Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-20 / 247. szám
1987. október 20. Kelet-Magyarország 5 Ízletes turistaszalámit is készítenek a varsánygyürei Tisza Tsz vásárosnaményi húsfeldolgozó üzemében. (Elek Emii felvétele) kedd VENDEL NAPJA A Nap kél 6 óra 09 perckor — nyugszik 16 óra 50 perckor. A Hold kél 3 óra 25 perckor — nyugszik 15 óra 53 perckor. Nyolcvan éve született Christopher Caudwell (1907 —1937) angol regény- és esszéíró. Tizenhat éves koráig papnövendék volt, majd pár évig újságíróként dolgozott. Húszéves korában egy londoni repülési szakkönyvkiadó szerkesztője, később igazgatója lett. Á marxizmus megismerése nyomán érdeklődése az esztétika és a kultúrfilozófia felé fordult. Természettudományos műveltségét, komoly felkészültségét filozófiai műveiben kamatoztatta. Előrejelzés ma estig* többnyire felhős lesz az ég. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb gyenge eső, záporeső fordul elő néhány helyen. Mérsékelt marad a légmozgás. A nappali hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától—szombatig: változóan felhős időre és néhány órás napsütésre számíthatunk. Gyenge zápor szerdán és szombaton kialakulhat az ország nyugati részében, másutt csapadék nem valószínű. Hajnalban pára, köd várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 5—10 fok, majd 2—7 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között lesz. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm naponta) az ország területének 20 százalékán várható. (MTI) Sajnálnak Belmondó! 4 z autóbuszon 18 év körüli lányok kis csoportja a vasárnap esti Belmondó-film- ről áradozik. Felidézik a különböző jeleneteket, s elemzik, melyik beállításnál volt a főhős a legszebb, a legférfiasabb, illetve ők sem tudják mi, s ezen vitatkoznak is. Mert szépnek éppen nem szép — mondják, de mégis: olyan igazi... — Erős, ügyes, bátor, szóval talán ő maga a tökéletes férfi. Aztán a társaság egyik tagja, — aki nyilván nem látta a filmet — megkérdezi milyen filmről is van szó, mi volt a történet? Erre azonban már senki nem válaszol, mert mint mondják; olyan bűnügyi izé volt... Gengszterek harcoltak egymás ellen . .. mindig lelőttek valakit. A végén Belmondót is kinyírták. — Ügy sajnáltam — mondja az egyik — őt azért mégsem kellett volna ... (kertész) MÁSODIK FORDULÓJÁHOZ érkezett a tavasszal meghirdetett „Életre való útraváló” vöröskeresztes vetélkedő, amelynek három fordulójában számukra levélben megküldött feladatokat oldanak meg a résztvevők. A vetélkedőre 76 fiatal pár (férjfeleség vagy menyasszonyvőlegény) jelentkezett. A témák között családtervezés, gyermeknevelés, háztartási ismeretek, környezet- és lakáskultúra, egészséges életmód, a különféle biztosítási lehetőségek szerepelnek. A megyei vetélkedő — az eredetileg meghirdetett időponttól eltérően — december közepén lesz. Ezen azok a párok vesznek részt, amelyek a legjobban oldották meg a három forduló feladatait. A kiemelkedő eredményt elérők kéthetes szakszervezeti üdülést. ajándékutalványokat, a Hungária Biztosító ötezer forintos díját nyerhetik, ifjúsági csereüdüléseken vehetnek részt. KÉPES 7 szerkesztőségi an- kétot rendeznek október 20- án, este hat órától Mátészalkán^ a városi művelődési központban. Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő munkahelyi művelődési hetek rendezvénysorozat programjában ezúttal Mis- kolczi Miklóst látják vendégül az ankéton. Ugyanezen a napon Nyíregyházán a konzervgyárban 14 óra 15 perckor, a húsipari vállalatnál délután 4 órakor dr. Petsch- ning Mária, a Közgazdasági Szemle felelős szerkesztője, a Magyar népgazdaság teljesítőképessége címmel tart előadást. A kenyérmezei csata emlékére Báthori Istvánra, a kenyérmezei csata hősére emlékeztek a közelmúltban a nyírbátori 140-es számú ipari szakmunkásképző növendékei. A honismereti szakkör tagjai ünnepi külsőségek között koszorúzták meg a református műemlék templom falán elhelyezett emléktáblát, majd Báthori István szobrához mentek, ahol szintén elhelyezték a kenyérmezei csatára emlékeztető koszorút. Zorán és Koncz Szép holnap című műsorát mutatja be Sztevanovity Zorán ma este hét órától Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola nagy előadójában. Zorán nemrégiben indult koncertsorozatának érdekessége, hogy műsorában fellép Koncz Zsuzsa is, aki — mint ismeretes —nem sok alkalommal fogadott el vendégelőadói szerepet mások koncertjén. RÉGI FEGYVEREKKEL ismerkedhetnek az érdeklődők október 20-án — kedden — délután öt órától Tisza- vasváriban a művelődési központban. A tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum és baráti köre által szenvezett programon Bene János történész, a nyíregyházi Jósa András Múzeum munkatársa tart előadást. A FIATALKORÚ BŰNÖZÉSRŐL hangzik el előadás október 20-án —- kedden — este 6 órától Belegrádon az ifjúsági klubban. A nyírteleki napok rendezvénysorozat programjában az előadás mellett filmeket is megtekinthetnek az érdeklődők. * ŰJ RIASZTÓBERENDEZÉS. A SZÁÉV örökösföldi telepén új elektromos riasztóberendezés próbaüzemelését kezdték meg. A vagyonvédelmi célokat szolgáló berendezés Berecz Antalnak, a vállalat fejlesztőmérnökének újítása. A FILOZÓFIATÖRTÉNETI szabadegyetem következő foglalkozásán Korniss Gyuláról tartanak előadást október 21-én — szerdán — este fél héttől Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola 6-os számú körelőadójában. A meghívott előadó ezúttal Fabinyi Erzsébet, a budapesti Nehézipari Műszaki Egyetem tanára lesz. A Tavaszi Sándorról című előadást egy későbbi időpontban tartják meg. Műfordítói pályázat Ismét meghirdette az orosz nyelvű műfordítói pályázatot a nyíregyházi Váci Mihály művelődési ház. november 7. tiszteletére. Korhatár nélkül bárki pályázhat, aki kellő jártassággal rendelkezik az orosz nyelvben, illetve aki az eredeti szöveget kellőképpen tudja magyarra átültetni. A pályázati anyagot a művelődési ház 41-es szobájában lehet átvenni, a beküldési határidő pedig november 20. Az eredményhirdetés és a jutalmak átadása december 4-én lesz. Agyonlőtte as apját Mozgalmas napjuk volt a mentőknek október 19-én, hétfőn. A délelőtt folyamán három alkalommal riasztották őket, de minden esetben már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Nyíregyháza-Sóstón egy 17 éves fiatalember agyonlőtte 43 éves apját. Nyíregyházán az Üj- szőlő utcában egy középkorú férfi akasztotta fel magát, a Szőlő utcán pedig egy albérlőt találtak holtan. Délután 16 órakor a 4-es számú főúton Üjfehértó és Téglás között egy motorkerékpáros lovas kocsival ütközött. A motorkerékpáros fiatalembert súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba. Tokajban Nagyidai József 36 éves gépkocsivezető, nyírteleki lakos tehergépkocsijával áttért az úttest bal oldalára és ott halálra gázolta a kerékpárral közlekedő Szo- boszlai Zsolt 12 éves tanulót, helyi lakost. A vizsgálat eddigi adatai szerint a tehergépkocsi vezetője megsértette a kikerülés szabályait. A rendőrség gépjárművezetői engedélyét bevonta. Yasúti szerencsétlenség Rendkívül súlyos vasúti szerencsétlenség történt hétfőn reggel az indonéz főváros közelében: csúcsforgalmi időben frontálisan összeütközött egymással a helyiérdekű vasút két, zsúfolásig tömött szerelvénye. Korántsem végleges adatok szerint mintegy száz ember életét vesztette, több mint kétszáz megsebesült. A osztrák FESTO-cég famegmunkáló és egyéb kisgépeit mutatták be az érdeklődőknek hétfőn délelőtt Nyíregyházán, az Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat Tokaji úti telepén. Képünkön: a gyakorlati bemutatón az érdeklődők is kipróbálhatták a FESTO-cég új gépeit, (császár) Nagyothallók klubja Nagyothallók klubját szervez a hallássérültek megyei szervezete. Az SZMT művelődési ház közreműködésével létrejött klub október 22-én délután három órakor tartja alakuló ülését, Nyíregyházán, a Bethlen Gábor utca 24. szám alatt. De nemcsak a klubfoglalkozásokon, hanem azon kívül minden kedden és pénteken délután öt órától este nyolc óráig segítséget nyújtanak a problémás ügyekben a Széchenyi út 45. szám alatti irodájukban. — Szerintetek kell nekünk ez a 60 ezer bahama színű csempe? (Kertész Sándor rajza) Vulkánok a tenger mélyén lyét, és mintákat vehettek a mélyből. Három év alatt tüzetesen átvizsgálták a Kamcsatkától Üj-Zéiandig húzódó vulkáni gyűrűt. Tucatnyi elmerült vulkánt találtak, és a tudósok meg vannak győződve róla, hogy a ten- germélyi vasat, mangánt és fosz- foritokat tartalmazó rögmezők vulkáni eredetűek. Mvódíjak A Magyar Táncművészek Szövetségének elnöksége odaítélte a szövetség nívódíjait, amelyeket hétfőn a Fészek Művészklubban Novák Ferenc, a szövetség főtitkára adott át. Az évad legjobb balett-táncosi teljesítményéért járó díjat Szamos Judit, a Fővárosi Operett Színház, és ifjú Nagy Zoltán, a Magyar Állami Operaház táncosa kapta meg. Az évad legjobb néptáncosa Román Sándor, a Magyar Néphadsereg Művész- együttesének, illetve Végső Miklós, a Kodály Kamara Táncegyüttes tagja lett. Az Állami Balett Intézet legjobb balettnövendékének Marosi Edit és Solymosi Zoltán — mindketten IX. évfolyamosok — legjobb néptáncnövendékének pedig Rémi Tünde és Érti Péter bizonyult. A kiemelkedő balettpedagógusi munkáért járó díjat Réti Piroskának és Jeszenszky Endrének ítélték oda. A néptáncpedagógusok nívódíját Osskó Endréné, a társastáncpedagógusoknak adható nívódíjat Szererba Imre, a Réti Piroska által alapított balettpedagógusi nívódíjat pedig Juhász Mária — valamennyien budapesti tanárok — és Kovács- né Juhász Irén (Salgótarján) nyerte el. (MTI) Egy marék vadgesztenye, egy szelet gyermekkor. Gyűjtöttük szépségéért, selymes tapintásáért, fénylő héjáért, hogy aztán gyufaszálakkal kiegészítve, fantáziánkat megmozgatva kis figurákat formáljunk belőle. (Császár Csaba) A Föld vulkánjainak kétharmada a tengerek mélyén működik, és négyszer annyi lávát, port és gázokat dob ki magából, mint a felszíni tűzhányók. Egy nemzetközi kutatócsoport jutott erre a megállapításra, befejezve egy három évig tartó kutatómunkát. Egy különlegesen felszerelt 1130 tonnás hajón dolgoztak, amelyet minden olyan eszközzel felszereltek, amelyekkel feltérképezhették a tengerek méHazafelé... (B. G. felv.) HAJDÜ-BIHAR MEGYEI SZOLGÁLT ATOIP ARI VÁLLALAT fehérgyarmati Kirendelt- sége fő- és mellékállásban a következő szakmákban dolgozókat alkalmaz: kőműves, épületburkoló, iszobafestő-mázoló, tapétázó, ács-állványozó, cserépkályhás, központifűtés-szerelő, vízvezeték-szerelő, villanyszerelő, üveges, bádogos, kovács, kádár, tv-rádió szerelő, tetőfedő, parkettás, műszerész, lakatos-hegesztő, esztergályos, kárpitos, asztalos. Érdeklődni: Fehérgyarmat, Kossuth tér 7. sz. (régi tanácsház udvarán, ABC-áruház mögött). (2208) Olyasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: _ KERTÉSZ SÁNDOR Esti ügyelet: 15-124 20.,