Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
KU ÜNNEPI MELLÉKLET 1987. augusztus 20. Fekete kenyér Amikor apám hazahozta csomtsovány testét a hadifogságból, letett a konyhaasztalra egy szütyőt. Mi, gyermekek az asztalt körülállták, vártuk mi következik. Anyánk csak sírt, sir- dogált. Kikerült a szütyő bugyrából némi fehérnemű, faragott fatokban a iborotvakész- ség, és legvégül az a vászondarab, amelyre mi mint csodára néztünk. Apám keze akkor még gyenge .volt és reszketett. Végtelenül nagy Jdönek tűnt az a pár másodperc, amíg a vászoncsomagot óvatos gonddal kibontotta. Aztán előttünk volt a kenyér. Kemény, súlyos és fekete, mint a föld. — Ezt ettük, ha volt. Na, kóstoljátok meg. Madárlátta. — Ez! Ez kenyér? — A kenyér az mindig kenyér. Tanuld meg, fiam. Ez ilyen kenyér. Háború volt. Kóstoljátok meg és felejtsük el. Olyan még sohasem volt, hogy a mi asztalunkról, ha anyánk kitette, ne fogyott volna el a kenyér. Amit apánk hozott, annak több mint a fele megmaradt. Csak csíptünk belőle. Savanyú volt és ragacsos. ★ Mióta az eszemet tudom, mindig aratok. Most is. Igaz, nem én állok a kombájn fülkéjében, nem engem lep a por, a törek, de a tarló szélére visz a kíváncsiság. Ekképpen aratok. Most Nyír- parasznya alatt a Bodó tagban az akácfasor árnyékából nézem, mit művelnek a gépek. Melettem Végső György kockás füzetével a mindentudó. Feljegyzi, hogy a kombájnok hányszor ürítenek, gondja van a tarlómagasságra, a szemipergésre, egyszóval mindenes. Mondom, sok a szalma. — Az a jó. Ahol szalma van, ott szem is. Ez a tábla itt jól fizet. Itt a kombájnok szinte minden fordulóban ürítenek. Nem így van másutt. Van, ahok a jég csépelt helyettünk. A tairló felett nagy a békesség. Az ég kékjét gomoly- felhők szétszórt pamacsa oldja, lent kalászterelő veri fel ia fecskék ebédjét. Százszámra cikáznak ezek a kedves feketefraikkos vililásfar- kúak. Mit esznek? — Szöcskét, legyet, meg szúnyogot. Itt aztán jóllakhatnak. A fasor árnyékában kiegészül a csapat. Nézőnek áll a buszsofőr, Pindzsu László hivatalból van jelen. Azt mondja, ő ebben a csapatban a faros. Hogy az mi? Hibaelhárító, »kisegítő, komba j- n os-helyettesí tő. Akkor van igazán munkája, ha ékszíj, meghajtólánc szakad, avagy lefullad a gép. — Volt már ilyen. Főileg, ha nagy a megterhelés, ha nedves és gyomos a gabona. Na de vigyázunk. Az imént a fiamnak segítettem. így látja a tarlót a nyitó A fiú. Segíteni a fiúnak, mondatja ezt az apai büszkeség. Azt a kombájnt, amit egykor az apa is vezetett, most Pindzsu Attila birtokolja. Micsoda egy ütött-ko- pott jószág. Hány éves vajon a gép? — Az? Talán több is, mint tizenöt. Első eresztés a német kombájnokból, múzeumi darab, nincs annak még fülkéje sem. Valóban. Ahogy szemünknek látómezejében nő, növekszik a megkopott masina, úgy bizonyosodik az embertelenség. A fiú csak egy fényfogó alatt áll, por és veríték csípi a szemét, és szúrja a bőrét pelyva és törek. Az apa véleménye az: — Kibírja. Volt nekünk nehezebb dolgunk is. Amikor kézzel arattunk. Még akkor is nehéz volt, amikor már megjöttek a rendvágók, a kévekötők. — Na, és hogy dolgozik a gyerek? — Jól. Ahhoz képest, hogy ez az első aratása, nagyon jól csinálja. Még Lackó is dicsérte. Ki az a Lackó, mi a beosztása, nem tisztázzuk. Valaki vezető, akinek számít a szava, a véleménye, de ettől igazán fontosabb, ha egy apa büszke a fiára. Ebben ,az érzésben Pindzsu László nincs egyedül. Az öt kombájnos közül aki arat, háromnak a neve Fegyver. Fegyver Mi-, hálynak fia a László. Fegyver Miklós viszont a legidősebb kombájnos, testvérbátyjának a gyermeke, rokon. Ezért is mondhatja az idős Fegyver Végső Györgynek: — Szólj már annak a fiúnak, mert ha megmérgesít, hátbavágom. Hát mekkora mögötte a tarló. Amerre Fegyver Mihály kombájnja jár, ott nem lehet kifogás. Az ötvenéves férfi, aki hét gyermek apja, aki 27 éve kéziaratóként kezdte a közös munkát, most némiképp elégedetlen. — Nem jól fizet a rozs. Volt nekem olyan aratásom is, hogy egy menetben a tartályt kétszer ürítettem. Most másfél forduló kell. Az arató, a kombájnos, ha a termésről szól, hazabeszél. Teljesítménybérben dolgoznak. Egy mázsa rozs 2 forint 20 fillér. Az E—512-es kombájnok tartályába 15 mázsa szem fér és ha ürít a kombájn. a vezető keresete 33 forint. — Nehéz kenyér. Sokat kell forogni, amíg meglesz a napszám. Jó táblában összejön 15—20 ürítés. Hogy mennyit teljesítek, az attól is függ, milyen a kombájn, az idő, mikor állunk munkába, meddig dolgozhatunk. Ma kilenc órakor kezdtünk, tegnap esett az eső, meg kellett várni, amíg, megszárad a kalász, a szár. Nem Fegyver Mihály mondja, mások véleménye, ő a legjobb, a vezér. Diktálja fülkéből Pindzsu Attila. Fegyver Mihály a tempót. Amikor kaszás volt, akkor is ő volt az első, oklevelet is kapott. Az oklevél megsárgult, az emlék megkopott, viszont a nehéz munka a húsba, a csontba beleette magát. — Már nem bírom úgy. mint régen. Már nem is géppel dolgozom. Bikagomdozó vagyok, de az aratáshoz, a kombájnoláshoz, ahhoz ragaszkodom. Vendég vagyok a tarlón minden nyáron. Ez az én igazi kenyerem. ★ Fekete kenyér, nehéz kenyér, igazi kenyér. Aztán az apám bölcsessége, a kenyér az kenyér. A kenyeret becsülni kelik Idei kenyerünket sok gond közepette, kemény munkáért, a természet nehezen adta. Aszályos őszben porba, göröngybe vetettünk. Ritkán kelt a mag, a csírát kemény fagy szaggatta. Tavasszal belvíz pusztított. Nyár elején az aszály tizedelt. Búzáiból megyei átlagban három tonnától alig több a termés. A rozs két tonna körül fizetett. Aratni sem volt könnyű. Viszont, ha bemegyek a boltba, mindent elfelejtek. Mert van, kérek egy kilogramm kenyeret. Félféhér, fele-fele arányban, óbúzából és az újbúzából sütötték. A kenyér íze jó, héja piros és ropogós, a kenyér bele szivacsos, ruganyos. Az idén termett búza egyetlen erénye, hogy magasabb a sikértartalma, nagyobb a sütőipari értéke. De ez vajon kit érdekéi. A molnárt, a péket, azt talán igen. Én, mint vevő, csak kenyeret akarok. Megkapom, hazaviszem. — Ez kenyér? Elmondom a történetet. Amikor apám hazahozta csontsovány testét a hadifogságból . .. Látom, nem hisznek nekem. Ne higgyenek. Amit mondtam, felejtsük el. Szegjük és együk a kenyeret, a mindennapit, ami békénkben megadatott. Seres Ernő Új stílus a Parlamentben Szólni felelősséggel Megyénk képviselői az ülésteremben Amikor az újságíró országgyűlésen jár — jómagam 17 éve immár —, az ülésszakokról ír tudósítást, nemigen van alkalma magáról a Házról beszélni, pedig igazán van mit mondani róla. A Házról, amelyik 268 méter hosszú, amelyiknek 118 méter a legnagyobb szélessége, amelyiknek 17 754,5 négyzetméter az alapterülete, amelyiknek 10 udvara, 27 kapuja van, amelyiknek 96 méter magasan lévő kupolájához 29 lépcső vezet, amelyikben 691 helyiség van, nyolcvanöt éve otthona az Országgyűlésnek. Amikor elkészült — 1885-től 1902-ig építette Steindl Imre — 37 millió aranykoronába került, s máig is az ország legszebb, legimpozánsabb épülete. Nincs idő szólni arról sem, milyen élmény fölmenni a kupola márványfala és márványoszlopai közé vezető díszlépcsőn, milyen lenyűgöző a kupolacsarnok csillagboltozata, vagy az ülésterem, ahol törvénybe iktatták és márványba vésték a honfoglalás ezredik évfordulóját. A Tisztelt Házban törvények születnek ma is. Ha csak az utóbbi néhány ülésszakot említem, törvényt alkottak a tisszességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról, az illetékekről, a sajtóról, a házasságról, a családról és a gyámságról, a földről és természetesen évente törvény születik költségvetésről. Évente többször él azzal a jogával az Országgyűlés, hogy minisztereket számoltat be a korábban hozott törvények végrehajtásáról, vagy a tárca levékenységéről. Ha jól számolom, öt választás volt azóta, amióta munkám jellegénél fogva figyelemmel kísérhetem az Országgyűlés tevékenységét, amelyben nemcsak benne van, hanem amelyet sokszor formál és alakít a szabolcsi képviselők véleménye. Ügy is, hogy alig múlik el ülésszak, amelyiken ne hangozna el szabolcsi felszólalás, de úgy is, hogy ott vannak a szabolcsiak az Országgyűlés különböző bizottságaiban, ahol kötetlenebbül mondhatják el javaslataikat, véleményüket, mint az Országgyűlésen. Nem mintha ott nem lehetne kötetlenül szólni, csak a nagyobb nyilvánosság, az ország nyilvánossága sokkal inkább feszélyezi az embereket. Még gyakorlott szónokok is szívesebben olvassák felszólalásaikat, minthogy szabadon beszéljenek, bár az utóbbi időben egyre több a példa erre. 2 Sok minden változott természetesen az elmúlt több mint másfél évtized alatt. Az 1970-es választások óta a szabolcsi képviselők közül ma már egyedül Széles Lajos ül az Országházban, a többi választókerületben kél- sze, néhol többször is változott a képviselők személye. Voltak — s természetesen vannak — nagyon jól felkészült honatyák, s az az igazság, hogy voltak olyanok is, akik azért lettek képviselők, mert kijelölték, hogy melyik választókerületbe milyen nemű, milyen korú és milyen foglalkozású képviselőt kell választani. Ez természetesen magával hozta, hogy sok helyen nem a legmegfelelőbb, nem a választókerület lakóinak érdekeit legjobban képviselni tudó embert jelölték és választották meg. Az új választási törvény tulajdonképpen alapvetően változtatta ezt meg. Igaz hiába lett törvény a többes jelölés, most is előfordulhat: egy-egy választókerületből mondjuk két fiatalt, két nőt javasol a népfront, ám nem biztos, hogy ott nem hangzanak el újabb nevek; nem biztos, hogy nem javasolnak olyan közéleti embereket, akik addig is sokat tettek már környezetükért, a környezetükben élőkért. A képviselők munkáját, a képviselőcsoport együttes tevékenységét természetesen meghatározza az is, hogy kik a képviselők, de talán ettől is jobban, az a környezet, az a közhangulat, amiben élnek. Nyilvánvaló, hogy más hangulata volt abban az időben egy felszólalásnak, amikor Szabolcs-Szatmár megyében egyre-másra települtek az ipari üzemek, amikor évről évre látványosan fejlődött a megye, és zsebünkön érezhettük, hogy jobban élünk, és más a hangulata annak, ha valaki most szó! hozzá egy kormányprogramhoz, amikor eladósodott az állam, soha nem látott deficitet „hozott össze” a költségvetés, amikor soha nem tapasztalt mértékben adósodtak el személy szerint is az emberek. 3 Nincs jogom hasonlítgatni, hogy melyik képviselőcsoport volt egységesebb, ütőképesebb, melyik csoport tagjainak volt testreszabot- labb, egyénibb hangú a hozzászólása, de tapasztalom, hát elmondom: úgy találom, a mostani. Nyilvánvalóan azért lehet ez így. mert a legutóbbi választáskor már valóban választani lehetett, de azért is érezhetem így, mert megváltozott az országgyűlés munkastílusa, az ülésszakok hangulata is. Tíz évvel ezelőtt még nemigen kellett az országgyűlés jegyzőinek odafigyelni, hogy egy szavazáskor hányán mondanak nemet, az idei ciklus első ülésén pedig megtörtént, hogy — ha csak egy dologban is, de — leszavazták a pénzügyminisztert, s az illetékről szóló törvény egy pontja úgy változott, ahogy egy képviselő javasolta. Azóta is előfordult már, hogy az egyik képviselő — ő nem szabolcsi volt, de az országgyűlési tudósító munkájához ez is hozzátartozik — felállt az ülésteremben és elmondta: igaz, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság nem értett egyet vele, hogy ő törvénymódosító indítványt tegyen, mégis megteszi, és elmondta javaslatát a Tisztelt Ház előtt. Korábban — hosz- szú ideig — elképzelhetetlen volt, hogy valaki csak felnyújtja a kezét és mindjárt szót is kap, csak azok szólalhattak fel, akik előre jelezték ezt. Most két-három váratlan hozzászóló is akad, így kapott már egyszer szót dr. Mezey Károly is, legutóbb pedig hárman is kértek szót programon kívül. A parlamenti felszólalás minden képviselőnél nagy izgalommal jár. Lehet valaki gyakorlott szónok, akkor is ott van az első mondatok után a gombóc a torkában, így aztán nem csoda, hogy egy érdekes szokás alakult ki a szabolcsiaknál sok évvel ezelőtt. Ez pedig nem volt más, mint egy kisfröccs, a szűzbeszéd után. Amikor el- hagzott a képviselő első felszólalása, a következő szünetben a Parlament büféjében egy kisfröccsöt kért képviselőtársainak. Ez meghozta a feloldódást és jelentette a gratulációk fogadását is. Ma már nincs kisfröccs a Parlamentben. Enni és üdítőket, ásványvizeket inni természetesen most is lehet, de ha most koccintani akarnak az ijedtségre, akkor meg kell várni az ülésszak, vagy legalábbis az első nap végét. Sokáig koccintgatni azért ilyenkor sem lehet, mert másnap törvényt hozni, vagy országos ügyekben dönteni, ahhoz felelősséggel szólni csak tiszta fejjel lehet. Balogh József
