Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-29 / 229. szám

1987. szeptember 29. Kelet-Magyarország 3 Nem „kistrigulázandó feladat A szegénység tisztelete Homokdombok, tüskés akácsövények között rejtez­nek a tanyák. Perkedpuszta, Abapuszta, Tormáspuszta .;. Gépek nyomán felszálló ho­mok burkolja őket homályba, amit csak sűrít az őszi pára­fátyol, mely szellőtől hajtva kígyózik, közben őszi pírral festi a leveleket. Amott egy árva lovacska áll a tanya kö­zelében, másutt alma pirosa színezi a tájat, letört do­hány utazik szekéren, aszály­zsugorította tengeri zizeg kí­sértetiesen. A tanyák között és a falvak között 60 kilomé­ternyi bekötőút jelenti a kapcsolatot. A villany 70 ki­lométer hosszúságban kígyó­zik, hogy egyedül álló házba, kis bokorba vigye a sötétet száműző áramot. Sorsok, életek Járó papó, így ismeri min­denki, lassan, lépésről lépésre igazítva lábát, igyekszik az idősek klubjába. Faggatom: — Orvosnál volt? — Minek? Űj lábat nem tud adni. Hetven fölött érje be az ember azzal, amije van. — De valami orvosság biz­tos akadna rá. frt a doktor. De nem szedem. Életemben nem vol­tam orvosnál, s már nem is megyek. Ellépkédek az ott­honba, s ott jó,- pihenek. Az idősek klubjában Mar­gitka, Tóth Ferencné sürgö­lődik, tesz-vesz az öregek körül. Már beérkezett Per- kedről Polcm Imre, megjött a tanyáról Lipcsei Jánosné. Kora reggeltől kézimunkázik Horváth Ferencné, Sándor papó, Pozsák Sándor éppen most issza a reggeli tejeská­vét, Ster Ferencnének tej kell, mert cukros. Szilágyi lmréné Jusztika , néni egy Jézus életéről írott könyvet forgat, s készül, hogy 91 éves korában, szemüveg nélkül ol­vasson fel belőle társainak. — Tudja-e elnök úr —• for­dul Ster- néni a tanácselnök­höz —, befizettem a második fél évre esedékes vízmű-hoz­zájárulást. Jövőre kész leszek a 12 ezerrel. — Minek fizetett? Ha szól, elengedjük. Tudja, hogy 80 éves korban már nem kér­jük ... — Dehogy kértem én va­lamit is az életben. Ez a tisz­tesség. Összespóroltam, aztán kész. Dankó József, a tanács el­nöke meséli: — Érdekes, de míg a fia­talok közül nem egy jön, hogy ezt vagy azt a fizetni­valót engedjük el, az öregek ezt népi teszik. Gyakorta erő­szakkal kell meggyőzni őket, hogy ne fizessenek. De tudja hogy van: nekik szégyen, ha valamit nem teljesítenek, egész életük tisztességgel telt. Ök nem ismerik a kivétele­zést. Ster néni is biztos, hogy a szociális támogatásból gyűj­ti a pénzt... Közben gyűlnek a klub­ban. Vagyunk lassan vagy Balkány egyik végétől a másikig 25 kilométer a távol­ság. Hétezer lakójából 37 százalék tanyákon él, szám szerint haszonhat kisebb-nagyobb településen. Sok itt az öreg, akit az élet hét-nyolc-kilenc évtized alatt nyűtt el. Egy valami azért mindőjüknek megmaradt, és ez a szegénység tisztelete. húszán. A másik 20 otthon van, ők csak az ebédet kap­ják innen. Aki megszokott, már élvezi ezt a helyet, ahol nemcsak a test kapja meg azt, ami kell, de a lélek is. Van klub, ahová kijár a pap, hiszen az öregnek nehéz el­járni a templomba. Az asz­talon ott a Szent Biblia, hi­szen kell a lelki vigasz azok­nak, akik többnyire szedett faként maradtak öreg koruk­ra. — Az úgy volt — mondja Margitka —, hogy jó ideig az óvodából jött az étkezés. De nem volt sikere. A kifli kemény volt, a Túró Rudi­val nern tudtak mit kezdeni, az ivólének se volt sikere. Mondja az elnök: vegyenek egy sport, aztán főzzenek. így is lett. Jöttek a kívánságok: leves, paprikáskrumpli, csí- rásgáluska, meg a krumpli- lángos. Volt, hogy egész dél­előtt sült. Hiába, a megszo­kást el kell ismerni. Látni kell, az öreg, fogatlan száj sok mindennel nem tud megbirkózni. Sokféle figyelem — Meg aztán a legfonto­sabb, nem vagyunk egyedül — magyarázza Horváth né­ni. — Nekem is van kis há­zam, kertem, ültettem is hat krumplit, többre nincs erőm. De bejövök ide, kézimunká­zok, beszélgetünk. — Az ám! — így Ster né­ni —, szépen kézimunkázik. Nézze ott a falon, azt is ő csinálta. Csak több pamut kellene. Az se baj, ha bon­tott ... — Aztán az itteni kis ker­tet is szívesen műveljük, ha van erőnk — magyarázza Pozsák Sándor. — Jobb, mint a kártya, levegőn van az em­ber .. . — Meg csak ott lehet ciga­rettázni is ... — mondja va­laki kicsit huncutkásan. — Van itt tévé, rádió, né­ha a magnóból szól a ma­gyar nóta, de csinálnak mű­sort is. Nem unatkozunk. Csak azt oldaná meg valaki, hogy legyen néhány hely, hogy éjszakára is itt marad­jon, akinek nehéz — így Pó­lón Imre. — Ez lesz a következő lé­pés — nyugtatja meg őket a tanácselnök —, megoldjuk, hiszen tudjuk: télen bizony nehéz hazamenni, otthon hi­deg a lakás, nincs, aki be- fűtsön. Legyen nyugodt Im­re, lesz alkalom, hogy itt maradjon a hét végén is, meg ha akar, estére is. — Bizony a nehéz télen — mondja Járó papó, csúszik is, meg aztán még egy ilyen négykézlábas tél, s bizony nem tudom, mi lesz vé­lünk ... Szeretetből fakadó kötelesség —i Tudja — így Dankó Jó­zsef tanácselnök — több mint harminc éve vagyok a ta­nácsnál. Itt születtem, s ne­kem ezek az idős emberek nem ügyfeleim. Csupa olyan, akit ismerek, szeretek és be­csülök. Nem valami kistrigu­lázandó feladat nekünk, hogy gondoskodjunk róluk. A sze­retetből fakad, amit te­szünk. Több mint 300 olyan idős él itt, aki túl van a het­venen. Legalább',1200 ember szorul segítségre, ki anyagi­ra, ki jó szóra, társaságra, gondoskodásra. Évente vari másfél millió erre a célra, kellene legalább kettő. Így ami hiányzik, azt másként oldjuk meg. Mindenki tudja Balkány- ban, hogy a község és a ta­nyavilág legérdeklődőbb em­berei az idősek. Ott vannak a falugyűléseken, a beszámoló­kon. Ötlettel, javaslattal. Ne­kik kell az előadás, a mű­sor, szeretik a könyvtárat, mind többen lelkesek, ha közügyről van szó. Fegyel­mük példás, legyen szó adó­ról, vízműről. Bennük van tartás, ők nem kérnek okta­lanul, s többnyire okkal se. Szegénységük tisztességét bi­zony sokan tanulhatnák. — Jó, hogy megint kilenc tanyára viszik el a vizet... — Elrontották a tehót el­nök elvtárs ... — Több a kocsma, mint kellene... így pereg a szó a klubban, kinek-kinek megvan a véle­ménye a helyi világ minden eseményéről. Több figyelmet érdemelnek Az egyik balkányi tanyán a közelmúltban elhunyt egy öreg. Egy hét múlva találták meg. Senkinek nem tűnt fel, a szomszédnak se, hogy nem látják napok óta. Az ügy nagy port vert fel, nem az el­ső ilyen eset volt. — Tudjuk — így az elnök —, át kell törni a fiatalahb nemzedék közönyét. Az öre­gek egymásról tudnak, ha valamelyik nem jön a klub­ba, már keresik. Látogatják egymást. Sose fogom megér­teni, miként is lehet, hogy mindenre hivatkozva szűnik meg az érdeklődés egymás iránt. Most azzal próbálko­zunk, hogy megmozgassuk a lelkiismeretet... Ami bizony megmozdul­hatna. Ez az öreg nemzedék sok mindent tud mutatni a maiaknak. Tisztességet, sok­sok évtizedes kemény mun­kát, a cselédsorstól semmeg- törtséget, a nehézség vállalá­sát, a büszkeséget, emberi tartást, szemérmet, fáradha­tatlanságot, köz iránti fele­lősséget. Tanyákról, falvak­ból szétszóródott ivadékaik ritkán néznek vissza rájuk. Az otthonmaradtak számára is sokszor teher az öregszüle. — Volt idő, amikor azt mondogatták az emberek — a fiatalok is! — mi az, megy az ingyenházba? Mert így hívták a napközit — mondja Tóth Ferencné —, kicsit le­sajnálva. Sokan szégyellték, aztán mit; hozott a sors, azok is idejöttek, akik régebben gúnyolódtak. Ma már elkép­zelhetetlen lenne az élet itt, tanyán és faluban, ha nem lennének ezek a klubok. — Jó hely ez — mondja az egyik asszony —, de az se rossz, ha az emberre ránéz a gyereke . . . — Jók itt hozzánk — így a másik, aki 10 gyereket ho­zott a világra —, eddig még eljártam telente a pestiek­hez, de most már nem megy. Nyolcvan után az ember nem szívesen mozdul. Hogy jön­nek-e? Ki tudja .... Aztán véget ér az esemény, elmegy a vendég a klubból. A szó folyik tovább. Ki emlé­két meséli, más a televíziót nézi, Jusztinka néni olvassa Jézus életét. A tanácselnök még visszaszól a kapuból Tóthnénak: — Aztán miha­marább költsék el a százezer forintért, hadd legyen, szebb ez a ház. Kint hűvösödé ősz van. Melégség is kell,' lassan befűtenek. Melegség is kell, sok szeretet. Bürget Lajos SAJTÜZEM ÉPÜL RAKAMAZON. Tsz-ek, Afészek, ta­karékszövetkezetek, tejipari vállalat összefogása révén meg­indult a sajtüzem építése Rakamazon. A 40 millió forintos beruházást a rakamazi Győzelem Termelőszövetkezet építő részlege jövőre készíti el. (Elek Emil felvétele) „Tűzoltó leszel, s katona..." Nyugalmink őrei Szeptember 29-e a fegyveres erők napja. Katonákat, határőröket, rendőröket, munkásőröket, s társfegyveres tes­tületek tagjait köszöntjük ezen a napon. A köz érdekében vállalt szolgálatot teljesítők közül mutatunk be hármat. „Vonzódtam a rendhez" Az emberek igazságérzete az utóbbi években hihetetle­nül felerősödött. Nem arról van szó, hogy eddig tapsol­tunk a szabályokat megsze­gőknek, de most amikor az élet érezhetően megneheze­dett, jobban elítéljük az ügyeskedőket, a jogtalan ha­szonszerzőket. Éppen ezért közhangulatot befolyásoló szerepe vart az idén április 1- jén megalakult gazdasági ren­dészetnek. A megyei rendőr­főkapitányságon Mandzák László főhadnagy vezeti ezt a szolgálati ágat. — A közgazdasági egyete­men szereztem diplomát, és pár hónapig dolgoztam a TI- TÁSZ-nál — nagyapám, apám is ott kereste a kenye­rét —, amikor átjöttem a rendőrségre, majd ez évben a gazdasági rendészet veze­tője lettem. Mint új szervezet keressük a céljainkhoz veze­tő utakat, módszereket. Szá­momra az egyenruha nem je­lentett sarkalatos változást, mindig vonzódtam a rendhez, a fegyelemhez. Szeretem az egyértelmű, világos monda­tokat. A gazdasági rendésze­ten arra törekszünk, hogy a társadalmi tulajdont védelmezzük. Mert sajnos, nagyon megszaporodtak a korrupciósa jelenségek, az árdrágítás, a spekuláció. En­nek a felderítése azonban ismeretlen az állampolgárok segítsége nélkül. Nem állít­hatunk minden vállalathoz rendőrt, nem is ez a célunk. De amíg cinkos közszellem védi azokat, akik megsértik törvényeinket, hézagos ma­rad a felderítés. A magán- vállalkozások elterjedésével még nagyobb a csábítás azok­FESTÖBERENDEZESEKET belföldre és exportra is készí­tenek a HAFE nyíregyházi gyárában. Képünkön: Papp Ist­ván műszaki fejlesztés alatt álló porszóró fülkét próbaüze­meltet. (Farkas Zoltán felvétele) Protekciós alma Ellenőrizni kell Visszhangot váltott ki a protekciós 1 álmáról szóló írá­sunk. Lényege, hogy a TSZ- KER-rel szerződött partne­reknél nem derült ki, milyen elvek alapján osztják el a vagonokat akikor, amikor itöbben szállítanának, mint ahány vasúti kocsi rendelke­zésre áll. A félreértések tisztázása érdekében adott tájékozta­tást Mennydörgés János, aki Tuzséron évek óta szervezi az atmiaszállítást. E szerint általában a termelőszövetke­zeteknek adjáik a vagonokat, de vannak szép számmal, akiik egyéni termelőként, vagy a háztáji alma értéke­sítésével a TSZKER-t kere­sik meg. Velük szintén szer­ződést kötnek, s még a sze­zon elején megbeszélik a várható szállítási időpontot. Számítva , arra, hogy szep­tember végén, október elején kevés a vagon, ezért erre az időszakra, naponta csak há­rom vagon adható a magá­nosoknak. A múiit évi gyakorialtból az derült ki, hogy a napi 15 va­gonnak majd a felét kapták magánosok ebben az időben. A magyarázat: a TSZKER nevéhez híven (Termelőszö­vetkezetek Beszerző, Értéke­sítő és Szolgáltató Közös Vállalata) ezúttal is a teme- lőszövetkezeti képviselőkkel közölte — s közli az idén is — ki, hány vagonba nalkod- hiat az adott napon. Azzal vi­szont már nem foglalkozhat­nak, hogy a megbízott (aki általában valamilyen szintű itsz-vezető) intézkedésére mem a közös almáját rakják ■a vagonba, hanem valame­lyik tsz-tagét vagy más, a szövetkezettel kapcsolatban álló emberét. S itt megállhatunk egy pil­lanatra: ez a megoldás a ter­melőszövetkezeti ellenőrzés híján a protekciós almaszál­lítás melegágya. Hia csak egy kicsit is utánanézne va­laki az érintett gazdaságok­ban a fuvarleveleknek, máris kiderülne, hogy kik azok a vezetőik, akik sokkal fonto­sabbnak tartják — tisztjük ellenére — az enyémet a kö­zösénél. Mindenesetre szívesen tá­jékoztatnánk olvasóinkat az ilyen eseteket követő fele- lősségrevonásról. (lányi) nak, akik egyébként is hűt­lenül kezelik a köz vagyo­nát. Közelebb a szülőkhöz Jövő év augusztusában szerel le Bozzai Tamás őr­vezető. — Ez még nem biztos — meglepőnek hatnak a sza­vai — azt tervezem, hogy to­vábbszolgálónak maradnék. Ugyanis régi vágyam, hogy hivatásos katona legyek. Bozzai Tamás hatalmas vargabetűvel jött Szabolcs­ba. Siófoki fiú, vendéglátó­ipari érettségivel felszolgá­ló volt. Megnősült és köze­lebb jöttek a szülőkhöz. A katonaság pár hónapja alatt kiderült Tamás átlagon felü­li szorgalma. Megkapta az Élenjáró Katona kitüntető címet. Az alakulat KISZ-bi- zottsága titkárhelyettesnek választotta. Tíz éve népitán­cos, ezt szeretné a Szabolcs- Volán együttesben folytat­ni. — Talán azért is döntöt­tem úgy, hogy tiszthelyette­si iskolára mennék, mert szeretek emberekkel foglal­kozni. A feladat doppingol és igazi megméretésnek ér­zem. Fiatalokat oktat — Fontos ember a tűzoltó, ezt szűrtem le gyerekként, ha apám megengedte, b°gy velük menjek egy tűzhöz. Mi­lyen büszke voltam, ha ci­pelhettem a súlyos felszere­lést, a tömlőket! Talán ez a gyermekkori élmény adta, hogy hagyjam ott tanult szak­mámat, a férfi szabóságot és öltözzek be tűzoltónak. En­nek tizenkilenc éve és ma már el sem tudnám képzelni másként az életemet. Tóth László tűzoltó főtörzs­őrmester ma már a fiatal tűzoltó tiszthelyetteseket ok­tatja. Ha kivonulnak egy „esethez”, a kárfelmérést, a tűzvizsgálatot irányítja. Szik­rázik a szeme, amikor arról beszél, az emberi felelőtlen­ség határtalan. Anyagi érté­kek esnek a lángok marta­lékául, de mivel lehet pótol­ni az emberi életet? — Soha nem tudom feled­ni azt a szerencsétlen embert, aki belocsolta a házát ben­zinnel, eldobta a gyufát. Hogy a megmaradt életösz­töntől vezérelve ki ne ro­hanjon a házból, oijaszegez- te magát a falhoz... A fel- ismerhetetlenségig összeégve találtunk rá. Amíg tragédiák fenyegetnek, ránk, tűzoltókra mindig szükség lesz ... Tóth Kornélia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents