeretném megérni. Vágyát fogalmazta. Lesz rá lehetősége? Ha mások is akarják, minden bizony­nyal. Farkas Kálmán az iskolát járók, egyetemis­ták nemigen jönnek vissza. Még a végzett szakmunkások közül is sokan másutt keres­nek maguknak helyet. Ugyaniakkor nő a szakkép­zetlenek száma, akik haza­térnek se lesznek mind a kívánt szintű dolgozók. Ugyanakkor az itteni gyárak, üzemek is igyekeznek szaba­dulni azoktól, akik nem ille­nek bele fejlesztési elképze­léseikbe. Valahol hibás volt a szakképzés is. Van hát abban valami groteszk, hogy egy térség an­nak örül, hogy nem a csúcs­technika érkezik, hiszen ak­kor sehonnan nem tudnának hozzá embert találni. A je­lenlegi magasabb szinthez se nagyon. Ma viszont gyár, üzem csak akkor fejleszt, ha abban fantázia, haszon, ha­tékonyság ígérkezik. Ez pedig csak az olcsó munkaerő ré­vén biztosítható, mely pótol­ja a termelékeny gépet. Köz­ben a munka nélkül lévők száma nő, mert ma már az elvándorlás se ígér biztos si­kert. A térség gondja tehát csak nő, nő ... Bürget Lajos Következik: (A helycsere nem munka­hely!) Január ß äpillant a nyíregyházi sétálóutca elektro­mos hőmérőjére a vékony, de formás ifjú hölgy: plusz hét fokot mu­tat. Műszőrme bundáját kigombolva lépdel, kerül­geti a barna, kör alakban elhelyezett padokat, nézde- gél erre is, arra is — látha­tóan vár valakit. De csak nem jön, így hát új elfog­laltságot keres a leányzó: az áruházi kirakatok felé pillog. Újra a hőmérőt bámul­ja, aztán az óráját igazít­ja — türelmetlen. Felnéz u ragyogóan tiszta égboltra, elvakítja egy kissé a bá­gyadt januári napfény. Aztán gondol egyet, s le­telepszik az egyik padra, felfelé fordítja az arcát — sütkérezik egy csöppet. Egyik keze táskájában ma­tat — könyvet húz elő. Szétnyitja lassan, s olvasni kezd ... Zsong mellette a járóke­lők forgataga. Van, aki fur- csálkodva nézi: nocsak, ilyenkor kiülni olvasni... A másik elismerően bó­lint (vagy kissé irigyen?): okos a kis hölgy, hiszen pri­ma az idő ... A lány olvas fel-felpil- lantva. S én odaképzelem elé a várt fiút — talán egy csokor hóvirággal? Semmi sem lehetetlen ... (tarnavölgyi) A marós vallomása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents