Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-25 / 199. szám

1987. augusztus 25. Kelet-Magy Írország 3 Hi van a szomszédban? Tanulni Bácsiéi H a valaki átruccan a szomszédba, óhatatla­nul is ösizehasonlít. Ügy adódott, hogy Kunfe- hértóra menet közelről ta­pasztaltam a tanyai turiz­mus és vendéglátás irigylés­re méltó eredményeit. Nem tudom, hogy Bács- Kiskunban mindenütt így van-e, de Kiskunfélegyhá­zán, Soltvadkerten, Kiskun­halason és környékén az utak mentén, az egykor volt szép paraszttanyákból átalakított fogadók, panziók, kisvendég­lők sora várja a vendégeket, s a kempingekben is a leg­különbözőbb lehetőségek áll­nak a hazai turisták és a va­lutát hozó külföldiek rendel­kezésére. Magammal hoztam a Pusztatourist szerényen elegáns, több színnyomású, vendégcsalogató prospektu­sát, amely Soltvadkertnek, s közelebbről a Vadkerti-tónak csinál hírverést. Nem érdemtelenül, mert például Soltvadkerten Sza­kái László vendéglős igazán igényes Aranyhomok biszt­rójában étkeztem! Ott az ét­lapon a különös gondosság­gal készült ételek receptjei­nek leírását is közük. Büsz­kén viseli e konyha a gaszt­ronómiai újságírók minősé­get jelző Védnöki tábláját. Képes — a panziót ajánló — levelezőlappal is szolgálnak. Nem érdemtelenül, mert pél­dául hangulatos kertje előtt Pólyák Ferenc fafaragó mű­vész szobra áll. Soltvadkert két fő közleke­dési út találkozásánál fek­szik. Ott, ahol megszelídített, termőre fogott homok ma már virágzó — és jól jöve­delmező! — szőlős és gyü­mölcsöskerteket hordoz a hátán. A takaros település borairól ismert. Az idillikus környezet, a 80 hektáros Vadkerti-tó a Kiskunság öt­ven éve felfedezett, s nap­jainkban talán legkedveltebb idegenforgalmi helye. A turisták errefelé 500 (!) magán és 80 vállalati üdülő valamelyikében lelhetnek igazi otthonra. De a jó falat­ra vágyó, s kitűnő zamatú, tájjellegű borra vágyó is sok-sok kellemes parasztfo­gadóban olthatja szomját. Van mit tanulnunk a szom­szédtól, hiszen Szabolcs-Szat- már is kitűnő természeti adottságokkal rendelkezik. A Nyírség homokos lankái, Sóstóhegy, Tarpa, Kabalás egykor Európa-hírű borai, Szatmár szűzies szépsége, a Tisza, a Szamos, a Túr, a Kraszna érintetlensége, sok­sok történelmi, irodalmi em­lékhelyünk mind-mind kí­nálkozó lehetőség.. Köréjük lehetne és kellene (!) kiala­kítani azt a vendégfogadási rendszert, amelynek tapasz­talataiért szomszédunkban kopogtatni nem szégyen. Ha lenne — és miért ne lenne?! — vállalkozó szel­lem, elmaradásunkat így is csökkenthetnénk. Felfedez­tetnénk e tájat, amelyet so­kan a Dunakanyar szépségei­vel vetélkedésre méltónak találnak. Színvonalas ven­dégfogadó nélkül azonban nem léphetünk előre. Meg kell mutatnunk me­gyénk szépségeit, elő kell vennünk már-már ismeretlen étkeinket, italainkat, mind­azt, ami szívet gyönyörköd­tet, testet-lelket gazdagít. Farkas Kálmán Gátépítők M egnyugszunk annak tudatában, hogy fo­lyóink medrét gátak követik. Természetesnek vesszük, hogy emberkéz emelte védmű kígyózik a víz mentén, óv egy esetleges ve­szélytől. Olyannyira termé­szetes, hogy szinte oda sem figyelünk. Talán magam is így járok, ha nem jut eszem­be valami, ott Tunyogma- tolcs és Fehérgyarmat kö­zött. A hídon áthaladva, Gyarmat felé az úton, bal­kézre gépek dolgoznak. Ha­talmas masinák, az egyik földet szállít, a másik rézsüt alakít, a harmadik óriás lánctalpakkal tolja-nyomja a talajt. Épül az új gát a Sza­mos mentén. De nem akár­hol! Most értek oda, ahol 1970-ben óriás robbanással szakadt át a gát, negyven méter magasra röpítve fel a villanyfát, megremegtetve a környéket, zúdult, ömlött a víz, megállíthatatlan. A kettős szakadást hetven után helyreállították. De most, ezekben ' a napokban, ott, ahol a töltés kanyart vesz, új, jobb, erősebb gát épül. Négyméteres töltésko­ronával, teljes és tökéletes biztonsággal. A vízügy em­berei, műszakiak, gépkezelők nyújtják is tudásuk, erejük legjobbját. Mert aki erre él és élt, tudja, mint jelent ez a pont. A gátat valamikor a háború előtti időben olasz kubikusok építették. Jól, hi­szen remek szakemberek voltak. Ma az itteniek az építők. A kanyarról, egykori szakadások helyéről történe­tek szállnak. És a döngö­lök, simítok, gépek mellett ez a legjobb kötőanyag, a legbiztosabb szilárdító. Az a személyes emlék, mely fel­merül minden percben, ti­zenhét évvel ezelőtti tragé­diák megannyi története. Az ember így ad többet, így kí­nál pluszt az egyszerű mű­szaki feladathoz, gátba rakva felelősségét, tudását, emlékét. így lesz erős a sza­mosi gát ott, ahol egykor a víz volt az úr. (bürget) ^ t'-’V . \**;*ly, - „ ,;:-í ., , í598flSi Eltartási szerződések garanciával A szőlőt a múltkori jég teljesen elverte. A ház előtti lugason csak néhány árva levél fityeg, pedig amúgy jófajta saszlát teremnek a tőkék. — Tiszátokon az idén kevés lesz a bor. Még csipegetni is alig van mit a fürtökről. Idős asszony, Erdei Erzsé­bet kesereg így a Tisza-par ti nagyközség egyik szép portá­ján. Ha nem ismernénk éle­te történetét, még csodálkoz­hatnánk is sopánkodásán, hi­szen ez a porta másé. Igaz, hogy az unokahúgáé, de mégiscsak a másé. Egy fedél alatt — Ami az övék, az az enyém is. Egy fedél alatt élünk már több mint hét éve. Vajda Gyuláék akkor kö­töttek eltartási szerződést az idős rokonnal, s azóta is a legnagyobb egyetértésben él­nek együtt. Pedig hány és hány kisemmizett öregről, idegösszeroppanás szélére ju­tott eltartóról hall az ember, a Vajda-portán azonban kez­dettől fogva szent a béke. A községben jelenleg hu­szonnégy eltartási, s három öröklési szerződés van ér­vényben. Az előbbi esetben azonnal az eltartó nevére ír­ják az eltartott javait, míg a másik esetben ez csak a tulajdonos halála után tör­ténik. így vagy úgy, a szer­ződés aláírásával mindkét fél életében jelentős változások elé kell, hogy nézzen. A többnyire idős, magára hagyott ember egy csapásra lemond mindenéről, s csak az eltartó jóindulatára szá­míthat az elkövetkező évek­ben. Az eltartó ugyan forint­ra váltható javakhoz jut, de arra semmi garancia, hogy az új családtag zökkenőmen­tesen beilleszkedik majd az A hölgy hófehér ruhája jBI meglibbent a hűsítő szélben. Barnára pá­colt hamvas vállain jóked­vűen játszadoztak a virgonc napsugarak. A tűsarkú ci­pellők a közeli ABC-áruház felé röpítették a formás lá­bakat. Mint egy hattyú a kerek tó közepén. A verő­fényes nyári napon e fris­sítő látvány szikrát gyújtott a szívekben. Belépve az ABC előcsarnokába bevá­sárlótáska került elő a ké­zitáska rejtekéből. Kezében „kisokost" szorongatva li­begett a polcok között. El­mélyült gondolataiban sor­ra kipipálta a kosárkába kerülő dolgokat. Az illat­szerek mellé érve hosszasan elidőzött. A körömlakkok, szájrúzsok, parfümök színes harmóniája fölött könnye­dén elsiklott, de egy koráb­ban nem látott testápolón megült tekintete. Krémes igézet Először csak messziről szemlélte, majd leemelve a polc tetejéről kéz a kézben folytatta a vizsgálódást. A doboz hátoldalára festett használati utasítást szem­lélve, egyre nagyobb kí­váncsiság ébredt benne a műanyag flakon tartalma iránt. Lecsavarva a doboz tetejét, a testápoló megnye­rő illatát érlelgette. Az elmélyült tanulmá- nyozgatás bajjal járt. Vé­letlenül megbillent a flakon és egy gombócnyi mennyi­ség tenyerébe ömlött. A hölgy bájos arca láthatóan pírba öltözött, mialatt pró­bálta a helyzetét menteni. A testápoló a kosárba ke­rült a többi áruféleség kö­zé, de tenyerében ott ékte­lenkedett a diónyi krémcso­mag. A körülmények kény­szere folytán — szakavatott mozdulatokkal — próbálta elkenni bársonyos bőrén a tejszínű krémet. Ez azon­ban még nagyobb galibát okozott, összezárt ujjat me­nedéket képeztek az idegen pillantásokkal szemben, de szétmázolva a testápolót sokak figyelme terelődött a dekoratív látvány felé. Egy férfi eszmélt leghamarabb. Odalépett a hölgyhöz, majd — zsebkendőt véve elő — segédkezett. Mosolyt sugár­zó arc, lesütött szemek vi­szonozták a figyelmességét. A férfi zsebében az­óta is ott lapul az átita­tott zsebkendő. A hölgy mé­lyen megigézte... Csonka Zsolt új környezetébe. S ha egy­szer, a darálós hétköznapo­kon eltörik a fogaskerék egyik foga ... — Ha néha zökkennek is a kerekek, azért kenyértö­résre a legritkább esetben kerül sor. A tiszalöki tanács gyám­ügyi előadója, Melegh La jós- né mondja mindezt, kis híján két évtizedes gyakorlat után. A településen nincs is talán senki, aki ne ismerné, a gyá- molításra szorulóknak pedig' sokszor kimondottan ő az egyedüli vigasztalója. — Hatezernégyszázan él­nek a településen, több mint ötszáz az alacsony jövedelmű nyugdíjasunk. Nagy többsé­gük azért még viszonylag jól tartja magát, nem szorul is- tápolásra, vagy ha igen, megteszik azt a gyermekek, a rokonok. Vagy szerződéssel, vagy anélkül. Nekünk, tiszt­ségviselőknek az a fontos, hogy a gyámolított — mind­egy milyen formában —, de Végeredményben jól járjon. Súlyos milliók A magára maradt, legtöbb­ször betegeskedő idősek sor­sán természetesen úgy lenne a legegyszerűbb segíteni, ha a helyi tanács vállalná fel annak minden terhét. Ám ez rengeteg pénzbe kerülne, en­nek köztudottan szűkében ál­lunk. Természetesen a hiva­tal így is jelentős összegek­kel járul hozzá a gondok enyhítéséhez. A rendszeres és a rendkívüli segélyek, az ét­kezési hozzájárulás, a házi gondozás súlyos millióiba ke­rül a megyének. Üssön a szá­jára az, aki sajnálja e forin­tokat, bár csak még többet lehetne adni. Erre azonban nemiigen lesz mód a közeljö­vőben. Nem marad így más hátra, mint keresni a helyi lehetőségeket, s ha kell, a családi tűzhely körül is. Egyre anyagiasodé vilá­gunkban ezért van mind na­gyobb szerepe az eltartási, il­letve az öröklési szerződé­seknek, hiszen az, legalábbis papíron, az eltartottnak nyu­godt életet ígér. — A mi gyakorlatunk sze­rint, nem csak ígéret, de az eseték túlnyomó többségében meg is valósul — kapcsolódik a beszélgetésbe Király Sán­dor tanácselnök. — Kisebb cívódások természetesen elő­fordulnak, de melyik csalód­ban súrlódásmentes az élet. Végleges szakításra, szerző­désfelbontásra azonban el­vétve kerül sor. Tiszátokon három éve is több, hogy hasonló esetre volt példa, amely azt is mu­tatja, a szerződések megköté­sekor alapos környezettanul­mányt végeztek az illetéke­sek, de mutatja azt is, hogy év közben figyelemmel kísé­rik az eltartott sorsát, s a je­lentéktelennek tűnő torzsal­kodásokat is igyekeznek mi­nél gyorsabban elsimítani, mielőtt még komolyabb következményei lennének. Akárcsak a megye más he­lyein, a tanács tisztségviselői Lökön is tisztában vannak azzal, hogy a közeljövőben pénzügyi forrásaik áradásá­ra nemigen lehet számítani, így kiadásaik növekedésére sem. Ennek ellenére elképze­lésük, mely a helyi öregek helyzetén jelentősen javíta­na, reálisnak tűnik. Két esz­tendő múltán elkészül a tele­pülés új általános iskolája, ezzel egyidőben új otthont kapna — az iskola felszaba­duló napközijének épületét — az idősek klubja is. Itt akár a bentlakásos életet is meg le­het szervezni, azaz a szolgál­tatást igénybe vevő hét köz­ben az otthon falai közöttt tölti majd a napjait, de a hét végén hazatérhet. — Ez, valamint az eltartási szerződés tűnik jelenleg a legmegnyugtatóbb megoldás­nak— fűzi hozzá Melegh La- josné. — A bentlakásos rend­szer megszervezése a mi fel­adatunk, s úgy tűnik, egyre többen vállalkoznak majd a szerződésköltésekre is. A gon­doskodásért cserében azért telket, sokszor házat is kap az eltartó, s ez nem csak az állaim, de az ő helyzetén is könnyít. Pláne ha fiatal, és hosszú évekig kellene spó­rolnia, míg önálló otthonhoz jut. Az élet rendje Vajda Gyuláék nem tartoz­nak közéjük. Még csak azt sem lehet mondani, hogy je­lentős összegre számítottak, mikor Erdei Erzsébettel meg­kötötték az eltartási szerző­dést. Az idős rokonnak mind­össze egy kis- telke, meg egy nádfedeles háza volt... de nem hagyhatták magára. — A telket eladva talán százezer forintot ha kaptunk — mondja Vajda Gyuláné. — De higgyék el, eszünkbe sem jutott számolni, mielőtt a szerződést megkötöttük vol­na. Jól is néztünk volna ki ... Bözsike bénánk az édesanyám édestestvére! Fiúnk már kirepült, állator­vos Tiszadobon, férjem is nyugdíjas ... szóval hirtelen üres lett a ház. S úgy gon­doltuk, legalább mi, rokonok segítsünk egymáson. Ez lenne az élet rendje. Balogh -Géza Napjaink kérdése Miért késik az almaár? A korán érő és szedhető fajtákkal megindult az alma­szüret és csak napok kérdé­se, hogy valamennyi kert fáit szedni lehessen. A szál­lítás is megkezdődött és ez­zel együtt az export. Egy va­lami késlekedik és az nem más, mint az ár meghirdeté­se. A nagyüzemi és kisterme­lők türelmetlensége több mint indokolt. Próbáltak vol­na csak ők akár néhány órát késlekedni valamelyik permetezéssel... a kereske­delem biztosan nem késle­kedne megfelelő árcsökken­tést alkalmazni a fuzikos al­ma láttán! Tegnap reggel a Kossuth rádióban is hallhattunk a té­mával kapcsolatban beszél­ni, szerkesztőségünket is szá­mosán keresték meg: mikor lesz almaár? Miért az ötven fillér kilátásba helyezett ár- csökkentés? Megkérdeztük Iklódi Lászlót, a vajai II. Rá­kóczi Ferenc Termelőszövet­kezet elnökét és a nemrég megalakult Almaegyesülés vezetőjét: mi a témával kap­csolatban az álláspontja? — Éppen tegnapelőtt kor­mányszinten került szóba a kérdés, de egyelőre nincs döntés. Mi, az almatermesz­tők nem nyugodhatunk bele az árcsökkentésbe és azt is érthetetlennek tartjuk, mi­ért késik a konkrét árlista. További konzultációt folyta­tunk a kormányzat illetéke­seivel. Az erőfeszítések figyelemre méltók, megnyugtatásul azonban keveseknek szolgál. Tudvalevő, hogy a szovjet fél nem fizet kevesebb ru­belt az almánkért. Igaz, le­értékeltük a rubelt, de még februárban. Az egy forint — amit ez rubelenként jelent — csak az egyik tétele annak a 210 milliónak, ami hiány­zik ahhoz, hogy ugyanannyit lehessen fizetni, mint tavaly. A másik fele a szubvenció megvonása, amit eddig az ál­ma ára kapott. Azonban ez sem az elmúlt hetek dönté­se. Érthetetlen tehát az ár meghirdetésének halogatása, különösen ha tudjuk: nem is biztos, hogy azt a 210 mil­liót tényleg ki kell e plusz­ba fizetni. A legutóbbi becs­lések szerint ugyanis jó húsz százalékkal kevesebb alma terem a vártnál, a minősége pedig tizenöt százalékkal marad alatta a megszokott­nak. A döntések érlelődésének megvan a maga folyamata. Viszont érik az alma is ... É. S. Madárlátta C saládom nagy kedvelő­je a krumplicukornak, hát megleptem őket. Míg a nyalánkságot szopogatták, magam a cso­magolást vettem szemügyre. Érdemes volt! Először is nagyon csinos kis fólia-tasakban helyezték el. Erre színes nyomású fi­gyelemfelkeltő kettős kar­tonlapot tűztek, ami száihta- lan dolgot elárul. Megismer­tem a termék tömegét, sza­vatossági idejét, a gyártás időpontját. Mindez rendben volt. Az ára: 8,90 forint. Nem kevés! Am a karton másik oldala erre is magyarázatot adott. A gyártó a Kisvárdai Szeszipari Vállalat Demecseri Keményítőgyára, a csomago­ló és forgalmazó pedig a „Gondola” Kereskedelem­szervező Kisszövetkezet. Te­lephely: Dejtár. Előkaptam a térképet, Dejtár Budapest közelében fekszik. Hja, ha 10 dekagramm krumplicuk- rofc csaknem 600 kilométert utaztatunk, már nem is olyan drága! Most, amikor elhelyezkedé­si gondokkal küszködik me­gyénk, talán közelebb is akadna szabad munkáskéz, mely a demecseri édességet becsomagolhatná. Igaz, akkor nem lenne madárlátta! Daróczi Mária Évente négyezer szovjet haszongépjármű nullrevízióját végzik el a VAGÉP nyíregyházi tehergépjármű-javító üzemében. (Császár Csaba felvétele) Nem számolás — emberség

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents