Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-06 / 157. szám

2 Kelet-Mag yarország 1987. július 6. Kisvárdai várszínház 11. Rákóczi Ferenc fogsága Újabb sikeres produkció­val irta be nevét a nyíregy­házi Móricz Zsigmond Szín­ház a Kisvárdai Vár játékok krónikájába. A két éve be­mutatott Rákóczi-kori drá­ma, „Az ördög győz mindent szégyenleni” után most ismét a nagyságos fejedelem korát felelevenítő színjáték kelt életre a várdai vár színpa­dán. Július 3-án volt a premier­je Szigligeti Ede: II. Rákóczi Ferenc fogsága című törté­nelmi játékának. Igazi cse­megét kínált a darab azok­nak is, akik a tavalyi elő­adást nem látták, de kivéte­les történelemidéző élményt azoknak jelentett, akik mind­kettőt megnézték. A tavaly előtti előadás a szabadság- harc zárószakaszának esemé­nyeit elemezte, míg Sziglige­ti darabjában az ifjú Rá­kóczival ismerkedhettünk meg, a töprengő-vívódó em­berrel, aki történelmi külde­tésének teljesítésére készül. A haza feltétlen szeretetét tanítja a színmű, aminek kü­lönleges nyomatékot ad, hogy 1848 tavaszán keletkezett, és azon év őszén volt a bemu­tatója. A Nemzeti Színház­ban éveken át ez volt „a nem­zeti dráma” — minden már­cius 15-én ezt játszották, de azután méltatlanul elfelejtő­dött. A felszabadulás után a Néphadsereg Színház játszot­ta 1950-ben, azóta sehol sem volt műsoron. A Móricz Zsigmond Szín­ház és a kisvárdai várszínház közös produkcióját Léner Péter rendezte. Az ifjú Rá­kóczit Juhász György játssza, Zrínyi Ilonát Gaál Erzsébet, Rákóczi menyasszonyát illet­ve feleségét Orosz Helga, apósát, Károly hesseni- feje­delmet Bárány Frigyes ala­kítja. A további fontosabb szerepekben Csikós Sándort, Horváth Istvánt, Vajda Já­nost, Stettner Ottót, Gados Bélát, Szigeti Andrást, Hetey Lászlót láthatja a közönség. A díszleteket Székely László, a jelmezeket Mialkovszky Erzsébet tervezte. A pénteki bemutató után szombaton este ismét játszot­ták a darabot, vasárnap es­tére pedig az előadás kezde­tét lapzárta utánra tűzték ki. (Esetleges váratlan zivatar esetén a vasárnapi helyett július 7-én kedden tartanák meg az előadást.) Meghívták a produkciót Tokajba, ahol a főtéren mutatják be július 10-én és 11-én. (be.) Képünkön: jelenet az elő­adásból. Az előtérben közé­pen a Rákóczit alakító Ju­hász György. Érmék porcelánból Máris megvásárolható a Cooptourist nyíregyházi iro­dájában az a Szabolcs ve­zért ábrázoló érem, amely Hollóházán készült — ha­zánkban első ízben: porce­lánból. A plakett a magyar éremgyűjtők közelgő ván­dorgyűlése tiszteletére látott napvilágot. Az idén tizenhe­tedik alkalommal megrende­zésre kerülq országos ván­dorgyűlésnek ezúttal Nyír­egyháza lesz a házigazdája. Az augusztus 8-án kezdődő kétnapos eseményen a Besse­nyei György Tanárképző Fő­iskolán tudományos pénztör­téneti, valamint éremművé­szeti előadások hangzanak el. Kiállítás nyílik a Jósa And­rás Múzeumban, ahol — egyebek között — a felsza­badulás óta hazánkban vert pénzérmeket is bemutatják. Szabad érem-, érmecserére is lehetőség nyílik. A vándorgyűlésre egyéb­ként a már említett porce­lán plaketten kívül további két érmét is kibocsátanak. Az egyik Bessenyei György arcképét és egy nemesi cí­mert ábrázol, bronzból ké­szül. A másik alkotás két változatban — ezüstből és bronzból — jelenik meg, .címlapján” V. Ferdinánd magyar király portréjával, hátlapján pedig Nyíregyháza XVI. századi látképével. K. K. Tizeihárman noidják: anyaka Üj családban Túristvándiban A Túristvándiban élő Kiss Andrásnénak három lánya van, mégis ötöt adott férj­hez. Sőt reméli, hogy a ha­todikat is útra fogja majd bocsátani. Hogyan lehetséges ez? A magyarázat egyszerű: állami gondozott gyermeke­ket vesz magához, s mindent megtesz azért, hogy a nevelt gyermekei is révbe jussanak. Tizenhárom állami gondo­zott gyermek nevelését vál­lalta eddig Kiss Andrásné, a maga három ma már fér­jes lánya mellett. Négy fiú és kilenc lány mondta és mondja még ma is neki — a sajátjain kívül — a legszebb szót: anyuka. Ritka áldozat- vállalás. Hogyan is kezdődött? A há­rom kislány fiútestvért sze­retett volna, és a szomszéd házban volt egy nevelt kis­fiú. A lányok úgy megszeret­ték, hogy folyton mondogat­ták az édesanyjuknak, hogy hozzon nekik is egy fiútest­vérkét. Nem kellett sokáig biztatni a mamát. Egyszer fel- kerekedett, s rögtön két gye­reket is hozott magával. Az áhított fiú mellett egy lányt is. — Ügy megtetszett egy két és fél éves gyönyörű kislány, hogy egyből a szívembe zár­Aki 13 gyereket nevelt... tam. Ráadásul a gondozónő is kérlelt, hogy vigyem haza Ilonkát, mert beteges, állan­dó tüdőgyulladása van. „Ma­ma-kedves, vigye ki ezt a kis­lányt, talán a házi koszt meg­gyógyítja.” Ki is kúráltam őt, tejföllel, túróval, ^vajjal. Olyan gyönyörű, masszív gye­rek lett belőle ... — Borbála Július végétől: kedvezményes vásár Megérkeztek az iskolaszerek Táska minden típusban Mozdulni sem lehet a ren­geteg füzettől, írószertől, is­kolatáskától a PIÉRT Válla­lat nyíregyházi raktárházá­ban. Jóval a tanév befejezé­se előtt megkezdték itt a felkészülést a következő ok­tatási évre. Szeptemberre mintegy 20 millió forintért rendelt iskolaszereket a rak­tárház. Már hagyomány, hogy a legfontosabb cikkeket nyár elején néhány hétig kedvez­ményes áron adja a PIÉRT. Az idén 15 százalékkal ol­csóbban vásárolhattak a nyíregyházi lerakatnál a kis­kereskedelem szakemberei. Megyénkben — a nyírbél- teki és a tiszaszalkai kivé­telével — valamennyi- fo­gyasztási szövetkezet rendelt a kedvezményes - árukból. Szabolcs-Szatmár írószer- szaküzletei így szerezték be A tárgyalóteremből Imakönyvet is raboltak Hárman hatvanhat hónapot kaptak Három fiatalkorú, Gy. Bé­la és L. Kálmán dombrádi, valamint K. József karcsai lakosok tavaly augusztus 19- én elhatározták, hogy kira­bolnak egy férfit. A dombrá­di vendéglőben ugyanis ész­revették, hogy az ott iszoga­tó S. Jánosnál nagyobb ösze- gű készpénz van. Megvárták, amíg a férfi eltávozik a ven­déglőből, majd utánamentek. Azzal az ürüggyel, hogy gyu­fát kérnek, megállították és hirtelen a földre lökték. Gy. Béla átkutatta S. János zse­beit, magához vett egy pénz­tárcát és egy személyi iga­zolványt. A tárcában ezer forint volt, és a sértett fenn­tartásos betétkönyve. A si­keres akció után mindhár­man elmenekültek a hely­színről. November 7-én este Gy. Béla és a cigándi Sándor István lopni indultak. Átug­rottak egy dombrádi ház ke­rítésén, és bemásztak a kam­rába. Ott kolbászt és sonkát pakoltak a táskájukba, majd az udvar hátsó része felé in­dultak. A zajra azonban fel- figyelt'a ház lakója, V. Zol­tán és kiment az udvarra. Sándor István észrevette őt, megfogta és bevonszolta a lakásba, Gy. Béla pedig utá­nuk ment. Az ajtót belülről bekulcsolták és pénzt köve­teltek. V. Zoltán azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy hol tartja a pénzét, ezért Sándor István először kézzel, aztán a nála lévő gu- mibotszerűséggel ütlegelni kezdte. Gy. Béla is adott ne­ki néhányat, de aztán sür­gősen nekilátott a lakás át­kutatásának. Amikor V. Zol­tán az ütések következtében elvesztette az eszméletét, Sándor István is nekilátott a keresésnek. Pénzt azonban nem találtak, ezért egy zseb­órával, több kiló sonkával és kolbásszal, valamint egy pár kesztyűvel távoztak. Gy. Béla néhány nappal ezelőtt, november 2-án, az áfész-iroda előtt egy idős asszonyt „szabadított meg1'' a táskájától. Fényes nappal az asszony mellé lépett, és kitépte a táskát a kezéből. A zsákmány 350 forint kész­pénz, egy szemüveg és egy imakönyv volt. A nyíregyházi bíróság, mint a fiatalkorúak bírósága tárgyalta a három fiatalkorú és Sándor István ügyét. Gy. Bélát qgy rendbeli, társtet­tesként elkövetett . rablás bűntette, egy rendbeli, cso­portosan, társtettesként elkö­vetett rablás bűntette, vala­mint egy rendbeli lopás vét­sége miatt 2 év és 4 hónapi szabadságvesztésre ítélte. K. József és L. Kálmán csopor­tosan elkövetett rablás bűn­tette miatt, mint bűnsegédek 1 év próbaidőre felfüggesz­tett 6 hónapi szabadságvesz­tés büntetést kaptak, Sándor Istvánt pedig rablás bűntette miatt, mint társtettest 2 év és 8 hónapi szabadságvesz­tésre ítélték. Az ítélet jog­erős. B. A. a tanévkezdéshez szükséges termékeket. A mátészalkai szövetkezet számos vidéki iparcikkboltját is bevonta az akcióba. Mennyiségben mindenből lesz elegendő. Ismerve a vá­sárlói szokásokat, először a kisiskolásokra gondolnak a gyártók. Rendszerint a leg­kisebbek az első vevők az írószerekben, míg a közép- és főiskolások többnyire az utolsó pillanatra hagyják a beszerzést. Ez az oka, hogy a középiskolákban használa­tos spirálos füzetek gyártá­sát hagyták utoljára. Ezek szállítását legkésőbb tanév­kezdésre ígérik. Egyelőre hiányoznak a vonalas és a kockás dolgozatfüzetek is. melyek várhatóan július 15- ig érkeznek meg a balaton- fűzfői papírgyárból. Ami gondot okozhat: a mi­nőségi választék szerényebb a szokásosnál. Minden isko­laszerből van, ha több nem is. legalább egyféle. Idén el­sősorban hazai termékek ke­rülnek a boltokba. Import áru kis mennyiségben érke­zik: főleg osztrák, illetve kí­nai grafit- és színes ceruzák, hegyezők. radírok, tolltartók. Július végéig mintegy 27— 28 ezer iskolatáskát küldött az üzletekbe a PIÉRT nyír­egyházi raktárháza. Többek közt Szolnokról, Tatabányá­ról, a PEVDI-től, a Rákospa­lotai Bőripari Vállalattól sze­rezték be ezt a mennyiséget. Bőséges a kínálat: mintegy 40 féle modell közt válogat­hatnak a vásárlók. A kicsik­nek kézi, háti, a nagyoknak divatos válltáskákat ajánla­nak az üzletekben. Szpkás szerint az idén nyá­ron is meghirdetik a ked­vezményes vásárt a boltok­ban. Ezúttal július 27-től augusztus 8-ig tart majd az akció. A kijelölt egységek­ben legkevesebb húsz száza­lékkal adják majd olcsób­ban a füzeteket és az alap­vető „írószereket. FAMATUZSÁLEM. Ez a sok vihart megért több évszáza­dos famatuzsálem a negyvenegy hektáros alcsuti arborétum egyik ritkasága. (MTI-fotó) néni sírni kezd. — ötéves korában a szülei elvitték tő­lem, messzi Kunhegyesre, azt sem tudom, mi lett vele. A család létszáma megnö­vekedett. Huszonhárom évvel ezelőtt bővült ki először, az­tán a nagyobb gyerekzsivaj állandó lett a Rákóczi utcá­ban, Kissék háza táján. — A férjem is örült a gye­rekeknek, sőt ő még néha az apró csínytevéseiket is elhall­gatta előlem, mert tudta, hogy akkor én megfeddem őket. Szegény férjem már tíz éve halott. Társam volt abban is, hogy szeretettel ne­velte a fogadott gyermekein­ket. — Kiss néni könnyezve folytatja: — Ezek a gyere­kek, mivel sérült családból származnak, még jobban igénylik a szeretetet, mint a többiek, igyekeztem is min­dent megadni nekik. Nem tettem soha kivételt. Ha az enyémek moziba mentek, ők is velük tartottak. Ha vettem valamit, ők is kaptak. Szépen berendezett ház Kiss Andrásnéé, takaros por­ta, tiszta szoba. Látszik, ren­des emberek laknak itt. A szekrényen gyermekjátékok. Az asztalon fényképek töm­kelegé. Borbála néni sorra veszi a gyermekek neveit. Béla, Ilona, Jani, Marika, Fe­ri, Csabi, Margit, Vali, Hilda, Kató, Erzsiké, Juli és Zsuzsi. Egy kisebb osztályra való. Mindegyikükhöz számtalan kedves történet fűződik. Ki­derül, hogy a faluban eleinte nem mindenki nézte jó szem­mel az állami gondozottak nevelését. De minden csoda három napig tart, mások is követték a példájukat, és egyre több helyre került gon­dozott gyerek, hogy valaki­nek végre ők is mondhassák: anyuka. Bodnár István Újabb segítség az öntözéshez Szivattyúk kölcsönben A megyénkben lévő öntö­zési lehetőségek kihasználat­lanságával a napokban már foglalkoztunk lapunkban. Az öntözés előmozdítására azóta újabb lépéseket tett a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazga­tóság — tudtuk meg Jeczkó János műszaki igazgatóhe­lyettestől. A már ismert in­tézkedéseken — a kedvezőbb vízdíjon és a vízhasználati engedélyek soron kívüli megadásán — túl a vízügyi igazgatóság hordozható szi­vattyúk, átemelő berendezé­sek kölcsönadásával is sze­retne segíteni az aszállyal küszködő mezőgazdasági nagyüzemeknek. A nagy tel­jesítményű hordozható be­rendezésekkel — amelyekből több mint tíz darabot köl­csönözhetnek ki a gazdasá­gok — már viszonylag egy­szerűen (akár barázdák, ár­kok kihúzásával is), különö­sebb költség nélkül megold­ható a szomjazó földek el­árasztása. Az -alkalmi öntözés előse­gítése mellett a vízügy fel­vállalta az öntözési bemuta­tók megszervezését is. Az osztrák licenc alapján már hazánkban is gyártott — lí­zing formájában is besze­rezhető — -korszerű berende­zések bemutatóját elsőként július 10-én, a rakamazi Győzelem Tsz-ben tartják, kilenc órai kezdettel, a ké­sőbbiekben pedig más gazda­ságokban is megismétlik a rendezvényt, (kovács)

Next

/
Thumbnails
Contents