Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-26 / 200. szám
1987. augusztus 25. Kelet-Magyarország 3 Biztos piac az ezredfordulóig Összkomfortos barakkyáros a tajgában (Képzelt riport a valóságos Szibériából) Szállításra kész Tajgák. Ár és szellem. Franciókkal, olasrokkol versenyeztek Mérlegek Algériába Megszokottá vált a piacon, hogy minőséget követel pénzéért a vevő: a MET- RIPOND fehérgyarmati gyárának termékei megfelelnek e követelményeknek. A szatmári gyár képviselői nemrég érkeztek haza Algériából, ahol a gyarmatiak mérlegei francia és olasz cégekkel szemben szerepeltek eredményesen. Így június közepén megkezdhették az 1—1,5 tonnás méréshatárú állatmérlegek gyártását. Sivatagi homok, szél- és hóvihar, vagyis szélsőséges időjárás sok viszontagsága közepette is pontosan kell, hogy működjenek ezek az állatmérlegek. A megrendelő a nemzetközi szabványt meghaladó minőséget diktált, a fehérgyarmatiak állták a próbát. Egyelőre félszáz mérleggel próbálják meghódítani a piacot. A belföldi igények kielégítése is további fontos feladatot jelent a szatmári üzemben, s jelentős tételű mérlegeket szállítanak a szocialista országokba is. Nem bontották le... Megemlékeztek lapjukban a Nyíregyháza—Mátészalka közötti vasút építésének századik évfordulójáról. Szíves engedelmükkel észrevételem közlöm. Személyesen győződtem meg, hogy a régi, százéves állomás épülete nincs lebontva, csupán két családnak lakóháznak átalakítva. Érdemes megnézni, olyan jó karban van, gondozott elő- kerttel, hogy a következő, másik századik! évfordulóját is túlélheti. Szemben vele épségben van az az épület, melyben annak idején Szúnyog József vendéglője volt, amelyet, nem tudom miért, „Lekvárnak” is neveztek. Lebontva csupán a pályamester lakása lett. Ezt- így kevesen tudjuk, korosztályomból is csak ketten élünk. Mi nyolc évvel vagyunk fiatalabbak a vasútnál. id. Fonalka Sándor Mátészalka, Kölcsey u. 6. A TU—154-es már három óra óta úton van. Hosszú idő ez, hiszen Budapesttől Moszkváig nem sokkal több mint két óra a menetidő. Ráadásul ezúttal keletnek fordította orrát a gépóriás azután, hogy felszállt Seremetyevó nemzetközi repülőteréről. Alant az Ural óta egyhangú a táj, csak leszállás előtt percekkel tűnik fel az Ob, partján Szurguttal, Nyugat-Szi- béria szívének egyik városával. Magyar ember ritkán vetődik errefelé, bár őseink itt éltek és utódaik, a hantik és a manysik ma is a környék lakói. A TU—154-es ma magyarokat hozott, mégpedig Nyíregyházáról A Mezőgép szakemberei jöttek el, megnézni, milyen fogadtatásra talált a Tajga—2 kocsikból összeállított lakókomplexum. A kis csoport megismerkedik a várossal, rácsodálkozik az itt két és fél kilométer széles Obra, aztán vendéglátóikkal máris indulnak a valóságos Tajgába. Prototípus fél év alatt Most látják csak igazán mit jelent a szó, amelyet könnyen ötletként akasztottak a lakókocsikra, amikor szóba került itteni felhasználásuk. Sejtik már, miért hiányolták rögtön a szúnyoghálót a vásárlók. Felhőkben támadnak a moszkí- tók a hét-nyolc méter mély és kiterjedésére nézve magyar fogalmak szerint határtalan mocsár felől. Megelégedéssel fedeznek fel ugyanakkor hétéves Tajga—2-ket. Állják a sarat, mondják az itteniek. Hozzáteszik azonban, hogy előtte egy-egy fúráshoz — mert olajat bányásznak — 150 000 köbméter homokot hordanak a helyszínre. Sziszifuszi munka. A konstruktőrök és az olajbányászok együtt járják be az összkomfortos barakk várost. Hitetlenkedve csóválják a fejüket, hogy a' nyíregyháziak a megrendeléstől számított fél éven belül megtervezték és el is készítették a lakókomplexum prototípusát. Amint pedig elkészült, villámgyorsan vonatra rakták, itt pedig egy brigád minden ceremónia nélkül hamarosan birtokba vette. — A költözés drágább errefelé, mint a fúrás — avatia he a helvszíni mííhplvtitkokba a magyárokat a kolónia vezetője. A legtöbb helyen nincsenek kerekeken mozgatható létesítmények, így helikopter viszi arrébb a lakóalkalmatosságokat. Ilyen, mint a most elkészült Mezőgép-konstrukció, még nem volt. Alakítottunk át vasúti kocsikat, azok legalább gurultak, de a többi nagyon változatos és, sajnos, ké- nyélmetlen alkotmány volt. Márpedig ide összkomfort kell, mert alig találni az európai részen embert már, aki idejön, ha nem tudja, hogy legalább ilyen kényelem várja. Szauna a kocsiban A kocsik berendezése valóban minden kritikát kiállt. A fejlődés viszont azt követeli, hogy többféle legyen. Hanti—manysi földön ezért most olyan mobilfalucska van, amelyben a lakókocsik közül egyedül a néhány alvást szolgáló egyforma. Némelyeket farukkal egybefordítva nagyobbították meg, de akadt, amelyik szólóban maradt. Külön kocsit kaptak a tetőtől-talpig sárosán, iszaposán műszakból érkező holtfáradt bányászok fürdésre és szaunázásra. Egy másikat az elázott munkaruhák megszá- rítására. Egyet a pihenésre, klubnak. Külön van a jól felszerelt konyha és ismét külön a még jobban ellátott kamra. Ide aztán kell a kalória, nem véletlen a bőség. Szurgutban nem látják el ilyen jól a boltokat, mint az olajbányászokat. Ezek az emberek Szibéria pionírjai. Több ezer fúróbrigád nyomul egyre keletebbre és hódítja meg a tulajdonképpen még ismeretlen és feltáratlan földrészt. Mint annak idején Észak-Amerika hőskorában a telepesek. Egyre mostohább körülményeket találnak. A komfortot adó Tajga—2 a legjobbaknak jutalomként járt eddig és jár még jó sokáig, hiszen bármennyit is gyártanak Nyíregyházán, kevés. Testközelben a konkurencia Ha kevés is legalább bevált, állapítják meg elégedetten a magyar és szovjet szakemberek. A szovjet fél már régen nem vesz meg akármit, hallották itthon magyarjaink. Ott pedig láthatták is a további kirándulásokon, hogy jelen vannak nagyon is tiszteletet parancsoló nevek és ipari nemzetek. Franciák építenek utat, japánok hoznak gépeket és berendezéseket, és . . . Közben méregetik egymást, meg a magyarokat is természetesen. Szinte biztosan lecsapnának a lakókocsiüzletre, ha valami sántítani kezdene. A magyarok megilletődve Szibéria érintésétől és gazdagodva számos olyan tapasztalattal, amit csak ott szerezhettek meg, hazaindulnak. Még egy búcsúpillantás a félelmetes tajgára, a lenyűgöző nagyságban hömpölygő Obra, és a TU—154 nyugatra indul. Átszállás Moszkvában, aztán összesen vagy hét-nyolcezer kilométer után ismét itthon. Nagy Sándor vezérigazgató irodájának kolóniái kanapéján hallgatja tovább a történetet az előbbi „helyszíni” riport krónikása. Az élvezetes élmény- beszámoló hallatán nem állhatta meg, hogy ezt a műfaji csalafintaságot elkövesse. Folytatódjék tehát most már kevesebb színnel, de annál több információval ez az írás. A cél: évi 10 ezer — Amikor megyénk Moszkvában bemutatkozott, a Vremja — a szovjet Híradó — filmet sugárzott a lakókomplexumról — idézi visz- sza a vezérigazgató a közelmúltban történteket. — A szenzációt megkoronázta, hogy 30 millió rubel értékben szerződést is kötöttünk arra, hogy a következő év végéig lekötik kapacitásunkat, utána pedig egészen kétezerig folyamatosan szállítunk. Évi tízezer kocsiról lesz szó, úgyhogy vállalatunknak ez hatalmas üzlet. Nem csak a Mezőgépnek, tegyük hozzá. Amióta ugyanis hét éve a Budamobiltól átvették a gyártást, a megye számos tsz-e és ipari szövetkezete vált megbízható beszállítóvá a Tajga—2 üzletben. Jövedelmező és jó munkát adó kooperáció ez minden partnernek, ök is szorongva várták az üzletkötés hírét, és most együtt örülnek a Mezőgéppel. Tudják, hogy együtt is csak úgy tarthatják meg a megrendelést, ha változatlanul gyorsak és megbízhatóak maradnak. Kemény áru a Tajga lakókocsi és még keményebb a lakókomplexum. Olyan árut kapunk érte, amiért különben dollárt kellene fizetni. Esik Sándor A szellem, a kultúra világában is kedvet- lenít az aggály: jut-e művelődésre ezentúl is annyi, hogy a mai s a jövő nemzedékek kárára nem épp ezen a téren kell drasztikusan spórolni? Emelkedik a könyv ára, — kommercializálódik a könyvpiac. Nö a belépőjegyek ára, — tömegigényre, nívótlanságra hangolják a műsoros esteket, koncerteket. Az aggálynak alapja van. A gazdaság a prioritásoknak is az élén áll, s — érthető! — minden csak ez után következhet. A korszerűen gondolkodó ember mégsem törődhetne bele, hogy a célok listájának legaljára utasítják a kultúrát. Erről szerencsére nincs is szó, hiszen a gazdaság és a műszaki haladás szószólója is jól tudja, hogy a szellemi értékképzés egy ponton anyagi minőségteremtő erővé nemesedik. A nyugtalanságnak mégis alapja van, mert a művelődésre a legjobb szándékkal, a legnemesebb erőfeszítéssel sem jut ma annyi, mint mondjuk a korábbi évtizedben. De ez csak az egyik gondterhes előjel. A másik, s ez az igazán romboló, egy terjedő vélemény, miszerint nincs mit aggódni a szellemi (értsd kulturális) szféra hervadozása felett, amikor is az anyagiakkal mérhető életszínvonal sem kapja meg az eredményes védelmet. (Veszélyes lenne az újratermelődő művelet- lenségnek ezt az érvét elfogadni.) Szerencsére történnek erőfeszítések a kultúra anyagi szintjének fenntartására. Példája ennek a könyvtári könyvbeszerzések helyzete. Annak dacára, hogy a 70-es évek végétől a könyvek fokozatos áremelésének lehetünk tanúi, a megyei könyvtárunk hazai forrású beszerzése — költségvetés-kiegészítés jóvoltából — nem szenvedett csorbát. Rosz- szabb a helyzet a vidéki városok, s egészen rossz a községi könyvtárak esetében. A városi könyvtárak évente egy lakosra számítva 22 forint 60 fillér értékű könyvet vásárolnak, de falun már csak 5 forint 60 fillér jut! Ahol amúgy igazán meg kellett fogni a pénzt, az az idegen nyelvű beszerzés: a korábbi évi 100 ezer helyett ma már csak 20 ezer forint jut, s ez any- nyit jelent, hogy — az erőteljes igények ellenére — csak egy-két fontosabb külföldi lexikon, monográfia szerezhető be. S ha ehhez hozzávesz- szük , azt a tényt, hogy a londoni The Times avagy a francia L’Humanite évi előfizetési díja ötezerről kilencre emelkedett, érthető, ha fájó szívvel is, de le kell mondania a bőséges választékról a könyvtárnak — s az olvasónak is. Mert valahol valóban a kultúrán is spórolni lehet, de csak egy határig. RUHÁK A NYÍRSÉGBŐL. Egy NSZK-beli cég részére varrnak 400 női alkalmi ruhát a nyíregyházi Nyírség Ruházati Szövetkezet kismama szalagján. Sz. Sz. Az erdőgazdaság nyíregyházi Műszaki erdészetének autószerelő műhelyében évente 120 gépkocsit javítanak és készítenek fel műszaki vizsgára. Képünkön: Laskai Ottó UAZ motort szerel. (Farkas Zoltán felvétele) éz a kézben üldögél a fiú és a lány a sétálóutca egyik padján. Szót keveset váltanak, süttetik magukat a feltámadt verőfénnyel, a lány időnként megigazítja a szoknyáját és rápillant barátjára. Ketten együtt lehetnek olyan harmincöt évesek. Házaspár sétál el előttük — ugyancsak kéz a kézben. Az, hogy házasok, csak az ujjúkon megcsillanó arany karikákról látható — mindketten fiatalok, húsz év körüliek. Nem sokban különböznek a pádon ülő pártól. Annyi különbség ellenben fölfedezhető: mindkét sétáló enyhén bicegett. Rögvest láthatta, aki szemügyre vette őket: nem valamiféle velük született testi hiba miatt egyenetlen a járásuk. A fiú bal lábán kissé föltürve a nadrág szára, láthatóvá téve néhány erőteljes horzsolást, sebet. A lány formás lábain nincs nyoma semminek, ám csupasz alsó karja hasonló sérüléseket mutat. Leülnek ök is az előbbi fiú és lány mellé. Szó szót követ köztük, s hamarosan kiderül: motorbaleset áldozatai, pár napja felborultak a férj vezette motorkerékpárral. A csöndes vitából az is kitűnik, hogy az ifjú ember volt a hibás — legalábbis a feleség szerint —, mert a kelletténél gyorsabban hajtott. Oda-odapillant rájuk a tinédzserpár, fülelnek a beszédre. A szenvedő férj-feleség hamarosan föláll és távozik. A lány ránéz barátjára. — A múltkor te is nagyon gyorsan . . . abban a kanyarban... Majdnem mi is ... Csattan a fiú hangja: — De nem lett semmi, igaz?! Nem vagyok én olyan . . . Aztán lehiggad.----Különben is... egy ideig úgysem megyünk. Ti is elsején kezditek a sulit? Az igenlő válasz hallatán csendben sóhajt. — Akkor majd a magyarnál segítesz, meg amit megbeszéltünk, tudod, a törd. Tanulószobás leszel? A lány nem válaszol. A távolodó ifjú házaspár után bámul. „Majdnem mi is.. (tarnavölgyi)
