Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-26 / 227. szám
UH HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. szeptember 26. r-----------------------------------VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN I-------------------------------—| Nem keresem okát, miért nem a programban előre jelzett, a hagyománnyal már rendelkező Fehérgyarmat adott ismét otthont a társadalompolitikai és honismereti klubok 2.. nyári táborának. A nemzet, a társadalom, a sorskérdésekre érzékenyen reagáló, az égető gondok iránt érdeklődő értelmiségi fiatalok végül is „befogadóra" leltek a Bács-Kiskun megyei Kunfehértón, ahol augusztus második felében őszinte, de nem parttalan, hanem az élő valóság talajából sarjadó viták, a gondok megoldásából való felelősségteljes részvállalás szándéka vezérelte az Egertől, Nyíregyházától Pécsig, Szombathelyig összesereg- lett fiatal értelmiségieket, közgazdászt és szociológust, padagógust és népművelőt, jogászt, filozófust, a különböző tudományos intézetek kutatóit, klubok vezetőit, munkatársait. o Érzékeny közegben került tehát sor a cigánykérdés vitájára amelyen olyan markáns egyéniségek szól-, tak a teljes őszinteség igényével e társadalmi kérdés megoldásáról, mint Lakatos Menyhért, a Magyar- országi Cigányok Kulturális Szövetségének elnöke, dr. Szirtest Zoltán, a népfront mellett működő Országos Cigány-tanács elnöke, Mezei István, e szervezet titkára. Náday Gyula mérnöktanár, dr. Göndör Péter, az MSZMP KB e kérdésben illetékes munkatársa, Farkas Tibor, a dombrádi Petőfi Tsz elnöke, a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége elnökségének tagja és mások. Egy teljes műszakot (nyoic órát!) felölelő, nem befejezett hasznos, közös épülési szándéktól vezérelt vitáról hű és teljesen átfogó, minden részletet kiemelő elemzést adni lehetetlen Az éjszakába nyúló gondolkozás mozaikjait, olyan jelzéseket szükséges a társadalmi érdeklődés fókuszába állítani, amelyek égetöek és nem tűrnek halasztást. Szükséges, mert ezt követeli a társadalom, a nemzet és a cigányság érdeke :s. Kiderült: nincs, vagy nincs elég mély, valósághű információ a magyarországi cigányság — közte az értelmiségiek — életéről, helyzetéről, jövőjéről, elképzeléseiről. Sokan nem ismerik az MSZMP KE Politikai Bizottságának 1961-es, a cigányság egész jövőjét meghatározó alap- határozatot. Nem csodálni v-aló, mert e párthatározatra még a kormány is csak több mint 17(!) év után reagált. Nem szólva arról, hogy mind a mai napig országos főhatóság (a minisztériumok, SZOT, TOT, SZÖVOSZ, OKISZ stb.) részéről nem született olyan írásba foglalt határozat, rendelet stb., amelyben megjelölték volna, mi is a teendőjük e kérdés megoldásában a határozat nyomán. Nem lehet ezt véletlennek tekinteni, annak tudatában, hogy Magyarországon — mivel nincs pontos statisztika, hozzávetőleg 400—500 ezer (félmillió!) cigány él, a kérdés így fo- galmozódott meg —, sors- kérdés-e és mennyire a cigánykérdés? Feszítő gond-e a cigányság jelenlegi helyzete, életkörülményeik ? Erre egyértelműen igennel vagy nemmel lehetetlen válaszolni. Egy bizonyos: sorskérdéssé válhat, ha késlekedünk a megoldással. A cigányságnak a magyar társadalomra való különböző hatásáról megoszlanak a vélemények a honi ciganológusok, politológusok, szociológusok, demográfusok, közgazdászok, történészek részéről. Van olyan vélemény is, mely szerint szerencse, hogy a cigány családokban olyan magas a szaporaság. Legalább ellensúlyozza az általában csökkenő születési tendenciát. S íme a következtetés: elcigányosodik-e a nemzet? Mik a teendők, hogy ez ne következzék be? e Amíg a párthatározat napvilágot nem látott, óriási bizonytalanság uralkodott a cigányság megítélése, el- és befogadása, a társadalomba való beilleszkedése, etnikumi elismerései!) körül. Kétségtelen: az elmúlt negyedszázad alatt e párthatározat nyo- mán jelentős eredmények, születtek, bár korántsem kielégítőek, mert nem követte átfogó intézkedési .rendszer a főhatóságok részéről. Szó esett e tanácskozáson is arról, hogy a felszabadulást követően miként rekedtek ki még a paraszt cigányok is a földosztásból, miként feledkeztek meg erről a rétegről? Hallottunk viszont Mezei Istvántól olyan példákat, hogyan igyekeznek ma az ország különböző vidékein újjáéleszteni az ősi cigányt?!) mesterségeket, a kosárfonást, a rongyfeldolgozást, a szegkovácsolást, a kerti bútorok készítését stb. Még exportra is termelnek! Ilyen kezdeményezésre készülnek Szabolcs-Szatmár- ban is ott, ahol hagyomá- ' nyai vannak ezeknek a szakmáknak. Bizonyára a sebtében megváltoztatott helyszín rovására is írandó, hogy a cigánykérdés vitájában (szokás más esetekben is) éppen az érdekeltek, azok a cigányfiatalok hiányoztak, akik saját életükkel, példájukkal bizonyíthatták volna: nem a cigány származás volt a döntő előbb- rejutásukban, megbecsülésükben, hanem életvitelük, munkájuk, magatartásuk. Érthető hát, amiért hiányolta a tábor: — csaknem 200 résztvevő! — miért nélkülük vitázunk róluk, értük, érdekükben? És ez elvi kérdés évszázadok óta, mert így vetődik fel: segítsünk a cigányokon, de hogyan? Cigányokkal vagy cigányok nélkül? örvendetes, hogy egyértelmű és azonos álláspont alakult ki: segíteni kell felülről és alulról a cigányságon belül és kívül, de nem nélkülük (!), hanem velük együtt és nem helyettük elvégezni a rájuk váró munkát! Türelemmel, kitartással, elviselve olykor még ellenállásukat is. Toleránsnak kell lenni, kompromisszumokra törekedni, mert a cigányság egész eddigi magyarországi története egyértelműen bizonyította: minden erőszak, megalázás, a kiirtásukat akaró embertelen fasiszta ideológia zsákutcába vezetett. A cigányság jobbik fele mindezek ellenére bizonyította életképességét. Mindenfajta embertelenségnek, megaláztatásnak ellenállt. Q A magyarországi, de szőkébb hazám, Szabolcs-Szat- már (főleg az utóbbi negyedszázados) eredményei megcáfolhatatlanul bizonyítják: a cigányság fel- emelkedésének is életközege a szocializmus. Ezt tanúsítják a sok megoldatlan teendő mellett is a felszámolt cigánytelepek, hiszen a Szabolcs-Szafcmárban élő cigányoknak — becsültén 40—45 ezer(l?) — csaknem nyolcvan százaléka él emberhez méltó körülmények között. Jelentős a betanított szakmunkások száma, növekszik a szakmunkások aránya és különböző üzemeinkben, intézményeinkben már fellelhető a cigány értelmiség is. Noha okait keresendő: nem mindegyik vállalja ma még cigány mivoltát, származását szé- gyenli. Évszázadokon keresztül a megaláztatás, a kiközösítés, a megsemmisítés elve- gyakorlata Damoklész kardjaként lebegett a cigányság feje felett. Érthető-e, elfogadható-e, hogy minden olyan intézkedés sokkhatást vált ki bennük, amelyről úgy érzik, ellenük szegül, s úgy védekeznek, mint az a gyermek, aki még akikor is a feje-arca elé emeli kezét, amikor meg akarják simogatni? Bele kell olvasni, tanul- mányozni a Kossuth Könyvkiadónak 1986-ban A magyarországi cigány- kérdés dokumentumokban 1422—1985 című tanulságos kötetébe. Ebből egyértelműen kiderül: a felszabadulásig, s az 1961-es párt- határozatig (!) szinte egyetlen olyan határozat, döntés, állásfoglalás sem született, amely egyértelműen a humanitárius utat kereste volna a cigánykérdés megoldásában. Tiltások, embertelen intézkedések sorozatát tudják csak felidézni a neves kutatók, szerzők 1945-ig. Az MSZMP politikája nyitotta meg a felemelkedés, az emberré válás útját a cigányság előtt. E negyedszázad már azt is bizonyította: — mint erről a vitában is szó esett! — nem lehet és nem szabad ma már csak és kizárólag a putrikról (!) megítélni a magyar cigányságot. Olykor ugyanis ebbe a hibába esik még a Cigány Újság is! Ez helytelen. A valóságnak nemcsak árnyoldala van, s más újságok, a televízió, filmek, ország-világ előtt szinte csak ezt mutogatják. Nem elkendőzvén a súlyos problémákat, lenne, s van más mutatni való is, olyan példák, amelyek csökkenthetik a feszültséget és a távolságot a cigányok és nem cigányak között. Szó esett e közös elmélkedésen arról is, hogy véget kell vetni a titkolózásnak. Ugyanis eddig homály fedte a cigányságon belüli rétegződést, elkülönülést, melyek olykor nem kevés ellenállást s szembenállást is szülnek a cigányok között, hiszen szinte a feudálisba értékrendre emlékezhető rasszok (rétegek) állnak egymással szemben, s ma is lenézi egymást az oláh és a ramungók (magyar) cigány, a szegkovács és a kereskedő, a vályogvető és a muzsikus stb. o Ezzel kapcsolatban hangzott el: addig nem lesz képes integrálódni a társadalomban a cigányság, míg saját belső ellentmondásait fel nem oldja. Vajon elfogadható-e ez a felfogás? Ügy gondolom, nem. A meglévő 13(?!) rassznak az elkülönülése gazdasági- társadalmi-szociális különbségükre is visszavezethető. Sokban hasonló ez, mint a parasztság egykori rétegződése, noha helytelen lenne teljes azonosságot feltételezni. Arra viszont jó példa, hogy bizonyítsuk: a rétegződés nem akadályozhatta meg a mezőgazdaság szocialista átalakítását. A cigányságból kiemelkedő értelmiségieknek a feladata elsősorban, hogy megértsék: ha a cigánykérdést meg akarjuk oldani, s a cigányság kultúráját, haladó hagyományait megőrizni, s mindezt integrálni, akkor azt kell keresni a rasszok között, ami összeköti őket, s nem azt, ami megkülönbözteti, szétválasztja, megosztja, mert ez csak a cigánykérdés társa- dalmi-gazdasági-kulturá- lis-szociális megoldását nehezíti, késlelteti. Vagyis arról van szó, hogy a belső ellentmondások megoldásával egyidőben alulról és felülről, kívülről és belülről kell folyamatában megoldani a cigánykérdést. A magyarországi 400— 500 ezer cigány helyzete, sorsa, jövője, gondjainak a megoldása nem választható el a magyarság sorsától, jövőjétől. Ha azt akarjuk, hogy a cigányság gondjainak megoldásában előbbre jussunk, akikor egész hátrá- ,nyos helyzetükkel kell számolnunk. Ki kell gyógyítanunk abból a sokkból, amelyet évszázadok embertelen, sokszorosan elnyomó politikájaként éreztek, amiből még ma is táplálkozik beilleszkedési zavaruk. E félelemérzetből kigyógyulni azonban csak generációkon keresztül lehet. Égető gond a cigányság elmaradása a cigányság, de a magyar.társadalom jövőjét tekintve is! Évszázadokon keresztül szinte csak negatív jelzők tapadtak a cigányhoz. A cigány: putriban él, koszos, tetves, munkakerülő stb. A társadalomnak nincsenek külön törvényei a cigányokra. A törvények a magyar állampolgárokra — ha cigányok is! — egyformán vonatkoznak! Sajnálatos, hogy néhol szélsőséges megnyilvánulás is napvilágot lát. Itt-ott sprayvel a falra írják a cigányellenes szövegeket. Raduly József, az Országos Cigánytanács tagja kijelentette: „Az előítélet olyan fal, amelyet mindkét oldalról meg kell kezdeni bontani.” Csak így dőlhet porba. Ezt egészítette ki Mezei István figyelmet keltve, amikor ezt mondta: „Attól, hogy feketék vagyunk, még lehetünk tiszták.” A másságot kell megszokni, elfogadni, a cigányságnak pedig elfogadtatni változó életvitelével, aminek legfontosabb alapja a rendszeres és becsületes munka. Az a szándék, hogy egyikőjük\ se akarjon munka helyett szociális segélyből, könyöradományokból — vagy bűncselekményekből — élni. Tiszták legyenek gondolkodásban, felfogásban, emberségben. Ne elkülönülni akarjanak, hanem saját arculatukat tartsák meg, így őrizzék másságukat. Elfogadtatni magukat, integrálódni a szocialista magyar társadalomban, s hasznos tagjai lenni. Voltak vélemények, amelyekből kicsengett a kíváncsiság mellett a kívánság is: miért nem nemzetiség a cigányság? Erre Lakatos Menyhért válaszolt szép hasonlattal, amikor ezt mondta: „A cigányság nemzetiséggé válása most úgy hiányzik nekünk, mint egy gebe lónak a sallangos szerszám.” A nemzetiséggé válásnak egyébként is megvannak az objektív és szubjektív feltételei, amelyekkel a cigányság jelenleg nem rendelkezik. 0 A cigányság Magyarország jelentős etnikuma. Potenciálisan is fontos anya- gi-szellemi erő. Ideje, hogy a cigányság és a magyar társadalom érdekében is (!) felzárkózásuk és a velük szemben tanúsított általánosító előítéletek leküzdésével az egész társadalom jó szándékú erejét mozgásba hozzuk. Valójában ez az igény tükröződött egyebek mellett abból a nyolcórás közös elmélkedésből, amely Kunfehértón a cigánykérdést árny- és fónycsóva- ként a társadalom nagy fókuszába állította. Kálmán: A cigánykérdés öt tételben Péli Tamás festőművész rajzai