Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-24 / 303. szám

1987. december 24. 3 Tevékenyen élni Menedzserek nyugdíjaskorban Akiknek szórakozás a munka Az időbeosztás úgy hozta, hogy délutánná beszéltük meg a 'találkozót. Viccesen említette: ha muiszáj, berat- marad az irodában, ment kü­lönben egy nyugdíjasnak ilyenkor már otthon a helye. — itt a névjegyem, gazda­sági tanácsadó szerepel raj­ta. Pedig viszolyogtaim ettől a címtől, amolyan „luft-ál­lásnak” tekinti a közvéle­mény. Én jneg dolgozni alkartem, ha nem is az első nyugdíjasperctől — mondja Markovics Gyula. ö az, 'akinek a neve aktív éveiben összeforrt a nyíregy­házi Vasszerkezeti és Gép­ipari Szolgáltató Vállalattal. Büszkén sorolhatná, hogy a VÁGÉPjből nőtt ki Nyíregy­háza 'és a megye több cége, mint a Hajtóművek és Festő- berendezések Gyára, a Fém­munkás nyíregyházi és bal- kányi gyára, de még a deme- ciseri szövőgyár elődje ás. Amikor eljött a nyugdíjas­kor ideje, maradhatott vol­na, dolgozhatott volna igaz­gatóként 'tovább. Változatos a skála — Akkor kell eljönni, ami­kor csúcson van az ember, nem amikor elküldik — vé­lekedik. — Befejeződtek a v általait nagy beruh ázásai, el­készültek a szervizcsarnokok, jó örökséget vehetett át az utódom. Legalább fél évet akart pi­henni, de csak néhány hónap lett belőle. Hív.ta a Novotra­de Rt., a nyíregyházi kiren­deltség. — Érdekes emberek ezek. Háromtagú területli irodánk­ban, amelyhez Hajdú és Bor­sod megye is (tartozik, tulaj­donképpen mindent csinál­hatunk, 'amit akarunk, csak a vállalati bevétel legyen meg. A skála változatos. Az iro­da még meg sem indult, amikor közvetítettek a Tem­pó Szövetkezetnél egy cuk- rásztáloagyártó berendezés telepítésében. Az elején, 'amikor mások azt sem tud­ták, miit jelent, bekapcsolód­tak a gépkölcsönzésbe, a lí­zingbe. Az 1985-ös 'tízmilli­ós forgalmat tavaly megdup­lázták, iaz idén újabb 'tízmíil- liiót (tesznek rá. — Meg kell gondolni, 'ho­vá 'ajánljuk 'a csúcstechnoló­giát, hová kell kevésbé érté­kes, de nyereséggel termelő gép. Nékem nincs keseregnli- valóm, mindenütt ismerőst 'találok, bárhová menjek a megyében. Jó arány, ha száz­ból 'tíz üzlet igazán bejön, ez­zel számolni kell. Inkább az ■a bajom, ha nem korrekt partnerrel 'találkozom. Pedig az üzletnél mindig korrekt­nek keli maradni. Á régi munkatársak A kapcsolatépítésben előny, hogy gyakran találkozik olyanokkal, akik munkatár­sai voltak, (azóta más üzem­ben kerültek irányító beosz­tásba. örül, lámáikor volt VAGÉP-es kollégákkal fut össze, érzi, hogy szívesen fo­gadják. Az ottani évtizedek életét határozták meg. Időbeosztására az üzletem- benre v.aló rugalmasság jel­lemző. Gyakran van úton, havonta négyszer-ötször is Budapestre vagy még tovább Utazik, tárgyal, intézkedik. Űjiahban a kisebb tételű ex­port bővítéséhez keres part­nereket. Ezért járja ia megye üzemeit is, miközben társa­dalmi munkát vállal, a maga eszközeivel itt is az 'iparfej­lesztést támogatja. Mondhat­nánk: életeleme a munka, neki nem a vJkend'ház, a ki­rándulás jelent felüdülést, hanem egy-egy jó üzlet nyél­beütése. S természetesen vár­ja a nyarat is, amikor meg- 'Színesíti a szabadságot haza­látogató lánya, kisunokája, akinek a nagymama, a déd­nagymama éppúgy örül. Ő lett a „bezzeg"... Ha a francia forradalom 'történetét akarom pontosan tudni jakkor csak egy ava­tott szakembert 'kereshetek. Ifjabb Hahner Lajost, a pécsi tudományegyetem történé­szét, akinek már második 'könyve van nyomdában — tudom meg az 'apától, akit bízvást lehet a benszülöttnél is nagyobb szabolcsi lokál- patriótának nevezni, pesti származása ellenére. — Pedig néha úgy érzem, felemás helyzetbe kerültem. A fővárosiak (azt hiszik ró­lam, hátat íord'iitOttaim ne­kik, vidékinek néznek, >az it­teniek pedig néhla 'bizalmat­lanok, nem hiszik, hogy ér­tük akarok tenni. 'Bár tud­hatnák: textil nélkül nem le­het meglenni. Merész elhatározás volt Hahner Hajós részéről, ami­kor több mint egy évtizede vállalkozott a gyengélkedő naigykálllái posztógyár veze­tésére. Aztán ő lett a „bez­zeg” ,.. Miniszteri értekezle­ten ,is „kihozták”, a hirtelen nagyra nőtt szabolcsi textil­ipar úgy éri el az országos átlagot minőségben, 'termelé­kenységben, ha nem „idegen- ,légiósokra” vagy botcsinálta szakemberekre bízzák az irá­nyítást, hanem olyanokra, akiknék a toiisujjukban van a szakma minden csínja-ibínja, alkik magukénak érzik a gyá­rat, ahol vannak. Lobogó .ember, Olyan, aki ötletekkel “teli. Az is megle­petés volt, hogy a niagyikállói eredményes évek után, a nyugdíj előtt két évvel vál­tott. Az újfehértói szövőgyár­ban remélték tőle az embe­rekben és gépekben rejlő le­hetőségek: kibontását. , S őt ismerve, 'aki fővárosi irányí­tó évei mellett gyiapjúgyár- itást tanított, üzemet indított a sikerek útján Egy,iiptóm­ban, Indiában, egyáltalán nem meglepetés, hogy ami­kor látta a megfelelő utódot, a nyugdíjasok megérdemelt pihenését választatta. Ami­ből egyedül a pihenés'kifeje­zés hibádz'ik. Járja az üzemeket — Az szörnyű lenne, ha itthon ülnék naphosszat, vár­nám, hogy valaki rám nyissa .az 'ajtót. E helyett járom az üzemeimet. Kásvárdára, Pet- neházára és Ökörítófülpösre egy hónapban kétszer is el­megyek (náluk mint ia lőrin­ci fonó tanácsadója segítem a termelést), míg a megyé­iben Máriapócs, Omboly, Nyírgyulaj, Nyírbogát, Náb- rád, Méhtelek termelőszövet­kezeteinek varrodájában a 'békéscsabai kötöttárugyár összekötőjíeként fordulok meg. —A vállalataim, akiknek az érdekében megyek, mind nyereségesek és ebben a sza­bolcsiak munkája is benne van — jegyzi meg. — De ez csak az egyik oldal. A másik, hogy munkát tudtunk adni nekik helyben, a család mel­lett. Néha három szakmány­bán — bár ezt szerintem fa­lun nem 'keíliene erőltetni — tudomásul véve, 'hogy az ál­ma-, dohányszüret miatt ősz­szel szünetel' a varrodai munka. Carpe diemí Kiadványokat, vesz elő, szalklkönyvekkél 'ajándékoz meg, flátszik rajta, szeretné, mindenki többet tudjon, többet értsen a sokat szidott, sokszor kevésbé megbecsült textiliparról. 'Ezért volt lel­kes alapítója, szervezője a 'tudományos 'egyesületnek is, amelynek munkájában most is részt vesz. Majd témát váltunk, politikusok' élétraj- zát mutatja gazdag könyvtá­rából. Jó értelemben magáé­nak mondhatja Horatius 'szállóigéjét: Carpe diem! — szalkaszd le a napot, vagyis használd ki az életnek min­den . pillanatát. így jár társa­ságba, megy színházba, he­tente leússza 'a maga ezer méterét, s kapható baráti be­szélgetésre akár egy pohár vörös 'bor mellett. — És dolgozom, iámig ér­telmét látom. Jó nyugdíj,am van, nem a pénz miatt, .ha­nem (azért, mert ez 'is a te­vékeny élethez tartozik. Lányi Botond fiúnak a tanulásban — me­séli Huszár József. — Fel­osztottuk a tantárgyakat, hogy ki miben tud segíte­ni. A feleségemé a magyar és az orosz tantárgy, az enyém a matematika. — Egész nap nehéz fizi­kai munkát végeznek. Van- e este erejük és türelmük egymáshoz és a gyerekek­hez? — Igaz, estére nagyon el­fáradunk idegileg is és fi­zikailag is. De ezt akkor sem szabad éreztetni a gye­rekekkel, hiszen ritkán va­gyunk együtt. Gyakran a tévéfilmeken is elalszunk. Ezért várjuk annyira az ün­nepeket, hiszen pihenhe­tünk, együtt van az egész család. — Munkahelyünkön év végén leáll a munka — mondja Huszár Józsefné —, így ilyenkor hosszabb időt is együtt tölthet a család. Férjemnek nyolc, nekem három testvérem van, nagy a rokonság. Jut idő min­denkire, s jó érzés, hogy ünnepekkor, névnapokkor újra találkozhatunk. Huszár József 1980-ban Kiváló dolgozó kitüntetést kapott, meglepetésre pe­dig most december 18-án kettő forint harminc fillér­rel nőtt az órabére, mely munkájának elismerését mutatja. Nemcsak a veze­tőség, de társai is bíznak benne, hiszen először he­lyettes volt, de két éve már ő a brigádban a szakszerve­zeti bizalmi. A megbíza­tás nehézségeiről a követ­kezőket mondta: — Az emberek négy- szemközt őszintébbek. Ké­nyes téma a pénz elosztása jutalmazáskor, prémium­osztáskor, az órabér emelé­sekor. Eddig jó volt az ösz- szetartás a brigádban, de a bizonytalanság, a pénz do­mináló szerepe már-már a barátság rovására megy. Több éve uborkater­mesztéssel is foglalkoznak. S lám, nem marad el az eredmény: másfél eszten­deje vettek színes televí­ziót, az idén automata mo­sógépet, nemrég rendezték be újra a két fiú szobáját, s ebben az évben a telefont is megkapták. Nem terve­zik a lakáscserét, elférnek a mostaniban, sőt a téli hó­napokra a férj idős szüleit is magukhoz veszik. A be­szélgetés során szóba kerül a jövő is. Vannak terveik, elképzeléseik. Többek kö­zött az iskolás gyermekük­nek szeretnének venni egy számítógépet, hogy fogé­kony legyen a modern tech­nika iránt. A sok munka mellett rit­kán jut idő a szórakozásra, pedig azt mindketten igény­lik. Néha elmennek moziba, olyankor a nagyszülők vi­gyáznak a fiúkra. A ház asszonyának kedvenc idő­töltése a kézimunkázás, amit mutatnak is a szobá­ban lévő kalocsai hímzés­sel díszített párnák és té­rítők. A férj, ha ideje en­gedi, rendszeresen olvas — „rááll” egy íróra, s akkor csak annak a könyveit for­gatja. Most" éppen Szilvási Lajos van soron. — Hogyan értékelnék az együtt eltöltött éveket? — kérdezem a beszélgetés vé­gén. összenéznek, végül a férj szólal meg: Az elmúlt 14 évre vissza­tekintve sikeresnek, bol­dognak érezzük magunkat. Van két gyönyörű gyer­mekünk, s anyagiakban is szépen gyarapodunk. Sem­mink nem volt, mikor ösz- szeházasodtunk, s most szin­te mindenünk megvan. Az elért eredmények azt mu­tatják, hogy érdemes becsü­letesen dolgozni, s remél­jük, hogy az elkövetkező évek is ezt igazolják majd. M. Magyar László ______________________) A Huszár család ünnepe Hosszú és nehéz az út, míg a házasságkötéstől a gyermek születésén keresz­tül teljes lesz a családi élet, de éppen az teszi széppé és értékessé. Ez a véleménye a Huszár családnak is, kik bepillantást engedélyeztek „titkaikba”. A konzervgyárban töltöt­te tanulóéveit Huszár Jó­zsef, majd az iskola befe­jezése után 1972 óta lakatos szakmunkásként dolgozik ott. A munkahelyén ismer­kedett meg feleségével, Ko­vács Annával, aki konzerv­ipari szakmunkás 1969 óta a vállalatnál. Életüket 1973- ban kapcsolták össze, szin­te a nulláról indulva el. — Szélsőbokorban nevel­kedtem fel, a szüleim még ma is ott Iáiknak — emléke­zik vissza a férj. — Oda költöztünk ki az esküvő után, s hét évig ott volt a lakásunk. Mindennap bicik­livel jártunk be dolgozni. Nagy előny volt, hogy tud­tunk gyűjtögetni, takaré­koskodni. Aztán ’80-ban megkaptuk ezt a kétszobás szövetkezeti lakást itt a Toldi utcán. Tulajdonkép­pen amit a hét év alatt megtakarítottunk, abból fi­zettük ki a> lakást, be is rendezkedtünk, sőt még autóra is jutott. — Az első kisfiúnk 1978- ban született — kapcsolódik be a beszélgetésbe Huszár Józsefné. — Három évig gyesen voltam, majd me­gint dolgoztam. Jánoska után ’83-ban újra fiam szü­letett, Józsika. Vele is gye­sen voltam, azt követően pedig a főzeléküzem kis­mamacsoportjához kerül­tem, ahol fél nyolctól három óra ötvenig van a munka­idő. Sajnos, a kicsi nehezen szokja meg az óvodát, ezért sokat vagyok táppénzen. A hétköznapokon mind­ketten reggel öt órakor kel­nek. A férj is egy műszak­ban dolgozik, hattól kettő­ig, de utána még este hét óráig géemkázik. A feleség megreggelizteti a gyereke­ket, fél hétkor már indul­nak, hogy mindenki időben érjen a munkahelyére. Es­te szintén ő megy a gyere­kekért, a nagyabbikkal még tanul, vacsoráznak, s már el is szaladt az idő. — Amikor itthon vagyok, én is segítek a negyedikes Remény és kétkedés 3 ól öltözött idősebb úr lépett hozzám a mi­nap Bécs belvárosá­ban. Táskájába nyúlt, elő­vett egy újságot, majd fe­lém nyújtotta. Tessék csak eltenni — mondta, látván farzsebem felé tett tétova kézmozdulatomat — ingyen adom. A lap a Kanadai Ma­gyarság október 24-i száma volt. Különös hozzámkerü- lése, meg aztán a szakmai kíváncsiság átböngészésére bírt. Hogy miért adta, hamar kiderült: többek között a magyar kormányprogram „kritikája”, pontosabban a Washington Post magyarra fordított kommentárja volt benne. Nemigen volna ér­telme idézni belőle, bár va­lószínű az volna a hiteles, ám minden bizonnyal elhi­szik nekem a kedves olva­sók: meglehetősen rossz­indulatú, a Grósznoszty-nak csúfolt program lejáratása volt egyetlen célja a vezető írásnak. Két nap múlva ez jutott eszembe, ami­kor a Parlamentből az Országgyűlés téli ülés­szakáról adtam haza tudó­sításomat, s a telefonfülké­ben kapcsolásra vártam. És persze óhatatlanul azok a mondatok, amelyeket Grósz Károly mondott a még ősz­szel elfogadott kormány­program fogadtatásáról. Hogy az Országgyűlés őszi ülésszakát nemcsak hatá­rainkon belül övezte meg­különböztetett figyelem; nagy érdeklődést tanúsítot­tak iránta szövetségeseink és barátaink, sőt azt is nyu­godtan állíthatjuk, hogy mindazok az országok, ve­zető politikusok is, akik — függetlenül társadalmi be­rendezkedésünk különbö­zőségétől — érdekeltek a hazánkhoz fűződő kapcso­latok további erősítésében. Hová sorolhatók a kana­dai magyarok, illetve hát az aki nevükben vagy inkább nekik írta a nem idézett so­rokat? Nem tudni. Azt vi­szont igen, hogy itthon is tapasztalható türelmetlen­ség, s Grosz Károly még azt is hozzátette, hogy ez a jövőben fokozódni fog. So­kan azonnali, kézzel fog­ható pozitív eredményeket várnak, holott a felhalmo­zódott feszültségeket még a legjobb esetben is csak esztendők alatt tudjuk — közös munkával — meg­szüntetni. Egyrészt gyara­podnak majd a változás, a jó irányú kibontakozás je­lei, másrészt fellelhetők lesznek a mozdulatlanság fékjei is, mert számtalan területen egyszerűen nincs meg még a kívánatos válto­zás lehetősége, vagy a szem­lélet. a személyi alkalmat­lanság gátolja a kibontako­zást. Mi, illetve kormányfőnk így látja, s nem röstelli ki­mondani: a remény és két­kedés sajátos keveréke egy ideig életünk, közérzetünk szerves része lesz. Vajon nem hazafiasabb volna-e a reményt és nem a kétkedést táplálni, s ha már Magyar­ságnak hívják lapjukat, az óhazában maradottaknak, s nem ellenük drukkolni? A mikor e sorok megje­lennek, december 24-e, és nem október 24 lesz. Karácsony, szentes­te, a béke, a szeretet ün­nepe, amikor talán a tenge­ren innen és túl élőknek le­hetne közös vágya a Kár­pát-medencében és a vi­lág bármely pontján élő magyarok boldogulása. Balogh József Kelet-Magyarország ■ I ■■ Ml —— ■■ ■ i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents