Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-20 / 16. szám
1988. január 20. Kelet-Magyarország 5 SZÜKÜL A Költ Nagy erőkkel keresik a cserbenhagyó gáiolót Tuzsér, január 17. vasárnap este. Karán Leszállt a sötétség, az emberek letudták már a jószág gondját is, csak a falu közepén volt némi mozgás. De a 4-es számú főútra vezető Szovjet utca kihalt volt, a környékbeliek a melegre húzódtak. Ajtó, ablak zárva, s szól a tévé. A prágai Európa Bajnokság műkorcsolyázóinak gálaműsorát nézik, meg sem fordul a fejükben, hogy kint tragédia történhet. A közelben lakók is csak a szokatlanul nagy sürgés-forgásra figyelnek fel, a távolabb élők pedig csak a keddi Kelet-Magyar - országból értesülnek arról, hogy falujukban 18 és 19 A z egykori sóstói kádfürdőben a romos falakat lassan csak penész tartja össze. Bent az épületben jelenleg nem a zuhanyozás, hanem a bukósisak viselete kötelező. Az épület állaga annyira leromlik, hogy egyedül az ajtó marad. Pedig nem is olyan régen még reménykedtünk, hogy sikerül a kádfürdőt megmenteni, újjáépíteni. Sajnos a szerződéseket mindenki visszamondta az egyre növekvő költségek miatt. Lehet, hogy idén az egész épületet csak a tábla fogja túlélni? Zeppelinbélyegsorozat A Magyar Posta 150 éve született Ferdinand von Zeppelin elnevezéssel 4 címletből álló, ösz- szesen 18 forint névértékű bélyegsorozatot hoz forgalomba január 29-én. A bélyegsorozat Varga Pál grafikusművész terve alapján, több színű ofszetnyomással, 334 300 fogazott és 6700 fogazatlan példányban a pénzjegynyomdában készült. Valamennyi bélyegképen középen Zeppelin portréja látható, jobbra az évfordulóra utaló felirat olvasható. A portré alatt Zeppelin életművének egy-egy darabja, a 2, a kétszer 4 és a 8 forintos bélyegen sorrendben az LZ—2, az LZ—4. az LZ—10 és az LZ—127 típusú gép látható. A MÉH VÁLLALAT 3. sz. JA- VlTÖMÜHELYE felvesz autómotor szerelőket, hegesztővizsgával rendelkező géplakatosokat, vagy lakatosokat. Jelentkezni lehet: Nyíregyháza, Kállói út 2. Műhelyvezetőnél. (89) óra között egy feltehetően piros színű személygépkocsival ismeretlen személy halálra gázolta falubelijüket, Kulcsár Lajost, vasúti váltóőrt. A halálos baleset szomszédságában élőik ma sem érfcilk, hogy történhetett mindez ilyen észrevétlenül. A tragédia Szabó Zoltánék kapujában zajlott le, de a házigazda semmiről sem tud. — Szólt a tévé, s ilyentájt már nem mozog az ember az udvaron — mondja két nappal később, a helyszínen. — A kutya ugyan aklkontájt bolondul ugatott, ki is néztem az udvarra, de ember se égen se földön. Megkérdeztük: Lesz-e műholdvevő Nyíregyházán? A távközlési, majd legutóbb az NSZK-beli műsorszóró műhold pályára állítása után egyre többen érdeklődnek, hogy Nyíregyházán ezeket a műsorokat mikor lehet majd nézni. Példaként Székesfehérvárt hozzák, ahol lehet fogni a Sky Channelt vagy a Supert. Ennek fejében a rendszerbe bekapcsolt készülékek tulajdonosai havi díjat fizetnek. Mikor lehet a megyeszékhelyen is fogni ezeket az adásokat, kérdeztük Posch Györgytől, a Modul vezetőjétől. — Január elsejétől kezdve mintha minden egy pillanatra megállt volna. Hiába várjuk az árajánlatokat a műholdvevőt készítő szövetkezetektől, azok még egyelőre ' kalkulálnak. Számolgatják a 25 százalékos általános forgalmi adót. Ráadásul a Magyar Posta még nem adta meg az engedélyt a nagyközösségi rendszer kiépítéséhez. Egyelőre arra kaptunk engedélyt, hogy vásárolhatunk műholdvevőt és bemutatót termünkben fel is szerelhetjük. — Érvényes megállapodásunk több szövetkezettel is van, de még nem szállítanak. A Telekábel árajánlata — tavalyi — 860 ezer forint, ehhez még a felszerelés és telepítés, valamint * az ÁFA jönne hozzá. Ezzel viszont jelenleg 12 ezer család és az idei fejlesztések után Örökösföldön még 3 ezer család tudná fogni ezeket az adásokat. A műsorszóró műhold a tervek szerint márciusban kezdi meg a sugárzást, ahhoz egyelőre még nem árusítanak dekódert. — Mikor megkapjuk a posta engedélyét, rögtön elkezdjük a szerelési munkálatokat és tájékoztatjuk a családokat a havi díjfizetésről. (máthé) KIÁLLÍTÁS. Kedden délután nyitották meg az újfehértói Ady Endre Művelődési Házban a flamand mesterek stílusában alkotó Sziki Károly festőművész tárlatát. A kiállítást három napig tekinthetik meg az érdeklődők. Olajevő baktériumok Ä aktSriumok tisztítják az olajjal szennyezett földet a kecskeméti Filantróp Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Vállalat harkakötönyi telepén. A Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat kiskunsági üzemével kötött szerződés keretében a fúrótornyok közelében évente 400 köbméter, olajjal telített homokot regenerálnak a vállalatnál kidolgozott módszerrel. Ennek lényege, hogy tőzeggel elegyítve föllazítják a szennyezett talajt, ezáltal elegendő oxigén jut a vegyi folyamatokhoz, majd baktériumokat tartalmazó oldatot öntöznek ki. A mikroorganizmusok az öntisztuláshoz szükséges idő töredéke, mindössze egy, másfél év alatt elbontják a szennyező anyagot. Egy köbméter föld baktériumos regenerálása legfeljebb 3 ezer forintba kerül. Szomszédja, Lakatos Jánosáé nyodc óra körül jött haza munkahelyéről, a helybéli vendéglőből, nem akarta elhilrmi, hogy Kulcsár Lajos fekszik az aszfalton. — Szegénynek egyik cipője a kerítés tövébe repült, a másik is Leesett a Lábáról. Cigarettája ott volt szétszóródva. A lányom velem Lakik, kérdem tőle, halottátok mi történt? ök bizony semmit. A cserbenhagyásos gázolás ügyében a nyomozás nagy erőkkel folyik. Ahogy a rendőrök elmondták, a kör szűkül. A vizsgálat eredményeiről beszámolunk olvasóinknak. B. G. A GIMNÁZIUMI OKTATÁS IDŐSZERŰ KÉRDÉSEIRŐL tart ma előadást Nyíregyházán Boldizsár Gábor, a Művelődési Minisztérium főosztályvezető-helyettese. A rendezvény 11 órakor kezdődik a megyei pedagógiai intézetben, ahová elsősorban középiskolai igazgatókat, szaktanácsadókat várnak, de más érdeklődőket is szívesen látnak. Megtalált Stradivari 4 japán rendőrség Tokióban megtalálta azt a Stradivari hegedűt, amit novemberben loptak el egy New York-i üzletből. Letartóztatták azt a 31 éves dél-koreai származású amerikai férfit, aki 1 millió dollárnak megfelelő összegért kínálta eladásra Japánban az 1667-ben készült hangszert. A nyomozók a hegedű ellopásával kapcsolatban egy tajvani bűnbandára gyanakodnak. A világhírű olasz hegedűkészítő mester remekműveiből körülbelül 500 maradt fenn az egész világon. (E hír fényében érdekes megvilágításba kerülhet a | lapunk tegnapi számában I irt — megyénkben eladott — Stradivari (?) he- \gedű története.) A te Mottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a januári telelottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki. 5; 24, 38, 60, 70 AZ ORCHIDEAF AJ OK csaknem 80 százaléka él trópusi és szubtrópusi területen. A mi éghajlati viszonyaink között csak 70—85 százalékos páratartalmú üvegházban lehet megteremteni az életfeltételeket a különleges növényeknek. Virágzásuk nálunk a téli rövid nappalok idejére jut, november és február közé. A debreceni botanikus kert üvegházában 200 féle orchideát gondoznak, amelyek most folyamatosan hozzák egzotikus virágaikat. (MTI-fotó) FOGADÓÓRA. Mátészalkán Kárpáti Tibor tanácselnök-helyettes tart fogadóórát hivatali helyiségében január 21-én, csütörtökön délelőtt 8-tól 10-ig, délután 16-tól 18 óráig. O Űj politikai gondolkodás, megújuló katonai doktrínák címmel tart előadást Tolnai László, a Magyar Külügyi Intézet tudományos osztályvezetője január 21-én, csütörtökön 13 órától az MSZMP Nyíregyházi Városi Bizottság módszertani központjában, Bocskai út 25. alatt. Blézer az NSZK-ba Háromezer-kétszáz — bérmunkában készített — blézert indított útnak a Német Szövetségi Köztársaságba a napokban a Divat Ruházati Vállalat. Franciaországba 1700 női kabátot küldött el. A blézerekre ■— a hagyományostól eltérően — a hosz- szú, lezser szabás, a nagy zsebek, illetve a szivarzsebben díszzsebkendő jellemző. A Divat Ruházati Vállalat idei exportkapacitásának kilencven százaléka lekötött. Súlyos baleset a felüljárón Figyelmetlen vezetés Okozott tegnap reggel súlyos balesetet Nyíregyházán, a Bethlen Gábor utcán. Egy fiatalember Wartburg személygépkocsijával a felüljárón a külső sávból a belsőbe sorolt, de figyelmen kívül hagyta a belső sávban közlekedő tehergépkocsit. A Wartburg hátsó része ütközött a tehergépkocsival, aminek következtében a megperdült gépkocsi a szembe érkező Trabanttal frontálisan ütközött. A karambolban a Wartburg utasa, a gépkocsi- vezető felesége és a Trabant vezetője sérült meg. Előbbit koponyasérüléssel és boka- töréssel, utóbbit kartöréssel és zúzódásokkal szállították a mentők a nyíregyházi kórházba. A vétkes személygépkocsi vezetőjét is beszállították a kórházba, de ő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Wartburgot vezető fiatalember jogosítványát a helyszínen bevonta a rendőrség. A vizsgálat még tart, a három gépjárműben körülbelül 65 ezer forint kár keletkezett. Képünkön az összeroncsolt autók a felüljárón. (Elek E. felv.) Tornyospálcán a heverő gyulladt meg A súlyos nyíregyházi baleseten kívül nem volt különösebb dolguk a mentőknek. A tűzoltók egyébként három kocsival is kivonultak a karambolhoz, segítettek a sérült gépjármüveket el- vontatni, hogy a forgalom helyre álljon. Tomyospálcán, a Rákóczi út 104. szám alatt a cserépkályha sugárzó hőjétőil gyulladt meg a heverő. A tűz átterjedt a szoba többi berendezésére is. Szerencsére a lakók és a szomszédok észrevették a tüzet és eloltották, mielőtt a kisvárdai és a záhonyi tűzoltók a helyszínire értek. Délután Nyíregyházán az Autóker elé hívták a tűzoltókat, ahol gondatlanság miatt a szemetes konténer égett. A tüzet hamar eloltották. Az Ü tin form tájékoztatója szerint kedden jó látási és útviszonyok között közlekedhettek a gépjárművezetők a megyében. A főutak szárazaik, az a/lsóbb rendű utak szélvédett helyeken viszont nedvesek, de nem csúszósak voltak. Ma reggelre köd. ködszitálás nehezítheti a közlekedést. A tárgyalóteremből jómadarak, madarakkal Kevesen tud jóik, hogy milyen jó pénzt ér egy postagalamb. Értékével csak a tenyésztők vannak igazán tisztában, ma meg a .kitanult tolvajok, mint például a kömö- rői Disznós Sándor és társa, a fiatalkorú B. Béla. Disznósék tavaly júliusban kitalálták, hogy galambokat fognak lopni F. Sándor telepéről. Nem ütköztök különösebb akadályokba, hiszen a tulajdonos sem a kaput, sem a 'galambházat nem -tartotta zárva, föl sem merült benne, hogy valakinek az ő madaraira fájhat a foga. A két jómadár kísérletiképpen elemeit négy galambot — melyek értéke összesen 3600 forint —, s egy madárkal-iitkát is a verandáról, talán azért, hogy legyen miben elhelyezni a lopott állatokat. Néhány nappal később visszatértek a telepre, s akkor már alaposan felpakoltak, miután Disznós Sándor letörte a galambház ajtajáról az időközben felszerelt lakatot. Tizenhárom madarat pakoltak be egy táskába, majd otthon megcsonkították a szárnyukat, hogy ne tudjanak elrepülni. Ez alkalommal 12 400 forint kárt okoztak a tulajdonosnak. Disznós Sándor és B. Béla a nyíregyházi bíróság elé került. Az előbbit dolog elleni erőszakkal, nagyobb értékre, társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt 1 év és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélték, mert nem ez volt már az első lopás az életében, az utóbbit pedig próbára bocsátották. Az ítélet jogerős. B. A. Január 20., szerda FABIAN, SEBESTYÉN NAPJA Fábián a latin Fabianus névből ered, melynek jelentése: a Fabius nemzetséghez tartozó férfi. Rokon név: Fabó. Sebestyén a latin Sebas- tianus néir megrövidülése, ez pedig a görög szebasztosz szóból lett tovább képezve. Ennek jelentése: magasztos, felséges. Névnapok még: Eutim, Fabiána, özséb, Sebő. A Nap kél 7 óra 25 perckor, nyugszik 16 óra 25 perckor. A Hold kél 8 óra 34 perckor, nyugszik 18 óra 04 perckor. Száznyolcvan éve született a Veszprém megyei Vanyo- lán, s a Békés megyei Szarvason halt meg Vajda Péter (1808—1846) költő, író. természettudós és pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. §|g Idoiaras Előrejelzés ma estig: folytatódik a nagyrészt borult, párás, éjszaika sokfelé, helyenként napközben is ködös idő. Ködszitálás, illetve gyengén szitáló eső, ónos eső is valószínű. Legfeljebb délután várhatók — elsősorban a Dunántúlon — rövid napos időszakok. A déli, délkeleti szél többnyire gyenge, mérsékelt, délutántól időnként kissé élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 2 és 7 fok között, a tartósan ködös területeken 0 fok körül alakul. ÉPÍTŐIPARI és SZOLGÁLTATÓ KISSZÖVETKEZET (Nyíregyháza, Jég u. 2. sz. 4400) U 062183, U 062189 számú cégszerűen aláírt, bélyegzővel ellátott keretösszeg nélküli ELSZÁMOLÁSI utalványai elvesztek. Az utalványok érvénytelenek. (139) FOGORVOSNÁL — Doktor úr kérem, mielőtt hozzá tetszene fogni, lenne egy szerény kérésem. Tessék nekem adni egy fogót. .. ! — Adok szívesen, ha ez megnyugtatja a kedves beteget. De miért van rá szüksége? — Hogy legalább védekezni tudjak! Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: MÁTHÉ CSABA Esti ügyelet: 15-12'. II KeletMagyarország [ KÉPEK |