Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-24 / 251. szám

1987. október 24 ^ KM HÉTVÉGI melléklet Á fizikát Nyíregyházán szerette meg Az atomfizika tudósa Szalay Sándor professzor, a magyar atommagfizika út­törője és tudósa nemrégiben, 1987. okt. 11-én hunyt el Debrecenben. Nyíregyházán született, 1909. akt. 4-én. Édesapja a nyíregyházi Kos­suth Gimnáziumnak volt fi­zikatanára, tehát mondható, hogy a fizika iránti érdeklő­dését és szeretetét a szülői házból vitte magával egész élete gazdag állomásaira. Szalay Sándor „csodagye­rekeként indult, majdnem kél évvel volt fiatalabb osz­tálytársainál, 16 éves korá­ban érettségizett. Édesapjá­nak Nyíregyházán zsúfolt termek előtt tartott ismeret- terjesztő előadásain fia volt első számú asszisztense. Az igen tehetséges fiatal­ember érettségije után Tangl Károly professzor segítségé­vel — akinek édesapja ta­nársegédje volt Kolozsvárott — bejutott a budapesti Eöt­vös Kollégiumba, és ez a tény volt második döntő té­nyező életében. Már egyete­mi évei alatt úgy tartották róla évfolyamtársai, mond­ván: „Sándor, mi tanuljuk a fizikát, de neked a véredben van, benne nőttél fel." Az Eötvös Kollégium mennyi de mennyi értékes természet- tudóst. de humanistát, írót, költőt, zeneszerzőt is adott a magyar kultúrának. Anyag' gondjai nem voltak, mert a kiváló előmenetelért igen szép ösztöndíjat kapott, amelyből telt neki operabér­letekre, koncertekre, sőt nya­ranta külföldi utazásokra is. Szalay Sándor a gazda­sági válság idején, 1931-ben szerezte meg diplomáját, és elhelyezkedni bizony nem tu­dott. Abban az időben olyan világ járt Magyarországon, hogy az állástalan mérnökök is örültek annak, ha taxi-en­gedélyt kaptak. Ezután még egy évig ösztöndíjasként el­készítette doktori disszertá­cióját, majd Szent-Györgyi Albert hívta meg szegedi in­tézetébe tiszteletdíjas kuta­tónak. Hogy Szent-Györgyi mi­lyen hatással és akarással tudta minden munkatársát mozgatni a nagy cél érdeké­ben, erről Szalay Sándor így vall: „Szent-Györgyi nagyon nagy hatással volt rám. Éle­temben először kerültem ak­kor egy olyan kutatócsoport­ba, amely bár a professzo­ron kívül öt munkatársból állt, mégis a vitaminkutatás területén* a tudósvilág érdek­lődésének kereszttüzében lá­zas tempóban dolgozott, és egyik érdekes eredmény szü­letett a másik után. Szent- Györgyiben zseniális kutatót ismertem meg. Egy szombaton barátokkal nagy csónakkiránduláson voltam, feleveztünk a Ma­rosba, és este holtfáradtan érkeztem haza. Az intézet kis étkezőfülkéjében sütöttem magamnak rántottét, és nagy étvággyal kebeleztem be, amikor berontott Szent- Györgyi, a nyomában egy bolgárkertész, nagy kosár zöldpaprikával. „Szalay fi­am, gyere segíteni!” — mondta Szent-Györgyi, és rögtön nekiláttunk a zöld­paprikát kicsutkázni. Utána vilLany húsdarálón ledarál­tuk. a levét azonnal titrálta, és megállapította, hogy a ki­préseit' paprika levében sok­kal több volt a C-vitamin, mint az-addig használt ká­posztalében, sokkal kevésbé oxidálódott, és tányérban, szabad levegőn szétterítve még egy óra múlva is meg­volt a C-vitamin tartalma. A következő napokban már szekérszám jött a paprika az intézetbe; az egész intézet, a professzor felesége és kislá­nya rs paprikát csutkázott, és ötven literes ballonokban gyűlt a paprika kipréselt le­ve. Rövid idő alatt sikerült néhány száz gramm C-vita- rnint előállítania. Ilyen nagy mennyiség birtokában köny- nyen tudta igazolni kritiku­saival szemben, hogy az ál­tala először aszkorbinsavnak nevezett vegyület valóban azonos a C-vitaminnal, é5 nemcsak nyomokban tartal­mazza azt. Mert akkor még azt hitték, hogy a vitaminok csak nagyon kis mennyiség­ben fordulnak elő a termé­szetben és a szervezetben . . . A kicsi, szerény, ideiglenes elhelyezésű laborban egy­másnak adták a kilincset a különböző híres tudományos intézetek és az ipar küldöt­tei, és ő mindenkinek öröm­mel és nyíltan adta át tudá­sát, tapasztalatait, semmit sem titkolt el. „Úgy gondo­lom, hogy az ilyen és hason­ló apró momentumok is hoz­zátartoznak az egyetlen ma­gyar Nobel-díj előtörténeté­hez, amely az idén éppen öt­venéves. Ebből az alkalom­ból a szegedi orvostudomá­nyi egyetem felveszi Szent- Györgyi Albert nevét. A szegedi kutatót, Szalay Sándort pályaútja ezután Lipcsébe, a Nobel-díjas F. Debye professzorhoz vitte, ahonnan a müncheni műsza­ki egyetemre, Zenneck pro­fesszor mellé került ösztön­díjas kutatóként. Igazi elhi­vatottságát az atomfizika iránt Angliában, Lord Rut­herford, az első atommodell megalkotója mellett nyerte, szintén ösztöndíjasként. Kül­földi tanulmány út járói tör­tént hazatérte után a debre­ceni tudományegyetemen helyezkedett el, ahol 1940-től tanszékvezető professzor, és 1954—1975 között az atom­magkutató intézet igazgató­ja volt. Neves tudományos bázist alakított ki Jeney Endre orvosprofesszorral és Földvári Aladár részvételé­vel a tudományért, de a nép­gazdaságért is. A magyar uránvagyon meglelésében nagy szerepét vitt, és elsőként állított elő radioaktív izotópokat Ma­gyarországon. Uránkutatásai­ért 1952-ben Kossuth-díjjal. 1978-ban Állami díjjal tün­tették ki, több más elismerése mellett. Az MTA 1954-ben levelező, 1965-ben rendes tagjává választotta. Érdekes, Szalayt debreceni szárnypróbálgatásaiban egy másik volt szegedi profesz- szor, Gyulai Zoltán — a ha­zai félvezető-kutatás úttörő­je — segítette, s amikor Gyu­lait 1940-ben Kolozsvárra ne­vezték ki egyetemi tanárrá, Szalay 30 évesen utódja lett Debrecenben. Szalay Sándor, a tudós eredményeinek ragyogó ko­ronája az az iskola, amely ma is munkál hazánk tudo­mányos életében, és mosl- már a tanítványokra épül, fenntartva a kapcsolatot a szovjet, a svéd, a holland, az angol és más híres kutatóhe­lyekkel, amelyet egy életmű­vel Szalay Sándor akadémi­kus teremtett meg. Bátyai Jenő LÁTOGATÓBAK a Berzsenyi Társaság díjnyertesénél Sovány, éles profil, fényes barna szemek. Fehér bajsza mongoíosan a szájzugra haj­lik. Fejtetőjéről már eltűnt, de csontos ko­ponyájára még hosszú, ezüstös haj simul. Valaha széles, erős vállát kissé meggörbí­tette az idő. Dr. Kováts Lajos: a biológiai tudományok kandidátusa, ornitológus, mu­zeológus. Szikár, inas alakját a tiszadobi Ilku Pál Gyermekvárosban láttam meg. Szolgálati lakásának őszi pompájú kertjében állt és a belülről fűtött, nyugtalan emberek mohó szippantásaival szívta cigarettáját. Égy év­tizede él ebben a szép és hallgatag környe­zetben az árteres-füzes Tisza partján, mint nevelőtanár, két éve, mint nyugdíjas. Va­jon csöndes, tűnődő perceiben visszaszáll- nak-e gondolatai a fenséges, sötét szálfa­erdőkkel borított Hargitai-havasokba, az Ivó és a Sikaszó hajnali párás völgyébe? Csorna Sándor, Csere János, Mikes Kele­men, a két Szervátius, Benedek Elek, az ágyúöntő Gábor Áron és más nagy elődök szülőföldjére? Bizonyára, hisz a távolba vesző, megszépülő gyermekkor öregkorra egyre jobban megközelíti az embert. Ö itt eszmélt a világra, munkára, haza­szeretetre, anyanyelvre,- amely — ír fa a díjnyertes pályázatában — , ___ időben és térben a legerősebb közösségteremtő, azt megtartó, országhatárokat nem ismerő, ha­gyományokat őrző, műveltséget és ember­séget kifejező, ha kell, tilalmakkal dacoló erő...” Mi a haza? Az anyanyelv is... ! A „Mi a haza ma?" pályázatot a kapos­vári székhelyű, Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság hirdette meg tavaly ősszel. Dr. Kováts Lajos eredetileg nem kí­vánt a pályázatra jelentkezni, csak gondo­latait, érzéseit öntötte szavakba. Végül a négyszázötvent!) ikül- és 'belországbeli pá­lyázó közül az ő — szép, tiszta magyar nyelven — megírt önvallomása nyerte el az első díjat. A hazát szeretni kell — ezt oltották be­lénk a családban, iskolában. De mi a Haza? Mit takar ez a szó, hagy hazaszeretet? Er­ről kérdeztem vendéglátómat. — A hazaszeretetnek a melegágya ^ szü­lői ház — mondja a könyvekkel zsúfolt, csergés, szőnyeges dolgozószobában, amely­ből egy másik nyílik, s abban is tulipános párnák, szőttesek. A szülői háznak mérhe­tetlen szerepe van! A magból, a rejtett embrióból a körülmények határozzák meg, hogy lesz-e belőle életképes csíranövény, vagy sem — magyarázzak — A szülői ház az, amely meghatározza az embernek a jel- lemes lénnyé való formálódását. Sokáig hallgat, cigarettára gyújt. Emlék- kép villan elő a múltból: A kisfiú könnyű fenyőfából kaszanyelet csináltatott magának és beállt az izzadó hátú, poros arcú kaszások közé, mert azt akarta tenni, amit a felnőttek! És amikor az első hólyag megjelent a tenyerén — egy kis elismerésért, egy kis dicsekvésért —• megmutatta az apjának. Válaszul az apa kérges tenyerét nyújtotta: „És az enyém?” — Megismertem az elvégzett munka örö­mében születő önérzetet — folytatja, tekin­tetét az ablakon túli világra szegezve. — Én azt hiszem, az apám akkor kezdett el tulajdonképpen az életre, a haza szereteté- re nevelni, amikor megmutatta a saját te­nyerét. Az életben a munkáért nem csókol meg bennünket senki — emeli fel a hang­ját. — Megtanuljuk annak az értelmét, hogy a munkát tisztelni, a munkát végez­ni, a munkában örömet találni és a mun­kán keresztül harcolva élni kell! Ezt tanul­tam az apámtól, ezt tanultam a családban. Tanultam hűséget a közösséghez — dagad ki a jobb halántékán a vastag ér. — Az együvé tartozásban, a közös életben erő rejlik: tudom, hogy nem vagyok egyedül! Hirtelen feláll, a másik szobába siet. — íme, hűségem jelképe — mondja, s közben egy ágas-bogas kemény rózsafagyö­kérrel tér'vissza. — Ezt a gyökeret magam­mal hoztam — mutatja és szemével szinte simogatja. — Gyökértelenül létezni nem ér­demes. Lehet, de nem érdemes, higyje el nekem — fordul gyorsan sarkon, tán, hogy ne lássam a szemét. A hatvanévesek sors- és történelempró­bálta nemzedékéhez tartozik. Azok közé, akiknek a hazaszeretetét tűz edzette. Ne­Orsós faluközpont Szoba, pitar, kamra Tiszadobi psrta a Sóstói Múzeumfaluban közepe táján épült lakóház elöl csonkakantyos, hátul eresztett végű, náddiai fedett, nyeregtetős épület. Utcai deszka tűzfalát szív alakú szellőzőnyílások díszítik. A vályogból épült lakóház udva­ri homlokzata előtt tornác hú­zódik, amelynek faragott oszlopai a bejárati ajtó előtt diadalívsze­rű kiképzést kaptak, mintegy kö- szöratve a házba belépőket. A három osztató épület (szoba + pitar + kamra) helyiségei­ben érdekes tüzelőberendezések láthatók: a pitarban a hátsó fal mellett berakott spór, kiemelke­dő részében sütővel, helyi nevén „hlódenral”, a szobabeli kemence ide torkolló fűtőnyílása előtt Az országos múzeumi és mű- smléki hónap egyik Szabolcs- jzatanár megyei programja a ti- zadobi porta átadása. A múze- imfaluban a faluközpont portái órában a nyíri Mezőséget képvi- eli. Az épületek eredetileg Tisza- iobon, az Andrássy-kastély kö- elében, a Jókai—Bocskai utca árkon fekvő telken álltak. A há- :at és a hozzá tartozó gazdasági pületeket 1985-ben vásárolta neg a múzeumfalu Gorzás János Tököseitől. A bontás és az anya­ok múzeumba szállítása 1986- ian, a helyreállítása 1987-ben örtént. A feltehetően a múlt század katlan áll. Az összes tüzelöalkal- matosság füstjét a szobai közfal előtt magasodó tágas kaminké- meny gyűjti össze. A szobában a bejárati ajtó mellett karóvázas bűboskemence látható, ennek ol­dalához ferakott sport építettek. A helyiségek bútorzatát, beren­dezési darabjait részben a házzal együtt vásároltuk meg. A nagyméretű szoba (ház) a hagyományos parasztszoba be­rendezésének megfelelően ún. di- aigonális vagy sarkos elrendezé­sű. E ilakásrend következtében a szoba két egymástól eltérő jelle­gű és funkciójú térből áll: a munkatérből és a kultikus tér­ből. A munkateret a bejárat mellett elhelyezkedő tűzhely és annak környéke alkotja. Itt he­lyezkedik el a ikecselábú asztal és ez a színtere a‘mindennapi munkának is. Az öregeknek, gye­rekeknek, nőknek volt a tartóz­kodási helye. A kultikus tér a kemencével rézsúton szemközti sarok, vagyis az ott álló asztal, a sarokban elhelyezett karosló­ca és a ruha tárolására szolgáló- komód. Ez a lakrész volt az ün­nepi, szertartásos cselekmények helye. Ezt tükrözi a baroslóca szögletében a gyékényből font. fedeles kenyértartó, az étkezés­nél kialakult ülésrend, és ide tömörítették a lakásdíszítő ele­meket is (fényképek, tükör, ob­sitoslevél és a komódon a poha­rak, tányérok sora). A falak mentén párhuzamosain helyez­kednek el az egyszerűbb, min­dennapi hálóhelyül szolgáló ágyak és a diikó. A szobában egy kisszéken á'l'l a katonaiáda, eb­ben tartották a család iratait, ré­gi újságokat, fényképeket. A konyha (pitar) berendezési darabjai a bejárattól balra a karoslóca. asztal, kredenc, tuli­pános láda, jobbra egy asztal­szék. A berendezett házban nyá­ri időszaknak megfelelő állapo­tot mutatunk be, így a használa­ti tárgyak, konyhai eszközök nagy része is ebben a helyiség­ben látható. A bútorok nagy -része asztalos- munka, egyszínűek, barnára fes­tettek, a budi vásárból valók. A szoba egyetlen kiemelkedő da­rabja a szecessziós stüusú, esz­tergált díszítéssel készült karos­lóca. De megtalálhatók a házi­lag készült bútorok is (kecskelá­bú asztal, dikó, kisszék), ezek testetlenek voltak. A Lakóház harmadik helyisége a pitartól balra lévő kamra. Az ajtó mögött a gazda egykori bi­rodalma, gyalupad szerszámok­kal, dobozokban szegek, a geren­dákra akasztott kampókon kü­lönféle használati tárgyak, csiz­mák, zsákok lógnak. A falra akasztva gyúrótéknők, tarisz­nyák. Az egyik sarokban régi sifon, a másikban asztal, teli Mm-lommal, és a gazda foglalko­zására utaló halászati eszközök­kel. haltartókkal. A telken, az utcának háttal áll a házzal azonos tetőmegoldással készült istálló és szekérszín. A ház mögé, a telekhatárral párhu­zamosan a két „fiókos” faragó- színnel egy tető alá vont disznó­ólát építjük fel. Majdan a tisza­dobi porta mellé épülő nyírségi szegényparaszti porta épületével kiegészülve válik teljessé az or­sós fáluközpont északi oldala. Bodnár Zsuzsanna kik a Haza nemcsak egy piros vonallal ha­tárolt folt Európa térképén. Nemcsak lan­kák, dombok, ezüstös folyók, puszták soka­sága, hanem Haza a neves és a névtelen elődök élete is, a múlt a véres csatáival, parasztlázadásaival, szabadságharcaival, a világháborúkkal — hősök tetteivel, folyam­szabályozással, könyvtárak, tudós intézmé­nyek alapításával, ipartelepítéssel együtt jelenti az édes hazát. És a jövő szolgálata, mely éppúgy kötelez, mint a múlt. Kazinczyval együtt vallja: „Nyelvében él a nemzet...” Kinek nincsen anyanyelve, nincs hazája. — Ezért oly szomorú, hogy ma kérkedő fölényességgel használjuk a szép és ősi ma­gyar szavakat helyettesítő, legkülönbözőbb eredetű, eltorzított idegen szavakat, hogy Okosnak, szakképzettnek, műveltnek, „euró­painak” láttassuk magunkat. ,-,Vigyázz, honfitársam, hisz neked már egészen ter­mészetes, hogy önfeledten kajálsz, piálsz, dumálsz... a lóvét inkább fusival kere­sed ,.. imnoválsz, lereagálsz, planifi- kálsz ...” — Anyanyelvem jelenlegi állapotát, ke­rülgetés nélkül, vészjóslónak látom! — teszi hozzá keserűen. — Nehéz volt ezt az írást megírni a ha­záról? Ezt kérdezték tőlem — emeld fel az­tán a fejét. Százszor is vallom, hogy soha nem írtam könnyebben. A sors volt nehéz, amely diktálta a sorokat. Soha senkitől nem kaptam semmit ingyen, csak a szüleimtől és az iskolától. Ezért vagyok hálás a szü­leimnek és a mindenkori iskoláimnak. A szülő és a tanár egymás munkájának a folytatója. Tóth M. Ildikó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents