Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-09 / 134. szám
2 Kelet-Magyarország 1987. június 9. „Csálsztonruha", Hummel-dzseki, irhabunda Á Meteornál már ősz van Angol szabású kiskosztümöt mutat be a manöken a Meteor őszi kollekciójából a kereskedőknek. (Farkas Zoltán felvétele) Több tej, nagyobb választék Diós, mogyorós, kakaós Sajtgyár Rakamazon, jégkrém a depóban Irhabunda és Lee-Cooper nadrág, ballondzseki és elegáns kiskosztüm — íme néhány modell arról a divatbemutatóról, melyet június 2- án és 3-án tartottak a Meteor Kereskedelmi Vállalat nyíregyházi raktárházában. A kétnapos rendezvényen már az ősz és a tél újdonságaival ismerkedhettek meg a kereskedelem szakemberei. Szabolcs-Szatmár- ból és megyén kívülről mintegy százan vettek részt az elővásárlással egybekötött bemutatón. A szokottnál is sikeresebben kezdődött meg a felkészülés az év második felére. Ritka eset, hogy már ilyenkor, nyár elején több millió forintos árukészlet legyen raktárban a következő szezonra. Biztató, hogy számos olyan modell is érkezett, melyekből tavaly kevesebb volt a szükségesnél. Ilyen az irhabunda — amely rövid és hosszú változatban egyaránt kapható — vagy a téliesített sertésvelúr kabát. Bőséges lesz a választék a Meteor monopolcikkéből: a Hummel-dzsekiből és -kabátból. Osztrák importból vásárolt zsugorított ballonanyagból gyártják Hajdúböszörményben a Hummel-ter- mékeket, melyek a legkedveltebb divatszínekben kerülnek majd a boltok pultjaira. Fiataloknak továbbra is sláger a kulikabát, mely színes, kockás alapanyagokból, rakott ujjal, hosszított fazonban készül. Ugyancsak a fiatalok örülhetnek a Május 1. Ruhagyár újdonságainak, a hétnyolcados — vagyis térden felül érő — műszőrme bundáknak. Gazdag a választék öltönyökből, hölgyek részére pedig kosztümökből. A hagyományos, angolos fazonú kétrészesek mellett hódítanak a csípőnél visszabuggyanó, úgynevezett „csálsztonruhák”: egy- és kétrészes változatban. A Meteor szállítói közül a Siimontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat a kényesebb ízlésű vásárlók örömére nemes szőrmékkel: így például farkas- és g id abun- dákkal is jelentkezett a piacon. Az őszi, téli kollekció fele már a raktárban van. Nagy érdeklődéssel szemlélték a bemutatót a kereskedők, akik több millió forintért rendeltek is ruházati cikkeket a raktárházból. A szerződések alapján már megkezdték a kiszállításokat a nyíregyházi lerakatból. (házi) Túl a tejnapon, már szinte el is felejtettük azt az információt, miszerint örvendetesen. növekszik Magyarországon a tejtermékfogyasztás. Egy-egy állampolgár ma már 195 kilogramm tejterméket fogyaszt. Ami Szabolcs-Szat- már megyét illeti 15 kilogrammal vagyunk lemaradva. Pedig a megye tejtermelését ismerve (136 millió litert gyűjt be évente a tejipar) tejtermékfogyasztásban elsők is lehetnénk. Az emberek szeretik a tejet, a tejtermékeket, ezen belül is a sajtféleségeket. Egy dolog azonban a fogyasztói igény és más kérdés ennek maradéktalan kielégítése. Technikai okokból az ipar éveken keresztül nem tudott itt kínálati piacot teremteni. Budapesti vagy dunántúli mércével mérve sem a választék, sem pedig a meny- nyiség nem volt megfelelő ahhoz, hogy a napi szükségleteken túl, nagyobb,, vagy extra igényeket is kielégítsen. Növeli és kínálja Ha nem lett volna gond, nincs szükség olyan szerződésre, amelyet a megyei tanács kereskedelmi osztálya, a MÉSZÖV és a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat kötött. A megállapodás lényege, hogy a tejipar megteremti a ami a fogyasztók előnyére van. az a hétnapos szavatosság és hűtőszekrény nélkül tartható. A kereskedőknek sem kell attól tartaniuk, hogy záráskor nyakukon marad az áru. hiszen a féltartós tej másnap is friss. Nyitástól zárásig tehát mindig van tej a boltokban. Százféle sajt Akik a sajtféléket kedvelik (sokan vannak), azok számára jelent jó hírt, hogy hamarosan bekövetkezik a korábbi ellátáshoz viszonyított bőség. Már befejezéséhez közelít az a raktárbövítés, amely lehetővé teszi a nagyobb készletezést túróból, sajtból és jégkrémből. Ha lesz raktár, lesz mindenféle sajt is. A vállalat szakemberei szerint legalább százféle sajtot tárolnak majd és szállítják ki naponta az üzletekbe. Választékbővítést ígér a tejipar együttműködése a- rakamazi Tiszatej üzemmel. Rakamazon Trappista sajtgyár épül, ami jövőre már termel. Elkészült a tanulmányterve egy, a szatmári térségben társulással épülő tejüzemnek is, ahol szintén sajtgyártásra szakosodnak majd.-------------------------------------------\ Szerelem 4 két öreg még akkor telepedett le a karcsú nyár alatti padra, mikor magasan az ég kékjében úszott a tündöklő tűzgömb. Azóta nem hagyta el hang ajkukat, némán csodálják a park játékos árnyait, a sötét érkezését. Percenként összenéznek. megmártóznak• egymás tekintetében, és sugárzó boldogsággal ösz- szefonják kezüket, mint két együtt járó gimnazista. Van a viselkedésükben valami megható, gyönyö- I rü, ám öregektől szokat- | lan. Meg is ütköznek rajtuk I sokan: némelyek sanda pillantást küldenek feléjük. mások tapintatlanul megbámulják őket, s akadnak, akik félhangos megjegyzést tesznek rájuk. Okét mindez nem zavarja — szemlátomást csak a pillanat hangulatát engedik közel magukhoz. A velük szemközti pádhoz f iatal társaság érkezik — rajcsuros. nagy hangú kamaszok. Előbb egymást ugratják, majd felfedezik a két öreget, összesúgnak, kuncognak, nagy szemeket meresztenek a „furcsa” párra. Azok csak jó néhány perc múltán veszik észre, miért a kamaszcsodálkozás. Nem bántja őket, bölcs mosollyal nyugtázzák. Aztán nehézkesen felállnak és fáradtan, de szinte tüntetőén, kéz a kézben ellépdelnek a si- hederek előtt. Tiszteletteljes csend, és zavarodott, értetlen tekintetek követik őket... (czine) ^ ___________________J Számottevő nyereség Üdítő, sör Olvasóink kérdezték tej- és tejterméktermelés nagyabb igényeket is kielégítő hátterét, a kereskedelem viszont áruházaiban, boltjaiTársadalombiztosítási ellátás ban növeli és kínálja a választékot. Az elhatározás teljesítése elsősorban pénzkérdés. Ezt a tejipar előteremtette, ennek megfelelően idén a felmondás hónapjaiban Az utóbbi hónapokban több forrásból is tájékozódhattunk a meghosszabbított felmondási időről és az elhelyezkedési támogatásról. így feltehetően többek számára is ismeretes, hogy ha felszámolási eljárás kezdődik a vállalatnál, szövetkezetnél, akkor a dolgozók felmondási idejét legfeljebb hat hónappal meg lehet hosszabbítani. Ha ez idő alatt az illetékes munkaerő-közvetítő szervezet nem tud megfelelő munkahelyet felajánlani, az esetben a dolgozó számára — ugyancsak legfeljebb hat hónapig — elhelyezkedési támogatást folyósítanak. Amennyiben egy munkahelyen egyidejűleg legalább tíz dolgozó munkaviszonyának megszüntetése válik szükségessé, a munkáltató annak a dolgozónak, akinek szervezett elhelyezéséről nem tud gondoskodni, a felmondási idejét — a megyei tanács munkaügyi szakigazgatási szervének előzetes hozzájárulásával — köteles legfeljebb hat hónapra meghosz- szabbítani. Erre az időre a dolgozót a munkavégzés alól mentesítik. A felmondási idő letelte után — szintén legfeljebb hat hónapra — ilyen esetben is folyósítható az elhelyezkedési támogatás. Azt viszont feltehetően kevesebben tudják, hogy a meghosszabbított felmondási időre átlagkereset jár. Az elhelyezkedési támogatás ösz- szege az első három hónapban az átlagkereset 75, a második három hónapban pedig 60 százaléka. A társadalombiztosítási ellátásokról a Szabolcs-Szat- már megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetőjétől, Oláh Sándornétól kértünk felvilágosítást. — Először is azt kell tudni, hogy mind a meghosszabbított felmondási idő, mind pedig az elhelyezkedési támogatás folyósításának ideje munkaviszonyban töltött időnek számít, tehát a nyugdíjra jogosító szolgálati időnél is figyelembe kell venni. Táppénz, továbbá terhességigyermekágyi segély, gyermekgondozási díj viszont ebben az időszakban nem jár, hiszen akkor egy időben két ellátásban is részesülne a dolgozó. — Mi történik akkor, ha valaki ez idő alatt szül? — Ugyanaz, mintha munkaviszonyban állna, tehát a felmondási idő, illetve az elhelyezkedési támogatás lejárta után jogosult lesz az anyasággal kapcsolatos ellátásokra. Táppénz akkor illeti meg a dolgozót, ha az elhelyezkedési támogatás lejártát követő 15 napon belül válik keresőképtelenné. Családi pótlék szintén jár mind a felmondási időre, mind pedig az elhelyezkedési támogatás folyósításának idejére (arra a naptári hónapra, amelyben az elhelyezkedési támogatást legalább 21 napra folyósították). A felmondási időre kapott átlagkereset után az általános szabályok szerint vonják le a nyugdíjjárulékot. Az elhelyezkedési támogatás után nem kell nyugdíjjárulékot fizetni, ezért annak összegét a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset megállapításánál sem lehet figyelembe venni. A dolgozó a felmondási idő alatt, valamint az elhelyezkedési támogatás folyósításának időszakában elhelyezkedése érdekében köteles együttműködni a területileg illetékes munkaerő-közvetítő szervezettel, tehát értesítésüket követően fel kell keresnie a felajánlott munkahelyeket. (gönczi) közel 86 millió forintos fejlesztéssel bővítik és korszerűsítik a termelést. Ami már megvalósult és a közeljövőben teljesül az nem kevés. Megyeszerte árulják és fogyasztják például a féltartós tejet. Az a tej, amely május 1-től napi 15 ezer liter mennyiségben kerül a szabolcsi üzletekbe Debrecenben készül, de a gyártás közös vállalkozásban a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat közreműködésével indult. A féltartós tej hamar népszerű lett és ezen nem csodálkozhatunk. A csomagolás esztétikus, az íz kitűnő és A tárgyalóteremből A szomszédok tetten érték Samók Béla 30 éves, náb- rádi lakos két rendbeli lopás vétsége miatt állt a bíróság előtt az elmúlt év októberében. Ekkor öthónapi szabadságvesztésre ítélték, melyet 1 évre felfüggesztettek. Az ítélet nem szegte kedvét, alig telt el egy hónap és Samók egy nyíregyházi lakásba mászott be a törött üvegű ablakon keresztül. A lakásban talált kalapács segítségével lefeszítette a kamra ajtajáról a zsanérokat és onnan 20 méter horganyzott kerítésdrótot lopott el 1000 forint értékben. A drótot másnap 200 forintért eladta. Pár nap múlva az esti órákban ismét visszatért a lakásba, ugyancsak az ablakon keresztül. Ez alkalommal kétezer forint értékű PVC-szőnyeggel próbált kimászni az ablakon, mikor a szomszédok tetten érték. A bíróság Samók Bélát 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte és elrendelte korábbi felfüggesztett büntetésének végréhajtását, valamint kötelezte az okozott kár megfizetésére is. Az ítélet jogerős. m. f. Új ízek A szabolcsi tejipari vállalat mátészalkai üzemében évente 90 millió Túró Rudi készül, június elsejével ennél a terméknél három új ízzel (diós, mogyorós, kakaós) bővítették a választékot. A nyíregyházi raktárbővítés hatásaként arra is lehetőség nyílik, hogy a megye teljes egészét ellássák jégkrémmel. A vállalat hűtödepókat vásárol és a különböző ízű jégkrémeket Nádudvarról, Veszprémből hozzák majd. Erre a második fél évtől kerül sor. A tej- és tejtermékfogyasztás kínálati piacáért sokat tesz a vállalat, de nem járna sikerrel az erőfeszítései, ha a tejtermelést, a tehéntartást nem ösztönözné. Szabolcsban nem csökkent a tejtermelés, és ez annak is betudható, hogy a vállalat a kis- és nagyüzemeket a tehéntartásban különböző módokon segíti. a meleg napokra Százhúsz-százharminc ezer üveg Borsodi sört palackoznak naponta két műszakban a nyíregyházi Ságvári Tsz gesztorsága alatt működő Keletsör GT üzemében. Május végéig azonban némi lemaradás tapasztalható aiz értékesítésben a termeléshez viszonyítva. A GT vezetése szerint a kereslet lanyhulása a megszokottnál hidegebb időjárásra, valamint az áremelkedésekre vezethető vissza. A lemaradást nyújtott műszakok szervezésével szeretnék megszüntetni. A kilenc- órás munkanapok egyébként nyáron — azaz a sörszezon ideje alatt — folyamatossá válnak. A palackozás, illetve emellett többféle sör és üdítő forgalmazása nem lehet rossz üzlet, hiszen a GT tavaly közel 10 millió forintos nyereséget ért el. A MAGYAR AUTÓKLUB MŰSZAKI ÁLLOMÁSA a múlt év végén nyitotta meg kapuit legfiatalabb városunkban, Ti- szavasvári ban. A jól felszerelt üzemben júliustól bevezetik a személygépkocsik műszaki visgáztatását is. Képünk Orosz Nándorról készült, gyújtásbeállítás közben, (elek)