Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-06 / 262. szám

12 1987. november 6. Börtönben a bombadabálá Múlt szerdán Rotterdamban, a Hollandia—Ciprus (8:0) labdarú­gd EB-selejtező 2. peredben egy 21 éves hazai néző füstbombát dobott Andreasz Haritu ciprusi kapus közelébe. A játékos meg­sérült, le kellett öt cserélni. Hágai Reuter-jelentés szerint a 21 éves hollandot csütörtökön börtönbe szállították. A rotterda­mi rendőrség azt kérte, hogy a bombadobálót legalább egy hó­napig tartsák vizsgálati fogság­ban, mert az ügyben további nyomozásra van szükség. A szurkoló ellen emberölési kísér­let és tiltott tűzfegyverviselés a vád. Jó tanuló — Jó sportoló A Szívügyem az egészségem ak­ció október 24-én az egész me­gyét megmozgatta. 176 általános iskola, 36 középiskola és 6 mű­velődési központ diákjai, taná­rai, munkatársai sportoltak, mo­zogtak, vetélkedtek. Természete­sen a tanulók szüleiket is be­vonták az egész napos rendez­vénysorozatba. Az akcióban részt vevők jutal­mazására a megyei tanács mű­velődési osztálya, a megyei koor­dinációs bizottság, az alkoholel­lenes bizottság, a megyei peda­gógiai intézet és a megyei diák­sportszövetség 110 ezer forintot ajánlott fel. Ha valamennyi in­tézmény között elosztották volna a pénzt, pár száz forint jutott volna egy-egy iskolának. Inkább döntsön a Fortuna. Tegnap dél­után a megyei tanács művelődé­si osztályán sorsolták ki a sze­rencsés nyerteseket. A sorsolás előtt beszélgettünk Pataki Józseffel, a megyei tanács művelődési osztályának osztály- vezetőjével az akció sikeréről és a további tervekről. — Az október 24-i egész napos program a kezdete volt az ak­ciónak — kezdte az osztályve­zető. — A jövőben olyan érde­keltségi rendszert szeretnénk ki­dolgozni, hogy az általános és kö­zépiskolák igazgatói anyagilag érdekeltek legyenek abban, hogy Intézményük sportpályái a hét végén ne álljanak kihasználatla­nul. Ehhez persze az kell, hogy az iskolák saját maguknak is szervezzenek sportversenyeket, amelyekre szívesen mennek a diákok. Házi, körzeti és meghí­vásos sportjátékok szervezését szorgalmazzuk. Nemcsak a sport terén szeretnénk változtatni, ha­nem a fiatalok ét az idősebbek életmódján. A mozgás megsze­rettetése, az egészséges táplál­kozásra való nevelés hozzátarto­zik a Szívügyem az egészségem mozgalomhoz. A sorsoláson a következő is­kolák kaptak jutalmat. A nyer­teseket a 9-es iskola két tanulója, Dankó Zsuzsa és Paulik Tímea húzta ki a megyei tanács műve­lődési osztályának helyiségében. Hz akció kezdete November 7-e tiszteletére hagyományos futó emlékváltót rendez­tek a megyeszékhelyen. A város általános és középiskolásai, vala­mint sportegyesületek váltói versenyeztek a Jósaváros útjain. Fel­vételünk a rajtnál készült. (Farkas Zoltán felv.) A „higanymozgású’ A | III A ISKOLA: BESSENYEI G. £ £ MJj/m. SPORTÁG: ATLÉTIKA. ülés Attila számára bizonyára unalmas időtöltést jelentett a fo­gócska. Nem azért, mert ő nem szeretett játszani. Amikor ő volt a fogó, hamar elcsípte áldozatát, őt viszont csak nagyon nehezen tudták elfogni a többiek, hiszen a szőkésbarna srác igencsak sza­porán tudta kapkodni a lábait. A kisvárdai 2-es iskolában Gyüre Zoltánná testnevelő is felfigyelt a higanymozgású gyerekre, aki hetedik osztályos tanulóként in­dult először versenyen. Előbb csak a városi és járási vetélke­dőkön látták ellenfelei, legtöbb­ször csak a hátát, nyolcadikban már a megyei versenyeken kér­dezgették sokan: ki ez a gyors fiú? A Bessenyei gimnázium elsősét Csucska Bogát vette kezelésbe. Abba a középiskolába került, amely már sok tehetséget adott a magyar sportnak. Az egyik legősibb sportág, az atlétika a futószámok váltóitól eltekintve egyéni sport. Mindenki saját te­hetségével sáfárkodhat, a kudar­cért csak magát okolhatja, és a dicsőség is csak az övé. Attila szerint is itt több lehetőség van az egyéni kiemelkedésre, amely­nek az eddigi eredményei is bi­zonyítékok. Tavalyelőtt a serdü­lő B-kategóriában a 100 méter országos döntőjén negyedikként ért célba. A serdülő A-korcso- portban 100-on kilencedik. 200-on tizedik volt. Az idei középisko­lás bajnokságon a 4x100 méteres fiúváltót a Bessenyei nyerte, az aranycsapatnak természetesen ő is tagja volt. Eddigi legjobbjai: 100 méteren 11,3, 200 méteren 23.5 másodperc. Ez a két táv a fő versenyszám. A mai sprinterek zöme hatalmas izomkötegeket hord magán, Attiláról ezt alig­ha lehet elmondani. No persze i nem azt jelenti, hogy csenevéí gyerek, csak éppen nem hata masra nőtt izomkolosszus. A Kisvárdai SE igazolt vei senyzőjének a heti öt edzést < a tanulást nem könnyű össz< hangolnia, de eddig nem vo vele gond. Az aranyjelvényes a* léta tavalyi bizonyítványa 4 volt. Legközelebb a történetei áll hozzá, és a jogi pálya fel vonzza. A napi program eléggé mon< ton a másodikos tanuló számi ra, délelőtt iskola, utána tanulá majd edzés. Szabadidejében lej többször olvas, vagy tévézik ( szívesen teniszezik. Távolabl terveit attól teszi függővé, he gyan fejlődik, mármint a spor pályán. Mán Lászl Kupaszerda Labdarúgó-bajnokságok A labdarúgó Kupagyőztesek Európa Kupájában szerdán ját­szották a visszavágó mérkőzése­ket a legjobb nyolc közé ju­tásért. Eredmények (elöl a pá­lyaválasztók) : Dinamo Minszk (szovjet) — Real Sociedad (spanyol) 0:0. To­vábbjutott: Dinamo Minszk (1:1. idegenben lőtt góllal). Young Boys (svájci)—Den Haag (hol­land) 1:0. Tj.: Young Boys (2:2, idegenben lőtt góllal). Ajax (hol­land)—Hamburger sv (nyugat­német) 2:0. Tj.: Ajax (3:0). St. Mirren (skót)—Mechelen (belga) 0:2. Tj.: Mechelen (2:0). Az UEFA Kupa tizenhatos me­zőnyébe jutásért szerdán leját­szott visszavágók eredményei (elöl a pályaválasztók) : Verona (olasz)—Utrecht (holland) 2:1. Tj.: Verona (3:2). Espanol (spa­nyol)—Milan (olasz) 0:0. Tj.: Es­panol (2:0). FC Bruges (belga)— Crvena Zvezda (jugoszláv) 4:0. Tj.: Bruges (5:3). Feyenoord (holland)—Aberdeen (skót) 1:0. Tj.: Feyenoord (2:2, idegenben lőtt góllal). Juventus (olasz)— Panathinatkosz (görög) 3:2. Tj.: Panathinaikosz (3:3, idegenben lőtt góllal). Bayer Leverkusen (nyugatnémet)—Toulouse (fran­cia) 1:0. Tj.: Leverkusen (2:1). Beveren (belga) —Vitória Guima- raes (portugál) 1:0. Tj.: Guima- raes (1:1, 11-es rúgásokkal 5:4). A labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupájában szerdán nyolc visszavágót játszottak a legjobb 8 közé jutásért. Eredmény (elöl a pályaválasztók): Bordeaux (francia)— Lilleström (norvég) 1:0. Tj.: Bordeaux (1:0). Omonia Nicosia (ciprusi)—Steaua (román) 0:2. Tj.: Steaua (5:1). PSV Eindhoven (holland)—Rapid (osztrák) 2:0. Tj.: Eindhoven (4:1). Bayern München (nyugat­német)—Neuchatel Xamax (sváj­ci) 2:0. Tj.: Bayern (3:2). Ander- leeht (belga)—Sparta Prága (csehszlovák) 1:0. Tj.: Ander­lecht (3:1). Porto (portugál) — Real Madrid (spanyol) 1:2. Tj.: Real Madrid (4:2). Benfica (por­tugál)—Aarhus (dán) 1:0. Tj.: Benfica (1:0). ADELAIDE: A brazil Nelson Piquet már szerdán megérkezett az ausztrál városba, a november 16-i For­ma—l-es autós világbajnoki fu­tamra. A 35 éves Williams-piló- ta, aki már behozhatatlan előny­nyel vezet, újságírók előtt kije­lentette : győzni szeretne az év utolsó viadalán is. Csapattársa, a brit Nigel Mansell — a leg­utóbbi Japán Nagydíj előtt súlyos sérülést szenvedett — szereplése bizonytalan, csak a tüzetes rönt­genvizsgálatok után dől el: rajt­hoz állhat-e Ausztráliában, vagy másodszor is kimarad a versen­gésből. Amennyiben Mansell távolma­radásra kényszerül, valószínűleg a korábban világbajnoki címet Is szerzett ausztrál Alán Jones helyettesíti. Mai műsor TENISZ. November 7. Kupa nyílt fedettpályás verseny a stadion csarnokában, 14. Ifjúságiak, megyei I. osz­tály: Tyúkod—Tiszavasvári 1:1, Nagyhalász—Mátészalka 3:1, Záhony—Fehérgyarmat 1:2, Baktalórántháza—Nagy- kálló 2:1, Máriapócs—Leve­lek 1:3, Tiszalök—TuzsérO:l, Varsánygyüre—Nyh. Volán DSC 0:3, Nagyecsed—Keme- cse 4:1. Az élcsoport állása: 1. Záhony 22, 2. Fehérgyar­mat 22, 3. Nyh. Volán DSC 20 ponttal. II. osztály: Kótaj—Nyír­bátor 1:5, Sényő—Dombrád 2:2, Encsencs—Vásárosna­mény 1:2, Balkány—Nyírká­rász 2:0, Gyulaháza—Vaja 3:1, Nyírtass—Kocsord 6:1, Csenger—Ibrány 2:4, Öpályi —Ajak 2:1. Az állás: 1. Vá- sárosnamény 17, 2. Nyírbá­tor, 3. Nyírkárász, 4. Kótaj, 5. Gyulaháza 15—15. Felnőtt, Nyíregyháza, vá­roskörzeti I. osztály: Nagy­cserkesz—Tiszadob 5:2, De- mecser—Mg. Főiskola 1:1, Oros—Gávavencsellő 3:0, Űj- fehértó—Tiszabercel 7:0, Napkor—Nyírpazony 4:1, Nyírtelek—Tiszatelek 2:2, Biri —Búj 3:1, Kálmánháza— Apagy 1:0. II. osztály: Nyírkércs—Ti- szanagyfalu 3:1, Nyírjákó— Nyírtura 1:3, Tiszaeszlár— Nyíribrony 3:4, Geszteréd— Érpatak 1:3, Nyírtét—Ramo- csaháza 5:0, Bököny—Basha- lom 3:0, Vasmegyer—Tisza- dada 1:0. Fehérgyarmat, városkör­zeti I. osztály: Panyola—Tu- nyogmatolcs 3:1, Tisztabe­rek—Vámosoroszi 1:0, Pe- nyige—Tiszakóród 5:1, Sza- mossályi—Nábrád 3:1, Ro- zsály—Csegöld 3:2, Gacsály— Nagyar 3:1, Jánkmajtis—Mi- lota 2:2, Kisar—Méhtelek 1:1. Az állás: 1. Panyola 20, 2. Penyige, 3. Tisztaberek 19— 19. II. osztály: Szatmárcseke— Palád SE 3:2, Tiszabecs— Nagyszekeres 4:2, Turricse —Cégénydányád 3:0. Az ál­lás: 1. Szamosújlak 14, 2. Szatmárcseke 11, 3. Nagysze­keres 9. Kisvárda, városkörzeti I. osztály: Gégény—Fényeslit­ke 3:0, Tiszaszentmárton— Eperjeske 2:2, Kékese—Ti- szakanyár 0:1, Zsurk—Tisza- bezdéd 1:1, Mezőladány— Petneháza 6:0, Dögé—Sza­fj 2 -O éh L E AI A küzdőtéren — pályán, salaikon, mérkőzésen, ring­ben — olykor ádáz csata fo­lyik a jobb pozíció szerzésé­ért, a gólokért, méterekért, másodpercekért. A siker, a győzni akarás vágya megsok­szorozza az erőt, csodákra képes. Fotóriportereink a küzdelem egy-egy pillanatát örökítették meg. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 440i. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér l. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza. Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. bolcsveresmart 2:0, Pap— Üjdombrád 9:1, Anarcs— Mándok 1:1. A bajnokság állása: 1. Anarcs 13 10 3 — 36- 8 23 2. Mándok 13 10 3 — 37- 7 23 3. Sz.-veresm., 13 7 3 3 28-18 17 4. F.-litke 12 7 2 3 36-13 16 5. Pap 13 6 4 3 33-12 16 6. Dögé 13 4 7 2 24-18 15 7. T.-kanyár 13 5 3 5 25-29 13 8. Tiszabez.* 13 3 6 4 23-21 11 9. Gégény 12 3 5 4 22-23 11 10. T.-szentm. 13 4 3 6 22-29 11 11. Zsurk 13 2 5 6 12-32 9 12. Petneháza 13 4 1 8 25-48 9 13. Mezöl. 13 4 1 8 24-36 9 14. Kékese 13 3 2 8 18-30 8 15. Eperjeske** 13 2 5 6 18-30 7 16. Üjdombrád 13 1 3 9 19-41 5 * = egy, ** = két büntetőpont le­vonva.----------------------------------------\ Tenisz Fedettpályás amatőr páros teniszversenyt rendeznek a hét végén Nyíregyházán. A megyei teniszszövetség és a közalkalmazottak szakszerve­zete által szervezett tornának a stadion játékcsarnoka ad otthont. A már hagyományos viadalon két kategóriában mérkőznek majd a résztve­vők, külön hirdetnek győz­test az 50 éven felülieknél és az úgynevezett nyílt kategó­riában. A háromnapos talál­kozó pénteken 14 órakor kezdődik, eddig lehet jelent­kezni a helyszínen. s __________________> flz edző tippje Magyar György, a Nagykáll KSE labdarúgócsapatának ed zője 1963-ban kezdett el focizn A gyors jobbszélső megyei ifjú sági válogatott is volt. 1964-be egy emlékezetes mérkőzésen Népstadionban ő lőtte a győzte gólt Fejér megye válogatott] ellen. Három év múlva abba hagyta az aktív sportolást. A indok: csak a kispadot koptat ta, ritkán kapott játéklehetősé get. Ezután a* labdarúgó-szak osztály elnöke, majd a Sport presszó vezetője lett. Kövefcke zett öt év Biriben. A helyi lat darúgócsapat háromszor nyei járási bajnokságot, de egysze sem sikerült a megyei II. ősz tályba jutni. 1985-ben heiyezt vissza székhelyét NagykáLlób: ahol az ifjúsági együttest edzet te. Idén nyáron már a felnőt tek szakvezetőiéként dolgozik. Tippjei: Fehérgyarmat—Nagyhalász Mátészalka—Tyúkod Kemecse—Varsánygyüre Nyh. Volán—Tiszalök Tuzsér—Máriapócs Levelek—B.-tórán tháza Tiszavasvári—Nagyecsed ' Nagy kálló—Záhony „Űj üzlet, nagy választék” GAZDÁBOLT A Nyíregyházi AGROKER Vállalat ezúton tájékoztatja Kisvárda város és környékének minden kedves lakóját, hogy 1987. NOVEMBER 6-ÁN io Órakor megnyitja KISVÁRDÁN a NAGYÁLLOMÁS MELLETT GAZDABOLTJÁT. Az üzlet rendelkezésre áll minden kedves leendő vásárlójának, — mezőgazdasági kisgépek, — alkatrészek, — különböző méretű gumik, csapágyak és egyéb műszaki áruk, — növényvédő szerek, — műtrágyák, — munkaruházati cikkek, — polietilén fóliák és számos más áruféleségek kínálatával. Ai üzlet telefonszáma: 81. (2335) Kdct-Magyammác ötezer forintot nyertek: deme- cseri általános iskola, nyíregy­házi 19-es iskola, nagykállói Ko­rányi gimnázium, kisari általá­nos iskola, nyíregyházi 15-ös is­kola, eperjeskei iskola, MVMK Nyíregyháza, hodászi általános iskola, nyíregyházi 12-es iskola, porcsalimai iskola. Tizezer forin­tot nyertek: csengeri Ady End­re gimnázium, rétközberencsi ál­talános iskola, nyíregyházi élel­miszeripari szakmunkásképző. Tizenötezer forintot nyertek: fá- biánházi és rozsályi általános is­kola.

Next

/
Thumbnails
Contents