Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-26 / 279. szám
4 Kelet-Magyarország 1987. november 26. Nyilatkozat az egyiittaröködis bövitíséröl Véget ért Németh Károly dél-amerikai körútja Helyi idő szerint szerdán délelőtt Németh Károly és Raul Alfonsin újabb megbeszélést tartott az argentin köztársasági elnök olivosi rezidenciáján. Ezt követően jelenlétükben Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Juan Ciminari argentin ipari és kereskedelmi államtitkár aláírta a két ország gazdasági együttműködéséről szóló közös közleményt. Az Elnöki Tanács elnökének dél-amerikai látogatása ezzel végétért. Brazíliában, Uruguayban és Argentínában tett körútjáról Németh Károly és kísérete szerdán este Frankfurton át tért haza Budapestre. Brazíliát, Uruguayt és Argentínát érintő utazásának végén Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke Simó Endrének, az MTI dél-amerikai tudósítójának adott interjújában értékelte látogatását. Elmondta, hogy mindhárom országban baráti, szívélyes fogadtatásban részesült, őszinte, nyílt megbeszéléseket folytatott Jósé Sarney brazil, Julio Maria Sanguinetti uruguayi és Raul Alfonsin argentin köztársasági elnökkel. Magyarország és a három dél-amerikai ország viszonyát hagyományosnak nevezte, különösen a kereskedelemben. „Nagyon sok kérdésben azonos álláspontra helyezkedünk a nemzetközi fórumokon is” — fűzte hozzá. Mindhárom országban a gazdasági együttműködés állt a megbeszélések középpontjában, de együttműködési készséget nemcsak gazdasági tekintetben tapasztalt, hanem a parlamentek, a legfelső bíróságok részéről, továbbá kulturális. műszaki-tudományos vonatkozásban, a sportkapcsolatok és az idegenforgalom tekintetében is. Délkelet-ázsiai körútja során Vietnamba is ellátogatott a Sarlós István vezette parlamenti küldöttség. A képen: megbeszélés Le Quang Daoval, a vietnami nemzetgyűlés elnökével. Gorbacsov Gandhi-békedíjat kapott Mihail Gorbacsovnak, az lel az ez évi díj oda ítél ésé- SZKP KB főtitkárának ítél- mek indoklásaként méltatta fék oda az 1987-es Indira Mihail Gorbacsovnak a nuk- Gandhi nemzetközi békedíjat, leánis leszerelés területén A díjat az indiai kormány tett bátor és alkotó kezdemé- alapította 1986-ban. Odaíté- n.vezéseil. valamint az erőléséről az indiai államfő ve- szakról és a nukleáris fegv- zetésével nemzetközi zsűri vérektől mentes világ megte- dönt minden évben. A testű- remtéséről vallott nézeteit. Csúcstalálkozó december 7-én II Gorbacsov—Reagan programia George Shultz amerikai külügyminiszter kedd esti sajtó- tájékoztatóján ismertette Mihail Gorbacsov ás Ronald Reagan 3. csúcstalálkozójának programtervezetét. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára ez év december 7-én, hétfőn érkezik meg első látogatására az Egyesült Államokba. A szovjet vendég ünnepélyes fogadására a következő nap, kedden kerül sor. Mihail Gorbacsov Washingtonban összesen öt munkatalálkozón vesz részt Ronald Reagan elnökkel. December 8-án és 9-én két-két, 10-én reggel egy ilyen találkozót tartanak. Mihail Gorbacsov látogatásának csúcspontja a közepes hatótávolságú és hadműveleti-harcászati nukleáris fegyverek felszámolásáról szóló szerződés aláírása lesz. Ez egyben alkalmat ad a két államférfinak arra is. hogy nyilatkozatot tegyenek. A program szerint Ronald Reagan a Fehér Házban díszvacsorán látja vendégül Mihail Gorbacsovot, aki azt a szovjet nagykövetségen viszonozza majd. George Shultz külügyminiszter ebédet ad a szovjet vendég" tiszteletére. Mihail Gorbacsov reggelin látja vendégül George Bush amerikai alelnö- köt. Még nem határozták meg, milyen módon találkozzék Mihail Gorbacsov a kongresszus tagjaival. A szovjet szus két házának összevont vezető eredetileg a kongresz- ülésén mondott volna beszédet, az amerikai konzervatív körök nyomására azonban a Fehér Ház elvetette ezt az elképzelést. A szovjet fél kívánságára külön-külön találkozót szerveznek Mihail Gorbacsov számára az amerikai üzleti, valamint a tudományos étet képviselőivel is. Sevardnadze sajtónyilatkozata Elkészült a közepes és rö- videbb hatótávolságú rakétákról szóló szerződés tervezete — jelentette be Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter kedden, genfi sajtó- tájékoztatóján. Hangsúlyozta: ez az első igazán nagy jelentőségű leszerelési megállapodás a két nagyhatalom közt az elmúlt nyolc év alatt. Kiemelkedő nemzetközi jelentőségű, hiszen kilenc ország területéről távolítanak el atomfegyvereket. Ez az első olyan megállapodás, amely megszilárdítja az atomfegyverektől mentes, biztonságosabb világ realitását és lehetőségét. Ügy tűnik, hatalmas pszichológiai gátat sikerült átszakítani a két atomhatalom kapcsolataiban, minőségileg új szintre került az együttműködés az egész emberiséget érintő sürgős feladatok megoldásában. Nem az a lényeg, hogy a Szovjetunió több robbanófejet semmisít meg. A fő kérdés nem az erők, hanem az érdekek egyensúlya — mondta. Ez a szempont teljes mértékben győzedelmeskedett. A Szovjetunió védelmi érdekei nem szenvedtek csorbát, s nem szenvedtek károkat az amerikai érdekek sem. Végeredményben a béke győzött — hangsúlyozta Sevardnadze. Intő jelek T örténelemből tanultuk mi az a fasizmus. Bemagoltuk; azt hittük, értjük is. Ma sem tudom, mi is az a fasizmus valójában, pedig — vagy éppen ezért a zavar? — hallgattam a visszaemlékezéseket, láttam megrázó filmeket, olvastam jobbnál- jobb, katartikus élményt adó könyveket a korról, az akkori emberekről. Egy valamit azonban biztosan tudtam; ez az. amiből nem kérek! Naivan hittem, hogy a század agyréme, a második világégés másoknak is ezt a tanulságot nyújtotta. Először akkor ingott meg a hitem, amikor egyre-másra érkeztek a híradások Európa másik feléből különféle újfasiszta szervezkedésekről. Később már a távolság tudata sem nyugtathatott . . . Horogkeresztek tünedeztek fel a hazai falakon. Elvétve, esetlegesen. Viszonylag könnyen napirendre tértem a jelenség fölött: kis hülyék, azt sem tudják mit tesznek . .. Az mindenesetre már ekkor elgondolkodtatott, hogy valamit elhibázhattunk a nevelésben, tánítás- ban, ha valaki — még ha csak ostoba játékként is — előveszik ezeket a szeny- nyes jelképeket. Zsenge koromban részt vettem egy szilveszteri buliban, ahol a srácok azzal „szórakoztak”, hogy karnyújtással élesztgették a lohadó hangulatot. Megdöbbentem, de az előző gondolatmenet csitította meglepetésemet. (Legjobb tudomásom szerint az akkori hőzöngők mindegyike megtalálta — vagy legalábbis jófelé keresi — a helyét, tehát magyarázó elméletem beigazolódni látszott.) Újabban azonban megint szaporodnak az aggasztó jelek. Mesélték, hogy a Tisza-parti városunk ifjúsági fesztiválja alatt fekete bőrruhás ifjak masíroztak végig az utcákon díszlépésben. s ajánlatos volt kitérni előlük.. Legutóbb a tévé mutatta, hogy az MTK —FTC meccsen nem csak a zöld-fehér lobogókat lengették, hanem — nem minden célzatosság nélkül — az NSZK (?) zászlaját is magasra emelték. (Az már csak szokásos ráadás, hogy utána törtek-zúztak a stadion környékén.) A múltkorában a piros vonat peronján hősködött barátnője előtt egy kevéssé vonzó típusú ifjú, hogy ők(!) bizony mindenkit helyben hagynak, válogatás nélkül, akinek sötétebb a bőre az itthoni átlagnál. (Már persze, ha nincsenek túlerőben.) Legutóbb pedig egy — magát zenekarnak tekintő csapat kezdte nyilvános koncertjét Nyíregyházán „Sieg! Heil!" felszólítással. Nem árulom el a nevüket, mert bízom benne, hogy itt tényleg csak éretlenséggel, a tehetségtelen aranyifjak kitűnni vágyásával állunk szembe, s talán most még elegendő a szolidabb figyelmeztetés is. L ehet, persze, hogy tévedek, s egyes esetekben eljött máris a keményebb fellépés ideje, de még mindig inkább bízom a nevelésben, a meggyőzésben ; fenyegetés helyett a beszélgetés, a megérteni próbálás (nem elfogadás!) szándékának az erejében. Mert egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ennek a korcs ideológiának tényleges tábora lehet ebben az országban. Papp Dénes Két hét múlva Kezdődik karácsonyfavásár 1987. november 26., csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 4,30—7,59: Reggeli zenés műsor. — 8,20: Lapszemle — 8,30: örökzöld dallamok. — 9,16: Zeneiskolásoknak. — 9,30: Hírek, érvek, vélemények. — 10,05: ..Embertan” — középhaladóknak. 10,35: Muzsika gyerekeknek. — 10,50: Népdalok, néptáncok. — 1.1,27: Eric Knight: Sam Small csodálatos élete. 3. rész. — 12,30: Ki nyer ma? — l'2,45: Darvasi István jegyzete. — 12,55: Ady Endre versei. — 13,00: Yehudi Menuhin hegedül. — 14,10: Rádiónovella. — 14.27: Daljátékokból. — 15,06: Krúdy Gyula írásaiból. — 16,05: Révkalauz. — 17,00: A családi költségvetésről. — 17,30: Hang- szerke-ttősöík. — 17.55: Hamarosan halUjuk ókét. — 18,15: Mese. — 18,25: Könyvújdonságok. — 18,30: Esti magazin. — 19,1-5: Lottósorsolás. — 19,23: Kétszer Molnár! — 20,16: Várhelyi Endre. I. rész. — 20,53: Zenekari muzsika. — 21,30: Koskóstoló. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Különleges övezet Ná- náson. — 22,40: Az „Ifjú Szívek”. — 23,10: A oboa virtuózai. — 0,15—4,20: Zenés műsor. PETŐFI RÁDIÓ 4,30^—7,59: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Nóták. — 8.20: A Szabó család. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05—12.00: Zenés délelőtt. — 12,10: Fúvósindulók. — 13,05: Nosztalgiahullám. — 14,00: Ezt is tudjuk Borsodban. — 15,06: Tudományos könyvespolc. 15,10: Operaslágerek. — 15,45: Törvény- könyv. — 16.00: Sanzonpódium. — 17,10: Dzsessz. — 17,30: Zöld telefon. Környezetvédelmi műsor. — 18,30: Slágerlista. — 19,05: Operettkedvelőknek. — 20.00: A Poptarisznya dalaiból. — 21,05: A rádiókabaré ajánlóműsora. — 22,15: Tamássy Zdenkó szerzeményeiből. — 22,30: A Boszna mentén ... — 23,00: Prince nagylemezei. 6. rész. — 0,15—4,20: Zenés műsor. BARTÓK RÁDIÓ 6,05: Muzsikáló reggel. —8,13: Helikon Fesztivál. 1987. 3. rész. — 9,25: Händel: 'Acisz és Galat he a. — 11,10: Kamarazene. — 12,10: Modern operákból. — 13,05: Magyarán szólva ... — 13,20: Magyar zeneszerzők. — 13,58: Otto Klemperer vezényel. — 15,00: Pophullám. — 15,59: Kamarazene. — 17.00: Bevezetés a filozófiába. — 17.30: Zeneközeiben a magnósok. — 18.30: Román nemzetiségi műsor. — 19,05: Szimfonikus zene. — 20,30: A futár. Rádióinovella. — 21,00: Martin Stephenson. — 21,40: Operaáriák. — 22,08: Napjaink zenéje. 2. rész. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 6,20—6,30 és 7.20—7.30: Hírek, tudósítások Észak-TiszántúÍról. (A reggeli adás szerkesztője: Ágoston István.) — 17,30: Hírek. — A V’Moto-Rock együttes felvételeiből — Bánszki István könyvkritikája — Kié lesz a felújítás? (KoLláth Adrienne) — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Müsorelö- zetes. (Az esti adás szerkesztője: Horvát Péter.) MAGYAR TV 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9,05:,Teledoktor. Orvosi tanácsok tíz percben. Az immunrendszerünkről. — 9,15: Nagy L^jős: A tanítvány. Tévéfilm. — 10,20: Kalendárium 1987. — 11.10: Képújság. — 16,00: Hírek. — 16,05: Kéz és szem. Kanadai dokumentumfilm. — 17,00: Képújság. — 17,05: Reklám. — 17,15: Popkorong. — 17.55: Milyen ember a sportoló? — 18.25: Reklám. — 18.40: Miki és Donald. Amerikai rajzfilmsorozat. 7. rész. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás. — 19,20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. 20,05 : A holnap cirkusza. Francia film. — 21,00: Panoráma. — 22,00: Telesporl. — 22,30: Bemutatjuk Mocsári Károlyt. — 23.05: Híradó 3. 2. MŰSOR 17,00: Digit-alk. 17. rész. — 17.30: Képújság. — 17.35: Pannon krónika. — 18.35: Tévétorna. — 18,40: Betűreklám. — 18,45: L. Feuchwanger: Marie- Antoinette. Színmű három felvonásban. — Közben: 20.50: Híradó 2. — 22.00 : Képújság. SZLOVÁK TV 1. műsor: 9.20: Szovjet tévésorozat. — 10.30: Honvédelmi magazin. — 11,10: Orvosi tanácsok. — 11,20: Művelődési sorozat. — 11.50—12,20: Tévébörze. — 16,15: Osztrák dokumentumfilm. — 17,05: Ipari tanulókról. — 17,35: Cseh muzsika a határokon túl. — 17,55: Közép-szlovákiai magazin. 18.20: Esti mese. — 18.30—19.10: Kék fény. — 19.30: Híradó. — 20.00: A Zykovov család. Tévéjáték. — 21.25: Találkozás barátokkal. — 22.05: Koncert. 2. műsor: 17,30: A tengerész és a kutya. Román—NSZK film. — 19.00: Torna. — 19.10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Az NDK Tv zenés szórakoztató műsora. — 21.00: Labdarúgó-összefoglaló. — 21.10: Utazó kamera. — 21,30: Híradó. — 22.00: Világhíriadó. — 22.15: A háború vége. Jugoszláv film. SZOVJET TV 14.00: Hírek. — 14.15: A Lileo grúz együttes műsora. — 14,40: Tizenhat évig és azon tűi. — 15.25: Hírek. — 15.30: Dokumentum film Mongoliáról. — 16.00: Mongol művészeti kollektívák koncertje. — 16.30: Rajzfilm. — 16.45: Világhíradó. — 17,00: Sakk vb. — 17,05: Rajzfilm. — 17,15: A Konvszo- mol KB titkárai válaszolnak. — 18,15: A Borogyin vonósnégyes hangversenye. — 19.00: Híradó. — 19,40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: Mi és a zene. — 20.50: Világhíradó. — 21.30: Ali baba és a negyven rabló. Film. l. rész. — 22,34: Hírek. — 22.39: A moszkvai Kreml. Dokumentum- film. — 23,04: Ismerős dalLa- mok. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: VANG FU. A KUNGFU HŐSE. Béke mozi: de.: FOGADJUNK! Du.: FOGADJUNK! Móricz mozi: FRANKENSTEIN MENYASSZONYA. 2«., csütörtök, 15,30: Pinokkió. Bérletszünet! 19,00: őfensége pincére voltam. Rérletszünet í Krúdy Színpad! 26-án, csütörtökön 16,00, 18,00 órakor a hangversenyteremben: Nosztalgia mozi: Hetenként egyszer láthatom (1937). 26-án, csütörtökön, 20,30 órakor a hangversenyteremben: Fódiumsorozat. PAPP VERA és HEGEDŰS D. GÉZA önálló estje. Belépődíj: 70.— Ft. December második hetében országszerte megkezdődik a karácsony favásár. A Belkereskedelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint az állami gazdaságok és a magántermelők kellő mennyiségű fenyőfát termelnek ki, s a kereSkedelem a tavalyihoz hasonlóan másfél millió fa értékesítésére számít. A tapasztalatok szerint évről évre csökken az érdeklődés a viszonylag olcsó lucfenyők iránt, amelyeknek tűlevele gyorsabban h ultik, mint a többi fajtáké. Hasznos tudnivaló a vásár- lóknaik, hogy a karácsonyfa- szabványban rögzített minőségi követelmények szerint a fán nem engedhető meg a nyilvánvaló hibának számító törött törzs, a görbe növés és egyéb szembeötlő torzulás; továbbá a száradás vagy betegség miatti tűbarnulás, illetve korai hullás. Az árusoknak a szabvány előírásai szerint a vágás táptól a csúcs végéig kell mérniük a Tát. Az Ipari Szövetkezetek Szabolcs-Szatmár megyei Szövetsége pályázatot hirdet: MŰSZAKI OSZTÁLYVEZETŐ-HELYETTESI munkakör betöltésére. A munkakör 1988. január 1-től tölthető be. Pályázati feltétel: mérnök-közgazdász vagy gazdasági mérnöki végzettség. Fizetés: szakmai gyakorlattól függően megegyezés szerint. A pályázatot a megjelenést követő 20 napon belül a szövetség vezetőjéhez kell benyújtani. Cím: Nyíregyháza. Báthori út 5. (2481) Az AGRO-INDUSTRIA Gyümölcs-Dessert GT. DECEMBERBEN BEINDULÓ ÜZEMÉBE Állast hirdet — tartósítóipari művezetők (két műszak) — kazánfűtőik (három műszak) — élelmiszeripari minőségellenőr — női, férfi betanított munkások (két műszak) — faipari üzemvezető — CO2 vizsgával rendelkező hegesztőik felvételére. Fizetés a vonatkozó rendeletek alapján, megegyezés szerint. . Jelentkezni lehet a GT. vezetőjénél Nyíregyháza-Császárszálláson. __________________________________(71010) I MESVElCS VÁROSI [ ^ MŰVELŐDÉSI KÖZPONT