Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-05 / 183. szám
1987. augusztus 5. Kelet-Magyarország 3 A kibontakozás programjáról Megbecsült forintok Asszonyok a családi kasszáról Ha nő lennék, biztos a szívem sajogna, így csak a számat tatom, ahogy belépek a „Nyírség” Ruhaipari Szövetkezet nyíregyházi üzemébe. Szebbnél szebb ruhaköltemények fodrain suhan az ámuló szem. Éppenhogy kikerültek a szalag serény munkásainak keze alól, s néhány hét múlva már nyugatnémet hölgyek alakját ékítik. Fizetésük töredékéért veszik majd meg azt, ami készítőik fizetésének túlnyomó részébe kerülne itthon... Igaz is! E szó látogatásom kulcsa. A kíváncsiság: vajon hogyan gazdálkodnak a családi bevételekkel manapság a háziasszonyok, mikor e bevételek egyre kevesebbet érnek? Hogyan húzzák összébb azt a bizonyos sokat emlegetett „családi nadrágszíjat?” rendszeres kiadásom van:, minden évben elmegyek üdülni Hévízre. — Takarékoskodik? — Kellene, de nincs miből. „Én nem félek“ Utolsó beszélgetőpartnerem Bányai Lászlóné művezető. — Nagyon nehéz — sóhajt a nyírszőlős! Hovánszki Istvánná, ahogy végighallgatja a kérdéseimet. — Különösen nekünk, mert nemrég fejeztük be az építkezést. Havi háromezerHkeittőszáz forintot fizetünk különböző hitelek törlesztésére, de még mindig nincs rendben a ház, hiányzik a kőporozás, meg a kerítés. Az már egyelőre nem is lesz meg, csak ha kerül rá pénz, hiszen vannak más kiadások is. Most például a kilencéves kisfiámat kell felkészíteni az iskolakezdésre, meg kell venni a béli tüze- löt. „Valamihez kezdeni kell!" — Készítsük el a „költség- vetést” — javaslom. — Én átlagban négy, négy és fél ezret viszek haza, a férjem, aki esztergályos, öt és fél ezreit. Mire kifizetjük a 'törlesztéseket, éppen csak élelemre és ruházkodásra marad. Ruhát is úgy veszünk, hogy egyik hónapban egyikünknek egy-egy darabot, a másik hónapban másikunknak, aztán ezt-azt meg is varrók magunknak. — A hasukon nem spórolnak? — Azon nem lehet. A férjem is fizikai munkát végez, ráadásul hétvégeken is eljár visszaadni azt a segítséget, amit mi kaptunk az építkezéshez rokonoktól, ismerősöktől. Mert rengeteg munkánk van abban a házban, akkor úgy spóroltunk, hogy mi adtuk a segédmunkát. Szóval az étkezés sok pénzt elvisz. Ezen a téren csak azzal takaríthatok meg valamit, hogy a kiskertünkben megtermelem a zöldségféléket, és nem sokat költők kész dolgokra, inkább meggyúrom például a tésztát otthon. Majd elfelejtem: most hizlalunk disznót is magunknak, mert rájöttünk, hogy így olcsóbb, mintha mindent a boltból vennénk. Az állattartást egyébként is gyakorolnunk kell, mert úgy tervezzük, jövőre veszünk egy kocát, már az ólat is megcsináltuk neki. Valamihez kezdeni kell, olyan kevés a fizetés! „Ha csak nem nyerünk" Akárcsak Hovánszkiné, Németh Lászlóné is fiatalasz- szony. Ő Apagyról jár be. két műszakba a varrodába. Férje lakatos, egy ötéves kislány édesanyja. Első mondataiból kicseng, amit nem is titkol, mikor rákérdezek: elégedett, boldog ember. — ötezret, öt és fél ezret keresek, a férjem is köriil- 1 elül ennyit — mondja. — Anyósomékkal élünk együtt, akik nagyon sokat segítenek nekünk. Nekik köszönhetjük, hogy havi kétezer forintot le is tudunk rakni. Állandó kiadásunk hétszáz forint óvodád:'], hétszáz forint OTP- törlesztés, és olyasmik, amik minden háztartásban vannak. Neon iszunk, nem dohányzunk, így italra, cigarettára nem kelt költenünk. Szerencsére, mert látom, hogy akiknek nap mint nap szükségük van ezekre, azoknak nagyon nehéz. — Gyűjtenek valamire? — Konkrét dologra nem. Szeretünk enni, a kislányunknak megadunk mindent. Igaz, a férjem szeretne egy új autót, de az sok pénz, ilyen fizetés mellett nem fog ösz- szejönni egyhamar, hacsak nem nyerünk. — Hogyan látja a jövőt? — Mindketten sokat dolgozunk, de megérezzük az áremeléseket. Mostanában például meg kell gondolnunk, hová megyünk el kocsival, olyan drága lett a benzin. Ha rosszabbodni fog a helyzet, nem tudjuk majd félretenni azt a néhány forintot sem, amit most. „Nincs miből" A nyíregyházi Zlota And- rásné az idősebb generáció képviselője. Immár 15 éve özvegy, lánya férjnél van, fia külföldön dolgozik. — Átlagban négy és fél ezret keresek, de ez ingadozhat, attól függően, hogy éppen mit varrunk — magyarázza. — Ezért aztán az embernek rá kell számítani, hogy a következő hónapban esetleg kevesebbet kap. — Mire megy el a pénz? — Van egy OTP-s lakásom, a fizetésem felét az „emészti fel”. A többiből élek: étkezem, ruházkodom. Igaz, ez utóbbiban segítség, hogy félévente, évente van itt a szövetkezetnél vásár a dolgozóknak, mikor kedvezményesebben lehet megvenni ezt-azt, karácsony táján pedig megmaradt anyagokkal teli „zsákbamacskát” kapunk. Ezenkívül csak egy — Negyvenkét forintos órabérem van, ha a szalag 100 százalékra teljesít, így hatezer körül keresek havonta, a férjem pedig hétezret — veszi sorra családja bevételeit és kiadásait. — Ebből támogatjuk két nagy, velünk élő fiúnkat, akik közül az egyik főiskolás, a másak dolgozik ugyan, de csupán 2600 forintot keres. Emellett gyakran meglátogatjuk férjemmel Borsodban élő idős szüleinket, ami a mai benzinárak mellett még a mi Trabantunkkal sem olcsó dolog. Ami ezek után marad, azt teljes egészében feléljük: három, enni igencsak szerető férfira főzök, veszek ruhát. Ma délelőtt is az üzleteket jártam, hátha ráakadok valami olcsó, de jó portékára a nyári vásáron. összességében azt mondhatom tehát a „költségvetésünkről”, hogy mindig éppen annyi pénzünk van, amennyi szerényen kell. — Nem fél attól, hogy egyszer nem lesz annyi? — Én nem félek. Szerintem nagyon sok tartalék van még ebben az országban. Elnéztem a minap is, hogy az itt üdülő lengyel gyerekek félbevágják a kenyérszeletet, ha nem kell nekik az egész, és visz- szajviszik a konyhára. Ilyen nálunk nincs, mindennel pazarolunk. Aztán itt van az étkezési kultúránk: mi már a gyerekeinket is úgy nevéljük, hogy húst hússal egyenek. — Ha eltűnnének, ezek a rossz szokásaink, csak a fogyasztásunk csökkenne ... — Népgazdasági szinten is nagy erőket lehetne felszabadítani némi szemléletváltozással, ha a pénzek oda kerülnének, ahol megtermelik. Itt van például a mi szövetkezetünk : ha nem kellene eltartón i veszteséges cégeket, jobban tudnánk fejlődni, több nyugati valutát hoznánk az országnak. Nem beszélve arról, mit jelentene az pénzben, ha az emberi fejekben lévő értékeket tőkésíthetnénk. Ha mindenkiben nagyobb lenne a tanulási kedv, a tudásvágy. Czine Gáspár A megyeszékhely belvárosában a Divat Ruházati Vállalat férfi méretes részlegében havonta száz öltönyt készítenek, (jávor) Gondosan őrzött Ipari emlékek Alpinisták a kéményen Szabolcs-Szatmár legnagyobb és szemre is legtetszetősebb ipari műemlékei a Tisza, illetve a Kraszna mentén találhatók. Tiszabercelen a felső-szabolcsi tiszai ármentesítő és belvízlevezető társulat által építtetett szivattyú, melynek az volt a fő feladata, hogy a Rétközi belvizeit összegyűjtő Belső-csatornán lefolyó vizeket a zsilip segítségével a Tiszába emelje. Nagyecseden az Ecsedi- íáp rendezésére alakult társulat hozott létre hatalmas szivattyútelepet, mely a belvizeket, mocsarak vizét a Krasznába emelte át. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, mint a létesítmények gazdája, gondosan őrzi ezeket a rendkívüli értékeket. Jellemző, hogy az 1896-ban épült berceli és az 1915-ben üzembe helyezett szivattyúk ma is üzemképesek. Mindkét üzemet a maga idejében a kor csúcstechnológiájával szerelték fel. Tiszabercelen Láng László gépgyárából érkeztek a szivattyúk. Ezek lényegesen jobbak voltak, mint az eredetileg tervezett angol Robey-gépek. Nagyecseden a szivattyúzáson kívül a telep áramot is termelt. Itt Ganz-turbinákat találunk, de láthatóak az amerikai Worthington-cég gépei, a kazánt a Steinmüller féle gyár szállította. Jelenleg szegedi alpinisták javítják az itteni telep hatalmas kéményét. Az ecsedi telep készenlétben is van, hiszen ha kell, akkor be tudják vetni most is. Tiszabercel és Nagyecsed két ipari műemléke ma múzeum is. A látogatót szakemberek, gépészek kísérik körbe, s ők ismertetik a fénylő, csillogó, példáséul karbantartott masinák történetét, teljesítményét. Érdekes, hogy sok külföldi keresi fel ezeket a szivattyúkat, melyek ipar- történeti érdekességükön kívül szemet is gyönyörködtetnek. Nosztalgia T iszavasváriban már megtartották, Nyírteleken, Alsó- sóskúton augusztus 8-án délután 4 órakor rendezik meg a kézi aratóversenyt. Hagyományápolás, a múlt testet gyötrő erőfeszítésének a bemutatása a cél — írja a meghívó. Lesz felvonulás, aratóbál és minden, ami egykor része volt a mezei munkának, falusi életnek. Egykor volt summások unokái lesznek a kaszások, a marokszedők és kévekötők, ők rakják a keresztet; fonják a búzakoszorút. Szép játéknak, jó mulatságnak ígérkezik, ki-ki legénykedhet, kipróbálhatja erejét, álló- képességét és ügyességét. Nemes és tiszteletre méltó a szándék, jó a kezdeményezés, de még jobb, hogy ez már a múlt. Vissza sose térhet. (s. e.) Szellemi tőke mjm egüresedett egy hely, fWm és titkos pályázatot hirdettek a betöltésére. Három jelentkező közül kellett választani. Az első jelölt úgy vélte, hogy a szaktudást figyelembe véve közte és a második pályázó között fog eldőlni az elsőség. A második pályázó is ugyanezen a véleményen volt. Ennek ellenére a harmadik jelölt nyerte meg a pályázatot. Az elutasított pályázók fölkeresték a bizottság elnökét, hogy megtudják, mivel múlta őket felül a ve- télytársuk. Az elnök elővette a pályázók iratait és a jegyzőkönyvet tartalmazó vastag dosz- sziét, és látszott, hogy a legapróbb részleteket sem fogja eltitkolni. — Az egyik feltétel az volt — magyarázta —, hogy legalább ötéves szakmai munkaviszonnyal kell rendelkezni. Az önök vetély- társa két hónappal .túl is szárnyalta ezt a követelményt. — De hát én tíz éve dolgozom a szakmában! — fakadt ki az első jelölt. — Én meg tizenkettő! — tette hozzá a második. — A következő feltétel szerint — folytatta nyugodtan az elnök — a jelölteknek fel kellett mutatniuk egy tudományos publikációt. Az önök vetélytársa kettőt is hozott! — Kettőt? — képedt el az első pályázó. — Nekem már húsz cikkem megjelent! — Nekem meg csak keltővel kevesebb! — kiabálta a másik. — Nézzük tehát a harmadik feltételt! — mosolygott nyájasan az elnök. — Legalább egy nyugati nyelv ismerete szükséges. Tessék: az önök kollégája kitűnően tud 'szingalézül! — Én meg angolul, németül és franciául! — tajtékzott az első pályázó. — Én is! — jajdult fel a másik. — Apropó ... — mondta az elnök szolgálatkészen. — Hogy is hívják magukat? — Zlatomir Draganov Borzaski! — felelte az első jelölt. — Prof. dr. Metodi Szpa- szov Kojcsev! — válaszolta öntudatosan a másik. ma a látják! — mondta /y jóindulatúan az elnök, és becsukta a dossziét. — Az utolsó feltétel az volt, hogy a jelöltnek a Tricskó Pesev Papagaj- csev nevet kell viselnie. Ennek a követelménynek pedig csupán az önök vetélytársa tett eleget! Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán HOZZÁVETŐLEGESEN NÉGYEZER KÖRÜL van Szabolcs-Szatmár üzemeiben, vállalatainál, intézményeiben, szövetkezeti mozgalmában azoknak a felsőfokú végzettségű műszakiaknak, agrár- és közgazdasági értelmiségieknek a száma, akik e táj társadalmi haladásáért tenni, cselekedni képesek. Érdemes újragondolni: vajon ott dolgozik, ott alkot-e (s alkot egyáltalán?!) minden, a kutatással-fejlesztéssel megáldott, s elkötelezett mérnök, agrár szakember, ahol a legnagyobb hasznot hajthatja? Ismerek kísérletező technikust, aki olyan érzékelőt szerkesztett, amely országos siker lehet. Tudok olyan gépészmérnök kettősről, amelyiknek az újításával a gabonaiparban a minőséget ugrásszerűen növelhetik. A Nyíregyházi Mezőgép Vállalat fiatal alkotó kollektívája olyan paraméterekkel rendelkező bálabontó masinát alkotott, amely a világpiacon is helytálló termék lehet. Sikeres kísérleteket végeznek a BEAG Universil Nyíregyházi Gyárában. Bizonyos vagyok benne, ennél sokkal több a sikeres kísérlet, a már alkalmazott gép. technika, technológia. Üjítá- sok százai segítik a megye üzemeiben a jobb termékek gyártását. Mégsem lehetünk elégedettek. Nem, mert sokkal több a parlagon heverő szellemi energia, amellyel e megye agrár és műszaki értelmisége rendelkezik, még ha a napi munka sokszor elveszi az időt, az energiát. A magasabb fokozatra valc kapcsolást sürgetjük. Minder szellemi erőt, minden tudást ott, akkor, abban és úgy kell hasznosítani, ahol a legtöbbel használhat. Nyitottságot sürgetünk. Torzsalkodás és szellemi féltékenység helyett Szorgalmazzuk az értékes munkák érdemi anyagi-erkölcsi elismerését. Ha a kibontakozás programja végre kedvcsinálója a műszaki haladásnak, s egyben az értelmiség elismerésének, akkor ne szegje kedvét e rétegnek a bürokrácia, a szűklátókörűség. KAPJANAK LEHETŐSÉGET, eszközöket, s bizalmat az értelmiségiek, hogy minden tudásukat, szellemi energiájukat az ügy szolgálatába állíthassák. F. K. Vaszil Szotirov ; Titkos pályázat
