Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-17 / 245. szám

Közelít a tél A klasszikus divat nagymestere Guy Laroche. Mindig a legcsinosabb manekenek mu­tatják be finom, ötletes és' gyönyörű kollekcióit. A divatparádék közönsége elragadtatással tapsolt a különösen szép kockás kosztümös együttesnek. Külön említést érdemelnek a meleg és praktikus szőrmével bélelt télikabá­tok, a csinos és célszerű lakkozott esőkabátok, melyek az idén 9/10-es hosszúságban di­vatosak. A neves divatházban látott modellekből mutatunk be néhányat. 3/4-es kosztüm — szürke (fekete) fehér-tyúklábmintás sthetland-szövetből; alatta pi­ros jersey ruhát visel a maneken (balra fent). Eszterházi kockás kosztüm rózsaszín és fekete színösszeállításban, a szürke flanelt- szoknyát ötletes paplansteppeléssel díszítették. A blúz szintén tyúklábmintás — rózsa­szín és fekete színösszeállításban (jobbra fent). Labdaformában szabott gesztenyebarna hasítottbőr bunda, szűkített vonalú barna bőrszoknya van alatta (balra lent). A vízhatlan fekete esőkabátot alul bordás kötésszegéllyel díszítették, alatta a pulóver Lycra anyagból készült, s divatos fekete-sárga „csipkemintázattal”. A fekete kötött szok­nya térden fölül érő (jobbra lent). Kovács Mari A nagyobb elfoglaltság nem mentség Könyvek a lakásban Ne a sorba rakott látványért A könyvnek a porosodás, a sárgulás a sorsa. Emiatt vé­tek volna szekrény aljába láthatatlan helyre, vagy üveg mögé dugni. A könyvállomá­nyára mindenki büszke lehet, njég akikor is, ha az „sala-, tássé" vált, a lapok széle foszlott. A gondos házias­szonynak sem kell a köny­veket minduntalan törülget- nie. Egyébként a könyvpor­talanításnak máig a legcél­szerűbb módja 8—10 kötet körtegben való kiemelése, és nyitott ablaknál egymáshoz veregetése. A gyarapodó könyvtárat érdemes tartalma szerint cso­portosítani, az áttekinthető­ség érdekében jelzőkiartonnal elkülöníteni, netán kataló­gusba venni, és kölcsönadás esetére felírni,, hogy az oda­adott könyv kihez került. Könyvet kidobni — piég ha használt tankönyv is az —, vétek. Sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükség megint. Ez a szellemi táplálék •— ha ízlett, ha nem — dísze a la­kásnak, dícsérője fogyasztó­jának. Mindig divatos: a kötény ruha Az utóbbi évek különböző felmérései, megfigyelései sze­rint megcsappant a kereső­korú felnőttek, a gyerekek olvasási kedve. Ebben nyil­ván közrejátszik a nagyobb elfoglaltság, a .televízió, és nem utolsósorban a könyvek folyamatos drágulása. Jólle­het, kevesebb szempár „eszi” a betűt, a könyvnek, mint tárgynak megnőtt a becsüle­te. A korábban volt szoká­sokkal ellentétben rangos ajándékká lépett elő. A csökkenő olvasás és a könyv rangjának emelkedése közepette, ha lassan is, de valamiképp mégis csak gya­rapszik sok család könyvál­lománya. Egyet-egyet meg­vesznek, hazavisznek, elol­vassák vagy félreteszik, és az idők folyamán a kötetekből kupac keletkezik. Valahol helyet kellene csinálni nekik. Különösen azok vannak gondban a könyvek hováte- vésével, akik a szülői ház­ban könyvvel nemigen talál­koztak, nincs előttük példa a könyvek elhelyezésére. Ha nem ők váltak könyvolvasó­vá, hanem hozzátartozójuk hordja haza a vékonyabb- vastagabb köteteket, akkor egymásra fektetve teszegetik egyik helyről a másikra a sok „porfogót”, s nem szíve­sein szorítanak helyet annak a szem előtt levő polcon. Sokan vannak olyanok is, akik ugyian hébe-hóba olvas­nak, de a könyvet mégsem a tartalmáért, hanem a sorba rakott látványáért, „dekoratív Lakberendezési tárgyként” kedvelik, és hogy megóvják a portól, a portadástól,L a szekrény vagy polc üvege mögé rakják; elárulván ezzel, hogy könyveiket elsősorban „dísznek” tekintik. A bútortervezők, a bútor­gyárak egy-két évtizede már tudomásul veszik, hogy .a kisebb-jiagyobb, .könyvtá­rak méltó elhelyezésének le­hetőségéről elsősorban nekik! kell gondoskodniuk. A gyűj-| töményekre gondolva készül nek az egymásra állítható,] egymáshoz illeszkedő, aj mennyezetig magasítható! polcok. A kisebb — 100r200j kötetes gyűjtemények tárolá-j sának céljára a szekrényfai­ban képeztek ki helyet. Ha a könyvmennyiség a polc hosz- szát nem tölti ki, akkor — nem a szín, hanem tartalom szerint összeillő — kötetek csoportja közé egy-egy dísz­tárgy kerülhet vele egy vo­nalba, a könyveket nem hát­térbe szorítva. Változatlanul népszerű és diva­tos a kötényruha. Elsősorban kismamáknak célszerű, de szí­vesen viselik sokan, akik mun­kahelyükön egyszerűen, de ele­gánsan szeretnének öltözködni. Ez blúzokkal, és pulóverekkel változatosan . megoldható. Bemutatott kátén yruháok (96- os mellbőségre alkalmas szabás­mintával) enyhén karcsúsított, nagyon csinos, fiatalos modelL, s a ferde irányú szűkitövarrás — mellvarrás — mindenkinek előnyös. Eleje zipzánra! csukó­dik, és két mélyen elhelyezett zsebe van. Egy lakásbán gyakran festünk. Ha nem falat, akkor ablakot, bú­tort, fűtőtestet és még sok min­dent. Néhány ezzel kapcsolatos jó tanácsnak bizonyára hasznát veszik. Teltebbek öv nélkül viseljék, karcsú termetűek akár széles övvel variálhatják. Ha egyszínű szövetből varrjuk, a szélek és a zsebek körültűzéséhez elütő szá­lat alkalmazzunk. Varrhatj.uk szövetből, kordbársonyböl, vé­kony műbőrből stb. Ha a szövet túl vékony, érdemes bélelni, hogy szép tartása legyen. Rajz és szöveg: Bányai Katalin 1. Ha festékszóróval dolgozunk, nagyon fontos a festék megszű­rése. Először mindig hígítsuk fel a festéket, s utána nyomban öntsük át tiszta edénybe, amely­nek szájára öreg nylonharisnya ép szárából remek szűrőt köthe­tünk. 2. Nem lehet minden esetben megdöntve tartani az ecsetet, így például mennyezet festésekor gyakran több festék jut a ha­junkra, szemünkbe, ruhánkra, mint a kívánt helyre. Húzzunk fel az ecset nyelére egy habszi­vacsdarabot, kitűnő cseppfogo. 3. Amikor hengerrel festünk, a hengert lapos edénybe, például tepsibe, lavórba töltött festékből kell feltöltenünk. Legcélszerűbb ehhez alufólia tárcát beszerezni, így elkerüljük az edénymosás hosszadalmas munkáját. 4. Megesik, hogy nagy felületek finom festésekor remeg a ke­zünk. Ilyenkor szokás a kézfej alá egy festőpálcát tartani a bal kézzel, és a kézfejet azon nyug­tatva, biztonsággal kezelhető az ecset. 5. Akik barkácsolnak, ugyanazt az ecsetet többféle munkához is felhasználják, ezért használat után azonnal alaposan ki is mos­sák. Ha festék- és hígítófajtán- kéint külön egy-egy edényben összegyűjtik az elmosáshoz hasz­nált oldót, hígítót legközelebb „előmosónak” még jó lesz. 6. Főként á természetes szőr­vagy sörteecsetek teljes kimosá­sához utolsó anyagként célszerű kenő- vagy mosószappant hasz­nálni. Ez nemcsak eltávolítja az utolsó festékmaradványokat is, de védőréteggel vonja be, és együtt tartja az ecset szálait is. Az utolsó, befejező művelet lan­gyos vízben való öblítés legyen. * Érdemes iisdní *** CSOKIS RECEPTEK A csokoládé családfája A jó minőségű kakaó vagy a csokoládé ugyan ma sem tar­tozik a legolcsóbb élelmiszer­cikkek közé, de luxusnak sem nevezhető. A tiszta csokoládék és vele készíteti desszertek vá­lasztéka felsorolhatatlan. Jelen­léte magától értetődő, olyan, mintha évezredek óta létezne. Holott száz évvel ezelőtt még igencsak a kiváltságosak élhet­tek vele. Nem ették, hanem it­ták, nem édesség vodt, hanem élénkítő orvosság, és az akko­riaknak sejtelmük sem volt róla, hogy hamarosan táblákba ön­tőit*, törhető desszert lesz belőle. Családfája, illetve története távirati stílusban időpontokba szedve igy alakult: AZ első fennmaradt adat sze­rint 600-ban a maják a Yukatan- félszigeten kakaótermesztéssel foglalkoznak. 1502-ben, Kolum­busz Kristóf a negyedik utazása során Nicaraguában megismer­kedik a kakaóval, amelyből a bennszülöttek Ízletes italt készí­tenek. 1528-ban Cortez áthozza Európába az első kakaóbab-szál- lítmányt és a feldolgozásához szükséges eszközöket. Ez időben Amerikában a kakaóbabot pénz­ként használják, és egy utazó feljegyzi, hogy 100 szem kakaó­babért vett egy rabszolgát. 1615- bem Ausztriai Anna — spanyol- Hiabsburg hercegnő — XIII. La­jos francia király felesége lesz, és meghonosítja az udvarban a csokoládéivást. 1671-ben Plessis- Pnaslin francia őrgróf szakácsai odaégetik a mandulás desszer­tet, és emiatti idegességükben véletlenül ráborítják a forró, sű­rű csokoládét, majd kényszerű­ségből ezt szolgálják fel desz- szertnek. Az édesség sikert arat, és az őrgrófról ,,pnaslme”-nak nevezik el, ami utóbb praliné­ként készül. A XVIII. század be­köszöntőre Európa-szerte a cso- koládéivás járja, és az amszter­dami nevezetes orvos, dr. Step­hani Blancardi arról számol be könyvében, hogy „alig van olyan betegség, amelynek gyó­gyításához ne írnának fél cso­koládét.” (II. Rákóczi Ferenc naplójában sűrűn szerepel a „csukoláta”, amelytől felfrissül.) Linné, a nagy svéd természet- tudós a kakaóbab tartalmát theobrominként azaz „istenek eledele” névvel elemzi, így so­rolja be növényrendszerébe. Az őrölt kakaóbab, majd a-szi­lárdításához felhasznált kakaó­vaj igencsak kesernyés volt. Kezdetben nem is édesítővel, ha­nem borsozva, fűszerezve itták. Amikor megpróbálták táblákba önteni, durva, szemcsés és ke­mény masszát kaptak, amit ne­héz volt megrágni, és a cukrá­szatban is csak őrölve lehetett felhasználni. 1875-öt írtak, ami­kor a svájci Dániel Peter kitalál­ta a mai édesített csokoládé egyik változatát, a tejcsokoládét, és megindult a csokoládék kü­lönböző változatainak nagybani gyártása. Nos, dióhéjban Így néz ki a csokoládé családfája, és most nézzünk néhány kipróbált re­ceptet, amelyben a kakaó tölti be a csokoládé szerepét, de fi­nomsága vetekszik bármilyen „igazi” csokoládéval készült sü­teményével. Pite torta: 6 tojás sárgáját ha­bosra keverünk 6 deka puha vajjal, 6 púpozott evőkanál por­cukorral, 5 deka őrölt dióval, 2 púpozott evőkanál kakaóval, 3 cent rummal. 2 lapos evőkanál morzsával. Ezt elegyítjük a tojá­sok keményre - felvert habjával, és kikent, morzsával kiszórt, hosszúkás formába töltjük. Előre bemelegített sütőben, kis láng­gal, a sütő kinyitása nélkül 25 percig sütjük. Tűt szúrunk bele, s ha semmi nem ragadt hozzá, a tésztát kivesszük, morzsával megszórt táblára borítjuk. Krém­je: 3 deci tejet, 2 tojássárgáját, 2 púpozott evőkanál porcukrot, 1 vaníliás cukrot, 1 púpozott evő­kanál kakaót állandó keveréssel buggyanásig főzünk, majd a tüzet leoltva 3 deka vajat keverünk el benne. A kihűlt, félbevágott tész­tát a krémmel megtöltjük, azzal bevonjuk. Ha kockára vágjuk, akkor piteként kínálhatjuk, ha egyben marad, akkor torta. Te­tejére díszül fél diókat rakha­tunk. Csokoládétekercs: 20 deka fi­nom lisztből, 14 deka vajból és 14 deka porcukorból 1 tojás sár­gájával tésztát gyúrunk össze. El­felezzük. Egyiket azonmód hagy­juk. a másikba beledolgozunk egy púpozott evőkanálnyi ka­kaót. A tésztákból egymás után egyforma hosszú és szélességű lapokat sodrunk, egymásra fek­tetjük, szorosan felsodorjuk, sze­letekre. vágjuk, tepsibe fektet­jük, közepes tűznél megsütjük. Mutatós és finom. Stefánia torta: fél kiló lisztbe belekeverünk fél csomag sütő­port, majd belemorzsolunk 30 deka margarint. Ezt összedolgoz­zuk 2 egész tojással, 2 púpozott evőkanál porcukorral, s annyi tejjel, hogy könnyen nyújtható tészta legyen belőle. A fél órát pihentetett tésztát 6 egyenlő részre osztjuk; a kerek vagy tég­lalap formában a kinyújtott la­pokat egyenként megsütjük. Krémjéhez: Egy literből levett kevés tejjel simára keverünk 3 púpozott evőkanál kakaót, 25 de­ka vajat, 10 deka lisztet, 1 vaní­liás cukrot. Amikor ez a sűrű pép már csomómentes, hozzá- töltjük a többi tejet is, és kis lángon, folyton keverve sűrűre befőzzük, majd hűlni hagyjuk. A krémmel a tortalapokat meg­töltjük, tetejét, oldalát bevonjuk, végül beszórjuk porcukorral el- kevert kakaóval, és legalább egy napig állni hagyjuk, hogy a krém és a tészta összeérjen. RM BTVfljipEKL r:X 1987, október 17. ©

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents