Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-09 / 134. szám
1987. június 9. Kelet-Magyarország 3 A megújuló régi megyeszékhely Kallói esztétika NAGYON ROKONSZENVES — mondta Margócsy József, a Hazafias Népfront megyei kömyezetesztétikai (szépészeti) bizottságának legutóbbi ülésén — hogy iNagykálló vezetői a települést faluként emlegetik, de nem szabad megfeledkeznünk arról, mi volt Kálló: megyeszékhely volt, vármegyeházával, és olyan múlttal, történelemmel, amilyenről egyetlen hely sem adhat számot a megyében. Ezzel a gondolattal jellemezhető leginkább. mi foglalkoztatta a legjobban a szépészeti bizottságot a Nagykállóba kihelyezett „terepszemlén”. Több esztendős gyakorlat immár, hogy a környezetesztétikai bizottság tagjai felikerekednek, alaposan tanulmányozzák egy-egy városunk formálódó arculatát, és megismerkedve a helyi lehetőségekkel, hasznos tanácsaikkal igyekeznek segíteni a helyi vezetők törekvéseit. így járták végig a nagyobb településeket. és a tapasztalatok szerint sehol sem volt falra hányt borsó a sok-sok ötlet, amit szobrásztól, erdésztől, muzeológustól, tudós hely- történészektől — és még sorolhatnánk a bizottság tagjainak szakterületét — kaptak. A nagykállói vezetők és a nagyközség nevében Fodor János tanácselnök gondos tervező és építő munkáról számolhatott be. Az általános és részletes rendezési tervek olyan „emberi léptékű” környezetről szólnak, amelyben az ember kellemesen, otthonosan érezheti magát. IGAZ, A RÉGI MEGYEHÁZA előtti „városmag” a benzinkút kitelepítésének eddigi ezer akadálya miatt nem nyújt valami esztétikus látványt. a „belváros” közlekedési rendje összekuszált a sok girbe-gurba utcácska miatt, olyan közhivatal, mint a tanács, megérdemelne figyelemre méltóbb helyet a községben, szívesebben látnánk több zöldet és virágot a káliói utak mentén — mindez igaz, de a mára így kialakult viszonyok okaiért sokfelé kell visszatekintenünk a múltban. Valamikor megyeszékhely volt Kálló, aztán amikor a vállalkozóbb kedvű nyíregyháziak „lecsaptak” a vasútépítés lehetőségére, Kálló megtorpant a fejlődésben. Az új megyeszékhely árnyékában húzódott meg, és ez anyagiakban, szellemiségben, mentalitásban is tapasztalható volt. Ügy tűnik, 1985-ben kimozdult ebből a helyzetéből, és egyre inkább kezd magára találni. Ezt a megújulni vágyó szándékot erősítették meg a népfrontbizottság tagjai, bátrabb kezdeményezőkészséget, a helyi szellemi erők jobb kihasználását és Kálló múltja, hagyatéka méltóbb ápolását javasolva. Apró kis jelekből és milliós nagyságrendű ötletek megvalósításából egyaránt látszik: egyre inkább tudatosul a kállóiakban településük történeti értéke, és mai szé- pítgetésének fontossága. Apró jel: nem adják fel. ha vandál kezek kitörd élik a zsenge fákat, újra és újra ültetik. És egy a nagyobbak közül: Harangod, az 52 hektáros víztározójával és 200 hektáros erdejével, ahol tavaly már 8 külföldi országból táboroztak, és összesen több mint 700 szervezett táborozó fordult meg, nem beszélve a környékbeli turistákról. Eredményes kapcsolat alakult ki a harangodi csűrépitő Mako- vecz Imrével, és most 6 Ma- kovecz-féle ház épül a községben. FELVETŐDIK EGY TELEPÜLÉS ARCULATÁNAK, formálódásának tanulmányozása közben a mai ember praktikus gondolkodása, hiszen ezernyi helye volna a forintnak: kell bölcsődére, óvodára, öregek otthonára, könyvtárra stb., viszont nagy hiba volna, ha bármely olyan helyen, ahol jelentős történelmi értékek találhatók, ez utóbbi gondozása háttérbe szorulna a praktikum javára. Ezt azért hangsúlyozták külön is a bizottsági megbeszélésen, ahol részt vett a körzet országgyűlési képviselője Soltészáé Pádár Ilona is, mert Kálló csak egy van, és Kálló szellemiségének, történeti értékeinek megőrzése nemcsak Nagykálló mai vezetőinek és lakosainak feladata. Hiszen olyan értékeket őriznek itt, mint a régi megyeháza, a Kállay-házak, Jósa András háza, a kállai vár maradványai és a volt főkapitányi ház. További nevezetes személyiségei közül Korányi Frigyesnek van „házimúzeuma", de a mártírhalált halt festő Amos Imrének nincs komoly emléke, és Si- monyi óbesterről, a mészároslegényből lett „napóleoni ezredes-báróról” sem sokat tudunk a volt háza falán elhelyezett táblán kívül. Híres volt valaha Kalló írópapjairól, illetve kovácsairól, és még sorolhatnánk a feltárásra, összegyűjtésre és feldolgozásra alkalmas történelmi 7,ereklyéket”. Remélhetőleg a jövőben jobban kiterjed ezekre a figyelem és a helyi értelmiség .és a diákság jelentősebben járul hozzá a káliói hagyaték ápolásához és közkinccsé tételéhez. Hasznosan segíthetik „messziről” is ezt a tevékenységet a tavaly megalakult káliói baráti kör tagjai, akikben a kállóiak lelkes lokálpatriótákra találhatnak. Anélkül, hogy egy felállítandó szobor jelentőségét eltúloznánk. mégis szemlélet- váltás, fordulat várható a leendő Kállai kettős-szobortól. A kétalakos táncospár a helyi hagyományokat idézi majd nap mint nap az utca járókelője számára, óhatatlanul is sugallva, hogy ennek a helynek története, történelmi hangulata van. IDEJE VOLNA EZÉRT FONTOLÓRA VENNI egy olyan helytörténeti gyűjtemény kialakítását, amelyben minden fontos megtalálható, ami a településhez tartozik. Ehhez azonban az szükséges, hogy törekvéseikhez nagyobb megyei és központi figyelmet és segítséget kapjanak, hiszen Kálló nemcsak a kállai- aké, hanem Szabolcs-Szatmár megyéé és az országé is. Baraksó Erzsébet ESZTERGAKÉSEK KISLÉTÁRÓL. Közel három évvel ezelőtt kezdték meg a különböző méretű, importot kiváltó esztergakések gyártását a máriapúcsi Rákóczi Termelőszövetkezet kislétaí lakatosüzemében. A Csepel Szerszámgépgyárral együttműködve az idén húszmillió forint értékű esztergakés gyártását tervezik. Újdonságnak számít, hogy ebben az évben közvetlen megrendelésekre is gyártanak a keresett termékből, a vidiabetétcs esztergakésekből. Képeinken: az eszterga- késgyártó célgépen műszakonként 1—600 darab kést készít Rácz László: és esztergakések többféle méretben. Korszerűbb és kényelmesebb... Befejezéséhez közeledik a nagymértékű rekonstrukció a nyírbátori Auróra Cipőgyárban, ahol a 185 milliós beruházás eredményeként jelentősen javulnak majd az élet- és munkakörülmények. Közel négyezer négyzetméterrel nő a termelői csarnokok alapterülete, amelyek nemcsak tágasabbak, jóval korszerűbbek is lesznek az eddigieknél. A korábbi műhelyeket raktárként hasznosítják tovább, így nem lesz szükség ezentúl a külső telepekre. A szociális blokk átadására még ebben a hónapban sor kerül. A kétemeletes épületben kap helyet a 400 adagos konyha, orvosi rendelő, öltöző, ebédlő és büfé is. Augusztus végére átadják az új tanműhelyt, így szeptemberben már a korábbinál lényegesen jobb körülmények között folyik majd az ipari tanulók, szakközépiskolások oktatása. Számuk is rövidesen növekszik, mert a városban megépülő szakmunkás- képző intézet átadása után újabb osztályokkal bővül a cipőipari szakmunkástanulók száma. A cipőgyári beruházást még gyáregységként kezdte a nyírbátori Auróra. A munkát leányvállalatként folytatták tovább, s befejezését immár önálló gyárként végezhetik. A teljes befejezés után ötszáz fővel nő a foglalkoztatottak száma, s ötszázezerrel több cipő jut el Nyírbátorból a kül- és belföldi piacokra. K. É. Nyereség kanálból Fehérgyarmaton Vizet — valutáért? Nappal eljárod, éjszaka nem látod, a szépséget nem eszik kanállal — mondták a régi öregek, ha házasság céljából hozzá akarták erőltetni az egyik félt a másikhoz, aki rendszerint csúnya volt, de gazdag. A szépség tényleg nem kanalazható, ellenben nyereség szerezhető kanállal, kanálból is. Erre példa a Fehérgyarmati Tálaló-, Evőeszközgyártó és Fémtömegcikkipari Kisszövetkezet, a FETEFÉM. Igaz, itt válni kellett ahhoz, hogy egyenesbe jöjjenek a dolgok. A budapesti MEKOFÉM 100 millió forintot jóval meghaladó beruházásba kezdett néhány évvel ezelőtt Fehér- gyarmaton. Az üzem — népszerű nevén a kanálgyár — fel is épült. Korszerű nyugatnémet gépekkel be is rendezték. Ennek ellenére nem termelt, csak veszteséget. Elszakadás 1985" végére világossá vált. hogy a kialakult állapotok a továbbiakban tarthatatlanok. Az emberek nevetségesen keveset kerestek, a MEKOFÉM központja pedig nem egy jelét adta annak, hogy számára nyűg a fehérgyarmati egység. Szó esett a felszámolásról is, annak ellenére, hogy az üzemalapítást kiváltó ok továbbra sem szűnt meg. Vagyis a rozsdamentes acélból készített evőeszközöket továbbra is keresték a vásárlók. Így ezeknek jó részét importálni kellett, mégpedig konvertibilis valutáért. Ne kutassuk most, miért termelt veszteséget a kanálgyár. Nézzük, mi történt tavaly! — A múlt év második fél évétől lettem itt vezető. Tulajdonképpen ekkortól számítható a leszakadásunk a MEKOFÉM-ről, bár számvitelileg már 1986 januártól önálló kisszövetkezet vagyunk, FETEFÉM néven — mondja Virágh Ferenc elnök. Elég csúnya örökség maradt a kisszövetkezetre. Negyvenhét millió forint adósság, valamint 11 millió forint veszteség, amit 1986 első fél évében „hoztak össze”. Ezenfelül számolni kellett egy leromlott piaccal. Ezek után nem kis bátorságra vall elvállalni az első számú vezetői posztot. Mézesmadzag — Volt mézesmadzag is — meséli az elnök —, mégpedig hogy elengedik a 11 milliós veszteséget. Ez ígéret maradt. Örömmel jelenthetem viszont, hogy decemberre az örökölt veszteség nagyobb részét kiPiros gombos fiúk jj$ézfogásaikban, ölélé- aL seikben férfias gyen- * geség, ajkukon boldog üdvözlő szavak, szemükben a meghatottság lángkegyei a viszontlátás percének és az iskolának, melyet negyven éve elhagytak. Életük darabka történelem — az új Magyarország. Ok voltak a nagyot álmodok és sokat csalódok, az elbu- kók és a győztesek — a fényes szelek nemzedéke. Ha nem is forgatták meg egyik napról a másikra a világot, sokat fordítottak rajta ... A jeles alkalmakat megsárgult fényképek és fakuló emlékek őrzik. „Mesélj, mi történt veled azóta..." De vajon hol kell kezdeni és befejezni a választ? Engedelmeskedni kell a hangnak: „Fiúk, fénykép!” Es a „fiúk” sorba állnak, mint régen annyiszor a Szabolcs utcai földszintes iskola udvarán a platánfa alatt. Amikor még nem volt olyan diákja a nyíregyházi Széchenyi István Kereskedelmi Középiskolának, aki ne bankigazgató akart volna lenni. Közülük csak egynek sikerült. Kattan a gép 27 őszülő halántékú hajdani osztálytárs egy pillanatáról. ötvenen voltak. Voltak, mert hátuknak már örök a múlt idő. De akik csak távol vannak, azokról mindről tudnak, mikor nevükhöz ér az osztályfőnök, a 79 éves Józsa Gábor tanár úr. Sorra szólít mindenkit: számoljon be az életéről. ' És beszámolnak — ki elszorult torokkal, ki humorral, ki keserűen. Elmondják, hogy már nyugdíjasok, hogy épp most készülnek a pihenésre, hogy egészségesek, hogy sok mindentől óvja őket az orvos, hogy megözvegyültek, hogy újra nősültek, hogy már a gyerekeik is családosok, hogy unokáik vannak — hogy élnek... Mi lett belőlük? Újságíró, közgazdász, pedagógus, katona, muzeológus, rendőr, vendéglátós, könyvtáros, könyvelő, opálkereskedő — kit hová szólított a sorsa. Jöttek Budapestről, Szegedről, Debrecenből, a Dunántúlról, még Ausztráliából is. Ilyen nagy lenne a múlt hatalma? Az innen elsza- kadtakat hívja a Nyírség, szól hozzájuk a táj, a találkozások az érzelmeket gazdagítják. Erről is szól egyikük köszöntő beszédében. És igazán nem a piros gombos öregfiúknak kijáró kényszerű udvariassággal. Ö, azok a piros gombok! Az osztály története ez. Nem csupán jó hecc, ha egy maturáló osztály piros gombra cseréli kabátján a ' zöldet. Ma az lenne — akkor politika volt. Kivált, hogy egy titokban már kommunista diák, Varga László, szervezte az egészet. Minden ilyen közös tettet hűen őriz az emlékezet, akár a régi beceneveket — Boci, Csiga, Homály, Sziszt ... Vannak „titkok”, melyekről csak most lebben fel a fátyol: a közgazdaság-tudomány kandidátusa — dr. Szilágyi Zoltán — verseket ír. Erre az érettségi találkozóra rímes elmesélő költeményt hozott a közös múltról — 34 versszakot 44 évről. A szavaló poéta hangjában derű, ám szájából mint sziklák, úgy zuhannak nehéz mondatok. mmi is lehetne fontosabb IwM egy leköszönő nem- *wm zedék számára, mint az, hogy megfeleltek-e a küldetésnek? Emberek lettek, s maradtak-e 40 olyan éven át, amely jellempróbáló küzdelmekkel szolgált? Hogy most emelt fővel egymás szemében kereshetik az elszállt időt, az az igen bizonyossága. Ha bankigazgató nem is lett mindenki, jobbra vágyó, jövőért dolgozó ember igen. Czine Gáspár gazdálkodtuk, úgy, hogy ezt az évet már 4 millió forintnál is kevesebb mínusszal kezdhette a 140 emberből álló kollektíva. Sőt, mára már át- menitünk nyereségesbe. Hogy sínre kerültek a fehérgyarmatiak, abban több tényező is szerepet játszott. Mindenekelőtt a korábbiaknál sokkal inkább megkövetelt munkafegyelem. Egy év alatt — italozás, illetve igazolatlan hiányzás miatt — tíz embernek felmondtak, további húsz önként távozott. Azok maradtak, akik tudnak és akarnak dolgozni. Felvétel nem nagyon volt. — Most többet lehet keresni, mint a MEKOFÉM-nél. Ez a lényeg — foglalta össze többek véleményét Papp Attila géplakatos. — Azelőtt 3600 forint jött ki havonta, most meg 5 ezer forint felett viszek haza. Kállai Sándorné és Balogh Istvánná betanított munkások elmagyarázták, hogy bár ők teljesítményben dolgoznak, de ha a pénzüket magukban visszaszámolják, a régi gyakorlatnak megfelelően órabérre, akkor 30 forint jön ki óránként, a korábbi tíz egynéhány forinttal szemben. A partner engedett A kis cég évi jövedelemszínvonala a kezdeti 41 ezer forintról 60—65 ezer forintra emelkedett. A béreknek ilyen fokú rendezéséhez természetesen hozzásegített az a kedvező szabályozórendszer, amely a kisszövetkezetekhez mint speciális gazdálkodó egységekhez kapcsolódik. Minthogy a kések, villák gyártásához jobbára csak nyugatnémet alap- és segédanyagokat használnak, igen fájdalmasan érinti a szövetkezetét minden forintleértékelés. Megdrágítja számukra a nyugatról való beszerzést Hogy fennakadás mégsincs, az annak is köszönhető: sikerült olyan kinti partnert találni, aki hajlandó volt a szizálkorong és polirpaszta — mint elengedhetetlen segédanyagok — áraiból 10—15 százalékot engedni. — Egyébként a polirpaszta, ami nem más, mint egy fényesítő anyag, 70 százaléka víz — tájékoztat Virágh Ferenc. — Sajnálok a vízért valutával fizetni. Ügy hogy most tárgyalásban vagyunk a németekkel. Jó volna, ha ők ideadnák a pasztagyártó gépet és az alapanyagot, mi pedig adnánk a munkaerőt, meg a vizet. Sztancs János
