Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-05 / 287. szám

1987. december 5. Kelet-Magy aromái IS PÁLYAKEZDŐ szakembereknek Letelepedési támogatás A megyei tanács által ala­pított letelepedési támogatást osztották ki december 4-én pénteken Nyíregyházán.. Gyúró Imre megyei tanács­elnök-helyettes hét orvosnak, egy orvosgyakornoknak, egy védőnőnek és három pedagó­gusnak nyújtotta át a letele­pedési támogatást, összesen közel félmillió forint segít­ségben részesült a tizenkét fiatal szakember. INGYENES JOGI TA­NÁCSADÁST szervez a Ha­zafias Népfront megyei bi­zottsága. December 7-én, hétfőn délután kettő és négy óra között jogász válaszol az érdeklődők kérdéseire, s ta­nácsokat ad felmerülő jogi problémáik megoldására a HNF megyei székházában, Nyíregyházán a Felszabadu­lás utca 6. szám alatt. KESZTYŰS FERENC gra­fikus- és festőművész olaj és tűzzománc-kerámia festmény kiállításának megnyitó ün­nepségét december 6-án ren­dezik meg 11 órától a Nyír­bátori Báthory István Múze­umban. A kiállítást megnyit­ja Sipos Tamás író, a Ma­gyar Televízió főszerkesztője. VETÉLKEDŐVEL ünnep­ük meg Nyíregyháza város­sá nyilvánításának 150. év­fordulóját a középiskolás ta­nulók. A megyei és városi művelődési központban de­cember 5-én délelőtt 10 órá­tól rendezik meg azt a ver­senyt, melyre gimnáziumi, szakmunkás-, és szakközép­iskolai tanulók nevezhettek be. A feladatokban többek között szó lesz művészettör­ténetről, néprajzról, nyelv- történetről és irodalmi ha­gyományokról. Az első há­rom csapat kap majd díja­kat, jutalmakat. Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 49. játékheti lottónyeremé­nyek a nyereményilleték le­vonása után a következők: 5 találatos nem volt. A 4 talá- latosokra egyenként 307 801 forintot, a 3 találatosokra 1139 forintot, a 2 találatosok­ra 37 forintot fizetnek. A kö­zölt adatok nem véglegesek. (MTI) „MINDVÉGIG." Ez a címe annak az előadói estnek, me­lyet december 5-én este 7 órától tart a római katolikus főtemplomban Mensáros László Kossuth-díjas, kiváló művész. Műsorában Arany János verseiből hallhatnak összeállítást az érdeklődők. FOGADÓÓRÁK. Lakatos András megyei tanácselnök­helyettes december 7-én, hét­főn délelőtt 8 ófától 10 óráig hivatali helyiségében fogadó­órát tart. Szintén december 7-én tart fogadóórát 8—10-ig hivatali helyiségében dr. Fazekas Já­nos, a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. titkára. Csabai Lászlóné, a Nyír­egyházi Városi Tanács elnö­ke december 9-én tart foga­dóórát 15—18,30 óráig hiva­tali helyiségében. Tóth László, a Kisvárdaj Városi Tanács elnöke de­cember 7-én 10—12-ig, de­cember 9-én 15—17 óráig fo­gadja az ügyfeleket hivatali helyiségében. Dr. Nagy László, a Nyír­bátori Városi Tanács V. B. titkára december 7-én hi­vatali helyiségében 10—12 és 16—18 óra között fogadóna­pot tart. Színész—közönség találko­zót szerveznek december 5- én 16 órától a HVDSZ-hez tartozó dolgozóknak. A mű­sorban szerepel Gyulai Erzsi, Pere János, Gál László, Er­dei Kálmán, Hadházi And­rás. TÉLAPÓ-ÜNNEPSÉGET és kismama-találkozót ren­deznek december 6-án 10 órakor a Nyíregyházi Cipő­ipari Szövetkezet központjá­ban. NÉPDALKÖRÖK PÓDIU­MA. Ez a címe annak a ze­nei műsornak, melyet decem­ber 6-án közvetít a Kossuth rádió 12 óra 55 perckor. Sza­bolcs megye is érdekelt: a műsorban a tarpai férfi nép­dalkor is énekel. November végén megyénk több középiskoláját felkereste Szabó István, i Gödöllői Agrártudományi Egyetem oktató­ja. Találkozott azokkal a végzős fiatalokkal, akik érdek­lődnek az agrárpályák valamelyike iránt. A közvetlen vé­leménycsere Vásárosnaménytól Fehérgyarmatig hozzásegít­heti a fiatalokat a helyes pályaválasztáshoz. (MK) Lárma vagy nyugtató? 4 usztriában orvosszociológiai szempontból az al­koholizmus okozza a legtöbb gondot. Második helyen a gyógyszerek használatával való vissza­élés áll. Mintegy 110 ezerre becsülik azoknak a számát, akik valamilyen gyógyszer rabjaivá váltak, s további 460 ezerre azokét, akik ebből a szempontból veszélyez­tetettnek tekinthetők. A gyógyszerfüggőség alapjait gyakran már a gyermekkorban lerakják; a síró csecse­mőnek nyugtatószereket, a nagyobbaknak az iskolai kudarctól való félelmük enyhítésére „iskolacseppeket” adnak. Az osztrák családügyi minisztérium „Inkább lár­mázó gyermekeket, mint nyugtató tablettákat!” jelszó­val most széles körű kampányt indított a gyógyszerek­kel való visszaélés visszaszorítására. Ki tud többet Nyíregyházáról? KIÁLLÍTÁS tárgyalásokkal Magyar számítástechnika Ungráron Több .fordulós közösségi játék befejezésére kerül sor december 5-én szombaton délelőtt 9 órától az úttörő­házban. A versenybe 58 csa­pat nevezett be, s az előze­tes feladatok megoldása után a 16 legjobb eredményt elérő csoport vesz részt a döntőn. Nemcsak nyíregyházi, hanem vidéki csapatok is jutottak be a fináléba, ahol szintén érdekes feladatok várnak majd a diákokra. Az 5 fős csapatokból ketten kint a vá­rosban, a többiek bent a te­remben birkóznak meg a kér­désekkel. Az eredményhirde­téskor a hat legjobban sze­replő csapat kap értékes ju­talmakat. KÉT ISKOLA — EGY RENDEZVÉNY. Közösen rendeznek Télapó-ünnepsé­get az egészségügyi szakkö­zépiskola és a Bánki Donát szakközépiskola diákjai de­cember 5-én 16 órától az Ifi­tanyán. Lesz műsor, móka, vetélkedő, majd zene és itánc. KÖNYVESPOLCOK EX­PORTRA. Az NSZK-beii Steinhoff-cég 30 ezer darab tetszetős könyvespolc gyártá- sára-szállítására kötött szer­ződést 1988-ra a Nyíregyházi Bútoripari Szövetkezettel. „Helyesen, szépen, jól ma­gyarul” a címe annak az elő­adásnak, melyet Fischer Sándor nyelvész tart decem­ber 6-án Baktalórántházán a mezőgazdasági szakmunkás- képző Intézetben. A másik előadás az önromboló szen­vedélyekről és a bűnözésről Ma befejeződött Ungváron az első magyar—szovjet szá­mítástechnikai kiállítás és vásár. A hét elején megnyi­tott rendezvényen a KSH- SZÜV vonultatta fel a leg­jobb számítógépeit és a hoz­zá csatlakoztatható kiegészí­tő egységeket. Nagy sikert arattak a bemutatott prog­ramok a látogatók körében, akiknek száma mindennap több száz' volt. A megyei ta­nács aulájában működés közben is megtekinthették az érdeklődők a magyar számí­tástechnikai cég kollekció­ját. A KSH-SZÜV szakem­berei bemutatták mit tud­szól, amelyet dr. Horváth Endre igazgató főorvos és Gervay József rendőr száza­dos fog megtartani. Iskolai „Ki mit tud”-ot is rendeznek majd a diákoknak, s végül díjkiosztással fejeződik be a szakmunkástanuló napok rendezvénysorozata. Kiállítási részlet az ungvári megyei tanács aulájából. nak ezek a berendezések, és igen nagy sikert arattak ve­lük. Az érdeklődésre jellem­ző, hogy a szovjet sajtó, rá­dió és televízió nap mint nap hírt adott a látnivalókról, és nemcsak Kárpátalján, hanem a nagy ország távoli terüle­tein is. A kiállítással párhuzamo­san üzleti tárgyalásokat is folytattak a két ország szá­mítástechnikai szakemberei. Megtárgyalták az együttmű­ködés lehetséges formáit és az árucsere feltételeit. Telefondoktor Felépült „hosszú betegsé­géből” a Telefondoktor, és folytatja előadássorozatát. December 7—12-ig. hétfőn reggel fél nyolctól péntek es­te 8 óráig és szombaton reg­gel fél nyolctól délután fél négyig a 13-555-ös hívószám tárcsázásával ezúttal „A nők érettkori vérzészavarai” cím­mel hallhatnak egészségügyi felvilágosító előadást mind­azok, akik érdeklődnek e té­ma iránt. látogatás az obszerva­tóriumban címmel tartja kö­vetkező foglalkozását a Helyőr­ségi Klubban a gyermekklub de­cember 6-án 10 órától. Délután 3 órától. ..Honnan jön a Tél­apó?” című rendezvény kereté­ben népszokások eredetéről hallhatnak a résztvevők és lesz Télapó-készítés is. a nyíregyházi közüti IGAZGATÓSÁG értesíti az uta­zóközönséget, hogy a Tiszalúc— Tiszadob közötti pontonhíd üze­melése december 7-én megszű­nik, helyette kompjárat szállít­ja az utazókat. A komp teher­bírása 15 tonna. Ugyancsak kompközlekedés biztosítja az átkelést a Tiszán Dombrád és C.igánd között. A komp napköz­ben, napkeltétől napnyugtáig közlekedik. Művésztanárok a pódiumon A művészeti szakközépis­kolákban fontos kérdés, hogy a szakmai tantárgyakat kik tanítják a diákoknak. Ugyan­is a tanítás mellett az okta­tónak művésznek is kell len­nie, aki a maga művészete területén alkot, létrehoz, elő­ad. A művészeti iskolákban tanítók ne csak pedagógusok legyenek, hanem olyan mű­vészek is, akiknek munkái­val nap mint nap találkoz­hatnak kiállításokon, zenei előadásokon tanítványaik, és természetesen a közönség is. Ezek a* gondolatok késztet­ték Nyíregyházán a zenemű­vészeti szakközépiskola taná­rait arra, hogy pódiumon be­mutatkozzanak. Második éve működik már az intézet, ahol kialakult egy művésztanári kollektíva. A legtöbben más megyékből érkeztek váro­sunkba, s bár nagy zenei múlttal rendelkeznek, több fórumon már bizonyítottak, mégis alig ismerjük őket. Nemcsak a diákok várják te­hát tanáraik hangversenyét nagy érdeklődéssel, hanem a zenét szerető és igénylő kö­zönség is. Remélhető, hogy ezek a művészek bekapcso­lódnak majd a megye zenei életébe, s rendszeres közre­működői lesznek a filharmó­niai előadásoknak, mint például december elsején Halász István fagottművész. A zenei „csemegének” szá­mító esemény december 8-án. kedden kezdődik 18 órától a Vasvári Pál Gimnázium au­lájában. A rendezők a hang­versenyre egy kis füzetet is megjelentettek, amelyben be­mutatják a műsorban sze­replő művésztanárok eddigi zenei pályáját. A pódiumon bemutatkozó tanárok: Törő- né Tóth Mária (harsona). Dé- csi Zsuzsa (brácsa). Hajdú Edit (gordonka), Irmai Kál­mán (zongora), Halász Ist­ván (fagott), Szergej Davidov (oboa). Előadás a nyelvről és a bűnözésről Halálra gázolta a yonat A SZÜLÖK KLUBJA újabb foglalkozását decem­ber 7-én tartja a művelődési központ 43. sz. termében. Dr. L. Nagy László pszicholó­gus előadása este fél hétkor kezdődik, melynek témája: a gyermeki érdeklődés fejlesz­tésének lehetőségei a család­ban. Pénteken két halálos kimene­telű üzemi baleset is történt a megyében. Nyíregyházán a MÁV-állomáson a délutáni órák­ban egy érkező személyvonat halálra gázolt egy 34 éves kocsi­vizsgálót. A rendőrség a baleset okait még vizsgálja. Vásárosna- ményban építkezési területen betonelemeket emeltek be. Eme­lés közben egy gerenda leesett, s az egyik dolgozó olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni. A baleset körülményeinek kivizs­gálása még tart. Két személygépkocsi ütközött össze a Stadion és a Sóstói ut­ca kereszteződésében. A mentők egy súlyos és egy könnyű sé­rültet szállítottak be a kórházba. A Mikulás ebédje (Szabó Csaba rajza) Rövidlátó Télapó (ifj. Csizmadia Attila rajza) ■H | | | i ;| 5 |||||||| tail * I I m ■. íöiökixö: >1; ö: Wí:*:' •':■ y+mZSí S 5 1 38» & ?: £ >í & s ::: .... . ... x II Kelet­Magyarország KÉPEK 5., szombat VILMA NAPJA A Nap kél 7 óra 15 perc­kor — nyugszik 15 óra 54 perckor. A Hold kél 15 óra 28 perc­kor — nyugszik 7 óra 43 perckor. Kilencvenöt éve született Bécsben, és Vámospércs határában, a Tanácsköztár­saság védelmében halt hő­si halált Rothziegel Leó (1892—1919) osztrák nyom­dász, a nemzetközi mun­kásmozgalom önfeláldozó harcosa, Ausztria Kommu­nista Pártjának alapító tag­ja. 1987. december 6., vasárnap MIKLÓS NAPJA A Nap kél 7 óra 16 perc­kor — nyugszik 15 óra 54 perckor. A Hold kél 16 óra 16 perc­kor — nyugszik 8 óra 47 perckor. Kilencvenöt éve halt meg Werner Siemens (1816— 1892) német fizikus és gyá­ros. a Porosz Tudományos Akadémia tagja, a modern elektrotechnika egyik úttö­rője. Várható időjárás az or­szág területén ma estig: napközben a köd néhol tar­tósan megmarad, pár órás napsütés elsősorban kele­ten valószínű. A Dunántú­lon napközben élénk déli, délkeleti szél várható. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet nyugaton mí­nusz 1 fok. keleten mínusz 5 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet szom­baton 0 és plusz 5 fok kö­zött alakul. (MTI) SZALAGAVATÓ ÜNNEPSÉ­GÜKET rendezik meg a Vasvá­ri Pál Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola végzős növen­dékei december 5-én 17 órától, Nyíregyházán. Olyasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: M. MAGYAR LÁSZLÓ Ksti ügyelet: 15-124 — Ilyen idős ember és televíziót lop! Nem szé- gyelli magát? — Szégyellem, bíró úr. De amikor fiatal voltam, még nem volt televízió.

Next

/
Thumbnails
Contents