Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-13 / 163. szám

1987. július 13. Kelet-Magyarország 3 Az olvasó kérdésére Baraksó Erzsébet újságíró válaszol Kulturális témakörben most a színházzal kapcsolatos dol­gokról érdeklődtek a legtöb­ben, ami bizonyára nem vé­letlen és összefügg azzal, hogy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház most nyer­te el „Az évad legjobb társu­lata” címet. — Hogyan történik a díj odaítélése, és mi a rangja a szakmában? — Titkos szavazással dönt eigy színházi szakemberekből álló bizottság az évad telje­sítményének színvonalát mér­legelve. Tavaly a Katona Jó­zsef Színházat találták a leg­jobbnak, de már akkor is közel állt Nyíregyháza a „győzelemhez”. A rangja egé­szen komoly, olyan, mint fo­ciban az NB I-es ranglista élére kerülni. — Igaz-e, hogy 100 ezer forint jár a címmel? Mire lehet felhasználni? — Igaz, ennyit kapott a társulat. Amennyire én tu­dom, még nem döntöttek, mi legyen a pénzzel. A 15-619-es telefonról több kérdés érkezett, például: in- ditanak-e színházi drámai tagozatot Nyíregyházán, il­letve tervezik-e a Nemzeti Színházéhoz hasonló szi- nészképzö stúdió működte­tését? — Klasszikus értelemben vett drámai tagozat indításá­ról eddig nem volt szó, de a közeljövőben szeretnék meg­kezdeni a színház számára színházi díszletezők és jel­meztervezők képzését. Ez a tagozat a zenei és a képző­művészeti mellett a nyíregy­házi művészeti szakközépis­kolában működik majd. Szer­vezése akkor lesz aktuális, ha a megfelelő személyi és tár­gyi feltételek rendelkezésre állnak. Színészutánpótlás cél­jából helyi stúdió működteté­sét egyelőre nem tervezik. Többen érdeklődtek az anyagiakról — ami manap­ság szintén nem véletlen. „Ügy hírlik, egyes színé­szek csillagászati összege­ket keresnek ...” — jelszó­val. — Nyíregyházán a főisko­lát végzett pályakezdő, vagy fiatal színészek fizetése 4 ezer körül van, és a vezető színé­szek közül is kevesen van­nak, akik 10—12 ezer forin­tot kapnak. Ez az alap, amiért személyre szólóan elő­írják a havi előadások szá­mát. Pluszmunkáért ehhez jön a pótlék, az úgynevezett „túli". Meglepő, de így van: a fővárosi színházak nem áll­nak jobban anyagilag, sőt! Bekalkulálják, hogy ott na­gyobb lehetőség van a mel­lékkereset megszerzésére. A nagyobb összegek ebből a mellékesből származnak, de akkor nincs se család, se ün­nep, se éjjel, se nappal. — Mit játszanak a jövő szezonban? — A pontos műsorterv még nem készült el, de az első „félidő” terveiről következő kulturális körképünkben (pénteken) beszámolok. Lengyel Istvánná ifjúság- védelmi szakember azt ne­hezményezi, hogy „elvet­ték” az ifjúságtól a Kert mozit, így a fiatalok az es­ti órákban kocsmákba, vagy az utcára kényszerültek. — A moziüzemi vállalat anyagi meggondolásból nem itt, hanem a Sóstón a KISZ- iskola területén működtet egy 400 személyes szabadtéri mo­zit. Azoknak, akik az utca, a presszó helyett mozit szeret­nének, ezt ajánlják figyel­mükbe. (Rákérdeztem: van buszjárat a városba a későig tartó előadások után is!) — Igaz-e, hogy többen disszidáltak valamelyik mű­vészeti együttesünk nyugati útja alkalmával? — Ezt a pletykát csak az „örmény rádió” stílusában tu­dom kommentálni: igaz, hogy rendszeresen több együtte­sünk járt kint az idén. Igaz az is, hogy az egyik társa­ságból két kalandvágyó fiatal elkóborolt és eltévesztette a visszautazás dátumát, de ők is hazaérkeztek. Viszont ez tavaly történt. A többi stim­mel. Csatlós Józsefné kismama­ként ismerkedett meg a vé­dőnők szép, felelősségteljes munkájával, és szeretne pá­lyát módosítani. Hogyan le­hetne — felnőttként — vé­dőnő? — Elég nehezen. Szükséges a szakképzettség, amit főisko­lán, vagy munka, esetleg gyes, gyed mellett lehet tan­folyamon megszerezni, de ah­hoz előbb minisztériumi en­gedély szükséges. írjon a kö­vetkező címre: Egészségügyi Minisztérium Szakoktatási Osztály 2. főosztály, Budapest 1361 Pf. 1. '— Tölcsér ügyben talán akad vállalkozó egy maszek gyártó személyében, ha az ál­lami nem győzi. Az informá­ciós filmklub vetítéseinek folytatását sokan hiányoljuk, hiszen a „dobozos” filmek nagy vitára ösztönöztek. Ta­lán akad gazdája vagy a mo­ziüzemi vállalatnál, vagy a művelődési házban, esetleg a leendő művészpresszóiban, vagy a művészmoziban, amit a régi pályaudvar épületéből alakítanak át, a tervek sze­rint idén őszelőre. Sdft gyedinek számít a K ' nyíregyházi vasúti ve- zetők kezdeményezé­se: i*—15 éves gyerekeknek tanítják a vasutas szakma alapjait. Ezek a gyerekek pénzt keresnek, szabadjegy- gyel utaznak és munkaviszo­nyuk máris beszámít a nyug­díjba. Majdan, 54 éves ko­rukban 40 éves munkavi­szonyt tudhatnak maguk mö­gött .. . Az egyik osztálynak éppen a napokban ért véget az elméleti felkészítés egyik sorozata, tagjai mostanában, pontosabban augusztus 1-ig gyakorlati foglalkozáson van­nak Nyíregyháza-külsőn, Kis­várdán, Sóstóhegyen és Gö­rögszálláson. Ács Sándor, a körzeti üzemfőnökség személyzeti ügyintézője ezeket mondja: — Többes hasznot akar­tunk elérni, amikor három évvel ezelőtt egy körlevelet fogalmaztunk meg az általá­nos iskoláknak. A pályavá­lasztási intézet, több helyi ta­nács és sok-sok iskola kapta meg a körlevelet, amelyben az állt: alkalmazzuk azokat a 14 éves fiatalokat, akiket nem vettek fel középiskolába, vagy szakmunkásképzőbe. Ezek a fiatalok kevéske fize­tés és több kedvezmény mel­lett megtanulhatnak néhány vasutas szakmát. Ügy gondol­tuk, hogy kezdeményezésünk­kel megoldjuk a létszámgon­dunkat, enyhítünk a foglal­koztatási gondokon és javít­juk jó néhány család anyagi helyzetét. Könyveléséből kiderül, hogy Szívbemarkoló az a tudo­mányos dolgozat, melyet dr. Bencs Tibor, a tiszakerecse- nyi (Tiszakerecseny, Lónya, Mátyus) tsz elnöke írt a Mezőgazdaság és Tudomány című folyóiratban. Jószeré­vel minden beregi szövetke­zetre igazak megállapításai, melyek azt mutatják: egy­szer véget ér az egyéni erő­feszítés, s e sokszorosan hát­rányban lévő tájon nem lesz elég a szívós akarás. Keresni a megoldást A tiszaszalkai tsz elnöke, Kristin Péter nem vitatja a szomszéd igazát, de azt is hozzáteszi: — Ezen a tájon fel kell ismerni, hogy az állatte­nyésztés az az ágazat, mely­től a legtöbbet remélhetjük. Ehhez kell megtermelni a takarmányt, kialakítani az ésszerű tartást, megtalálni a legjobb fajtákat, kihasznál­ni a nagy gyepterületekben rejlő tartalékot. Nem olyan régen Bereg- darócon Ráski György, az ottani tsz párttitkára mond­ta: — Mi a dekonjunktúra időszakában kezdtünk hozzá ahhoz, hogy váltsuk a faj­tát, rekonstruáljuk a szarvas­marhatelepeket. Tudtuk, hogy jönni kell a fellendülésnek. Ma 2530 tehenünk van, jó fajták, nekik meg kell ter­melni a takarmányt, s ez már egy biztos láb lesz, amin állhatunk. Egy kissé távolabbi szom­széd, a Bereg határán Kis- arban gazdálkodó tsz elnöke, Burányi Szilárd, aki szintén egy nyereséges gazdaságot irányít, így summáz: — Te­heneinktől átlagban 4315 li­ter tejet fejünk. Annyi ta­karmányt termelünk, hogy még eladásra is jut. Juhaink is nyereségesek. Most egy 500 férőhelyes telepet újí­tunk fel, nekünk az állattar­tás jelenti a jövőt. — Mintegy harmincmilliós munkára vállalkozunk — így Nagy Zsigmond, a tar- pa-gulacs-tivadari tsz el­nöke —, fel kell újítani a szarvasmarhatelepet. Saját pénzünk ehhez elegendő nincsen. De remélem, a nép­gazdaságot irányítók felis­merik: nekünk a legjobb út a stabilizálódáshoz, ha az állattartást fejlesztjük, így az ebbe fektetett pénz a leg­jobb üzlet. Mintegy évtizeddel ezelőtt Nyíregyházán takarmányter­mesztő és állattenyésztési szakemberek kidolgoztak egy tanulmányt, amely a szatmár-beregi térség gaz­dálkodását lett volna hiva­tott segíteni. Ennek két sar­kalatos pontja volt: magas szintű takarmány-előállítás, s ezen a bázison szarvas- marha és juh tartása. Mind­ez lehetővé tett volna egy élelmiszer-feldolgozó ipart. Reális, ésszerű terv volt, ki tudja miért, ezt lesöpörték. Ma, ez a felismerés a gaz­daságoknál jelentkezik, két­ségtelenül rosszabb közgaz­dasági körülmények között, pénzszegény világban. — Ma mindezt — így Kris­tin Péter — egyedül csinál­ja mindegyik gazdaság. Küzdve, s ugyanakkor az ipari háttér is hiányzik. Mégis, meg kell csinálni az állattenyésztés erősítésére, fejlesztésére kitűzött prog­ramjainkat, mert egy térség sajátosságai eleve meghatá­rozzák, mit lehet és mit nem. Késői felismerés? — Egy korábbi, kényelmes időszaknak kell búcsút mon­dani — ezt a tarpai elnök mondja —, amikor úgy vél­ték, hogy egy-eg.y korszerűt­len műhely, üzemecske meg­oldja a foglalkoztatást is, s az anyagi biztonságot is. Csalóka dolog volt ez. Egy nemzedék esett ki abból a munkából, mely az ősei vé­rében is ott volt. Ma senki nem rohan, hogy állatgondo­zó legyen, nehéz megértetni, hogy ebben a munkában a jövő záloga rejlik. Tény, ál­dozatot követel, de a ha­szon felmérhetetlen lehet. Beregdarócon Ráski György így elmélkedik: — A rossz szabályozók nem élhetnek soká. A népgazdaságnak is fel kellett ismernie, s re­mélhetően ez a felismerés tartós lese, hogy a hátrányos helyzetű területeken nem a pillanatnyi segítséget jelentő pénzadomány, magyarul lyukbetömés jelenti a segít­séget, hanem az, ha a felfu­tó, az ott jövős, a hagyomá­nyokra épülő termelési ága­kat preferálja. — Ehhez — egészíti ki a gondolatmenetet Bárány i Szilárd — az is kell, hogy az állattartást mi nemcsak te­hénben képzeljük el. Látni kell, hogy a juhnak is van, s ha ma talán nem is olyan markánsan látható, de van jövője. Sok tanulság A most megismert kibon­takozási program megfogal­mazása szerint az élelmi­szer-gazdaságnak, a mező- gazdaságnak nagy jövője van, lehetőségeit a piac igé­nyének megfelelően bővíteni kell. Nem ok nélkül re­ménykednek Beregben és Szatmárban abban, hogy ed­digi erőfeszítéseikre rárímel majd a következő évek programja is. — A mai rekonstrukciós tervek, a fajtaváltás, a szak­szerű és hatékony takar­mánytermesztés — mondja Nagy Zsigmond — összessé­gükben egy jó hatásfokú, megfelelő önköltségű terme­lést tennének lehetővé. Mi fáziskésésben vagyunk, en­nek okait né firtassuk, ké­ső. De a szomszédok nem­egy példája mutatja: ehhez kell megnyerni az embere­ket. Kristin Péter a sok, jó szakembert sürgeti, ennek érdekében alapítottak ösz­töndíjat, s köztük közgaz­dászt taníttatnak. Ráski György azt hangsúlyozza, hogy a fiatalokat kell az ügynek megnyerni, ami nem is olyan nehéz, ha tudnak nekik célt mutatni. Baranyi Szilárd a fegyelemről szól, mint ma egyre jelentősebb termelési tényezőről. Nagy Zsigmond stabil, hosszú távra biztonságot je­lentő szabályozókat lát szük­ségesnek. Mondhatnék: ezek, így összességükben szüksége­sek, s talán nem túlzás azt mondani: nemcsak ezen a tájon. Az elképzelésekben, kon­cepciókban vannak különb­ségek, mint ahogy egyik köz­ség sem olyan, mint a má­sik. Tarpán a lakosság fogy. Beregdarócon az elvándor­lás megállt. Tiszaszalkán új érdeklődők is szeretnének a szövetkezetbe lépni. Kisar- ban a biztonság jele: annyi a háztáji tehén, amennyi a lakosság létszáma. Ami kö­zös: a táj, melynek adottsá­ga azonos, nehézsége szintén. Az e tájon gazdálkodókat aligha vádolhatja valaki, hogy összetett kézzel nézik a világot, s valamiféle cso­dában reménykednek. Hosz- szú évek erőfeszítései bizo­nyítják: tudnak nyereséget is termelni, még ha az sze­rényebb is mint másutt. Ed­digi példájuk arra is felhív­ja a figyelmet: megérdem­lik a megkülönböztetett fi­gyelmet, azt a központi tá­mogatást, mely az önerővel együtt nemcsak egy térség boldogulásához járul hozzá, hanem illeszkedik népgaz­daságunk elképzeléseihez is. Bürget Lajos r iy’ svéd mened­zserújság írta meg a közelmúltban egy pályázat történetét. Ebből kiderült — sok más mellett —, hogy az igaz­gatói székre aspiráló sze­mélynek, aki egy sajtgyár vezetését pályázta meg, hosszabb időre, négy évre szóló programot is készí­tenie kellett. Arra vonat­kozóan, mit, hogyan, mi­ért kíván változtatni, mi­lyen elképzelései vannak. Sokan voltak, akik pá­lyáztak, s a lényeg: a meghatározott időre al­kalmazott igazgató, aki négy év alatt 30 százalé­kos felfutást ígért, úgy kapta meg a megbízást, hogy nem teljesítés esetén nem hosszabbítják meg az állást, nem kapja meg a prémiumot. E kis példabeszédet azért kellett előre bocsá­tani, mert sajnos a nálunk szokásos pályázatokból éppen az hiányzik, ami a lényeg. Kérnek azonban életrajzot, erkölcsi bizo­nyítványt, végzettséget igazoló okmányokat, de — és tessék megnézni la­punk oldalain a pályáza­tokat — sehol nem szere­pel olyan feltétel, hogy is­mertesse a pályázó terve­it. elképzeléseit, stratégiai és taktikai ötleteit. Vagy­is éppen a lényeg hiány­zik, az, amiért tulajdon­képpen a pályázat van. Megint úgy vagyunk: for­mailag eleget teszünk egy elvárásnak, van pályázat, csak éppen arra nincsen garancia, hogy valóban a legjobb, legmegfelelőbb nyeri el az állást. Ügy vélem, a most in­duló kibontakozás egyik előfeltétele, hogy a gazda­sági és irányító posztokon a legjobbak álljanak. Mármint azok a legjob­bak, akiknek van elképze­lésük, ötletük, bátorságuk, koncepciójuk. Mindez azonban se életrajzból, se másból nem tetszik ki. Ehhez kell a részletes, a megpályázott helyre vo­natkozó, nem általános­ságban mozgó terv. Híve vagyok a pályáztatásnak, de csak akkor, ha nem formális, nem kistrigulá­zandó kötelem. Követeljen hát a pályáztató, döntsön inkább egy héttel, két héttel később, de akkor jól. A lehető legjobban. Diktálja a feltételt, ehhez szabja meg a bért, ne a nomenklatúra legyen a szent. Ezzel bízvást csök­kenne az előre eldöntött pályázatok száma, s több, valóban megfelelő fiatal kerülne megfelelő helyek­re. __________IV Szakmát kapnak 1984 őszén 23 fiatal jelentke­zeti, de egészségi okok, vagy a teljesen rossz tanulmányi eredmények miatt csak 14-et vettek fel. Egy évvel később az 50 jelentkező közül 31 nyert felvételt. Tavaly a 40 jelentkezőnek éppen a felét vették fel. — A felvett 65 gyerek kö­zül húsz lemorzsolódott. Ök csak később vették észre, hogy hová cseppentek. Alig akarták elhinni, milyen sokat kell tanulni ahhoz, hogy va­laki forgalmista, vagy jegy­vizsgáló legyen, de a kocsi- rendezőnek is el kell sajá­títani egy sor tudnivalót. A fegyelmet komolyan vesszük, nincs lazítás szolgálat köz­ben. Támogatjuk a szorgal­masakat, a jó képességűeket, ők érettségit tehetnek, idővel tisztek lehetnek. A nyíregyházi vasúti veze­tők döntése értelmében a gyerekek két éven át havi ezer forint fizetést kapnak (a „húspénz2el” 1310 forint a járandóságuk), ezt követően beosztják őket hatórás köny- nyű műszakba havi 1900 fo­rintért. Tizennyolc éves ko­ruk előtt még részt vesznek egy intenzív tanfolyamon és nagykorúságuk elérése után rögvest szolgálatba állhat­nak, ha p vizsgákon is meg­feleltek. A tavaly ősztől tanuló, most gyakorlatozó gyerekek közül hatan jöttek be a Gu- szev melletti oktatóterembe. Ahogy az oktatótiszttel belé­pünk ide, mind a hatan vi- gyázzba állnak. Kiderül, hogy a nyíregyházi Király János azért jött ide tanulni, mert az apja is vasutas és őt már tulajdonképpen „megcsapta a mozdony füstje”. Visnyovsz- ki Angéla szintén vasutas­ivadék. Szabó Zita szülői be­folyás nélkül jött. Mondja: nem bánta meg, szeretne érettségizni és reméli, hogy haladhat majd a ranglétrán. A füzesbokori Gerbár Anitát az osztályfőnöke befolyásolta, a nyíregyházi Pazár Zoltán a már említett körlevél nyo­mán próbálkozott itt. ö forgalmista, vagy raktárnok szeretne lenni. A Nagykálló- ból bejáró Pásztói János édesanyja a cipőipari szövet­kezetben több műszakba jár. Tőle tudja, hogy meg lehet szokni az éjszakai szolgála­tot. Majoros János mérnök fő­intéző, oktató: — Némelyik gyerekkel a számtani alapműveleteket és a folyékony olvasást is meg kell tanítanunk. Öt jó tanuló­nak viszont pénzjutalmat ad­tunk. Ez az utolsó ilyen osz­tály, a jövőben csak 17—18 éveseket veszünk fel tanuló­nak. Nábrádi Lajos Két kérdésre a választ af­féle interpellációnak szá­nom, mert valójában nem is tudom, kinek továbbít­sam. Bognár Józsefné kér­dezi: hová lett a 4 szemé­lyes kávéfőzőkhöz a tölcsér, illetve a 15-619-rő! érdeklőd­nek, lesz-e újra informá­ciós filmklub Nyíregyhá­zán? Azon a tájon — Szatmárban és Beregben —, ahol ma is kétszer kell meg­emelni valamit, hogy egyszer mozduljon, a tsz-ek számára is minden évben feladja nagy leckéjét az élet. A központi támogatás mind távolodó remé­nye arra serkent, hogy azt a legjobb megoldást, ami nemcsak a fennmara­dást, de a fejlődést is segíti, megkeressék és 11 MAGUK EREJEBEN BÍZZANAK Pályázat Tehetséggondozás Tuzséron Tisza-parti tárlat Tudósítónk levele nyomán adtunk hírt a közelmúltban a tanárképző főiskola kez­deményezéséről ; a tuzséri Tisza-parton tehetséggondo­zó táborban látták vendégül a képzőművészetek iránt ér­deklődő középiskolásokat. A tábor már bezárta kapuit, a diákok megismerkedtek a kü­lönböző műhelyfogásokkal. S hogy milyen sikerrel? Er­ről a vasárnap délelőtt meg­nyílt kiállításon bárki tudo­mást szerezhet. A „Környe­zetkultúra” tehetséggondozó tábor résztvevőinek legsike­rültebb alkotásait Tuzséron, a Tisza-parti faházban állí­tották ki.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents