Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-05 / 209. szám

— Ez a vidék a hazának olyan gazdag kincstára, hogy sehol a világon nincs ilyen. Aki bejárja ezt a tájat. Szatmári, Bereget, Nyírséget, az az egész történelmet átélheti itt. És a legfontosabb, hogy sok olyan ember él ebben a számunkra oly kedves megyé­ben, akik nemcsak szavakkal, hanem a lel­kűkkel is képesek továbbadni a szülőföld szeretetét. Rakó József, a megyei tanács által adomá­nyozott Váci Mihály-díj legújabb tulajdono­sa vallja ezeket a szavakat. Szuggessztív, megszállott ember. Pedagógusnak készült, bár újságíró lett belőle, élete során változat­lanul a gyermekek nevelését tartja hivatá­sának, feladatának. A szülőföld és a gyer­mekek kapcsolata érdekli leginkább. Talán ezért is vállalt munkát egy ifjúsági lapnál. Alapító főszerkesztője az úttörőmozgalom egyik lapjának, az Iránytűnek. Munkahe­lyén nehéz megtalálni: országjáró ember. — A hazának csodálatos történelmi szín­terei vannak. Ezt a páratlan örökséget át kell adni a gyermekeknek. Olyan helyszíneket és partnereket kerestem egész életemben, akik­kel ezt meg lehet valósítani — mondja. Ra­kó József nem ismeretlen megyénkben. Ol­vasóink is gyakran találkozhattak nevével lapunkban, hiszen a megye által kezdemé­nyezett vajai hagyományőrző tábor alapító tagja. Több mint tíz éve egyik szervezője a tábornak, sok kisdiák lett pajtása, és jóba­rátja emlékezetes közös kalandjaik során. Nyarának egy részét rendszeresen megyénk­ben. a vajai táborban tölti. — Tizenkét éve vagyok a megyével kap­csolatban. Országos pályázatokon figyeltem fel a szabolcsi gyerekek szülőföldről szóló írásaira. Megható vallomásokat olvastam. Végtelen szeretet árad ezekből a dolgozatok­ból. Törekvéseim találkoztak a megye ve­zetőinek és pedagógusainak a szándékaival. Tár: akra találtam. Azon kezdtünk közösen gondolkodni, hogy Tarpa történelmi tradí­ciójából hogyan lehetne a gyermekek fantá­ziáját megmozgató, emberformáló hasznos történelmi játékot kitalálni. Ezt követte az a gondolat, hogy a magyar gyermekek tör­ténelmi játékaival egy gyűjteményt kellene összeszedni. A megye vezetői szép gesztus­sal indították el ezt a munkát: újjáépítették a vajai múzeumot, amely helyet adott a ha­gyományőrzésnek is. A megyei tanács ala­pítólevele arra is szolgált, hogy évente öt­ven gyereket az ország különböző részéből több napra meghívjanak a színes élménye­ket ígérő táborba. Á gyerekek barátja — A hagyományőrzés természetesen haza­szeretetre nevel. — A hazafiságra és a magyarságtudatra gyermekkorban a legfogékonyabb az ember. Érzelmekkel telítődik a hazafiság, ha való­di élmények útján jut el hozzá a gyerek. Természetes, hogy a szülőföldön a kisebb hazában és a közvetlen környezetben kell megtalálni a múltnak a romantikáját, amely a gyermekszíven át lopja be magát a tudatába. A felnőtt olvas, érdeklődik. A gyermek viszont át akarja élni az élményt. Amikor például megmondjuk a gyermekek­nek, hogy erről a bástyáról kiáltották le, hogy jön Rákóczi, ők is futárok, zászlóbon­tók szeretnének lenni. Ezért Rákóczi-futár- játékot rendeztünk. Tunyogmatolcson példá­ul Zalka Máté gyermekkorának színterét, játszóhelyeit keresik meg. Négy-öt gyermek együtt indul felfedező útra, majd a végén ők tartanak egy kis megemlékezést. Azok a leg­csodálatosabb ünnepek, amit a gyerekek ma­guk találnak ki. Szatmárcsekén elküldjük á gyermekeket, gyűjtsenek anyagot a „nyitott könyvből'', azaz a községből. Ezután me­gyünk el a temetőbe, ahol mindenki kap egy kis zászlószalagot, amire rá kell írniuk, hogy ők mit gondolnak a hazáról, a Himnuszról, a szülőföldről, és ezt Kölcsey sírjánál felol­vassák, majd mindenki elhelyezi a saját kis szalagját a költő sírjára. A gyermek ezt bi­zonyára nem fogja elfelejteni. Aki ilyen él­ményt kap, befogadja a hazát — és lehet, így életében először alkot önálló gondolatot róla. A vajai mintára országszerte terjedni kezdtek a hagyományőrző játékok. Termé­szetesen mindenhol a szűkebb haza hagyo­mányaira épülő játékokat találtak ki. Az újszerű hazafias nevelésre külföldön is fel­figyeltek. Néhány évvel ezelőtt a szocialista országok gyermeklapjainak főszeresztői jöt­tek el Vajára, és megállapították, hogy gyermekjátékokból sehol a világon nincs ilyen gyűjtemény. A közönség elismerése se maradt el. A vajai múzeum az egyik leglá­togatottabb az országban, e tekintetben, ve­tekszik a nagy múzeumokkal is. Rakó József órákig képes beszélni az itt szerzett élményeiről. — Csodálatos találkozni olyan érdeklődő és kitárulkozó gyerekekkel, mint amilyenek Vajára jönnek, és akik hordozói a hagyo­mánymentésnek. Felemelő érzés volt látni például egy kisfiút, aki tíz évvel ezelőtt Tarpán Rákóczi futárát játszotta el. Most tíz év múlva meglett emberként újra eljött, és magát a nagyságos fejedelmet alakította. Bevallotta, hógy a tarpai esemény egész éle­tét meghatározta. Akiben nem él a hazasze­retet, annak az életében bármikor törés kö­vetkezhet be. De aki személyesen is elköte­lezettje a szülőföldnek, az nem csupán egy­szerű tagja lesz, hanem valószínűleg tettek­re kész ember válik belőle. Rakó József figyelmét a beszélgetés folya­mán nemigen lehet más téma felé irányí­tani. Magáról szinte alig akar mondani va­lamit. Két felnőtt embernek az apja, mind­ketten pedagógusok. Boldog embernek mond­ja magát. A kitüntetés mellett a napokban egy másik öröm is érte: könyve jelent meg „Az úttörőtörténet forrásai Debrecenben" címmel. Befejezésül arra kért, írjam meg: köszönet illeti a megyét azért is, hogy itt mondták ki először, hogy a gyermek is lehet hazafi. A magyar pedagógia vállalta ezt a világon elsőként. Bodnár István--------------------------------------------------------------------------­Szépen magyarul — szépen emberül Kemping ét évtizede még alig ismer- tü ezt a szót. Az átvételt kö­vető időkben inkább arról vi­tatkoztunk, hogy az eredeti an­golnak megfelelően (camping) vagy magyarosan irjuk-e (kemping). Hamar meghonoso­dott a nyelvünkben, és a nyelv- használat eldöntötte a vitát. A kemping szó életrevalóságát bizonyítja az is, hogy hamaro­san szócsaládot „alapított”. Képzett alakjai: kempingezik, kempingező, kempingezés. Szó- összetételekben viszont már igen gyakran fordul elő. akár idényben, akár máskor. A kempingezni szándékozó tu- ris-a először a kempingirodába megy, ahol a kempingvezető- től megtudja, hogy kemping- sátorban vagy kempingházban tölii-e az éjszakát. Szó lehet arról is, hogy kempingágyat vesz igénybe. Étkezni általá­ban a kempingétteremben vagy a kempingbüfében lehet. Feke­tét is ihatunk, ha nem hoz­l _______ tunk volna magunkkal kem­ping-kávéfőzőt. A kemping te­rületén — kivéve az autós kempinget — kempingkerék­párral közlekedhetünk. Ha kel­lemes az idő, célszerű kem­pingnadrágot viselni. Termé­szetesen ezeknek a kemping­felszereléseknek akkor sem változik meg a nevük, amikor már nem a kemping területén használjuk őket. Napozhatunk kempingnadrágban otthon is, bevásárolni is járhatunk kem­pingkerékpárral (-biciklivel). Ettől még nem leszünk kem­pinglakók. Vannak olyan emberek is, akik nem a hivatalosan enge­délyezett és működő kem­pingekben szállnak meg, ha­nem— enyhén szólva — ma­guk gondoskodnak kempingről, így nem fizetnek kempingdíjat, ök a zugkempingezők (aligha­nem a zugkereskedelem, azaz a nem engedélyezett kereskede­-------------------------------------------'S lem mintájára alakult e kifeje­zés). Akik a kempingben pi­henni akarók nyugalmát zavar­ják, azok a kempingkalózok. Az állandóvá vált összetett szavakon kívül alkalmi kifeje­zések is megtalálhatók. Csak néhányat említsünk a sok kö­zül : kempingszerelem (olyan szerelem, amely a kempingben ; szövődött), kempingbarátság (a kempingben kötött barát­ság), kempingbébi (a kemping­ben fogant gyermek), és ide j tartoznak a különféle árucik­keknek a (többnyire gyorsan változó) nevei is stb. A kempingidény elmúltával kempingzárás következik a ha­zai kempinghálózatban. S bi­zonyosak vagyunk benne, hogy a jövőben is tovább bővül majd a kemping szócsaládja (még ha alkalmi megfelelőkkel is). ] Napjainkban már egyáltalán nem vita tárgya az, hogy ez a ‘ szó idegen-e vagy sem. Bárkit megkérdezhetünk, az utóbbi mellett fog dönteni. És igaza is van. Egyrészt azért, mert az l idegenszerűséget már nem érez­zük rajta, másrészt azért, mert I beilleszkedett nyelvünk rend­szerébe, és szócsaládot is „ala­pított”. Jobbat nem tudunk helyette, s felesleges lenne egy másikkal felcserélni. M. L. T«3 Félresikerült belépő Az idei filmszemlén négy új rendező mutatkozott be. Hogy sok-é ez vagy kevés, aligha válaszolható meg igennel vagy nemmel. Ha ahhoz viszonyítjuk, hogy évente 16—20 film készül Magyarországon, akkor meg­nyugtatónak tekinthetjük az elsőfilmesek arányát, ha vi­szont az egyéb körülménye­ket is mérlegeljük, a kép ke­vésbé felvidító. A négy név mindössze há­rom filmet jelez, ugyanis Dér András és Hartai László együtt készítették el a Szép­lányokat, azaz egy nem já­tékfilmet. (Hogy eredendően dokumentumfilmes szándé­kaik voltak-e, vagy csak egyéb lehetőségek híján vá­lasztották ezt a kifejezési módot, nem tudom, de a Gu­lyás fivérek példája miatt ennek az utóbbinak a való­színűségét is fel lehet vetni.) Szirtes András Lenz című munkája csak nagy fenntar­tásokkal nevezhető játék­filmnek, s irgalmatlanul el­vont formavilága miatt gon­dolatisága pusztán a beava­tottak számára kibontható, emiatt valószínűnek látszik, hogy a forgalmazók nem fo­gadják kegyeikbe. (A teljes­séghez tartozik, hogy a film nem is a játékfilmstúdiók egyikében, hanem a Balázs Béla Stúdióban készült.) Hagyományos értelemben vett játékfilmet csak Tolmár Tamás készíthetett, munká­jának címe: Zuhanás köz­ben. Az eddig vázolt helyzet­kép lényegi oldalához tarto­zik az a körülmény, hogy Tolmár életkorát illetően kö­zelebb áll a negyvenhez, mint a harminchoz. Hogy ilyen későn állhatott a kamera mögé, abban nemcsak az ját­szott közre, hogy komoly ki­térővel — építészmérnöki diploma megszerzése után — jutott el a filmhez, hanem az is, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola hosz- szú éveken át több rendezőt bocsátott ki, mint amennyi­re szükség lett volna, vagy mint amennyi reálisan szá­míthatott arra, hogy belát­ható időn belül végzettségé­nek megfelelő munkához jut. Ilyen körülmények között, amikor sorba kell állni, ami­kor — azonosnak véve min­den rendező, kezdő s gya­korló esélyét — négy, talán öt esztendőnként adódik le­hetőség a forgatásra, rendkí­vüli mértékben megnövek­szik az első megszólalás fe­lelőssége. Mert az esélyek legfeljebb papíron azonosak, a valóságban az a helyzet, hogy az idősebb nemzedék szép sikereket felmutató tag­jai jóval gyakrabban jutnak szóhoz, s a fiatalok közül csak azok számíthatnak a várakozási idő csökkentésé­re, akik első nekirugaszko­dásra figyelemre méltót pro­dukálnak. Tartok tőle, hogy Tolmár Tamásnak a Zuhanás közben után majd hosszabb ideig kell várakoznia. Filmje egy­értelműen elhibázott munka, bár több jelenete azt látszik igazolni, hogy a rendező nincs híján a mesterségbeli tudásnak, s a gyengébb ered­mény okait n ásutt kell ke­resnünk. Egy építészmérnöknek azt tudnia kellett volna, hogy abból még nem lesz ház, ha a téglákat egymásra rakjuk. Pedig ő nemcsak a habar­csot felejtette ki, hanem mé­retében és anyagában telje­sen különböző téglákat kísé­relt meg egymásra helyezni. Tudom, ez a metaforikus íté­let talányos, bár könnyű­szerrel bizonyítható lenne, ha a cselekményt sorra ven­nénk, de ez a művelet túl kevés hasznot ígér, így jobb eltekinteni tőle. Pedig a téma, amely fog­lalkoztatta az alkotót, nem érdektelen, s mivel valóban megtörtént s a közvéleményt élénken foglalkoztató eset képezi a magvát, jó esélyt kínált a feldolgozásra. Egy taxisofőr halt meg néhány éve úgy. hogy kimentett a Dunából két autóst, akik a rakpartról a vízbe sodródtak, de maga odaveszett. Ha Tol­már Tamás nem becsülte volna túl saját képességeit, s ahelyett, hogy maga vágott neki a forgatókönyvírásnak, keresett volna egy írót, aki a mesterség szabályai szerint megformálja a történetet, akár jó filmet is készíthetett volna. Így azonban olyan munka került ki a keze alól, amely rendkívül egyenetlen, s na­gyobbrészt érdektelen is. Aki gyakori mozijáró, jó né­hány film motívumait fedez­heti fel a képsorokon. A fé­lig kész ház a Köszönöm, megvagyunk-ot idézi, az összetört berendezés a má­solóműhelyben a Magánbe­szélgetést, a befejezés a Zab- riskie point-ót, és a sort foly­tathatnánk. Ha nem tudnám, hogy a Zuhanás közben egy időben készült Gyarmathy Lívia Vakvilágban című alkotásá­val, azt mondanám, hogy a szerkezethez Tolmár Tamás onnan vette a mintát. Ö is két cselekményszálat illeszt egymás mellé, amelyek a be­fejezésben találkoznak vélet­lenszerűen össze. Ez a mód­szer mindkét filmben termé­ketlennek bizonyul. E filmben a taxisofőrszál hangsúlytalan marad, a má­sik is csak azáltal nő efölé, hogy a videokalózkodás té­mának ma nagyobb az ak­tualitása. És még valamivel. Azzal, hogy ennek egyik fon­tos figurája Nóra, a tanárnő, akit Pogány Judit formál meg. Eggyel több így azok­nak a filmbeli pedagógusnők­nek a száma, akikkel egy szakkönyvben aligha lehetne illusztrálni az ideális tanárt. (Megjegyzem, hogy ilyent az utóbbi húsz év magyar film­jeiben hiába is keresnénk.) De itt legalább a figura mo­tiváltán kerül elénk. Ennek a nőnek sorsa van, múltja van, s összes szertelensége s hibája ellenére van benne valami szeretetre méltó. Rit­kán látható ilyen színészi remeklés, amely apró köz­játékokkal,, s nem is annyira a szövegmondással, mint a gesztusokban megjelenő számtalan ötlettel tesz hite­lessé egy esendő, szánandó nőt. A Zuhanás közben azon jeleneteiben, amikor Pogány Judit is a képen van, a mes­terkélt cselekmény ellenére is beszivárog a valódi élet. E ritka színészi bravúr miatt mégis érdemes megnézni ezt a filmet. Hamar Péter Hamarasan a maxikban: 48 ér« — színes amerikai krimi. iit szabolcsi patikis éleit A megye egészségügyi múlt­ja bemutatásának tisztes szán­dékával orvostörténeti kiad­ványsorozatot bocsátott útjára a Jósa András megyei kórház. (Szerkesztő: dr. Bodnár Lóránt.) A História Medica első füzeté­ben neves patikusaink élete bon­takozik ki. mintegy primér bi­zonyítékaként annak, hogy „él­tek itt emberek, és nem is keve­sen, akik szellemi fákjaként vi­lágítottak — olvasható Gyúró Imre előszavában. — Éltek itt orvosok, gyógyszerészek, bábák, akik egyszerre tudtak gyógyíta­ni, tudományt művelni és köz­életet szolgálni önzetlenül, má­sok boldogulásáért, a térség előbbre jutásáért.” öt biográfia, öt neves patikus élettörténete fért, kívánkozott a könyvecske 55 oldalára: a leg­kiválóbbak sorsának ismertetése, munkájuk méltatása. Somogyi Rezső (1828—1907) kis- várdai gyógyszerész nyitja a ta­nulmányok sorát. Róla — egye­bek mellett — megtudjuk, hogy ő alapította meg e mezőváros el­ső, Szabolcs vármegye harma­dik patikáját Arany Oroszlán néven, ő vetette fel egy állami iskola alapításának gondolatát, szervezője volt a Bach-korszak- ban a helyi ellenállásnak, régé­szeti ténykedésének eredménye­ként száz bronzkori lelet gazda­gíthatja a nyíregyházi múzeum anyagát. Id. Lukács Ferenc (1847—1917) nevét nem elsősorban gyógyszerészként, feltalálóként, hanem lakóhelye. Szent Mihály (Tiszavasvári) felvirágoztatásá­ban vállalt szerepének jóvoltá­ból tette ismertté. E község szellemi irányítója lett: patikus­ként postamester is volt, taka­rékpénztárt, kisdedóvót, tűzoltó- társaságot. gazdakört, műkedve­lő színtársulatot alapított, majd új postahivatalt építtetett. Kevésbé ismert tény, hogy Csontváry Kosztka Tivadar (1853 —1918), a világhírű festő, aki képzettségét tekintve gyógysze­rész volt, rövid ideig — a múlt század hetvenes éveinek első fe­lében — Tiszalökön élt. Egy ko­rabeli jegyzőkönyv soraiból: „. .. a gyógyszertár . . . névleges tulajdonosa Kosztka László okle­veles gyógyszerész .. . Segédje nincs. Kosztka Tivadar 20 éves fiú, aki ugyanitt két év óta gya- kornokoskodik.” Egy újabb ta­nulmány Csurgay Kálmán (1858— 1892) gyógyszerész szakírót is­merteti, aki úgyszólván Csont­váryval egy időben a szomszédos Büdszentmihályon volt patikus gyakornok. (Pályafutásának leg­nagyobb eredménye a „Gyógy­szerészi Közlöny” alapítása, ki­adása.) Kabay János (1896—Í936) életútja teljes egészében a me­gyéhez kötődik, s e kötet leg­terjedelmesebb írása is erről a neves feltalálóról, gyógyszer­gyár-alapítóról szól. Rendkívül érdekes olvasmány a Szopkó családról szóló tanul­mány is. „A gyógyszerészet tör­ténetében nem egyedülálló eset, hogy a gyógyszerészi hivatás ge­nerációkon keresztül öröklődik... — olvasható a bevezetőben, s megtudjuk, hogy ez a patikus- dinasztia a múlt század máso­dik felétől írja be nevét a megye történetébe: hetven éven át a Szopkó család tulajdonában volt Szabolcs megye legnagyobb pa­tikája. az Arany Sas. a ma Ko­rányi Frigyes nevét viselő nyír­egyházi gyógyszertár. A kötetben foglalt írások szer­zői : Fazekas Árpád, Meaner Ödön, Oláh Tiborné, Szajkóné Takács Mária, Tusnády Mihály- né. (MEGYÉNK HÍRES GYÓGY­SZERÉSZEI — História Medica — 1. Nyíregyháza. 1987.) Szilágyi Szabolcs 1987. szeptemberig qjgß HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents