Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-03 / 155. szám
Az arátás késik, kánikulai a meleg és ez már nem tesz jót az őszi kalászosoknak, de az egyéb mezőgazdasági kultúráknak sem. Eső kellene, foÍ galmazódott meg az óhaj a megyei tanács mezőgazdasági szervezési bizottságának idei első tanácskozásán. Egy hót múlva aratunk^ Negyedmillió tonna gabonát várnak a raktárak Befejezte munkáját tegnap a XIV. szervezéstudományi nyári akadémia első része. Amint Fábián Lajos, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság társelnöke, a Szabolcs-Szatmár megyei szervezet elnöke zárszavában összefoglalásként elmondta: mindent meg akarunk reformálni, csak magunkat nem. Az idézet a múlt századból való, de nagyon érvényes napjainkra is. A nyári akadémia résztvevőinek jó alkalma nyílt arra, hogy tapasztalatokat szerezzenek egymástól és kicseréljék új ismereteiket — mondták el a szekcióvezetők a záró plenáris ülésen. Ezenkívül betekintést nyerhettek megyénk és Nyíregyháza életébe és láthatták az üzemlátogatásokon gazdasági eredményeinket. (Beszélgetés az akadémia négy résztvevőjére! lapunk 3. oldalán.) Az akadémia programja az államigazgatási szekció ma kezdődő kétnapos ülésével egészül ki. Felújítják a nyíregyházi fűtőházat Hosszú évekig szolgálta a vasutat a régi patinás nyíregyházi gőzmozdonyszín, amelynek a felújítási munkáit most a MÁV Debreceni Építési Főnöksége végzi. Kicserélik a teljes tetőszerkezetét, korszerű világítási és fűtési rendszerrel látják el. s a régi kapuk helyett automata vezérlésűeket szerelnek fel a csarnokra. A felújítás előrehaladásával, folyamatosan máris jobb munkakörülmények között, korszerű felszerelésekkel végzik a dolgozók a vasúti járművek javítását. Kulcsos gyerekek T rikó, rövid nadrág, egyszál tornacipő — ennyi volt az egész i Itözéke a kisfiúnak. Még íem ütötte el a nyolcat a toronyóra, amikor a gyerek kilépett a nyíregyházi toronyházból. Az öltözékét a nyakába akasztott kulcs egészítette ki. Mi tagadás, leskelődtem. Kíváncsi voltam, hová vezet a kissrác útja. Céltalanul bolyongott; a játszótér a korai órában még egyetlen gyermeket sem vonzott. Találkozott egy-két hasonló korú társsal. Ögyelegtek. bámészkodtak. Ki tudja, mennyi csíny tevés fért a napjukba .. . Tudom jól, mint gyakorló szülő, hogy a nyár a nagy kalandokra, a világ egy szeletének felismerésére is kell. De azt bizonyára minden szülő osztja velem, hogy a magára hagyott gyermek fantáziája kiapadhatatlan és nem biztos, hogy a csoportba (bandába) verődött társaság a' könyvtárban fog kikötni. Az is tény, hogy o szülők nem tudják az egész nyarat a gyerekkel tölteni. A nagyszülők sem élnek a közelben minden családnál, így a gyermekek nyári felügyelete a szülők legnagyobb gondja. Mi hát a megoldás? A szabadság korlátozott. A nyári táborok ezrével fogadják a pihenni vágyó gyermekeket. De azt se hallgassuk el, hogy egyre több tábor pénzbe, sok esetben súlyos százasokba kerül és a sokgyermekes családok nem engedhetik meg maguknak ezt a luxust. A napközis tábor az a legelfogadhatóbb üdülési forma, ahol a gyerekek vakációznak. Reggeltől estig szinte háztól házig viszi a busz a gyerekeket. Nyugodt lehet a szülő, Nyíregyházán például a legszebb üdülőkörzetben, Sóstón pihenhetnek a gyerekek. Pihenés helyett játszanak, vetélkednek. kirándulnak, strandolnak. Tulajdonképpen nyaralnak, akiknek másképp nem oldható meg a nyár. B ár pesti a példa, de bizonyára a megyében is megoldhatnák vállalkozó szellemű édesanyák. nagymamák, hogy több gyermek felügyeletét elvállalnák. Mikor ki vesz ki szabadságot és legalább a többi szülő nyugodtan dolgozhat, mert a gyermeke nem veszi a kulccsal együtt a nagyvilágot is a nyakába, a nyár ezer veszélyével együtt. Tóth Kornélia A szervezési bizottság, amely az aratás kezdetétől az őszi érésű növények betakarításáig működik, július 2-án az aratási előkészületekkel és az ezzel kapcsolatos gabonafelvásárlással, gép- és alkatrész-, valamint az üzemanyag-ellátással foglalkozott. Baranyai Ferenc, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának főmunkatársa helyzetértékelésében arról számolt be, hogy idén a tavalyinál 4 ezer hektárral kisebb területről, 102 079 hektárról kell betakarítani a búzát, rozsot, őszi árpát és zabot. Terméskilátásaink a tavalyi terméssel megközelítően azonosak, végleges becslés nincs, egy azonban biztos, az időjárás miatt naponta változik a kép. A megyében az év első hat hónapjában átlagosan 300 milliméter csapadék hullott, ez normális időjárási viszonyok mellett elegendő lenne, de nem ellensúlyozta eléggé az őszi vetési idő csapadék- szegénységér és most a napok óta tartó forróság miatt a talajnedvesség minimális. A tartós szárazság következménye az is, hogy a gabonafélék érése felgyorsult. A jövő hét közepe táján megkezdődhet az aratás. A felkészülés az aratásra a mezőgazdasági üzemekben szervezetten és nagy gonddal történt. A kombájnokat, szállító járműveket, szárítókat kijavították, sok üzemben már megtartották a gépszemlét. Ezen a rjyáron 827 kombájn arat majd a megyében. Sajnos a gépek közel 30 százaléka már erősen elhasznált, nullára leírt. Új kombájnt félszázat vásároltak az üzemek. Egy kombájnra 118 hektár aratnivaló jut és ha kedvez az idő, nem lesz túlzott a búzatáblák gyo- mosodása, úgy a betakarítás két hét alatt megtörténhet. Természetesen számítani kell esőnapokra és kedvezőtlen körülményekre is. A kombájnokon kívül az egyéb technikai feltételek a tavalyival közel azonosak. Van elég szállítójármű és 99 szárítóban végezhetik a 15 százaléknál nagyobb nedvességtartalom elvonását. A szalmabetakarításhoz most több a körbálázó, mint egy évvel korábban, de összességében a bálázókapacitás nem bővült. Az üzemek szakemÜJ KISBÚTOROK, ÁGYNEMÚTARTÖK, térelválasztó könyvszekrények gyártását kezdték meg a Nyíregyházi Bútoripari Szövetkezetben. Képünkön: Hegedűs Gábor művezető és Daróczi Mihály protós szállítás előtt ellenőrzik a kész darabokat, melyekből ebben az évben közel 300 garnitúra készül. (Farkas Zoltán felvétele) Aratáshoz készítik elő a Balkányi Állami Gazdaság kombájnjait a szerelőműhelyben. ber-ellátottsága megfelelő, mindössze négy gazdaság kért olyan segítséget, hogy sorkatonai szolgálatukat töltő kombájnosok dolgozzanak területükön. Ez a kérés teljesül. Elhangzott az is. hogy az aratás járulékos munkáit mindenütt nagy gonddal végezzék. Fontos az aratás utáni talajművelés és bár a már tapasztalható aszály miatt másodvetésre kevés a kilátás, de ahol alkalom kínálkozik, ott hasznosítsák a lehetőségeket. A szalmaégetés tilos. A tarló égetése nem ajánlott, hiszen a környezetkárosító hatása ismert. (Folytatás a 4. oldalon) Lízingelhető öntözőberendezések Forró, száraz nyár várható A június hónap rendkívül csapadékszegény volt. Lényegében a maximális esőt csak Tiszabecs környékén mérték, ez sem volt több 38 milliméternél. Másutt a helyzet csak rosszabb volt. Tiszaszalkán egyáltalán nem esett, s a legtöbb helyen alig 25—28 millimétert mértek. Az ember azt hinné, hogy ez a szárazság öntözésre serkenti a gazdaságokat. Indokolja ezt az is, hogy a sok téli és tavaszi csapadék, mely a talajba került, már elfogyott, s a növények nagyon kívánják a vizet. Sajnos a gyakorlat az, hogy az öntözés egy-két helyet leszámítva el se kezdődött. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint öntözővíz van bőségesen, minden igényt ki tudnának elégíteni a folyók- ból, a tározókból. Ezzel szemben a szabad vízkészletnek alig 10 százalékát kötötték le, ami jószerével a semmivel egyenlő. A június 29-i helyzetkép azt mutatja, hogy elsősorban Rakamazon, Ven- csellőn és Komlódtótfaluban igényeltek nagyobb mennyiségű vizet, a tunyogmatolcsi vízkivételi mű 523 liter/se- cundum mennyiséget adott ki, a Lónyai-rendszeren Ra- mocsaháza, Nagyhalász, a Kemecsei Állami Gazdaság jelentkezett igénnyel. A tapasztalatok szerint a leggyakoribb a reggel hat és este hat közötti öntözés. Sajnos a gazdaságok nem vették tudomásul, hogy a korábbiaktól kedvezőbb az öntözővíz ára. Már az a kifogás se állja meg a helyét, hogy nincsen öntözőberendezés, hiszen Walthauser berendezéseket lehet lizingeLni, ami igencsak kedvező minden tsz-nek. A vízügy emellett azonnali vízminőségmé- róssel azt is tudatja, hogy megfelel-e a víz az öntözésnek, s ha igen, azonnal szolgáltatják a kért mennyiséget. Gyakorló mezőgazdák július első napján megyeszerte azt mondták, hogy legalább 30—40 milliméter kellene, ez még a gabonának is elkel. Igaz, lehet az eget nézni, de okosabb lenne a rendelkezésre álló vizeket kihasználni. s öntözni, ahol csak lehet. Az előrejelzések szerint ez a nyár is forró, száraz lesz. A ma mellett így a következő hónapokra is gondolni kellene, hiszen sokféle növény áhítja a vizet. Furulyázik í a tengeri, ami igencsak figyelmeztető jel. Minden nap késlekedés százezreket, i milliókat vesz ki a gazdaságok zsebéből, s szegényebbé teszi az országot. Eső kellene! — Nem öntöznek — Vízminőség-vizsgálat Szombaton a Sóstón: Színpompás szövetkezeti nap A három szövetkezeti ágazat megyei szövetségei a 65. nemzetközi szövetkezeti nap idei rendezvényeit Sóstó- gyógyfürdőn a KISZ oktatási központjában július 4-én, szombaton tartják. A délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi megemlékezést kitüntetések átadása követi, majd kultúrműsorral, divat- bemutatóval szórakoztatják a megjelenteket. Hagyomány már, hogy a szövetkezeti napon női és férfi kispályás szövetkezeti labdarúgócsapatok vetélkednek. Versenyre kelnek a bográcsban halászlevet, gulyást, pörköltet és töltött káposztát főzök is. A legizletesebben főzök és a labdarúgás győztesei elismerésben részesülnek. A szövetkezeti sátrak enni, inni valóval várják a résztvevőket. Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága július 2-án Kádár János elvtárs elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta a gazdasági-társadalmi kibontakozás programjáról szóló előterjesztést. Az ülésről közlemény jelenik meg. (MTI) Befejeződött a szervezéstudományi nyári akadémia Kulturális körkép (2. oldal Hol zárul be a kör? (3. oldal; Nyolcszáz kombájn rajtra kész XLIV. évfolyam, 155. szám ÁRA: 1,80 FORINT ' 1987. július 3„ péntek