Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-02 / 284. szám
1987. december 2. Kelet-Magyarorsxág 5 FIGARÓK. KOZMETIKUSOK TITKAI a—mm Estélyre műköröm Gönczi Géza halálára Az idegenforgalom és a fodrász-kozmetikus szolgáltatás kapcsolatáról is szó esett azon az országos kongresszuson, melyet az elmúlt hét végén rendeztek meg a fodrászok és a kozmetikusok részére Budapesten a Vigadóban. A találkozón megyénkből is vették részt szakemberek, akik közül Rogoz Katalin kozmetikus elmondta, hogy a jövőben az idegenforgalmi irodák jobban reklámozzák majd ezt a szolgáltatást a külföldieknek, s ha igény merül fel, szombaton és vasárnap a vendégek felkereshetik a szalonokat. E két szakma dolgozóit foglalkoztatja az AIDS elleni védekezés is. A tanácskozáson elhangzott, hogy megfelelő óvatossággal, védőeszközökkel biztosítható az önvédelem. A résztvevők előNyílt nap Szarvason A Debreceni Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági főiskolai kiara (Szarvas) a szabolcsi érdeklődők tudomására hozza, hogy december 8-án, 10.30-tól nyílt napot tart. Eriinek keretében a középiskolai tanulók megismerhetik az oktatás feltételeit, módszereit, továbbá megtudhatják a félvételi követelményeket, és azt, hogy milyeh felvételi előkészítés lehetséges. A LENGYEL REFORMFOLYAMATOKRÓL és a szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről tartottak előadást és konzultációt az MSZMP megyei oktatási igazgatóságán kedden és szerdán a rzeszówi területről érkezett vendégek. Dr. Tade- usz Kwasniecky egyetemi tanár, pártiskolái oktató és Jerzy Draganik újságíró a két terület közötti együttműködés keretében jött háromnapos .látogatásra Nyíregyházára. adást hallottak arról, hogy fontos megtudni azt, a vendégek mely kozmetikumokra érzékenyek, s hogy az allergiás betegségeket hogyan lehet kideríteni. A találkozó sminkajánlata: télen a természetes színeket részesítsék előnyben a hölgyek, (a barnát és árnyalatait), s mindenki egyéniségének megfelelő mértékben használja. A műköröm is divattá vált. Speciális körömragasztóval lehet rögzíteni. Mindenki olyan hosszúságút és színűt ragaszthat fel a bálba menet, amilyen neki tetszik, s illik a ruhájához. A modern frizura jellemzői: laza hullám, geometriai forma, színes melír. Népszerű a satírozás is, mint festési eljárás. Ez azt jelenti, hogy nem tincseket festenek be, hanem a haj felületét. FOGADÓÓRÁT tart december 3-án délelőtt 8-tól 10-ig és délután 4-től 6-ig Mátészalkán a hivatali helyiségében Varga Miklós, a városi tanács vb-titkára. JÓKAI ANNA írói munkásságáról tart előadást december 2-án 17 órakor a tanárképző főiskola 6. sz. kör- elöadójá'ban dr. Páti György tanszékvezető főiskolai docens. A HONFOGLALÁSTÓL SZÁZADUNKIG Előadások az Alföldről Az Alföld történeti. földrajzával foglalkoznak azok az előadások, melyeket december 2-án 14 órakor a tanárképző főiskola Radó-termében hallgathatnak meg az érdeklődők. Az előadásokat a Nyírségi földrajzi napok című rendezvénysorozat keretében tartják meg, melyekben bemutatásra kerül az Alföld földrajzi képe a honfoglalástól a 19. század végéig (előadó: Somogyi Sándor), az alföldi árterek és ármentes szintek gazdasági hasznosítása a 18—19. században (előadó: Frisnyák Sándor) és a Taktaköz földhasznosításának idő- és térbeli változásai (előadó: Oobány Zoltán). Ki építhet sátorgarázst? A tél, a csapadékos időjárás az autók veszedelmes ellensége. Akik ilyenkor tehetik, zárt helyen tartják autójukat. Többen érdeklődtek szerkesztőségünkben, kik építhetnek a városban sátorigarázst. Estók János, a városi tanács műszaki osztályának főelőadója válaszolt a kérdésre: — Tulajdonképpen mindenki építhet sátorgarázst. Erre az engedélyt minden évben a fűtési idényre, vagyis október 15-től április 15-ig lehet kérni a tanács műszaki osztályán. A kérelemhez 100 forintos okmánybélyeg szükséges. A garázstulajdonosok közterületi díjat fizetnek, aimi havonta 100 forint. Fontos tudni, hogy a belvárosban nem lehet sétorgarázsl felállítani. Csak kiépített parkolókban engedélyezzük, s ha valaki a burkolatban kárt okozott, április 15-e után köteles helyreállíttatni. A közterületi ellenőrök rendszeresen ellenőrzik a garázsokat, s ha a sátor kirívóan csúnya, szakadt, piszkos, a tulajdonos engedélyét visszavonjuk. Balogh Istvánt a felszabadulás után a földreform előkészítése hozta erre a vidékre. A debreceni születésű néprajzos, történész fiatalember 1945-ben Szatmár-Bereg megye főispánja. Majd 1958-tól tevékenykedik újra nálunk: előbb a múzeum dolgozója, majd 1964-től 1975-ig. nyugdíjazásáig a megyei levéltár igazgatója. Működése alatt készült el a levéltári rendezés legfontosabb tájékoztató eredménye, az a fondjegyzék, amely minden mai kutató elsőrendű segédeszköze. Két évtizeddel ezelőtt szerkesztője-mozgatója a sza- bolcs-szatmári útikönyvnek: ez az első ilyen vállalkozás. A nemrég megjelent művészettörténeti topográfiának általa írt helységtörténeti adatai pöríto- san jellemzik településeinket. A Szabolcs-Szatmár megyei Adófelügyelőség értesíti a lakosságot, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a jövő évi új adórendszerre való áttérés előkészítése érdekében az egyéni vállalkozókat adószámmal látta' el, és az erről szóló értesítéseket 1987. november 24-től folyamatosan küldi meg az adóalanyoknak. Mindazok megkapják az adószámról szóló kiértesítést, akik ez év szeptember 10-ig kezdték meg működésüket és az erről szóló határozatot az Adófelügyelőségnek beküldték. Az Adófelügyelőség javasolja azoknak, akik az értesítést kézhez kapták, hogy a csatolt levél alapján — az esetleg rendelkezésre álló jogszabályok segítségével töltsék ki a nyilatkozatai. Amennyiben a kitöltés során értelmezésbeni problémák merülnek fel, tanácsoljuk mindenkinek, hogy Adófelügyelőségünk ügyfélszolgálati irodáit — a megyeszékhelyen és a megye hat városában — keressék fel. Munkatársaink ezeken a helyeken a hét minden munkanapján naponta reggel nyolc órától 16 óráig, a meghosszabbított ügyfélfogadási napokon — Mátészalka. Nyírbátor, Vásárosnamény városokban hétfő és csütörtöki napokon, Nyíregyháza, Kisvárda, Fehér- gyarmat, Tiszavasvári hétfő és szerdai napok — 18,30 óráig állnak ügyfeleink rendelkezésére. Azok az egyéni vállalkozók, akik az új adótörvény rendelkezése értelmében 1988. január Öltől nem minősülnek vállalkozónak és adójukat a személyi jövedelemadó rendelkezései szerint fogják fizetni, adószámot nem KEVÉS MUNKÁJA VOLT tegnap a mentőszolgálatnak. Nyíregyházán négy esetben epilepsziás beteghez hívták ki őket. akik valószínűleg az időjárásváltozástól lettek rosszul. Bár a következő tragédia nem a megyében történt, azonban bennünket is figyelmeztet. Esztergomi lakásukban holtan találták Bagola Róbert 39 éves segédmunkást és feleségét. A vizsgálat eddigi adatai szerint halálukat a cserépkályhábóí kiáramló szénmonoxid okozta. A halál híre mindig lesújtó, de különösen fájdalmas gjekor, ha fiatalon távozik valaki. Gönczi Géza, a Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskolai Tangazdaság igazgatója, az MSZMP Nyíregyházi Városi Végrehajtó Bizottságának és az MSZBT Országos Elnökségének tagja 35 éves kofában, alkotó ereje teljében távozott az élők sorából. Sokan ismerték, tisztelték és szerették Öt, hiszen Néhány hete jelent meg Juntos kötete a Levéltári közlemények sorozatában „Regesz- ták Szatmár vármegye jegyzőkönyvéből 1593—1616” címmel. Ez nélkülözhetetlen segítség minden történésznek. kutatónak. annál is inkább, mivel nagyrészt latin nyelvű szövegeket hoz közelebb a mai érdeklődőkhöz — publikációiban nem először. Szakmájának akadémiai doktora: a debreceni egyetem professzora. a nyíregyházi tanárképző főiskola tanára, mindkét megye elismerésének. kormánykitüntetéseknek tulajdonosa. őszintén kívánjuk, hogy kedélyét, aktivitását tovább '■Őrizze, hasznosítsa a tudomány és a társadalom javára. kapnak. Akik 1987. szeptember 10-e után váltották ki működési engedélyüket, illetve vállalkozói adó alá eső tevékenységet kívánnak végezni a jövőben és erről az Adófelügyelőséget értesítették, azok adószámmal történő ellátása a későbbiekben fog megtörténni. — Szabolcs-Szatmár megyei Adófelügyelöség. NOVEMBER 30-1, HÉTFŐI LAPSZÁMUNKBAN a „Kire lerjed kii?” címmel megjelent, társadalombiztosítási változtatásokról szóló tájékozna tónlkban egy szó tévesen jelent meg. Emiatt félreérthető, hogy miben módosították a biztosítottak körét. Helyesen: „Nem terjed ki a biztosítás például a munkáltató házastársira, a kisiparos, a magánkereskedő ...” A tévedésért olvasóink elnézését kérjük. Egy gyermek után havonta 800 forint tartásdíjat kellett volna fizetnie P. László nagykállói lakosnak. A tartásdíj megfizetésére még 1979-ben kötelezte a Vá- sárosnaményi Járásbíróság a férfit. P. László azonban nem áll munkaviszonyban, alkalmi munkából tartja el magát, s évek óta nem hajlandó megfizetni a havi 800 forintot. 1986-ban emiatt a kisvárdai bíróság 1 év próbaidőre felfüggesztett 5 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Ez sem ért azonban semmit, az alkalmi keresetekből ezután is csak borra, pálinkára tellett, de a gyerekre már nem. A próbaidő eredménytelennek bizonyult és a bíróság most 7 hónapi végrehajtandó szabadságvesztés-bünegy évtizede — azóta, hogy a Szovjetunióban szerzett agrármérnöki diplomát — dolgozott a gazdaságiban szakemberként, a pártbizottság titkáraként, s három éve igazgatóként. Közben állandóan képezte magát, hogy megfeleljen a ma és a holnap követelményeinek — egészen mostani, váratlanul bekövetkezett haláláig. Fájó szívvel búcsúzunk tőle. Gyorslistá a gépkocsinyere- mény-betétkönyvek 1987. november 30-án megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyeremény-betétkönyvek 106. sorsolását november 30-’án Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1987. július 31- ig váltottak és 1987. október 31- én még érvényben voltak. Ezúton tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy a forgalomban lévő gépkocsinyeremény-betétkönyvek között vannak olyanok. amelyek számában — nyomdatechnikai okokból — az értékelt szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben szerepel. Az eredmény megállapításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat természetesen figyelmen kívül kell hagyni. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: Wartburg Spec — W Wartburg Standard — WS Trabant Combi Spec. — TC Trabant Lim. Spec. — T Polski Fiat 126 E — P Dácia 1310 , — D Dácia Combi — DC 10 000 forint összegű betétkönyvek 140 041 891 WS 140 078 433 T 140 042 835 D 140 081 979 TC 140 046 894 WS 140 082 592 WS 140 058 797 P 140 084 072 WS 140 061 455 TC 140 090 504 W 140 068 698 DC 140 095 925 T 140 076 804 P 140 096 173 W 140 076 836 P 140 107 886 TC 5000 forint összegű betétkönyvek 140 514 392 WS 140 818 329 D 140 578 601 T 140 819 312 WS 140 637 622 T 140 823 052 TC 140 652 545 T 140 824 622 WS 140 667 306 W 140 829 327 W 140 733 789 DC 140 840 630 T 140 757 405 DC 140 848 778 W 140 766 458 T 140 854 679 T 140 774 066 W 140 855 687 T 140 781 208 TC 140 859 523 W 140 782 342 T 140 861 626 DC 140 790 314 T 140 862 313 W 140 794 741 D 140 862 822 WS 140 801 514 DC 140 868 242 TC 140 803 677 P 140 871 626 D 140 807 850 T 140 880 947 T 140 811 617 P 140 883 730 TC NYÍLT napot rendeznek december 2-án Mátészalkán az Esze Tamás Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában. tetést szabott ki, valamint elrendelte az 5 hónap tartamú szabadságvesztés végrehajtását is. Ezen túl úgy rendelkezett, hogy a vádlott kényszergyógyításnak vesse alá magát az idült alkoholizmusa miatt. D. Géza papi lakos nemcsak tartás elmulasztása, hanem köz- veszélyes munkakerülés vétsége miatt került a bíróság elé. Ö még alkalmi munkát sem végzett soha, lopásokból tartotta fenn magát. A havi 505 forint tartásdíjat gyermeke anyja csak akkor kapta meg, ha D. a börtönben ült, s az ott végzett munkáért járó fizetés egy részét átutalták az asszonynak. Mindenesetre a család most 10 hónapig jól jár, mert ennyi időre ítélték el a munkakerülő apát. Biztos szemmel Repül a golyó — egy kis ki- kapcsolódás. (Molnár Károly felvétele) . Nyelvtanulás félálomban 4 mezőgazdasági ügyvitelszervezési és számítás- technikai közös vállalat szervezésében újszerű nyelvtanfolyamokat indítanak. A módszert és a hozzá szükséges fölszerelést a vállalat az NSZK-ból szerezte be; háromszáz gépet vásároltak, és ezek egy részét — megrendelésre — vállalatokhoz, gazdaságokhoz, intézményekhez helyezik ki. Elsőként az angol nyelv oktatására rendezkednek be. „ Külföldi tapasztalatok alapján azt az emberi adottságot használják ki, hogy közvetlenül az alvás előtti állapotban az agy befogadó- képessége többszöröse az ébrenlét alattinak. Az új gép, amely magnetofonból, a hozzá csatlakozó fejhallgatóból és úgynevezett maszkból áll — ez utóbbi adja a fényjeleket, érzékelve a légzésszám alapján a test ernyedtségét —, lényegében a hallgatóval félálomban közli a tudnivalókat. Ezzel a módszerrel egy hét alatt a kísérletre kiszemeltek csaknem 1200 kifejezést ismertek meg, és‘ harmadára tartósan emlékeztek. A MÜSZI a készülékek egy részét értékesíti, ám tulajdonában is megtart ilyen gépeket, és ezekkel tanfolyamokat indít. Az angol után más világnyelvek oktatását is tervezik. Megérkezett a déligyümőlcs. Már a napokban volt banán, hamarosan kapható lesz a kubai narancs — melyből 18 tonna már megérkezett. Citromból folyamatos az ellátás. KépUnk: a ZÖLDÉRT nyíregyházi raktárházában kiszállításhoz készítik elő a grape- fruit-ot. (jávor) Balogh István köszöntése Hetvenötödik születésnapja alkalmából tegnap a megyei tanácson köszöntötte dr. Balogh Istvánt, a levéltár nyugalmazott igazgatóját Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke, aki az ünnepi alkalomból a testület ajándékát is átnyújtotta. Gyorslista Adószám az egyéni vállalkozóknak Munka helyett lopott 2., szerda MELINDA NAPJA A Nap kél 7 óra 11 perckor — nyugszik 15 óra 56 perckor. A Hold kél 13 óra 59 perckor — nyugszik 3 óra 58 perckor. > j Huszonöt éve' halt meg Várható időjárás az országban ma estig: főként keleten és délen növekszik meg többször a felhőzet és ott több helyen kisebb eső is előfordul. Szerdán a felhőátvonulásokat szórványos hózáporok kísérik. A többfelé élénk északi szél szerdára kissé tovább erő- södik, lehűlés kezdődik. NYÍREGYHÁZA UNNEPERE Lobogózzuk fel a házakat! Városi közgyűlést tartottak Nyíregyházán 1837. december 4-én, melyen Inczédy György bejelentette a városi privilégium megérkeztét, és bemutatta a jelenlévőknek. A várossá nyilvánítás 150. évfordulója tiszteletére a Nyíregyháza Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága kéri a lakosságot, az üzemek, intézmények vezetőit, hogy december 4-én, az ünnepi megemlékezések alkalmából lobogózzák fel a házakat, középületeket. TELEFON A SZÍVRŐL. Üjra hívható december 2-án délután öt és hat óra között a nyíregyházi városmajori művelődési házban a „Telefon a szívről" szolgálat. A kérdésekre orvos válaszol a 11-701-es számon. Megér egy mosolyt A főnök dühösen kiált a titkárnőre: — Miért nem veszi fel a kagylót, Petra kisasz- szony, ha cseng a telefon? — Ó, a legtöbb hívás csak önnek-szál------------------Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: M. MAGYAR LÁSZLÓ F.gfi ngypl^t* 15-1.9.4 HÍREK December