Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-18 / 272. szám
1987. november 18. Kelet-Magyarország 5 A RÁDIÓBAN HALLOTTUK: Nevek ürügyén: Babits Meghittek a hétfői esték. Nem villog az örökégő a sarokban, s a hangulatlámpa körül üllő család ilyenkor adja-kapja azt a meleget, ami összeforraszt embert emberrel. És milyen nagyszerű, amikor a rádió műsora is kínál ehhez valamit. Szépet és igazat. Ha azt mondom, nekem feledhetetlen marad a hétfői este, akkor higgyék el, nem valami túlzó vallomásról van szó. Nagy vendégünk voílit Babits. Hogy érdemes-e egy korábban már sugárzott programról szólni? Nagyon 'is. Mert ez az este volt az, amikor zavartalanul lehetett az otthonokban jelen a Költő, minden emberi nagyságával, esendőségével, bánatával és reményével. Az a Babits, aki két kínnal küzdőit. A betegségével és a világ bajával. Mert a kor, ami feltárult előttünk, a háború előtti éveket és a tragédia élső időit 'idézte. Két kór. Az egyik Európát rágta, a másik a szó szoros értelmében szorította Babits torkát. Halálos két kór. Ebben az időben, ott a halálos ágyon, Babits a világról elmélkedik, az életről és a halálról, magyarságról, európaiságról. Temet. A humánum elhalásának tragédiája és az ő közelgő halála között rokonság van. Egy hitben élt ember szembesüli azzal, hogy Sebasta püspökének gyertyája nem volt képes megmenteni az ő életét, s a kiáltó költő jajpanasza nem képes 'megmenteni a 40-es évek világát. De szava gyönyörű, elgyötörtén is gyémánt, sírása férfikönny, de nem leszerelő, hanem biztató. Kézdy György Babits megszemélyesítése nagyszerű színészi bravúr volt. Ér- des-reszelős hangja, a ba- bitsi gondolatokat kifejtő intellektusa lebilincselt, s észre sem vettem, hogy már a tízét is elütötte az óra. Korányi Tamás műsora, a Nevek ürügyén széppé tette a hétfőt, figyelésre késztetett és kényszerít arra, hogy Babits társaként legyünk féltői a világnak, az emberségnek, az életnek. (bürget) Komszomolisták a megyében A szomszédos Kárpátaljáról érkezett közel negyventagú küldöttség kedden délelőtt Szabölcs-Szatmár megyébe. A Komszomol Ung- vár megyei Bizottságának másodtitkára, Vlagyimir Ba- csigin vezetésével érkezett szovjetunióbeli fiatalok Ung- vár, Munkács, Nagyszőlős, Beregszász térségéből jöttek tapasztalatcserére. Vendéglátóik, a KISZ megyei, városi, illetve néhány nagyközségi bizottsága segítségével négy napig ismerkednek a szabolcs-szatmári fiatalok életével. Többek között ellátogatnak a nyíregyházi Ság- vári Termelőszövetkezetbe és az ilonatanyai tangazdaságba is. A komszomolisták pénteken délután utaznak haza megyénkből. Kisnyúl — Nézd, nyuszi! — mondja az autóbuszon utazó idős néni a mellétté', anyja ölében utazó gyereknek, aki szemmel láthatóan nem vesz tudomást róla. Mamája kissé kényszeredetten beszélget az igyekvő hölgygyei, aki tnosolyt próbál csalni a gyerek arcára. — Még egy nyuszi! —r mosolyéra az , idős néni, s megsímogatja a mereven előre néző gyermek arcát. Telik az idő, fogynak a kilométerek, s mindketten kitartanak saját álláspontjuk mellett. A gyerek nemhogy elmosolyodna, hanem egyszerűen rá sem néz utastársára. — Kisnyúl! — hajtogatja az idős hölgy, miközben az autóbusz beérkezik a városba. Ekkor azonban megfordul a gyerek, a nénire néz és unottan közli: Nyíregyházán nincs is nyúl * -. i i i i > (kertész) HALBOSÉG A KARÁCSONYI ÜNNEPEK ELŐTT. A karácsonyi szezon előtt több ponty és busa jut az üzletekbe, mint a korábbi években. Fogvédő édesgyőkér ' jp des és jót tesz a fogaknak — ezzel a csupán r látszólag ellentmondásos tulajdonsággal ruházták fel a jeruzsálemi héber egyetem tudósai az édesgyökérből nyerhető cukrot — írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A glicirrizin, amely az édesgyö- kérbokor gyökereinek sajátos ízét adja, ötvenszer olyan édes, mint a cukor. Ugyanakkor megvédi a fogakat a szúvasodástól. Az izraeli kutatók azt tapasz- ; talták, hogy a glicirrizin — a cukortól eltérően — nem termel olyan mikroorganizmusokat, amelyek a félel- ‘ metes fogkövet hozzák létre. A glicirrizin megaka- | dályozza, hogy az az enzim, amelyet a cukor egyfaj- j ta ragadós anyaggá változtat, az ártalmas mikroorga- I nizmusokat a fogakra tapassza. Mindemellett növeli a j fluoridfelvételt, és gátolja a fogzománc mészvesztesé- I gét. Az édesgyökérből nyert cukor nem károsítja a száj hasznos mikroorganizmusait. A kutatók ezért javasolják, hogy amennyiben lehetőség nyílik rá. az édességek előállításánál is alkalmazzák az édesgyökérböl nyert I cukrot, sőt, adagolják a fogkrémekhez is, hogy ez- I által növekedjék azok hatása. Holnaptól videoszemle Mikortól rendelnek Örökösföldön? Felépült az új városrész orvosi rendelője, javul az ott lakók orvosi ellátása. Egészen pontosan mikortól? — tettük fel a kérdést dr. Barta Tibornak, a városi tanács egészségügyi osztály- vezetőjének. — A műszaki átadás már egy hete megtörtént, jelenleg a hiányokat pótolják. Úgy terveztük, hogy decemberben bebútorozzuk a rendelőt és január folyamán megkezdődhet benne a munka. — A lakótelep valameny- nyi korosztályának megoldódik helyben az orvosi ellátása? — Természetesen, lesz felnőtt és gyermek körzeti orvosi rendelő, valamint helyet kap az épületben egy csecsemő-szaktanácsadás is. B. A. Dioptria N em vagyunk Talált Tárgyak Hivatala! Ne tessenek hozzánk kulcscsomókat, irattárcákat, jogosítványt, miegyebet hozni — ez nem a mi reszortunk. Nincsen szemüvegünk arra, hogy kikutassuk, melyiknek ki a gazdája. Apropó, szemüveg! Most mégis van belőle egy példányunk. Igen vastag, sok dioptriás, újnak tűnő — valószínűleg nagyon hiányzik annak, aki valahol a nyíregyházi körút környékén elvesztette ... (—pp) Rangos eseménynek ad otthont — immár harmadik alkalommal — a város, a megyei művelődési központ: holnap megkezdődik a III. Országos videoszemle és tanácskozás. A video és a videózás jelentősége közismert. A szemle célja az, hogy elősegítse a hazai videózás fejlődését, seregszemlén teremtsen lehetőséget egyéni alkotóknak és alkotóműhelyeknek a bemutatkozásra, az információcserére. A Művelődési Minisztérium, a Közművelődési Információs Intézet, Szabolcs- Szatmár megye Tanácsa és a megyei művelődési központ által meghirdetett szemlére az alkotók 280 filmet neveztek be, s ezek közül az előzsűri 94-et fogadott el versenyműsornak. Ezek között több szabolcsi alkotás is szerepel. A program igen gazdag, a szemle keretében találkoznak Nyíregyházán először a szocialista országok videoszakemberei. A négy napig tartó rendezvénysorozat november 19-én, csütörtökön 9 órakor kezdődik a korábbi szemle díjnyertes alkotásainak vetítésével. A videoszakemberek találkozóját este 7 órakor nyitják meg. A művelődési központban tartott vetítéseken —, melyet belépődíj ellenében bárki megnézhet —, ötven monitoron és négy kivetítőn egyszerre négy-öt műsor látható. Az eredmény- hirdetés vasárnap délelőtt lesz. Hogy melyik gyermekét tartja az ölében Lakatos Vilmos- né? Azt talán még ő sem tudja. A kisvárdai hármas ikrek 36 éves édesanyjának még bizonyára szüksége lesz egy kis időre, amíg Istvánt és Józsefet meg tudja különböztetni egymástól. A harmadikkal nincsen baj, mert az kislány lett, a neve: Ilona. A kicsik — mint korábban megírtuk — november 9-én császármetszéssel születtek, összesen 5800 grammal, de azóta szépen fejlődnek. A babákat és a mamát Tornyospálcán már hat gyermek várja haza. Megyei alkotók aukciója Első ízben hirdet nyilvános aukciót a megyében élő hivatásos és nem hivatásos alkotók számára az Amatőr Képzőművészek Tanácsának Szabolcs-Szatmár megyei vezetősége. Az árverésre a szervezők személyenként legfeljebb öt alkotást várnak a festészet, grafika, plasztika és iparművészet műfajában. Először az AKT megyei veERZSÉBET-NAPRA egy szál virág mellé szép ajándék az Erzsébet-könyv. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent legújabb névnapi kötet tartalmazza többek között Anglai Erzsébet, Báthory Erzsébet történetét, olvashatjuk benne Karinthy Frigyes: Erzsébet színházba megy, Arany: Mátyás anyja című írását. A Katalinok, Máriák, Júliák és Erzsébetek után a közeljövőben a Lászlók, Ágnesek és Ilonák köszöntésére adnak ki hasonló könyvet. • Telelottó 34, 42, 52, 76, 89 TELEFON A SZÍVRŐL. Újra hívható ma, szerdán délután öt és hat óra között a nyíregyházi városmajori művelődési házban a „Telefon a szívről” szolgálat. A 11-701 számon orvos válaszol a kérdésekre. zetősége mond esztétikai bírálatot a beadott művekről, valamint megítéli a megjelölt ár helyességét, majd az országos névjegyzékben szereplő • alkotókból álló szakmai zsűri bírálja el az egyes alkotásokat. Az árverésre bocsátott munkákat — a kikiáltási árral együtt — Nyíregyházán, a Váci Mihály művelődési központ galériájában lehet megtekinteni december 3—4—5- én. Ugyanitt lesz az aukció is december 6-án, vasárnap délelőtt 10 órától. Megélénkül ősszel a nyíregyházi faiskolai lerakat forgalma, viszik a gyümölcsfákat, díszcserjéket a kiskerttulajdonosok. Ebben a szezonban a szilva és a meggy volt a legkelendőbb, ez fogyott el a leghamarabb, s nincs 'már a keresett hamis ciprusból sem. Aki viszont oszlopos tuját, borókát, díszcserjéket, vagy idared-, kajszi-, cseresznye- és őszibarackoltványokat szeretne vásárolni, az bő kínálatból válogathat. Jó hír, hogy nagy mennyiségű fólia érkezett, ami az utóbbi időben hiAutósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 1119 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 321 ■ Trabant Lim. Sp. (Debr.) 9 027 Trabant Combi (Debrt) 2 780 Wartburg Standard (Debr.) 1421 Wartburgi SpSéJ. (Debr.) 3 041 WartburgrfflÉDÉolót. (Bp.) 10 598 Wartburg jfourat l(pebr.) 1 617 Skoda 105 S (Debr.) 8 849 Lada combi (Debrecen) 5 674 Moszkvics (Debrecen) 293 Polski Fiat 126 P (Debr.) 1 713 FSO (Polski F.) 1500 (Győr) 6 973 Dacia Limousin (Debr.) 6 235 Dacia Combi (Debrecen) 2 845 Dacia TLX (Debrecen) 2 552 Zastava (Budapest) 18 372 Volga Limousin (Bp.) 1 297 Volga Combi (Bp.) 1 113 ánycikk volt. A nagy forgalmat bizonyítja, hogy a lerakat egy hónapon belül 3 millió forint értékű szaporítóanyagot adott el. ÜGYVÉDEK KITÜNTETÉSE. Az igazságügyi miniszter dr. Novák Istvánnak, a Nyíregyházi 2. számú Ügyvédi Munkaközösség vezetőjének a „Kiváló munkáért” kitüntetést adományozta. Miniszteri dicséretben részesült dr. Móra István, a Szabolcs- Szatmár megyei Ügyvédi Kamara sportbizottságának elnöke. Elsnóblizott élet ELKELT A MEGGY Bő kínálat díszcserjékből Halálos baleset Albertirsa külterületén Végshő János 27 éves matróz, győri lakos személygépkocsijával áttért az úttest bal» oldalára és ösz- szeütközött egy tehergépkocsival. A személygépkocsi utasa, Végshő Jánosné 54 éves takarító, nagykállói lakos a helyszínen meghalt, a személygépkocsi vezetője súlyos, a tehergépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Végshő megsértette az előzés szabályait. (MTI) Koponyacsonttörés és agysérülés végzett ez év február 3-án a vasmegyeri O. Jánossal. Halálát ivócimborája, a többszörösen büntetett Bódi János okozta. A vasmegyeri presszóban snób- Liztak együtt február elsején, mindketten ittasan. Bódi jó formában volt, három üveg bort nyert — amit társa a játék végén nem akart kifizetni. Emiatt összevesztek, majd összeverekedtek. Bódi kirohant a presszóból és magához vett egy majdnem két méter hosszú keményfa- karót. Amikor O. János kilépett az ajtón, a jeges kövön megcsúszott, és a földre esett. Ekkor támadott Bódi János, olyan ütést mért áldozata fejére, hogy a koponyája teljesen szétzúzódott. A körülöttük állók hiába akartak közbeavatkozni, a feldühödött férfi őket is megfenyegette, ha megmozdulnak, kapni fognak. Bódi Jánost emberölés bűntette miatt a Szabolcs-Szatmár Megyei Bíróság 12 évi fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és elrendelte a kényszergyógyítását. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, de a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet helybenhagyta. B. A. 18., szerda JENŐ NAPJA A Nap kél 6 óra 52 perckor, nyugszik 16 óra 07 perckor. A Hold kél 3 óra 26 perckor, nyugszik 14 óra 27 perckor. Harmincöt éve halt meg Paul Eluard (1*95—1952) francia költő, a haladó francia irodalom egyik vezéralakja. Várható időjárás az országban ma estig: napközben csak néhol várható eső. A magasabb hegyekben hózápor is lehet. Megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között lesz. REKLÁMPROPAGANDIS- TÁK és dekorációs szakemberek számára szervez előadásokat a Magyar Reklám- szövetség megyei szervezete november 18-án, szerdán délelőtt fél tíztől a MÉSZÖV tanácstermében (Nyíregyháza, Lenin tér). Nagy Péter, a Magyar Reklámszövetség főtitkára a harmadik világ reklámkonferenciájának tapasztalatait ismerteti. Gold- mann Miklósné, a Magyar Reklámszövetség munkatársa pedig a dekorációs szakemberek új vállalkozási formáiról szól. A BELÉPÉS CSAK TORNACIPŐBEN! játékos sport- vetélkedő döntőjén, csütörtökön délután a Vasvári Pál Gimnáziumban kiderül, hogy ki lesz a legügyesebb: a gimnázium, a kereskedelmi, a közgazdasági vagy az egészségügyi szakközépiskola csapata. Megér egy mosolyt Az állatkertben az egyik oroszlán megkérdezi a másiktól: — Kitörtél már innen? — Igen, egy évvel ezelőtt elbújtam a városházán. Mindennap megettem egy tisztviselőt, senkinek sem tűnt fel. Csak amikor felfaltam a takarítónőt, kezdtek el vadul üldözni. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: BARTHA ANDREA Esti ügyelet: 15-124 M Keletagyarország képek]