Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-09 / 238. szám

1987. október 9. Kelet-Magyarország 3 „PARASZTIVADÉK VAGYOK, NYERSNYAKAS PARASZT. HA VALAMIT A FEJEMBE VESZEK, S HA VALAMIRE RÁTESZEM AZ ÉLETEM, AZT VÉGBE IS VISZEM. EL­SŐSORBAN EZ TARTOTT MEG ITT, MEG AZ, HOGY TÁRSAKAT TALÁLTAM.” OLÁH LÁSZLÓ TUDJA: Megszállottak nélkül nincs siker Hajdan a jó gazda sosem mulasztotta el, hogy vendégé­nek meg ne mutassa portáját. Az udvart, az istállót, a jó­szágot, a ház körüli gépeket. Ilyen mozdulattal és szán­dékkal — a nem halványult ősi gesztussal — fogott karon Oláh László tsz-elnök Ököritófülpösön, s mutatta portá­jukat. A fonodát, ahol 230 asszony dolgozik három műszak­ban; a tárolót, ahol csodás körte és alma látható; a szárí­tót, melyen most a pektinnek való almatörkölyt szárítják nyugatnémet megrendelésre, s ahol hamarosan indul a szójaprogram. Az elnökön nyoma se látható szorongásnak, a kételynek, a pár év előtti csőd traumájának. Az elnökön nyoma se lát­ható szorongásnak, a ké­telynek, a pár év előtti csőd traumájának. Valami a* múltról Hogy mindez érthető le­gyen, valamit szólni kell a múltról. Irta lapunk is: az itteni tsz a felszámolás ha­tárán állott. Veszteség, nyo­masztó adósság, valami ért­hetetlenül kialakult rendet­lenség jellemezte az Egyetér­tést, mely öt falu, ököritó- fülpös, Rápolt, Géberjén, Fül- pösdaróc, Győrtelek 5200 la­kóját, 4400 hektár földjét fogta össze. Mint ilyenkor ál­talában, itt is voltak helyi maffiák, vádaskodások, elő­ször közöny, majd a baj hal­latán rémült eszmélés rázta meg a tagságot. Ilyen körül­mények között jött Máté­szalkáról az új elnök, Oláh László. — Győzködtek, nem is ke­veset, hogy vállaljam el az elnökséget. Szabódtam, této­váztam, majd belevágtam. Parasztivadék vagyok, nyers­nyakas paraszt. Ha valamit a fejembe veszek, és ráteszem az életem, azt végbe is vi­szem. Elsősorban ez tartott meg itt. meg az, hogy tár­sakat találtam. És talált 14,5 millió szaná­lási hitelt és alaphiányt, meg 23 milliós adósságot a köl­csönös támogatási alapnak. Más nem maradt, mint meg­keresni az utat, ami kifelé visz a gödörből. — A maguk újságja is meg­írta, hogy 84 körül azt mond­tam: ma rögös úton, tövisek között járunk, de ki fog itt még nyílni a tubarózsa. Nos, ha még nem is nyílott ki tel­jesen, de bimbózik! Kellett ide a szigor — mondja gon­dolatait Endrődi György, a fonoda friss művezetője, párttitkár —, meg az ötlet, és a megszállottság. Akik hit­tünk, azoknak lett igaza. — Volt idő, amikor bejöt­tek hozzám — így Oláh László — s mondták: vigyáz­zon elnök, megúsztatják ma­gát! Ki féltegetett. ki szer­vezkedett, aztán lassan, csendben változott a világ. A szatmári ember, aki szorgal­mas, erejét meghaladóan dolgozik, végtére csak egy dolgot fogad el mércének: a munka eredményét. Ez hoz­ta a változás első jeleit. Váltani, váltani, váltani Pénzre nem lehetett szá­mítani. Segítségre se na­gyon. Marad a saját ész. Foglalkoztatni kell az asszo­nyokat. Elfogadták o lőrinci fonó ajánlatát, s létesítettek egy három műszakos üzemet. Pontosabban gyárat. Itt van vasút, az infrastruktúra meg­engedte az ilyen ipart. Rá­jöttek, hogy a szójának jövő­je lesz. Vetettek 100 hektárt, s most növelik a területet. Darálva, szárítva ez nagy üzlet lesz. Felvásárolják a környék léüzemeinek cefré­jét. Szárítják, s irány az NSZK. Rekonstruálják az ál­lattenyésztő telepet, a tér­ségnek nyitott pályázat alap­ján ehhez támogatás jár. A mai 4700 literes fejési átlag rövidesen 4800 literre nő. Tartják az anyajuhokat. Nö­velik a hetven hektáros kör­teültetvényt, ez felfutó üzlet. Kiadták bérbe az almát, így kevés a gondjuk vele. Fel­futott a takarmánytermesztés is. Az idén már tisztes nye­reséget várnak. — Manapság 54 ezer fo­rint egy tag évi fizetése. De tudunk fizetni, s ez nem kis dolog. Ma mindenkinek tu­dunk munkát adni. Ezt is becsülik az emberek. Min­denképpen azt akarjuk, hogy teljesítsük azt a követel­ményt, amit a Pénzügy-mi­nisztérium állított velünk szemben: 95-ig évente ki­hozzuk a 4.8 milliós nyeresé­get. Ez jelentheti, hogy a nyomasztó adósságokat csök­kentik. Ingyen nem adják ezt. nem is kell — mondja az elnök. A gondolkodás, a saját megoldások keresése, a táj adottságainak kihasználá­sa, a lehetőségek megraga­dása, az új bátor felvállalá­sa — ez a mai ököritói men­talitás. De azt sem tagadják, a fonodához is egyre na­gyobb reményeket fűznek. Csak egyszer az életben Hogy véletlen volt? Vagy nagyon is tudatos választás? Nem tudom. De amikor Vén Zalánnal, a fonoda techno­lógiai vezetőjével beszélek, minduntalan az forog a fe­jemben, mi is hozta ide őt és a fonodát vezető felesé­gét, Idát? Pápa, Budapest. Miskolc után itt telepedtek le. — Nézze, fiatalok va­gyunk. Az életben ritkán, ta­lán csak egyszer adódik olyan helyzet, hogy az em­ber kap üres termeket, csu­pasz falakat, s azt mondják neki: csinálj üzemet! Itt, ha valami jó, akkor a mi si­kerünk is, ha kudarc ér, ak­kor gondolkodhatunk, hol és ■mit rontottunk el. Hogy meg­szállottak vagyunk? Igen, de enélkül semmi nem megy! Van abban valami csoda, amikor az ember végigmegy a gépek között, s látja, hogy az itt dolgozók a tőlünk ta­nult mozdulattal kezelik a gépet. És hogy lassan, de közösséggé formálódnak. Kell másfél év ahhoz, hogy tuda­tos legyen a munkájuk, de ez tőlünk is függ, hogy így legyen. Évente ezer tonna fonal — nem kis mennyiség. Gyapot­ból készül, s a lőrinci gyár termelésének egyharmadát adja. — Tudja, az úgy van er­refelé, hogy aki megélt a fal­cainkban 30 évet, az már nem megy el innen — mor­fondíroz Endrődi György —, az marad szatmárinak, fül- pösinek, géberjéninek. rápol- tinak. darócinak, győrteleki- nek. De hát nekünk azt is el kell érni, hogy valaki egy­általán itt akarjon maradni, s legyen értelme, hogy itt marad. Ehhez viszont az is kell, amit Zalán mondott egyszer: valahová tartozni kell annak, aki marad. Ez a valahová itt a tsz, a fono­da, a falu, melynek meg kell adni a megélhetést. Tudja, olyan ez: most volt az Ökö- ritói táncegyüttes jubileuma. Én is táncoltam, mint régi tag. Mert ők is kötnek en­gem, a közösség, amiben le­génnyé serdültem. Amikor az idén május elsején felvo­nultunk, itteni falvak népe, lehettünk vagy 7—800-an. Talán ekkor éreztem először hosszú idő után, kovácsolódik egy közösség. Ha nem szé­gyellem, elsírom magam. Megtartani az itt élőt Nem véletlen, hogy End­rődi ezt sürgeti. Még eszem­ben van, hogy miket mon­dott a tanácson Fábián Fe­renc vb-titkár. Fogy a köz­ség, kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak. Elköltöző is van. nem egy. Sok fiatal iskolái után nem tér vissza, még akkor se. ha munkahelye kínálkozna. Pe­dig erőfeszítés van bőven, hogy megtartson ez a táj. Most készült el 26 millióért az új iskola. Megépült a víz­mű. Épült ravatalozó. És bár szűkös a pénztárca, terveik vannak, hogy szépüljön a fa­lu. Jó a közlekedés, elfogad­ható az ellátás. De kevés a pulya — ez mindig visszaté­rő mondat. — Volt itt arról szó — így az elnök —, hogy csináljunk kisszövetkezeteket a nagyból. Mondom én: minek parcel­lázzuk szét a földet és a gon­dot? Ha sok kicsi születik, ahhoz kellene először is egy jó, gazdag, erős műszaki hát­tér. Itt más megoldás nin­csen, csak a legtöbbet és legjobbat elérni azzal a 4400 hektárral és ezer taggal (470 nyugdíjas!), aki itt él. Mert a jövő itt a községekben a termelőszövetkezet. Látni, kell: Mátészalka munkahe­lyei is végeseknek bizonyul­tak. Az itt élőnek itt kell boldogulni. Csak akkor lesz több gyerek, csak akkor lesz több kedv az itthonmaradás- hoz. ha mi tudjuk nyújtani a biztonságot. Biztonságot, ér­ti, nem egyszerűen a napi kenyeret! Alig • hiszem, hogy olyan helyen járok, ahol még pár évvel ezelőtt a feloszlatás, a felszámolás réme fenyegetett. Keresem, honnan a hit. a bi­zalom. a bizakodás, a re­mény? A megszállottak vi­szik magukkal a többieket? Biztosan ez is ok. Az okos­ság és újkeresés energiákat szabadít fel? Föltétlenül. Vagy a felelősség nőtt meg, s baj tette felnőtté az itt élő­ket? Szüreti bál Ottjártamkor javában ké­szültek a szüreti bálra. Igaz, szőlő alig van, de sok más gyümölcs ünneplése is lehet ez alkalom. Van ilyen má­sutt is, minek erről szólni? — kérdheti valaki. Talán csak azért, mert itt öt falu népe készül rá. Űj, alakuló, s régi, feltámadó közösségek közös ügye ez. A visszatérő vígság eseménye. Amikor már nem kell lesütni a sze­met. Amikor már nem kell elviselni a szégyent és ku­darcot. És ami még rosszabb: a sajnálatot. Hátrányos ez a terület, a javából. De van valami meg­ragadó abban, amint példát mutatnak abban, mire képes a gondolkodó és cselekvő ember. A visszaszerzett tisztesség bálja lesz tehát » faluban. így értettem meg, hogy miért kísért oly büszkén körbe a portán, mint korai vendéget, szüret előttit, az elnök. Bürget Lajos GÉPKOCSI ÜLÉS-VÉDŐ HUZATOT az ország minden részébe szállítanak a nyíregyházi bútoripari szövetkezetből. Ebben az évben 12 ezer huzat készül különböző típusú gépko­csikhoz. (Farkas Zoltán felvétele) Adott szó ESETEK SORA TANÚ­SÍTJA: egyebek mellett szavahihetőségi válsággá! is küzdünk. Vajon miért? Milyen okok húzódnak meg az olykor már-már lánco­latban jelentkező negatív jelenségek, tendenciák mö­gött. Nem ritkán az anyag- és alkatrészhiány. Íme: a mester apróléko­san szemrevételezte, majd felbontotta a Longines már­kájú karórát, majd néhány pillanat múlva közölte a diagnózist: törött a felhúzó tengelye. Sajnálattal meg­jegyezte: most nincs, de megrendeli. Egy hét múlva nézzenek be. Eltelt a határ­idő. Az óra tulajdonosa je­lentkezett, a mester restel­kedve tárta szét a karját és újabb határidőt mondott. Ismét egy hét. Semmi ered­mény. Bosszankodás, fogad­kozás, szégyenkezés. Mind­ez egy aprócska alkatrész miatt. Persze nem lehet minden mulasztást az anyag- alkat­részhiányra' kenni, sze­mélytelenné tenni. Ott van az a jóhírű kőműves, aki előre felvette az elvégzen­dő, de ebek harmincadjára hagyott munkáért a súlyos ezreket és kereket oldott. AZ ÄLTALÄNOS MO­RÁLT rontja ha a hivata­los formába öntött, pecsé­telt szavahihetőség kérdő­jelei a hivatallal, amsak fe­lületes intézkedéseivel szemben merülnek ■ fel. Mert szavahihető-e az a ta­nácsi adóügyi csoport, amely hat hónapon belül ugyanannak az adófizető állampolgárnak egyszer több ezer túlfizetést, majd adóhátralékot mutat ki? Az újság — történetesen a Kelet-Magyarország — s annak munkatársa részére is öröm, ha írásra reflektál­nak, De még nagyobb, ha észrevételei nyomán, a hi­vatal intézkedik is. Ennek örültem magam is, amikor sok-sok nyugdíjas meg­nyugtatására hírt adhat­tunk róla, hogy szeptember 30-tól már a kért helyen is megáll a 12-es autóbusz Nyíregyházán a Kun Béla úton a Marx téri csomó­pontnál. Kíváncsiam várom így lesz-e? Papíron a ta­nács illetékes osztályvezető­je ígérte. Drukkolok neki, hogy szavahihetőségének megfeleljen, s ne legyintse- nek az állampolgárok erre isi VISSZA KELL TÉR­NÜNK az alapvető emberi, erkölcsi, etikai normák megtartásához és érvénye­sítéséhez. Nem kell tartani attól sem. ha kimondjuk: nincs, nem tudjuk megolda­ni. De ne ígérgessünk! Ne írjunk'olyan dolgokról em­lékeztetőket, amelyekről már az aláírás pillanatában is sejtjük, sőt tudjuk: meg­valósíthatatlan. Akkor leg­alább tudja a partner mi­hez tartani miagát. Könnyen láncolattá áll össze a szava- hihetetlenség, melyet vala­hol, valakinek meg kell szakítani. Hogy helyreáll­jon az adott szó becsülete. Farkas Kálmán (----------------------------------------^ Dísztelen E gy épület oromdí­szével ismét szegé­nyebbek lettünk. Újra bebizonyosodott, hogy a renoválások során áldozatokat kell hozni. Nyíregyházán ez nem az első épület, melynek fel­újításakor se a tervező, se a kivitelező, se a műsza­ki ellenőr, se a tulajdonos nem ügyelt arra, hogy va­lami, ami hagyományt je­lent, túlélje a kőműves kalapácsát. A Bethlen utcai iskolát jó szándékkal nézegettem. Szép — mondom magam­ban —, végre méltó a köntös. Aztán a homlok­zatra téved a szemem. És mit látok? Illetve mit nem látok? Az oromdíszt, azt a körzőt és kalapácsot, -ami az egykori ipariskola szimbóluma volt. Beva­kolták vagy leverték — édesmindegy. Tudom, ma ez nem ipariskola. Azért talán mégis megérdemelte volraa ez a szerény de ki­fejező dísz, hogy túlélje a tatarozást. Kései a bánat. Biztosan olyan ígéret hangzik majd el, mint a püspökség re­noválása után: majd a legközelebbi felújításkor visszaállítják az eredeti állapotot. Kár, hogy ezen a példán senki sent okult... (b.) V ____________________^ w Őszi vetés Idén a hosszantartó szá­razság miatt a szokott­nál kicsit később: szep­tember 22-én kezdték meg ezt a tennivalót a Ság- vári Termelőszövetkezetben Nyíregyházán. A rozs veté­sét — 682 hektáron — októ­ber 6-án fejezték be, így szerdától már az őszi búza vetésterületén állnak mun­kában a gépek. 4 tejbegyűjtés utolsó 22 esztendeje Búján szo­rosan összefonódott özvegy Frank József né ne­vével. „Bözsike néni" ahogy a -faluban szerétéiből hívják a kistermelők és a vásárlók — eddig négyszer kapott jó munkájáért ki­tüntetést. Mint sokunk életében, az övében is döntő szerepet játszott a véletlen. Amikor 1965-ben megüresedett a fa­luban a tejbegyűjtői állás, szinte gondolkodás nélkül pártolt át a mezőgazdaság­tól, a tejiparhoz. — A hatvanas évek vé­géig nagyon rossz körülmé­nyek között dolgoztam. Ed­digre azonban megszeret­tem ezt a munkát, így segí­tettem átépíteni a már el­avult tejbegyűjtöhelyet. Ak­koriban bizony napi 3000— 4000 liter tejet hozott üt fa­lu 250 tehéntartója, Volt munka bőven. A csarnok Nincs könnyű dolga. Akár vasárnap, akár ünnepnap, itt csak munkanap van. Ko­rán reggel ellátja a jószá­got, majd fél hatra megy a gyűjtőhelyre. Ahová — fa­lán kevesen tudják — nem csak tejet leadni jönnek az emberek, hanem a külön­böző tejipari termékeket vásárolni is. Bözsike néni pedig nem rest ezzel is fog­lalkozni. hiszen van olyan hét, hogy például Túró Ru­diból 1000—1200 is elfogy. A termelőktől körülbelül 8 órára-a megfelelő szabá­lyok szerint veszi át a te­jet. Ha esetleg valakinek problémája van az átvétel­lel, akkor azt igyekszik mi­hamarább tisztázni vele. nehogy sértődés legyen a dologból. Kilenc órára vé­gez a takarítással, utána pedig irány a határ. — Nekem már kevesébb is elég lenne, de ott vannak a gyerekek és az unokák. Jól jön nekik ez a kis plusz, amit így megtermelek. Este fél hattól aztán kez­dődik a tejbegyűjtés ismét. Kilenc óra után ér haza rendszerint. Ezután még el­látja az apróbb házkörüli munkát, amire napközben nem jutott ideje. £ rzsike néninek szep­tember végén lejárt a mandátuma, mi­vel elérte a nyugdíjkorhaJ tárt. Viszontlátással váltunk el, abban a reményben, hogy teljesül szívé-vágya és nyugdíjasként dolgozhat tovább, a jól megszokott munkahelyén. (szarsz)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents