Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-27 / 150. szám

1987. június 27. Kelten Kambodzsái Négyüket hívhattuk volna meg egy kis beszélgetésre: ők négyen Kambodzsából ér­keztek, hogy a Bessenyei György Tanárképző Főisko­lán a tudományok és a peda­gógia alapjaival ismerkedje­nek. Bár egy évet már az úgynevezett előkészítő isko­lán töltöttek Budapesten, a vizsgáikat sikeresen letették, a fesztelen csevegésnek még­is több akadálya van. Az egyik, hogy nehéz nyelvünk szinonimái, azonos fogalomra használt, árnyalatnyi, sokszor csak érzelmi különbséget je­lölő kifejezéseink világában még nehezen igazodnak el. No de, nem ritka ez a ma­gyar anyanyelvűnél sem, hogy esetenként nem azt mond, amit (nyelvileg) gon­dol ... A kora nyári kánikula végre hazájukra emlékezteti a kreolbőrű, ébenfekete hajú fiatalokat. Nosztalgiával gon­dolnak a negyven fokhoz kö­zeledő örök nyárra, ahol a tél­nek nevezett évszakban sem esik plusz 25 fok alá a hő­mérséklet. Budapesten láttak először havat, s az idei ke­mény tél győzte meg őket, hogy nemcsak kellemes me­leg jelenti az időjárást. Sous Sodavynak és Kém Vibolhnak azonban sokkal nagyobb gondja van, mint­sem az időjárás különböző­ségén elmélkedni. Életükből kitörölhetetlenek azok az évek, amikor Pol Pót rém­uralma alatt szinte teljesen szétzilálták Kambodzsában az életet. Elszakították egy­mástól a családtagokat, értel­metlenül öltek, pusztítottak, parancsra vagy akár anélkül is. Akit a betegség megtáma­dott, annak sem siettek gyógyszerrel a segítségére. Sous Sodavy és Kern Viboth családjában is örökké emlé­keikben marad a tragédia. Sous fiatalon vesztette el két kisebb testvérét, ők is a zsarnoki rendszer áldozatai. Édesapja asztalosmesterség­gel tartotta el a népes csalá­dot, az édesanyának a gyer­mekek nevelése és a háztar­tás vezetése adott napi 20 órás feladatot. Kambodzsa fővárosában Phnom Pheniben laktak, amikor a diktátor uralomra jutott és megkezd­te népiirtó hadjáratát. Azt hamarosan megértették, hogy az értelmiségieknek, az or­vosnak és sok muinfcásem- bemek el kellett hagynia a fővárost, az otthonát. Sajnos, Sous családjának is szednie kellett a sátorfáját, összecso­magolták a legszükségesebb holmikat, és valamiféle vidé­ki búvóhelyről álmodoztak. Hogy mennyire álom volt ez csupán, bizonyítják a szá­raz tények, amelyek mind­egyike emberi tragédiát rejt. Sous apját is valamilyen váddal börtönbe csukták. Nem indokolták különöseb­ben a hatóságok az ilyen in­tézkedéseket. A börtön pedig ©gyet jelentett a halálos íté­lettel. Mert vagy agyondol­goztatták ereje fogytáig, vagy valamilyen cselekedet miatt egész egyszerűen megölték a bébörtönzötteket. Sous apja sem láthatta viszont a csa­ládját sohasem... Kern Viboth sem fogja el­feledni azokat a hetvenes éveket. 1975-ben ők is arra kényszerültek, hogy búcsút mondjanak az otthonuknak. Ügy gondolták, a vidéken élő nagyszülőknél meghúzhatják magukat. Hat hónap után azonban innen is tovább űzte a sors a családot. Az apa egy távoli bányában kőfejtő lett. — Három évig bírta az apám a roppant nehéz mun­kát — folytatta —, akkor megrokkant és bevitték a kórházba. Látogatni sem volt szabad, anyám egyszer-két- szer nézhette még meg. Utó­lag tudtuk meg, gyógyszert sem kapott. Egy hét múlva tudatták velünk a halálhí­rét ... Ezek a kambodzsai fiatalok ilyen családi háttér után vál­lalkoztak arra, hogy a világ másik részén tanuljanak, dip­lomát szerezzenek. Szép ál­mot szőni már Magyaror­szágra jöttek, hogy egyszer saját hazájukban válthassák valóra az optimista terveket. Sous Sodavy például rajz­szakos tanárnak készül,' de szíve szerint festőművész llenne valójában. Vonzódik a tájhoz, szívesen fest portré­kat. Kedvenc eszköze az olaj, azzal mindent ki tud fejez­ni a vásznon vagy papíron. Kern Viboth énekszakos, va­lószínűleg zenetanár lesz egy kambodzsai középiskolában. Azért ő is dédelget titkon álmokat, karmester lenne, ha lehetne. — Persze, ezek egyelőre csak szép remények — sóhajt Kern. Arca szomorú, monda­tai toppannak. — Hazámnak egyelőre, jól tudom, nem kar­mesterre vagy festőművészre van szüksége igazán. Orvos kell, hogy gyógyítsa a sok­sok elhanyagolt betegséget; mérnök kell, hogy tervezzen lakásokat, üzemeket; közgaz­dász, {íogy miélőbb jól műkö­dő gazdasági életet alakítson ki Kambodzsában. Sok-sok tanár kell, hogy valamennyi Szépen magyarul — szépen emberül Vatta E sző jelentését mindenki is­meri. összetett szó előtagja­ként is gyakori (pl. vattaka­bát, vattacukor stb.), sőt jelzős szerkezetben sem ritka: ház­tartási vatta, steril vatta. Itt most nem az egészségügyben betöltött szerepével akarunk foglalkozni, hiszen a vatta szó­val egészen mást is ki tudunk fejezni. Amikor ezt mondjuk: te­gyünk vattát a fülébe — két­féleképpen értelmezhetjük. Sző szerint annyit-jelent, hogy va­lamilyen egészségügyi oknál fogva vattával kell védeni a fület (pl. hideg, huzat stb. el­len). Átvitt értelemben a je­lentése: úgy kell beszélnünk, hogy mások ne értsenek mon- dókánkból semmit. A színházi életben is ismeretes ez a szó. Vattának nevezzük a sikerre nem számító előadáson a kö­zönség ingyenjegyes részét, így elkerülve a teljes bukást. Más szavakkal: vattáztuk a nézőte­ret, azaz ingyenj egyes közön­ség tekinti meg az előadást. Az 1980-as évek „terméséhez" tartoznak a következők: vatta­dolgozó, vattaember. Többnyi­re a bűnügyi tudósításokban lehet velük találkozni. Tudniil­lik egyes vállalatok azért vesznek fel az átlagbér­nél lényegesen alacsonyabb fizetésért dolgozókat, hogy a maradványt szétosszák az arra érdemes dolgozók kö­zött, vagy ezzel ellensúlyozzák a magasabb keresetűek bérét. A vattaemberek (-dolgozók) összességét szokás vattagárdá­nak nevezni. Amikor azt hall­juk, hogy vattahiány van, Is­mét kettős a jelentés: nem le­het vattát kapni az üzletekben, illetve vállalatok nem tudnak vatta embereket szerezni. S ha van vattadolgozó, akkor van vattamunka / is, amely a szín­lelt munkát jelenti. Természe­tesen nemcsak a bűnügyi tudó­sításokban találkozhatunk ef­féle kifejezésekkel, hanem a mindennapi beszédben is: vat- tázva dolgozik (—csak míme­li a munkát), vattás kézzel bá­nik vele (= hozzá sem ér): nyilván a „kesztyűs kézzel bá­nik vele" szólásunk hatására keletkezett. Mizser Lajos gyerek elsajátítsa a tudomá­nyok alapjait, az anyanyel­vét és az országban még hi­vatalosként elismert franciát és angolt. Nagyon nehéz volt beil­leszkedni a kambodzsai fia­taloknak, bár baráti kezek egyengették az útjaikat. Elég a nyelvi nehézségekre gon­dolni. Anyanyelvűk, a khmer például nem ismeri az ige­ragozást, csak a személyes névmás jelöli a cselekvőt. Nincs jele a többes számnak, de még a latin betűket is itt sajátították el. Az ő írásuk­ban számomra kibogozhatat­lan módon hol egymás alá, hol egymás mellé kerülnek a magán- és mássalhangzók. Közel tízezer kilométerre az otthonuktól a levél jelen­ti nekik az egyetlen kapcso­latot a családdal, a szülőföld­del. Ö.k gyakran írnak, de ritkábban kapnak, onnan igen drága külföldre levelet küldeni. A kambodzsai diákok nyá­ron sem jutnak haza. A kon­zervgyárban fognak dolgoz­ni másfél hónapot. A csoma­goló üzemben keresett pénz­ből tanszert, ruhát szeretné­nek vásárolni. Sous, ez a keresztnév hőst jelent, a vezetéknévnek, a Sodavy-inak is van jelenté­se. Szent, erős akaratú a mi nyelvünkre fordítva. A Vi­both pedig királyfit jelöl. Ta­lán szimbolikus nevek vise­lői, mert ezeket a kambod­zsai fiatalokat kemény fából faragták. Hősök, akik távol a hazájuktól készülnek arra, hogy egyszer szebbé, embe­ribbé varázsolják az életet Déikelet-Ázsia sokat szenve­dett országában, a khmer nép fiaiként. Tóth Kornélia Múzeum a moziban film «,==== Bizonyára ; x-l nem vagyok s Tlim egyedül azzal a ! basszúsá­^ gommal, ame­lyet olyankor érzek, amikor külföldet járó ismerőseimtől vagy a videózás útvesztőiben jól tájékozódó barátaimtól azt hallom, hogy sikerült megnézniük a régi vagy a legújabb filmslágerek közül valamelyiket. Ha valaki könyvélményéről ad számot, könnyen hozzájuthatok, de a filmekkel nem ilyen egysze­rű a dolog. Az ilyesfajta el­lentmondásos helyzetet a me­gyei moziüzemi vállalat már hosszú évek óta igyekszik enyhíteni az archív filmek klubjainak működtetésével, s most a kínálatot tovább tá­gítva nemcsak klubtagok szá­mára biztosítja a lehetőséget, a tavalyi szezonhoz hason­lóan az idén is megszervez­ve a „Filmmúzeumi napok” sorozatát a megye városai­ban. Hat film alkotja a progra­mot, s ha valaki azt keresné, milyen összefüggés van az egyes alkotások között, akkor tájékoztatásul csak annyit említhetünk: a maguk torá­ban valamennyi nagy közön­ségsikert aratott, s bár akad közöttük félszáz éves is, ma is, bízvást számíthat mind­egyik a mozinézők figyelmé­re. A televízió Zenélő film­kockák sorozatát jól egészí­ti ki Norman Jawison 1970- ben készült filmmusicalje, a Hegedűs a háztetőn. A szín­padi változat hosszú ideje a Fővárosi Operettszínház leg­keresettebb előadása, és akik­nek volt módjuk ezt is látni, nagyszerű lehetőségük kínál­kozik az összehasonlításra. Leginkább az lehet érdekes, milyen különbségek fedezhe­tők fel a két abszolút fősze­replő, Bessenyei Ferenc és a nálunk kevésbé ismert, bár világhírű Topol szerepformá­lása között. A Hegedűs a háztetőn nemcsak azért te­kinthető e műfajon belül is a legfontosabbak egyikének, mert zenéje azzá avatja, ha­nem mert cselekménye nem nélkülöz — a Hair-hez ha­sonlóan — a valóságos törté­nelmi-politikái viszonyokban gyökerező elemeket, amelyek sokkal inkább hitelesítik az ábrázolt világot, mint példá­ul az inkább csak zenéjük miatt figyelemre méltó Hello, Dolly! vagy a Funny Girl. Megnézhetjük a sorozat­ban Henry Hathawey film­jét, a Niagarát (1953), amely újabb adalék a Marilyn I Monroe mítoszhoz. A szí­nésznő ma mar részé a mozi- legendáiriumnak, s a szemé­lye körüli viták egyik fő kér­dése mindmáig az: csak szép volt-e, vagy jó színésznő is. A magyar mozinézőnek ke­vés lehetősége nyílt állást foglalni e vitában, mert a Monroe-filmek közül keve­set láthatott. De hogy milyen hatása volt a Kallódó embe- rek-ben és a Van, aki forrón szereti-ben, azt az is jelzi, hogy a róla szóló, rendkívül szép kiállítású, bár feltűnően drága, Norman Mailer írta életnajzkötet az elmúlt év egyik könyvsikere volt. A Niagara a krimi és a melodráma műfaji jegyeit ötvözi, s ha cselekménye a befejezést leszámítva eléggé andalgó ritmusú is, bőven kárpótolja a nézőt a helyszí­nek látványossága. A nagy vízesésből többet láthatunk, mint egy idegenforgalmi is­meretterjesztő filmben, mindezt színesben. A hat filmből álló sorozat legrégibb darabja a nálunk is-jól ismert, világsikerű fil­mek tucatját készítő William Wyler Egy élni vágyó asz- szony című munkája 1936- ból. (Emlékeztetőül a rende­ző nálunk is játszott művei­ből néhánynak a címe: Ró­mai vakáció, Idegen a cow- boybk között, Ben Húr.) A film Sinclair Lewis regényé­ből (Sam Dodsworth Európá­ban) készült. Egy amerika5 milliomos feleségéről szól a történet, aki hosszú, szürke évek után mohón veti bele magát az élet örömeibe egy európai út során. A film ma­gyar vonatkozása, hogy ját­szik benne Lukács Pál, aki itthon kezdte pályáját, de a világhírnévig és az Oscar- díjig az Egyesült Államokba jutott; valamint az, hogy az operatőr, Máté Rudolf is tő­lünk indult. Magyar vonatkozásokat könnyen találunk a sorozat további darabjában, az Ele- fántboy-ban is. Ezt az 1937­es filmet a Korda fivérek egyike, Zoltán készítette Ro­bert Fiahertyvel együtt. A történetet, amely egy elefánt­vadász expedícióról szól, Kiplingtől vették. Korda Zoltánnak az Indiát jól is­merő angol íróhoz való von­zódását további filmek jel­zik, köztük a leghíresebb A dzsungel könyve, amelyet néhány éve a televízió sugár­zott. A mai viszonyokat ismer­ve bizonyára meglepő adat, hogy 1940-ben 38 magyar já­tékfilm készült. Közülük ket­tőt most alkalmunk lesz meg­nézni. A jelentősebb a Dan- kó Pista, amelyet 1957-ben már egyszer felújítottak. Történeti adalékként érde­mes megjegyezni, hogy Lil­lafüreden mutatták be elő­ször, itt rendezték meg a magyar film akkori fesztivál­ját, s tekintve, hogy a Dankó Pista volt a 200. magyar han­gosfilm, a bemutatót meg­tisztelte Horthy és a kor­mány néhány más tagja is. A címszerepet Jávor Pál ala­kítja, akiről Tersánszky Jó­zsi Jenő így vélekedett ak­koriban: „De itt nem lehet elhallgatni Jávor Pált, aki annyi nagyon sikertelen sze­rep után végre hozzásímuló szerepet kapott. Nagy színész ebben a filmben, talán sose volt még ilyen nagy. Nem a népszerű, bájbajuszos szép­fiú, amivé gyúrta és sikkasz­totta eddig a magyar film, hanem érző, szenvedő, dia­dalmas és megtört emberi élet. Színész.” A Szarajevó, amelyet Rát- honyi Ákos rendezett, s tör­téneti tematikáját címével is jelzi, nem tartozik a jelen­tős alkotások közé. Ami mi­att mégis figyelmet érdemel; forgatókönyvét Radványi Géza írta, s olyan színészek alakítják a főbb szerepeket, mint Tímár József, Tasnády- Fekete Mária és Kiss Ferenc. Hamar Péter Jelenet a 90 nap című kanadai filmvígjátékból. Bajcsy-Zsilinszky Endre és politikai pátriája Bajcsy-Zsilinszky Endré­ről, a tarpai képviselőről már több életrajzi tanulmányt ír­tak, s napvilágot látott sok értékes visszaemlékezés is; helytörténészeink közül azonban még senki sem vál­lalta a feladatat, hogy me­gyéi kötődéseinek dokumen­tumait kötetbe szedje. Most jelent csak meg — Tidrenczel Sándor összeállí­tásában — az első nagyobb terjedelmű munka Bajcsy- Zsiliinszky Endre és politikai pátriája címein, a Szabolcsi­téka sorozat 4. tagjaként. Válogatott ekmánygyűjtés összeállítása — köztudottan rendkívül igényes műfaj. A forrásanyag válogatása, cso­portosítása komoly felelős­séget ró a munka készítőjé­re, szerkesztőjére. Ezt a ter­het Tidrenczel Sándor fel­vállalta, s legjobb tudása szerint eleget is tett a tá­masztott követelményeknek. A szerző kronológikus köz­lési formát választott 1929— 1945 az az idődimenzió, mely­ben Zsilinszky és egykori vá­lasztókerülete, illetve Zsi­linszky és a Tisza-Szamoshát legendás együttműködésének fennmaradt dokumentumait csokorba gyűjti, részben vagy egészben történő publikálá­sával. A megoldás — anyag­gazdag, részben először pub­likált, részben másodközlésű, néhány esetben többször köz­readott iratot tartalmaz, kép­anyagát is beleértve. A dokumentumokból ki­rajzolódik előttünk, milyen küzdelmet folytatott a Tisza- hát falvaiért, miért zárta szívébe őt a kurucföld sze­gény népe. „A beregieknek megtetszett problémaérzé­kenysége, feszitő gondjaik­kal való azonosulása. Becsül­ték gerincességét, az egész­ségesebb birtokmegoszlásért, a kisgazdák érvényesülésé­ért, a hitelélet reformjáért, az általános, titkos választó­jogért, a földreformért, a kulturális ellátás javításáért való bátor kiállását. Bajcsy- Zsilinszky is annyira meg­kedvelte ezeket az elárvult, és hozzá nagyon is ragaszkodó embereket, hogy többé soha, semmilyen bajukhan sem hagyta magukra őket. Ellen­kezőleg: teljes szívvel föl­vállalta a képviseletüket. Nemcsak 1931 és 35, meg 39 és 44 között, mely ciklusok alatt ténylegesen is ország- gyűlési képviselőjük volt, hanem akkor is, amikor el­orozták tőle az őt megillető mandátumot. Politikai pátri­ájának tekintette ezt a vidé­ket és sokirányú kapcsolatot épített ki népével” — írja bevezetőjében a szerző. A Tiszahát és a Szamos vidék problémáinak megis­merését Zsilinszky elsőrendű kötelességének tartotta. Ezért nem volt rest és nemegyszer végigkerekezte e táj falvait. Abban különbözött korának honatyáitól, hogy vele nem­csak a\ választási harc ide­jén lehetett választókerületé­ben találkozni, hanem két választás között is rendsze­resen járta a gondjaira bí­zott falvakat, hogy ahol tud, segítsen a Tiszahát szegény népén. Felhívja a figyelmet a Ti­szahát gazdasági nyomorúsá­gára, sürgeti a gyümölcster­melés megsegítését, szóvá te­szi a tiszai hajózás kiépíté­sének fontosságát Beregben és Szatmárban, felemeli sza­vát az illetékbehajtás kímé­letlensége, főleg az emberte­len árverések miatt. Az országos politika gond­jai mellett nem hanyagolja el a beregi nép ügyét a második világháború időszakában sem. A zsidó ingatlanok el­vételéről intézkedő törvény túlbuzgó végrehajtása ellen, a mátészalkai zsidó munka­szolgálatosok támasz nélkül maradt hozzátartozóinak se­gélyezése és a családfenntar­tónak minősülő tomyospálcái zsidó fiatalember dolgában éppúgy szót emelt, mint a tarpai jegyző hatalmaskodá­sai, a földjükből kisemmizni akaró helyi földbirtokosok és megyei, sőt országos vezetők elleni tarp>ai panaszosok ügyében. Mire használható e fontos könyv? Jó kiindulópont ah­hoz, hogy Bajcsy-Zsilinszky alakját a valóság tiszta fé­nyében lássuk, és így őrizzük nemzeti nagyjaink sorában. (Tidrenczel Sándor: Baj­csy-Zsilinszky Endre és po­litikai pátriája. — Nyíregy­háza: Móricz Zsigmond Me­gyei és Városi Könyvtár, 1986. — 272 p.) Orosz Szilárd |A km vendége! KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents