Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-29 / 255. szám

1937. október 29. Kdet-Magy»M»ág 3 Már több mint egy éve új felállásban dolgozik Nyíregyházán, a Moszkva utcán, az AKKUVII, Ipari Szolgáltató Kisszövetkezet. ötven emberrel a megye területén, és azon túl is, széles skálájú a szolgáltatásuk. A fő profil — az akkumulátor — mellett vasszerkezeti munkákat, elektromos tervezést és szerelést, laprugó felújítást végeznek, és targonca akkumu­látorokat is árulnak. A megyében sok HT—20 kézi emelő targonca van, melyeket eddig meghibásodás vagy elhasználódás esetén többnyire eldobtak, ezeket most a szövetkezet felku­tatja és kijavítja. Képeinken: Közeleg a tél, ez mutatja, hogy havonta mintegy ötezer személygépkocsi akkumulátort helyeznek üzembe. — Eladás előtt ellenőrzik az akkukat. — Eddig ötven darab HT—20-ast újítottak fel. (Jávor László felvételei) Pályakezdő patikusok Miből gazdálkodik a művelődési ház? Vállalkozás hozza a pénzt Töri a fejét a népművelő A megváltozott gazdasági körülmények a kulturá­lis intézményeket is újfajta követelmények elé állít­ják. A gazdasági megszorítások célja, hogy a közműve­lődési hálózat rendszere előbb-utóbb önmagát finanszí­rozza. Sajnos, a művelődési házak is kisebb összegből gazdálkodhatnak, és bizony törheti a fejét a népmű­velő, hogy honnan teremtse elő a színvonalas működés­hez a hiányzó összeget. A gyógyszerészetet érintő aktuális kérdéseket tárgyalt legutóbbi ülésén az Egész­ségügyi Dolgozók Szakszer­vezetének Gyógyszerész ré­tegbizottsága. A bizottság tagjai a fiatal pályakezdő gyógyszerészek beilleszkedé­sét, az új szabályozóelemek­nek a gyógyszertári közpon­tok gazdálkodásában játszott szerepét, valamint az intézeti gyógyszertárak működési feltételeit vitatták meg. Rózsási Juditnak, a nyír­egyházi gyógyszertári köz­pont szakelőadójának sze­mélyében szabolcsi felszóla­lója volt az ülésnek. Hang­súlyozta: a megfelelő gyógy­szerellátáshoz sok alapvető tényező érvényesülése szük­séges. Ilyen a szakemberel­látottság, s ezen belül is fontos a pályakezdők hely­zete, beilleszkedése. Az utóbbit illetően felelősség- teljes munka hárul a gyógy­szertári központokra, a köz­vetlen munkahelyi vezetők­re. A szakmára, a hivatásra nevelés alapvető szempont­ja ugyanis, hogy a fiatat megfelelő munkahelyen, jól képzett, etikus magatartást tanúsító oktató gyógyszerész mellett kezdje munkáját. A gyógyszerészek nagy ré­sze szakgyógyszerészi képe­sítést szerez. A képesítés megszerzésében nemcsak az Orvostovábbképző Egyetem tanfolyamai, hanem a me­gyén belül szervezett szak­vizsgára felkészítő konzultá­ciók is nagy szerepet játsza­nak. Általános tapasztalat, hogy a fiatalok többsége már a pályakezdés éveiben igényli a szakosodást. Álta­lános igény a szakkönyvtá­rak bővítése, amely a nyelv- tanulást segítő eszközöket is jelentené. A felmérések azt tanúsítják, hogy á szakmai vezetés fontos feladatának tartja a tudományos tevé­kenység kibontakoztatását, a doktori disszertációk elké­szítésében való segítést. Az utóbbi megvalósulásában természetesen közrejátszik az egyéni érdeklődés, vala­mint az egyetemektől, gyógy­szertáraktól való távolság. A szakmai tevékenységen kívül nagy fontosságú, hogy a pályakezdők mennyit vál­lalnak a közélet alakításá­ból, az egészségmegőrzés társadalmi programjából. Végezetül Rózsási Judit felhívta a figyelmet a gon­dokra. Mint mondotta a gyógyszertári központok egy része szakemberhiánnyal küzd. A végzett gyógyszeré­szek nagyobb hányada nem a központoknál helyezkedik el, vggy ha ott vállal is mun­kát kezdetben, 2—3 éven belül új munkahelyet keres minden, számára kedvező támogatás — letelepedési segély, szolgálati lakás, kie­melt bérezés stb. — ellenére is. Egyes megyékben a fluk­tuáció olyan mértékű, hogy fenyegeti a színvonalas gyógyszerészellátást. Az el­távozások okai között első­sorban családalapítás, ma­gasabb jövedelmet garantáló állás vagy a tudományos munka iránti vonzalom sze­repelnek. Gond az is, hogy a gyógy­szerészi pálya elnőiesedett. Magas a gyeden, gyesen lé­vők aránya. A pálya presztízse csök­kent, vonzóvá tenni pedig rsakis úgy lehetne, ha meg­felelő bérezés valósulna meg. Erre sürgetően szükség van a szakemberek megtartása és utánpótlása érdekében! KÉ. A szezonkezdés elején há­rom művelődési ház vezető­jét kerestük meg, vajon ők hogyan csinálják. Pályázni, kilincselni , Bizony ráférne a festés, ta­tarozás a tarpai művelődési házra. Annál is inkább, mi­vel az elektromos hálózatot felújították, de a kivésett ve­zetékek bevakolására, a falak újrafestésére már nem ju­tott pénz. — Nem is igen jut — mondja Szabó László, a mű­velődési ház vezetője. — Elő­zetes becslés szerint két­százezer forintba kerülne, de karbantartásra csak kilenc- venezrünk van. Ez is három községre jut, mivel Tivadar és Gulács is hozzánk tarto­zik. Az igazgató egyébként alig több mint félmillió forint­ból gazdálkodik, a bér és a tiszteletdíj további 300 ezer forintot visz el. — Az ember már az év ele­jén a tervezés pillanatában tudja, hogy nem fog kijön­ni a pénzből. Fűtésre például 30 ezret terveztünk, — va­karja a fejét Szabó László. — Olajkályhákkal fűtünk, s az áremelkedés bizony áthúz­ta a számításainkat. — Hogy honnan pótolhat­nánk a hiányzó pénzt? — kérdezi vissza az igazgató. — Igyekszünk pályázatokon pénzt nyerni, így csurran- cseppen valami. A klubunk felszereltsége viszonylag jó. Aztán kilincselünk az áfész- nél, szövetkezetnél. Nívó­díjas népdalkörünket, cite- razenekarunkat így is ők tartják el. Utazgatás, ruha — bizony nem kis pénz. Csak hát, nekik sincs sok: 15 éve vagyok népművelő, meg­szoktam már, hogy kérni, ki­lincselni kell. Presszó, kölcsönző A vásárosnaményi művelő­dési központ kívül is, belül is kellemes benyomást kelt. Már a bejáratnál érezhető az új idők szele: seregnyi tábla kü­lönböző rendezvényt, foglal­kozást ígér. — Költségvetésünkből 260 ezer forintot vontak el, az évi keretünk hat százalékát — mondja Sánta Miklós igaz­gató. — Mit tehetünk így? Elsősorban több közhasznú klubot és különféle tanfo­lyamokat indítunk. Egyre többen jelentkeznek példá­ul szabó-varró, nyelv- és gyors-gépíró tanfolyamra. Ezek eltartják magukat, sőt még valami kis pénzt is hoz­nak. A takarékosságot leg­inkább az öntevékeny moz-i galom sínyli meg. Ahhoz például, hogy elvigyük vala-< hová a Liszt Ferenc peda­gógus vegyes karunkat, leg­alább 30 ezer forint kellene. — Persze, a kultúráról nem mondhatunk le, vállalni kell, még ha ráfizetünk is: példá­ul a Filharmónia koncertje­it, a színházi előadásokat, és egyéb igényesebb programo­kat. Igyekszünk viszont új­szerű vállalkozásokba is kez­deni. Olyanokba, amelyek pénzt hoznak. Egy alkohol- ellenes pályázaton például 70 ezer forintot nyertünk. Az összegből kialakítottunk egy szeszmentes presszót, amely egy kis forgalmat is csinál, emellett rendezvényeket is lehet ott szervezni. De szíve­sen foglalkoznánk video, vagy akár takarítógépek köl­csönzésével is. Jó helyzetben Legkevesebb gondja Tom- sics Józsefnek, a baktalórárit- házi művelődési ház igazga­tójának van. — Két évvel ezelőtt a nagyközségi tanács (és a mo­ziüzemi vállalat) a művelő­dési házat irigylésre mél­tóan rendbehozta. Olyan modern, 200 férőhelyes szín­háztermük lett így, ahol a legtöbb rendezvényen telt ház van. Minden hétre jut egy-két nívós előadás. Nem­rég például a Mikroszkóp Színház látogatott el a köz­ségbe, szerveztünk gyermek­színházat, és szovjet filmek fesztiválja is lesz. A rendez­vények bevételt is hoznak, amiből mást is lehet szervez­ni. A baj csak az, hogy nincs klubfoglalkozásra alkalmas kistermünk. Talán majd ak­kor lesz, ha elkészül az új is­kola, és az ifjúsági házban megszűnik a tanítás. Bodnár István 113 szalma a lakosság szolgálatában Tímár csak egy van A KIOSZ mátészalkai szer­vezetéhez közel negyven te­lepülés kisiparosai tartoznak. A határmenti Csengersimá- tól Rohodig — mutatja a ki­mutatáson Opre László a KIOSZ vezetője. A lakosság igényéit 113 szakmában igyekszenek kie­légíteni. A kisipari munkát végzők között vannak, akik mellékfoglalkozásként, van­nak akik nyugdíjasként dol­goznak tanult szákmájukban, összesen közel kilencszázan igyekeznek a mindennapi gondokon segítem. Termelési értékük ■ is jelentős, évi 140 millió forint. AZ építőipari szakmák évek óta tartják vezető pozí­ciójukat Szatmárban, de az utóbbi idők kedvelt szakmá­ja lett a közúti szállító. El­sősorban gépesített formája kedvelt. Vannak nagy hagyo­mányokkal rendelkező, de napjainkra méltatlanul hát­rányba szorult szakmák is. A hiányszakmák között van a cipész, a bádogosba gumi­javító és a tímár. A két utóbbi szakmában egy-egy iparral rendelkező dolgozik a szálkái szervezetben, de az előbbiek sem dicsekedhetnek széles utánpótlással. Nem jelentkeznek ezekre a szakmákra a fiatalok, — mondja kesernyésen Opre László — pedig az idős sza­kik szívesen átadnák tudásu­kat. Ennek ellenére foglalkoz­nak a szakmunkásképzéssel és a keresettebb szakmák mesterei sem zárkóznak el a tanulók alkalmazásától. A tavalyi 27 tanulóval szemben ebben az évben ötvenen kezdték meg a tanulóéveket ács, kőműves, autószerelő, órás és asztalos szakmákban. Más formában is igyekez­nek a lakosságnak segíteni. Négy évvel ezelőtt hozták létre Mátészalkán a város- központban a diszpécseriro­dát, melyben a gyors javítá­sokat — 48 órán belül — vál­lalják. Ezen kívül segítenek az építkezőknek típustervek­kel, kisiparosok ajánlásával az építkezés minden fázisá­hoz. A helyi szervezet az új szakmák kisipari tevékeny­ségét is segíti. Mostanáig az autójavítást csak szövetkeze­ti formában végezték a vá­rosban. A lakossági igény azt mutatta, hogy szükség lenne az említett mellett a kisiparosok tevékenységére is. A közelmúltban két autó­szerelő kezdte meg munkáját a KIOSZ segítségével. (zsoldos) 5 zörnyű csapás ért a tavasszal. Csapás? Tragédia. Tíz évi há­zasság után rájöttem, hogy nem szeretem a feleségemet. No meg ő sem szeret engem. Mert ha szeretne, mivel vár­ná haza a családjáért éjjel­nappal géemkázó férjét? No mivel? Mit tudom én, de semmiképp nem azzal a szí- nehagyott, gusztustalan háló­ingével. Mert csak azt látom belőle, meg a kócos haját. Este tizenegy óra, mire haza­érek. Föl se kel az ágyból, csak kiszól a dunna alól: „ott a kajád a tűzhelyen, me­legítsd meg!” Aztán amikor hozzá bújna az ember, akkor meg „hagyj békén, szúrsz! Különben is fáradt va­gyok . . . Adj ötszáz forintot, mert a Józsikának szétment a cipője!” Házasság ez? Csoda, ha a felesége szuszogását hallgat­va a gépiró Jucikéra gondol az ember? Mert hát ő is gé- emkázik ... Elég volt, elválok tőle. Randa, házsártos vénasszony lett. Ha én ezt sejtem tíz év­vel ezelőtt, dehogy vettem volna feleségül, de hát ki lát­hat a jövőbe? Még alig múl­tam » negyven éves. Jóképű, jól kereső, alapjában véve fia­tal ember vagyok. Igaz, néha szúr a szívem, de ez manap­ság még nem betegség. Kor­tünet. Annyit beszélnek az egészséges életről, hát itt az ideje, hogy új életet kezdjek — nélküle. Elhatároztam, hogy még a nyáron elmegyek vele üdülni, hiszen ő kapta a beutalót, aztán az ősszel be­adom a válókeresetet. El is mentünk a Balatonra. Már a készülődésnél feltűnt, hogy ismeretlen ruhákat szed ki a szekrényből. Igaz, két éve nem nyitottam ki a szek­rényajtót. Nem volt rá időm. Egészen jól nézett ki, ahogy felöltözött. Különösen a há­lóinghez képest. Mondhatni csinos volt. Még a haját is kibodorította. Dunna se volt rajta. Nem is olyan öreg, mint este az ágyban. Hmm ... Mig a fiamnak felfújtam az úszógumit, ők Lenkével a kislányunkkal előre mentek a strandra. Sebaj — gondoltam —, hadd menjenek, legalább jól körülnézhetek az üdülő­ben, hátha találok valakit, akivel érdemes megismer­kedni. Találtam is, nem is egyet. Sok ott a csinos nő. Amint nézelődtem a stran­don, egyszer csak látom ám, hogy a zuhany alatt kelleti magát egy észveszejtőén csi­nos nő. Éppen háttal állt, jól megfigyelhettem anélkül, hogy ő észrevett volna. Mi­csoda formás lábak, szép, hosszú nyak . . . No meg az a ringó csípő! Egy életem, egy halálom, odamentem hozzá, és megkérdeztem: — Segíthetek, hölgyem? — Persze — mondta ő, és megfordult. — Légy szíves ad ide a szappant! Igen, a feleségem volt tel­jes életnagyságban. Hát nem tragédia ez? Egy perc alatt beleszerettem a saját felesé­gembe. Állítólag ő is belém. És mit gondolnak, mit csiná­lunk reggeltől estig? Beszél­getünk. £ gészen jól el lehet vele beszélgetni. Nem is gondoltam volna. Igaz, három éve nem beszél­gettünk. Mióta géemkázom, csak éjszaka találkoztunk. Biz' isten, sokkal csinosabb, meg okosabb, mint a gépíró Juci. De jó, hogy még nem adtam be a válópert! Elvál­tam volna tőle anélkül, hogy tudnám, milyen asszony is valójában az én feleségem. T. L.

Next

/
Thumbnails
Contents