Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
1987. december 5. Dr. Gulyás Judit Mozi, tévé, video — Nem túlzás azt mondani: felfokozott iramú, mozgalmas korban élünk. Az emberek életében és a társadalomban egyaránt sok ma a változás. Munkahelyek szűnnek meg, átképzések kezdődnek, a gazdasági reform kapcsán sok minden történik körülöttünk. Az egészségügyben mindezekhez speciális gondok is társulnak, nem szólva arról, hogy a társadalom zavarai, gondjai sok esetiben az orvosi rendelőkben csapódnak le. Ha az emberek életében sok a probléma, az átlagosnál nagyobb a leterhelés, akkor előbb-utóbb az orvos segítségére szorulnak. Akár úgy, hogy beteggé válnak és gyógyulni szeretnének, akár úgy, hogy a másképp meg nem oldható gondjaik elől a betegségbe menekülnek. A változások hatásai a szakembereket sem kerülik el. Az egészségügyi szakszervezet központi vezetőségének titkáraként hogyan látja a jelenlegi helyzetet? Mint tudjuk, az egészségügyi szak- szervezetnek az általános tennivalók mellett speciális feladatai is vannak. Hallhatnánk ezekről? — A társadalmi: élet, a gazdasági, politikai intézményrendszer változása sem az egészégügyet, sem annak ágazati szakszervezetét nem kerülheti el. Az egészségügyre, így annak szakszervezetére is sajátos feladatok hárulnak. A SZOT-on belül az egészségügynek az általános tennivalók melllett speciális feladatai is vannak. Meg kell mondanunk például azit, milyen feladatot vállalunk •az egészségmegőrzés társadalmi programjából, hogyan alakul az egészségügy helyzete az új adórendszerben? Mindezekről érdekes vita folyt az ágazatban, s a közelmúlt 'történései kapcsán dolgozóink örömmel vették tudomásul, hogy az egészségügy politikai, társadalmi rangra emelkedett. Mostanra nyivánvalóan kiderült: ideje túllépni azon a szemléleten, amely szerint iaz egészségügy a fogyasztó ágazatok sorába tartozik. Már csak azért sem lehet ez így, mert legféltettebb nemzeti kincsünket, az embert, annak egészségét őrzi meg. A másik kulcskérdés manapság ,a következő: ahhoz, hogy az egészségügyi ellátás a társadalmi igényeiket megfelelő módon ki tudja elégíteni, önmagát is meg kell változtatnia. Ennek érdekében felmérést végeztünk, melynek 'során az ailapszer- vezetektől az irányításig csokorba gyűjtöttük, majd a központi vezetőség elé vittük a javaslatokat. — Mire jutottak? — Nálunk is bebizonyosodott, hogy fokozni keli .az intézmények önállóságát, s meg kell változnia az egészségügyi aJlapszervezetek gondolkodásmódjának is. Utóbbiban azt tartom legfontosabbnak, hogy ne föntről várjuk a döntéseket, hanem mi magunk próbáljunk kigondolni, és megvalósítani olyan ötleteket, amelyek előbbre viszik az ügyet. Nem lazább fegyelmet, hanem helyi, önálló gondolkodást szeretnénk megvalósítani. Mindezekhez most a bérgazdálkodás korszerűsítése adja a 'legjobb alapot, hiszen hol tudnák jobban, mint az adott munkahelyeken, hogy kik hogyan dolgoznak, vagy az adott intézményben mely osztályok személyi feltételeit kell mondjuk nagyobb bérrel megerősíteni ... Mindezeket a helyi munkaügyi szabályzatban kell rögzíteni, s a közösség által megszavazott, elfogadott feltételeket következetesein szem előtt tartani. Miben egyedi az egészség- ügyi érdekvédelem? — Magából a fogalom tartalmából is adódik, hogy nekünk elsősorban dolgozóink érdekeinek védelmét kell szem előtt tartani, mégpedig úgy, hogy egy percre se feledjük az egészségügynek más szakmákkal össze sem hasonlítható voltát. Épp ezért tartjuk igen fontos ■eredménynek, hogy ma már magas szintű dokumentumokban is megfogalmazódik: az egészségügy értéktermelő munkát végez, amelyre az országnak igen nagy szüksége van. Az orvosaktól kezdve egészen a láthatatlan háttérben tevékenykedő fizikai dolgozókig, ehhez mént megbecsülést kell kapniuk. Örömünkre szolgál, hogy visszaigazolva látjuk érdekvédelmi munkáinkat abban is, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a kormány úgy döntött, hogy az egészségügyben minden bértétel bruttósításra kerülhet. A nyugdíjazás után újra munkát vállalók jövedelmét, a másod- és mellékfoglalkozásokból származó béreket is beleértve. Nagy örömünkre- szolgál, hogy az egészségügy megkapta ezt a lehetőséget a kormánytól. A bruttósításnak ez a módja már csak azért is kedvező számunkra, mgrt az egészségügy munkaerőhelyzete a nehezebb körülmények között sem romolhat. Ehhez pedig kevés az erköilesi elismerés. M.a már nem élég pusztán a hivatástudatra apellálni, meg is kell a dolgozókat fizetni. — Mind többször halljuk — és szerintem nem véletlenül — az emberi tényező fontosságának szerepét. A munkahelyek teljesítménye ugyanis csak akkor lehet maximális, ha benne minden dolgozó megtalálja a helyét, a számára megfelelő feladatot, s az ezzel járó erkölcsi és anyagi megbecsülést is megkapja. Ügy gondolom, mindKulcsár Attila: Lakásra várva Lakásra várók névsora beásva várakoznak békében elesetteké s végül tömeg-lakásba a varos szamba-vettjei . , . úgy is, mint hősi elok akik albérletekben és hátsó udvarokban Béke porontyaikra. ezeknek az egészségügyben az átlagosnál is nagyobb a jelentősége, hiszen munkájuk során nem munkadarabokkal, hanem emberekkel foglalkoznak. Ha valahol, akkor itt fontos a jó munkahelyi légkör, a csapatszellem, az egyet akarás. — Különösen fontos figyelnünk erre manapság, amikor a gazdaságii helyzet átmeneti romlása várható. Ilyenkor az emberekben is több a feszültség, az elégedetlenség. Ezért is tartam rendkívüli fontosnák, hogy a szakszervezeti posztokra megfelelő embert és szakmai tulajdonságokkal rendelkező •egyének kerüljenek. Olyanok, akik nyitottak a mások bajaira, őszinték, becsületesek, hiszen az emberek ügyes-bajos dolgoi'kkal fordulnak hozzájuk. Sokszor egészen bizalmas ügyekkel is. A segélykérés, a beutalók igénylése nem mindenki számára könnyű ... Sokan háromszor is meggondolják, amíg egyszer kérnek. Az ilyen problémákra egy szak- szervezeti tisztségviselőnek mindig nyitottnak kell lennie. És ez csak a dolog egyik Qldiala. Nemcsak fogadni, felkutatni is kell a rászorulókat, akik gyakran épp a szerénységük, félénkségük miiatt nem jelzik gondjaikat. — Mindez igen szép és hálás feladat. Csakhogy arra is akad példa, hogy a túlságosan sokat nyüzsgő, a dolgozók érdekeit képviselő szak- szervezeti tisztségviselő szálka lesz a főnöke szemében, s a közös ügyét képviselőt egyéni megtorlás éri. Mit lehet tenni ilyen esetekben? A helyi önállóság ilyenkor vajmi keveset ér... — Vannak efféle tapasztalataink. A szakszervezeti mozgalom ereje azonban épp abban van, hogy demokratikus testületiek képviselik a jogokat. Nagyon rossz gyakorlat ezt személyekhez kötni. A jogosultságokat — így a mások érdekében elmondott segítő szándékú kritikát is — úgy kell felfognia minden vezetőnek, hogy az egy kollektíva véleménye, egy közösség javaslata. Mindnyájan tudjuk, manapság nem a leghálásabb feladat szakszervezeti tisztségviselőnek lenni, hiszen több a probléma, kevesebb az elosztani való. Mégis azt kell mondanom, hogy nemes, szép feladat, amit a legjobbaknak vállalniuk kell... Kovács Éva „Kedves Doktor Úr! Sok szeretettel üdvözlöm.'’ Hiába kísértette meg a lehetetlent. József Attila: — a Bak Ró- bertnek címzett levél véglegesen lezárta a költői pályát, hiszen József Attila még aznap, december harmadikén 19 óra 36 perckor a Balatonszárszóról kiinduló 1284-es tehervonat kerekei alá vetette magáit. A .költő halálának ötvenedik évfordulójára jelentette meg a Szépirodálmi Könyvkiadó — hasonmás kiadásban — a Szép Szó című folyóirat József Attila emlékszámát. Nem lehet elérzéke- nyülés nélkül kézbe venni ezt a kötetet, amely először tesz kísérletet a költő életművének elemzésére. A Szép Szó első szánta 1936 márciusában jelent meg. Megszületésének társadalmi háttere az Európában egyre nagyobb teret hódító fasizmus és a vele szemben felléMinden lát• szat ellenére : film sincs kezemben * az a kötél, ""ni amellyel megkondftják a harangot vészhelyzet idejéh. Habár annak, aki a mozi jövőjét fürkészi, túl sok jókedvre nem lehet oka. S ha eközben olyan gondolatai támadnak, hogy mégiscsak jó lenne — legalább figyelmeztetőül — megkondítani a harangot, ezen se lehetne csodálkozni. Szaporodni látszanak a baljóslatú jelek, bár nem általában a mozgóképet fenyegeti veszély, a villámok egyre kitartóbban a mozi tájékán sújtanak le. Egy komoly vihart, igazi égzengéssel terhesei, már átélt egyszer a szakma, a televízió általános elterjedése idején. Ügy tűnt azonban, hogy hosszabb távon nem igazi veszély ez, könnyen találhatók hatásos válaszok a kis képmező kihívására. Azokat, akik a „második front” megnyitásakor, azaz a video jelentkezésekor aggodalmuknak adtak hangot, könnyen lehurrogták, mondván: ha a tévé nem tudott végzetessé válni a mozira nézve, miért lenne az a video. Csakhogy a helyzet ma sokkal bonyolultabb annál, semhogy leegyszerűsíthetnénk a képletet ily módon: itt a video, amely a mozi konkurenciájaként jelent meg a piacon, s egyre jobban elszívja amonnan a közönséget. Ez csak egy tényező a sok közül, s ez együtt hatva a többivel, a hagyományos mozgókép létét teszi kockára. Emlékszem Guillevic francia költő jó két évtized előtti nyilatkozatára, amelyben irigykedve szólt költőink helyzetéről, akik nagy példányszámban jelentethetik meg köteteiket, s van is érdeklődés Magyarországon a friss lírai termés ifánt. Ma nem merném tanácsolni, hogy hasonló témában ismét kérdezzük meg őt. Miként azoknak sem lett igazuk, akik ködös hivatkozási alapon nem vették komolyra a kábítószeres veszedelmet itthon. Az is „begyűrűzött” valahonnan. Ha fáziskéséssel is, de bizton remélhetjük, hogy azok a jelenségek, amelyek ma megfigyelhetők a nyugat-európai mozifronton. rövidesen nálunk is megjelennek. Kényszerű nyitottságunk ^garancia” erországban, Olaszországban, (hogy csak a legkomolyabb hagyományokkal rendelkező országokat említsem) a televízió és a video együttes fellépése nyomán az, hogy sorvadásnak indult a moziipar, s a hozzá kapcsolódó kiszolgáló hálózat is. A szándék nem az volt a két új médium gazdái részéről, hogy elsorvasszák az idősebb testvért, de a mellékhatás fő tendenciává lépett elő, s bizonyos értelemben a tévé és a video számára is öncsonkítást jelent az a megoldás, amelyet maguk választottak. Franciaországban a tévék évente közel 200 mozifilm sugárzására kapnak engedélyt, azaz valamivel többre, mint amennyit a Magyar Televízió játszik. Csakhogy: ott hat csatorna, azaz 5—6 film közül választhat a néző esténként, s jogosan kérdezheti: miért menjek el a moziba, ha ilyen kínálat mellett előbb-utóbb úgyis elérhetem otthon bármelyik művet. Nálunk ez a veszély nem fenyeget, vélhetnénk, hiszen a Magyar Televíziónak még hét adásnapra sem telik, nemhogy újabb csatornára. (Meg az intézmény hajlandóságot sem nágyon látszik mutatni, hogy eltérjen régi gyakorlatától: karnyú j tásnyira lévő valódi értékeket negligál, ugyanakkor nem egy bóvlit többször is ismétel, ezért sok korábbi, figyelemre méltó mozifilm egyáltalán nem jut a képernyőre.) De nem szabad számításon kívül hagyni, hogy a környező országok adását, néhol többét is venni lehet, s a nyugatnémet műsorszóró műholdat is fellőtték időközben. Maszekjaink pedig serények tehetősebb honfitársaink számára parabola- antennát ajánlani, sőt volt már rejtvénypályázat is kis hazánkban, amelyben elhúzták a mézesmadzagot a dolgozó szája előtt azzal, hogj* ezt a szerkezetet lehetettnyerni. Ez pedig újabb kínálatot jelent a mozi ellenében. Emellett szépen gyarapszik a hazai videohálózat, s a „muníció” forrásai is bővülnek A tévé információi az egyre- szélesebb kapunyitásról tanúskodnak: a vámos elmondja, hogy egy készüléket egy család nyugodtan behozhat; a szélhámos szintén megnyugtat, hiszen bármely világsiker rövid időn belül nálunk is megjelenik, s mint tudjuk, osztódással szaporodik. A tévé és a video felfal minden mozifilmet, amelynek a gyártása időközben többszörösére drágult. Anyagi erőforrást viszont alig pumpál vissza a gazdasági vérkeringésbe. Azt a mozinéző nyújthatná a megvásárolt jegy árával, de ők — miként a mozifilmek' — egyre csökkenő számban vannak, s a tendencia sem biztató. Kialakult tehát az ördögi kör, amelyből kilépni nehéz, s a szabadulás útja ma n§m is körvonalazódik. Mert az az út, hogy gyorsan és olcsón készítsünk filmet, szükségképp a minőség rovására megy, az igényesség ellen dolgozik. Ennek jelei egyébként jócskán mutatkoznak, s a gazdasági kényszer- helyzet sokfajta megalkuvást ki tud kényszeríteni. Máris több van belőle a kívánatosnál. S a nagy baj az, hogy a hatás nem marad meg pusztán a film területén, hanem „jótékony” módon át- sugárzik máshova is, ahol a művészet és a kommerciális szórakoztató szándék fut versenyt. S jaj a legyőzöttnek! Hamar Péter Az eredmény ma FranciaSchimanskjr felügyelő — Jelenet u Aj NSZK-krimlből. Szép szó pő társadalmi erők eszmél- kedése. A polgári demokratáik és a szocialisták — szerencsére — felismerték, hogy közös ellenséggel állnak szemben, ezért keresték a megegyezés útját. A lapalapításról az egykori kiadó. Cserépfalvi Imre így írt: „Élete utolsó esztendeiben közel kerültem József Attilához, mint barátja és kiadója. A Medvetánc, ez a válogatott verskötet, mely költői alkotóereje legjavában mutatta fit, szinte minden sajtóvisszhang nélkül jelent meg. Vigasztalására elsősorban a Szép Szót hívtuk életre, melynek nemcsak egyik szerkesztője, de szellemi gerince is József Attila lett volna ...” A Szép Szó megjelenésekor már ismert folyóirattí- pusba tartozott. Történeti, szociológiai, filozófiai tanulmányokat közölt. Megjelentek benne kritikák és vitacikkek is, viszonylag kevés verset, még kevesebb novellát publikált. József Attila a folyóirat második számának híres Szerkesztői üzenetében megfogalmazza a szerkesztés alapelveit. Érdemes ebből idézni: „A diiktatúráfc légkörében divat »szép szónak« becsmérelni a szellemi humanizmusnak mindama megnyilatkozásait, amelyeket rengeteg szenvedés és erőfeszítés hozott napvilágra, s amelyek művelődésünk elveiként lebegnek előttünk. Mi, amlikor a szép szóval akarjuk kifejteni azt az emberi öntudatot, amelyet a világszerte fellépő erőszak a lelkek mélyére kényszerít, nem ismerhetjük el az erőszak szellemi fölényét azzal, hogy az általa kigúnyolt szép szótól megfutamodunk. Mi vállaljuk a becsmérlést. »•Szép szó« magyarul nem felcicomázott kifejezést, hanem testet öltött érvet jelent. A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is. Célunk az a társadalmi és állami életforma, melyben a szép szó, a meggyőzés, az emberi érdekék kölcsönös elismerése, •megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül.” Az irodalmi életben a Szép Szó a Nyugat ellenzékeként lépett fel. Programjában az elzárkózást az íróhoz méltatlannak tartotta, a szellemi és politikai életben való aktív részvétel, a humánum és a haladás ügyéért történő kiállás követelményét fogalmazta meg. A Szép Szóban József Attilának csaknem ötven verse, cikkei és nyilatkozatai jelentek meg. „Végső periódusának minden fontos műve, köztük , nagyobb tanulmányai, bírálatai, cikkei csaknem haláláig sorjáznak a folyóiratban. Még életében több tanulmány jelent meg róla, az összefoglaló cikkek — Ignotus Pálé és Fejtő Ferencé — úgy méltatták, mint az első világháború utáni időszak legnagyobb költőjét. A Szép Szó nemcsak vállalta, hanem „zászlajára tűzte” József Attilát ; művében törekvéséi igazolását látta” — írja a folyóiratról Szabolcsi Miklós. A Szép Szó József Attila emlékszáma a költő önéletrajzával indít, majd az utolsó verseket közli. A megemlékezések között Móricz Zsigmond, Déry Tibor, Ignotus Pál és mások vallomásait olvashatjuk, máig érvényes elemzéseket Németh Andortól, Fejtő Ferencitől. Érdekesek Bak Róbert megállapításai, ,aki a költő orvosaként figyelte az utolsó hónapok eseményeit. Ide kívánkozik, hogy a Lapkiadó Vállalat Hegyi Béla és Tarján Magda szerkesztésében József Attila és a Szép Szó címmel visszaemlékezés kötetet jelentetett meg. A kötet sok új információval egészíti ki a költőről és a folyóiratról meglévő ismereteinket. Nagy István Attila rflf HÉTVÉGI MELLÉKLET
