Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-25 / 174. szám
1987. július 25. Kelet-Magyarorszíg 3 A kibontakozás programjáról A tetteken a sor! A KIBONTAKOZÁSI PROGRAM társadalmi fogadtatása — s a fogadkozásokkal teli évek hosszú sora után ez érthető — jó, jó, de lássuk (inkább) a medvét. A szakmai körök hangulaté-' ra pedig a helyzet reménytelen, a leépülési folyamat meg- fordítihatatlannak tartása jellemző. Ügy gondolom, valóban az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy a kibontakozásban bízó -erőket összefogva, a múlt hibáin és nehézségeinken való meditáció helyett a társadalmat egy, a mai helyzetből kitörést biztosító cselekvési programnak megnyerve, annak aktív részeseivé tegyük. Hogyan?! Először is, őszintén tárjuk fel a mai helyzet súlyosságát, annak okait, s a belőle eredő következményeket, a mozdulatlanságból reánk leselkedő perspektíva súlyosságát. Másodikként: a lehetőségek, a szükséges áldozatvállalások, s végül a csak ilyen alapon reális feladatok (tehát nem megalapozatlan, felelőtlen ígérgetések) megfogalmazás a. Azt sajnos — akár tetszik, akár nem — nagyon hangsúlyozottan és mindenkivel meg kell értetni, hogy a jövő útja sok áldozattal jár — és sokkal nehezebb lesz. A mai történelmi helyzet azonban csak ezt, vagy a fejlődő országok szintjére, a világgazdaság perifériájára való sodrás veszélyét kínálja. A MAI HELYZET. A magyar gazdaság ezekben az években roppant nehéz és bonyolult időszakot élt, él át. Az a pálya, amelyen halad, egyértelműen a leépülés irányába mutat: Ennek tünetei: a gazdaság jövedelemtermelő- és alkalmazkodóképessége (rugalmassága) ma már csak a stagnáláshoz elég, a fejlődéshez kevés; a világ- gazdaságban 15 éve tartó modernizációs folyamattól egyre több ponton szakadunk le; térvesztésünk a világkereskedelemben és a cserearányok romlása a mai struktúrában és műszaki színvonalon megállíthatatlan, a jelenségek tehát egy igen mély és érződő strukturális válságot tükröznek; az egyensúlyi helyzet, az eladósodás és az infláció egyre nyomasztóbb; a gazdaság és az irányítás kényszerpályára került. Ezen az úton egy, már a rendszer hitelét és vonzerejét is aláásó létbizonytalanság, munkanélküliség veszélye is karnyújtásnyi távolságon belül került! Sajnos az ember, az emberi tényező tekintetében nem sokkal jobb a helyzet. A dolgozó emberek szemlélete, magatartása, értékrendje, ■egyfelől jelentősen elmarad az árutermelő szocialista gazdaság korszerű követelményeitől. Az emberek többségének tudata a tulajdonosi- gazda tudáthóz képest a bérmunkáséhoz áll közelebb és önmagában is gátja az egyenlősdi eszme meghaladásának. Másfelől akut veszély- ilyé kezd válni, egy a rendszer életképességét megkérdőjelező értékválság, mindenekelőtt az értelmiség és az ifjúság soraiban. AZ OKOKRÓL. E tekintetben sajnos sok a vitatható, -sőt elkendőző magyarázat. Nézzük tehát magunkat kívülről. Az utóbbi tizenöt évben Európában Zajló folyamatok a magyar gazdaság gondjait nem indokolják, ellenkezőleg (lásd például a finn gazdaság erősödését). Vegyünk egy másik, inkább .hipotetikus feltevést, mint példáit. Külső' segítséggel a vízbemerülést el lehetne ugyan kerülni, ez azonban csak a pillanatnyi menekvés. Igazi megoldás: megtanulni úszni, s nem akárhogyan, hanem jól úszni. Az igazi ok tehát, hogy a magyar gazdaság a világgazdiaság egyre sodróbb tengerén már nem tud úszni, jelenlegi működési rendszere, mechanizmusa és gazdaságpolitikája csak a fenn-, vagy gyakoribb szóhasználattal a talponmara- dáshoz, a túléléshez elégséges. A tervutasításos rendszert egy vele rokon, bár fejlettebb, de csak az elosztási oldalon, s oitt is többnyire korlátozó jelleggel operáló mechanizmus váltotta fel. A hatékonysági kényszer és az érdekeltség gyenge. .A tulajdonosi érdekek és szemlélet csak a tankönyvekben létezik. Szelekció helyett mindenütt kontraszelekció érvényesül. . Gazdálkodásunkra a Itúl- eloszitási hajlam és a pazarlás a jellemző. Életszínvonalunk például a jövedelemtermelő képesség oldaláról nincs megalapozva. Pazarlón gazdálkodunk a tehetségekkel, a földdel és a környezeti feltételekkel. A társadalom és a gazdaság nagy rezsivel működik. Ekkora rezsivel egy nálunk másfél-kótszer nagyobb ország is jól elboldogul. A gyenge szervezetek a jók nyakán kényelmesen élhettek, élhetnek. A mentességek és támogatások összege 1986-ban már 250 milliárd forintra rúgott. A munkaerő és a tőke egyre nagyobb hányada az alacsony jövedelmezőségű területeken van lekötve. Ezeknek az okoknak a leküzdéséhez most már sajnos mélybe hasító sebészkésre van szükség. Az operáció viszont nemzeti sorskérdéssé vált. A TETTEKRŐL. A mértéktelen leegyszerűsítés nemtetszést válthat ki. Mégis ezzel kezdem: hajtsuk végre, amit elhatároztunk. Ehhez persze valóságos megoldást jelentő és végrehajtó határozatokra van szükség! A sorrend nem véletlen. A Központi Bizottság állásfoglalása nagyon bölcsen nem bocsátkozott részletekbe. Nem akarta a kormány kezét megkötni. Mindenekelőtt világosan kell látni, hogy a több éve súlyosbodó gazdasági gondok ma már a társadalom különböző területein komoly feszültségek felhalmozódásának váltak okozóivá. A megoldás keresése tehát nem korlátozódhat csupán a gazdaságra. Sőt az is megkockáztatható, hogy társadalmi szférában okozott feszültségek felszámolása még a gazdaságinál is nehezebb, nagyobb körültekintést kíván. A kettőt együtt tekintve az is nyilvánvaló, hogv a politikai intézmény- rendszer működésének, hatásfokának javítása nélkül nincs és nem is lehet igazi megoldás, innen pedig' egy lépés az értékrend erősen ideológiai töltetű szférája. A fettek, a lépések megfogalmazásánál a gazdasági racionalitásból való kiindulás csupán egyike a szükséges és lehetséges megoldásnak. Annak politikai kezelhetősége- és a társadalommal való elfogadtatása, a társadalom teherbírásának, egyetértésének figyelembevétele is elengedhetetlen. Egyoldalú, hozzá nem értő, türelmetlen lépésekkel ugyanis a kibontakozás helyett a helyzet további romlása is bekövetkezhet. Melyek ,azok a legáltalánosabb pontok, amelyek köré a kibontakozás keresése összpontosulhat? Az erőforrások határozott és erőteljes átcsoportosítására van szükség a kevésbé hatékony területekről, a fejlődést hordozó területekre. Sajnos tudomásul kell venni, hogy a túlelosztási állapotokból egy egyensúlyi helyzetbe való átmenet, a lakossági fogyasztás mérséklése nélkül egyszerűen megoldhatatlan. Abba az illúzióba azonban nem szabad esni, hogy ezzel a szerkezetátalakítás és a műszaki fejlődés, egyszóval a kitörés problematikáját megoldottuk és megoldhatjuk. Az irányítási rendszert most már végérvényesen olyan pályára kell terelni, ami egyfelől a kibontakozási program megvalósulását a reálfolyamatok oldaláról garantálja és biztosítékot jelent a tekintetben is, hogy a magyar társadalom és a gazdaság önhibájából nem kerül még egyszer a mai helyzetbe. A VEZETÉS ENERGIÁJÁNAK NAGY RÉSZÉT, most a nehéz helyzetbe került szervezetek gondjainak megoldása köti le. Fordítva jobb lenne. A jókkal kellene többet foglalkozni, őket kellene inkább támogatni. Ez az egyetlen lehetőség, ha úgy tetszik fejlődési pálya, út ahhoz, hogy több jusson az életkörülmények javítására, a szociális problémák megoldására, a kultúrára és így tovább. A társadalmi-viszonyok és az értékrend fejlesztését összhangba kell hozni az árutermelő szocialista gazdaság .korszerű követelményeivel. Ez az út sokak fejében még ma is a szocializmustól való eltávolodás útjának tűnik. Nagy türelemmel és okos érvekkel ezért ezeket az emberéket is meg kell győzni arról, hogy az ő fejükben tévitanok és utópiák alapján megfogalmazott téves szocializmuskép meghaladásáról van szó, nálunk is és a szocialista világrendszer más országaiban is. Nem utolsósorban a klasz- szikusok önigazgatásáról szóló tanításait komolyabban véve, nagyobb lendületet kell vennünk a demokrácia kiszélesítésében, a dolgozók döntési folyamatokba való bevonásában, a tulajdonosi- gazda tudat erősítésében. A viszonyok, a mechanizmusok alakításával — ami igen bonyolult feladat — olyan állapotok elérését kell megcéloznunk, sőt napirendre tűznünk, amelyek eredményeként a dolgozó emberek valóságos és nem szimulált tulajdonosoknak érzik magukat az áltáluk működtetett nemzeti vagyonrészt; de a községi, városi, lakótelepi nemzeti vagyon részét illetően is. Barta Imre a közgazdaságtudomány kandidátusa Felveszik a harcot a természettel Színt váltott a növényzet Helyzetjelentés a vencsellői határból N em először csinálhatja, nézem a napszem- üveges sofőr arcát, ahogy a két kislány orra előtt összecsukja a 8-as busz ajtaját. Egy vonása se rez- dül, mégis látszik rajta, fölöttébb élvezi a dolgot. Persze nem is csoda. Elvégre nem azért várta meg türelmesen, hogy a két kamasz lélekrohanva szaladjon vagy száz métert, aztán szinte életüket kockáztatva átvágjanak a forgalmas úttesten, és nem azért zárta előttük sorra be az ajtókat, hogy ne melengesse meg szívét a két hoppon maradt gyerek látványa ... Mindezt olyan rutinnal ... Hiába na, mindenki úgy mulattatja magát, ahogy tudja. Van, aki így, ilyen furcsán. De még furcsábbak az utasok: közönnyel, jobb esetben szánalommal szemlélik a jelenetet. Úgy tűnik, akik fent vannak, azokat már nem érdekli, ki és hogyan maradt lent? Pedig holnap olyanok előtt is becsukódhat az ajtó, akik előtt ma még nem csapja össze egy gonosz kéz. Mert a gonosz-_ ság nemcsak szeszélyes, de telhetetlen és gátlástalan is. Az egészséges állat oldalán fényes a szőr, és egy irányba simul. Ügy borítja még a bordáját is, hogy ki nem látszik a vége az egymásra simuló szálak közül — magyarázta egyszer valamikor régen egy hozzáértő parasztember. A betegé viszont szürke és fénytelen, borzas és össze-vissza ku- szálódik. Állok egy magas dombtetőn a vencsellői határban, ahonnan kilométerekre ellátni. Igaz, párás a levegő, de azért jól megkülönböztethetők még messze is a táblák: melyikben kukorica, melyikben burgonya van. Csapzottak a levelek, pedig eső nem látta, borzasak a szárak, pedig szél nem nagyon zilálta, és poros minden. Most igazán kincset ér a víz. Szenved a föld, beteg a természet. Jobb kézről, nem messze, egy gyümölcsösben öntöző szórófej kattog, minden egyes kattanásra fordul valamennyit. Ameddig elér sugara, ott olyan üdezölddé válik minden almafa koronája, mint egy szép asszony szeme. A „nagy határ mezőben” azonban esak kevés helyen keletkezhet a halmok kagylói között ilyen szép zöld gyöngy. Tíz tonnával kevesebb Kardos Antal, a Szabadság Termelőszövetkezet kertészeti ágazatvezetője. Nemcsak az alma van reá bízva, a burgonya is gondja, nem akármilyen méghozzá. Rugdossuk a száraz hantokat, kezünkbe vesszük a sárgán megüvegesedett szárakat. Elszáradt levélkék fityegnek rajta zörögve. — Éppen most. a gumókötés időszakában tört ránk ez a borzasztó kánikula — kesereg. Pedig ezeken a táblákon mi harminc tonnának jóval fölötte szoktunk ásni. Most tíz tonnával biztosan kevesebb lesz a termés. A helikopteres brigád nem messze, a kukoricatáblák egyike mellett táborozik, ott ahol hidránsról nyerhetnek vizet a szerkeveréshez. Hatalmas dübörgéssel érkezik a behemót szitakötő. A kiszolgáló személyzet ahelyett hogy arrébb húzódna, kitárt kézzel fordítja a hátát a szőrborzoló légáramlatnak. „Zuhanyoznak" a frissen megkavart levegőben. Hufnägel Gyula, a pilóta mesél, mit látni fentről. — El egészen Rakamazig és Tímárig kiégett minden a dombtetőkön. Errefelé pedig Csak akkor torpan meg, ha ellenállást tapasztal. A gonoszság ugyanis — s ez nagyon fontos! — gyáva, mert nincs mögötte erkölcsi tartás és szilárd értékítélet. Mentségünk — ha van — csak az, hogy hozzászoktunk már. Életünk kísérője lett. Nem szólunk; ha a hivatalban nem úgy intézik ügyünket, ahogy kellene, „lenyeljük” némely bolti eladó durvaságát, a sunyi pletykacsinálók és névtelen levelek íróinak ármánykodását. Hallgatunk, elfordulunk, másra gondolunk, egyszóval intelligens emberek maradunk. így fordul sokszor még jólneveltségnek vélt közönyünk kétszeresen ellenünk. Czine Gáspár van belőlük jócskán. Ott, ahol mélioráció zajlott néhány éve, a megbolygatott részeken még hamarabb elpusztult a kultúrnövényzet. Különösen sokat látni ilyenből a tímár-szabolCsi országút mellett. — A permetezés idejére leálltunk egy kicsit — tájékoztat az öntözés állásáról Gazsó Zoltán öntözési ágazatvezető. Amint azonban befejezik, és nemsokára végeznek is, sorra megnyitják a csapokat. Az ágazatvezető bemutatja az egyik frissen beszerzettet az öt nagy teljesítményű Ward- hauser berendezésből. Erre a készülékre tényleg illik a vízágyú elnevezés. Belocsol egy legalább hatvanméteres átmérőjű kört. ha nem többet. Egyenlőtlen de nem Kilátástalan — Ezekkel, a Rainrollok- kal, és a hagyományos kisebb teljesítményű gépekkel be tudunk- fedni legalább ki- lencszáz hektárt — számolja össze valamennyi gép teljesítményét Gazsó Zoltán. — Éjjel-nappal nyomatjuk, tizennyolc embernek kizárólag ez a dolga. Nem kevés ez, különösen ha tudjuk: a Wardhauserek- hez elegendő egy traktor meg két ember. Felveszik a harcot a természettel a gávavencsellőiek. Egyenlőtlennek tűnik, de nem kilátástalannak. Smid János elnök beszél a stratégiáról. Az irodában találom, ahol vetőmagosokkal tárgyal, két szó között a Világgazdaság című újságot bújja. Ez az a lap, amely éppolyan seszínű zöld, mint a tsz határa — ahol nem öntözik. — Áldjuk a szerencsénket, hogy mostanra sikerült hozzájutni a Wardhauserekhez, mégha lízing formában is.— mondja némi elégedettséggel, de ez a kedélyállapota csak addig tart, amíg ismét sorra nem vesszük a károkat. — 1660 hektár áru kukoricánknál már biztos a hektáronkénti egy tonna kiesés. A kalászosok is nagyon szűkén csorgatják. Csak eddig tizenötmillió forint körülire becsüljük azt, amit az aszály aratott le helyettünk. Az ijedtség szerencsére nem vett erőt a gazdaság szakemberein. Segítettek persze az idejében jött állami intézkedések is. Az Országos Vízügyi Hivatal átvállalja a vízdíj nyolcvan százalékát, nem szabad most spórolni ezzel. De az árammal sem, hiába drága az i energia. A csúcsidőben, este héttől tízig le kellene állni a villamos Munkában a helikopter. Szivattyúknak, mert ilyenkor tízszeres díjat kell fizetni. Most azonban ez a fontosabb mégpedig mindennél. .Mentesítették tehát a kormány szükségintézkedései a gazdaságokat ez alól a büntetés alól. Egyszerűen semmi okból nem állhat le a víz mesterséges pótlása — a kis permetezést leszámítva, amit a bevezetőben felidéztünk. Nem csak keseregni A megfeszített munka eredménye meglátszik. Ahonnan már elköltözött a locsolóbrigád, színt váltott a növényzet, kiegyenesedtek az összesodródott levelek — de sajnos egyelőre csak ideig óráig. Az eszeveszett melegben gőzzé változik a víz egy része. Végignézve az öntözőfürtöt Tímár és Rakamaz irányában a tímári Béke Termelőszövetkezetben Pákh Tibor ágazatvezetővel is eszmét cseréltünk: — Ilyen melegségben az öntözés, fele hatékonyságú. Akár 45 százaléka is elpárologhat a kilocsolt víznek. Mégis menni kell éjjel-nappal, mert nincs más lehetőség a kár enyhítésére. Nálunk a tagok háztáji krumpliföldjét is öntözzük. Ők éjjel is ott várják a tábla szélén fegyelmezetten, hogy rájuk kerüljön a sor, gyorsan telepítik át a csöveket. A kisült dombtetők között ■még van jele az életnek. Errefelé nemcsak keseregni lehet, de tenni is valamit az értékmentésre. Nerp késlekedik senki. Ésik Sándor Zárt ajtó
