Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-05 / 287. szám

Váradi István Dombrádon született 1950-ben. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola elvégzése után az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál dolgozott ellenőrként, majd üzemgazdászként. Huszonhárom éves, amikor a megyei tanács kereskedelmi osztályára hívják, ahol volt főelőadó, csoportvezető, majd 1979-től osztályvezető-helyettes és a kereskedelmi felügyelőség vezetője. Közben volt KlSZ-titkár, alapszervezeti párttitkár és elvégezte a politikai főiskolát. Három hónapja, 1987. szeptember 1- töl az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat vállalati tanácsa igazgatóvá választotta.

^ Nem szeretnék most az Ön bőrében lenni.

— Miért?

• Azért sem, mert üresek a tartós fogyasztási cikkeket árnsító boltok, s azért sem, mert január 1-től egy nagyarányú áremelést kell végrehajtani.

— Az árváltozások végrehajtása nagyon jelentős munka lesz. A vállalat több mint százezer ciiklkel foglalkozik és az árak 80 százaléka változik. Nekünk több mint 200 millió forint értékű árut kell leltározni hatvannál több üzletünkben. Természetesen arra törekszünk, hogy minél rövidebb ideig tartson a leltár, ez a vállalat jól felfogott gazdasági érdeke is. Míg egy bolt zárva tart, addig ott nincs forgalom és bosz- szúság a vásárlónak.

Hogyan készülnek erre a nagy munkára?

— Már eddig is több irányú intézkedést tettünk. Elkezdődött az árukészlet csoportosítása, az árak felvezetése a leltárívekre, sőt — mivel már ismertek az árindexek, hiszen megjelentek a Magyar Közlöny 52. számában — az új árak kiszámítását is elkezdhettük. Felkészültünk természetesen létszámmal és árazógépekkel is. Nem sajnáltain) akarom munkatársaimat, de sajnos, mindezt a nagy ünnepi forgalom mellett kell elvégezni. Reméljük ugyanis, hogy ha most néhány termékből kevesebbet is tudunk kínálni, azért az ünnepek előtt a hagyományoknak megfelelően nagy lesz a forgalom. Ez azt jelenti, hogy napi 10—12 órát kell ezekben a hetekben munkatársaimnak helytállni.

H Csak átárazás lesz ez a változás?

— Szeretnénk, ha nemcsak átárazás lenne, hanem — különösen a jövő évben — javulna a termékek minősége. Különösen ott volna erre nagy szükség, ahol korábban gondjaink voltak, például a bútorok, a lábbelik esetében. Igaz, a minőséget a kereskedelem nem tudja javítani, de meg tudja követelni az ipartól. Szeretnénk továbbá, ha jobb áruválasztékkal, jobb vásárlási körülményekkel, jobb és több szolgáltatással tudnánk a piacon megjelenni. Ez a vállalat mindig a jól gazdálkodó vállalatok között volt, ám a szabályozók változása gazdálkodási pozícióinkat nem érinti kedvezően. Jobb helyzetbe hozza az élelmiszer szakmát, vagy a tüzelő- és építőanyag-kereskedést. Ennek ellenére bízom benne, hogy gazdálkodásunk nem rendül meg és képesek leszünk a vásárlók igényeinek kielégítésére á maitól is jobb színvonalon.

A Mit képes tenni azért az iparcikk kereskedelem, hogy a vásárló jövőre is bemenjen az üzletekbe? Kérdezem ezt azért, mert most aki tehette, előre megvásárolta amire esetleg csak jövőre lesz szüksége, másrészt az áremelkedések miatt többet kell költeni élelmiszerekre.

— Az új helyzet mindenesetre a korábbiból eltérő üzletpolitikát kíván a vállalattól és

y lényegesen differenciáltabb kínálatot, t értek ezalatt? Abból indulok ki, hogy a árlónak jövőre kevesebb olyan szabad ize lesz, amit elkölthet. Ehhez kell ne- nk igazodni. Alapvető feladatunknak ez- t azt tartjuk, hogy minden boltunkban minden szakmában az olcsóbb termékek gaLmazását kell előtérbe helyeznünk. Ez agycsaládosok és a nyugdíjasok érdeke

is, de azt hiszem, ez lesz a mi érdekünk is. Ügy gondolom, felértékelődik a használt ruhák kereskedelme. Ebben is tovább szeretnénk lépni és nemcsak Nyíregyházán. Gondólom, többen fordulnak majd kölcsönző boltjainkhoz is, hiszen ha felemelkedik a gyermekruházati cikkek, egyáltalán a gyermekneveléshez szükséges iparcikkek ára, akkor feltehetően inkább kölcsönöznek majd egy hosszabb-rövidebb időre szükséges járókát, mérleget, gyermekkocsit, minthogy megvegyék azt. Persze, az olcsóság nem mindig azonos a legalacsonyabb árral, mert a műszaki cikkek közül, ha mi olyanokat kínálunk, amelyek korszerűbbek, például kevesebb energiát fogyasztanak, akkor az annak ellenére is olcsóbb, ha a boltban néhány száz forinttal többet kell adni értük. Ügy érzem, a takarékoskodás egyik területe a ruházat lesz, mégis azt gondolom, nem csökken majd olyan mértékben a forgalom, mint ahogy ezt ma saccolni lehet. Annál is inkább nem, -mert a gyermekholmik ára igencsak megemelkedik és mivel Szabolcs- Szatmár megyében sokkal több gyermek születik, mint az ország más táján, s a szüleik szeretik szépen öltöztetni gyermekeiket, talán ez csökkenti azt a kiesést, amit a felnőttruházat keresletének csökkenése eredményez.

Bár említett néhány elképzelést, amelyet jövőre terveznek, mégis megkérdezném: milyen új akciókkal próbálják boltjaikba csalogatni az embereket?

— Az akciók mindig is a kereskedelem szerves velejárói és egy élénkülő verseny- környezetben kikerülhetetlenül jelentkezni fog. Ebben az évben például több mint 30 millió forintot adtunk vissza a vásárlóknak, különböző akciók formájában. Legutóbb a ruházati boltokban volt 30—40 százalékos árengedmény. Miért itt? Mert néhány termékből még eredeti áron sem tudtuk kielé*- gíteni az igényeket. Sok akciót voltunk kénytelenek lemondani, és sajnos az üres boltok mutatják, hogy nem lett volna szabad megtartani. Beváltak például az arany- csengő-akciók, de enyhén szólva nevetséges lett volna most bútorvásárt hirdetni, amikor még azt is elvitték a raktárakból, amelyeket azért nem tettünk kia boltba, mert hibásak voltak. Azt mondták: biztos csúszópénzt akar kapni az eladó, azért nem adja el. Egyébként a ruházati forgalmat akartuk élénkíteni, mert már most éreztük a csökkenő érdeklődést. Ügy tervezzük, hogy a mi boltjainkban is megjelennek a divathoz jobban igazodó kisebb szériák. Ezeket kisszövetkezetekkel vagy akár kisiparosokkal kívánjuk megtermeltetni, mert úgy véljük, nekik is megéri, ha teljes kapacitásukat egy akkora vállalattal kötik le, mint a miénk. Azt hiszem, ezekre a lépésekre a piac kényszeríti majd rá a vállalatokat, mert mindenkinek az lesz az érdeke, hogy a vásárló náluk és ne a konkurenciánál hagyja a pénzét. A következő másfél hónapban kétségtelenül a leltározás jelenti a legnagyobb munkát és a következő év előkészítése. Ennek kapcsán készülnek a számítások a jövő évi tervezéshez, üzletpolitikához. Ebben fogjuk kialakítani, hogy milyen reklámokkal, akciókkal alkarjuk megtartani, illetve magunkhoz csalogatni a vevőket.

^ I-esz-e még az idén valami akció?

— Ez adatt az egy hónap alatt szűkre szabottak lehetőségei ók, de a Mikuláshoz és a karácsonyhoz kapcsolódó akciók most sem maradnak el. Ezek tipikusan ajándékozási cikkek, amelyeket nemcsak a hazai gyártóktól szerzik be, hanem külföldről is. Lesznek cseh, bolgár, kínai játékok, társasjátékok, babák, plüss játékok és elemes autók és' lesznek legók is, de mint korábban, most azt kell mondani, hogy csak kis meny- nvisógben.

^ Honnan szerzik be az árut?

— A jövő évre elkezdődtek az üzletpolitikai tárgyalások. Nem hiszem, hogy az olvasót érdekelné, konkrétan kikkel tárgyalunk, de általában elmondhatom; annak ellenére, hogy bútorból 20 százalékkal nagyobb vblt most a forgalom, mint tavaly, mégis kötünk le bútorokat. Mindenki nem vette meg most, amire jövőre szüksége lesz és mert készleteink év végén elfogytak, ezeket pedig pótolni kell. Ügy saccoljuk, hogy az év első napjaiban a mostaninál lényegesem nyugodtahb piac alakul ki, részben mert sokan megvették amire akkor lesz szükségük, részben pedig, mert az árváltozások nem sürgetnek már' senkit.

A Apropó, árváltozások. Mennyire igazol- ^ ta a vásárlási láz azokat, akik vásároltak?

— Többnyire igazolta, de nem mindenben. Nálunk az év első háromnegyedében például egyharmaddal több fekete-fehér televízió fogyott, mint egy évvel korábban, két és félszer annyi színes TV-t adtunk el, mélyhűtőből majdnem 20 százalékkal haladta meg a forgalmunk az előző évit. És aki látta már a Magyar Közlönyt, vagy belenézett a november 26-i Népszabadságba, megtudhatta, hogy ezeknek az árai nem emelkednek. Alig, mindössze 2,6 százalékkal emelkednek a bútorárak, tehát ezért sem volt érdemes megvenni, ami a raktárban volt, mert jövőre is termelnek a gyárak és akkor lesz miben válogatni.

Ezek jó hirek, az viszont nem, hogy körülbelül 15 százalék áremelkedésre számíthatunk. Éppen ezért érdekelne és gondolom az olvasót is, hogy elfogadnak-e minden árat, amit az ipar meghatároz?

— Az áremelés nem a kereskedelem bűne. A szállítók egy része tudta, hogy az <3 áraik nem, vagy alig változnak, ezért már az idén megemelte az árakat. Mit tehettünk? Mivel nagy volt a kereslet, kénytelenek voltunk elfogadni. Megtehettük volna, hogy nemet mondunk, de akkor a vevők bennünket szidtak volna, hogy miért nem rendelünk. Az árhivatal egyébként felhívta a figyelmünket, hogy november 2-től ne fogadjunk' el áremelést, mert az új árak kiszámításánál a november 2-i árakat kell alapul venni. Nem fogadtuk el az új árat például szőnyegeknél, aztán érdekes dolgok derüllek ki. Az egyik, hogy az országban mindenki elfogadta, csak mi nem, a másik pedig, hogy a gyár igazolta: az árhivatal hozzájárult az áremeléshez.

H Ez egy alapos meglepetés és talán nem furcsa ezek után megkérdezni, vajon igaz lesz-e a 15 százalék, ha ez tovább is így folytatódik?

— Remélem, hogy a túllépésre nem lesz lehetőség. Minden termelői illetve kereskedelmi áremelést ugyanis bejelentési kötelezettség alá vontak március 31-ig. Hogy utána mi lesz, azt nem tudom. Nehéz elhinni, hogy az árakat tartósan féken lehet tartani. Ha ugyani® valami rendezni tudja az ára kát, az csaik a piac lehet. . .

Van-e olyan szállító, aki csökkentette az árait, mert Önök az általa megsza

— Kifejezetten a mi kívánságaink miatt nem változtatnak árat csak akkor, ha más kiskereskedelmi vállalatokkal közösen lépnénk fel ellene. Az azonban korábban is előfordult és ezután még gyakrabban számítunk rá, hogy egy-egy terméket két gyár nem ugyanolyan áron kínál eladásra. Az volna a természetes, ha most azt mondanám, hogy ezután mindig az olcsóbbat vesszük meg. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy milyen a termék minősége, képes-e nekünk az a cég folyamatosan szállítani, tud-e rendszeresen alkatrészt adni hozzá, hogyan rendezi a garanciális kérdéseket, mert ezek nagyon lényeges dolgok és nem függetleníthe- tők az ártól. Természetesen az olcsóbb termékek kínálatának fejlesztése a legfontosabb feladat. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk például a RUHAKER társulással olcsó bolthálózat kialakítására és cipőügyben is tettünk már konkrét lépéseket.

A Lehet, hogy az árváltozások igazi keres- ^ kedésre kényszerítik a vállalatot?

— Az új árrendszer önmagában még nem vezet el ehhez, bár az új általános forgalmi- adó-rendszer jobban segíti a tisztánlátást. Ahhoz, hogy igazi kereskedelem alakuljon ki, a mostaninál lényegesen több árura van szükség, hiszen ma néhány ‘ termékkel nem kereskedünk, hanem elosztjuk. A reáljövedelmek csökkenésével visszafogottabb lesz a kereslet, megfontoltabb lesz a vásárló és mivel a mi szakmánk úgynevezett jövedelem-rugalmas szakma, arra kényszerít, hogy próbáljunk meg jobban kereskedni, próbáljuk jobban megfogni a vevőt. Ezt az igényekhez jobban igazodó választékkal, minőséggel és árral szeretnénk elérni. Azt hiszem — és ez az előző kérdéshez is illik még — nem a hatósági előírások fogják az iparra és a kereskedelemre kényszeríteni az árat, hanem a piac.

Ogy tudom, hogy ez a vállalat mindig a jól gazdálkodók közé tartozott. Nem tart-e ön attól, hogy a változás megrendíti Önöket?

— Gazdálkodás szempontjából nem érint bennünket kedvezően a változás. Ügy számolunk, hogy ha lehetőségeinket kihasználjuk, akikor nyereségünk nem csökken 40 százaléknál nagyobb mértékben. Ha a vállalat jövedelmezőségi pozíciói nem is lesznék olyanok, mint korábban voltak, alapvető gazdálkodási problémákkal nem szeretnénk számolni.

Végezetül egy személyes kérdés, 15 évig „vadász” volt, most „nyúl” lett. Vagyis irányító szervnél dolgozott, most pedig gazdálkodni kell. Hogy érzi magát ebben a székben?

— Köszönöm jól. Olyan időben kerültem ebbe a kollektívába, amikor nehéz feladatot kell megoldani a kereskedelemnek, de bízom abban, hogy a velem közel hasonló korú közvetlen munkatársaimra és a vállalat többi nagy tapasztalatú dolgozójára támaszkodva, veLük együtt gondolkodva és cselekedve képesek leszünk megvalósítani céljainkat. Korábbi munkámmal nehéz a mostanit összehasonlítani, ez más irányú munka, másfajta felelősséget jelent, a döntés azonban mindenütt felelősséggel jár. Talán ebben a munkakörben közvetlenebb a kockázat és gyorsabban érezhető a hatás. Azt hiszem, épp ez az izgalmas benne.

Köszönöm a válaszait.

Balogh József

. .. nincs veszve minden. Ehhez a kijelentéshez persze nem szükségeltetik különösebb bátorság, hiszen az ellenkezőjét sem állítja senki. Az viszont igaz, hogy egyre- másra kapnak hangot olyan vélemények, hogy ez az új, most növekvő, vagy éppen már felnőtt (csak esetleg nem veszik észre) nemzedék közömbössé vált, nem lesz kinek átadni a sokat emlegetett stafétabotot.

Ezúttal nem sorolnám a példád kát, amelyek ezeket az aggasztó tapasztalatokat támaszthatják alá. Példálózni inkább — így év vége felé — az idén észlelt biztató jelenségekkel szeretnék. Mondhatná bárki: na. és akkor mi van, ha fiatal lányok, srácok önmagukíől, főleg a saját erejükből hoznak létre különböző kulturális csoportokat, állítanak színpadra színvonalas produkciókat — ettől a lényeg nem változik. Lehetséges. Mégis öröm volt látni az ambícióval, ötlettel teli, ráadásul tehetséges fiatalokat például az Országos Diáknapok különböző szintű rendezvényein. Csak a megyeszékhelyről is két, igazán kitűnő spirituáléegyüttes szerveződött erre az alkalomra. Ahogyan tudom, saját maguk állították össze a műsorukat, önállóan tanulták be, s — egy újabb dicséretes elem! — a végén szakembert hívtak, kérték a tanácsát, hogyan finomítsanak a hangzáson.

Versmondók, énekesek hál’ Isten még mindig teremnek, a kiváló énekkarokról, tánccsoportokról pedig azért nem szólnék most külön, mert ezekhez a produkciókhoz inkább kell egy-egy megszállott felnőtt, aki szervezi-összefogja a csoportokat. Diáknak köszönhető viszont a hangulatos, kellemes charleston-show, amit a nyíregyházi EVISZ tanulói mutattak be.

Ketten közülük magasabb szinten is űzik a társastánc műfaját, s gondoltak egyet: társaikat is

„megfertőzték” vele. (Egyikük ezenkívül zenekart is szervezett, a másik breakprodukcióvál lépett elő s mindketten nagy sikert arattak az operettszínházi gálaműsorban is.)

De hagyjuk a kulturális szférát — hogy ezzel a hivataloskodó kifejezéssel éljek. Illetve annyiban mégiscsak visszatérek hozzá, hogy Sárospatakon, a diáknapokon a korábban inkább' csak protokoll- szerephez jutó, talárba öltöztetett diáktanács szerepének megváltozásáról feltétlenül említést kell tennem. A „gyerekek” úgy határoztak, nem maradnak meg a kirakati bábu színvonalán. Részt kértek a döntésekből, a programszervezésből (kisebb harcok árán sikerült is a tervük), s természetesen a felelősséget is vállalták azért, amit tesznek. És csodák csodája: nem tört ki anarchia, sőt talán a korábbiaknál is nagyobb rendben zajlottak az események. (Nagy érdemeket szerzett ebben a három szabolcs-szat- mcvri diák is; a Bessenyeiből, a a Zrínyiből és a mátészalkai szakmunkásképző iskolából.)

Ezzel aztán eljutottunk a KISZ- hez. Vétek volna tagadni, hogy akad még tennivaló bőven; hogy nehezen formálódik a diákarcú iskolai KISZ-tevékenység. (Magam is többször tapasztaltam év közben fitymálást, éles kritikákat.) De! Néhány helyen már komolyan veszik ezt a célt. Tehetik, mert egyre több, nemcsak lelkes, de felkészült, az esetleges összeütközéseket is felvállaló középiskolás KISZ-vezetőkkel hozott (hozhatott) össze a sors. Nem egy helyen az iskolai újságot is ilyen lelkes, tehetséges kis csapat készíti — szerencsére csak a legszükségesebb felnőttirányítással.

Egy-két korosztállyal feljebb is sok olyan fiatallal találkozhattam, aki még nemcsak és kizárólag a pénzkereséssel foglalkozik. (Nem mintha ez utóbbi érthetetlen, netán elítélendő cselekedet lenne ...)

Akit érdekel, az itt, a megyében ismerkedhetett meg országos jelentőségű kérdésekkel (belefért ebbe történelmi, politikai, művészeti, műszaki téma is), jórészt azoknak az ifjaknak a, segítségével, akik nem hajlandók összetéveszteni a vidéken élést a vidékiséggel. Említhetném a SZÁÉV műszaki klubját, néhány Vidéki Üj Tükör-klubot és még másokat is, ahol jobbára néhány lelkes fiatalember szervezőmunkájának köszönhetően időről időre rangos előadókat hallgatva, velük vitatkozva, beszélgetve esik szó fontos dolgokról.

A példák különböző fajsúlyúnk, de szerintem mind azt jelzi: a fiatalabb korosztályokból sem halt ki a közösségi érzés, a tenni akarás, a lelkesedés különböző, üdvözlendő ügyek iránt. Egyszóval: szerintem nem kell félni. Lesz, aki átveaue a stafétabotot.

IH HÉTVÉGI ME .LÉKLET

Hétvégi interjú

Váradi Istvánnal, az iparcikk kisker igazgatójával

az ár1987. december 5.