Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-20 / 169. szám

4 Kelet-Magyarország 1987. július 20. Csingiz Ájtmatov interjúja mű. — Közben: 19,00: Híradó. — 20,50: Világhíradó. — 21,05: Egészség, erő, szépség. — 22,05: Ellencsapás. Film. — 23,25: Hí­rek. — 23,30: Filmelőzetes. — 0,15: Orgonamuzsika. SZLOVÁK TV 17,05: Dokumentumfilm. — 17,25: Katonák műsora. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Publicisztikai műsor. — 19,30: Híradó. — 20,00: A Ragan nagy­bácsi. Tévéfilm 1. rész. — 21,05: Az uralom stratégiája. — 21,35: Vadkutyák. Feliratos kubai film. 2. műsor: 18,30: A hét ese­ményei magyar nyelven. — 19,00: Tévétorna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Gombaszék 1987. — 20,30: Sport­visszhangok. — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. — 22,15: Publicisztikai műsor. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A KICSI KOCSI LEGÚJABB KALANDJAI. AZ IFJÜ FRANKENSTEIN. Béke mozi: de.: A NINDZSA SZÍNRE LÉP. Du. : A NINDZSA SZÍNRE LÉP. Móricz mozi: A KARATÉZÓ COBRA. Sóstói KISZ-iskola szabadté­ri: 20-án: A NINDZSA SZÍNRE LÉP. AUTÓK ÜVEGBŐL. Vete­ránautók, kihalófélben lévő állatok. A piaci igényekhez igazodva új termékekkel bő­vítette a gyártmányskálát a vásárosnaményi üveggyár. Belföldi forgalmazásra — a Nyírturist megrendelésére — öntött üvegtárgyakat készíte­nek Tákos, Csaroda, Túrist- vándi és a Beregi Múzeum nevezetességeit ábrázolva. NSZK és francia piacokra kerülnek a veteránautókat és a kihalófélben lévő állatokat ábrázoló öntöttüveg emlék­tárgyak. (Jávor László felvé­telei) N em azt mondom, hogy minden, amit írtam, egy­értelműen remekmű, de biztosan igazam van ab­ban, hogy a szépséget tartom igaz­ságosnak és a gonoszságot csú­nyának, gyűlöletesnek — mondta Csingiz Ájtmatov az Ogonyoknak adott, a hetilap kilenc oldalát betöltő interjújában. Ez akkor is tekintélyes terjedelem a mind népszerűbb szovjet hetilapban, ha három és fél oldalt fényképek foglalnak el. Máris beszédtéma Moszkvában ez a — valójában — hosszú monológ. A világhírű kirgiz író szólt az átalakításról, a mindennapok gondjairól, a nemzeti kérdésről, a természetvédelemről, az iroda­lom problémáiról, a nemzetközi helyzetről. Az interjúban először közölte nyilvánosan, hogy apja, Torekul Ájtmatov és apja fivé­rei, Riszkulbek és Alemkul az elnyomás áldozatai lettek 1937- ben. Állítja, hogy enélkül is min­den erej'ével szembeszállt volna a személyi kultusszal. Az ország túl sokáig volt Sztálin rendszeré­nek csapdájában, s az ebből fa­kadó terhek felszámolása nem könnyű. Ma is vannak sokan, akik a múlt hívei, nem akarnak változásokat. Nagy eredmény lesz, ha sikerül megszabdulni a múlt kisebbrendűségi érzéseitől, az átalakítás hatalmas eredmé­nye lesz ez — mondotta Ajtma- tov. Az író, akiről többet írtak, mint müveinek összessége, az át­alakítást nem csupán szervezési, technológiai, vagy szakemberkér­désnek tartja. Legkompetenseb- ben természetesen az irodalmi életről, a nemzetiségi létről és irodalomról, és az általa létreho­zott sajátos, nem hivatalos nem­zetközi értelmiségi szervezet, az Isszik-kuli fórum tevékenységérő nyilatkozott. A közvélemény szerepének bő­vítése, az ügyek nyilvános inté­zése — vagyis a „glasznoszty” — Ájtmatov meghatározása szerint egyrészt nem más mint szabad­ság. Másik összetevője az, hogy milyen mértékben jut kifejező­désre a többség véleménye és óhaja. Ilyen szempontból fontos a publicisztika, az újságírás sze­repe, ez néha fontosabbá, haté­konyabbá tud válni, mint a szép- irodalom — mondotta. Más légkörben, a cenzúra nyo­mása nélkül másképp alakulhat­tak volna egyes könyveinek — az ,,Évszázadnál hosszabb ez a nap*’, ,,A vesztőhely” — bizonyos rész­letei. de Ájtmatov nem szándé­kozik őket újraírni. Előretekintve kell alkotni, nem hátrafelé néz­ve — mondta. Jelenleg új regé­nyén dolgozik: a Szovjetunióban jelenleg végbemenő változások előérzetét akarja kifejezni benne. — Büszkén mondom külföldön, hogy mi, szovjet emberek meg­tanultunk emberien élni — ezt a nemzetiségi kérdéssel kapcso­latban jelentette ki a kirgiz író. Hangsúlyozta, hogy a szocializ­musban a nemzeti öntudattal együtt erősödik a népek inter­nacionalista közössége. Ám naivitás lenne azt gondol­ni, hogy ez a kérdés egyszer s mindenkorra megoldódott — te­szi hozzá. Az igazi kétnyelvűsé­get javasolja megoldásként. Hogy törvény legyen arra: mindenütt, minden fórumon használható a nemzeti nyelv. Ma egyes köztár­saságokban csak orosz, máshol viszont csak nemzeti nyelvű fel­iratok láthatók. Helyi vezetők féltek anyanyelvükön beszédet mondani, nehogy nacionalizmus­sal vádolják őket. Ájtmatov irigyli Valentyin Raszputyint: a Bajkál megmen­tésének lett harcosa, s ez akkor is évszázadokra tiszteletet bizto­sítana számára, ha nem lenne kitűnő író. A Bajkál mellett ott az Arai, az Isszik-kul is, amely­be mind kevesebb víz jut, szint­je egyre csökken. Meg kell őket menteni, s így kell megmenteni a nemzeti nyelveket is, amelyek­be, ha nem ömlik az újabb nem­zedékek friss folyama, maguk is elapadnak. Ehhez óvodák, isko­lák, intézmények kellenek — mondta Ájtmatov. Ö már gye­rekkorában tudott oroszul, s azért kezdett oroszul is írni, mert a helyi irodalomtörténészek és kritikusok szerinte nem alkal­masak az igazi értékek megíté­lésére. Ami a szovjet művészetben ed­dig végbement, hatalmas kísér­let. Nem jelenti viszont azt, hogy a szocialista realizmus az egyet­len igaz kifejező forma, hogy az egész szovjet irodalom, kultúra teljesen egyedülálló, utolérhetet­len. A Csendes Don és Bulgakov kifinomult prózája egyaránt jel­zik a legnagyobb eredményeket — mondja Ájtmatov, majd arról szól, hogy Nabokovot is az orosz irodalom szárából kinőtt kalász­nak tekinti, angolul írt müvei is részei az orosz irodalomnak. Sze­mély szerint Bunyint jobban ked­veli a szovjet olvasók elé sokáig nem került emigráns irodalom­ból. Az irodalomban ma a leg­konzervatívabbnak az irodalom- tudományt tartja. Az Isszik-kuli fórumra térve Ájtmatov hangsúlyozta: ez a „glasznoszty” egyik jele. Senki sem zavar bennünket, senki sem ellenőrzi, hogy mit beszélünk, miről beszélünk, nem mondják meg, hogy miről kell és miről nem kell szót ejteni. Ájtmatov* fontosnak tartja az őszinteséget, a nyilvánosság bővítését kifelé is, befelé is. Véleménye szerint szó sincs túlzott kritikai légkör­ről. A társadalomnak meg kell szoknia az önkritikát, az igazsá­got, ki kell alakulnia a sajátos öniróniának is. Moszkva, 1987. július M. Lengyel László Turisták — Sóstón, (jl) Rádió­történeti gyűjt.­mény Különös szen­vedélynek hó­dol Egerben az MHSZ Városi Rádió Klub tit­kára, Krinszki Bernát. Beloi­annisz utcai la­kásán 80 darab­ból álló rádió- történeti gyűj­teményt őriz. A Philipsek, EKA-ák, Stan­dardok, Miner­vák ma is üzemképesek. Képünkön: Standard 3A rádió a 30-as j évekből. KOSSUTH RADIO 4,30: Reggeli zenés műsor. — 8,20: Mit üzen a rádió? — 9,00: A hét zeneműve. — 9,39: A Gyermekrádió műsora. — 10,05: Nyitnikék. — 10,35: Menotti: A telefon. Opera. — 11,00: „A vizs­gálódó magyar gazda”. — 11,20: Az MRT énekkara énekel. — 11,36: Játék a telefonnal. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Házunk tája. — 13,00: Lehotka Gábor orgonái. — 14,10: A magyar széppróza századai. — 14,25: Nóták. — 14,55: Édes anyanyelvűnk. 15,00: Veszély­ben. — 15,30: Kórusódium. — 16,05: Madame Curie. 4. rész. — 17,00: Gazdasági magazin. — 17,30: Ferencsik János. 28. rész. — 18,05: Népi dallamok Ko­lumbiából. — 18,12: Mese. — 18,25: Könyvújdonságok. — 18,30: Esti magazin. — 19,15: Az ál Fejes Endre. — 20,13: Operafelvételek. 20,35: Arany­lemezek. — 21,25: Februártól októberig. VI. rész. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30 : A telefonnál: Szilágyi János. — 23,30: Kodály: Szimfónia. — 0,15—4,20: Zenés műsor hajna­lig­PETŐFI RÁDIÓ 4,30: Reggeli zenés műsor. — 8,05: Népdalcsokor. 9,05—12,00: Zenés délelőtt. — Közben: 10,00 —10,10: Válaszolunk hallgató­inknak. — 11,30—12,00 : Balaton- rádió. — 12,10: Operettdalok. — 12,25: Kis magyar néprajz. — 12,30: Nóták. — 13,05: Sláger­Beperelik a szépségkirálynőről írt könyv szerzőjét ? — A malac ötödik lába körül­belül a heréje helyén nőtt ki — közli a házigazda. — Először olyan vékony volt mint a malac többi lába, de az öt hét alatt jelentősen megvastagodott. Ami­kor a malac világra jött, gondol­kodtam: megtartsam-e, vagy hallgassak a szomszédokra és csapjam agyon? Ügy döntöttem, meghagyom, hadd lássam, mi lesz belőle, annál is inkább, mivel a fejlődésében a többitől nem ma­radt el. Ugyanúgy eszik, mozog, él. — A kocán látott-e valami ér­dekeset? — kérdezem. — Nem, egyedül annyit, hogy az egyik fülét valamikor egy kismalac megharaphatta, s az emiatt gyűrődésesen nőtt. A vi­selkedésén semmilyen rendelle­nességet sem tapasztaltam. Ügy gondoltam, az ötlábú malacot meghagyom magkannak, s úgy ki lesz tenyésztve az ötsonkás disznó — viccel Czirják János. A szóban forgó kismalac ötö­dik lába a farka alól kandikál ki, melyet húz maga után. A kismalac olyan fürge mint a társai. Czirják János felesége ja- vasolta, hogy a malac 5. lábát műtéttel távolíttassák el, de az állatorvos szerint is tanácsos meghagyni, mert félő, hogy a malac az operáció következté­ben elpusztul. Czirják János édesapja, Czir­ják József .a szomszédban lakik. Amikor a koca fialt, ő mellette volt. Czirják János kezében az ötlábú malac. — Hatvanhét évesi vagyok — mondja Józsi bácsi. — Hatéves koromtól már őriztem a serté­seket. Mindig gazdálkodó ember voltam, életemben már jelen vol­tam néhány koca fialásánál, de ilyet mint legutóbb nemcsak hogy nem láttam, nem is hal­lottam. — Szóval a malacok szépen jöttek, egyik a másik után. Mi­után a 7. is a világra jött, azt hittem, nem lesz több. De mint kiderült, a koca egy kis pihenőt tartott. Egy kis tisztulás után (5—6 perc) megláttam a 8. ma­lacot is. Az ötlábú legutolsóként, kilencedikként látott napvilágot. Amikor megszületett, az ötödik lábán a 4 köröm úgy együtt volt, hogy az egy kacsa lábára hasonlított. Most már a két csü­lök külön-külön ágazik szét. — A koca nyugodt volt — foly­tatja Czirják József, — Az öt- lábú malacot néztem, azt hittem elpusztul. Levegőt leheltem a szájába, aztán az anyja csecsét a szájába tettem és tejet fejtem belőle. Az ötlábú malac a negye­dik cseppnél kezdett nyelni, rö­vid idő múlva már maga szívta a tejet, s egyre inkább magához tért. Az 5. lábával is tolta magát közelebb az anyjához. A többi lába is jól funkcionált. Nem tud­tuk kitapogatni, hogy az 5. láb pontosan honnan is ágazik le. Cselényi György Július 10-én múlt egy éve, hogy Kaposvárott, a Keleti temetőben utolsó útjára kísérték Molnár Csilla Andreát, az 1985-ös év szépségkirálynőjét. Fonyód, Ady Endre utca. — Molnár Istvánt keresem — szólítok meg egy idős házas­párt. — Jó helyen jár fiatalember, az út végében van a kifőzdé­jük — kapom a választ. Fél óra múlva velem szemben ül Molnár István, Csilla apja. Amikor megtudja jövetelem cél­ját, a fiókjába nyúl és mutatja: — Látott már maga ennyi szív- gyógyszert? — kérdezi. — Még német gyártmány is van közöt­te. Mióta a lányom meghalt, még többet szedek. Le vagyok szá- zalékolva, ez éltet. No, meg a fiam, aki itt van velem. — S hol a felesége? — Kórházban. Az történt, hogy. dr. Friderikusz Sándor könyve után (Isten, óvd a királynőt! Hungaropop kiadványa), az asszony rosszul lett és ideg­összeomlással a kórházba ke­rült. Én meg azt nem értem. miért kellett ennek az embernek a mi családi életünkbe beleavat­kozni. Arról volt ugyanis szó, hogy ír egy könyvet Csilláról. Erre mit veszek kézbe? Egy olyan dolgozatot, ami engem tá­mad. Aki ezt a könyvet elolvas­sa, azt hiszi, én vagyok a lá­nyom gyilkosa. Pedig soha nem ütöttem meg a lányomat. Ép­pen eléggé bánt az, ami történt. A mi családunkban a szeretet dominál. A fiamat minden este lefekvéskor megpuszilom. Higgye el, nem vagyok én rossz apa, és a kislányomat is szerettem! — Mit kifogásol még a könyv­ben? — A véleményem egy részét már elmondtam, más részét a bíróság előtt kívánom elmonda­ni. Üj könyv kiadását tervezem, más szerzővel. Én is finanszíroz­nám . . . Még annyit kívánok el­mondani, hogy a fiam három nyelvet beszél, kitűnő tanuló. Én itt üzletvezető-helyettes vagyok, és nem annyira pozitív, mint az a könyvből kicseng. A többit meglátjuk. (A Vasárnapi Hírekből) A csodájára járnak Ötlábú malac Nagycserkeszen Az ötlábú malacnak Nagycserkeszen a csodájára járnak, öthete Czirják János, Nagycserkesz Lenin utca 8. szám alatti lakos egyik kocája kilenc, közöttük egy ötlábú malacot fialt. Pesten zálog Kennedy Cadillac-je Mi kell ahhoz, hogy egy vál­lalkozó művész hitelt kapjon a banktól? Természetesen valami­féle garancia, hogy a pénzt visz- sza tudja fizetni. Lehet ez akár zálog, vagy ahogy a pénzügyi szakemberek mondják, kézizálog is. Erre a célra egy luxusautó éppen megfelel. Pláne, ha Cadil­lac. — Méghozzá nem akármilyen — mesélte Debreczeni Kálmán, a Befektetési és Forgalmi Leány­bank igazgatója. — Az eredeti tulajdonosa John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok néhai elnöke volt. Legalábbis így tartja a fáma. Az autó ka­landos utat tett meg, amíg a bankunkhoz került, zálogba. Elő­ször Görögországba utazott, ami­kor a szép özvegy, Jacquline a hajómágnás Onassis hitvese lett. Aztán valahol az arab világban bukkant fel, majd onnan vándo­rolt hazánkba. Egy általam nem pontosan ismert bűnügy kap­csán, a hatóságok lefoglalták és értékesítették. így került első magyar tulajdonosához, aki né­hány év múlva továbbadta ügy­felünknek. — Biztos, hogy a Kennedy csa­ládé volt az autó? — Valószínű. Ez egyébként ak­kor derült ki, amikor ügyfelünk — hogy műhelyébe új berende­zéseket vásárolhasson — meg­próbálta értékesíteni külföldön. Jelentkezett is egy nyugatnémet úr, aki az efféle műszaki kuri­ózumok ismert gyűjtője, és jó pénzt kínált érte. A vele foly­tatott beszélgetésekből derült ki, hogy miért érdeklődik annyira, s mi^rt vizsgáltatta meg alapo­san az autót specialistákkal. 'Mert mint elmondta: ez az autó a Kennedyeké. Arra már a Fősped Kőér utcai telepén derült fény— a kocsit itt őrzik egy kalitkában —, hogy ez a masina sok minden más miatt is figyelmet érdemel. Ahogy a portás meséli: — Hallottam erről a gépről egyet s mást. Volt módom jól megnézni kívül-belül. Ez egy csoda. Hét és fél méter hosszú. A karosszériája páncélozott, kell hát az 550 lóerős motor, amiből a légkondicionáló hajtására 70 lóerő megy el. Ha igaz, 18 litert fogyaszt száz kilométerenként. A kocsi tele van biztonsági be­rendezésekkel. A csomagtartóba például füstképző szerkezetet szereltek, főleg a meneküléshez. A halványkék meseautó egye­lőre régi vagy új gazdájára vár. 1987. július 20., hétfő múzeum. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,08: Népzenei fel­vételek. — 17,30: ötödik se­besség. — 18,30: Zeneközeiben. — 19,30: Sportvilág. — 20,05— 23,00: Show, ami show. — 23,20: Könnyűzene. — 0,15—4,20: Ze­nés műsor hajnalig. BARTÓK RÁDIÓ 6,05: Muzsikáló reggel. — 8,10: Mendelssohn-hangverseny. — 9,03: Dzsesszarchívum. — 9,30: Barokk muzsika. — 10,31: Fúvószene. — 11,00: Üj gitár­lemezeinkből. — 11,26: Opera­részletek — 12,11: Kamaraze­ne. — 13,05: Találkozás a vi­lághírrel. — 13,52: Népdalfel­dolgozások. — 14,11: Filharmo­nikus zene. 14,56: Operaáriák. — 15,33: Zenekari muzsika. — 16,49: Magyar zeneszerzők. — 17,30: Operettkedvelőknek. — 18,20: A hét zeneműve. — 18,50: Egészségünkért! — 19,05: Verdi operáiból. 20,15: Shakespeare: Lear király. — 20,43: Chopin zongoraművei. 8. rész. — 21,40: Asconai ünnepi játékok. 1. rész. — 23.09: Operaáriák. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. (A reggeli adás szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa) — 17,30: Hí­rek — Programajánlat — Sport­összefoglaló — Fészekrakás ’87 — 18,00: Észak-tiszántúli króni­ka — Lapszemle — Műsorelő­zetes. (A délutáni adás szer­kesztője: Ágoston István.) SZOVJET TV 14,00: Hírek. — 14,10: Doku­mentumfilm. — 14,40: Az orosz beszéd. — 15,10: Hírek. — 15,15: Szóljatok, harsonák! — 16,00: A történelem tanulságai. — 16,45: Világhíradó. — 17.00: Gyorsítás — 17,30: Hírek. — 17,35: Gorkij: Ellenségek. Szín­Á szépség igazságos ^ HALLGASSUNK . NÉZZÜNK MEG fj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents