Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-04 / 182. szám

4 Kelet-Magyarország 1987. augusztus 4. Lapzárta ATOMFIZIKUSOK TANÁCSKOZÁSA Tizenöt ország hetven atomfizikusának részvételé­vel kezdődött háromnapos nemzetközi tudományos ta­nácskozás hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia Deb­receni Atommagkutató Inté­zetében. Az eszmecsere kísé­rő rendezvénye annak az elektron- és atomi ütközések­kel foglalkozó konferenciá­nak, amelyet még az idén az angliai Brightonban rendez­nek a világ ilyen kérdések­kel foglalkozó legnevesebb tudósainak részvételével. NÉPFRONT­KÜLDÖTTSÉG MONGÓLIÁBAN Pozsgay Imrének, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csa főtitkárának vezetésével magyar népfrontküldöttség érkezett hivatalos baráti lá­togatásra hétfőn Ulánbátor­ba. A delegáció a Mongol Bé­ke és Barátsági Társaságok Szövetsége végrehajtó bizott­sága meghívásának tesz ele­get. A magyar • küldöttség, amelynek tagja Major István, a HNF nemzetközi osztályá­nak vezetője és Molnár Sán­dor, a HNF Csongrád megyei Bizottságának titkára, hétfőn a BBTSZ székházában tárgya­lásokat folytatott a mongol partnerszervezet küldöttsé­gével. ÚJ FRONT LIBANONBAN Újabb „újraegyesítési és felszabadítási front” jelentet­te be megalakulását Libanon­ban, ahol eddig sem volt hi­ányfegyveres szervezetekben. Mindegyik másként képzeli az ország alkotmányos és po­litikai rendjének kialakítá­sát. FELKÉSZÜLÉS A HONVÉDELMI NAPRA A Magyar Néphadsereg ki­jelölt alakulatai és az MHSZ klubjai hétfőn megkezdték a közvetlen felkészülést az al­kotmány napján megrende­zendő budapesti honvédelmi napra. A vízibemutató végre­hajtói Budapesten a Duna új­pesti szakaszán gyakorolnak a légibemutató résztvevői pe­dig a dunakeszi és a szolno­ki repülőtéren készülnek a látványosnak ígérkező prog ram teljesítésére. Szovjet—mozambiki tárgyalások A szovjet vezetés meghívá­sára hétfőn hivatalos baráti látogatásra Moszkvába ér­kezett Joaquim Chissanó, a FRELIMO párt elnöke, Mo- zambik államfője. A Joaquim Chossanót és az általa vezetett párt- és álla­mi küldöttséget a repülőté­ren Lev Zajkov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára, Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, külügy­miniszter, Anatolij Dob- rinyin, az SZKP KB titkára és más hivatalos személyisé­gek fogadták. A moszkvai Kremlben hét­főn megkezdődtek a tárgya­lások Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Joa­quim Chissanó, a FRELIMO párt elnöke, mozambiki ál­lamfő között. Haiti kormánykatonák a főváros, Port-au-prince piacán rá­támadtak a békés járókelőkre. Három személyt megöltek, többet megsebesítettek. Amerikai tábornok Hanoiban Reagan amerikai elnök kü- lönmegbízottja, John Vessey nyugalmazott tábornok be­fejezte háromnapos vietnami látogatását, amelyről hétfőn Hanoiban sajtóközleményt hoztak nyilvánosságra. Ez egyebek között hangsúlyoz­za, hogy a vietnami külügy­miniszter, Nguyen Co Thach és John Vessey humanitári­us kérdéseiről folytatott megbeszélései részletekbe menőek, nyíltak és építő jel­legűek voltak. Megállapod­tak olyan intézkedésekben, amelyekkel meggyorsítható az információgyűjtés a vi­etnami háborúban eltűnt amerikai katonákról — je­lentette a TASZSZ és az ADN Hanoiból. A „tigrisek” leteszik a fegyvert Colombóban kedd délután­ra naggyűlést hirdettek meg, s erre a nemzetközi sajtó kép­viselőit is meghívták, mivel hírek szerint' ezen a fórumon fogják bejelenteni azt, hogy a legnagyobb Sri Lanka-i ta­mil szervezet harcosai be­szolgáltatják fegyvereiket. A Tamil Eelam Felszaba­dító Tigrisei (LTTE) csoport vezetőjére vár ez a feladat Velupillai Prabhakaran hét­főn levélben is értesítette er­ről a szándékáról a szigetor­szág északi felében állomáso­zó indiai békefenntartó erők parancsnokát. Radzsiv Gandhi indiai kor­mányfő és Junius Dzsajavar- dene Si^ Lanka-i elnök júli us 29-én aláírt megállapodása még a hétfő délutánt szabta meg határidőnek a tamil harcosok fegyverletételére Most a fegyverbegyűjtés het­venkét órával kitolódott,' de sem indiai, sem Sri Lanka-i részről nem fogadták nyug­talansággal a határidő lejár­tát. « Afganisztán Á háború közelről K ülföldi sajtótudósítók ritkán nyernek be­tekintést, közelről szemlélve a részleteket is, az afganisztáni hadüzenet nélküli háborúba. Senki sem érzékelheti úgy annak hétköznapi borzalmait, mint egy szovjet újságíró. A té­ma hosszú ideig tabunak számított a szovjet sajtóban. Most a „glasznoszty” terén élenjáró hetilap, az Ogo- nyok enged betekintést egyik vezető riportere, Ar­tyom Borovik tollából: de- zertőrök, véres népítéletek, szénné égett szovjet heli­kopterpilóták tarkítják be­számolóját, s a szerző foly­tatást ígér. A riport Kunduzban kez­dődik. Borovik a helyi ál­lambiztonsági parancsnok­ság vezetőjétől érdeklődött az afgán katonák politikai és erkölcsi tartásáról. S megtudta: a falvakból to­borzott újoncok közül ko­rántsem mindegyik tudja megmondani, miért is har­col. Sűrűn előfordulnak szökések. Ennek sok oka van persze. Egyik a pénz­kérdés: a carandoj (a rend- fenntartó milícia) katonája ötödét ha kapja annak az összegnek, amelyet Ahmat- sah bandájában egy „felke­lőnek” fizetnek. Gyakran előfordul, hogy a katonák eladják a kézifegyverüket. Egy pisztoly ára az itteni feketepiacon 80 ezer afgani. Egy kiló húsé 250. Egy évig eltarthatja valaki családját egy pisztoly árából. A fegy­ver eladását éppen ezért nagyon szigorúan büntetik, de a csábítás nagy. Borovik visszatérő kérdé­se: mi lesz, ha kivonulnak a szovjet csapatok? Az af­gán helyi parancsnok el­mondta, hogy az itteni ban­dák mind azt állítják: a „suravik” (szovjetek) ellen harcolnak. Így tudnak pénzt szerezni támogatóiktól. Ha elmennek á szovjetek, de a különböző csoportosulások közötti harc továbbra is lángba borítja az országot, nehéz lesz a terrort „szent háborúnak” álcázni. Sok afgán úgy véli, a „suravik- nak” nem szabad elmenni­ük addig, amíg a bandák egymással nem tudnak megállapodni, véget • nem ér a feudális klánok közötti harc. Ír azután a tudósító fog­lyok kihallgatásáról is. Az afgán ezredes egy iszlám papftt, mullahot vallat. Az egyházi ember ártatlannak vallja magát, .kezeihez nem tapad vér, de „ítéleteivel” emberek tucatjait küldte a kivégzőosztagok elé, eny­hébb esetben fülük levágá­sára ítélte őket. Az ilyenek a fogságban megesküsznek, hogy szeretik a „hitetlene­ket”, Lenint ábrázoló jel­vényt vagy vörös csillagot is feltűznek, sőt, vodkát és sertéshúst is készek fogyasz­tani. A mullah — kiderül — halálra ítélte a kirgiz Ab- dullát és négy fiát, mert át akartak állni a népi hata­lom oldalára. Hajnalban a kivégzőosztag a legkisebb fiú vállát találta csak el, az éjjel kimászott apja és fivé­rei holtteste alól, reggelre elérte a várost. A vádnak így tanúja van. Gulbiddin, az ellenforra­dalom egyik vezetője kun- duzi. Muhammad Jaszin, a tartományi pártbizottság titkára együtt járt vele is­kolába. Jaszin a „hetek” — az ellenforradalom legfőbb vezetői — korruptságát ecseteli: Gulbuddin régi­ségboltot nyitott Londonban az ellopott holmikból. És fanatizmusát: ha csador nélkül látott egy nőt az ut­cán, sósavat öntött az ar­cába, „hogy örökre visel­nie kelljen a lepelt". A párttitkár őszintén is­merteti a helyzetet: a nem­zeti megbékélési politika el­ső három hónapjában száz­nál több fegyveres állt át a kormányerők oldalára. De a harcok nem szűntek meg, sőt, erősödtek. A tartomány 433 falujából 290 van a né­pi erők kezén. 143-ban tart­hatták meg a helyi válasz­tásokat. Hanabad járásban kétszáz volt „felkelő” kész hadifogoly-zászlóaljat ala­kítani. A „hetek” és Pakisz­tán továbbra is akadályoz­zák a menekültek visszaté­rését. Gulbiddin azt híresz- teli, hogy Nadzsib koncent­rációs táborba zárja a visz- szatérőket. Az országban csak repü­lővel, még inkább helikop­terrel lehet közlekednie Szinte „légitaxiként” hasz­nálta a tudósító is ezeket. Kis kitérőre minden pilóta hajlandó. A helikopterek szállítják a deszantosokat, hozzák ki a sebesülteket, járják meg a sziklás helye­ket. Néha három méter mindössze a távolság mind­két oldalon a rotoroktól, s a pilóta tudja: a legkisebb kő is ízzé-porrá zúzza a lapátját. Az itteni pilóták szinte minden műrepülő­elemet megcsináltak már helikopterrel, még a halál­hurkot is, bár ezt legfeljebb légibemutatókon adják elő. Afganisztánban pedig há­ború folyik. Itt régen 6 ezer méteren repültek: ez a felső határ az MI—8-asok számára. A célkereső Stinger rakéták megjelenésével 5 méterre kényszerültek a földtől, 250 kilométeres óránkénti se­bességgel suhanva, s gyak­ran robbanás az út vége, a pilóta elszenesedett holttes­te kerül csak elő. „A beve­tésekről nem mindenki tér A golyószórót, a Stin­ger vagy Red Eye rakétát leggyakrab­ban az afganisztáni mákból nyerik — kábítószer és te­ve közbeiktatásával. A te­ve fontos: a határ előtt le­nyeli a nejlonzacskókat, negyven perc múlva, túl a határon azután felkérődzi. A „kájfnak” (élvezet) ne­vezett ópiumgolyót párszáz afganiért az országban is mindenütt kínálják. A kábí­tószer árán kerülnek be a hadfelszerelések, amelyből a riporternek is szép kész­lete gyűlt össze. A hátizsá­kon US Army felirat. A ke- ki színű műszőrmés dzse­kit „pakisztánkának” hív­ják, a név a gyártót jelöli. „Afganisztánban folyik a háború . ..” Lengyel László KOSSUTH RADIO 4,30—7,59: Reggeli zenés mű­sor. — 8,20: Társalgó. — 9,44: Gyermekszvit. — 10.05: Gyógy­mód a megelőzés. — 10,25: Éneklő ifjúság. — 10,43: Nóták. — 11,02: Operaáriák. — 11,36: Magyar hölgyek levelei. 5. rész. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Nemzetközi sajtószemle. — 13,00: Klasszikusok délidőben. — 14,10: Magyarán szólva. — 14,25: Orvosi tanácsok. — 14,30: Dzsesszmelódiák. II. rész. — 15,00: Fejezetek a jiddia iroda­lomból. 1. rész. — 15,20: Ope­rettrészletek. — 15,50: Kamara­kórusok. — 16,05: A Nyitnikék postája. — 17,00: PAF-műsor. — 17,30: Beszélni nehéz... — 17,45: A Szabó család... — 18,15: Mese. — 18,25: Könyvúj­donságok. — 18,30: Esti maga­zin. — 19,15: Tóth Arpád-est. — 20,14: Régi híres hegedűmű­vészek. — 20,39: Rózsavölgyi Márk élete. — 21.30: Építészet és . . . tudomány. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Ope­raáriák. — 22.50: Vonzáskör. X. rész: Nyugdíjasok. — 23,00: A dzsessz világa. — 0,15—4,20: Ze­nés műsor hajnalig. PETŐFI RÁDIÓ 4,30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9,05: Napközben. — Közben: 10,00: Sportvilág. — 10,45: Láttuk, hallottuk. — 11,30: Balaton-rá- dió. — 12,10: Zenés játékokból. — 12,30: Népi zene. — 13,05: Popzene sztereóban. — 14,00: A cirkusz világából... — 14,45: Sport. — 15.05: Az Első Emelet műsorából. — 15,20: Könyvről könyvért. — 15.30: Csúcsforga­lom. — 17,30: Kamasz-panasz. — 18,30: Talpalávaló. — 19,05: Csak fiataloknak! — 20,00: Nép­dalkörök. — 20,25: Fiatal elő­adók felvételeiből. — 21,05: A planétás ember. 1. rész. —21,26: —-----------------------------CJT?------------­HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG E3 1987. augusztus 4., kedd A Lyra fesztivál győztes dalai. — 22,00: Nevek ürügyén — Pi­casso. — 23,20: Rita Mitsouko nagylemeze. — 0,15—4,20: ^enés műsor hajnalig. BARTÓK RÁDIÓ 6,05: Muzsikáló reggel. — 8,12: Hándel-művek. — 9,44: Schumann-hangverseny. 10,55: Szórakoztató zene. 11,35: Ope­rarészletek. — 12,29: Harmónia­zene. — 13,05: Rádiószínház. — 14,04: Szimfonikus zene. — 15,20: Zenei Tükör. — 15,55 Filharmonikus zene. — 17,10 Mozart-hangverseny. — 18,30 Szerbhorvát nemzetiségi mű­sor. — 19,05: Német nemzetisé­gi műsor. — 19,35: Operaáriák. — 20,15: Shakespeare szonettéi. — 20,43: Chopin zongoraművei. 12. rész. — 21,45: Nagy siker volt! — 23,00: Kamarazene. NYÍREGYHÁZI rádió 6.20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. (A reggeli adás szerkesztője: Ágoston István.) — 17,30: Hírek — Soltész Rezső énekel — Egészségünk. Dr. Sátorhegvi Éva előadása a gyermekek élet­módjáról — Húsz forintért . . . (Várkonyi Zsuzsa). — 18,00— 18,30: Észak-tiszántúli krónika. — Lapszemle — Műsorelőzetes. (A délutáni adás szerkesztője: Horvát Péter.) 0 MAGYA^ TV 9,00: Tévétorna nyugdíjasok­nak. — 9,05: Szünidei matiné. — A cirkusz fényei. Szovjet cirkuszfilm. — 9,35: Utazz ve­lünk! Az aranygyapjú nyomá­ban. — 10,10: Mi s más. Szóra­koztató műsor gyerekeknek. — 10,45: Delta. Tudományos hír­adó. — 11.10: Mozgató. — 11,20: Képújság. — 17,25: Hírek. — 17,30: Három nap tévéműsora. 17,35: Kalendárium 1987. 18,25: Képújság. — 18,30: Reklám. — 18,40: Mini Stúdió ’87. — 18,45: 80 nap alatt a Föld körül Wil­ly Foggal. Spanyol rajzfilmso­rozat. 18. rész. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20.05: A koronatanú. Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat. Ill 1. rész. — 21,00: Stúdió ’87. — 22,00: Mi lett vele? Dr. Hirsch- ler Imrével beszélget Szilágyi János. — 22,35: Híradó 3. 2. MŰSOR 17,55: Képújság. — 18,00: Dél­alföldi magazin. — 19.00: Ka­landozás a növényvilágban. — Francia ismeretterjesztő soro-" zat. — 19,25: Tévétorna. — 19,30: Gorani. Szovjet film. — 20,00: Magyarország—Hollandia válo­gatott vízilabda-mérkőzés. — * 21,00: Híradó 2. — 21,15: Ha nem lennék . . . NDK tévéfilm. — 22,20: Képújság. SZOVJET TV 14,00: Hírek. — 14.10: Gogol: Leánynéző c. darabjának film- változata. — 15,45: Hírek. — 15,50: Dokumentumfilmek. — 16,45: Világhíradó. — 17.00: Az Észt Televízió műsora. — 19,00: Híradó. — 19,40: A jelölt. Film. — 20,45: Világhíradó. — 21,00: K. N. Batyuskov születésének 200. évfordulója. — 22,00: Az aukció. Film. — 23,30: Hírek. — 23,35: Sportműsor. — 0,05: Kon­certfilm. SZLOVÁK TV 9,00: Tévéfilm. — 10,00: A Híradó sajtókonferenciája. — 10,45—12,10: Rudin. Tévéjáték. — 16,00: Fiatalok sportja. — 16,30: Csehszlovákia—NSZK női kosárlabda-mérkőzés. — 18.00: Kelet-szlovákiai magazin. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Távlatok. Magazin. — 19,30: Híradó. — 20,00: Rézangyal. Szovjet film. — 21,25: Autósok, motorosok magazinja. — 22,05: Komoly zene. — 22.50: A rend­őrségről. 2. műsor: 18,15: Publicisztikai műsor. — 19,00: Tévétorna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Hír­adó. — 20,00: Fiatalok tévé- klubja. — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. 22,15: Nyo­mozás. Magyar tévéfilm. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: TRÜKKÖS HÁ­LÁL. Béke mozi: de.: GYILKOS ROBOTOK. Du.: GYILKOS RO­BOTOK. Móricz mozi: GENGSZTEREK KLUBJA. (Folytatás az 1. oldalról) A szárazság az állattenyész­tésben is gondot jelentett, mivel a legelőterületek telje­sen tönkrementek, így je­lentős mennyiségiben kiegé­szítő takarmányt kell napon­ta adagolni. Ennek követ­kezményeként a ‘teheneknél a napi fejési átlag 3—4 literrel alacsonyabb. A termelőszövetkezetek minden területen szigorú ta­karékossági intézkedéseket vezettek be. így ahol lehet, csökkentették a költségeket, csak olyan anyagok vásárlá­sált engedélyezik, amelyek a 'termeléshez feltétlenül szük­ségesek. A bevezetett intéz­kedésekkel is az időjárás okozta károk enyhítését kí­vánják elérni. (vincze) Szabolcs Volán Személyforgalmi Üzemegysége „D” kategóriás tanfolyamot indít augusztus 25-e kezdéssel. Elsősorban az 1978. április 1. előtt „C” kategóriás jogosít ványt, vagy PAV—II. alkalmassági vizsgával rendelkezők jelentkezését várjuk. JELENTKEZÉSI FELTÉTEL: 2 éves 3,5 tonna össztö- meget meghaladó tehergépjármű-vezetői gyakorlat. A tanfolyam időtartama alatt 3000,— Ft alapfizetést biztosítunk. A tanfolyam elvégzése után 5000—7000,— Ft kereseti, plusz GMK-lehetőség. Családtagok részére, a megye helyi járataira érvényes díjtalan utazási igazolványt adunk. JELENTKEZÉS: Személyforgalmi Üzemegység Nyíregyháza, Petőfi tér (Autóbuszállomás). — VÁRJUK, NYÍREGYHÁZÁT JÁRJUK — (1665)

Next

/
Thumbnails
Contents