Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-14 / 242. szám

1987. október 14. Keiet-Magyarország 5 A romantika jegyében ALBERT FERENC HANGVERSENYE NYÍREGYHÁZÁN Mint arról már lapunk szombati számában hírt ad­tunk, 40 év után visszatér hazájába Albert Ferenc he­gedűművész, tanár, zene­szerző és karmester. Eddig több mint 6800 hangversenyt adott világszerte. A Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola szeptember 27-én történő megnyitó ün­nepélyén kapta meg arany művészi oklevelét Buda­pesten, 1087-ben. Ennek az útnak a kapcsán jött az öt­let, hogy Nyíregyházán is hangversenyt adjon, ahová emberi és baráti szálak is fűzik. A hétfői hangverseny el­ső részében Bach G-dúr szo­nátája, Beethoven F-dúr, Tavaszi szonátája és a mű.- vész saját szerzeményei hangzottak el, Hepke Péter zongoraművész kitűnő köz­reműködésével. Az első két darab igazán közismert, a közönséghez szólt. Saját szerzeményei romantikus hangzást kel­tettek, ezekből szívesen Albert Ferenc (jávor) hallgatott a közönség ráadá­sokat is. Szünet után Cesar Frank szonátája, ill. Bartók Hat népi román tánca csendült fel. Mindkét mű, de különö­sen az utóbbi szép tónusú hegedűhangon, remek tech­nikai felkészültséggel szó­lalt meg. Nagyon jól lehe­tett érezni, hogy a művész magyar, kapcsolata volt és van a magyar zenével. A közönség lelkes tapsát két, az édesapja, illetve egyik barátja által komponált da-, rabbal köszönte meg, me­lyeknek hangvétele szin­tén romantikus és magán­viselte a nosztalgia jegyeit. Nagyon szép zenei megol­dásokat hallottunk benne. A hangverseny időtarta­ma közel két és fél óra volt. Jeles és világszerte ismert hegedűművésszel ismer­kedhetett meg a várokozás­nál sajnos kisebb létszámú nyíregyházi közönség. (p. i.) A RÉSZLETES VAROS­RENDEZÉSI TERV egyes kérdéseiről tárgyalt október 13-án Nyíregyházán a városi tanács végrehajtó bizottsága. Többek közt előterjesztés hangzott el a Tiszavasvári út északi oldalán lévő külterü­leti ingatlanok zártkertté nyilvánítására, a Kisteleki szőlő részletes rendezési terv­programjának megállapításá­ra, az Űjszőlő és Sarkantyú utca térségének módosításá­ra. A tanácskozáson beszá­moló hangzott el a vb terv- és munkaügyi osztályának tevékenységéről. TELEFON A SZÍVRŐL! Ha tanácsot akar kérni valaki arról, hogy miképp táplálkoz­zék egészségesen, mit tehet a betegségek megelőzéséért, ha szívpanaszai vannak, ha fél a meszesedő erektől — vagy ha bármilyen orvosi-egész­ségügyi tanácsot szeretne kapni, hívja a „Telefon a szívről” szolgálatot Nyíregy­házán. A 11-701 telefonszám tárcsázásakor orvos veszi föl a kagylót a városmajori mű­velődési házban minden szer­dán délután öt és hat óra kö­zött, és készséggel vált szót az érdeklődőkkel. Értesítjük vevőinket, hogy 1987. október 26-tól 31-ig év végi va- gyonmegállapító leltározást tar­tunk. Leltározás ideje alatt az árukiadás és szállítás szünetel. PIÉRT Kereskedelmi Vállalat 66. sz. lerakata. Nyíregyháza, Gu- szev tér 6. sz. (2173) OS CAR-DlJ ÁSOK A KO­RONÁBAN. Varga SándQr és Görög Rudolf Oscar-díjas mesterszakácsok készítik a vacsorát október 17-én, szombaton este a nyíregyhá­zi Korona étteremben. Az ínyencek telefonon is foglal­tathatnak asztalt. NYÍRTELEKI NAPOK. A helyi kulturális társulás ál­tal szervezett „Nyírteleki napok" rendezvénysorozatá­nak programjában bemuta­tót és játékos vetélkedőt ren­deznek 14-én, szerdán dél­után két órától az egyes szá­mú általános iskolában „Nem játék a számítógép?!" címmel. Este héttől pedig a nagyobbakat várja az ifjú­sági házba egy beszélgetésre Szekrényes Zoltánné védő­nő — barátságról, szerelem­ről. ÜZEMLÁTOGATÁSSAL KEZDŐDIK az a rendez­vény. amelyet Mátészalkán, a Szatmár Bútorgyárban ren­dez — külföldi cégek közre­működésével — a Faipari Tu­dományos Egyesület október 14-én, szerdán délelőtt. Az emissziószegény lakkozás technológiáját ismertetik ez­után a résztvevőkkel az NSZK-beli Hackemack cég képviselői. Az osztrák Rein- chold Chemie AG szakembe­re pedig a korszerű lakktech­nológiát ismerteti. Reneszánsz esküvő Mjj izárólag külföldi vendégek számára reneszánsz ML esküvőt rendeznek a sziráki Kastélyszállóban. Az így egybekelni óhajtó párok helyszíni jelentke­zéssel, huszonnégy órán belül megkaphatják az anya- könyvezetői engedélyt és a sziráki kastélyban korhű re­neszánsz öltözékben, reneszánsz zeneszó kíséretében mondhatják ki a boldogító igent. A szertartást a balas­sagyarmati családi rendezvényeket szervező iroda mun- munkatársai állították össze. A „próbamennyegzőről” videofilm készült, amellyel az érdeklődök az IBUSZ külföldi képviseletein ismerkedhetnek meg, s jelent­kezhetnek a Szirákon tartandó mennyegzőre. Miért nem hamarabb? Több olvasónk panaszolta, hogy a bejelentés után egy hét elteltével mennek csak ki a TIGÁZ szerelői. Ennek okairól kérdeztük meg Ko­vács Istvánt, a TIGÁZ Sza- bolcs-Szatmár megyei kiren­deltségének vezetőjét: — A hideg időjárás miatt természetes, hogy mindenki fűteni szeretne. Ilyenkor döbben rá a lakosság, hogy nem működik a gázkészü­lék, ezért rengeteg bejelen­tést kapunk. Szervizüze­münk tíz emberből áll, a hi­bák kijavítása mellett az ő feladatuk az új készülékek beüzemeltetése is. Ezért nem tudjuk rövid időn belül el­végezni a javításokat. Ezen a héten beindítjuk a szom­bati műszakot is, amely egé­szen ,a fűtési szezon végéig tart. — Átmeneti időszakról van csak szó, minden év ok­tóberében a fűtési szezon kezdetekor sok a hibabeje­lentés, nagy a torlódás. Ezt ügy lehetett volna elkerülni, ha már augusztusban, szep­temberben kérik a segítsé­günket, hogy vizsgáljuk meg a készüléket. Mivel ez nem történt meg, még 2—3 hétig elhúzódhat a hibabejelenté­sekkel zsúfolt időszak. Sze­relőink folyamatosan dolgoz­nak, munkájuk sikeres el­végzéséhez azonban kérjük a lakosság türelmét és megér­tését. (magyar) Két leány. . . . talán tizenhat éve­( sek. Kezükben gitár, előt­tük kalap .. . Énekelnek, lopva figyelik a hallgató­ság reagálását. A publi­kum nevet, gonoszkodó megjegyzéseket tesznek, ám néhányon akadnak, akik jóindulatú mosollyal [ nyugtázzák a produkciót. jAztán cserélődik a hallga- j tóság, többen átveszik a | dallamot, együtt énekei­dnek a lányokkal. I Közben a kalap is telik, fillérek, forintok, sőt, még \ egy dollár is odakerül. A /leányokon már mosoly vi­rul, a közönség hálás. Nem t volt, itt szervezés, tobor- jzás. A mátészalkai dísz- ' kút előtt, szombaton a De- i tűs Diák Derby egyik Imozzanata volt a két di- láklány „fellépése”, ami a városban szokatlannak \ tünt, de kedves emlék ma- jradt. írjuk ide a nevüket: Hornyák Éva és Pénzes \Matild, mindketten har- madikos egészségügyisek. \ Nyéki Emese FOGADÓNAPOK. Soltészné Pa­dár Ilona országgyűlési képvise­lő Nagykállóban, a községi taná­cson tart fogadónapot október 15-én, csütörtökön délelőtt tíz órától. Délután egytől pedig a pártbizottságon tájékoztatja vá­lasztóit az Országgyűlés őszi ülésszakának eseményeiről. Dr. Varga Miklós, a Mátészal­kai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára október 15- én délelőtt nyolc és tíz között, délután pedig négy órától hat óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 960 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 235 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 8088 Trabant Combi (Debr.) 2677 Wartburg Standard (Debr.) 1514 Wartburg Spec. (Debr.) 2869 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) 10416 Wartburg Tourist (Debr.) 1446 Skoda 105 S*(Debr.) 8790 Skoda 120 L'(D«fer.) " 15201 Lada 1200 (Debr.) ' 34141 Lada 1300 S (Debr.) 15311 Lada 1 11770 Lada Combi (Debr.jjr^^m 5330 Moszkvics (Det$r.>, 244 Polski Fiat 126 P (Debr.) 1565 FSO (Polski Fiat) 1500 (Bp.) 6864 Dacia Lim. (Debr.) 5437 Dacia Combi (Débr.) 2845 Dacia TLX (Debr.) 2542 Zastava (Bp.) 18038 Volga Lim. (Bp.) 1297 Volga Combi (Bp.) 1113 Bolgár szakszervezeti delegáció megyénkben Bolgár szakszervezeti de­legáció érkezett megyénkbe kedden. Pátiéi Szerafimov, a bolgár egészségügyi szak- szervezet titkára és Vicsó Pavlov osztályvezető me­gyénk szakszervezeti mun­kájával ismerkedik, és a me­gyei pártbizottságon tájéko­zódik Szabolcs-Szatmár éle­téről. A delegáció program­jában szerepel egy látogatás Kislétára, az egészségügyi gyermekotthonba, és a Jósa András megyei kórházba, ahol tájékoztatást kapnak az intézmény munkájáról. Még hogy nem érdeklőd­nek az emberek a köz ügyei iránt... A nyíregyházi vá­rosi televízió hétfő esti adá­sához eljuttatott több száz kérdés, .a nagy érdeklődés ■inkább azt bizonyítja, hogy csak megfelelő alkalmat kell teremteni a közügyek nyil­vánossá válásához. A város építéséről, Nyíregyháza ren­dezési tervéről rendezett élő fórumban Csabai Lászlóné tanácselnök, Kovács István. a műszaki osztály vezetője és Veres István főépítész vá­laszolt az érdeklődőknek. Természetesen a mintegy kétórás adásidő kevésnek bi­zonyult valamennyi — tele­fonon, írásban, CB-rádión eljuttatott — kérdés megvá­laszolására. Pillanatkép a stúdióból. Sajnos az adás minősége is hagyott kívánnivalót maga után, mert sok helyen el­ment a hang, élvezhetetlen­né vált a műsor több-keve­sebb időre. (A stúdióból még megfelelő minőségben „ment ki" az adás, valószínűleg a műszaki berendezések hi­bája okozhatta a zavart. Hogy pontosan írni történt, arról a későbbiekben igyek­szünk tájékoztatni olvasóin­kat.) A városi televízió stáb­ja ezért úgy döntött, hogy. a két hét múlva sorra kerülő adásban visszatérnek a meg­válaszolatlan kérdésekre, s megismétlik azokat a vála­szokat is, amelyeket nem hallhattak a kérdezők. Árkus József kapta az első K omlós János-díjat A Mikroszkóp Színpad fennállásának 20. évforduló­ja alkalmából bensőséges ünnepet rendeztek kedden a politikai kabarészínpad Nagymező utcai otthonában. Az ünnepségen adták át elő­ször a Komlós János-díjat, amelyet a zsűri Árkus Jó­zsefnek. a Ludas Matyi fő- szerkesztőjének, a Mikrosz­kóp Színpad egyik állandó vendégének ítélte. ’89-BEN VÍZVEZETÉK Vízműtársulat Nyírmihálydiban Vízműtársulat alakult hét­főn este Nyírmihálydiban. A művelődési házat zsúfolásig megtöltötték az alapítók; több mint háromszázan vet­tek részt a taggyűlésen. A nyírmihálydi családok húsz­ezer forint befizetését vállal­ták annak a reményében, hogy végre egészséges ivó­vízhez juthat a község. Ösz- szesen mintegy huszonnyolc­millió forintba kerül a beru­házás (ennek az . összegek jelentős részét a tanács áll­ja), s a tervek szerint 1989 május elsejére készül el a vízműtelep és a vezetékrend­szer. A Nyírségi Vízgazdál­kodási Társulat kivitelezésé­ben készülő vízmű egyébként arra is alkalmas lesz, hogy a szomszédos Nyírgelse igényeit is kielégítse, ir A népfrontmozgalom if­júságpolitikai feladatait vi­tatja meg október 14-én, szer­dán délelőtt tíz órától a HNF megyei székházában a Hazafias Népfront megyei if­júsági bizottsága Ügy tűnik, nem készültek fel a gépjárművezetők a csúszós útra, pedig egyre inkább barátkoznunk kell a gondolattal, hogy beköszönt az esős, borongós ősz. Kora reggel Nagy­dobos és Szamosszeg között két munkásszállitó busz ütkö­zött össze, s a baleset következtében — a mentőktől kapott tájékoztatás szerint— tizenöten könnyebben sebesültek meg. egy súlyos sérültet pedig kórházba kellett szállítani. Jávor László felvétele pedig Nyíregyházán, a Káliói úton készült, ahol egymásba csúsztak a gépkocsik. 14., szerda HELEN NAPJA A Nap kél 6 óra 00 perc­kor — nyugszik 17 óra 01 perckor. A Hold kél 21 óra 41 perc­kor — nyugszik 13 óra 52 perckor. Százhatvan éve született a dunántúli Zala községben, és Szentpétervárott hunyt el Zichy Mihály (1827—1906) festő- és grafikusművész, a magyar romantikus festé­szet jelentős alakja. Várható időjárás az or­szág területén ma estig: fő­ként a Dunántúlon megszű­nik a tartós eső és fölsza­kadozik a felhőzet. A he­lyenként erős északnyugati szél tovább mérséklődik. Hajnalban többfelé kelet­kezhet köd, amely napköz­ben lassan föloszlik. A leg­alacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 4 és 9 fok, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet szerdán 12 és 17 fok között várható. ÁRAMSZÜNET! Értesítjük fogyasztóinkat, hogy az alábbi helyeken és időpontok­ban áramszünetet tartunk: 1987. október 19., 20-án reggel 7-töl, du. 15-ig: Szélsőbokori út, Sala- mon-bokor, 1987. október 19-én reggel J’-töl du. 15-ig: Gyöngy­virág út. Akácos út. Akácos köz. 1987. október 24-én reggel 7-től, du. 15-ig: Matróz, Kocsis, Deb­receni. Tövis, Vaskapu, Fillér. Bor. Tégla. Koszorú. Gyik, Lej lő. Kisdiófa, Folyóka, Szedet Százados, Vércse, Rezeda, Mar garetta. Pipacs, Csárda út terű leién. Kérjük a lakosság szíve türelmét, TITASZ NYlREGYHA ZI KIRENDELTSÉG. (2252 Erwin és Kari elmegy a múzeumba, ahol modern képzőművészeti alkotáso­kat állítottak ki. Megáll­nak egy kép előtt, ame­lyen pacák és vonalak ösz- szevisszasága látható. — Gyerünk innen gyor­san — húzza Erwin Karit — különben megint azt mondják, hogy mi csinál­tuk. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-27V A délutáni és esti hírügyeletes: PAPP DÉNEt Esti ügyelet: 15-;

Next

/
Thumbnails
Contents