Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-02 / 284. szám
t Kelet-Magyarország 1987. december 2. Ma 17,30-161 az Üllői úton EB-selejtező Ciprus ellen Kedden reggel kék-fehér-fekete melegltös ciprusi labdarúgók népesítették be a Hotel Buda Pen- ta előcsarnokát. Az utánpótlásválogatott tagjai az Attila-te- remben Andreasz Mihailidisz szakvezető utolsó ,.intelmeit” hallgatták meg egy demonstrációs tábla és a lehetséges taktikai megoldásokat tartalmazó vázlat előtt, majd rövid pihenő után a Czabán Samu térre indultak. a magyar 21 évesek elleni EB-selejtezőre. A reggeli után autóbuszba ültek a ciprusi „A” válogatott játékosai is, ők a Népligetben edzettek. Az indulás előtt Hara- lambosz Takisz szövetségi kapitánytól kérdezte az MTI munkatársa: hétfői ígéretéhez híven kijelölte-e már a kezdőcsapatot? — Két kérdést nem tudtam még eldönteni — válaszolta a vendégek szövetségi kapitánya. — A védősorban Miszosz vagy Hrisztoforu szerepel, míg a bal oldali támadónk J. Mavrudisz vagy Tszingisz lehet. A rotterdami, hollandok elleni 0:8 sokkja elmúlt-e már? — Sem a nyolc gólra, sem a füstbombatámadásra nem emlékszünk, utólag teljesen felesleges dolog az ilyesmi. Azt a 90 percet újra fogjuk játszani, és igyekszünk teljes erőbedobással küzdeni. Az Üllői úton egyértelműen a magyar csapat az esélyesebb., így gondolja ön is? — Nehéz 90 perc elé nézünk, különösen azért, mert Haritu kapus és Szawidisz sérülés miatt nem játszhat. Taktika? A középpályán kell ügyelnünk Détárira és Bognárra. Azt is tudom, hogy a magyar szélsőhátvédek ügyesen futnak fel, és jól adnak be. És akkor még nem beszéltem arról. hogy Mészáros. Kiprich és Kovács Kálmán ritka veszélyes támadó. A keddi edzés után Garami József megbízott szövetségi kapitány — a szerdai találkozón búcsúzik — is kijelölte kezdőcsapatát. — Azon gondolkodom, hogy a balhátvéd a tapasztalt, gyors Preszeller vagy a fiatalabb, szép jövő elé néző Keller legyen-e? — mondta. — Kellerre esett a választásom. A balszélső helyén az elmúlt heti UEFA Kupa-mérkőzésen igen gólerős Kovács K. kezd. és nem Hajszán, aki két- három hetet kihagyott, sérülések miatt. Magyarország: Disztl P. — Sal- lai, Torna. Kovács E., Keller — Fitos, Détári. Bognár Gy. — Mészáros, Kiprich, Kovács K. Cserejátékosok : Bodnár, Preszeller. Farkas, Hajszán, Vincze I. Az 5. csoport állása: 1. Hollandia 6 4 2 - 8- t 10 2. Görögország 7 4 12 12-10 9 3. Lengyelország 8 3 2 3 9-11 8 «DIÄKeed Szombaton és vasárnap rendezték a kosárlabda IV. korcsoportó leány diákodiimpia megyei elődöntőjét. Eredmények: A-csoport: Kossuth— Keresteedélmi 63:52, Gsászy— Kossuth 47:26, Császy—Kereskedelmi 70:39. 1. Császy, 2. Kossuth, 3. Kereskedelmi. B- esoport: Zrínyi—Krúdy 47:42, Üjíehértó—Korányi 53:35, Krúdy—Üjtfehértó 34:13, Zrínyii—Üjíehértó 47:43, Korá- .nyi—Krúdy 47:36, Korányi— Zrínyi 38:23. 1. Korányi, 2. Zrínyi, 3. Krúdy, 4. Üjíehértó. A csoportok 1—2. helyezettjei jutottak a hét végi döntőbe. ★ A röpllabdázók a hármas korcsoportban (általános iskolások) versengtek a megyei bajnoki cím megszerzéséért. Végeredmény, fiúk: 1. Nyíregyházi 17-es iskola, 2. Nyírbátor 1. sz. Lányok: 1. Nyíregyháza 9-es, 2. Nyírbátor 4- es, 3. Tiszavasvári 3-as. 4. Magyarország 7 3-4 12-11 6 5. Ciprus 6-15 3-11 1 Magyarország—Ciprus, Üllői út, 17,30, v.: PetresCu (román). A tévé is közvetíti! Kedden délután a Czabán Samu téri Volán-pályán az utánpótlás labdarúgó EB 5. selejtező csoportjának küzdelemsorozata befejeződött. A végső győzelmet már korábban megszerezte Görögország, a Magyarország—Ciprus találkozó tétje csak az volt, megszerzik-e a mieink a második helyet. Magyarország—Ciprus 4:1 (1:1). Czabán tér, 500 néző, v.: Zsuk (szovjet). Magyarország: Petry Csikós, Szélpál, Bordás, Szalma — Illés, Bérczy (Horváth), Sass — Balog, Szabadi, Romanek (Nagy Zs.). A vendégek kezdtek frissebben és az 5. percben megszerezték a vezetést: Andreau nyugodtan vezethette a labdát, majd 18 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 0:1. Ezután Szabadihelyzetek következtek, kétszer elvétette a kaput, ám a 28. percben, egy szögletet követően az ötösről fejelt a léc alá, 1:1. Az első játékrészben nehézkesen játszott a magyar együttes, a vendégek látványos akciókkal veszélyeztettek. Szünet után változott a kép, a ciprusiak elfáradtak, a csereként beállt váci Horváth vezérletével veszélyesebb lett a középpályások és a csatárok játéka is. Az 58. percben Horváth 18 méteres lövéssel szerezte meg a vezetést, 2:1, a 61. percben Sass 20 méteres bombával növelte az előnyt, 3:1, az utolsó előtti percben pedig Szabadi közelről talált a kapuba, 4:1. Az 5. csoport végeredménye: 1. Görögország 6 4 1 1 15- 5 9 2. Magyarország 6 3 1 2 12- 7 7 3. Lengyelország 6 3 - 3 5- 6 6 4. Ciprus 6 1-5 4-18 2 December van, fázós idő, olykor már kopognák a reggelek. Karácsonyvárás közben a boltokban gazdára talál a korcsolya, a szánkó, a síléc. A hó — egyelőre — még várat magára, de remélhetőleg hamarosan megérkezik s a téli sportok kerülnek az érdeklődés középpontjába. A megyei síszövetség szobájában a havas versenynap- tárt egyeztetik. Az elnök, Pénzes József kész tervekkel fogad: — Az előző évek programjához hasonlóan az idei télen is sor kerül a különböző szintű versenyek, bajnokságok rendezésére. Ezek dátuma január és február hónap, természetesen valamennyi esemény a hóviszonyok függvénye. Lesz városi-megyei alpesi összetett bajnokság, sor kerül a diákolimpia különböző versenyeire. Tervezzük megyei szánkó- és sífutóbajnokság megtartását, valamint a Népszava sífutóversenyt, ennek helyszínét még nem jelöltük ki. — Hol rendezik versenyeiket a nyírségiek? — Jó kapcsolatban vagyunk a sátoraljaújhelyi, a bánkúti szakemberekkel, nagyobb részt ezeken a pályákon kerül sor a szabolcsiak eseményeire. Örömünkre az idei évtől kezdve, „belép” a tokaji pálya is, ennek közelsége előnyös lesz számunkra. A szánlkózók változatlanul Kabaláson, a sífutók Harangodon versenyeznek. Mozgalmas életet szeretnének bonyolítani a szabolcsi sívezetők. Tervezik még, hogy csehszlovákiai sítábor- ba — több csoportban — mintegy százhúsz fiatal számára biztosítanak részvételi lehetőséget, önköltséges alapon. Lehetőség nyílik csoportos sífelszerelés kölcsönzésére is. A hét végén síbörzét rendez a szövetség, mód nyílik különböző felszerelések eladására, cseréjére. Az esemény helyszíne a 19-es számú iskola aulája lesz. Ugyanitt beszerezhető & Magyar Sízők Egyesülete belépőkártya, amely különböző kedCsillárudvar! Csillárudvar! Nyíregyháza, Vöröshadsereg u. 30. Karácsonyi áruválaszték: Csillárok, falikarok, állólámpák, konyhai és szobai függesztékek, asztali lámpák, csillárburák, állólám- paburák, asztalilámpa-burák, konyhai és hálószobái kiegészítők. Egyes lámpák 20 százalék engedménnyel. Várjuk önt is 7,30—18,30-ig, csütörtökön 20 óráig. Szombaton: 8,00—13,00-ig. (267965) Híra váró spirtalik Egy archív kép: Nyfregyhiita a ép« seriek a iMénmnyék. vezményt biztosít a tagoknak. Hétfőn, a szakág elnökségi ülésén sor került több személycserére. így a megyei síszövetség főtitkári tisztét — a Debrecenbe költözött Munkácsy László helyett — Szoóh Béla tölti be. Megbízták a szakágak vezetőit, száokosoknál: Bodnár János, sífutóknál: Sári Zsolt, az alpesi versenyzőknél Szoóh Béla végzi a teendőket. (k. gy.) Hogyan tovább? Szpari-monetrend Lejátszották a labdarúgó NB II idei utolsó fordulóját, rövid időre szabadságra vonul a foci gépezete. A szertárba kerül a labda, a játékosok az ilyenkor szokásos pihenőjüket töltik, vajon megyénk egyetlen NB Il-es csapata, az NYVSSC, hogyan szervezte a téli programot? Ezt kérdeztük Neumann Gábortól, a piros-kékek technikai vezetőjétől: — A vasárnap befejeződött bajnokság után december 5-ig ügynevezett levezető edzések zajlanak, december 6. és január 3. között szabadságukat töltik a játékosok. Lesz egy kétnapos teremtorna — december 19—20-án — Mátészalkán, ahol több csapat részt vesz, a mieink részéről önkéntes a részvétel. — Mikor kezdődik a felkészülés? — Január 4-én a szokásos orvosi vizsgálattal kezdjük az évet, tizedikéig Nyíregyházán elöalapozás zajlik. Terveinkben szerepel egy január 16-ig tartó eger—tardosi edzőtábor. ahol igen jó körülmények vannak. A következő héten ismét Nyíregyházán napközis rendszerű felkészülés folytatódik. — Edzőmérközések? — Az első kétkapus játék január 23-án lesz az ifjúsági csapat ellen, néhány időpont ismert, más csapatokkal még folynak a tárgyalások. Edzőpartnerek között szerepel az ASE, a Mezőtúr, a DMVSC, a Mátészalka, a Debreceni Kinizsi... Aztán következhet az MNK a Rába ETO ellen, majd a márciusi bajnoki nyitány, amely előtt egyhetes napközis tábort tervezünk. • Eredmények < i Eredmények • Sakk } íshhbhhhhhK ; mm Teke A Tlszavaavári Építő és Szolgáltató Szövetkezet rendezésében szombaton meghívásos sakkversenyre került sor, amely egyben a Lombik SE Tizek bajnoksága is volt. A versenyen Halmi Sándor szerepelt legjobban. ő nyerte a tornát. Végeredmény: 1. Halmi Sándor. 2. Hagymási János, 3. Szabó László. Az eseménnyel egyidejűleg rendezték a gyorsfejtő versenyt, amelyet Bánszki Gábor nyert. Crossmotorok Budapesten Szombaton és vasárnap a Budapest Sportcsarnokban negyedszer rendeznek nemzetközi te- remeross versenyt. Először 1986. április 12-én és 13-án bonyolítottak le Magyar- országon teremeross viadalt, amelynek nagy sikere arra késztette a rendezőket, hogy 1986. december 6-án és 7-én. valamint 1987. március 7-én és 8-án ismételjenek. A hétvégi negyedik rendezvényre immár 13 országból várnak résztvevőket. A tervek szerint nyolcvanan állnak rajthoz, ebből huszonhatan képviselik a hazai színeket. Tom Brown személyében tengerentúli, amerikai versenyző is bemutatkozik. A szervezők kiegészítő programokról is gondoskodtak, bemutatót tartanak a BMX-kerékpá- rosok, színre lépnek a gyorsasági minimotorosok és minicros- sozók, lesz kaszkadőr-show és jazzbalett is. A tenisz nem rulett! Világszerte nagy visszhangot, pontosabban jelentős ellenérzést váltott ki az európai idő szerint hétfőn véget ért West Palm Beach-i férfi bemutató tenisztorna. A verseny lebonyolítása is különleges volt — a selejtezőben egy 15 nyert pontig tartó játszma, a döntőben három 21 nyert pontig tartó szett döntött —, de nem ez kavart viharokat, hanem az i millió dolláros pénzdíj újszerű felosztása. A négy résztvevő játékos — a csehszlovák Lendl, az ausztrál Cash, a svéd Edberg, s az amerikai McEnroe — 250—250 ezer dolláros „alapról" indult. A selejtezőben elért győzelmek, megszerzett pontok alapján változott ez az összeg. A döntő előtt így festett a helyzet: Ivan Lendl 332 600 dollár, Pat Cash 250 600, Stefan Edberg 234 800. John McEnroe 182 000. A fináléba nem került svéd és amerikai teniszező, ezt az összeget felvehette, de a két döntős tovább folytatta a különleges „pókerjátékot”. A végjátékban minden megmozdulásnak „ára” volt. Egy foghatatlan adogatás például 4000 dollár hyereséget, egy hiba ugyanennyi veszteséget jelentett. Az összeg tehát pillanatról pillanatra változott, s a végén úgy alakult a helyzet, hogy Cash-nek már egyetlen fillérje sem volt, sőt, Lendl adósa is maradt. (Arról nem számoltak be a jelentések, hogy valóban fizetni-e kell, vagy sem.) Végül is Lendl így 583 200 dollárt vehetett fel — ez minden idők legnagyobb pénzdíja ebben a sportágban —, míg Cash „pénztárcája” üres maradt. Nemhiába jegyezte meg McEnroe ezek után: „Micsoda szerencse, hogy nem jutottam a döntőbe 1” Tükrözi az ellenérzéseket a DP A hirügynökség szakírójának kommentárja is. „A tenisz nem rulett. Ennek a tornának már nem volt sok köze a sporthoz, sokkal inkább a pénzhez. Ügy tűnik, a teniszben áttörtek egy olyan ésszerű korlátot, amelyet nem lett volna szabad . . A tekézők közül már csak a férfi NB I-ben és az NB n-ben rendeztek bajnoki fordulót, a többieknél véget ért az őszi idény. NB I-ES FÉRFIMÉRKÖZÉS: Szombathelyi Spartacus—Nyh. Taurus 6:2 (4839:4712). A gyenge hazai teljesítmények után idegenben még gyengébben produkáltak a nyíregyháziak. NB II-ES FÉRFIMÉRKÖZÉ- SEK: SZÉSE—Gyulai SE 6:2 (2433:2379). Psz.: Spisák 433, Hetei 409, Benke 404, Kerényi 400. Végig fölényben volt a szabolcsi gárda, és biztos győzelmet arattak. Tollaslabda Az NYVSSC tollaslabdázót az utóbbi Időben érmekkel teli táskákkal térnek haza a versenyekről. Így volt ez a hétvégi találkozó után is. Szolnokon, a Tisza Kupa I. osztályú viadalon a három aranyérem mellett még számos más színű medál jutott a nyírségieknek. A női" egyesben hárman állhatták a dobogóra, ismét Harsági Andrea lett az első, a két harmadik Gönczi Andrea és Keul Andrea. A férfi egyesben Petrovits Gábor a második, Kiss Csaba a harmadik helyen végzett. A párosban Kiss Vörössel (H. Zrínyi SE) a dobogó legfelső fokára állhatott, a Petrovits, Nagy (H. Papp SE) kettős ezüstérmet szerzett. A két egyéni bronzérmes Keul és Gönczi párosban is harmadik lett. A vegyes párosoknál Kiss a debreceni Fóriánnal az első. Keul a szolnoki Engert oldalán a második, Gönczi pedig a szintén szolnoki Gepharddal a harmadik helyen végzett. II Kelelmagyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím : Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre, Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V„ József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 510,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. K M SPORT Viláibajiok Záknvbai Világhírű magyar sportolóval találkozhattak az asztalitenisz 'kedvelői vasárnap Záhonyban. A kétszeres világ- és négyszeres Euró- pa-bajnok Gergely Gábor, a BVSC kitűnősége és csapattársa Daku Gábor látogatott el a vasutasváros- ba. Nagy érdeklődés kísérte a Világbajnok élmény- beszámolóját, aki készséggel válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Aztán az asztal mellett villantotta fel klasszisát. Magas színvonalú bemutatója után a Záhonyi VSC jelenlegi versenyzőivel játszott egy-egy szettet úgy, hogy tíz poén előnyt adott ellefeleinek. A hat vll- lárnimérkőzésiből egyet veszített el, a házigazdák fiatal tehetsége, Pokol Péter 21:19- re tudott nyerni. Képünkön: Gergely Gábor as asztal mögött. (Sípos Attila felvétele)