Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-15 / 192. szám
1987. augusztus 15. Kelet-Magyarország 3 Rendőrért A lighanem sokáig emlékezetes utazás marad az a szombat hajnal valamennyiünknek, akiket a Nyíregyházától Zajtáig közlekedő személyvonat első kocsijába vetett a sors. Egy férfi keserítette meg a korai óra miatt amúgy sem kellemdús utazásunk perceit. Az még csak hagy- ján, hogy fülbántó, artiku- látlan hangokat adott ki magából és egy szerencsétlen kisgyereket — a sajátját — kínzott játék gyanánt. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, fittyet hányva a dohányzás tilalmára. Mikor pedig a kalauz felszólította, hogy hagyja abba a füstölést, olyan szóváltást produkált a MÁV derék alkalmazottjával, hogy senkit nem lepett volna meg, ha késsel, vagy borotvával zárja le a vitát. Hál’ istennek nem tette, viszont továbbra is szájában lógott a csikk. Már amikor nem köpködött, ugyanis időnként — rosszallása kifejezéseként — lesercintette a már említett csöppségei. Többen összesúgtak: a következő állomáson rendőrt kellene hívni, de rászólni senki nem mert az utasok közül. Csupán a vasutas próbálta meg még néhányszor jobb belátásra bírni — persze mindannyiszor eredménytelenül. Csak magának okozott kellemetlenséget, mert emberünk alpári kiszólások tömkelegét zúdította rá. Ilyen és hasonló eseteknek nap mint nap tanúi lehetünk. Utcán, szórakozóhelyen, buszon, vonaton mindig akad egy-egy hasonló „törvényen kívüli”, aki nem veti alá magát a legelemibb közösségi szabályoknak sem. Nem azért mert cigány — nem is csak a cigányokkal van baj — mégha a tapasztalat és a statisztikák tanúsága szerint ők csinálják a leggyakrabban a „balhét”. Vajon mi lehet az oka, hogy egyre többük hajlamos „elengedni magát”, erősítve a cigányságról alkotott sötét társadalmi képet? — tettem fel magamnak a kérdést útitársam felháborítóan botrányos, egyben szánalmat ébresztőén primitív viselkedésén .mélázva. Sok minden — jutottam el a végső következtetéshez. Még felsorolni is sok lenne az összes tényezőt, amelyek közül nem egyért társadalmunk és gazdaságunk logikájának mély rétegeibe kellene ásnunk. Mégis azt hiszem: mi mindannyian felelősek vagyunk, hiszen közrejátszunk abban, hogy úgy viselkednek, ahogy viselkednek. Mert szó/ nélkül eltűrjük, hogy randalírozzanak, s ha tehetjük, behunyjuk a szemünket és a „semmi közöm hozzá” vagy „nem akarok bajt magamnak” jelszóval igyekszünk tudomást sem venni róluk. Másrészt, mert előítélettel kezeljük azokat a cigányokat is, akik tisztességesen dolgoznak és igyekeznek megfelelni a társadalmi elvárásoknak. E gy ilyen társadalmi közegben lenne jogunk igazán felháborodni. Addig csupán rendőrért kiálthatunk. Czine Gáspár A munkaidő védelmében Népi ellenőrök tapasztalatai Nem is annyira a napközben rövidebb-hosszabb ügyintézésre szánt törtidők, sokkal inkább a szervezetlen munka, az anyaghiány okozza a legnagyobb termeléskiesést, — állapítja meg az a beszámoló, amelyet a nyírbátori Népi Ellenőrzési Bizottság tagjai a közelmúltban állítottak össze. A vizsgálatokat négy munkahelyen végezték. Az ellenőrök arra voltak kíváncsiak, milyen intézkedéseket hoztak az adott helyeken a munkaidő- alap védelmére, mit tettek azért, hogy a dolgozók a munkaidőben dolgozzanak, s ne apró-cseprő ügyeik intézésére kérjenek kimenőt. A tapasztalatok szerint valamennyi munkáltató ismeri a téma szempontjából legfontosabb szabályokat, irányelveket. Alkalmazásukat azonban csak változó eredménnyel, s váltakozó időben kezdték el. Ennek oka elsősorban az, hogy a munkahelyek zöme nem önállóan gazdálkodik, ezért meg kell várnia a törzsgyár által kiadott útmutatókat, intézkedéseket. A tapasztalatok szerint az igazolatlan késések és hiányzások számának csökkentése érdekében valamennyi vizsgált helyen sor került különböző jellegű és mértékű szankcionálásra. A Fémmunkás Vállalat balkányi üzemében például az igazolatlanul hiányzók az órabéremelésnél és törzsgár- datagságuk elismerésénél kerültek hátrányos helyzetbe, a MEZŐGÉP nyírbátori gyárában pedig az útiköltségté- rítés megvonásával, illetve a munkaruha kihordási idejének meghosszabbításával szankcionáltak. A Nyírbátori Ruhaipari Szövetkezetnél a több ízben elkésők a jutalmazáskor kerülnek hátrányos helyzetbe, s arra is akad példa, hogy abból teljes mértékben kimaradnak. örvendetes ténynek minősítették a népi ellenőrök, hogy az utóbbi két évben nem fordult elő igazolatlan mulasztás ezen a munkahelyen. A magáncélú engedélyeket, távolléteket az utóbbi időben valamennyi munkahelyen szabályozták,. s igyekeztek azokat a dolgozók egyéni szempontjait szem előtt tartva megfogalmazni, s a munkaidőn túli ügyintézés lehetőségeiről is mindenütt tájékoztatták a dolgozókat. A közelmúlt intézkedése? a munkaidőalap védelmét szolgálják. A népi ellenőrök tapasztalatai szerint azonban a termeléskiesést elsősorban az állásidők csökkentésével, szervezett, folyamatos munkával lehetne a leglátványosabban csökkenteni. Kovács Éva CUKROSÍTOTT GYÜMÖLCSÖK EXPORTRA. Az AGROINDRUSTRIA rohodi üzemében készülnek a kedvelt édesített gyümölcsök, melyek jelentős része tőkés exportra kerül. Jelenleg a meggy feldolgozása folyik, a mellékterméket — a -magot — szárítják, és gyógyszeripar felé értékesítik. Képeinken: Szárazás, válogatás — Magvalás — Szárítás után cuk- rozás. (Jávor L. felv.) Sok idős, régi vezető ma is csak munkáskáderben tud gondolkodni. Közben elfelejtik, hogy értelmiségünk döntő többsége már a mi nevelésünk. Vélhető, ez is oka annak, hogy az értelmiséget nem értékén kezelték, és gyanakvás vette körül őket. A fiatal kutató, akinek immár világszabadalma van, megyénkből egy kanadai konferenciára utazott. Otl egy kollégája azt a kérdést tette fel neki: a dolgozószobájában, vagy az ágya mellett tartja-e komputerét, hisz' az embernek éjszaka is jöhetnek jó gondolatai. A mi mérnökünk egy percig zavarba jött, s hazánk presztízsét óvandó azt se merte megmondani, hogy telefonja sincs. , Tanúja voltam annak, amikor egy hangversenyen négy hórukkember egy zongorát ötven méterrel szállított arrébb. Társam, egy mérnök. fiatalember elképedve látta, hogy a segédmunkások ezért a műveletért kettőezer forintot kaptak, ami az ő félhavi bére. Bányamérnökként végzett fiatalember, akinek négy és fél ezret ajánlottak, föld alatti munkáért, most Nyíregyházán dolgozik egy szolgáltató cégnél, ahol ezerrel többet kap. Tény az is, hogy Tengizben nem egy tanárnő dolgozik, mint mosogató, takarító, kizárólag anyagi megfontolásokból. Elherdált tudások Egy kiváló tanár, szaktekintély, esztendők óta azzal tölti a nyarat, hogy höl uborkát, hol gyógynövényt termel, hogy feljavítsa évi jövedelmét. Évek óta se itthon, se külföldön nem nyaralt, megtermelt pénzéből csak szűkös könyvtárravalót tudott félretenni. Egy műszaki értelmiségi férfi, harminc körüli, olyan beosztásban, ahol döntéseket készít elő, lakást kapott, ami jó. A következmény: azóta, hogy törleszteni tudja adósságait, szüleitől és anyósáéktól hordja be a heti-élelmet, csirkét, krumplit, hagymát, hogy kifussa a családi jövedelem fizetéstől fizetésig. — Ha valaki megkérdezné, Az áttöréshez tudáskell hogy az én lelkiismeretem tiszta-e, s hogy megtettem-e mindent a gyárban az aránytalanságok megszüntetésére, akkor azt mondanám: nem. Igaz, történtek lépések — fejtegeti Bíró Miklós, a MOM mátészalkai gyárának igazgatója, országgyűlési képviselő —, hogy mozgóbéres, cél- prémiumos lehetőséggel serkentsük a műszakiak kreativitását, de kicsit későn történt. Ma már ehhez nincsen elegendő pénzünk. Bíró Miklóst az országgyűlés elé kerülő programtervezet tanulmányozása közben leptem meg. Nem is tagadta: ahhoz, hogy bármilyen kibontakozás szülessék, fejek kellenek, áttörés kell a tudásban. És még valami szükséges: ne a funkció adja a tekintélyt, hanem a tudás. És még egy nagy gondolat: a hatalom sosem lehet egyszerűen pozíció kérdése, hatalma annak van, aki meg tudja valósítani és valósíttatni a célokat. — Az elherdált tudások — ezt már Fazekas Tibor, a vá- sárosnaményi pártbizottság titkára mondja — itt a kisvárosban és a környező községekben is visszahúzzák a fejlődést, lassítják azt a folyamatot, ami a kor és a századforduló esedékes kihívására adandó választ jelenthetik. Hás fogalmazás — azonos válasz A kitörés szükségességét fogalmazza a gvárigazgató- képviselö és a párttitkár is. Ha másként is, egy igazságról szólnak. Arról, hogy változtatni kell a kialakult helyzeten. Mindketten — egymástól függetlenül — azonban azt is fontosnak tartják, hogy maga az értelmiség is lépjen. Mert presztízst nem lehet deklarációval teremteni, s lényegében kormányzatnak és értelmiséginek egyaránt tenni kell. — Csak aki színre lép az ötlettel, a jobb munka ajánlásával, aki nem vonul visz- sza és el, csak az számíthat arra, hogy észreveszik, s törekvését honorálják — mondja Bíró Miklós. — Ördöginek tetszik a kör — fejtegeti Fazekas Tibor —, hiszen mondhatnánk azt: ha megfizetik jobban, akkor bizonyára nem pocsékolja erejét más pénzszerzésre az értelmiségi. De mi van akkor, ha teljes tudását és hitét beleveti a munkába, s nem tudjuk megbecsülni kellően? Az lenne az ideális, ha a kiválóan alkotókat tartós teljesítményük esetén azonnal el tudnánk ismerni. így mozgásba hozható lenne az energia, ami a megújuláshoz kell. Érdekes módon a gondok főleg a műszakiaknál, a pedagógusoknál és az úgynevezett organikus értelmiségieknél jelentkezik. (Ez utóbbiak a párt-, tanácsi, tömegszervezeti szellemi munkások.) Az orvos és a jogász, lényegében csak a főhivatását gyakorló, az anyagilag jól ellátott, a közélettől is kicsit távol kerül, presztízsének fő alkotója a gazdasági biztonság. Ök éppen azért nem devalválódtak, mert a legkritikusabb időben sem kényszerültek arra, hogy létbiztonságuk érdekében pályájuktól idegen tevékenységet, folytassanak. — Áz értelmiség nem mindig munkájával kapcsolatos leterhelése azzal is jár — fejtegeti Bíró Miklós —. hogy közéleti szenvedélyességük mérsékelt, részvételűk kisebb a kívánatosnál. Ez mm anapság az egyszerű- fWg ség kedvéért inkább számokkal, betűkkel jelölik a szántókat, réteket,~ pedig eleink igen találó neveket ragasztottak környező határaikra. Ma már feledjük jelentésüket, és nem értjük, miért hívhatták például a gyönyörű ligetes erdős, kissé mélyen fekvő részt Poklosnak? Rekkenö hőség volt azon a bő negyedszázad előtti napon is, amikor először vittem ebédet anyámnak, aki az említett katlanban dolgozott. Apám súlyos betegen is ügyelt arra, hogy minden nap meleg étel kerüljön az asztalra. Az útra már nem vállalkozott, ezért rám bízta az ételhordót, és elmagyarázta a néhány kilométeres út fontosabb ismertető jeleit. Attól nem tartott, hogy esetleg eltévedek. Jól tudta, kevés hely van a környéken, ahol meg Tündér a pokolban Tíem „csavarogtam”. Kél szemed az ételre, nehogy kilötyögte sd! — figyelmeztetett, ám az ételhordón bizony vékony árulkodó csikók futottak végig, amikor kutyámmal a sarkamban mezítlábasán megjelenteni a letaposott tarlón. Az ara- tóbrigád még javában dolgozott: távolabb lányok, asszonyok szedték a markot, előttük kaszások lép kedtek méltóságteljesen. A suhintás nem hallatszott. A két „gépcsoda” zakatolása minden egyéb hangot elnyomott. Feléjük tartottam. Ámulatba ejtettek az isme- terlen monstrumok, egy kormos traktor dübörgölt- dohogott, sehogy se tetszett neki, hogy egy hosszúra nyúlt (sőt kinyúlt) ékszíjjal cséplőgépet kell meghajtania.' amely csörömpölt, csattogott és időnként ledobta az „istrángot". A gépész káromkodott, mogorván hátrább parancsolt. A fülledt hőségben felis- merhetetlenségig maszatos arcú emberek hajladoztak, a férfiak meztelen felsőtestére az izzadság vastagon rétegezte a port és a törcket. amely kíméletlenül marta, csípte a bort, szemet egyaránt. A nyomasztó forróság meggörnyesztette a vallókat. Pokol volt ez itt a javából. Végre felfedeztem anyámat. Sudár termetéről ismertem rá. amint fenn állt a cséplőgép te tejen és a dobol etette, azaz fáradhatatlanul dobálta a gép folyton éhes nyitott szájába a feléje nyújtott kévéket . . . A gépész megállította a masinákat, elhalt a dübörgés. Az emberek között beszélgetés indult, nevetés csendült. A vízhordó fiút körbeállták. aki minden esetben színültig töltötte a kupafedöl . . . Anyám végre kiegyenesedett és mosolyogva, csodálkozó örömmel vett rólam tudomást. Büszkeség töltött el: roppant erős tündérnek tűnt a csillámló napfényben. sak mikor lejött, vettem észre, mennyire fáradt. Szomorúan kullogtam haza. Sehogysem értettem, mert akkori olvasmányaimban még csak utalás sem volt arra: hogyan kerülnek tündérek a pokolba? Farkas Béla viszont teret ad színésznek írónak, képzőművésznek hogy a maga sajátos alapál lásából politizáljon, néh; ugyancsak bénítóan. Enne! a szemléletnek nem sok közt van a valósághoz, s ami ; legrosszabb, nem kínálja i kiutat. Nem átengedni a terepet Az értelmiség közélet lanyhaságát Fazekas Tiboi is említi. Még a kiemelkedi személyiség se tud ma mái egy-egv településen átütőei közhangulatot befolyásolni részben, mert egyedül ma rád. részben azért, mert a értelmiség példamutatást korántsem úgy jelentkezik ahogy elvárnák. A hiba it is kétoldalú. — A legszomorúbb az — így Fazekas Tibor —. hog. sokan mondják, szükség len ne a nagy műre. Ezt addi, mondják, amíg elmúlik a idő, miközben nem teszne semmit. Ebből aztán jön panaszkodás, a letörtség. N tagadjuk: sokkal több hiva tásbeli indulat és lelkesedi kellene az értelmiségiekné De vajon történelmünk so rán mindig tudtunk időbe és helyesen lelkesek lenni Az értelmiségiek, akikkf szót váltottam a témábai szinte egybehangzóan foga mázták meg: gond az i hogy igen lassú a rotácv jó pozíciókban évekig hű; zák emberek úgy, hogy óv: tosan nem tesznek semmi Ma is hat szerintük is, hog az értelmiséggel kapcsolati politika a hetvenes évek\ gyanakvó volt. Korántsei tartják kielégítőnek a di mokratikusnak mondott f< rumok hatékonyságát, s nyíltságot is keveslik. — Az év elején megkere: tek a fiatal műszakiak - mondja Bíró Miklós igazg; tó — kérve, hogy beszéljü meg a helyzetüket. Nvilvá hogy amiben igazuk volt, a orvosoltuk, a lehetőség szí i'int. De azt is felajánlottu kezdeményezzenek, alkossi nak. jelentkezzenek a job olcsóbb, hasznosabb javast< tokkal. Aztán azzal váltur el: az év vége felé találki zunk, s megnézzük, ki m tett. Igaz, megoldás nem szül tett. De talán a diagnózi hoz sikerült hozzáadni val mit. Logikus, hogy közös é dek: az értelmiségi szakter létén legyen kiváló, ott k nálja tudását. Ehhez viszo kell a befogadó társadah közeg. Láthatóan ez n adott. És kell az a szemléli mely a nemzeti prógra végrehajtásakor nem a rész vevők osztály- vagy rété hovatartozásából indul 1 hanem a tettből, kizárólag felmutatott eredményből. Bürget Laj«
