Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-12 / 267. szám

1987. november 12. Kclet-Magyarország 3 Racionálisabb pinzgazdá Iksdást Túlfogyasztás vagy túlköltekezés OLVASOM A RANGOS FOLYÓIRAT rangos szer­zőjének tanulmányában: „A liaikosság 1985—1986. évi többletfogyasztása miatt olyan intézkedéseket kel­lett hozni, amelyek a fo­gyasztást mind 1986-hoz, mind a jóváhagyott 1987. évi tervhez képest mérsék- lére késztetik." S Olvastam az elmúlt hónapokban több, ehhez hasonló és kategori­kusan megfogalmazott megállapítást, s ezekből csakis arra következtethe­tek, hogy az ország min­den gondjánia'k, bajának legfőbb — de legalábbis egyik legfőbb — oka, hogy a tervekhez és a józan mér­tékletességhez képest a sze­mélyes fogyasztásom mér­téktelen. Ha meggondolom, hogy mint „bérből és fizetésből élő" havonta, a KSH meg­állapítása szerint, mind­össze 6084 forint bérből, il­letve és legfeljebb csak 6412 forintnyi keresetből ótók, akkor ugye aligha le­hetséges annyi anyagi erőm, amennyi a mértékte­lennek ítélt túlfogyasztá­somhoz elegendő lenne. Ha azt is meggondolom, hogy a másod-, harmad- és né­gy edállások, a mellékfog­lalkozások, a különmunkáik, az eseti munkavégzéssel kapcsolatos szerződések, a vgmk-zásak, egyszóval a „keresetkiegészítő többlet- jövedelmek" hajszolásának korszakában ez a bizonyos többletjövedelem — és megszerzésének lehetősége — nagyon sokak számára még mindig elérhetetlen, akkor máris nem értem, hogy miből finanszírozná e sokaság, a rájuk is érvé­nyesített „túlfogyasztást"; s egyáltalán: vajon lakos­sági méretekben általáno- síthatók-e a túlfogyasztással kapcsolatos vádak ? Meg­kockáztatnám : aligha ... De mert — az iménti át­lagkeresetéket jelző szá­mokra visszagondolva — a két keresős csalód havi összes keresete — KSH adat! — a 13 ezer forintot sem éri dl, s ha e család­ban csak egyetlen eltartot­tal számolunk is, akkor az egy főre jutó családi jöve­delem alig több mint négy­ezer forint, akkor kérdez­nem kell, hogy a hivatalo­san ugyan nem publikált, de azért csak-csak számi t- gatott létminimumnál alig egy ezressel magasabb egy főre számított családi jöve­delemből miként futná a mértéktelennek ítélt túlfo­gyasztásra? MIT TEHET — HA EGY­ÁLTALÁN TEHET VALA­MIT — ilyen helyzetben a bérből és fizetésből élő ál­lampolgár? Jövedelmét ki­egészítő munkavállalási le­hetőség után néz, no de azt is olvasom, hogy például a vgmk-kban történő munka­vállalás korántsem jár együtt olyan magas jövede­lemmel, amit egyébként e munkaszervezetekből ki­szorult nagy többség felté­telez. Vannak persze más for­rások is. Csakhogy a ma­szekvilágot nem említeném, mert az ide tartozók aligha lehetnek annyian, hogy személyes fogyasztásuk döntően meghatározná a belső egyensúlyzavart. Az átlagoshoz képest valóban több személyi jövedelmet kaszírozó kisvállalkozáso­kat meg azért nem említé­lném. mert egyrészt kemény szigorúsággal adóztatják ezeket, másrészt pedig — s erről is sokat olvasni — túlságosan is magasnak ítélt jövedelmük ellenében valóban magasnak ítélhető teljesítményeket produkál­nak. Ha nem ezt tennék, meghalnának . . . A nem második, a hova­tovább nem is harmadik, inkább már csak valóban fekete gazdaságnak neve­zett szférából származó fe­kete pénzek kasszírozott meg azért nem említeném, mert e hiénákat többnyire a bérből és fizetésből élők fizetik. (No persze: ,,hié­nák'’ ők, valamennyien ? Közéjük sorolható például a „hálapénzért" ácsingózó pályakezdő orvos is, akinek hiavi fizetése alig több mint 3000 forint?) FOROG TEHÁT A PÉNZ, ,s Lényegében ugyanabban körben: a szegényes h:avi bérek, a már-már elvisel­hetetlen önkizsákmányolás­sal megszerezhető. ám ugyancsak szegényes mel­lékjövedelmek „csoporto­sulnak" át egyik társadal­mi rétegből a másikba, aminek következtében amit én nem fogyaszthatok, azt fogyasztja más. Ez lenne a lakossági „túl­fogyasztás" anyagi forrás- vidéke? Vagy netán e tár­sadalmi méretű túlfogyasz­tásba más is közrejátszik? Hogy például az úgyneve­zett közfogyasztást — a vállalatok, a legkülönbö­zőbb költségvetési intézmé­nyek pénzgazdálkodását — egyelőre még aligha a szi­gorú takarékosság jellemzi. S vajon közrejátszik-e a túlfogyasztásban az elmúlt évek beruházáspolitikája. még inkább a beruházási gyakorlata? Hogy miiltiár- dofc mentek el, és minden haszon nélkül az energeti­kai beruházásokra, és az energiaigényes ágazatokra, vállalatokra. Éppen abban az időszakban, amikor a világ fejlettebb és megfon­toltabban gondolkodó or­szágaiban rémülten mene­kült a tőke az ilyesfajta be­fektetési lehetőségeitől. S további miilLiárdokkal pró­báltuk megmenteni — a sí­ikor legcsekélyebb reménye nélkül is a már hosszabb ideje és tartósan vesztesé­ges vállalatokat, sőt, komp­lett iparágakat. Nem volt-e oka a túlfo­gyasztásnak — a túlkölte­kezésnek — a vállalatoknál hosszú évek óta és ma is jellemző készletfelhalmo­zás, ami persze meginitcsak — a hiánygazdálkodás mi­atti — kényszerhelyzet, . de gyakorta és általában csak­is veszteségeket okozó pa­zarló pénzköltés. Mindezek csak tanácsta­lan — ám nemcsak a civil állampolgárnak, de a szak­embereknek is gyötrődést okozó — kérdések. Minda- hányan egyre csak azon töprengenek, hogy igazából mi az oka az egyébként vi­tathatatlan túlfogyasztás­nak, s vajon ez ügyben csakis a lakossági fogyasz­tás — másképpen fogal­mazva: az életszínvonal — drasztikus visszaszorítása jelenitheti-e az egyetlen le­hetséges megoldást? VAGY HA NEM, akkor netán elképzelhető lenne végre a társadalmi méretű pénzgazdálkodás racionali­zálásának kikényszerítése; •mi több: az anyagi haszon­nal együtt járó tőkebefek­tetéseik — és nem a köz­pénzt fogyasztó beruházá­sok — minden lehetséges módon történő szorgalma­zása? A válasz'nem lehet két­séges. (v. cs.) Való élet helyett inkubátor Mit ér a szakmunkás, ha érettségizett? Csorba József műszaki tanár a harmadéves gépszerelő tech­nikus osztály tanulóinak az esztergagép főorsó házának szerelését oktatja. (Császár Csaba felvétele) Ma már nemigen engedheti meg magának azt a luxust egyik üzem, vagy gyár sem, hogy kevésbé képzett mun­kást alkalmazzon, még ha jó­val több bért kell is fizetnie a képzettebbnek. Hiszen nem­hogy a jövő, de már a jelen követelményeinek sem tud megfelelni, ha nem rendel­kezik az elvégzendő felada­tokhoz szükséges, szakmailag képzettebb munkaerővel. De vajon hogy van ez a gyakorlatban? Valóban na- gyobb-e a becsülete például egy érettségizett szakmunkás­nak? Ennek igyekeztünk utá­najárni egy szakközépiskolá­ban és egy üzemben. A nyíregyházi Bánki Du­nát Ipari Szakközépiskola évente 150—160 fiatalnak az érettségi bizonyítvány melle gépész, autószerelő, vezetékes átviteli technikai műszerész és fémforgácsoló szakmun­kás-bizonyítványt is ad. Kö­zülük ötvenen-hatvanan to­vábbtanulnak. a többiek pe­dig munkába állnak. Budai Gézával, az intézet igazgató­jával beszélgettünk. Új feladathoz, új szemlélet — Köztudomású ma már, hogy az ipar szerkezetátala­kítási folyamatát csak olyan emberekkel lehet megoldani, akik erre felkészültek, és akik a váltáshoz szükséges többletet önmagukból is ké­pesek ehhez hozzáadni. Ma már az erőforrások között döntő szerepet játszik az em­ber. Az az ember, akinek a tudása, képessége, készsége, értékrendszere alkalmas a gazdasági feltételek változá­sait követő gyos, rugalmas al­kalmazkodásra, az új techni­ka. az új gondolatok gyors és alkotó befogadására, illet­ve azok létrehozására. Az új feladatoknak csak azok felelnek meg, akik eh­hez megkapták a kellő elmé­leti alapot. így van ez a szakmunkások esetében is. Ami az intézetben érettsé­gizett szakmunkások „kelen­dőségét" illeti, mostanában már jobb az igazgató vélemé­nye. — Az érettségizett, vagy érettségivel nem rendelkező szakmunkások kiválasztásá­ban idáig megoszlott az üze­mek véleménye. Ma már úgy gondolják, hogy jobb a szak- középiskolában végzett szak­munkás. még akkor is, ha az iskolapadból való kikerülés után talán kevesebb a gya­korlatuk. Nincsenek is ezért elhelyezkedési gondjaik az itt végzetteknek — mondja az igazgató. Az sem vitás, hogy a jö­vőben egyre gyakrabban lesz szükség az újabb, korszerűbb feladatokból eredően a mun­kások átképzésére. esetleg egészen más pályára való át­irányításukra. Nagyobb szük­ség lesz a fizikai dolgozók önképzésére is. Mindezeket pedig csak megfelelő alappal lehet elvégezni. Persze a fia­taloknak is meg kell érteni­ük az új helyzetei. Hová tűnnek az érettségizettek? Vakargatja a fejét Lökös Sándor, a MEZŐGÉP Válla­lat személyzeti és oktatási osztályvezetője, amikor el­mondom, hogy miről írok újságcikket. — Az egész szakmunkás- képzés rákfenéje ott kezdő­dik. hogy ezt a képzésmódot inkubátorba helyeztük, s nem a való életbe. A szakközép- iskolából kikerültek esetében még bizonyos ideig várni kell rá, hogy profitálnak ab­ból, amit elméleti síkon meg­szereztek. Persze ez termé­szetes is. Inkább az a baj, hogy az érettségizett fiatalok egyszerűen nem jönnek gyár­ba dolgozni — legalábbis hozzánk nem. — Ügy gon­dolják, nekik íróasztal járna, vagy legalábbis programozó, vagy termelést előkészítő munkakör. Ahol a háború élesben folyik, a konkrét ter­melésbe már nemigen állnak be. Pedig még kiemelt óra­bért is fizetnénk nekik. Ta­valy például a Bánkiból egy pályakezdő sem jött hozzánk, holott szakmai gyakorlaton többen is voltak nálunk. Hogy hová tűnnek el azok, akik nem tanulnak tovább:’! Szalontai István törzsgyár­igazgató az elmondottakhoz azt teszi hozzá, hogy a szer­kezetváltás előtt és után na­gyon nagy szükség lenne a MÉZÖGÉP-néi is érettségi­zett szakmunkásokra. Hiszen a vállalat egyre inkább gépe­ket gyárt (sőt, nagy sorozat­ban szerszámgépeket), és nem g'épfelújításokat végez. Az érettségizett szakmunkás, ha eléggé rátermett, megtalálná a számítását és előbb-utóbb középvezető is lehetne. Ami az iskolázottságot illeti, a MEZÖGÉP-nél inkább az a gyakorlat, hogy a szakmun­kásképzőt végző fiatal, mun­ka mellett majd megszerzi az érettségit. A személyzeti osz­tályvezető egy példát is mond. A vállalatokhoz került, ta­valy végzett, érettségi nélkü­li 22 szakmunkás közül most nyolc tanul tovább. Van-e presztízse? Mit ér a szakmunkás, ha érettségizett? — kerestük a választ. Örvendetes, hogy a tanultabb munkásnak kétség kívül nagyobb a becsülete. Am az újságcikk írása köz­ben szakmunkásképzési rend­szerünk gondjaiból is ízelítőt kaptunk. Valóban érdemes elgondolkodni, ha olyan jó a kapcsolat az iskola és a ter­melő üzem között, mint ami­lyen a Bánki Donát Szakkö­zépiskola és a MEZŐGÉP Vállalat között van. akkor mi az oka annak, hogy a Bán­kiból csak elvétve mennek végzett diákok a MEZŐGÉP- hez dolgozni. Budai Géza, a szakközépiskola igazgatója is beszélt arról, hogy a megye ipara számára megfelelőbb szakmai összetételben képez­nek a jövőben szakmunkáso­kat. Fontos az is, hogy az is­kola és az üzemek között még szorosabb legyen a kap­csolat. Ismeretesek azok az országos törekvések is. ame­lyek értelmében a szakközép­iskolai szakokat a foglalkoz­tatási igények szempontjából átértékelik. Nem kétséges, er­re minél hamarabb szükség lenne. Ám általában a mun­kás társadalmi presztízsén is el kell gondolkodni. Miért nem vonzó érettségizett szak­munkásnak egy üzemhez el­szegődni? Tud-e számára a munkahely. a társadalom olyan feltételeket teremteni, hogy megtalálja számítását. Mert hiába van szükség a képzettebb szakmunkásra, ha az ő érdeke nem találkozik a társadaloméval. Bodnár István 120 EZER TAPÉTÁZÓ­ASZTALT készítenek eb­ben az évben holland és angol exportra a Pannó­nia Építő Vállalat ti- szaadonyi faipari üzemé­ben. (Farkas Zoltán fel­vétele) Szebb környezet A Képcsarnok nyíregyházi Renczúr-termében rendszere­sek az iparművészeti bemuta­tók is. Ezeken környezetünk alakításához, a lakberende­zéshez kaphatunk ötleteket. Most Pájer Emilia textilter­vező és Tagyi Zoltán forma- tervező iparművész lakás­textiljeit, illetve bútorait lát­hatjuk a Dózsa György utcai bemutatóteremben. A kiállí­tás november 12-től 21-ig vár­ja a látogatókat. O sztályunkon a munkanap egy­formán kezdő­dik: Jeronyin, a technológus végignéz a szobán és jelenti: — Szergej Nyiko- lajevics, Szerjabkin megint nincs itt. — Na és hol van? — kérdem. — Még tartozik a negyedéves jelentéssel. — Nem tudom — rándít a vállán Je­ronyin. — Valószínű­leg közügyekben tá­vozott. Elmenjek megkeresni? — Menjen — fele­lem, és munkámba mélyülök. öt perc múlva Gli- nyenko. a számvívő emelkedik fel. — Szerjabkin nincs, Jeronyin elment.... — mondja elgondolkod­va, és az ablakpárká­nyon álló kaktuszhoz fordul. — Megkeres­sem őket. Szergej Nyi- kolajevics? — Keresse — vála­szolom. Újabb öt perc múl­va Makariscsev, a tervező pattan fel. — Szergej Nyiko- lajevics. ez igazán példátlan! Engedjen el, megkeresem őket! Élve vagy holtan, de mindhármukat ideho­zom. — Inkább élve — intem hidegvérrel. — Ez a Makariscsev na­gyon lobbanékony, folyton le kell hűte­ni. Makariscsev kiro­han a szobából. Ket­ten dolgozunk to­vább; én és osztá­lyunk büszkesége Ahmedov, aki a la­boráns szerény tisz­tét tölti be. Végül már ö sem bírja to­vább. — Szergej Nyiko- lajevicsf — b uzdul fel. — öt perc múl­va mind itt vannak. Ismer engem. Persze, ismerem. Ahmedov is elmegy. Felállók a fotelból, az ablakhoz megyek, lenézek az utcára. Ott a túloldalon a söröző cégtáblája csillog; „Appenninek". Üveg­falai nem tudják el­rejteni előlem mun­katársaimat, Jero- nyint, Szerjabkint, Glinyenkot és Mara- riscsevet. A sarokban ülnek körül egy asz­talt. Egy perc múlva Ahmedov is csatla­kozik hozzájuk. Már látom is, ahogy átsza­lad az úttesten. 4 kkor felsóhajtok, a hűtőszek­rényhez me­gyek. Kiveszek két üveg sört, óraláncom­mal felnyitom, és kar­csú pohárba töltöm. Szememet lecsukva újra elhelyezkedem a fotelban. — Külö­nös emberek — gon­dolom. — Hogyan le­het jobban szeretni a csapolt sört, mint az üvegeset? Horváth Lilla for­dítása

Next

/
Thumbnails
Contents