Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-07 / 236. szám
4 Kelet-Magy Írország 1987. október 7. Koszorúzás Áradon Országszerte negenlékezttk a vértanúkril Az aradi vértanúkra emlékeztek kedden, mártírhaláluk 138. évfordulóján Aradon. A Maros-parti városban koszorúzási ünnepséget tartottak. Szüts Pál bukaresti magyar nagykövet, Vékás Domokos kolozsvári magyar főkonzul és Aradi Sándor alezredes, katonai és légügyi attasé kedden nemzetiszínű szalaggal díszített koszorút helyezett el a 13 vértanú kivégzésének helyszínén álló emlékoszlopra. Hazánkban országszerte megemlékeztek a magyar szabadságharc 13 vértanúhalált halt hős tábornokáról kedden. Az általános és középiskolák diákjai osztályfőnöki és történelemórákon, illetve úttörő- és KlSZ-összejövetele- ken idézték fel az 1848—49- es forradalom és szabadság- harc kimagasló alakjainak, katonáinak küzdelmét, s emlékeztek meg azokról, akiket 138 éve, 1849. október 6-án végeztek ki Aradon. Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Németh Károly, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Grósz Károly, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke táviratot küldött Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főititkárának, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa elnökének és Willi Stophnak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének, áz NDK megalakulásának 38. évfordulója alkalmából. A táviratban megállapítják: a társadalmi-gazdasági fejlődés kimagasló eredményeit, a békét és társadalmi haladást, az európai enyhülés és együttműködés ügyét szolgáló aktív külpolitika megbecsülést és növekvő nemzetközi tekintélyt biztosít az NDK-nak. Megelégedésünkre szolgál, hogy országaink széles körű együttműködése — közös céljainknak és érdekeinknek megfelelően — eredményesen járul hozzá népeink barátságának erősítéséhez. Megújulási program a Videotonban Új színes tv-csaléd A vállalat fejlesztésének, megújulásának ' programját vitatták meg kedden a székesfehérvári Videoton Elektronikai Vállalat vezetői. A program szellemében a következő években nagyarányú műszaki fejlesztést hajtanak végre, innovációs programokat valósítanak meg. A program végrehajtásának első lépéseként már meg is kezdték a televíziógyártás megújítását. Másfél milliárd forintot költöttek, illetve költenek erre a célra. A francia Thomson-cégtől vásárolt technológiával már jövőre megkezdik egy várhatóan még az ezredfordulón is versenyképes új színes tv- család nagy sorozatú gyártását. Hasorilóképpen a világszínvonalhoz való felzárkózást szolgálja a termékszerkezet megújítása. Ennek keretében kezdik meg a lézeres, úgynevezett CD- lemézjátszók és -lemezek gyártását, a nyugat-európai országokban kedvezően értékesíthető hangfalak továbbfejlesztését, s készülnek a cellarádió — a rádiótelefonrendszer — gyártásának megkezdésére. A számítás- technikai termékek körét egyebek között integrált irodai rendszerekkel bővítik. Mindezt licencek, gyártási eljárások megvásárlásával, intenzív saját fejlesztéssel, valamint vegyes vállalatok, leányvállalatok létrehozásával, illetve a külföldi tőke bevonásával akarják megvalósítani. Mindenkit érdekeiket (tt.) Ha eladunk Az ingó és ingatlan értékesítéséből származó jövedelem adóztatásáról Horváth Istvántól, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal osztályvezetőjétől kértünk tájékoztatást. Elmondta: személyi jövedelemadót kell fizetni az ingóságok nem üzletszerű értékesítéséből származó jövedelem után is, ha az az évi 100 000 forintot meghaladja. Jövedelemnek az eladási ár és a beszerzési ár különbözete számít. Természetesen költségként figyelembe kell venni a megszerzés és az értékesítés egyéb kiadásait, valamint az értéknövelő ráfordításokat. Egy példával bemutatva: ha valaki a 180 000 forintba kerülő személygépkocsit 320 000 forintért értékesíti, a keletkezett 140 000 forint (320 000—180 000) jövedelme az egyéb jövedelmével együtt adózik. Amennyiben a szerzéskori érték nem állapítható meg, jövedelemnek a bevétel 25 százalékát kell tekinteni. Adóköteles az ingatlan átruházásából, a vagyoni értékű jogról való lemondásból, ilyen jog alapításából, vagy átruházásából, illetőleg gyakorlásának átengedéséből származó jövedelem is. Az ingatlan fogalma azt hiszem mindenki előtt ismert, ezért bővebben a vagyoni értékű jogokról. E körbe tartozik a tartós földhasználat, a haszonélvezet, a használat, a telki szorgalom, az üdülő- használati jog és a külföldiek ingatlanhasználati joga. Az adó alapja ebben az esetben is az eladásból származó, a lemondásért, átengedésért kapott bevétel és a szerzéskori forgalmi érték, a megszerzéssel és értékesítéssel kapcsolatos költségek, az értéknövelő beruházások különbözete. Az ingatlanértékesítésből származó jövedelemnél két fontos dologra kell figyelni. Amennyiben a szerzéstől számítva 10 év eltelt, nem kell a jövedelem után adót fizetni. A törvény az ilyen értékesítést már nem minősíti spekulatívnak, a vételi és az eladási ár közötti kü- lönbözetet nagyrészt az inflációból származónak tekinti. Példa: Ha egy 1976-ban 500 000 forintért vásárolt lakást 1988-ban 1 500 000 forintért értékesítenek, nem állapítható meg adó. Amennyiben valaki 1980- ban szerzett (vásárolt, ajándékba kapott, örökölt stb.) 700 000 forint forgalmi értékű ingatlant 1988-ban 1 200 000 forintért értékesíti, a keletkezett 500 000 forint jövedelme az egyéb jövedelmével együtt adózik. Meg kell jegyezni azonban, hogy ez az 500 000 forint jövedelem kérelemre legfeljebb három részre megoszthatóan adóztatható. Ingatlanértékesítésnél nem az előbbi a tipikus. Ha valaki ingatlant ad el, ezt abból az okból teszi, hogy magának, gyerekeinek újat vegyen, építsen. A jogszabály mentességgel ösztönzi az ilyen jellegű mobilizációt. Nevezetesen, amennyiben az ingatlant értékesítő ebből az ügyletből származó jövedelméből saját maga, házastársa, volt házastársa, vagy gyereke részére két éven belül lakást vásárolt vagy öt éven belül lakást épít, mentesül az adó fizetése alól. Utalva az előbbi példára, amennyiben az 500 000 forint jövedelmét az eladó teljes egészében a már meghatározott hozzátartozók lakásproblémájának megoldására használja fel, nem kell utána adót fizetni. Aki nem adja el ingatlanát, hanem időnként jövedelem-kiegészítésként bérbe adja, az ebből származó jövedelme után is adót köteles fizetni. A lakás bérbe adása esetén, amennyiben a bérbe adó fizető-vendéglátó igazolással rendelkezik, s a bevételt idegenforgalmi szervezet (IBUSZ stb.) fizeti ki, a bevétel 40 százaléka, egyéb esetben 60 százaléka tekintendő jövedelemnek. Albérlet, ágybérlet esetén a bevételt a ténylegesen felmerült költségekkel (fűtés, világítás stb.) lehet csökkenteni. A nem lakás céljára szolgáló helyiségek (garázs, műhely, rendelő stb.) hasznosítása esetén a bevétel 70 százaléka tekintendő jövedelemnek. Az adókötelezettség a szerződés, a megállapodás időpontjában keletkezik, tehát ezt akkor az adóhatóságnak be kell jelenteni. KOSSUTH RADIO 4,30—7,59: Reggeli zenés műsor — 8,20: Gazdasági magazin — 8,50: Kis magyar néprajz — 8,55: Nóták — 9,18: Világablak — 121. rész — 9,48: Muzsika gyerekeknek — 10,05: Hangjáték — 11,00: Mi ez a gyönyörű? — 11,16: Operettrészletek — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Törvénykönyv — 13,00: Klasz- szikusok délidőben — 14,09: Magyar népi szövegek — 14,25: Operaslágerek — 15,00: Népzenei Hangos Újság — 15,40: Filmzene — 16,05: Magazin tizenéveseknek — 17,00: Az NDK nemzeti ünnepén — 17,29: Népzenei feldolgozások — 18,06: Könyvszemle — 18,19: Mese — 18,25: Könyviújdonságok — 18,30: Esti Magazin — 19,15: Fejezetek a rádiórendezés történetéből — 20,03: Beszélgetés Tátrai Vilmossal — 21,05: Gábor S. Pál dalaiból — 21,30: Emberkisérletek — 22,20: Tíz perc külpolitika — 22,30: Népdalok, néptáncok az NDK-ból — 22,41: Sugárforrások a diagnosztikában — 22,56: Szimfonikus zene — 0,15—4,20: Zenés műsor PETŐFI RÁDIÓ 4,30: Reggeli zenés műsor — 8,05: Idősebbek hullámhosszán — 8,50: Tíz perc külpolitika — 9,05—12,00: Napközben — zenés délelőtt — 12,10: Fúvószene az NDK-ból — 12,30: Népi zene— 13,05: A tegnap slágereiből — 14,00: Kívánságműsor — 15,05: Sport — 15,50: Diákfoci — 16,00: Poppanoráma ’87. IH/3. rész — 17,05: Könnyűzene — 17,30: ötödik sebesség — 18,30: Fiatal előadóik műsorából — 19,05: Népdalok — 19,30: Sport — 19,55: Albumajánlat — 20,50: Pogány József írásaiból — 21,05: Gáli István-emlékest — 22,05: A francia sanzon története — 10/8. rész — 22,44: Szimfonikus táncok — 23,20: Buddy Holly — VI/2. rész — 0,15—4,20: Zenés műsor BARTÓK RÁDIÓ 6,05: Muzsikáló reggel — 8,13: Rossini: A házassági kötelezvény — vigopera — 9,37: Zenekari muzsika — 11,00: Dzsessz — 11,20: Pillanatkép — 11,25: A szovjet kultúra hónapja — 12,08: Kamarazene — 13,05: Szonda — különkiadás — 13,35: Szabó Lőrinc — n/2. rész — 14,06: Puccini-áriák — 14,20: Magnóról magnóra — 15,00: Két lantszvit — 15,40: Kórusainknak ajánljuk —16,10: Szimfonikus zene — 17,20: Hangverseny — Közben, kb. 18,20: Operaáriák — 18,30: Szlovák nemzetiségi műsor — 19,05 —19,35: Iskolarádió — francia, orosz, angol társalgás — 19,35: A szovjet kultúra hónapja — Kb. 20,30: Külföldi tudósoké a szó — Kb. 20,45: Déry Tibor versei — 21,58: Madrigálkötetek — VIH/7. rész — 22,32: Hermann Kant: Az Aula NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúl- ról. (A reggeli adás szerkesztője: Horvát Péter) — 17,30: Hírek — Katona Klári énekel — Veress József kritikája a Napló szerelmeimnek című magyar filmről — Hangoslevél . . . (Kolláth Adrienne) — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelőzetes. (A délutáni adás szerkesztője: Ágoston István) 0 MAGYAR TV 9,00: Tv-toma nyugdíjasoknak — 9,05: Mire megöregszünk — japán tv-film — feliratos! — 10,10: Stúdió "87 — a televízió kulturális hetilapja — 11,10: Képújság — 15,15: Hármas csatorna — forró nyomon — 16,20: Hírek — 16,25: A Közönségszolgálat tájékoztatója — 16,30: „Egy szó, mint száz”— nyelvi fejtörő játék — Egri János műsora — 17,10: A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén — 17,50: Képújság — 17,55: Reklám —18,05: Üj Reflektor Magazin — érdekvédelmi riportműsor — 18,50: Cim-cim — irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek — Mo- liere — 19,10: Esti mese — 19,20: Reklám — 19,30: Híradó 20,00: Reklám — 20,05: Alek- szej Arbuzov: Tánya — tv-já- ték — 21,40: A hét műtárgya — Egyiptomi múmiadíszek (Szép- művészeti Múzeum) — 21,45: Budapesti Művészeti Hetek — Zenés Tv-Szímház — Verdi: Rigoletto — az opera televízióváltozata — 23,40: Híradó 3. 2. MŰSOR 17,05: Képújság — 17,10: Di- git-alk — bevezetés a számítógépek alkalmazásába. XX/8. rész: Számítógép és közlekedés I. — 17,40: ITV-Stúdium — a magyar pedagógia dokumentumai — Bakancsosok — 18,15: Tv-torna — 18,20: Sakkmatt — 19,00: A szovjet kultúra napjai Magyarországon a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére. Ünnepélyes megnyitó a Magyar Állami Operaházból. Megnyitó beszédet mond Va- szilij Georgijevics Zaharov, a Szovjetunió kulturális minisztere és Köpeczi Béla művelődési miniszter — 20,05: Gyermekálmok — francia film — 21,00: Betűreklám — 21,05: Híradó 2. — 21,20: Budapesti Körzeti Stúdió — 22,20:" Képújság SZOVJET TV 12,55: A legmelegebb hónap (film, 1—2. rész) — 15,20: Hírek — 15,25: Szovjet dalok — 16,40: Rajzfilmek — 17,20: Muzzsuhin gárdája (film) — 19,00: Híradó — 19,40: II. ösz- szövetségi népművészeti fesztivál — 22,10: Hírek — 22,20: Igor Szavvovics (3. " rész) — 23,30: Hírek — 23,35: Ünnepi hangverseny az alkotmány napján SZLOVÁK TV 9,20: Kicsinyek műsora — 9,55: Tévéjáték — 11,15—11,55: Távlatok — 15,50: Művelődési műsor — 16,20: A tudományról és a technikáról — 17,00: Érdekességek a nagyvilágból — 17,30: Dokumentumfilm — 17,50: Publicisztika — 18,20: Esti mese — 18,30—19,10: Honvédelmi magazin — 19,30: Híradó — 20,00: Az NDK-tv zenés szórakoztató műsora — 22,00: Spanyol dokumentumfilm 2. MŰSOR 17,45: Verebek a tüskebozótból (tévésorozat) — 18,40: Orosz nyelvtanfolyam gyerekeknek — 19,00: Torna —19,10: Esti mese — 19,30: Híradó — 20,00: Fekete út (tévékomédia) — 20,40: Az önök estje (publicisztikai magazin) — 21,30: Híradó — 22,00: Világhíradó — 22,15: A hazáért (román film, 1. rész) MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy: SARGA HAJ ÉS AZ ARANY ERŐD. NAPLÓ SZERELMEIMNEK. Nyíregyháza Béke de.: ÖT LADA ARANYRÖG. Du.: A TUAREG BOSSZÚJA. Nyíregyháza Móricz: RÁZÓS FUTAM.. Budapest-Koppenhdga V jól megismeréséért Németh Károlynak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására október 8—11. között II. Margit, Dánia királynője hivatalos látogatást tesz hazánkban. E urópa egyik legkisebb országa, Dánia a nagyok között is nagynak számít, ha például ipara vagy mezőgazdasága produktumainak minőségét tekintjük. Bárki meggyőződhet a jól hangzó jelszó igazságáról: a dán termék az etalon. Ha a szociális gondoskodást vesszük mértékegységül, Dánia akár nagyhatalommá is előléphetne. Csupán néhány példa: a 28 hetes szülési szabadság idejére hetenként és újszülöttenként 2052 korona illeti az édesanyát. Minden család évente egyszer ötezer koronás csekket kap 18 éven aluli gyerekei után, a segély 342 korona naponta. A törvényes szabadság öt hét, a heti munkaidő 39 óra. Ha viszont a vitorlás sportban szerzett aranyérmek alapján sorolnánk az országokat, Dánia mindenképpen szuperhatalommá lépne elő ... Csupán az imént fölsoroltakat tekintve is van mit tanulnunk a dánoktól, akik a többi között a mezőgazdaságban és az élelmiszer- iparban legalább akkora hírnévre tettek szert, mint az építészetben vagy a formatervezésben. De ha a különleges híradástechnikai műszereket vesszük alapul, akkor is megállapítható: a világ élvonalában haladnak a vikingek utódai, akik egyébként a hajózásban és hajóépítésben sem lettek hűtlenek őseik hagyományaihoz. Az egyszerű, üvegszállal erősített poliészter csónaktól a félmillió tonnás tankhajókig mindent képesek előállítani. Dánia gazdasága, külkereskedelme az egész világ, ekként a szocialista Magyarország felé is nyitott. Ennek ellenére meglehetősen csekély a kölcsönös forgalmunk; egymás külgazdaságában 0,3—0,4 százalékkal részesedünk. Mintha kereskedőink, vállalataink még nem fedezték volna föl ezt az észak-európai országot! Holott az eddig volt és napjainkban is élő megállapodások — az első házgyárat Dániától vásároltuk; ma már mindenütt kapható Tuborg sör; hazánk vendégei elégedettek a dán részesedéssel is működő Club Tihannyal — látványos bizonyítékai annak, hogy érdemes és lehet előnyös üzleteket kötni a dánokkal. A magyar—dán gazdasági kapcsolatok áttekintésekor (legutóbb Poul Schlüter miniszterelnök budapesti látogatásakor kínálkozott erre kitűnő alkalom) mindkét részről a legmagasabb szinten is hangoztatják: szükséges a tartalékok föltárása, új utak és lehetőségek megkeresése abból a célból, hogy érezhetően növekedjék kölcsönös forgalmunk. Kivitelünk áruszerkezete ugyanis (tőkés exportunk átlagához mérten) akár korszerűnek is mond- j ható, miután mintegy 30 százalékban feldolgozott ipari termék. Ráadásul ?a magyar termékek nagy vép j sze korlátozás nélkül éje- í portálható Dániába, nem ! sújtja őket magas beviteli vám vagy éppen tilalom. I Miként más nyugati or- | szágok cégei, akként á d^"- ! nők is szívesen fogadják az ! olyan közös vállalatok í alapításának gondolatát, amellyel, illetve amelyek produktumaival képesek állni a világpiaci versenyt. Remélhetőleg az aláírásra váró beruházásvédelmi egyezmény bátorítást ad a vegyes vállalatok létesítéséhez, és nem kell sokáig várni a műszaki-tudományos kooperáció föllendülésére sem. Ez utóbbihoz egyébként közvetve vagy közvetlenül hozzájárulhat a lehetőség: magyar műszaki ösztöndíjasokat rendszeresen fogadnak Dániában, ahonnan hasonló küldetésben a művészetek, a humán tudományok, a Kodály- módszer tanulmányozására jönnek hozzánk ismeretgyarapításra. pirvényes a megállapító tás a magyar—dán J viszonylatban is: felhőtlen és széles körű, sőt legmagasabb szintű állam- . közi, diplomáciai kapcsolatainknak megfelelő nívóra szükséges emelni gazdasági együttmunkálkodásunkat. Ehhez — miként Budapesten és Koppenhágában egyaránt hangoztatják — hajlandók akár kormányszinten is mindennemű támogatást megadni. Csupán élni kell a lehetőséggel, és az eddiginél alaposabban meg- ' ismernünk egymást. (k. 1.) r f I P.C. SZERVIZEK. HARDWARE SZOLGÁLTATÁSOK 1 ORSZÁGOS SZÁMÍTÓGÉPSZERVIZ 4400 Nyíregyháza, Mártírok tér 9. Telefon: 14-032 Pf. 195 AGROINOUSTRIA INNOVÁCIÓS vallalat Nyírségi Ősz ’87. Október 10-én 18 órától „Kedvencünk lett a pacal“ Vacsoraest pacalételekből a Zöld Elefánt étteremben Kínáljuk: levesben, pörkölten, rantva. 4<^y*r/%rACSORAESTÜNKRE VÁRJUK ÖNT, CSALÁDJÁT. BARÁTI KÖRÉT. ^g^SZABOLCS VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT (2140)