Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
1987. június 6. Kelct-Mágyatéfiiifc TÉKA Nagykálló-Harangodon Nem kudarc — kezdet... A tények lehangolóak, ha nem nézünk alaposan mögéjük. A szívvel-lélekkel előkészített nagykállói (ha- rangodi) KIS-TÉKA táborba a szervezők reménységeire alaposan rácáfolva 350—400 helyett 85-en jelentkeztek. A másik ígéretes nyári gyermektáborba, amely a „Játék a természetben” címet viselte volna, csupán három gyermek adta be érdeklődő jelentkezését. 800 helyen 85-en Felületes szemlélőként mondhatnánk: kudarc ez, mégpedig a szervezés kudarca, hiszen igen sokan, épp az általános iskolás korosztályhoz tartozó gyermekek szülei a nyárra táborozási lehetőséget, értékes elfoglaltságot keresnek gyermeküknek. Mit tettek a két tábor sikeréért (a létszám, a lehetőségek kihasználásáért) a szervezők? Stock Gyula, a nagykállói II. Rákóczi Ferenc művelődési központ igazgatója elmondja, hogy a TÉKA tábor immár hároméves káliói tapasztalatai arra indították' őket, hogy ne csak felnőtteknek, hanem gyermekeknek is szervezzék meg e népművészeti tábort, hiszen akár nyolcszáz résztvevő fogadását is meg tudnák oldani ebben a szép természeti környezetben és a TÉKA együttes igen értékes, tartalmas közreműködésével. Ezért szerények voltak, amikor most a KIS-TÉKA indításánál csak a lehetőségek felére gondoltak. Eleinte még szóba került, hogy országos tábori toborzást indítanak, de elegendőnek vélték, ha a szabolcs-szat- mári általános iskolák igazgatóinak írnak (elment 204 levél; felhívás jelent meg lapunkban, a rádióban; újabb levél az iskoláknak; ez ideig mintegy hétezer forint kiadással!). Az eredmény: a már említett gyermeklétszám. Drága lenne? Sok lenne az 1200 forintos részvételi díj 10 napra? Ezen lehet gondolkodni, de érdemes egyéb tábori, gyermeküdülési költségeket, az ottani programkínálatot és az ittenit összevetni, s kiderül, hogy reális a költség. Nincs még tapasztalat, sok az idegenkedés? Ez már közelítheti a valóságot, bár érdemes megemlíteni, hogy a Fehérgyarmati 2. számú Általános Iskola 24 gyermekkel, egy nyírmeggyesi és balsai kis csapat és néhány nyíregyházi, tiszavas- vári gyermek lát fantáziát ebben a táborban. A szervezőkkel együtt hihetünk benne, hogy ezek az első fecskék lesznek, a jövő esztendőkre a jó hírnév megalapozói. De talán még egy érdekes jelenség érdemel elemző gondolatot. Tudvalevő, hogy a TÉKA együttes Budapesten az Almássy téri szabadidőközpontban tömeges érdeklődés közepette tartja pénteki táncház rendezvényeit, s az is tény, hogy az ország minden részéből a NAGY-TÉKA táborba sok száz felnőtt érkezik (tavaly 550-en, az idén várhatóan 6—700-an jönnek Kállóba). A népművészet forrásvidékén Könnyű tenne ebből is egyfajta ítéletet, véleményt összeféred ni: a népi kultúra forrásvidékén napjainkban kisebb az érdeklődés a népi kultúra iránt, mint a „noszta ,iázó” nagyvárosiak körében? Hamis ez a kép is. Mert amikor a nagykállói szervezők ráébredtek a KIS-TÉKA idei sikertelenségére, azonnal a helybeli iskolákhoz fordultak és kiderült, hogy a számukra csökkentett (500 forintos) részvételi díjjal 39 káliói gyermek is részt vesz ebben az igen értékesnek ígérkező táborozáson, ahol a népi kultúra (tánc, iparművészet) több válfajában gazdagodik a tíz nap alatt. Nem nevezném kudarcnak az első év csekély érdeklődését. Ha közhelynek is tűnik, mégis igaz* minden kezdet nehéz. Higgyünk inkább abban, hogy egyszer majd „jó összeköttetés” szükségeltetik egy-egy ha- rangodi tábori hely e1-"-*^ réséhez. Szilágyi Szabolcs Fedett műtrágyatárházat építenek a záhonyi körzetben, Eperjeske átrakó pályaudvar mellett. Az AGROTEK vállalat a Szovjetunióból érkező műtrágya fogadására készül fel a létesítménnyel, ahol üzembe helyeznek olyan berendezéseket is, amelyekkel zsákos egységrakományokat képezhetnek. Bal oldalon: az elkészült normál és széles nyomtávú vágányok veszik közre a tárházat, amelyben ömlesztve tárolhatják a műtrágyát. Jobb oldalon: szerelik az állványokat a zsákos tároláshoz. (Császár Csaba felvételei) A szülőföld vonzásában (ao) .nedűi Egy Turi-díj története Meglepte a meghívás Pápai Bélát, bár mindig szívesen jön a megyébe, hisz idevalósi. Nyírcsaholy- ban született, innen indult hétgyermekes családból, Nyíregyházán érettségizett, majd a budapesti Pázmány Péter Tudomány- gyetemen szerzett magyar—történelem szakos középiskolai tanári diplomát. S most, mint nyugalmazott minisztériumi főosztályvezetőt, a megyei tanács Túri Sándoréi jával tüntették Pápai Béla fölkereste a 107, ki az idei pedagó- szakmunkásképzőt is. (EE) gusnap alkalmá- ból. De hogyan kezdődött Pápai Béla pályafutása? — Pályámat olyan időpontban kezdtem, amikor az ország életében nagy változások mentek végbe, ötvenkettőben egy káderképző tanfolyamon vettem részt, majd 1953-tól harmincegy éven át államigazgatási vezetői munkát végeztem. Az utóbbi két évtizedet a szakképzés irányításával töltöttem. Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy sok sikerélmény részese lehettem, szerény munkámmal én is hozzájárulhattam a szakmunkásképző intézetek számú B árzongorista barátomról mesélték szakmai körökben, hogy esténként több liter konyakot is megivott (?) ami tekintélyes mennyiségnek számít még zenész körökben is. A titkát csak később, nyugdíjba vonulása után mesélte el szűk baráti körben. — A törzsvendégek és az alkalmi vendégek gyakran kémek nótát a zenészektől — kezdte vallomását barátom. Persze a kért szám elhangzása után a hálás vendég mindig küldött egy-egy konyakot a zenészeknek. Esténként ez gyakran megismétlődött. Volt olyan nap, hogy húsz nótát is eljátszottam kérésére. Ilyenkor ugyanannyi fél konyakot fi~- zetett nekem a kedves vendég. Persze ezt senki nem tudta rajtam és a pincéren kívül, hogy konyak helyett barna kólát ittam szódavíz kísérővel a kedves vendég szeme láttára és az egészségemre. Lakodalmas házhoz hívták muzsikálni, azaz baselni Zenésztörténetek a cigányzenekart. A szóbeli megállapodás szerint déltől hajnalig, az első kakasszóig kellett húzni a talpalávalót. A házigazda nem is sejtette, hogy a nagybőgős megtévesztően jól utánozta a kakaskukorékolást. Éjfél után, kettő tájban az egyik szünetben a zenész kilopakodott a hátsó udvarba, ahol az aprójószágok voltak. Éktelen ku- ■ korékolással fellármázta a házigazda és a környék összes baromfiját. A felzavart szárnyasok azonnal viszonozták a bőgős kukorékolását. Ekkor a zenekar komótosan pakolni kezdett, mert a megállapodás szerint hajnalig, az első kakasszóig voltak megfogadva. A sarokba szorított házigazda kénytelen volt ráígérni a gázsira, mert a násznép még javában mulatott volna. A melotron, a szintetizátor és a programozható elektromos dzsesszorgona ritkaság- számba ment a vidéki zenekaroknál ezelőtt tizenöt évvel. Az egyik nyíregyházi vállalat farsangi mulatságot rendezett és természetesen „élőzene” azaz tánczenekar szolgáltatta a talpalávalót. Egyszer — úgy éjfél tájban — feltűnt a vendégeknek, hogy a négytagú zenekarból a tagok egyenként elhagyják a hangszereket, és a dobogóról a táncparkettre perdülve heves „rütyözésbe” kezdenek. Már csak az orgonista maradt a helyén, de kis idő múlva már ő is a táncolok között bukkant fel. A zene azonban nem szakadt félbe. Sokan csodálkoztak a szokatlan helyzeten. Csak a program lejárta után tudták meg a kíváncsiabbak, hogy az orgonába komplett zenekar volt beépítve ... Császár Csaba hálózatának kiépítéséhez az országban. — Természetesen szülőmegyémben is kivettem a részem ebből a munkából, amelyhez mindig nagy segítséget kaptam munkatársaimtól és a minisztérium vezetőitől. Jó érzés visszagondolni az egymás után épülő szakmunkásképző intézetekre Nyíregyházán, Fehér- gyarmaton, Mátészalkán, Nyírbátorban, Kisvárdán, Tiszavasváriban. Különösen a szívemhez nőtt a nyíregyházi 107-es, amelyet egy kicsit modellnek is tekintettünk a minisztériumban, de amilyen — később az anyagi nehézségek miatt — csak kettő épülhetett még az országban. A múltat a 107-es intézetben idézi a nyugalmazott minisztériumi főosztályvezető, aki láthatóan otthon van az iskola falai között. Még onnan ismeri, amikor kukoricaföld volt a mostani épület helyén. Végigsétálva a tanműhelyeken, a jól felszerelt tantermek, a gyermekek által készített tetszetős és minőségileg is kielégítő ruhák, cipők láttán elégedetten jegyezte meg: — Ma már ebben az iskolában évente négymillió forintot tesz ki a gyermekek által készített árucikkek értéke, s ez igen jó. Nemcsak azért, mert ezeket is az iskola fejlesztésére lehet fordítani, hanem a gyermekek saját maguk tapasztalják; hasznos, értékes munkát végeznek, még ha az így raktárba kerülő termékeket úgymondván „tanulóáron” tudják csak értékesíteni... Nem kerüli el a figyelmét az sem, hogy a szakmunkás- képző intézetek egyik alapvető feladata a korszerű szakmai ismeretek megtanításán túl — korszerű műveltséggel is ellátni a fiatalokat, akik olykor itt pótolják az általánosból hozott hiányos ismereteiket. Nagy elismeréssel beszél az itt dolgozó nevelők munkájáról, de gondolatban a krónikás még azon meditál, vajon aktív minisztériumi főosztályvezető korában nem volt kellemetlensége abból, hogy talán nagyobb szívvel támogatta a szabolcsi, szatmári, beregi iskolafejlesztést, mint a többi megyét. — Ez a megye nem ok nélkül kapta a segítséget, a szükség, a sürgősség diktálta a tempót, hisz egyre köz- tudötfáibb volt, hogy innen kerül ki csaknem a fél ország' segédmunkás-utánpótlása. Ezen változtatni kellett. S ezt mindig megértették a minisztérium vezetői is, bár előfordult, hogy a munkatársaim egy kicsit néha-néha mohogtak, de mindnyájan tudtuk; a szükség kiáltott ebből a megyéből, s az olyan fogalmak mögött, mint átrétegződés és a többiek, nagyon is érzékelhető emberi sorsok húzódtak meg... Most már még inkább nyugodt lehet a lelkiismerete a Túri Sándor-díjas főosztály- vezetőnek, hisz a megyében lévő szakmunkásképző intézetek — éppen a munkalehetőségek hiánya miatt — az ország számára is képzik az ifjú szakmunkásokat. Sok mindenről szó esett még a kitüntetés utáni rövid beszélgetésen, többek között a legendás néptanítóról, Túri Sándorról is, akit Pápai Béla nem ismert ugyan személyesen, de sokat hallott róla Ortutay Gyulától. Ezután a nyugdíjaséletről, a családról kérdezzük: — A pedagógus igazában nem mehet nyugdíjba — mondja mosolyogva. — Sok mindennel foglalkozom, egyebek mellett figyelemmel kísérem a pályakezdők helyzetét, megbízásokat kapok az Országos Pedagógiai Intézettől is, lektori munkára is felkérnek, tagja vagyok a párt Központi Bizottsága mellett tevékenykedő társadalmi bizottságnak, gyakran kérik ki a véleményem különböző oktatáspolitikai kérdésekben. — A szülőföld szavát meghallja az ember és ez nagy örönf, különösen az, ha már nyugdíjban van az ember és mégsem feledkeznek meg róla, még visszamenőleg is számon tartják a munkáját. Ezért is esett kimondhatatlanul jól az elismerés, a magas díj... Páll Géza Saját tervezésű új termék, aTCFM 100 több célú fúró-maró mű gyártását kezdték meg a Csepel Művek nyírbátori szerszámgépgyárában. Képünkön: Griger József végszereli és beállítja a gépet. (Farkas Zoltán felvétele) Olvasónk írja Miért butikok? Nagyon felháborodtam, amikor az első „gombák” épültek a régi piac helyére: hogy miért engedték át azt a terepet, ami valóban a köz érdekét szolgálta volna parkolásra. Elhiszem, hogy nyereségesebb egy-egy butik bérbeadása, mint ha parkolási díjat szednének. Sőt, állítólag mind a négy sarkára kívánnak építeni a térnek! Én annak idején, mikor végre áttelepült a piac, azt reméltem, hogy. rendbe teszik, körbekerítik, sőt körbe- bokrosítják a teret, és egy ragyogó szép parkolót kap a központ, amire nagyobb szükség lett volna. Nem értem, hogy miért dönthetett így egy város, hogy feltúrták azt a csodálatosan megalapozott, jó állagú piacteret és miért nem hagyták meg parkolónak? A butikokat miért kellett ide telepíteni és miért csak betonalapra? Ha valakinek van befektetési tőkéje, biztos arra is futotta volna, amiből alapozni kellett volna és nem a meglévőt kellett volna szétverni! Lukács Mártonná Nyíregyháza, Tompa M. u. 5. 1
