Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-16 / 13. szám

1988. január 16. Kelet-Magyarország 3 SÜRGET AZ IDŐ ' ' Kiszolgáltatott helyzetben Demecserben A földön járni Hitel pedig nincs A zt hiszem, nem vol­tam egyediül, aki -meglehetősen szkep­tikusan fogadta a hírt, hogy ideológiai munkánk időszerű kérdéseiről lesz szó az elkö­vetkező pártszervezetS, majd -bizottsági értekezleteken. Mit lehet már erről egymás­nak újat mondani, hiszen mind magán-, mind hivatalos beszélgetéseinkben állandó­an napirenden volt és van e téma. De más a már jól ismert kollégák véleményét hall­gatni, s megint más beülni teljesen ismeretlenek meg­beszélésére. Persze erre már csak utólag jött rá az ember, -amikor befejeződött a hodá­szi nagyközségi pártbizottság kibővített ülése, ahol a kez­deti, zavart csönd után meg­nyíltak az emberek. Miiről is volt olt szó? így utólag a jegyzetfüzetben la­pozgatván, megpróbálva va­lamiféle vezérfonalat találni, az eddig megtett negyven­esztendős út eredményeinek féltése kívánkozik az élre. Az emberek döntő többsége árgus szemekkel figyeld hely­zetünket, s természetes izga­lommal várja azokat a lépé­seket, melyeket, ha tetszik, ha nem, meg kell tennünk. Azt itt is világosan látják: sok illuzórikus képtől kell megszabadulnunk a közeljö­vőben, s szembe -kell nézni a ténnyel: nem sikerűit „megforgatnunk” az egész világot. Szó sincs az elért eredmények lebecsüléséről, a korábbi erőfeszítések meg­kérdőjelezéséről, arról vi­szont igen, hogy meg kell ta­nulnunk a földön járni. Az­az, mérjük fel reálisan a le­hetőségeinket, s ezek birto­kában hozzuk meg a jövőt formáló döntéseinket. Me­lyek, valljuk be, eléggé so­kat várattak magukra, pedig az idő már jó ideje sürget bennünket. Többek -között e tétovázás­nak is köszönhető az, hogy napjainkra igazi emberi ér­tékek kerültek veszélybe. Nemcsak a hodászi, nyínká- tai, kántorjánosi tapasztalat ez. Országszerte lazt látja az ember, — hangzott el itt is —, hogy az önzetlenség­nek, a segítőkész s égnek, az őszinteségnek -mind kisebb a becsülete. Egyre kevesebben vállalják fel a közösség gondjait, az emberek egy ré­sze csak a saját dolgaival hajlandó törődni. Arányuk ma még nem aggasztó, óm maga a jelenség igen. Mert mit várhatunk el a ma tizen-, huszonévesétől, ha az apjától azt hallja: csak a pénz boldogít egyedül, fi­am ! S még az a kisebbik baj, hia mindezt egy kívülálló mondja. Ám, ha egy párttag is ekképp vélekedik ... ? Mint az egyik hozzászóló mondta: mielőtt mások portája előtt kezdenénk seperni, nézzünk szét jól a saját házunk tá­ján. Mert akkor nem fordul­na elő, hogy bizony a párt­tagok között is vannak olya­nok, akiket szájára vesz a falu. Mert itt még hamarabb észreveszik, és szóivá teszik a botlásokat, mint a város­ban, még ha a hagyományos értelemben vett faluközösség e három településen -is -mind­inkább a múlté. — Példamutatás! — kap­csolódott az imén-tiekh-ez egy másik, vitában részt vevő. Talán furcsa, hogy egy párt- aktíván egy helybéli lelkész jó példáját emlegetik, min­denesetre tanulságos kell, hogy legyen. A szóban forgó lelkész sok egyéb társadalmi munkája mellett a véradá­sok egyik fő szervezője a faluban, de arra is van ere­je, hogy a maga sajátos esz­közeivel a község parkosítá­sára, fásítására mozgósítsa az embereket — s nemcsak a híveit. Sokan élnek, s cselekednek így persze rajta kívül Hodá- szon, társközségeiben, de másutt is. Ám jóval több lenne a számuk, h-a kellő­képpen értékelnénk erőife­szítéseiket. Akkor fél sem kellene hívni a figyelmet arra, hogy a kibontakozási program nemcsak a pártta­gok, de tízmillió ember ügye. A kibővített pártaktíva résztvevői hisznek, ponto­sabban reménykednek annak sikerében, s magától értető­dőnek tartják, hogy helyben is sokat kell azért tenni. A feladatokat majdhogynem személyre szólóan elemezték egymás közt, de a hivatásos pártmunkások fokozottabb szerepvállalásának. szüksé­gességére is felhívták a fi­gyelmet. A hodászi pártak-tíván el­hangzottaknak, sajnos, csak a kisebb részével foglalkoz­hattak e sorok. Az ott el­hangzott észrevételek, javas­latok sokkal nagyobb terüle­tet öleltek át, mint a fent elmondottak, s meggyőzhet­ték a kétkedőket: szükség van az efféle eszmecserékre, vitáikra, az egymással nem -egyező vélemények ütközte­tésére. Mert felszínre hozhat­ják az ellentmondásokat, s talán a felszámolásukat elő­segítő eszközöket is. Balogh Géza Újsághirdetés adja tudtál, hogy munkatársakat keres­nek Demecserben, a Nyírté* Fonó-Szövő Leányvállalat­nál. Egyrészt fonó- és szövő­munkásokat tanítanak be, másrészt kereskedelmi, illet­ve anyag- és áruforgalmi osztályvezetőre számítanak. Hitük szerint biztos kenyér, jó munka várja a jelentke­zőket. Mindez akár cáfolata is le­het annak a gyárban elter­jedt pletykának, amely sze­rint a vállalat egyik napról a másik napra él, sokszor még az is bizonytalan, hogy idő­ben tudnak-e bért fizetni az elvégzett munkáért. Csak­hogy az élet produkál olyan helyzeteket, amikor igazából mindkét állítás igaz, s emiatt gazdá lkodási szempontból va­lóban válságos hetek mögött és előtt áll a leányvállalat. Leány stafírung nélkül A gyökerek több mint egy évvel ezelőttre nyúlnak visz- sza, amikor a Magyar Gyap­júfonó és Szövőgyár gyors el­határozással leányvállalatok alapításéra szánta el magát. Elsőként Demecserben, de végül 1987-ben a 2600 embert foglalkoztató vállalat hat egysége dolgozik ebben a for­mában, nagyobb belső önál­lósággal, jobban ismerve sa­ját lehetőségeit. — Évek óta gond volt, hogy nem tudtunk megfelelő önel­számoló rendszert kialakíta­ni. A leányvállalatokkal ezt si-kerüllt megoldani — indo­kolja az anyavállalat párt- vezetőségi titkára, Mózes Já- nosné. Csakhogy az önálló jogi személyként működő leány­vállalat alapítása úgy tör­tént, hogy a Nyírtex koránt­sem kapta meg a zavartalan gazdálkodóshoz szükséges feltétéleket. Minit kiderült, ebből a legfájóbb pont az lett, hogy a folyó termeflés kiadásaihoz szükséges pénz, a forgóalap nem állít rendel­kezésire, általában mintegy 20—30 millió forint hitelt Nagy figyelmet fordítanak a szakmunkás-utánpótlás nevelésére a Nyíregyházi Bútoripa­ri Szövetkezetben. A jól felszerelt tanműhelyben 64 asztalos- és kárpitostanulót képez­nek. Képünkön a másodéves asztalostanulók vizsgadarabot készítenek. Munkájukat Má­té Lajos szakoktató — aki 36 éve dolgozik a pályán, 10 éve a tanulókkal foglalkozik — kritikusan értékeli. (Elek Emil felv.) Terveket szőnek — az élet szaggatja a fonalat A szövődében is össze Ml kötni a szálakat ahhoz, hogy jó szövet legyen. (Elek Emil felvétele) kellett igénybe venni hozzá. Ezt az indulásikor meg is ad­ta a Nyírtex számláját veze­tő Országos Kereskedelmi és Hitelbank nyíregyházi bank- szerve. Felemás helyzetet hozott az is, hogy a termelésiben a Nyírtex igen sok szálon szo­rosan kötődik a többi leány­vállalathoz és az anyaválla­lathoz. Ugyanis a fonal- előteészítés Budapesten törté­nik, a szövetet is a főváros­ban készítik ki, hogy eladha­tó legyen. Az anyavállalat alakította ki — megegyezéses alapon — a belső elszámolá­si árakat. Am ettől fájóbb, hogy Demecserben a termelő berendezések többsége nincs a leányvállalat tulajdonában, hanem csak bérli azokat. Sőt elég volt egy központi dön­tés, egy tollvonás, ami sze­rint még az épületeket is csak bérli iaz anyavállalattól. Igazából a nyáron ez tette kétségessé a leányvállalat megítélését, hiszen hogyan hitelezzenek: annak, akinek jóformáin vagyona sincs? Zsarolás vagy... Tény, hogy a Nyírtex nyár óta a tartósan fizetésképtelen vállalatok sorába lépett. Mindez egyáltalán nem je­lenti azt, hogy a leányválla­lat rosszul dolgozna. Hiszen az összesítések szerint ma is több követelése van, többen tartoznak neki, mint ameny- nyi adósságot mutatnak ki Csakhogy a bank beszüntet­te a hitelezést, s emiatt ala­kult ki a bevezetőben vázolt bizonytalan helyzet. Akár iskolapéldája is le­hetne a Nyírtex esete az anyavállalat és a leányválla­lat közötti egyenlőtlen kap­csolatoknak. S ebben nem álrt a pletykák kialakulását némiképp alátámasztó vezér- igazgatói levélre hivatkozni, amelyet december elején a megyei tanács elnökének címzett. Íme az elismerés: ....... a dolgozó kollektíva je­lentős többletmunka-válla­lással, erőfeszítéssel érte el, hogy eredményei javul óák és önállóságuk révén, kezde­ményezőkészségük eredmé­nyeként röVid időn belül nye­reségesen végez ték a gyárban kialakult technológia szerin­ti tevékenységüket”. Csakhogy a levél1 nem ezért, hanem a hitelezés meg­szűnte miatt íródott. Ebben pedig olyan megfogalmazás szerepel, amely joggal idege­síthetne bárkit: „ ... és helyi egyeztetés alapján közösen döntsünk a gyár további mű­ködésének, részleges vagy teljes felszámolásának mód­járól.” Ha valamit, akkor ezt nem lehet elfogadni sem erkőLcsi, sem gazdasági alapon. Ugyanis az első önálló esz­tendő azt bizonyította Deme­cserben, hogy az itteniek ké­pesek eredményesen termel­ni. — Tíz éven át azt hallot­tuk, hogy mi vagyunk a fe­kete bárány a nagyvállalat­nál. Ránk fogtak minden veszteséget. Most viszont ki­derült, hogy az indulás ne­hézségei ellenére is legalább minimális nyereséggel tu­dunk dolgozni — állítja Kosa Bertalanná, a leányvállalat párttiftkóra. Az anyavállalat magatar­tása bizonyos fokig érthető. Ugyanis a megyei szerveket próbálja maga mellett csata­sorba állítani (avagy zsa­rolni?). S tény, hogy a gaz­dasági viharfelhőket éppen helyi segítséggel lehetett ed­dig eloszlatni. De feltételez­hető, hogy a Magyar Gyap­júfonó és Szövőgyár labilis helyzete nehezíti a kibonta­kozást. (Csak egy példát: el­adta gépeit egy banknak, hogy elkerülje a veszteséget.) — A demecseri gyárban van fantázia, akár 10—12 millió forintos eredményt is elérhet, de nem ilyen teher­rel — ismeri el Varga Attila vezérigazgató. Vannak jó elképzelések Amikor a kormány hitel­politikád irányelveiben a szi­gorítást fogalmazzák meg, akikor érdemes figyelembe venni dr. Kőpataki József­nek, az Országos Kereske­delmi és Hitelbank vezér­igazgató-helyettesének sza­valt: — Szigorú, szelektív hitel­politikát írtak elő nekünk. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy veszteséges, fizetéskép­telen vállalatok részére nem adhatunk semmilyen címen kölcsönt. Ennék a leányvál­lalatnak a sorsa az anyavál­lalat kezébe van letéve, mert 38,7 millió forint követelése van az anyavállalattól. Ha azt nem f izeti meg neki, ahe­lyett mi nem tudunk bankj pénzt adni. A Nyírtex tevékenysége szorosan összefonódik a töb­bi leányvállalat munkájával. Az anyavállalat tőkés expor­tot vállalt az importanyagok fejében, az egyik eredménye attól függ, hogy teljesít a másik. A piaci előrejelzések szerint a demecseri másfél millió négyzetméter kártolt szövetre szükség van, a há­rom éve letelepített fésűs- fonodából pedig közvetlenül; nyereségesen értékesítenek kötőfonalakat. Az tehát az alap a következő időszakra. De vannak igen jó elképzelé­sek is, ahogy azt Márton Csaba igazgató sorolja: — Pályázatot adunk be, hogy a szükséges forgóalapot tíz év alatti visszafizetéssel, állami alapjuttatás formájá­ban megkapjuk. Tervezzük egy hulladéknemesítő indítá­sát, amelyhez már vannak gépeink. A fósúsfonal-iterme- lést napi 2,3 tonnára, több mint tíz százalékkal emel­hetjük, ha egy keresztorsózó automatát üzembe tudunk helyezni. Energiaracionalizá­lási pályázatot is adtunk be a villamos gőzkazán cseréjé­re olajkazánnaL Mind azt je­lenti, hogy 1988-ban ezekkel jobb eredményeket — mai terveink szerint mintegy tíz­millió forintos nyereséget — érhetünk el. A végső konklúzió ezek alapján az lehet, hogy a Nyír­tex Fonó-Szövő Leányvállalat munkáshirdetése ugyancsak megalapozott, ha csak rajta múlik a termelés. Azonban ott a tanulság is, amely összefügg a leányvállalatok alapításá­val, szabályozásával, valamint a pénzügyi helyzet mérlege­lésével, mert ettől függhet a jövő. Akik a gépek mellett jobban termelnek, azok joggal várják el a biztos távlatokat. Ha egy tevékenység eredményes, a termékre szüksége van az országnak, akkor a munkást nem érdekelheti, hogy az irányítók miképpen teremtik meg a feltételeket. Ám a cél világos: a Nyírtexre szükség van mind a termelés, mind a helyi foglalkoztatás szempontjából, s ehhez szükséges megadni a segítséget. Lányi Botond

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents