Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-08 / 133. szám
8 Kelet-Magyarország 1987. június 8. Labdarúgó NB I Bajaok: MIK-VM Az első osztály utolsó előtti fordulóját vívták a csapatok, öt találkozót szombaton, hármat vasárnap játszottak. A Bp. Honvéd öt gólt lőtt a Videoton kapujába. a Tatabánya kikapott a Fáy utcában, bár ez sem veszélyezteti a Bányász dobogós helyezését. A vasárnapi rangadót a televízió nézői is láthatták a Hungária úti pályáról. Eredmények : Ferencváros—Siófok 3:2, Üllői út, 15 ezer néző, v.: Szilágyi ’S. Megérdemelten nyert a Ferencváros egy olyan mérkőzésen, amelyen gólokat láthatott a közönség, A Fradiban játszó Bús Iván — jó játékáért — 6-os osztályzatot kapott. Gól: Dzurják, Pölöskei, Fischer, ill. Lakatos, Csalos. Vasas—Tatabánya 3:2, Fáy utca, 3 ezer néző, v.: Szabó B. Küzdelmes, változatos mérkőzésen a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. Gól: Szabadi, Bodnár, Gubuez, ill. Vincze I. (2). Bp. Honvéd—Videoton 5:0, Kispest, 3 ezer néző, v.: Roxin. Az alárendelt szerepet játszó Videoton csak árnyéka régi önmagának. A Honvéd tetszés szerint lőtte góljait. Gól: Détárl 2, (egyet ll-esből), Lippai, Bodo- nyi, Kovács. Dunaújváros—Eger 0:0, Dunaújváros, 3 ezer néző, v.: Bognár. A közönség NB I-es belépőjegyet váltott, a játék viszont alig érte el az NB II színvonalát. A néhány kialakult helyzetet a Kohász hagyta ki. Haladás—Debrecen 0:0, Szombathely, 7 ezer néző, v.: Kőrös. Helyenként egy kapura játszott a Haladás, mégsem tudott győzni. „Nagy csalódást okozott ezen a mérkőzésen a csapat!" — mondta a végén a hazaiak edzője. MTK-VM—Ü. Dózsa 0:0, Hungária körút, 10 ezer néző. v.: pksztajn (lengyel). Az újpesti csapat több helyzetet hagyott ki, közelebb állt a győzelemhez. A döntetlen a kék-fehérek bajnoki címét jelentette. Zalaegerszeg—Békéscsaba 1:0, Rába ETO—Pécs 4:1. Nyíregyháza, városi stadion, 3 ezer néző, v.: Lója L. (Horváth Gy., Bogyó). Nyíregyházi VSSC: Rabcsák — Szobonya, Boda, Szikszai, Acs — Gere, Drobni, Buzsik — Váczi, Tóth E., Csehi. Edző: Tóth János. Komlói Bányász: Menyhárt — Klonfár, Vukniann, Gallai, Miklós — Katona, Takács, Zrínyi — Stemler, Réfi, Varga. Edző: Rónai István. Csere: Klonfár helyett Hüber a 40., Vukmann helyett dr. Papp az 58., Csehi helyett Huszák a 66., Ács helyett Cséke a 68. percben. Gólszerző: Tóth E. (ll-esből) a 10., Réfi a 17., Tóth E. (ll-esből) a 20., Csehi a 29., Takács a 67., Gere a 82., Katona a 88. percben. Sárga lap: Varga a 31., Buzsik a 33., Stemler a 48., Váczi az 53., Tóth E. a 74. percben. Kiállítva: Tóth E. a 78., Miklós a 85. percben. Szögletarány: 7:5 (5:3) a Nyíregyháza javára. 10. perc: Jobb oldali hazai támadás során Gere—Váczi volt a labda útja, a szélső jól iveit középre, a beadás átszállt Menyhárt kapus feje fölött, amikor az ötösön Vukmann kézzel ütött a labdába. Vitathatatlan tizenegyes. A büntetőt Tóth E. nagy erővel lőtte a kapu jobb oldalába. 1:0. 17. perc: Réfi ellenállhatatlanul tört a nyíregyházi 16-oson belülre, előbb kicselezte Szobo- nyát, majd a balösszekötő helyéről 12 méterről fél fordulattal éles lövést küldött Kacsák kapujába. 1:1. 20. perc: Gere indításával Váczi ugrott ki a komlói védők gyűrűjéből, amikor a kaputól 13 méterre Gallai letérítette a csatárt.-Az eset közelében lévő Lója megítélte a nyilvánvaló büntetőt, amelyet ezúttal is Tóth E. lőtt a kapu jobb oldalán a léc alá. 2:1. 29. perc: A jobb oldalon vezetett támadást a Nyíregyháza, Drobni elhúzott Klonfár mellett, pontos beadását Csehi 6 méterről könnyen fejelte a komlói kapu jobb oldalába. 3:1. 67. perc: Szépített a komlói csapat. Stemler jól nyesett középre egy labdát, kavarodás támadt a hazai kapu előterében, végül a szemfüles Takács közelről a hálóba kotorta a labdát. 3:2. 78. perc: Tóth E. a hazai térfél közepén elbuktatta Katonát, s mivel már volt egy sárga lapja, Lója kiállította a nyíregyházi középpályást. 82. perc: Váczi és Gere vezetett támadást a komlói kapura, az utóbbi kilépett a védők közül, először a kifutó Menyhárt kapust találta el, másodszorra 5 méterről az üres kapuba továbbított. 4:2. 85. perc: Gere a vendégek alapvonaláig cselezte magát, amikor Miklós beérte és csúnyán felrúgta a nyirségi középpályást. A komlói védő nem úszta meg piros kártya nélkül. 88. perc: Takács szép labdát tálalt a nyíregyházi ötösre, Katona a túlsó oldalról a jobb felső sarokba lőtte a harmadik komlói gólt. 4:3. A Nyíregyháza nagy lendülettel kezdett, valósággal szétzilálta a vendégvédelmet, a nézők azt számolgatták, hogy hány gólt tud majd lőni csapatuk. A gyors hazai akciók rendre hibázásra késztették a Bányászt, különösen az apró termetű nyírségi csatárok okoztak zavart Menyhárt kapujánál. Fél óra elteltével alábbhagyott a lendület, ekkor már a vendégek is veszélyeztettek, de nem sikerült a hálóba találüüfaiifl labda helyet! olykora „baba” is... I Nyíregyháza—Komló 4:3 Egy a nyíregyházi gólok közül. (Fotó: Farkas Z. felvétele)' nduk. Szünet után rövid ideig még az NYVSSC kezében volt a kezdeményezés, majd a vendégek vették át az irányítást. A félidő derekától eldurvult a játék, ebben a vendégek jártak az élen. Még esett egy-egy gól mindkét oldalon, majd a hajrában ismét a Komló volt eredményes. Lója játékvezető igyekezett megfogni az indulatokat, kétszer nyúlt a. piros kártyás büntetéshez. A látottak alapján a hazai győzelem megérdemelt a jó iramú mérkőzésen. Jók: Szikszai, Drobni, Gere, Váczi, ill. Menyhárt, Gallai, Réfi, Varga. Tóth János: Minden előfordult ezen a vasárnap délutánon, ami a játékhoz tartozik. Sajnálom, hogy az ellenfél hibájából elfajult a mérkőzés. Ügy hiszem, hogy a fél csapatnak a kórházba kell mennie. Rónai István: Csapatomat nem érheti szemrehányás a vereség miatt, amely nemcsak rajtunk múlott. . . Kovács György Az NB II további eredményei: Csepel—Metripond 3:1, j Keszthely—Kaposvár 2:1, Diósgyőr—Veszprém 2d), Bp. Volán —Vác 1:1, Baja—Budafok 0:1, > Szekszárd—Ózd 2:0, Szarvas— Salgótarján 1:1, Szeged—Ganz- MAVAG 3:0, Szolnok—Nagykanizsa 1:1. Az NB II állása: 1. Kaposvár 34 18 10 6 42-30 46 2. Vác 34 17 9 8 46-32 43 3. Bp. Volán 34 18 6 10 59-42 42 4. Csepel 34 16 10 8 45-29 42 5. Ny .-háza 34 16 9 9 54-44 41 6. Komló 34 16 4 14 54-46 36 7. Szeged 34 13 9 12 54-44 35 8. Veszpr. 34 13 9 12 38-39 35 9. Metripond 34 13 8 13 46-34 34 10. Szolnok 34 11 11 12 35-35 33 11. S.-tarján 34 9 14 11 29-36 32 12. Szekszárd 34 12 8 14 48-53 32 13. Ganz-M. 34 11 10 13 37-42 32 14. D.-győr 34 8 15 11 37-48 31 15. Keszthely 34 9 11 14 30-37 29 16. Budafok 34 11 7 16 41-54 29 17. Baja 34 12 5 17 32-45 29 18. Olajb. 34 8 13 13 38-55 29 19. Űzd 34 10 8 16 43-45 28 20. Szarvas 34 8 6 20 38-56 22 / HEGYEI I. OSZTÁLY Vendégsiker a rangadón Már tét nélkül játszották a forduló rangadóját a megyei él- osztályban. A bajnok Kisvárba az ezüstérmes Nagykállót fogadta, a találkozó vendéggyőzelmet hozott. Nem dőlt el a harmadik hely sorsa, mivel Nagy- ecscd és Levelek is nyert. Pontot, vagy pontokat szereztek a bentmaradásért küzdő alsóházi együttesek, így még izgalmakat tartogat a jövő heti záróforduló. Levelek—Ajak 4:0 (1:0) Levelek, 1000 néző, v.: Kelemen. Levelek: Szabó — Svelta, Ignácz, Ling, Nagy, Király, Forgony, Czirják (Hajdú), Bódi, Bukta (Pásztor), Borbély. Edző: Takács János. Ajak: Leskovics — Juhász, Gyüre, Fodor, Gulik, Kovács, Tűrik, Sós, Paráda, Peko- la, Horváth: Edző: Magyar Péter. A bünetőt is hibázó hazaiak jó játékkal, biztosan tartották otthon a két pontot. Gól: Forgony 2, Borbély, Ling. Nagyhalász—Nyírbátor 1:3 (1:1). Nagyhalász, 500 néző, v.: Sós. Nagyhalász: Kiss (Budaházi) — Kovács, Csombók, Kormány (Csorna), Szoboszlai, Tátrai, Kelemen, Szabó I., Hegyes, Szabó II., Bór. Edző Nagy Béla. Nyírbátor: Dolhai — Petróczki, Erdélyi, Bukovszki, Fekete I., Lelt, Pólyák, Réve, Kónya (Görög), Hegedűs, Fekete. Edző: Molnár Pál. Megérdemelt vendégsiker. Gól: Kormány (ll-esből), illetve Lelt 2, Hegedűs. Kisvárda—Nagykálló 0:2 (0:2). Kísvárda, 1100 néző, v.: Tassy. Kisvárda: Virtás — Bárdi, Tóth, Nagy, Rajzinger, Nyerges, Bran- kovics. Badar, Szántó, Simon, Takács. Edző: Nagy Gábor. Nagykálló: Cziotka — Gyermán, Vi- szokai, Papp, Gelsi, Csordás, Katona, Mirgai, Imre, Vágó, Tölgyesi. Edző: Gerliczki János. Tudósítóink voltak: Erdei Árpád, Fülep Kornél, Lipök András, Ling Frigyes, Loson- czi István, Kaponyás József, Kulák Ferenc, Molnár Gusztáv, Svéda István, Szécsi Sándor, Ügyeletes munkatársak: Kovács György és Mán László. Megérdemelten nyert a nagykál- lói együttes. Gól: Csordás, Katona. Máriapócs—Varsánygyüre 2:1 (1:0). Kisléta, 300 néző, v.: Erdei. Máriapócs: Kulánda — Magyar I., Orosz, Simon, Baracsi, Herczku, Magyar III., Üjfalusi, Sári, Magyar II., Nyisztor. Edző: Szécsi Sándor. Varsánygyüre: Gulyás — Nagy, Sebestyén, Súgta, Szűcs, Kovács (Balázsi), Juhász, Tiba, Kelemen (Gál), Szpodnyi, Balogh. Edző: Gáspár .László. Gyenge színvonalú mérkőzésen igazságos eredmény. Gól: Baracsi, Magyar III., ill. Orosz öngóL Tiszalök—Tuzsér 2:2 ((2:2). Tiszalök 200 néző, v.: Ajler. Tiszalök: Balogh I. — Szelezsán, Gál, Berki J., Mirkó, Aszalós, Balogh 5., Berki Z., Vas (Hock), Péntek, Kubik. Edző: Csáki Miklós. Tuzsér: Barnai — Révész, Nagy, Raminszki, Gazdag, Eszterhay, Füiöp, Molnár, Kocsis (Lénárt), Hegedűs (Kovács), Lovas. Edző: Revák László. Munka nélkül nincs eredmény, még büntetőt is hibáztak a hazaiak. Gól: Berki Z., Mirkó, illetve Molnár, Nagy. Fehérgyarmat—Ibrány 0:0. Fehérgyarmat, 700 néző, v.: Héri. Fehérgyarmat: Bihari — Dócsa, Ponczók, Futó, Papp, Riskó, Juhász Zs. (Szabó), Tóth, Veres, Horváth, Juhász A. Edző: Badar József. Ibrány : Toronyi — Imre 1., Imre II., Mester, Kormány, Kocsis, Sipos (Ignácz), Mátyás, Kató, Kardellás, Dajka (Németh). Edző: Berencsi András. Közepes iramú mérkőzésen a helyzeteit kihagyó hazai csapat nagy lehetőséget szalasztott el. Záhony—Tiszavasvári 1:1 (0:0). Záhony 600 néző, v.: Maróthy. Záhony Prámer — Tömöri, Hegedűs, Hajdú, Csákvári, Nagy (Galgóczi), Szabó, Vas (Gyüre), Tóth, Márton, Pokol. Edző: Karasz Lajos. Tiszavasvári: Bató — Fitos, Széki, Ambrusz, Veres Cs., Veres M. (Kató), Pere, Lakatos,, Hegyes, Nyisztor, Szabó. Edző: Varga János. A 93. percben egyenlített a vendégcsapat. Gól: Tóth, illetve Hegyes. Nagyecsed—Tyúkod 4:1 (2:1). Nagyecsed, 1500 néző, v.: Bodnár. Nagyecsed: Tarhán — Tárcsa G., Tóth, Pelyvás, Veres A. (Sketyuk), Czine, Veres Cs., Szabó, Tarcsa B., Molnár. Rostás. Edző: Kokas Miklós. Tyúkod: Kiss — Kelemen, Szabó, Kocsis, Péter, Bajka, Eszenyi, Kosztyu, Szabó, Varga, Veres. Edző: Piros András. Kiütéses hazai győzelem. Gól: Tarcsa B. 2, Tarcsa G., Molnár, illetve Veres. Megyei bajnokság, I. osztály 1. Kisvárda 29 21 6 2 67:27 48 2. Nagykálló 29 18 6 5 63:26 42 3. Nagyecsed 29 15 6 8 49:30 36 4. Levelek 29 14 7 8 43:29 35 5. V.-gyüre 29 13 6 10 44:37 32 6. Nagyhalász 29 12 6 1 54:43 30 7. Tyúkod 29 12 4 3 37:53 28 8. Tuzsér 29 7 13 9 31:33 27 9. Máriapócs 29 10 7 12 32:51 27 10. T.-vasvári 29 7 11 11 33:44 25 11. Tiszalök 29 10 4 15 41:47 24 12. Záhony 29 5 14 10 26:33 24 13. F.-gyarmat 29 8 7 14 34:48 23 14. Ibrány 29 9 5 15 27:46 23 15. Nyírbátor 29 7 7 15 24:35 21 16. Ajak* 29 6 7 16 26:47 18 • = 1 büntetőpont levonva Területi bajnokság Véget értek a csaták Véget ért a küzdelem a területi labdarúgó-bajnokság Tisza-cso- portjában. A zárófordúló adott választ még néhány kérdésre,- köztük egy számunkra kedvezőtlen eredményt is hozott. A Nyíregyházi Volán egy féltucat gólt kapott Mezőtúron, így elbúcsúzott a labdarúgás harmadik vonalától. Ugyancsak vereséget szenvedett Rakamaz, ezzel a 11. helyen végzett. A legjobban szereplő szabolcsi gárda, a Honvéd Asztalos SE a sereghajtó Mátészalkát fogadta, győzelmével az előkelő 6. helyen zárta a bajnokságot. Asztalos SE—Mátészalka 1:0 (1:0). Nyírtelek, 300 néző, v.: Pintér. ASE: Tokaji — Soós (Szamkó), Rácz, Fige, Zsiga, Kása, Lakatos (Kelemen Z.), Győr- fi, Kelemen R., Szarvas, Rostás. Edző: Siska László. Mátészalka: Kiss (Fodor) — Bartha, Virovecz, Győrfi, Zelizi, Szilágyi, Kokas, Barcsai, Tóth L. (Korom), Tar- di, Tóth Z. Edző: Juhász Imre. A 7. percben esett a találkozó egyetlen gólja. Formás hazai akció végén, egy bal oldali beadást követően Szarvas még egy cselt csinált, majd 13 méterről lőtt kapuba. Az első játékrészben, és szünet után is rengeteg helyzetet dolgozott ki az ASE, ám a befejezés nem sikerült. A vendégeknek is akadt helyzete, ennek ellenére magabiztos hazai siker született. Jó: Rácz, Fige, Szarvas, illetve Kiss, Virovecz, Tóth Z. További eredmények: Karcag— Rakamaz 3:1, Szabó SE—Nyh. Volán DSC 6:0, Martfű—Kaba 0:0, DÜSE—Rákóczifalva 2:0, Hajdúszoboszló—Püspökladány 1:1, Balmazújváros—Jászberény 0:0, Hajdúböszörmény—D. Kinizsi 0:0. A bajnokság végeredménye 1. D. Kinizsi 30 21 6 3 72-20 48 2. Szabó SE 30 16 6 8 64-26 38 3. Jászberény 30 14 10 6 32-25 38 4. DUSE 30 15 7 8 48-31 37 5. Balmazújv. 30 14 9 7 43-30 37 6. Asztalos SE 30 11 11 8 36-30 33 7. Hajdúbösz. 30 10 11 9 37-30 31 8. Kaba 30 10 10 10 23-26 30 9. Rákóczii. 30 11 8 11 40-39 30 10. Püspöki. 30 10 9 11 31-35 29 11. Rakamaz 30 9 8 13 41-48 26 12. Karcag 30 9 7 14 28-47 25 13. Martfű 30 6 3 11 33-56 25 14. Hajdűszob. 30 8 7 15 38-55 23 15. Nyh. Volán 30 8 5 17 31-51 21 16. Mátészalka 30 1 7 22 20-68 9 A bajnok D. Kinizsi osztályosét játszik az NB II-be jutásért, a 14—16. helyezettek kiestek a megyei I. osztályba. TOTÓ A totó 23. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. MTK-VM—Ü. Dózsa 0:0 x 2. Haladás—Debrecen 0:0 x 3. Franki.—VFB Stuttg. törölve 4. Kaisersl.—1. FC Köln 5:1 1 5. Nürnberg—Hamburg 3:3 x 6. Kassel—Freiburg 4:2 1 7. Fort. Köln—Braunschw. 1:0 1 8. Oberhausen—Bielefeld 0:0 9. Ulm—Aachen 2:0 I 10. Salmrohr—Essen 2:2 x 11. Cesena—Genoa 3:0 1 12. Cremonese—Parma 2:1 1 13. Taranto—Arezzo 3:1 I Pótmérkőzések: 14. Cagliari—Pisa 2:1 1 15. Lazio—Lecce 0:0 x 16. Pescara—Bologna 1:0 1 Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. (Ki M [spórái (-----------------------------------------------\ Ökölvívó EB Váradi János Váradi és Szike ezüstérmes Torinóban, a 27. ökölvívó I Európa-bajnokság befejező napján, szombaton tizenkét pár döntőjére került sor. Az est keretében érdekelve volt a magyar legénység is, Váradi János az 51., Szőke László az 57 kg-os súlycsoportban mérkőzhetett az aranyéremért. Váradi számára rosszul kezdődött a 3X3 perc. Az első menetben beleszaladt egy jobb egyenesbe, számolt rá a mérkőzésvezető. Az NDK- beli öklöző a folytatásban is f jobb volt ellenfelénél, aki nem mozgott eleget, a küzdelem során Tews többször meg tudta ütni a magyar versenyzőt. A befejező három percben valamelyest javult Váradi játéka, de a spanyol bíró ekkor is rászámolt a debreceni ökölvívóra, ez végleg megpecsételte sorsát. Az igazsághoz tartozik, valamivel többet vártunk Váradi Jánostól, így aztán a pontozók ítélete, a reális eredményt összegezte: győz Tews egyhangú pontozással (5:0), a 19. éves NBK-beli fiú lett az Európa-bajnok. A Kazarjan—Szőke mérkőzésen jól kezdett a magyar ökölvívó, az első hat perc után egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. A döntés az utolsó menetre ma- ' radt, a Borsodi Bányász versenyzője ekkor is jól ütött, a „sípszó” előtt még két nagy ütés azt jelezte, hogy Szőke nem illetődött meg szovjet ellenfelétől. Tíz óra után néhány perccel mégis Kazarjan kezét emelték a magasba, egyhangú pontozásos győzelmet hirdettek ki a szorító- ban. A látottak alapján akár a magyar fiú is nyerhetett volna. A magyar csapat mérlege ezen az estén tehát két ezüstérem, amely így is felülmúlt minden előzetes várakozást. A 27. ökölvívó Európa-baj- nokság végeredménye: 48 kg: 1. Muncsjan (szovjet), 2. Csokalon (bolgár). 51 kg: 1. Tews (NDK), 2. Váradi János, 3. Mannal (olasz) és Johansen (dán). 54 kg: 1. Hrisztov (bolgár), 2. Alekszandrov (szovjet). 57 kg: 1. Kazarjan (szovjet), 2. Szőke László, 3. Eskelinen (finn) és Toúr (holland). II Keletlilayapország