Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-25 / 148. szám

8 Kelet-Magyarország 1987: június 25. I i'-tó ■ I V * i KL * J Isi 3 fi J0 Ki lesz a vaspapucsos bajnok? Válasz a hétvégén A hét végén eldől, ki lesz az idei esztendő legjobb magyar sa­lakmotorosa. Szombaton Mis­kolc, vasárnap pedig Debrecen ad otthont az OB I egyéni ver­senyének második, illetve har­madik fordulójának. A három forduló két legjobb eredményét számítják minden versenyzőnél, és ez alapján hirdetik a bajnoki végeredményt. Az első kört április végén ren­dezték Gyulán, és a nyitófordu­lón kitűnően szerepeltek a nyír­egyháziak. Petrikovics József „csont nélkül”, 15 ponttal nyert, mögötte a debreceni Adorján 14, és Balogh János 13 you a sor­rend az élen. A további helyezé­sek : 4. Tihanyi (Debrecen) 11, 5. Kocsó (Szeged) 14, 6. Seres (Miskolc) 9, 7. Nagy R. (Szeged) 9 ponttal. A harmadik nyíregy­házi, Kovács András 4 pontjával a 12. helyen áll. A nyíregyháziak számára a miskolci versenynek van nagy jelentősége, hiszen vasárnap Debrecenben a hazaiak az esé­lyesebbek. Mivel az egyéni vi­lágbajnokságban már nem érde­keltek a mieink, minden energi­ájukkal a magyar bajnokságra koncentrálhatnak. A szombati, miskolci verseny 17 órakor kez­dődik, Debrecenben vasárnap 16 órától lesz a rajt. Falusi dolBUZák spartakiílja ' A falusi dolgozók sparta- kiádjának megyei döntőjét szombaton délelőtt rendezték a nyíregyházi városi stadion­ban. Az eseményt eredetileg négy sportágban — kispályás labdarúgás, atlétika, kézi- és röplabda — írták ki a rende­zők, végül a röp- és a kézi­labdában elmaradt a várt ve­télkedés. Az ok: kézilabdád ban nem volt jelentkező csa­pat, röplabdában egyedül az ibrányiak neveztek. Kispályás labdarúgásban a penyigeiek végeztek az első helyen, megelőzve Kállósem- jén együttesét. Atlétikában összesen 13 számban avattak győztest. Eredmények. Atlétika. Győztesek, 100 m: Dósa Katalin (Kállósemjén), Berencsi Pál (Kemecse). 200 m: Üveges Ilona (Kállósem­jén), Miron János (Kálló­semjén). 400 m: Pásztor Ti­bor (Kemecse). 1500 m: Pász­tor Tibor. Gránátdobás: Szűcs Éva (Kállósemjén), Hagymási Barna (Kemecse). Súly: Dósa Katalin (Kállósemjén), Tasi István (Kemecse). Távol: Ró­zsa Sándor (Nagycserkesz). Spartakiádváltó (400, 300, 200, 100 m) Kállósemjén (Nagy Magdolna, Dósa Katalin, Mo- csán Katalin, Szűcs Éva). Férfi váltó (800, 400, 200, 100 m) Nagycserkesz (Rózsa Sán­dor, Smilek István, Szu- hánszki János, Kosa János). Kispályás labdarúgás. Fér­fi: 1. Penyige (Tamási Károly, Farkas József, Szabó András, Fejes György, Ifjú Zsolt, Kon­dor Gyula, Tukacs Zoltán, Bücs Tibor), 2. Kállósemjén, 3. Kemecse, 4. Nagycserkesz, 5. Rakamaz. Nők: 1. Keme­cse (Kekecs Anikó, Hajnal Éva, Kovács Ilona, Baraksó Angéla, Sándorfi Lászlóné, Bilecz Istvánné, Szegedi Beá­ta), 2. Kállósemjén. (Megjegyzés: a részvételt illetően nagyot változott a vi­lág 30 év óta. Kezdetben né­pes mezőny gyűlt össze a fa­lusi spartakiád egy-egy ver­senyén. Pedig akkor még nem volt panorámás busz, sze­mélyautó. Mindenki örült, ha akadt egy vagy két lovas kö­zi győztes penyigei labdarúgók esi, amely aztán órákon át vitte a daloló fiatal sportoló­kat a vasárnap délutáni mér­kőzésre, versenyre. A kerék­pár is kitűnő közlekedési esz­köz volt abban az időben, ví­gan kerekeztek bemelegítés­ként 20—30 km-t a spartaki- ádra utazók. Örömmel men­tek, lelkesedésből, a sportért, a kollektíváért. A lócával el­látott gumikerekű stráfkocsi már nagy ugrás volt, az első Zetor pedig szinte luxus­számba ment. Aztán évekkel később már a tsz ponyvával fedett, rögzített ülésű teher­gépkocsija sem volt újdon­ság. Akkor, a nehéz utazási körülmények között sokan versenyeztek, a legtávolabbi helyről is eljöttek. Most? Ké­nyelmes világunkban alig tudták megtartani a megyei versenyt!) (k. gy.) Üveges Ilona a 200 m győz­tese Távolban Rózsa Sándor re­pült a legmesszebb Az utolsó nyári úttörő-olimpián Érmek és kiilöndíjak Pénteken este kialudt Kecske­méten az olimpiai láng. véget ért a 23. nyári úttörő-olimpia. A je­lenlévők sporttörténeti pillanat tanúi lehettek, hiszen ez volt a'/ utolsó hagyományos úttörő-olim­pia, jövőre már más rendezési formában kerül sorra az általá­nos iskolások nagy sporttalálko­zója. Az utolsó napon az atléták lép­tek porondra és a labdajátékok zárói or dulóját is ekkor rendez­ték. A szabolcsi sportolók újabb érmeket szereztek. Az ötpróbá­ban Széles István ezüstérmet, Tekse Zsolt pedig bronzérmet nyert. Mindketten a nyíregyházi 2-es iskola versenyzői. A csa­patversenyben a negyedik hely jutott a mieinknek. Izgalmas volt a labdajátékok hajrája. Szép si­kert érte£ el a nyíregyházi 14-es iskola leány kézilabdázói, akik nyertek az utolsó fordulóban és ezzel a dobogó harmadik fokára állhatták. Különdíj is jutott ne­kik, hiszen a torna legjobb ka­pusává Homa Katalint választot­ták. Szintén bronzérmet nyertek a fiú kosárlabdázók. A nyíregy­házi 2-es gyakorló együttese az utolsó mérkőzésén több mint száz pont különbséggel nyert, ami a harmadik helyet jelentet­te. A torna legjobb játékosa Puskás László lett. Az újfehértói 1-es iskola leánycsapatának nem sikerült győznie, így a hatodik helyen zárták a találkozót. A röplabdázóknál a nyíregyhá­zi 17-es iskola fiúgárdája végül a negyedik helyen végzett, el­nyerve a legsiportszerűbb csapat, címet, és Zaján András a Ma­gyar Röplabda Szövetség külön- díját kapta. A nyíregyházi 9-es iskola leányai győzelem nélkül a hatodik helyen végeztek. összességében egy arany-, kél ezüst- és négy bronzérem, vala­mint számos helyezés a szabol­csiak mérlege. Az elsőségek te­kintetében elmaradtak a tavalyi eredményhez képest. Csalódást jelentett, hogy a tavalyi bajnok nyíregyházi 14-es iskola labdarú­gói nem jutottak tovább a terü­leti döntőről, igaz a későbbi baj­nok Kunhegyes volt? az ottani győztes. Az országos döntőibe jutottak dicséretet érdemelnek, talán a tájfutóktól és a tollas- labdázóktól várhattunk volna eredményesebb szereplést. (mán) Labdarúgó-bajnokságok Nyíregyháza, városkörzeti I. osztály, végeredmény: 1. Demecser 3G 22 3 5 90-31 47 2. Mg. Főisk. 30 14 13 3 51-30 41 3. Búj' 30 17 4 9 65-36 38 4. Oros 30 16 6 8 63-35 38 5. Üjfehértó 30 15 6 9 65-38 36 6. Napkor 30 15 6 9 56-44 36 7. Biri 30 15 5 10 56-44 35 8. Nyírtelek 30 13 8 9 72-49 34 9. Kálmánh. 30 12 8 10 59-42 32 10. Nyírpazony 30 13 4 13 63-50 30 11. Tiszatelek 30 10 5 15 41-71 25 12. Gávavencs. 30 9 6 15 47-56 24 13. Tiszabercel 30 6 8 16 40-69 20 14. Apagy 30 7 5 18 26-70 19 15. Tiszadob 30 6 3 21 31-97 15 16. Bashalorn 30 2 6 22 24-87 10 A bajnok Demecser osztályozót játszik a megyei II. osztályba jutásért, Bashalorn kiesett. II. osztály, eredmények: Kék— Nyírkércs 1:2, Geszteréd—Nyír- jákó 1:0, Tiszadada-^Nyírtura 4:2, Ramocsa/háza—- Érpatak 0:1, Nagycserkesz—Nyíribrony 1:1, Bököny—Nyírtét 2:7, Vasmegyer —Tímár elmaradt, a vendégek nem jelentek meg, Tiszaeszlár szabadnapos volt. Vásárosnamény, városkörzeti végeredmény: 1. Vásárosn. 28 24 2 2 101-27 50 2. Nyírmada 28 24 I 3 96-30 49 3. Tiszaszalk. 28 21 2 5 111-35 44 4. Lónya 28 18 3 7 90-38 39 5. TMSE 28 18 — 10 70-50 36 6. Tiszaadony 28 16 3 9 57-60 35 7. Vitka 28 12 2 14 62-51 26 8. Jánd 28 11 4 13 53-54 26 9. Pusztád. 23 10 5 13 54-57 25 10. Barabás 28 9 5 14 68-81 23 11. Kisvarsány 28 7 6 15 36-70 20 12. Beregdaróc 28 5 4 19 37-93 14 13. Csaroda 28 5 2 21 34-92 12 14. Aranyosa. 28 4 4 20 36-98 12 15. Ilk 28 3 3 22 25-94 9 A bajnok Vásárosnamény osz­tályozót játszik a megyei II. osz­tályba jutásért. Elkeseredett gyenKek Óvtak, de hiába... „Szabályosan versenyeztünk, mégis igazságtalanul vesztet­tünk!” Ezzel a címmel kap­tunk levelet Tiszadobról Ju­hász László sportköri elnök­től és Bertalan Éva kajak­kenu edzőtől, amelyben a nemrég véget ért úttörő­olimpia kecskeméti döntőjé­nek egyik versenyszámáról a következőket írták: „A kajak-kenu TC—4 fiú 500 m-es döntőjében az 1-es pályáról a tiszadobiak, a ket­tesről a kinkunlacháziak, a 4-esről a szarvasiak rajtoltak. A táv háromnegyedéig min­den egység a saját pályáján haladt, akkor a szarvasiak bal irányban elhagyták pá­lyájukat, és győztesként az KERESKEDELMI ES VENDEGLÁTÓ1PAR1 SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA: közületeknek nagykerár, magánszemélyeknek OTP-hitel! Mirköz hűtőberendezések, fagylaltgépek, tejhűtők, mélyhűtők, hűtővitrinek, szekrények, nagykonyhai és cukrászati gépek és fogyóeszközök, kereskedelmi és vendéglátóipari bútorok, presszógépek, asztali hűtővitrinek, fagyasztóládák 150, 200, 210, 300 literes VÁLTOZATBAN. Igény esetén házhozszállítás! Cím: 5600 Békéscsaba, Hatház u. 2. Telefon: 06 (66) 25-750. Telex: 83-414. 1-es pályán értek célba. A pályaelhagyás következtében a 2-es hajót rászorították az 1-esre, a tiszadobiakra, s an­nak ellenére, hogy a szabol­csi egység 480 m-ig a máso­dik helyen hajózott, az aka­dályoztatás miatt csak a ne­gyedik helyen ért célba. A döntő után a lacházi csapat­tal közösen óvást nyújtottunk be, de nem fogadták el a 300 forintos óvási díjat azzal a magyarázattal, hogy majd békésen lerendezik. Hiába hívtuk segítségül a lacháziak videokészülékét, amellyel rög­zítették a döntőt, a verseny- bíróság elnöke amatőr, ma­gánfelvételnek minősítette, s meg sem nézte. A pályabíró pedig nem látta ennyire sú­lyosnak az esetet, így a pá­lyán levő eredményt hagyták jóvá. Meglehetősen letört, csaló­dott csapattal tértünk haza. Hiába áldozták négyen sza­bad idejük nagy részét a ka­jak-kenu edzésekre, mégsem az igazság győzött. Csak a magyarázkodás maradt.” Utólag sajnos már nehéz tisztázni a körülményeket, óvással sem lehet élni. Mi azt kérjük a tiszadobiaktól, hogy az elkövetkező versenyen bi­zonyítsák újra, hogy a pályán ők a jobbak. (m. cs.) Bubka: Ez voll a legnehezebb világcsúcsjavítás Szenzációs eredmények so­rakoznak Szergej Bubka (23 éves, 77 kg súlyú, 184 cm magas) szovjet rúdugró neve mellett. A szám első. s eddig egyetlen szabadtéri és fedett­pályás világbajnoka, mindkét színtéren a világcsúcsok gaz­dája kedden Prágában a Ro- sicky-emlékversenyen ismét világelsőhöz méltóan szere­pelt, 603 cm-es új világre­korddal győzött. — Ez volt a legnehezebb világcsúcsjavítás — nyilat­kozta a viadal után Szergej Bubka, utalva arra, hogy a verseny szinte végig esős idő­ben zajlott, s emiatt kétszer is félbe kellett szakítani a küzdelmeket. A tudósítók ar­ra is felfigyeltek, hogy a rúd­ugrás történetében esős idő­ben először került sor világ­csúcsjavításra. A július 6-.i Hungalu Bu­dapest Nagydíjra is készülő Szergej Bubka a tervezettnél 10 cm-rel alacsonyabban, 560 cm-en kezdett, majd ugyan­csak elsőre ugrotta az 580-at. Ezt követően rögtön a világ­csúcsmagassággal próbálko­zott — kétszer sikertelenül, ám harmadik kísérlete, ami­kor nekifutását 15 cm-rel meghosszabbította, eredmé­nyes volt. Bubka a hétvégi prágai- Európa-kupa A-döntőn nem indul. 26. HÉT Intertotó Kupa 1. Vasas—Jena vége. I 2 2. O. Dózsa—Halmst. vége. 1 3. Naestved—Tatab. vége. x 2 4. Aarhus—Lausane 1 5. Chaux-de-F.—Hammarby 1 2 6. Varna—Wismut Aue 1 7. D. Streda—Bellinzona 1 8. Malmö—Grasshoppers 1 x 9. AIK Stockh.—L. Poznan 1 10. Lyngby—Nitra 1 2 XI. Etir—Cheb x 12. B. Jerusalem—Bröndby 2 1 13. Y. Tel Aviv—Bochum 2 1 Pótmér.kőzéselt 14. Vasas—Jena I. félidő 1 15. Ü. Dózsa—Halms. I. félidő 1 16. Naestved—Tatab. I. félidő x Úszópróba először a megyében Eddig a környező megyékbe kellett utazni a szabolcsi ötpró- bázóknak az úszópróbákra. Hét végén viszont már Nyíregyházán, Sóstógyógyfürdőn a tóstrandon randevúzhatnak a próbázók. Az úszás kispróbájának távja 3 és 2 km. Szintideje 1 óra 40 perc, illetve 1 óra 10 perc. Pontértéke a férfiaknak 2 és 1, a nőknek, 14 éven aluliaknak és 40 éven felülieknek 3 és 2 pont. Június 27-én, szombaton 7-töl 8,50-ig várják a rendezők a tóstrandon a próbázókat, ekkor lehet jelent­kezni. Rajt 9 órakor. Aki nem rendelkezik érvényes orvosi iga­zolással, azt a próbázót a hely­színen lévő sportorvos megvizs­gálja és dönt az indulásról. Az úszni tudásról szóló igazolást mindenkitől kérni fogják, énei­kül nem lehet indulni. Az igazo­lást a Malom utcai városi für­dőben és a sóstói uszodában le­het beszerezni az úszómestertől. Aki pedig teljesíti az úszópró­bát és kedvet kap, hogy kipró­bálja erejét nagyobb távon, az már most készülhet a július 25— 26-1 Balaton-átúszásra. Lovassport Szerény helyezések A hét végén Kisvárdán bo­nyolították le Kelet-Magyar­ország területi díjlovagló- és ugróbajnokságát. Valameny- nyi versenyszámban nagy küzdelemben dőlt el az első hely sorsa. (Szabolcsiak jobb eredményei). Könnyű kezdő lovak versenye: 5. Harman Mihály (Nagycserkesz). Köny- nyú díjugratás: 5. Harman Mihály. Könnyű ugrás 110 cm-en: 5. Kovács Gyula (Nyírlugos). Nehéz díjugra­tás: 8. Kocsis Mihály (Nagy- cserkesz). C—21 B díjugra­tás: 11. Siller Péter (Kisvár- da). C—23 B díjugratás: 8. Kovács Gyula. A versenyről hiányoztak a Nyíregyházi Tangazdaság lo­vasai, akik külföldön szere­peltek. || Kelet­magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitöknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIE) Budapest, V.. József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában. Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. Csak két sportágban

Next

/
Thumbnails
Contents