Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-24 / 225. szám
1987. szeptember 24. Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Élet 3 Mademoiselle helyett Nyelvi műhelyek Pillanatkép a mezőgazdasági főiskola nyelvi laborjából Az élőket minősíti Áz utolsó állomás Annak idején a „jobb” családok gyermekeit magántanár, a még jobbakét a Mademoiselle, a Fräulein vagy a Miss tanította franciára, németre, angolra. Tegyük hozzá, igen hatékonyan. Azóta nagyot fordult a világ. Ma tömegek tanulnak nyelveket, de — legalábbis nálunk — sokkal kevésbé eredményesen. Pedig az egykori, személyre szabott oktatás pótolható: kitartással, szorgalommal és érdeklődéssel. Az otthon mindig kéznél lévő tankönyveket, szótárakat, magnetofont, rádiót nem számítva is bővqn van alkalom, igaz, elsősorban a nagyvárosokban. Megyénkben Nyíregyházán található a legtöbb olyan intézmény, ahol nyelveket lehet tanulni. Itt van mindenekelőtt a tanárképző főiskola, a maga több mint 400 nyelvszakos hallgatójával. Döntő többségük természetesen orosz szakos, hiszen egyelőre lámpással kell keresni azt az általános iskolát, ahol más nyelvet is tanulhatnak a gyerekek. Érdekes, hogy valaha az orosz kizárólag humán tárgyakkal, tehát magyarral, történelemmel, esetleg könyvtárral párosult. Üjabban viszont testnevelés, gépírás, földrajz, sőt matematika is kapcsolódik az oroszhoz másik szaktárgyként Az orosz szakra általában kétszeres-háromszoros a túljelentkezés. Akik sikerrel veszik az akadályt, gyakorlásképpen Ogyesz- szában, az ottani egyetemen töltenek hat hetet, majd másod- vagy harmadéven Vlagyimirban egy félévet. Az előbbi, hathetes kurzusra — ami voltaképpen intenzív nyelvtanfolyam —, minden évben kijuthat néhány nem orosz szakos hallgató is. ök a főiskolán két évig, heti három órában tanulnak oroszt. Az első év végén alap-, a második év végeztével záróvizsgát kell tenniük. Sok hallgatónak — hogy finoman fogalmazzunk —, az ismeretek igen szerény mértékű gyarapodását hozza ez a kétévi tanulás, hiszen többen rendkívül hiányos előtanulmányokkal érkeznek a főiskolára. Számukra a legegyszerűbb mondatok megszerkesztése is gondot jelent, s akkor szembekerülnek a nehéz pedagógiai szakszöveggel, amelynek ráadásul általában a tartalma sem alkalmas a hallgatók érdeklődésének felkeltésére és ébrentartására. Az oktatók — akiken egyébként is nagyon sok múlik —, úgy próbálnak segíteni, hogy megválogatják a szemelvényeket, másrészt a társalgási gyakorlatoknak, tehát a jobban hasznosítható ismereteknek juttatnak nagyobb teret. Három évvel ezelőtt alakult meg a főiskolán a német és a francia tanszéki csoport, jövőre tervezik az angol tanszéki csoport létrehozását. Létjogosultságukhoz .nem férhet kétség. Igen nagy az érdeklődés a világnyelvek iránt, németből az idén hatszoros, franciából háromszoros volt a túljelentkezés. Komoly felkészültséggel, gyakran középfokú nyelvvizsgával kerülnek be a hallgatók. S most végre megoldódott a francia és a német szakosok kiutaztatása is. Az előbbiek Besancon vagy Nantes környékén gyakorolhatják a franciát 4—6 hétig (mos egyeztetik a részleteket). A német szakosok Zwickauban, az ottani testvérfőiskolán tölthetnek el egy félévet. Minderre annál nagyobb szükség van mert egyelőre sem a német, sem a francia tanszéki csoportnál nincs anyanyelvű tanár. Van viszont egy francia anyanyelvű adminisztrátor, így hozzá járnak a hallgatók beszélgetni... A tanárképző főiskola ad nyelvtanárt és helyet a Megyei Tudományos Koordinációs Bizottság által szervezett és anyagilag is támogatott intenzív nyelvtanfolyamnak, amely a tudományos munkát végzőknek teszi lehetővé a számukra előírt nyelvvizsga megszerzését (az ún. kisdoktorihoz egy középfokú, a kandidátusi fokozathoz egy középfokú és egy legalább alapfokú nyelvvizsga szükséges). A tanfolyam tavaly indult, a 2 német, 2 orosz és 3 angol csoportban ötvenen kezdték meg a tanulást heti készer négy órában. Mindenki maga döntheti el, mikor vállalkozik a nyelvvizsgára, de ehhez legfeljebb két tanév (2X320 óra) áll rendelkezésére. Mindezt nem egyszeri lehetőségnek szánja a bizottság — hosszú távú programnak tekintik a tudományos munkát végzők nyelvtanulásának támogatását. A mezőgazdasági főiskolán minden feltétel együtt van az idegen nyelvek tanításához, így tanulásához is: oktatók, nyelvi laboratórium (még a kollégiumban is), zárt tévélánc, mindenféle tankönyv, hanganyag. Az első két évfolyam valamennyi hallgatója tanul oroszt, heti 3 órában. Ezt követően már csak a MALÉV-hez és a honvédséghez kerülő repülőgép-vezetők számára kötelező a nyelvtanulás. Megnöve- kedett óraszámban foglalkoznak az orosz- szál, sőt, a MALÉV majdani pilótái az angolt is felveszik. Nyelvvizsgát nem kell tenniük, de azért mindig akad vállalkozó, illetve olyan hallgató, akit sikerül meggyőzni ennek hasznáról. Velük külön is foglalkoznak, sőt, egyszeri pénzjutalom és ösztöndíj-kiegészítés is jár a hallgatóknak a sikeres nyelvvizsgáért (havonta 400—700 forinttal is megemelheti az ösztöndíjat). Fakultatív nyelvtanulásra minden hallgatónak lehetősége van. De például az a gépész, aki oroszból még a betűk felismerésével is bajlódott, örül, ha a második év végén átjut a záróvizsgán (ez sem mindenkinek sikerül), és ezzel egyszer s mindenkorra letudja a nyelvtanulást. Gyakran az érdeklődő hallgatók lelkesedése is rövid idő alatt lelohad, mert hiányzik vagy nem elegendő a motiváció, a késztetés, ami pedig a nyelvtanuláshoz (mint már szó volt róla)' elengedhetetlen kitartást-, szorgalmat táplálná. A nyelvtudásnak ugyanis ma sincs akkora becsülete, amekkora megilletné. Pedig a mezőgazdaság különösen szűkölködik a többnyelvű szakemberekben. Az üzemek sem elég előre- látóak — ha beüt egy üzlet, akkor kezdenek kapkodni nyelvet beszélő emberek után, dehát ezt a fajta tudást sem lehet ripsz-ropsz elsajátítani. Kivételek természetesen itt is akadnak, de sajnos ezek is a szabályt erősítik... A mezőgazdasági főiskola nyelvi lektorátusának vezetője mesélte, hogy milyen gondot jelent olykor az itthoniaknak, hogy egyáltalán szót értsenek az idelátogató szakemberekkel Előfordult, hogy egy dél-amerikai vállalkozáshoz az egész országban nem tudtak 15 embert összeszedni, aki valamelyest is beszélt volna spanyolul ... De a spanyol még csak hagyján — a baj az, hogy németül, oroszul, angolul is kevesen tudnak, pedig ezeket a nyelveket sűrűn lehetne használni. Igazság szerint terjedelmesebb fejezetet érdemelne a TIT. amely több évtizede oroszlánrészt vállal a nyelvtanításban. Tanfolyamaiknak évente 650—700 résztvevője van, középiskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig. A kezdőknél, csakúgy mint másutt, nagy a lemorzsolódás, 30—40 százalékos. Ezen nem is nagyon lehet csodálkozni, hiszen egy felnőtt ember számára szinte kivédhetelen az időnkénti „iskolakerülés”, s ha valaki már az elején lemarad, éppen azok az alapok fognak hiányozni, amire ,.a házat” kellene építeni . . . Aki nem hullik ki ezen a rostán, rendszerint kitart a nyelvvizsgáig. Ez nem csekélység, hiszen egy középfokú nyelvvizsgának még megfelelő szorgalom, otthoni gyakorlás esetén is 480—500 nyelvóra az ára. Gönczi Mária Egy temető milyensége az élőket minősíti. A kegyelet kifejeződése az, hogy mennyire rendezett, gondozott a sírok sokasága. A nyíregyházi végső nyughelyek szépek. Különösen az Északi köztemető néven ismert, melyet az idősebbek Morgónak is neveznek. Pedig jó tudni: a városban jó néhány más temető is van. Így az Északin kívül kettő Oroson, egy a Borbányán, van temető Sóstóhegyen, a tanyavilágban, Nyírszőlősön. Működik, s egyre rendezettebb a zsidótemető, végleg bezárták, s részben exhumálták az ott fekvőket a déli temetőből. Megnyugtató, hogy sokéves elhanyagoltság után újra méltó képet mutat a Hősök temetője a dohányfermentáló mögött. A temetők nagy része állami. Kivételt képez a zsidótemető, a nyírszőlősi és a borbányai, ezek még felekezeti kezelésben vannak. Az állami temetők a város tulajdonát képezik, fenntartójuk és üzemeltetőjük a Temetkezési Vállalat. Komoly gond egy nagyvárosban ezeknek a többnyire nagy kiterjedésű. helyeknek a fenntartása, hiszen számtalan előírás szabályozza helyüket, a végezhető munkát, a lakóhelytől való távolságot, és megannyi higiénés követelménynek is eleget kell tenni. Ugyanakkor a temetők lényegében parkok is, ahol állandóan vannak látogatók, sétálók, sírt gondozók. A megfelelő infrastruktúra tehát nélkülözhetetlen, kellenek a jó utak, kell folyóvíz, szemétlerakó, illemhely, pihenőhely. Minél nagyobb egy temető, annál inkább nő a jelentősége. Éppen ezért érdemes megnézni közelebbről, hogyan is működik Nyíregyházán a legnagyobb, az Északi. Ez már a múlt században is temető volt. A felekezetek szépen megegyeztek, hogy melyik parcella melyik egyház híveié. A harmincas évek legelején került a város kezelésébe, de akkor is megmaradtak a vallások szerinti parcellák. Ettől az időtől kezdve — 1930-tól — van nyilvántartás, mely név és parcella szerint rögzíti az ott nyugvókat. A régebbi nyilvántartásokban a halál helyét, idejét, sőt okát is feltüntették, így a visszakeresés könnyebb volt. Jelenleg 120—130 ezer halott nyugszik itt. Azért nem pontos a szám, mert a Temetkezési Vállalat most teszi számítógépbe az összes sírt, így korrigálja az eddigi nyilvántartás hiányait, s azokat a sírokat is felveszi a lajstromba, amelyek régiek, és eddig sehol nem szerepeltek. Ez lehetővé teszi azt, hogy bárkit vissza lehessen keresni, de így a sírok lejárati idejét is pontosan tudni fogják. Az Északi temetőről pontos térképek készültek, melyek a parcellákat, az utakat, a fontosabb tájékozódási pontokat tartalmazzák. Erre szükség is van, hiszen a temető jelenleg 53 hektár, és a közeli jövőben 65-re növekszik. A Pazonyi út irányába bővül a kert, és ezen a részen új ravatalozó is épül, hogy megkönnyítse a szertartást, távol a mostani helytől. Már temetnek az új területre, mely közel esik a hátsó kapuhoz, de ide még egy sor létesítmény kell. A ravatalozón kívül az utak, a világítás is kiépítésere vár. A köztemetőben 110 fő dolgozik. A kertész, a sírásó, az adminisztrátor, a kapus, a szertartásban részt vevők alkotják a gárdát, mely kegyeletesen gondoskodik a végső búcsú kulturáltságáról. Szigorú fegyelmi szabályzat írja elő a munkát, a viselkedést, a magatartást, az udvariasságot, melynek hiánya a mozgóbér megvonását vonja maga után. Elmondható, hogy a nyíregyházi köztemetőben lényeges, méghozzá jó változások történtek az utóbbi időben, s ennek köszönhetően színvonalasabbak lettek a kegyeleti aktusok, a temetések. A legtöbb temetés hagyományos, évente csupán 170—180 hamvasztásra kerül sor. Pedig az évenkénti temetés meghaladja az 1800-at. Érdekes, hogy a sokkal nagyobb részt az egyházi szertartások teszik ki, a temetések több mint kétharmadát az egyházak végzik. Ha a falusiasabb Orost vagy Nyírszőlőst, a Borbányát vagy éppen Sóstóhegyet nézzük, ez az arány még- inkább az egyházi temetések javára tolódik el. Komoly feladatot jelent a temetők tisztántartása. A sírok egy részének nincsen gazdája, a hozzátartozók nem törődnek ezekkel. Itt sajnos nem tud mit csinálni a temető gondnoksága sem. Ez szerencsére a kisebbik rész, főleg a gyermeksírok és a nagyon régi kertek esetében tapasztalható. A másik gond, hogy a szemetet nem a megfelelő helyre rakják, így csúnya szemétfoltok éktelenkednek, s a személyzet nem győzi takarítani a sírok környékét, egyes fák tövét. Az összkép, hála a temető dolgozóinak, mégis jó. Szépen rendezett utak, gondozott fák, cserjék mutatják, hogy az esztétikai szempontok érvényesülnek. Ennek így is kell lenni, hiszen csak a köztemetőt évente több százezer ember látogatja. Ehhez jön a halottak napján tapasztalható, legalább egyhetes roham. Vannak sírok, ilyenek a második világháborús szovjet és román hősök sírtkertjei, melyeket a temetői dolgozók tartanak rendben. Hasonló gondossággal tették rendbe a Ságvári-telepi isko- kolások és vöröskeresztesek az ottani első világháborús temető sírjait is, így nincs mit szégyenkezniük. Általában elmondható, hogy Nyíregyházán is van temetői kultusz. A régi és szerényebb síremlékek sorát újabbak váltották fel, váltakozó színvonallal. Neves szobrászművész alkotása nincsen itt, a sírkövek zömét sírkövesek készítik a mindenkori divatnak megfelelően. így aztán a hivalkodótói a szerényig minden megtalálható. Egyféle vetélkedés tanúi is lehetünk, amiből kitetszik, hogy a temetői megemlékezés sokszor nem a halottnak, hanem az élőknek szól. Az utóbbi időben készült néhány igényesebb, de ezek száma kevés. Megjelent a nyíregyházi temetőkben is a kopjafa és a csónakos fejfa, ezek szépek, de kicsit idegenül hatnak a kövek rengetegében. Divat a kripta is. A Temetkezési Vállalat információi szerint nem újak épülnek, hanem azokat adják el és újítják fel, melyeknek nincs gazdájuk és lejárt az ideje. Évente hathét kripta szépül és épül, ami végre rendezi e kis építmények sokszor sanyarú helyzetét. Elmondható: Nyíregyházán sírrablásról nem tudnak, sírkölopás is igen elvétve fordul elő. Ez annak is köszönhető, hogy a temetőt jól őrzik. A híres emberek sírjai rendezettek. Igaz, Bessenyei sírját a főiskolások még véletlenül sem tartják rendben, holott a névadó ezt megérdemelné. A régi és közelmúlt városi nobilitásainak sírkertjei rendezettek, éppúgy, mint a díszsírhely és környéke. A bővítés során terv merült fel arra, hogy a neves személyiségek hamvait és sírköveit egy helyre, egy reprezentatív környezetbe gyűjtik össze, egyféle kegyeleti parkot alakítva ki. Az új részben tervezik a hamvakat szétszórni akarók számára a parkot, ezen a részen alakul ki a kolumbáriumokat befogadó fal is. A lehetőségek függvényében készülnek majd ezek a munkák, s befejezésük után a temető új része, az északi is szép, parkos, fás térséggé alakul. Minderre szükség is van, hiszen a mostani fejlesztés a jövő század húszas-harmincas évéig teremti meg a modern, kulturált temetkezés lehetőségét. Pár évvel ezelőtt még arról volt szó, hogy esetleg egy új temetőt kell nyitni, mert az Északi betelik. Nos, a mostani fejlesztés megnyugtatóan oldja meg ezt a kérdést. A városbán a peremterületeken lévő, ma is működő temetőket a jövőben is fenntartják. Ezekhez az ott élők ragaszkodnak is. Gondot jelent viszont, hogy nincs megoldás a Déli temető rendben- tartására, ehhez nincsen se pénz, se ember. Pedig ott még mindig kb. tízezer sír található. Ugyanakkor némileg divattá vált a Nyíregyházára temetkezés. A környékbeliek is keresnek itt helyet. Elég sokan vannak, akik más városból, országból hozatják ide szeretteik földi maradványait. Éppen ezért mind több gondos és kegyeletteljes szervezést kíván a temetések sorrendjének megállapítása, lebonyolítása, a sírhelyek kijelölése. Tiszteletre méltóak a Temetkezési Vállalat erőfeszítései, de ezek mellé szükséges a hozzátartozók gondossága is. A temető rendje, szépsége, tisztasága, gondozottsága jele annak, hogy mennyi a megbecsülésünk az elment szerettek iránt. Nekik szóljon a- tisztelet. B. L. Olasz katonák sírjai a Hősök temetőjében
