Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-17 / 245. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET A Jósa András Múzeumban Holló László emlékkiállítás „Az ő parasztjai kínlódó szegényemberek, az ő ege viharos elem, amelyen átszánt, átsüvít a föld és ember minden fájdalma ... Minden képe csupa lángoló szenvedély, lázas látomás, minden ecsetvonása nyugtalan, fájdalmas pátoszú, héroszi panasz” — írta Rabinovszky Máriusz 1929-ben, máig érvényes szép sorait Holló Lászlóról. Valóban, aki egyszer látta képeit, nem feledheti. Nyíregyháza tárlatlátogató közönsége 1956-ban, 1965-ben, s legutóbb 1972-ben ismerkedhetett műveivel gyűjteményes kiállításon a Jósa András Múzeumban. Ez alkalommal a Déri Múzeumból kölcsönzött festmények mellett a Jósa András Múzeumban őrzöttekből is válogattunk. Az egykori avagy tevékenykednek a képeken, köröttük az ég, a föld színekibezárt feszültségektől terhes. (Kukoricacsősz 1943, Aratás 1941, Tehénpásztor.) Ekkorra érlelte ki nagy formátumú történelmi és biblikus témájú képeit, amelyekből egy-egy változat a kiállításon is szerepel: Koppány leverése, Szent István temetése. önarcképek során követhetjük nyomon (1910- 1943) sokszínű egyéniségének megjelenítését más-más hangulatban. Hosszú esztendők óta látható kárpátaljai testvérlapunk, a Kárpáti Igaz Szó hasák jain a fenti cím: „LENDÜLET — a József Attila Irodalmi Stúdió közleményei”. . lap rendszeresen közli a stúdióba tömörült fiatal költők, írók műveit, vitákat indí véleményeket ütköztet — egyszóval fórumot ad a magyar nyelvű irodalom művi lőinek. Alábbi válogatásunk az idei termésből szemelget. Tárczy Andor önarckép (1926) i debreceni tócóskerti műte I rémből, múzeumi raktárak homályából napvilágra került alkotások az életmű jeles darabjai. Egész soi*bzatot tudunk bemutatni a Szabolcs megyében készültekből. Élete, pályája két városhoz kötődik: 1887-ben Kiskunfélegyházán született, 1918-tól Debrecenben telepedett le, de még hetvenhárom éves korában is a kővetkezőket vallja: „még most is a nagyapám újfalusi tanyáját, a félegyházi piaci kofákat látom a maguk ragyogó színességében, ez üldöz, kerget, egész életemen keresztül.” A Mintarajziskola utón Münchenben folytatta tanulmányait Hollósy Simon mellett, akinek szuggesztív egyénisége meghatározója volt pályaindításának. 1911—13-ban Párizsban ismerkedik a kortárs művészekkel, s a Louvre anyagá- \val. Bejáratos Matisse órái- ra, ismeri Picassót. Itáliai és spanyolországi tanulmányútjain érlelődik szemlélete: nem követendő példaképeket kell keresni, hanem szuverén festői világot teremteni. 1912-ben már kiállít Párizsban. Mégis hazatér. Első önálló kiállítása komoly szakmai figyelmet kelt Budapesten. Szinyei-díjat kap, beválasztották a Képzőművészek Üj Társasága tagjai sorába, fővárosi múzeumok vásárolják képeit, ugyanakkor a debreceni polgárok közömbösek maradnak Holló László művészete iránt. A felszabadulás hivatalos elismerést is hozott számára. Életjáradékot kapott, amely lehetővé tette számára a nyugodt alkotómunkát. Külföldi kiállítások sora bizonyítja, hogy művészete elfoglalta az őt megillető helyet a magyar festészeten belül (London, Brüsszel, Antwerpen, Párizs, Varsó, Moszkva magyar képzőművészeti kiállításai). A korai plain-air-képek • nyugodt, derűs kompozíciója szinte semmit nem árul el a későbbiek nyugtalan, lázas ' lobogásából. A húszas évektől — a háború zaklatott éveit követően — formálódik festői karaktere: az állóképeket mozgalmasság váltja fel, a piros szoknyás dadai Aratás (1941) kislány még nyugodt testtartásban áll előttünk, de alatta a talaj mozdul, s mögötte idegesen vibrál a háttér (Kislány, 1932). A két évvel később készült Dadai akt színei csattannak, zöldek, sárgák ütköznek, súlyos felhőtömeg gomolyog. Megjelennek képein a szegénység keserveitől tépett, nyomorúságos parasztemberek, s a társadalom perifériájára szorultak. A munkától, a perzselő melegtől kiszikkadt parasztok mozdulnak, lépnek, Külön falat kapnak a kiállításon a Tiszadadán, Tisza- dobon, a Tisza-parton készült képek. Hat nyarat töltött fiatal feleségével Dadán, Vándor Ernő telkén, ahol kis nyári lakot építtetett. A parti füzesek, a táj, az itteni parasztemberek gyermekkorának kedves emlékeit ébresztették fel benne. Reggelente már gyereksereg várta Dadán, ki a vásznat, ki a festő- állványt, festőszéket vihette, így indult a kis csapat a partra. Festőőrt is állított, akinek tiszte volt távol tartani a kíváncsiskodókat. Rajzművészete az életmű külön fejezetét képezi. Késő öregkorában is friss, ötletes, mozgalmas tudott lenni. Sőt, új, lírai hangulatokkal telítődtek dadai képei; tág horizontú égboltozatain sötéten gyülekező, vagy vötösbe játszó felhői pantheisztikus áhítatot sugallnak (Nyári örömök, Tiszodob 160, Tiszapar- ti jelenet, 1958, Bajuszház, Dada, 1962). Egyszerű tárgyakból összeálló csendéletei: bensőségesek, a csönd költészetét teremtik meg (Kan- csós csendélet, 1958). Feleségéről készült késői portréi, vázlatai egy kivételes tehetségű művész végső üzenetei az életről, az élethez. Olga asszony néz ránk komoly, mély tekintettél, a vállalás alázatával egy 1963-as képen. A kiállítással a Kossuth- és Munkácsy-díjas művészre emlékezünk, születésének 100. évfordulóján. Onokód nyár Fénylik a szikla, patakod izzad. Rojtos a páfrány, Árnyékot ingat. Izzik a táj is, sárga a tükre. Ropog a faág, könnyű a füstje. Szomjas a folyó, tikkad a medre, örvényei is elfogynak rendre. Fénylik a tested, szerelmet izzad. Rojtos a szoknyád, Árnyékot ingat. Izzik a bőröd, szemem a tükre. Tört fűre pereg, s elfolyik könnye. Hévül a szívünk, gyorsul verése. Ritmusát nyújtja a nyár nevetése. Fénylik a dombhát, csodákat izzad. Rojtos a tisztás, szelíden ringat. Izzik a város, tornyai messze. Itt a szél sem jár titkokat lesve. Napsugár-szikra Tenyerünk gyújtja. Szamjunkat oltjuk, s lángolunk újra. Nagy Zoltán Mihály Az az éjszaka Muraközi Ágota Az az éjszaka a szerelemmel illatozó csend ránkszakadt boldogságosan hiánya a .térnek időnek szemünk madara felszállt csillagpárnak a hajnali égre röpültünk tenyér-szárnyakon levedlett rólunk minden törvény visongva sírva ujjongva megpörgettük az égitesteket az Univerzum apró búgócsigáit forogjanak sebesebben örvényes kedvünk szerint .. .Aztán a zuhanás az eszmélő tudat ökle arcunk kipirult porcelánjain — hogy ezt a szárnyas gyönyörűséget hitvány tolvajok módján most is csak loptuk kedvesem. Fodor Géza Harmadik műszak Már lánc-csillagol a napfelkelte ... Üveg fény cseng az ablakon az utca köveit énekelve. mint a virágágyak mértani rendje —, fenyőrigókkal zengve a napot a leghétköznapibb reggelekbe, S a sztrádák felőli gesztenyesoron zöld szél virrad a gyári kertre. Zászlót gyújt, robban a szirom, hogy ez is letelt, zajgó műszakod! És fásult kedved a gyárkapun kilépve, úgy váltod fel, mint fény a csillagot... Molnár Imro: Valaha Valaha itt ültem Judittal orozva fogtam a kezét, mintha számomra nem is volna kezén kívül más menedék. öt éve, ötven éve — mindegy, eléri az emlékezet s befogja, mint én gúzsbafogtam azt a vergődő két kezét. Látom napszállat-ívbe hajló szempillák nomád sátnait, az emlékezet égbe lendül s a kor korlátján áthajít: érzem a zajló vér fölött az acélos pillantás-hidat, mosolyát ízlelem s a csókját, mely mint a spongyát, átitat. A hangja: ódon szláv zsolozsma, zengéstől megrepedt harang, horgasztja hűlő ifjúságom, e boldogoit-boldogtalant. és itt a kávé: sanda gőze hajfürtjeként arcomba csap ... Judit halott már, bennem él csak, tizenhétévnyi sír alatt. Sóstói erdő (Soltész Albert akvarellje) Finta Éva Horváth Sándor Idéző védtelenség Variációk a fényre Szép-e a feltárulás, a szemlesütve-hit ha ibekerít s tovább növeszti erdeit? A jóslatos szavak harapnak lebbenetlen a némaság szakad testünkbe erezetten. tJj mitológiákat csapdosna már karunk csakhogy nyelvünkre fárad amit megalkotunk. Pedig építkezik karcsún a változás betonjai nyelik a hit halott húsát. S havazza éj-magát a testetlen jelen pisszegi Kasszandrát kit mindig megterem. Űj mitológiánkban a szemlesütve-hit terhét hiába várja csak szégyen születik. Pedig építkezőben a jóslatos szavak mik rengetik időtlen a konok holtakat. I. Rúd járói szakadt zászló a hajnal. Leng, szelet ébreszt, hogy mire a nap vertarany virága nyílik, a szürke utcákról kiisöpör az éj foltjait. II. Mitha vérrel festették ve olyan mos t a itáj. A fa lombja mintha lobogna, ás égne minden fűszál. Átok ül tán rajta, azért ilyen könyörtelen, azért perzsel, azért dühöng így a nyár. III. Szép-e a feltárulás a szemlesütve-hit ha bekerít s tovább növeszti erdeit... Semmiből támadt szörny az éj. Rávetette magát a földre Csi 1 la gpikkelyetn reszket a fény. Hajnalfia dalia1 indul, hogy leölje.,
