Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-21 / 300. szám
? " V; ; Menetrend billentyűvel mér a számítógép Aranyvasárnap Nyüzsgés, tolongás, zsúfolt üzletek — nagy forgalom volt mindenütt tegnap, hiszen az aranyvasárnapon sokan indultak vásárolni. Képünkön: fenyőfadíszek vására. (Farkas Zoltán felvétele) Negyven százalék fizető Parkolík Nyíregyházái Az MTI jelenti Kuba: Perezt kizárták Belgazdasági, külpolitikai és személyi kérdésekkel kapcsolatban hozott határozatokat a Kubai KP KB szombaton befejeződött ülése. Humberto Perezt, a gazdaságirányítás ügyeinek egykori felelősét és volt miniszterelnök-helyettest kizárták a párt központi bizottságából. A tanácskozáson — mint a Havannában kiadott közlemény megállapítja — a kulcságazatok miniszterei adtak számot arról, hogy az általuk irányított szervezetekben milyen lépéseket tettek a másfél éve kezdődött kiigazítási kampány megvalósítására. A kb-közlemény Angolával összefüggésben megállapította: Fidel Castro főparancsnok részletesen elmagyarázta és elemezte az angolai helyzetet, tekintettel az UNITA-bandákat támogató dél-afrikai csapatok angolai beavatkozására. A Progress»—S3 visszatérése Befejezte egy hónapos küldetését a Progressz—33 automatikus vezérlésű teherűrhajó. A teherűrhajó szombaton eltávolodott a Mir űrállomástól. A földi irányítóközpontból bekapcsolták a hajtóműveket és visszatérő pályára vezérelték az űrhajót. Ezt követően a Progressz—33 belépett a föld atmoszférájának sűrű rétegeibe, ahol megsemmisült. A Progressz—33-at november 21-én bocsátották fel és két nappal később kapcsolódott össze a Mir űrállomással. A teherűrhajó üzemanyagot, élelmiszert, vizet és más, a kutatómunka folytatásához szükséges anyagokat szállított. Szovjet atomrobbantás Kísérleti nukleáris atomrobbantást hajtottak végre vasárnap a Szovjetunióban, a Szemipalatyinszk környéki kísérleti telepen. A moszkvai idő szerint pontban 6 órakor végrehajtott robbantás töltetének tnt-egyenértéke nem haladta meg a 20 kilo- tonnát. Éppen egy héttel korábban hajtották végre a legutóbbi szovjet robbantást — ugyanezen a kísérleti telepen, akkor azonban a töltet nagysága 20 és 150 kilotonna között volt. Míg a korábbi robbantás célját a haditechnika korszerűsítésében jelölték meg, ezúttal a nukleáris robbanás fizikai folyamatainak vizsgálatában elért eredményeket ellenőrizték. Uborkát A Nyírség Konzervipari Vállalatnál hamarosan a számítógépekre kapcsolják a porták melletti hídmérlegeket, így kiiktatják a mérlegeI lő ember esetleges szubjektivitását ... A nyíregyházi buszpályaudvaron mondjuk a nagyhalászi utas megnyom egy billentyűt és az előtte lévő képernyőn megjelenik a nagyhalászi menetrend. Ezek után talán nem is hat szenzációnak, hogy a KEMÉV- nél 1988-tól számítógép programozza a kőművesbrigádok munkáját... A konzervipari vállalat számítógépparkja decemberben több mint tíz darab Multi- tech típusú, „sokat tudó” számítógéppel bővül. Ezekkel a gépekkel az alkalmazók jobban tudnak majd „beszélgetni”. Az új gépekből év végéiig a tyukodi és a vajai üzembe is telepítenek. Egy beszédes adat: a vállalat első, vagyis legrégibb gépe 10 millió jel befogadására képes, az új, Multitech gép kapacitása 80 millió jel. A konzervipari vállalat részese az 1990-ig tartó számítástechnikai fejlesztésnek, ezért anyagi támogatást kap az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságtól. E támogatás felhasználásával vásárolták az említett tíz gépet, s a jövő hónapban, pontosabban január végén egy TPA 11540- es típusú központi számítógépet helyeznek üzembe Nyíregyházán. (Ez a gép kontaktusban lesz valamennyi hálózati géppel.) Nyíregyházán már hosz- szabb ideje számítógépek segítik az értékesítést, az exporttevékenységet is. Több országos vezető és számos -külföldi szakember elégedetten nyilatkozott a konzervgyár hálózatáról. Ez év tavaszától a könyvelést és a pénzügyi információs rendszert is számítógépek segítik a vállalatnál. Január végén Nyíregyházán és Tyúkodon a munkaügyi információkat is gépekbe táplálják. Gombnyomásra megjelenik majd a képernyőn, hogy X. Y. mióta dolgozik a vállalatnál, mi a szakmája, a jelenlegi munkaköre ... Később a dolgozók személyzeti adatait is beprogramozzák, ezeket az adatokat természetesen bizalmasan kezelik majd. A hídmérlegek rendszerbe kapcsolása a vállalat valamennyi munkahelyén rövid időn belül megtörténik. Így például a rokon vagy barát uborkája is a valós súlynak megfelelően lesz elkönyvelve ... A Szabolcs Volánnál mint megyei nagyvállalatnál rengeteg adat feldolgozására van szükség. 1980-ban megyénkben itt helyezték üzembe az első nagyobb teljesítményű számítógépet. Azóta szaknyelven szólva a számítástechnika beépült a vállalat fő folyamataiba. Idén bővült a géprendszer háttértárolása. Dicséretes, hogy a Volán szakemberei országosan is egyedinek mondható mikroszámítógépet fejlesztettek ki, állítottak elő. Nyíregyházán a Petőfi téri buszpályaudvaron ez vezérli a buszok közlekedését. A számítógép jelzi az érkező buszok esetleges késését, a menetlevelek adminisztrálása is könnyebb. Az utastájékoztatást szintén segíti a gép. Az idős néninek sem kell a menetrendet böngészni, sorba állnia sem kell az információnál, egy billentyű megnyomása után megjelenik előtte a kívánt menetrend. Tervezik, hogy pár éven belül a vasútállomás előtt, a Tölgyes csárdánál, esetleg Örökösföldön szintén bevonják a számítógépet a forgalomirányítás segítésére. A KEMÉV-nél ez év elejétől képzett matematikus vezeti a számítástechnikai osztályt. Azóta az építők újabb öt számítógépet vásároltak. A szellemi dolgozók bérét máris számítógépek segítségével számfejtik. A jövő évtől a fizikai dolgozók bérszámfejtését is segíti majd a géprendszer. A gépeket a termelésirányítás, sőt az üzletkötés szolgálatába is beállítják. Mi több: egy-egy építkezésen a brigádok munkáját is ütemezik majd az okos gépek. (nábrádi) falakait hivatal Az árak gazdája A Parlament döntése nyomón az Országos Anyag- és Árhiivatal — eddigi tenmelő- esziköz-lkeneslkedelmi és piac- felügyeleti feladatai nélkül — Országos Árhi va tálként működik tovább. A változásokról, az új feladatokról az íintézmény elnöke, Szikszay Béla áll am titkár tájékoztatta az MTI munkatársát. Elmondotta: a döntés szándéka az volt, hogy egyértelműen tisztázza a jogköröket, a felelősséget, az 'irányítást. Az országos árhivaitainál ezután az árhatósági tevékenységek koncentrálódnak. A szervezet feladata e téren bővül. A központi árhatósági tevékenység a jövőben kiegészül ágazati árhatósági funkcióval. Az iparnál kapcsolatos árhatósági teendőket már korábban is a hivatal végezte. Most a többi ágazatokban, így a mezőgazdaságban, a 'közlekedésben és a szolgáltatásokban is a hivatal feladatává válik az árpolitika és az ármechanizmus kialakítása, az árformák maghatározása és az áralakulás ellenőrzése. Természetesen ésszerű munkamegosztást kell teremteni a hivatal és az ágazati minisztériumok között. Valószínű, hogy bizonyos árhatósági jogok — átruházott hatáskörben — továbbra is az egyes minisztériumoknál maradnák. Különösen olyan árhatósági feladatoknál — például a postai szolgáltatások, a gyógyszerek árának megállapítása — indokolt ez, amelyek gyakorláséhoz speciális szakismeretre van szükség. Nyíregyháza belvárosában a Kiskörút által határolt területen jelenleg 1500 gépkocsi parkolására van lehetőség, s a közeljövőben nem is tervezik ennék bővítését, mindössze forgalomszabályozással hajtanak végre módosítás óikat. Ezt a területet vizsgálva a szakemberek kétezerig 1950 hely építését tartják indokoltnak. Kétezertizenötig — feltételezve, hogy minden család gépkocsitulajdonos — 3050 parkolóra lesz szükség. A jelenlegiek 40 százaléka fizetőhely és ez az arány a későbbiekben sem igen változik. Ezzel sikerült megoldani a gépkocsik mozgását, hagy egy négy tulajdonos lehetőleg ne egész napra foglaljon le helyeket. A belváros parkolási lehetőségeiben a Kiskörút elkészültével azért némi változás várható jövőre. Akkor felszabadul az étmcnőfargalom alól a Bocskai 'és la Bethlen Gábor uitca, s így azok két oldalán lehetőség lesz a várakozásra. A megyei művelődési központnál lévő parkoló — sokan nem tudták hogyan kell oda behajtani — eléggé kihasználatlannak bizonyult, s most építkezések miatt le is zárták. Ha a biztosító épülete elkészül, a Véső út Dózsa Gy. utca irányába való megnyitása révén a 200 férőhelyes parkoló minden bizonnyal nagyobb népszerűségnek örvend majd, mint korábban. Gondok vannak a kórház környékén is, ahol a Leningrad út, a Zalka Máté és a Csályi Ferenc utca körül alakítanak ki parkolót. Változások várhatóak a MÁV-állo- más környékén is. A buszfordulót áthelyezik a VAS- VILL-depó elé, s az autóbuszok jelenlegi várakozási helyén gépkocsi- és itaxipanko- ió lesz. A piac környékén bár megoldottnak tűnik ,a gépkocsik 'elhelyezése, de a vásár- napokon mégis gondok vannak, s a legtöbben az útmenti zöldterületet veszik igénybe. A tervek szerint — ezek elkerülése végett — a környező utcákban teszik lehetővé a megállást és a várakozást. Az új intézményeket, lakótelepeket már parkolókkal együtt tervezik, s így új parkoló nyílik majd iá szabadidő központnál, valamint Örölkösföldön is. >É városrészen a tervezők — főként biztonsági és környezetvédelmi okok miatt — szerették volna elterelni a forgalmat a lakóházak közül, ezért a lakótelep négy sarkára parkolókat terveztek, amelyek 'közül az első elkészült. Az ott lakók azonban nem vették igénybe a létesítményt, hanem gépkocsijukat — mondván, jobb, ha szem előtt van — a járdákon, parkökon keresztül lakásuk elé vitték. így nem maradt más lehetőség, mint hogy igazodjanak a meglévő igényekhez, s a bekötőutak mellett a zöldterület rovására kellett kialakítani új parkolókat. (Kertész) Gondosan ellenőrzik a nagydobosi Petőfi Tsz galvanizáló üzemének laboratóriumában a vegyszerfürdők összetételét, hatásfokát. Sebestyén Irén laboráns a krómozott és nikkele- zett termékeket is minősíti. Felvételimkor a betonszeget ellenőrizte. (Elek Emil felvétele) XLIV. évfolyam, 300. szám ARA: 1,80 FORÍN^, x 1987, december 21., hétfő | Sportrovatunk tartalmából: • A DMVSC nyerte a szálkái teremtornát • Kosárlabda kifulladásig... • Harcsa Zoltán emlékezése ß Marc a tonnákkal • Mérlegen a labdarúgó NB IN _________________________________________________________>