Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-29 / 229. szám

XLIV. évfolyam, 229. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1987. szeptember 29., kedd Sajtókonferenciát tartott a zambiai elnök Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn szűk körű záró tárgyalást folytatott dr. Kenneth David Kaundá- val, a Zambiai Köztársaság hivatalos látogatáson ha­zánkban tartózkodó elnöké­vel. A hivatalos .magyar—zam­biai tárgyalások záróakkord­jaként megtartott találkozón az államfők egybehangzóan megállapították, hogy a leg­alapvetőbb nemzetközi kér­désekben azonos, vagy ;közel álló a két ország álláspontja. Mindkét részről állást fog­laltak a kétoldalú kapcsola­tok további fejlesztése mel­lett, ,hangoztatva. hogy a kontaktusok szorosabbra fű­zésére még számos lehetőség kínálkozik a politikai élet­ben, a gazdaság és a kultúra területén egyaránt. A zambiai államfő — ma­gyarországi programjának befejezéseként — délután nemzetközi sajtókonferenciát tartott szállásán. Látogatásá­nak tapasztalatait összegezve dr. Kenneth David Kaunda elöljáróban elmondta: első magyarországi útja alkalmá­val rendkívül szívélyes lég­körű, hasznos megbeszélések­re nyílott .módja a magyar vezetőkkel, köztük Kádár Já­nossal, az MSZMP főtitkárá­val és a vendéglátójával. .Né­meth Károllyal. Az eszme­cseréket — csakúgy, mint a hivatalos tárgyalásokat ki­egészítő programokat — a nyíltság jellemezte. A Nyíregyházi Városi Tanács és a Hazafias Népfront városi bizottsá­ga együttes ülést tartott tegnap, ahol a tagok ér­tékelték a két testület kö­zötti együttműködési meg­állapodás eredményeit és újabb időtartamra szóló megállapodást kötöttek. A korábbi. 1983—1985-ös évekre vonatkozó megálla­podás a közigazgatás átszer­vezése, a tanácsok helyi ön­állósodásának fokozódása, a választási rendszer módosu­lása után újabb célokkal, feladatokkal gazdagította a cselekvési programot. Ez azt is jelentette, hogy ma az együttműködés fö ereje a döntési fórumok munkájának elősegítésére, megalapozásá­ra irányul. ÉVENTE IfiO—170 EZER FÉRFIÖLTÖNYT készítenek a Vörös Október Ruhagyár vásá- rosnaményi gyárában. Az itt gyártott öltönyök 25 százalékát belföldi megrendelésre ké­szítik. Képünkön: Hankobszki Endréné és Szilágyi Ferencné a készáruraktárban szállí­táshoz készíti a divatos öltönyöket. (Császár Csaba felvétele) Taeies és aépfranlbizanság együttitifikidést Tanácstagi munka szélesebb alapokon Az együttes ülés résztve­vői megállapították. hogy a megállapodásban foglaltak­nak alapvetően eleget tett a két testület, ez mondható el a szocialista demokrácia erő­sítése. a közélet fejlesztése terén tett munkájukról is. A választási rendezvényeket a lakosság fokozott érdek­lődése. politikai aktivitása jellemezte, és sikerült a ta­nácstagok testületi és válasz­tókerületi munkájához szük- széges feltételek javítása is. A lakóterületi politikai és mozgalmi munkában megfe­lelő kapcsolat alakult ki a tanácstagok és a körzeti népfrontbízottságok aktívái között. A közös felkészülés, a helyi tapasztalatok közve­títése fontos tájékozódási forma a tanácstagnak, ezért ezt a gyakorlatot általános­sá kell tenni. Az államigazgatási munka területén a tervszerűbb pro­pagandával. a társadalmi vi­ták egyeztetett szervezésével tovább szélesedett a tanács működési demokratizmusa, hasonló közös viták, véle­ménycserék után született döntés több más fontos kér­déscsoportnál is A népfront aktivistái többek között te­A tanácskozás résztvevőinek egy csoportja. vékenv részesei voltak a ke­reskedelmi fórumoknak, a kertbarátmozgalom rendez­vényeinek. közreműködésük­kel valósult meg sok járda- építési program, de kivették részüket seregnyi kulturális esemény szervezéséből is. A társadalmi-gazdasági fej­lődés új követelményei, va­lamint a kongresszusi hatá­rozatokban foglaltak meg­valósítása mindazonáltal szükségessé teszi egyes terü­leteken az együttműködés továbbfejlesztését, az eddigi célok, módszerek felülvizs­gálatát. A tanács és a Nép­front 1987—1990-re szóló újabb együttműködési meg­állapodása már ezek figye­lembevételével készült el. Ennek célja: a két testület összehangoltabbá tegye a kölcsönös érdekeken és kö­telezettségeken alapuló tevé­kenységét, ennek kapcsán segítsék elő a tanácstestület szerepének erősödését. a képviseleti tevékenység gaz­dagodását, a tanácsi munka társadalmi bázisának széle­sítését. Tisza Vasvári: Rövidebb határidők Az ügyintézési határidők csökkentéséről alkotott ren­deletet hétfő délutáni ülésén a Tiszavasvári Városi Tanács. A testület ezenkívül beszá­molót hallgatott meg a lejárt határidejű határozatok vég­rehajtásáról, a végrehajtó bi­zottság döntéseiről, elmúlt időszaki tevékenységéről. A közrend és közbiztonság hely­zetéről a kmb-csoportvezető. a törvényesség érvényesülé­séről pedig^ a vezető ügyész adott tájékoztatást. Megtár­gyalták a tanácstagok a tele­pülésfejlesztési hozzájárulás befizetésének a tapasztalatait, valamint a tanács kulturális és szociális bizottságának te­vékenységét is. köszöntője után Árkus Jó­zsef, a Ludas Matyi főszer­kesztője nyitotta meg. aki a rendezvényt a karikatúra mértékadó fórumaként érté­kelte. Az itt bemutatott rajz-, szobor- és festménykarikatú­rák tükrözik az ország jelen­legi hangulatát és továbbgon­dolásra késztetnek — hang­súlyozta Árkus József. Meg­ítélése szerint, Magyarorszá­gon ma kialakult a karikatú- risták úgynevezett „aranycsa­pata’-, akik bármerre is kül­dik el rajzaikat a világba, rendszerint díjak, elismeré­sek jelzik munkájuk eredmé­nyét. Most Nyíregyházán a Ma­gyar Képzőművészek és Ipar­művészek Szövetségének 15 ezer forintos nagydíját Dallos Jenő, a Magyar Népköztársa­ság Művészeti Alapja 10 ezer forintos díját Lehoczky Ist­ván, a nyíregyházi Városi Ta­nács V. B. művelődési osz­tályának 5 ezer forintos dí­ját Tettamanti Béla, a Sza- bolcs-Szatmár Megyei Ta­nács 10 ezer forintos díját Sajdik Ferenc, a Magyar Új­ságírók Országos Szövetségé­nek 5 ezer forintos díját He­gedűs István, a SZOT kultu­rális agitációs és propaganda osztályának 5 ezer forintos díját Császár Tamás, az Or­szágos Környezet és Termé­szetvédelmi Hivatal 5 ezer fo­rintos díját Várnai György, a KISZ KB kulturális osztá­lyának 5 ezer forintos díját Nyilas Sándor és a Művelő­dési Minisztérium 10 ezer fo­rintos diját Brenner György erafikus rhűvészek nyerték. Árkus József megnyitó beszé­dét mondja. A kiállítás első látogatói. (Császár Csaba fel­vételei) több, 43 rajzoló, mintegy 456 alkotása érkezett. Az eddigi két bemutató, s a most megnyílt harmadik si­kerei azt bizonyítják: a helyi rendezőszervek alaposan elő­készített munka után a kari­katúra művészi rangjának megfelelően kezelik a rendez­vényt. így talán az sem vé­letlen, hogy az idén a Kép­zőművészeti világhét kiemelt programjai közé tartozik a biennálé. A kiállítást dr. Ba­ja Ferenc, a nyíregyházi Vá­rosi Tanács elnökhplvpttpse A karikatúra legnagyobb hazai seregszemléjének, a 3. Országos Karikatúra Bienná- lénak ad otthont Nyíregyhá­zán, a Váci Mihály Megyei- Városi Művelődési Központ. Hétfőh délelőtt ünnepélyes keretek között nyitották meg a tárlatot, ahol szeptember 28—október 26-ig 223 alko­tást láthat a közönség. A Mű­velődési Minisztérium képző- művészeti osztálya, a Magyar Képzőművészek és Iparművé­szek Szövetsége, a Szabolcs- Szatmár Megyei Tanács, nyíregyházi Városi Tanács és a Váci Mihály Megyei-Városi Művelődési Központ által rendezett biennáléra a kiállí­tott munkáknál lényegesen Fegyver és béke S zeptember 29-én a fegyveres erők és testületek tagjait köszöntjük; azokat, akik a honvédség, a határőrség, a rendőrség, a muunkás- örség soraiban teljesíte­nek szolgálatot. Szép hagyomány a fegy­veres erők napjának meg­ünneplése a pákozdi csa­ta évfordulóján, és külön öröm, hogy hazánkban, Európában a békés építő­munka napjai közepette kerülhet rá sor. Sajnos, nem mindenütt van ez így — a világ más tájain több helyen most is dö­rögnek a fegyverek. Ami egyben arra figyelmeztet: a világbéke még nem nap­jaink, jelenünk realitása, így a honvédelem ápolá­sa, fejlesztése számunkra sem nélkülözhető. De lépjünk közelebb a térben, hiszen szombaton megyénk laktanyáiban is szülők, barátok, kedvesek százainak jelenlétében láthattuk a nem régen be­vonult újoncok eskütéte­lét. Mennyi minden tör­ténhet rövid néhány hét alatt is! A tudatos rend és fegyelem megszokása, a. kollektíva embert formáló ereje, a rendszeres test­edzés hatása sok fiatalnál nagyon rövid idő alatt is számottevő változásokat hozott. S tudjuk azt is: a mástfél esztendő után le­szereléskor tudásban, em­beri kvalitásban, fizikai állóképességben jócskán gyarapodó fiatalok térnek vissza munkahelyükre. Vagy itt van a munkás­őrség. amelynek tagjai több. mint 30 éve fegy­verrel is szolgálják a nép­hatalmat. Munka mellett vállalják a kiképzés, a gyakorlat embert próbáló feladatait. Most azonban olyan időket élünk, amikor a köszöntő szavak elhang­zásakor az ünnepi esemé­nyeken is a ma és a hol­nap teendőire figyelünk. Jól példázzák ezt a mun­kásőrség országos pa­rancsnokának szavai, amelyek az ünnepi pa­rancsban hangzottak el: ........ma az szolgálja hasz­nosan a szocialista hazát, aki nemcsak bírál, hanem erejét megfeszítve dolgo­zik, aki bátran, nyíltan kiáll a politika mellett és cselekszik érte. Az, aki a nemzet jövőjéért áldoza­tok elviselésére is képes." M iközben az ünnepsé­gek tartanak, elő­léptetések, kitünte­tések, jutalmak átadására sor kerül, nyugodt szív­vel mondhatjuk: nem a fegyveres erők belső ügyéről van szó. Annál többről. A fegyveres erők napjának megünneplése népünk megbecsülése azok iránt„ akik életünk, a békés alkotómunka eredményeit sajátos posz­tokon vigyázzák. M. S. Hangulatét tükröznek, gnndelkadásra késztetnek Megnyílt a karikatúrabiennálé Dr. Fraaz Vranitzky Magyarországra látogat Dr. Franz Vranitzky, az Osztrák Köztársaság szövetsé­gi kancellárja Grósz Károlynak, a Minisztertanács elnöké­nek meghívására hivatalos látogatásra kedden Magyaror­szágra érkezik. Németh Károly és K. Kaunda zárótárgyalása

Next

/
Thumbnails
Contents