Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-15 / 192. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET Népművészetünk ünnepe Kínai és japán gyűjt Honnan érkeztünk idáig és merre tart a magyar népművészet? Többek között ezekre a kérdésekre hívja fel a figyelmünket a nyíregyházi Váci Mihály művelődési házban másfél hónapon át látható országos népművészeti kiállítás. A kezdetekről a szakemberek a cserépedényeket faggathatják, hiszen évszázadokig visszamenően a fazekasáruról azonosítható leginkább a magyar népművészet. A szakirodalom fontosnak minősíti a 15. századtól a csempegyártáshoz használt fadúc- mintázatokat, ezekből közvetve lehet következtetni a sajátosan magyar díszítőművészet továbbélésére, amellett beszédesek az írásos emlékek, okiratok, leltárívek stb. Geometrikus, ékrovásos az ősi motívum, ezt csak a 18—19. század fordulója után váltja fel a növény-, virág- és emberábrázolás. Tömegesen a 18. századtól terjed és önállósul külön műfajokra. Nemzetközi összehasonlításban igen erősek vagyunk szűcs- és szűrhímzésben, és kimagaslik a vászonhímzés. Ugyanakkor más országokban körülöttünk például az ón, a réz, a fajansz, az üvegre festett szentkép, vagy a csipke kapott főszerepet — ezek nálunk majdnem teljesen hiányoznak. A mostani kiállításon azt tapasztaljuk: a rendezők, a zsűri és a néprajzos szakemberek éberen őrködnek, hogy ez a folyamat folytatódjék és megőrizhessük népművészetünk sajátosan nemzeti jegyeit, karakterét. A kiállítótermekbe csak olyan tárgyak kerülhetnek, melyek jó példát szolgálhatnak, hagyományaink továbbvitelére serkentenek. Ugyanakkor egyfajta „szabadelvűséget” is észreveszünk, ami szintén használ az alkotókedvnek, mert így nem kötik meg a népművészek kezét, mindenki kedve szerint készítheti el kigondolt munkáit. így sikerül egységes és mégsem uniformizált keresztmetszetet nyújtani népművészetünk jelenlegi állapotáról és választott útjáról, amit jól jellemez a népművészet mestereinek és a népi iparművészeknek itteni együttes szereplése is. Az anyag bősége, gazdagsága és változatossága lenyűgöző. Természetes, hogy a legerőteljesebb anyaggal idén is a textilesek jelentkeztek, főként hímzésekkel, de most sok a szép nagy méretű szőttes is. Szépek a kovácsolt vas garnitúrák és a bútoregyüttesek, változatos technikát mutatnak a szalma-, gyékény- és csuhéjfonók, mesterremek az aratókoszorú, egyszerűségükben nemesek a vi- seletek. Fafaragók, fazekasok, csont- és szaruművesek, mézeskalácsosok, lószőrék- szerfonók, tojásfestők kisebb méretű alkotásaival egészül ki a látvány a kiállítótermekben. Ma már több ezerre tehető a tárgyalkotó népművészet aktív művelőinek száma, és egyre szélesedik a rajongók tábora, akik a maguk kedvére, otthoni használatra hímeznek, faragnak, vagy egyszerű tárlatlátogatóként eljönnek rácsodálkozni a szépre. Tömegmozgalommá vált a népművészet. Csak dicséret illethet mindenkit, aki a kiállításra méltót alkotott. És a kiállításnak otthont adó intézmény előkészítő és szervező tevékenységéről is csak felsőfokban lehet szólni, mégis, néhány észrevétel idekívánkozik, ami talán a későbbiekben hasznosítható. Rendkívül nagy sláger volt annak idején a lószőrékszer felbukkanása, tavalyelőtt pedig a nemeztakarók hatottak- bombaként. Igaz, most is volt nemezsátor a téren, de csak a megnyitó idejére. Valahogy az az érzése a látogatónak: temérdek a látnivaló, de nincs igazi meglepetés. Meglepő viszont, hogy a ki- állítás rendezői mennyi néprajzi járatosságot feltételeznek rólunk, egyszerű közönségről. Aki nem szakember, az bizony kapkodja a fejét, mert ömlesztve kap 2500 tárgyat, és találgathat, melyik micsoda és honnan való? Igaz, az alkotók nevét feltüntetik, lakóhellyel együtt, de azt nem, milyen tájegység mintakincsét láthatjuk. Jó alkalom lenne ez a bemutató néprajzi, népművészeti ismeretterjesztésre, kevéske tájékoztató szöveggel. így azonban az esztétikai élmény mellé újabb ismeretekkel nem gyarapszik a néző. Nem derül ki, milyen rendezői elv szerint kerülnek egyes tárgyak minden alkalommal ugyanoda, ahol vannak, — bizonyára ott a legalkalmasabb, ott kapják a legtöbb fényt. Kár volna, ha a látogató azt érezné, hogy két évvel ezelőtt is ugyanezt látta. Természetes, hogy ahol díjat osztanak, mindig vannak, akik szubjektivizmust gyanítanak, például arról; kik kapják a Gránátalmát, a plaketteket. Fogadjuk el a csupa szakember zsűri hozzáértő és pártatlan döntését! Előbb- utóbb remélhetőleg mindenkit elismernek, aki tehetséges. Azon viszont érdemes lenne eltűnődni, hogyan jutalmazzák azokat, akiknek a neve már fogalom az adott szakágban, akik már megkapták a Gránátalmát koráb ban, de most megint nagyo alkottak. Egy esetleges III díj az ő esetükben inkább le- mintsem felértékelés. Lapunk hasábjain is hadd buzdítsunk: érdemes megnézni a kiállítást, népművészetünk ünnepét! Láthatjuk: sikeresen, jó úton halad a mozgalommá feltámasztott Népművészet. Külön öröm, hogy itt vannak az ifjabb generációk is. A zsűri okosan terelő válogatása megerősíti azokat az ágazatokat, amelyek enélkül lehet, már régen feledésbe merültek volna. Szívet dobogtatóak a gyermek- és ifjúsági szakkörök kollekciói. Talán ők fogják majd száműzni a térítőktől, falvédőkről a bőgő szarvasokat, a kerti törpét, a művirágot. Ha egyre több terynésze- tes anyagból készült használati tárgy vesz majd körül ■bennünket, és mindenkinek az lesz majd a vonzó, ami szép, s amit őseink már száz évekkel ezelőtt felfedeztek. Baraksó Erzsébet Európa-szerte kevés múzeum gyűjteményében van kelet-ázsiai iparművészeti, képzőművészeti kollekció. Magyar- országon szerencsés adottságok — ilyen érdeklődésű műgyűjtők, mecénások, múzeumigazgatók — révén ritka gazdag és színvonalas kelet-ázsiai gyűjtemény alakult ki. Az anyag két épületben talált helyet: a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum a Népköztársaság útja 103-ban az indiai, hátsó-indiai, indonéz műtárgyakat a hosszú kényszerszünet után a közelmúltban megnyílt Gorkij fasori Ráth Múzeum pedig a kínai és japán gyűjteményt mutatja be. Ráth György jeles műgyűjtő, a Képzőművészeti Társulat és az Országos Magyar Ipar- művészeti Társulat alapítója, 1881-től 1896-ig, az Üllői úti palota megnyitásáig, az Ipar- művészeti Múzeum igazgatója volt. Sokat tett a képző- és iparművészetek pártolásáért. Páratlan gazdag régi magyar könyvtárát még életében a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. 1905-ben özvegye az Iparművészeti Múzeumnak adományozta a Ráth- hagyatékot, Rubens-, Rembrandt-, Tintoretto-festmények- ből, metszett drága- és féldrágakövekből, görög, római és újabb kisplasztikákból és ipar- művészeti munkákból álló, elsőrangú gyűjteményt. Az anyag egybetartása és a helyszínen való bemutatása érdekében vásárolta meg az állam a Ráth- villát. Az épület a II. világháború idején megsérült, a gyűjteményt a Szépművészeti az Iparművészeti Múzeumi mentették, s csak 1955-be nyílt meg újra a Gorkij faso villában kiállítás, ekkor m; a kelet-ázsiai gyűjteményből Most, a tíz évig tartó rendb hozatal, födémcsere, belső á alakítás után a földszinti h teremben a kínai, az emele termekben a japán gyűjteméi kapott helyet. S a század vé faburkolatú egykori ebédlőbi rendezik be, néhány nem kel ti iparművészeti tárggyal Ráth-emlékszobát — ame egyúttal előadóterem is lesz. Nyolc-tízezer kínai és hé ezer japán műtárgyból vál gattak a kiállítás rendezői, t Európa-szerte ritkaságnak sz mító 15. századi lakkozott f; szobrok mellett a japán ko lekcióban főleg az Edo-kor, 17—19. század van képvisel' — fafaragásokkal, porcelánol kai, fegyverekkel. Iparművészeti remekek a 1. pos, áttört, mintás fémtárgya a kardmarkolatvédők, a cubá Lakkozott fából készültek több rekeszes orvosságos dobi zok (az inro-k), amelyek rendkívül változatos növén> vagy figurális ékítmények b< rítanak. Az inro-t. az övi akasztva, zsinórra függeszti viselték; ennek a kis dobozna az ellensúlya a necuke, fan gott körplasztika, ugyancss rendkívül változatos díszít sekkel, punpángfából, elefán csontból. E híres mestereket számon tartó iparművésze ágakból gazdag gyűjtemény van a múzeumnak. A japán Utamaro II. metszete a 19. század elejéről Szombati galena Péli Tam S zomorú riadtság, biz nyos félelem, s méí valami büszkeség tükröződik a Ló, a Gigán lovag és az öreg szemébi tekintetéből. Péli Tamásn; a fővárosból világot járt, s amszterdami királyi akad mia levegőjén, s Rembran ihletésén is nevelkedett fes! művész a valóságból eredő cigányság ősi múltját vissz idéző álmokat fest. S bár ig lehet, hogy egy művész mi dig magát adja, s ugyana hoz a témához nyúl viss: de mindig más-más aspe tusokat keres. A lényeg benső, a mélység azonb még érettebb. öreg KM
