Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-15 / 165. szám
1987. július 15. Knlnt-Mafyar ország 3 MOST AZON GONDOLKODNAK A SZAKEMBEREK, hogy az adóreform esetleges elhatározásával és bevezetésével megszüntethető-e a létezése óta oly sok vitát kiváltó, az általános szabályozó rendszertől lényegében elkülönített kereset- szabályozás? Vannak olyan elképzelések — sokan és hevesen vitatják —, hogy esetleg bevezethető a munkáltatók és a munka- vállalók közös megállapodásán alapuló keresetszabályozás. Ez esetben az egyik nagy kérdés, hogy kik képviselnék a munkáltatókat? Az ágazati minisztériumok? Ez aligha megy, lévén hogy az államigazgatás nem léphet fel afféle érdekképviseleti szervezetként. A Kereskedelmi Kamara szakmai tagozatai? Ez már járhatóbb útnak látszik, ám ehhez lényegesen át kell alakulnia a kamarai szervezetnek. És a legnagyobb gond, hogy van- nak-e olyan, intézményesen is manifesztálódott, érdekkülönbségek a munkáltatók és a munkavállalókat képviselő szakszervezetek között, hogy ezek alapján valóságos alkupozícióban egyezkedjenek a mindenkori béremelések mértékétől. És hogy nem fenyeget-e a veszélye annak, hogy minden ágazat, s lényegében minden munkahely nagyjából azonos béremelésért harcolna, nem tűrve el az átlagnál alacsonyabb, de az átlagnál lényegesen magasabb mértéket sem. Ez esetben a megegyezésen alapuló szabályozás a már eddig is rendkívül káros nivelláció konzerválásához, megmerevedéséhez vezetne. A MEGEGYEZÉSES SZABÁLYOZÁS támogatói viszont meggyőződéssel hangsúlyozzák, hogy a javasolt módszer már csak azért is megvalósítható, mert minden eddigi bérszabályozási konstrukció lényegében csődöt mondott. Vagy azért, mert alkalmatlannak bizonyult a teljesítménynövelés érdemleges ösztönzésére; vagy azért, mert nem szolgálta az emberi munkával való takarékos, racionális gazdálkodást; vagy azért, mert nem tartotta kellőképpen erős kézben a vásárlóerő-kiáramlást; vagy éppenséggel azért, mert egyik feladatának ?em felelt meg. (Nagyjából — egyes vélemények szerint — itt tartunk most a jelenleg érvényes keresetszabályozással.) Most nincs hely annak boncolgatásával foglalkozni, hogy a mindenkori kereset- szabályozástól olyan funkciók ellátását várták el, amelyekre e szabályozási metódus, minden formájában eleve alkalmatlan. Legalábbis abban a jövedelemelvonási, árszabályozási és támogatási környezetben, amelyben működnie kellett és kell. Arról sem érdemes hosszasan meditálni, hogy minden bérszabályozási rendszerrel kapcsolatban elementáris erejű türelmetlenség nyilvánult meg, mihelyst kiderült, hogy valami hiba van, hogy az éppen aktuális szabályozás nem hozza, de azonnyomban, a várt ösztönzési és legfőképpen a vásárlóerő-korlátozási eredményeket. S ez a türelmetlenség rendre tapasztalható volt akkor is, amikor a keresetszabályozás elvi alapjait ásták alá a szinte szá- molatlanul osztogatott — mert a legkülönbözőbb informális csatornákon keresztül kiharcolt — állami, központi bérpreferenciák, DE VISSZA AZ ALAPKÉRDÉSHEZ; milyen szabályozási rendszer várható a közeljövőben, az adóreform után? Aligha kétséges, hogy nálunk, a személyi jövedelemadó bevezetésével sem szüntethető meg valamiféle központi keresetszabályozás. Azokban az országokban, ahol ezt mellőzik, nem azért mellőzhetik, mert adózási rendszerük része a személyi jövedelemadó, hanem azért, mert olyan piaci viszonyok között gazdálkodnak, hogy maga a környezet gátolja, sőt teszi lehetetlenné a teljesítmény fedezet nélküli bérkiáramlást. Mi pedig, fájdalom, ettől messze vagyunk. Az is nyilvánvaló, hogy a mai rendszer már csak technikailag sem tartható fenn, éppen az adózási rendszer változása miatt. Akkor mi lesz, mi legyen? Felmerült a javaslat, hogy mindenképpen meg kell szüntetni a teljesítményhez kötött szabályozást, és át kell térni a lehető legegyszerűbb központi bérszabályozásra, egyszer s mind a nyereségrészesedésnek sokkal nagyobb ösztönző szerepet kell adni, éppen a munkateljesítmények növelése érdekében. Igen ám, csakhogy a nyereség, mint mérce, rendkívül megbízhatatlan. Néhány durvább, vagy akár finomabb áremelési akció, s máris megugrik a nyereség — a teljesítmények növekedése nélkül. Egy másik elképzelés szerint a mindenkori névleges bérnövekedésnek csak egy része függjön a teljesítményektől, másik részét pedig teljesítmény-feltételektől függetlenül is kifizethessék a vállalatok. Ezzel kapcsolatban „csak” az a kérdés, hogy ha egyszer túlságosan is alacsony a népgazdasági terv által megszabott béremelési lehetőség, akkor mi értelme van központilag is meghatározni, meg teljesítmény követelményekhez is kötni a béremelést? Sokszor, bebizonyosodott, hogy kevés pénzből teljesítményarányosan differenciálni — különösen a szűnni nem akaró 'inflációs körülmények közepette — lehetetlenség. mindezek végiggondolása UTÁN alighanem mégis csak járható útnak látszik — nem a közeljövőben, csakis távlatilag — az érdekegyeztetésen alapuló bérszabályozás, akkor, ha ennek pontosan kidolgozott, kiérlelt mechanizmusa körvonalazódna és megfogalmazódna. És addig? Nos addig — tekintettel arra, hogy a közelebbi jövőben, s értendő ez alatt a következő néhány év — gazdaságunk nagyon szerény teljesítőképességét is figyelembe véve, aligha képzelhető el más szabályozási módszer, mint hogy azt a kevéske pénzt, ami a bérek emelésére fordítható, központilag osszák el, s valamiképp megpróbálkozzanak a nyereségrészesedés ösztönző erejének növelésével. Nem a leglátványosabb és főleg nem a leghasznosabb megoldás; úgy is mondhatnánk, hogy kényszerszabályozás lenne ez, mindaddig, amíg a gazdálkodási feltételek, no és persze saját munkánk eredményei nem változnak, nem javulnak — de gyökeresen. V. cs. KÉT KÉP, KÉT KOR TUZSÉRON. A szépen helyreállított kastély egy része, amelyben a művelődési ház és mozi kapott helyet. Másik épület a nemrégen átadásra került új általános iskola. (Elek Emil felvételei) Pontosabban! Örömmel olvasom lapjukban a művészeti, kulturális ágakkal, a helytörténettel összefüggő cikkeket, így a július 6-án megjelent számban a magyar éremgyűjtők Nyíregyházán, augusztusban megtartandó vándorgyűlési előzetes tudósítást is. Az öröm mellett esetenként csalódások is érnek, ugyanis egyes cikkeknél a cikkíró felületessége, nem kielégítő jártassága folytán .nem létező, vagy téves adatokat közöl. Az említett számban „Érmék porcelánból” cikkhez: a Szabolcs vezért ábrázoló plaketthez hasonló porcelán plakettek már a korábbi éremgyűjtők vándorgyűléseire is készültek, tehát hazánkban nem első ízben — ahogy a cikkíró tudja —, pl.: Pécs, 1976, Szeged 1979. A vándorgyűlés Bessenyei- érme nemcsak bronzból, hanem ezüstből is készül, ezt egyébként a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete mint vándorgyűlési érmét adja ki. Az egyesület megyei szervezete által kiadandó V. Fer- dinánd érem hátlapján a cikkíró szerint Nyíregyháza XVI. századi látképe lesz megjelenítve. Tehát annak a négyszáz évvel korábbi Nyíregyházának, mely a vele hasonszőrű Báthori és más jobbágyfaluktól semmiben sem tért el. Tudtommal a hátlapon Nyíregyháza korábbi címere lesz látható. Bizonyára az ilyen elnagyolt cikkek a lap tekintélyét is rontják. Szerintem — a felvetett témánál maradva — a cikkírónak a numizmatikai életben, a történelemben bizonyos jártassággal kellene rendelkeznie a cikk megírása előtt. Hegedűs István Vásárosnamény Kovácséknál Nyírgelsón — Nincs itt a faluban olyan ember, akire azt mondhatnánk, igazán nagyban gazdálkodik, sok földet művel — közölte az egyik nyírgelsei pressaósnő. — De azért érdemes megkérdezni Kovács Laci bácsit. A presszóval szemben egy jókora kertben kapált családostól Kovács László. Szépen nézett ki a porta, ahogy mondani szokás, tiszta volt, mint a ház földje. A tükör alatt? — Nekem már nem lenne szabad semmilyen -megerőltető munkával foglalkozni — kezdte a beszélgetést az ötvennyolc éves férfi. — Sokszor voltam kórházban. Negyed gyomorral élek, szív- ritmusjszabályozó van a mellkasomba építve. Különben ács szakmám van. Az igazság az: szerettem a munkát mindig, amit kerestem, szerettem megbecsülni. Igaz, most már tényleg alább kéne hagyni a szaladással. De nem ülhetek az asszonnyal a tükör alatt, mert csak 3600 forintot kapok az államtól, mint leszázalékolt ember. Kettőnknek volna muszáj ebből megélni a feleségemmel. De ennyi pénzből nem lehet. Úgy, hogy mi rá vagyunk utalva a munkára, pedig a feleségem is beteges. Kovácsék nagyjából két holdnyi területet művelnek közösen két férjezett lányukkal, illetve nőtlen fiúkkal. Van uborkájuk, paprikájuk, paradicsomuk, burgonyájuk. Ezeknek nagyobb részét leszerződték. A bevételen osztoznak. — Tavaly 60 ezer forintot kaptunk kézhez — folytatta a családfő. De például a paprikával nagyon rosszul jártunk. A nyírbátori áfész csak csumázva vette át, pedig a szerződésben erről nem Miért nem öntözünk? M em régen írtunk arról, hogy az aszályos időben milyen sorsdöntő lehet az öntözés. Aki Rakamaz környékén jár, pillanatok alatt meggyőződhet arról, mit jelent az, ha vízágyúk, hagyományos öntözőberendezések szórják az áldást jelentő vi- *et. Az erre növekedő növények olyanok, hogy párjukat alig találni a megyében. De ha valaki elmegy Ti- szabecsre, összecsavarodik a szive. Itt a kiváló, nagy teljesítményű vízkivételt mű ebben az évben két ízben üzemelt. Egyszer, amikor a műszaki szemle volt, s második alkalommal akkor, amikor egy film forgatásához kérték megindítását. Egyik alkalommal se gazdaságnak ment a víz. Nem, mert senki a környéken egy decit se igényelt. Gondoljuk el; a vizkivételi mű fenntartása — ha el se indul — évi egymillióba kerül. A víz, amit adni tudna, legalább öt-hat község határában növelhetné a termést, öntözhetné a rétet, legelőt. Nem tudom, hogy ezen a tájon hogyan számolnak a termelőszövetkezetek, de az biztos, hogy nem jól. Akkor, amikor lízingelhető berendezéseket kínálnak, amikor kedvezményesek a fizetési feltételek, ez a magatartás egyszerűen érthetetlen. (b) Töredékek a közéletiségből Újsághír: Makainé dr. Papp Katalin szakfőorvost, a Nyíregyházi Városi Tanács tagját, kiváló társadalmi munkája elismeréséért Sza- bolcs-Szatmár megye tanácsa bronz plakettel tüntette ki. Húsz éve fogorvos Nyíregyházán. Két esztendeje ta- tácstag félezer ember bizalmából, s már az első tanácsülésen interpellált. Nem tudta elviselni a- működésképtelen lakóbizottságokat, s a népfrontbizottságokkal közösen életképessé változtatta. Szaporította saját gondjait? Minden bizonnyal. De olykor szívesen verbuválja össze az elnököket a körzet gondjainak enyhítéséért,' a tiszta környezetre serkentő munka megszervezésére. Árad belőle a bizalom. Naplót vezet minden fogadóórájáról, melyekre mindig gyógyírt kereső szándékkal jön el a nyugdíjas, a háziasszony, a munkát kereső kisdiák. Gondosan jegyzi, kik keresték fel, milyen ügyben, s kinek miben sikerült segíteni. Olykor a munkahelyén az SZTK-rendelőintézet orvosi szobájában is megkeresik, ha sürgős, ha halaszthatatlan az ügy. Csaló közi lakásának parányi, praktikusan berendezett fogorvosi rendelőjében avat be közéletisége titkaiba. Mert vállalt hivatása és a választói megbízatásként gyakorolt tanácstagsága mellett ő a városi tanács egészség- ségügyi és szociálpolitikai bizottságának az elnöke. Nem mellesleg csoportvezető főorvos, és az egykori nyíregyházi járás fogorvosainak szakmai, irányítója. Melyek az őt foglalkoztató gondok? Beadványt olvasott az öregek gondjainak megoldásáról. Kérte a szülői ápolási táppénz bevezetését. Kifejtette:’ jó lenne, ha a szociális célokra fordítandó pénzeknek egy gazdája lenne, mert most elaprózódik ez a pénz. Elemzést készített egyik országgyűlési képviselőnk az idős korúak szociális ellátásának társadalmi-gazdasági programjához. Munkatársaival felmérést végzett a fiatalok családi életre nevelésének teendőiről. Ez ügyben járt az ötös számú általánosban, felkereste a Krúdy gimnáziumot. Egyetlen mondatban sűrítette véleményét: „A hátrányos helyzetű gyerekek is békés családi életre vágynak.” Vallja: az iskola csak egyik — bár fontos.— bázisa a családi nevelésnek, de a megoldás kulcsa a család, a szülői magatartás. S e nemes ügy szolgálatában kérdőjelezte meg a túlórázást, a túlmunkákat. „Sokszor a gyermekek kárára történnek, mert igényelnék a több törődést, a családi meghitt beszélgetéseket. S ezek hiányoznak!” Számára természetes az is, hogy segített a frissen érettségizett elhelyezkedésében. Lakáscsere ügyben talpalt öregeken segítve. Boltok nyitva tartásában, ellátásuk javításáért emelt szót a körzet érdekében. Szereti a rendet, a tisztaságot, a virágos, gondozott parkokat. Hálás a Köztér igazgatójának a fákért és a gyöngykavicsért, a lakosoknak, akik ültették a fákat a Kun Béla utcán. Jár a Homok sor kifcövezéséért, az ötös iskola előtti tér rendezéséért. Amikor a nevelési segélyekről kell dönteni, személyesen is kopogtat a családoknál. Miért vállal a közösségért annyit? Szerényen hozzáfűzi: mert ezzel is előbbre lép a városunk. Farkas Kálmán volt szó. Amennyit tudtunk, kicsumáztunk, a többi megpirosodott, semmivé vált. Legalább 20 ezer forint kár ért bennünket. De az uborka se ment jól. Eredetileg háromféle méret átvételére egyeztünk. Mire oda került a sor, nem kellett, csak kétféle nagyság. Ezen is vesztettünk vagy nyolcezer forintot. Ugyanakkor látom azt is: faluhelyen a magamfajta embernek nem lehet szembehelyezkedni az átvevővel, mert akkor holnap hová menjek, kinek adjam el az árumat? Itt alkalmazkodni kell. Tápgondok Lemondtak az állattartásról. Korábban foglalkoztak bikával, sertésekkel. Most csak annyi disznót hizlalnak, amennyit meg is esznek. — Az erős munkát nem bírom — mondja a gazda. — Amire képes vagyok, megcsinálom, de a kertben is jobbára csak irányítok már. Azt végképp nem tudom elvállalni, hogy a bikakötélt megfogjam. — Disznót tartani pedig nem éri meg. Eladásra biztos nem — szól bele a beszélgetésbe Kovácsné. — Gelsén olcsó tápot, korpát, korpapótlót nagyon ritkán kapni. Ezekért át kell járni Nyír- mihálydiba. Általában rossz minőségűek a tápok. Sok jószág meg sem eszi egyiket- másikat. Nem egyszer kétféle zsákból kell összekeverni, hogy elfogadja a disznó. Igaz, az a táp, amit a helyi téesz kever, az elfogadható, az jó. Milyen lesz az adó? Anélkül, hogy megkérdeztem volna, a családfő az új adózásról kezdett beszélni. — Ha jövőre megadóztatnak, leállók erről a paraszti munkáról. De hogy akkor mi lesz, nem tudom. Az biztos, szégyelletemből sem állok oda az elöljárósághoz, hogy adjanak egy kis segélyt. De hogy bajban leszünk, az fix. Eddigi ismereteink szerint azokat az embereket, akik csak kiegészítik az egyébként nagyon alacsony jövedelmüket, nem fogja elérni, megszorítani az új adórendszer — amennyiben a kistermelésből származó árbevételük nem haladja meg a 300 ezer forintot. Kár volna azért az áruért is, amit esetleg nem termelnének meg, és kár volna a nem eléggé kihasznált földekért is. Sztáncs János ívisszHWM Kiegészíteni a jövedelmet Bérek és adóreform
